Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-29 / 228. szám

10 WÍ-AIÁGYÁROASZ/S Yamrnam. seetH. ». Kedden kezdődik a múzeumi hónap Oklóber elsején, kedden kezdődik Szegeden a hagyomá­ny 06 múzeumi hónap. Ebben az időszakban a múzeumok kiállítások, ankétok, megbeszélések, előadások és viták ren dezésévcl mutatják be tevékenységüket és hozzák közelebb munkájukat a dolgozó tömegekhez. Szegeden kedden dél­után öt órakor kerül sor a Csongrád megyei múzeumi hó­nap ünnepélyes megnyitására a Horváth Mihály utcai kép­tárban. Ünnepi beszédet mond Haintos Mihály, a Csongrád megyei lanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese. Utána A nagybányai festők címmel képzőművészeti kiállí­tás nyílik. Megnyitó beszédet mond Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Kedden este 7 órai kezdettel a Móra Ferenc Múzeum Igazgatóságának és a képzőművészik szesedi munkacso­portjának rendezésében Pogány ö. Gábor Mai képzőművé­szetünk és a modern építészet címmel vetített képekkel il­lusztrált előadást tart a múzeum központi épületében. 14—17 FOK Várható Időjárás: északon kevés felhő, délen fclho­sebb Idő. Néhány helyen futó eső. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 11—17 tok között. A LEGFRISSEBB új vezetőket vasztaaak eredmények a sportköribe! Tanácsülés a II. kerületben Október 3-án délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a II. kerületi tanáos a Postás Művelődési Otthonban (Jó­asef Attila sugárút 43.). Az ülés nupirendjén a művelő­désügyi állandó bizottság tá­jékoztató jelentése. vala­mint az 1964-es év költség­vetési és községifejlesztési tervjavaslata szerepel. KIÁLLÍTÁS BESZÉDES KORNÉL MÜVEIBŐL Ha nem is észrevétlen csendben, de mindenesetre a szokásos ünnepélyesség nél­kiH tegnap, szombaton dél­előtt a Képcsarnok Vállalat Kárász utcai boltjában kiál­k'tás nyilt Beszédes Kornél szegedi testőmúvész alkotá­saiból. A tárlat, amelyet Pin­tér József festőművész ren­dezett, 29 akvarellt mutat be. A képek mind az utolsó há­rom évben készültek. Túl­nyomó többségük tájkép. A kiállítás mégis nagyon vál­tozatosnak hat. Beszédes Kor­nélt ugyanis nemcsak a sze­gedi tái ihlette alkotásra, hanem festett az ország kü­lönböző részein, sőt még kül­földön is. Balatoni, budapes­ti. veszprémi tájakat m lát­hatunk a kiállításon és egy dániai tájképet m. 35 EZER PÁR PAPUCS Ezer pár papuccsal készít többet a Szegedi Cipő-, Csiz­ma- ós Papucskészítő Kis­ipari Szövetkezet a negye­dik negyedévben. Három hó­nap aiatt az eredeti terv szerint 34 ezer párat kell készítenie a papucsos rész­legnek Most a tervet ezer párral megtoldják. CJABB „FONTOS" RABLÁS Alig ötven nappal a vonat­rnlilás után, pénteken délben — tehát világos nappal — minden­ki szeme láttára, kifosztották a londoni Martins Bank 90 000 fon­tot szállító pén/.esatitóját. Az autó I.ondon felé tartott és Kent megyében Longficló közelében az országút egvlk kevésbé for­Eálmas szakaszán egyszer csak tégla repült be nagy csöröm­pöléssel a vezető fülkéjének ab­lakán. A sofőr azonnal lassí­tott és megállt. A kocsit ekkor­ra már ball maszkot viselő ban­diták vették körül. A pénzes­aii'o mozdulni sem tudott, mert útiét ect teherautó és egv sze­mélvgépkocsí zárta el. mögötte pedig egy utasokkal tele autó­busz volt. Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a támadók­nak hűlt belvét találta. A Mar­tins Bank 9000 ront jutalmat ajánlott (el a nyomravezetők­nek. „m-s5­— a rák ellen Moeses professzor, a grazi egyetem higiéniai intézetének vezetője és ugyancsak kutatóorvos felesége nagy érdeklő­dést, keltő eredménye­ket érték eá a rosszin­dulaté daganatos beteg­ségek kutatásában. Egy általuk felfedezett »M— 95* elnevezésű bakteri­umtöras a szervezetbe jutva elpusztítja a da­ganatokat, Moeses professzor, aki­nek módszerével Nyu­gat-Németországban és az Egyesült Államokban is kísérleteket folytat­nak, kijelentette: elvben lehetséges a gyógyeljá­rás embereken való al­kalmazása is. de a ku­tatások jelenlegi szaka­szában — bármennyire biztatóak is az eredmé­nyek — az embereken való kísérletek még' ko­raiak lennének. (MTI) Dofctorráavatás a Szegedi Orvostudományi Egyetemen Szombaton délben s Szabadság Filmszínházban a Sze­gedi Orvostudományi Egyetemen tanulmányaikat, most be­fejezett >32 hallgatót ünnepélyesen avatták orvosdoktorokká. Az ünnepségen Tátit Karoly egyetemi tanár, rektor elnö­költ. Az eskütétel után dr. Krámli András egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánja mondott avató­beszédet. Az új diplomások nevében dr. Borbély István búcsúzott el az egyetemtől, voH tanáraitól. A most avatott áj orvosok közül 33-an Szegeden, a tflbbiek az ország más klinikáin és kórházaiban kezdik meg orvosi gyakorlatukat, s a következő években foglalják majd el végleges állásaikat. — JAPÁN IS KÉR A SZE­GEDI FŰSZERPAPRIKÁ­BÓL. A világpiacon igen nép­szerű szegedi ételízesítő iránt Japánban is nagy az érdek­lődés. Az első nagyobb té­telt már útnak fe indították Yokohamába. Az ötezer kilo­grammos szállítmányt rövi­desen újabb követi majd. — SZEGEDI NYERTE­SEK. A lottó 39. játékhetén 17 darab négytalálatos szel­vény érkezett a totó-lottó szegedi körzeti irodájához. A nyertes szelvények közül kettőt. Szegeden vásároltak. NAPOZÁSHOZ VALÓ »MELEGHÁZ* Egy amerikai cég plexi­üvegből készült, tojás alakú *üvegházat« állit elő, amely arra való, hogy hűvös, na­pos időben is kényelmesen lehessen lebarnulni. A -na­pozó kapszula« átengedi a barnító ibolyántúli sugara­kat, de teljesen véd a por, vagy a szél ellen. Az -em­beri üvegházban- ügyesen elhelyezett ventillátorok biz­tosítják a friss levegő áram­lását. 1963. szeptember 29., vasárnap SZÁZTIZENÖT ÉVE, 1848-ban aratta a magyar honvédsereg Pákozdnál és Sukorónál nagy győzelmét Jcllasich reakciós hadai el­len; a 'magyar fegyveres erők napja. ÖTVEN ÉVE halt meg Rudolf Diesel (1858—1913) német gépész­mérnök, a róla elnevezett nyersolajmotor föltalálója (1892). NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap délután fél- 3 orakor: Luxemburg grófja. Gár­donyi-bérlet. Ma, vasárnap este 7 órakor: Un muri. Csokonai-bérlet. Kedden este 7 órakor: Url muri. Szigligeti-bérlet. Szerdán esti 7 órakor: Uri muri. Erkel-bérlet.. Csütörtökön este 7 orakor: Luxemburg grófja. Varsányi­bérlet. Pénteken este árakor: A kékszakállú herceg vára. — Já­ték. — A csodálatos mandarin. II. Opera-bérlet. Szombaton délután fél 3 óra­kor: Uri muri. L Diák-bérlet. Szombaton este 7 órakor: Luxemburg grófja. Katona J.­bérlet. Vasárnap délután fél 3 óra­kor: Luxemburg grófja. Bcr­letszünet. Vasárnap este 7 orakor: Uri muri. Tömörkény-póriét. MOZIK Szabadság fél 4, fel 6 és fél 8 órakor: Vérdíj Nyugatnémet film. széles változatban. 14 éven alul nem ajánlott. — Vörös Csillag 4 6 és 8 orakor: Vér­díj. Nyugatnémet film, széles változatban. 14 even alul nem ajánlott. Matiné fél 11 órakor: A láp kutyája NDK-film. — Fáklya fél 4. fél 8 és fél 8 óra­kor: ítélethirdetés csütörtökön. Magyarul beszélő lengyel film. 10 éven alul nem ajánlott. Hét­főtől: Amikor egy lény 15 éves. Magyarul beszélő szovjet film. 10 éven alul nem ajánlott. Ma­tiné fél 11 Orakor: Csúzli és a sárkány. Csehszlovák film. Postás Mozi: fél 6, fél 8: A világ minden aranya. Francia­olasz film — Vasutasok Petőfi Sándor .Művelődési Otthona dél­után 3 és 5 Orakor: Egy asz­szony, meg a lánya. Olasz film. 18 éven alul nem ajánlott. — Építők Művelődési Otthona « és 8 órakor: A rendőrfelügyelő. Olasz filmszatíra. — November 7 Művelődést Otthon, Újszeged 6 és 8 órakor: Egy csepp méz. Angol filmdráma. 18 éven felü­lleknek. — Móricz Zsigmond Művelődési Otthon, Mihálytelek, 5 és 7 órakor: Feltámadás. Nyu­gatnémet film. 14 éven alul nem ajánlott. EVSPEKCtOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területér* Szeptember 28-tól október 5-ig este 6 OratOl reggel 8 óráig (va­sár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol utca (. Telefon: 38-48. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni, — TEHETSÉGKUTATÓ SZA­VALÓVERSENYT rendez ked­den délután 6 ora! kezdettel a TIT Kárasz utcai klubjában a Fiatalok Irodalmi Szfnpada. A versenyen minden szavalni sze­rető fiatal részt vehet Haluska Anna. a Szegedi VSE atléta-versenyzője a ge­rely hajításban 42 m 22 cm-es eredményével új megyei fel­nőtt és ifjúsági rekordot ért el. Tegnap NB l-es labdarúgó­mérkőzést játszottak Buda­pesten, a Hungária úti pá­lyán, amelyen az MTK és a Diósgyőr között célnélküli, 0:0-ás eredmény született. Szegeden három megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzés volt: Dorozsma—Szegedi VSE TI. 2:0 (1:0). SZAK-pá­lya. Vezette: Zsarkó. Góllö­vő: Réti (öngól), Gábor. A dorozsmai ifjúsági csapat a korai kezdés miatt nem tu­dott kiállni. Szegedi Textil­művek—Szegedi Dózsa 1:1 (1:0). Textiles-pálya. Vezet­te: Horváth M. Góllövő: Vin­cze. illetve: Slezák. Alsóváro­si MÁV—Szegedi AK 0:0. Szabadság tér. Vezette: Bá­lint. Ifjúsági: Alsóváros— SZAK 0:0. Szombaton két NB l-es nöi röplabda-mérkőzést is ját­szottak Szegeden. A Bp. Pe­tőfi a Spartacus ellen és az Újpesti Dózsa a Kender el­len 3:0 arányban nyert. A szegedi sportműsor este a Rókusi Tornacsarnokban területi ökölvívó-mérkőzéssel fejeződött be. Ezen a Kis­kunfélegyházi Honvéd az SZVSE-1. 17:3-ra legvőzte. A szegediek közül senki sgm nyert, Szalai, Németh és Ku­csera ért el döntetlent. JS mai műsor Labdarúgás. NB I: SZEAC —Bp. Vasas, SZEAC-stadion, 3 óra (Erosberger). Előtte NE l-es tartalékbajnoki. NB III: Sz. Építők—Jászberényi Va­sas, SZAK-pálya, 12 óra (Fe­kete). Megyei bajnokság: Kistelek—Szőreg, Kistelek, fél 4 (Farkas). Sz. Spartacus —Szentesi Kinizsi, Hunyadi tér, 10 óra (Kormányos). Kézilabda. Megyei bajnok­ság, Kisstadion: Kinizsi— Dorozsma női, 9 őra. Előre —Csanádpalota férfi, 10 óra. Ady ter: SZEAC—H. Spar­tacus női, 9 óra. UTC-pálya: UTC—Kábelgyár női, 9 óra. Sándorfalva: Sándorfalva— H. Textiles női, negved il. Teke. NB I női: SZAK— Magyar' Likőr." SZAK-pálya, fél 12. Kender—KTE, Pos­tás-pálya, 1 óra. NB I férfi: Építők—Ganz-MÁVAG, ru­hagyári-pálya, háromnegyed 12. NB II férfi: Postás— SZAK, Postas-pálya. reggel fél 8. Nemrégiben kezdődtek meg, és október 20-án feje­ződnek be sportköreinkben a vezetőségválasztó közgyűlé­sei:, amelyek azért jelentő­sek, mert a most megválasz­tott vezetők munkájától függ majd egy-egy üzeim. intéz­mény sportélete. Az új el­nökség mellett mindenütt megválasztják azokat a kül­dötteket is, akiknek felada­tuk lesz az MTS területi és országos szerveinek létreho­zása. II jen időben a sportélet falé fordul a figyelem és az érdeklődés. Az új választá­sok eredményeként még eb­ben az évben létre jön az új társadalmi szervezet, a Ma­gyar Testnevelési ps Sport­szövetség. Enne'.: országos, valamint megyei, járási és városi szervei igyekeznek majd megjavítani sportéle­tünk szervező és irányító munkáját. A sportolókkal va­ló foglalkozás, a sportigé­nyek kielégítése azonban to­vábbra is a sportegyesületek feladata marad. A választások idején ami­kor a sportkörök tevékeny­ségét a beszámolókban érté­kelik, felszínre kerülnek az erednek mellett a hiá­nyosst is. Ezért nem árt. ha mersgálunk néhány hi­bát, ilyek több helyen még rrig akadályozzák az egészst fejlődést. Az tkségi tagok például nem oák fel a vezető- és irányítinkát. Sok helyen eddig k néhány vezető doigozoés a szakosztályo­kat neirányították. Ezzel o tömegrt háttérbe szorult a minős sporttal szemben. Akad on egyesület, ahol az alapú bajnokságokban is az ak sportolók vesznek részt. Még idig tapasztalható néhol aa nézét, hogy a sportélet'csak a laticterú­gással fet elkezdeni?* .A többi spághoz viszonyítja azután jatőségénél és kü­lönösen árértékénél arány­talanul tiet költenek a lab­dartípttárftészben ez az oka J annak is,>gy a tömegsport jellegű szvsztályok sok he­lyen kory gazdasági ba­jokkal ktenek. A sport- • igény és sportlehetőségek helyes feérése után nem áitana újikezdeni a sport­élet szénásét. Ezzel több aktív spoöri tag lenne az egyesületien. A KISZ és a szakszervet ehhez a mun­kához segtgül adja legjobb aktíváit aöortköröknek. Adjunk iát lehetőséget a sportélette:apcsolatos véle­mények kitésére, és az új vezetőségeizek figyelembe­vételével odjék meg mű­ködésüket. Csikós Mihály Sok múlik a csaúrokon A mai SZEAGe-Vasas lab­darúgó-mérkőzésre lelkiis­meretesen készültek fel a szegedi játékosok. Orczifalvi István edző elmondta, hogy a csapat erőnléte jó, mégis a gólképtelen játék miatt az önbizalom hiányzik a csatá­rokból. Ezt lehetett látni a két legutóbbi barátságos mérkőzésen: a Dorog ellen, és szerdán a Makói Vasas ellen is a második félidőben, ami­kor nem tudták kihasználni a helyzeteket. Az edző agy küzdelmet vár, és arrszámít. hogy Ne­mes és tán ma de. utánra végre megiálják a góllövő cipőiket, éegy-két golt lő­nek a vasok kapujába. A SZEAC-staonban valószí­nűleg a erdán szerepeli kezdő csap. veszi maid fel a küzdelme A várható ösz­szeállítás tét a következő: Tóth — övári, Kürtösi. Sándor — :zsőfi I., Remé­nyik — Kö.ny, Nemes, Né­meth, Link Boros dr. =S=0=R=0=K=I!=E=N= A Szegedi Konzervgyár kádár szakmunkásokat, valamint férfi és nöi se­gédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán reg­gel fél 7 órától 15 óráig. Vidékieknek tanácsigazolás szükséges. S. 995 HIVATALOS LOTTÓNYEHEMBNY-JEGYZÉK A 39. Játékhétre beérkezett 4 989 686 darab lottószelvény, öt­tataiatos nem volt. Négy talála­tot W] fogadó ért el, a nyere­ményösszeg egyenként M 973,75 forint. Három találatot 7158 fo­gadó ért eL a nyereményösz­szeg egyenként 261,25 forint. A kéttalálatos szelvények száma 148 284 darab. F.zekre egyenkent 12,60 forintot fizetnek. Háztartási gépek, villany­motorok tekercselését soron kívül vállal a Sándorfalvi ÁhalántB Ktsz. 927® A teke NB II keleti cso­portjában a tizennegyedik forduló után a táblázat él­csoportja az alábbi: 1. Sze­gedi AK 69 pont, 2. Ozdi Kohász 67 pont, 3. Kecske­méti MÁV 65 pont, 4. Sze­gedi Postás 62 pont, 5. Z. Da­núvia 57 pont. Az első négy közül bármelyik lehet baj­nok. * A szegődi városi TST agi­tációs- és propagandabizott­sága tavasszal sportíoto-pá­lyazatot írt ki, amelyre 73 kép érkezett be. Egy négy­tagú bizottság — dr. Kosz­tolányi Gyula. dr. Rosner Egon. Tasnádi Jóasef ésGaál Sándor — most állapította meg a végeredményt. E sze­rint az első dijat dr. Lajos Sándor Azélet diadalmas­kodik cimüképe nyerte el, a második iíjjal Szigetvári József, a íarmadik díjjal Szávai Istvá egy-egy felvé­telét jutaln.zták meg. Az első két heljzett motocross­versenyen, : harmadik he­lyezett pedii maratóni ver­senyen készette felvételét. * Szegeden kézilabdajáték­vezető-képző tanfolyam in­dul, amelye a városi szö­vetségben Széchenyi téri városi bérhst) minden hét­főn este, a megyei szövet­ségben pedi[ (Magyar Ta­nácsköztársatág útja 6. sz.) minden hétftn, kedden és csütörtökön esie lehet je­lentkezni 6 órától fél 8-ig. Új vezető, régi edző Gyakorlattal rendelkező asztalost, festőt, lakatost, férfi segédmunkásokat, 18 évtől női munkavállalókat fel­vesz a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újsaegedi gyára. K. 688 Tanuljon nyelveket a TIT nyelvtanfolyamain Angol, francia, német, orosz kezdő, közép, haladó és spanyol kezdő tanfolyamok indulnak. 32 óra Részvételi díj: 90 Ft Jelentkezés a nagy érdeklődésre való tekintettel október 5-ig meghosszabbítva — Mi újság a SZEAC-nál, Lesbenálló barátom? — Ugy hírlik, hogy erősö­dik a labdarúgócsapat. — Üj csatárt igazolnak? — Dehogyis! Uj vezető kerül a szakosztályhoz. Gu­lyás Ferenc ifjúsági kapitány -igazolásáról* van szó, aki ügyes szervező, ért a labda­rúgáshoz is. és ezenkívül az országban minden valamire­való ifjúsági játékost ismer... — Es ha valaki jön, akkor valakinek mennie is kell? — Erről nincs szó. Még dr. Kovács Imre. az NB l-es ko­sárlabdacsapat edzője is ma­rad. Tíz éve edzősködik az egyetemi csapatnál, és eddig eredményesen működött. Kü- ' lönben is, hogy az utolsó baj- ' noki mérkőzésen a játékosok egy részének nem volt sport­orvosi igazolása, az egyesü­leti vezetek szerint nem az edző mulasztása volt. Most inkább egy-két magas terme­ti: játékost szeretnének iga­zolni, meri a mostani fiatalok ügyesek ugyan, de a legtöbb­jük alacsonyabb a kelleténél. Az már biztos, hogy jövőre megint játszik majd a SZEAC kosarasoknál Dobó András M. K. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának la'qja, Megjelenik nétfö kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lóköa Zoltán szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Teíefnn: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 Kiad in a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kíadö: Kovács László Kiadóhivatal: Beéged, Klauzál tér X Telefon: 35-00. 31-19. Beküldött kéziratot nem őrzünn meg es nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged, Kárász u. 9. INDEX: 25 053 Terjesztik a Csongrád megye­postahivatalok. Előfizetési dl egy hónapi-H 12 Ft. Előfizetne,ö bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. j

Next

/
Thumbnails
Contents