Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-29 / 228. szám

Vasárnap, 1963. szept. 29. DÉL-MAGYARORSZÁG 7 Az emberekkel az emberekért Először csak azok isme­rik őket, akiknek körében társadalmi aktivitásukkal magukra vonják figyelmü­ket. aztán a sajtó hasábjain, majd a plakátokon, később pedig kis színes névjegykár­tyákon olvashatjuk nevüket. Végül cigarettafüstös nagy termekben találkozunk ve­lük, ahol figyelmesen hall­gató emberek előtt látjuk őket, s egyszer eljön a nap, amikor a feldíszített' válasz­tóhelyiségekben piros drapé­riával bevont urna előtt át­nyújtják nekünk a nevü­ket megjelölő színes kártyá­kat Így válnak tanácsiak­ká, olyanokká, akikben meg­bízunk, akik a hatalmat gya­korolhatják választóik nevé­ben. Ettől a naptól kezdve nemcsak a tanácsok ülésein, nemcsak különböző bizott­ságokban kell dolgozniok, hanem állandó kapcsolatot is kell fenntartaniok vá­lasztóikkal. A rádióban a bemondó már elbúcsúzott a hallgatók­tól és a Domb rowsky-mazú r­kát is eljátszottak, amikor a Tylna u. 12. számú ház aj­taján egy kislány kopogta­tott. Egy borítékot nyújtott át és sietősen futott le a lépcsőn. A borítékban levő füzetlapon ez állt: "Kérjük, jöjjön gyorsan. Fontos! Lakó­bizottság, Targowa u. 69.« Stefan Andrzejczak tanács­tag felöltözött, beszólt a háztömbmegbfíotthoz és együtt mentek a megjelölt címre. Mint kiderült, a la­kóknak és az ottani ház­tömbmegbízottnak a csak­nem verekedéssé fajult vi­tában közvetítőre volt szük­ségük. Az ügyet — tanácstag közreműködésével — a ké­sei időpontra való tekintet nélkül elintézték. A társa­dalmi döntőbíró jelenlété­ben a tárgyaló felek sokkal barátságosabbaknak bizo­nyultak. Egy másik ügyben szerep­lő öregasszony csaknem százéves volt. Már minden lépés nehezére esett. Mégis egyedül kellett felhordania a pincéből a szenet. Az egyik hivatalhoz fordult se­gítségért. A hivatalnok so­káig meditált, aztán így döntött: "Menjen kérésével a tanácstaghoz*. És Edmund Zatorsky lakásában felber­regett a telefon. Néhány perc múlva E. Zatorsky már a Browar utca 1. alatti klub­helyiségben volt, melyet a Nemzeti Egységfront Belvá­rosi Területi Bizottsága bé­relt Az ott szórakozó fiata­lok szívesen ajánlották fel segítségüket. A Warszawska, Inflanc­ka és Astrów utcák környé­kén néhány családi ház ta­Szeged lengyel testvérvá­rosából, Lódzból, a Glos Bobotniczy című laptél a Dél-Magyarország vendége­ként Magyarországon és Szegeden tartózkodott tiz napig Edmund Tulko új­ságíró. a Glos Robolniczy rovatvezetője. Cikkét itt­tartózkodása idején a Dél­Magyarország számára írta a lengyel népi tanácsok tagjainak társadalmi tevé­kenységéről, önzetlen mun­kájukról. lálható. Valaki azt a hírt terjesztette, hogy a házakat lebontják, mert helyükön új lakótelepet építenek. A Do­jazdowa utca 5—6. szám alatti ház egyik lakásának ajtaján szinte állandóan ko­pogtak: Zenon Pierzgalski­nek sok idejébe került, míg megnyugtatta az érdeklődő lakókat, hogy ilyen terv nincs mindez rémhír. Más alkalommal egy asz­szony ilyen problé­mával kereste fel Z. Pierz­galskit: szívbeteg, háziipari szövetkezetben dolgozik, gyerekeket nevel. Orvosa szanatóriumba küldi. Bár tudja, hogy térítés nélküli szanatóriumi ellátásra nem tarthat igényt, az önköltsé­ges beutalót nem tudja vál­lalni. A kérelmező azóta már szanatóriumban van, gyermekeire felügyelnek ott­hon, Zenon Pierzgalski pe­dig egy jól végzett társa­dalmi munka érzésével gaz­dagabb lett. Mint már említettük, a legfontosabb: jó kapcsolat a választókkal; amiből arra gondolhatnánk, hogy a ta­nácstag gyűléseken vesz részt, határozatokat hoz, el­lenőrzi a népi tanácsok munkáját stb. Ám a való­ságban mindez másként van. A "terepen-* a Nemzeti Egy­ségfront, a lakótömbbizott­ság, a területi pártcsoport és a tanácstag együttes mun­kája sokkal változatosabb, sokoldalúbb a fenti sémánál: gyermekjátszótereket, klubo­kat, vagy éppen zenekart szerveznek, mint például a belvárosi 4. számú lakó­tömbben. Es a zenekar pró­báira azok a fiatalok jár­nak szórakozni, akik nem is olyan régen — unalmuk­ban — utcai verekedése­ket rendeztek. r Igy reagál a tanács­tag a "kerület* problémái­ra, melyeknek száma vég­telen. Címét és telefonszá­mát sokan ismerik, őt ma­gát pedig tisztelet övezi. Ezt a tiszteletet mindennapos szorgos munkával kell ki­érdemelnie. Fülének és sze­mének érzékenyen kell rea­gálnia a legkülönfélébb em­beri megnyilatkozásokra, képviselnie kell választói­nak érdekeit a tanácsban, ahol pedig a választók kí­vánsága teljesíthetetlen, kö­telessége az emberekkel meg­értetni, hogy miért nem va­lósítható meg elképzelésük. Egy rövid kis beszámoló­nak nem lehet feladata, hogy részletesen elemezze a ta­nácstagok munkáját. Azt azért megemlíthetjük, hogy az itt megnevezett tanácsta­gok példái nem egyedülálló­ak: sok ezer hozzájuk hason­ló társadalmi munkás dolgo­zik Lengyelországban is — az emberekkel az embere­kért. Ford.: Bálint István Ezüst és bronz — A szegedi kendergyár újítóié a szó — A követelmények nagyok Szövőipari Vállalat szegedi — bár elérhetők, akár egyet- kendergyárában ketten büsz­len újítással ls — így keve- kétkedhetnek ezüst hárman sen, igazán csak a legjobbak pedig a bronz fokozattal, kapják meg, az elismerésnek Aranyig még senki sem ju­ezt a formáját, a "Kiváló tott el, de a cél nem elér­újító" jelvény valamelyik fo- hetetlen, kozatát. Mert arany, ezüst, ­vagy bronz jelvényt kapnak Uj, ami nepszeru azok az újítók, akiknek el­fogadott újításaik egymillió, ~ Legtöbb esetben az vé­náitól megnyerte minden ér­dekelt tetszését. A népszerű újítás nagyon ritka. Célom: anyagtakarékosság S hogy mennyire nem az újítások száma, hanem mi­nősége fémjelzi az újító munkáját, annak bizonyítéka­ötszáz-, illetve kettőszázöt- zéró1.- hogy szeretem az újat. képt Qrdöe Lászlót emlite venezer forintos évi megta­karítást hoztak a népgazda­ságnak. A Kenderfonó és Újszerű tanfolyamok, sok érdeklődő Az MSZBT föübirányú orosz nyelvoktatást szervez Örömmel számolhatunk be mészetesen e tanfolyamok róla, hogy Szegeden is mind nem alkalmasak az orosz nagyobb az érdeklődés az nyelv teljes elsajátítására, de orosz nyelv tanulása iránt, nagymértékben elősegítik a Érthető is ez, hiszen az szülők képzését, amellyel orosz ma már világnyelv, gyermekeik iskolai felké­amellyel szinte a Föld min- szülését támogathatják, den részén találunk be- Igen helyes az a kezdemé­szélgetőtársat. A nyugati or- nyezés is, amely annak ér­szágokban is igen sokan ta- dekében indult, hogy az is­nulják, amit idén nyáron is kólában már oroszul tanult, tapasztalhattunk a hozzánk korábban érettségizettek to­érkező turistákkal való talál- vább fejleszthessék nyelvtu­kozások alkalmával. Az ENSZ dásukat. E tanfolyam is sok egyébként már 1945-ben a politikai, gazdasági és jogi tanácskozási nyelvek közé sorozta az oroszt is. A növekvő igényeknek tesz eleget Baráti Itt elek az üzemben, beosz- ném aki bronz fokozatot ka­taS,Cn?míl1.:|a-r' huogy Wrjem uközel egy éve Tizenegy a kulonbozo hatarozatokat, újítósi javaslaton szerepel a problemakat, feladatokat. többségében társszer­Egesz napi munkám során la- zöké^t Az apróbbakat, az tom, rrn az amin változtatni ésszerűsítéseket nem számol­lehet es kell is. S ha mar esz- . revettem kötelességemnek _ Valamennyi újításom tartom, hogy ne szalasszam ^ két tóma körül r. el az alkalmat még akkor tositható_ Részben a terme­sem, ha a megoldást ezer aka- lék ég növeléséért, rész­daly hátrahatja is ben dig a2 anyagtakafé­Ezek nem tudalekoskodo, kosságért próbáltam tenni a semmibe szálló szavak, ato valamit Termékeink többsé­mondja okét. joggal tesz. hi- génél költségek nagyobb szen ötven elfogadott újítás- há dát de legalább öt­olyan ember számára nyújt segítséget, aki a kereskede­lemben vagy az élet egyéb területein akarja hasznosí­tani orosz nyelvtudását. Is­a Magyar—Szovjet meretes, hogy ma már a Társaság Csongrád legtöbb hivatalban anyagilag megyei elnöksége is, amikor is értékelik a nyelvtudást, többféle orosz nyelvtanfolya­mot indít Szegeden. Idén új­szerű kezdeményezéssel segít azoknak a szülőknek, akik nyelvtudás hiányában eddig nem tudták ellenőrizni gyer­mekeik iskolai orosz nyelv tanulását Október 15-től az V. és VI. osztályos iskolai tankönyv anyagából heti két órában, összesen 32 órás tanfolya­mot indít a szülőknek az orosz nyelv alapvető tudni­valóinak megtanulására. Tér­és mindazok, akik nyelvi ál­lamvizsgát tesznek, általában 10—15 százalékos nyelvpót­lékban is részesülnek. Reméljük, hogy mind töb­ben élnek Szegeden azzal a kiváló lehetőséggel, amelyet az MSZBT igyekszik nyúj­tani az orosz nyelv széles körű elsajátítása érdekében. Tóth Tivadar, az MSZBT Csongrád megyéi elnökségének tagja Új vezetőség — új feladatok Vöröskeresztes taggyűlés a ruhagyárban SZEGEDI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT felvesz kubikosbrigádot, segédmunkásokat földmunkára. Fizetés 6,— Ft-tól teljesítménytől függő­en. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Lenin krt. 86. szám alatt de. 7—15 óráig. K. 672 í . Vasárnap sem érdemes otthon főzni, a Tisza Szálló Éttermében (nyitva egész napon át) olcsón étkezhet Nagy menü 11,60 Ft (leves, hús, köret, savanyúság, tészta vagy fekete.) Háromféle készételből választható. Este Kárpáti Mihály és zenekara muzsikál. S 83590 Ezekben a napokban or­szágszerte taggyűléseken ér­tékelik a vöröskeresztes alap­szervezetek az elmúlt évek munkáját. Szegeden előszóra legnagyobb vöröskeresztes alapszervezet, a ruhagyári rendezte meg vezetőségét új­raválasztó értekezletét. A vö­röskereszt tevékenységének irányítása az üzemben Szűcs Jánosné nevéhez fűződik. Az idős munkásasszony már nyugalomba vonult, de a ve­zetőséget újraválasztó tag­gyűlésig még ellátta a titkári teendőket. A taggyűlésen ő számolt be az alapszervezet tevékenységéről. A ruhagyárban különös gondot fordítottak a dolgozók egészségügyi felvilágosításá­ra. Ebben a munkában nagy segítséget nyújtott a vörös­keresztnek dr. Csaja Klára üzemi orvos. A vöröskeresz­tes alapszervezet — közösen az orvosnővel — Szegeden először vezette be a munka­közi tornát, mely rövid idő alatt igen népszerű lett. A vezetőséget újraválasztó taggyűlésen a nyugalomba vonult Szűcs Jánosné helyett Galgóczi Piroskát választot­ták meg titkárnak, ezenkívül a városi küldöttértekezletre dr. Kovács Károly üzemi fő­orvost és Szűcs Jánosnét. sal dicsekedhet. Tóth Nán dor, a vizesfonó osztályveze­tője azt mondta, hogy olyan az, újítani, mintha hegedűn játszana. El kell kezdeni a muzsikálást, aztán egyre job­ban megszereti hangszerét a műkedvelő is. De egyformán nem lehet egyetlen hangot sem megszólaltatni rajta. Egyik tisztábban, a másik melegebben, vagy hűvösein cseng. Egyformán soha. így van ez az újításokkal is. Egyik jobban sikerül, a má­sikkal meg rengeteg a ve­sződés. — A vesződés nemcsak a ven százalékát az alapanyag ára teszi ki. Ezért jelentős újításaim — amelyek az üzemnek és így a népgazda­ságnak is a legtöbb hasznot hozták — elsősorban külön­böző készítmények vékonyí­tási próbálkozásai voltak. Ez megfelelő kísérletezés után, általában sikerült is. Azt vallja, hogy spontán újítás nagyon kevés van; Egy-egy ésszerűsítést, a régi megváltoztatását fáradságos, sok munka, energia ós gond előzi meg. Hangoztatja, hogy vannak olyan újítások, ame­megkonstruálást, a terverést ^^Í^L^^E egyáltalán, vagy csupán je­lentéktelen, lényegtelen kíséri, inkább az elfogadta tást. Az újnak mindig túl sok ... , az ellensége. Az emberek mennyiben hoznak Eze­szívesan ragaszkodnak a ré- ket a ".utasokat gibez, a megszokotthoz. Sok- azonban legalabb olyan fon­szor még a műszakiak, a losnak törtte. mint a másik szakemberek is. így fordulha- Hiszen az emberen tott elő, hogy több esetben segíteni, munkáját könnyí­teni magában is szép és ne­mes feladat. az üzemi pártbizottság segí­tett, hogy egy-egy újításom elfogadják, bevezessék. Amikor a legkedvesebb "ta­lálmánya" után érdeklődünk, azonnal kész a felelettel. Marad méc az unokáknak is Egy újító vetsen arról, sem beszél szi­ámit még csak Néhány óra alatt elfogták a betörőt és a kerékpártolvajt A Csongrád megyei rend- jön saját nagynénjéhez. Czu­őrfőkapitányság az elmúlt tor József ellen — előzete­héten bravúros gyorsasággal sen letartóztatták — meg­fogott el egy betörőt és egy indult a bűnvádi eljárás, kerékpártolvajt. Szeptember 25-én ismeret­Szeptember 23-án jelentés len tettes ellopta az újszege­érkezett a rendőrséghez, di italbolt elől Féhér Fe­mely szerint ismeretlen tet­tes betört Kádár Sámuelné Szeged, Körtöltés utca 24. szám alatti lakásába. A be­törő a szekrényből 3200 fo­rintot vitt el. Megindult a nyomozás és mintegy két óra múlva meg is találták a tet­test, Czutor József bünte­tett előéletű, Hódmezővásár­hely, Török Bálint utca 26. szám alatti lakos személyé­ben. A nyomozás során ki­derült, hogy a fiatalember unokaöccse Kádár Sámuel­nénak és a betörést meg­előzően már kicsalt a nagy­nénitől 700 forintot azzal a mesével, mintha tőle ennyi pénzt elloptak volna a Ti­sza Szállóban. Az így kicsalt pénzen a Liget Vendéglőben szórakozott és merített bá­torságot ahhoz, hogy betör­Nem a legnagyobb jelentősé- tervez. Ök ketten is csak a gűt említi, volt annál, a meg- tényekkel huzakodnak elő. A takarítás szerint sokkal ked- majdröl nem beszél egyik ..., . .... sem. Abban azonban meg­vezobb is. Mégis... egyezik véleményük, hogy — Ez volt az, amelyről el- napról napra egyre nehe­mondhatom, hogy tudtam zebb újítani. Az egyszerűbb olyat újítani, ami első pilla- dolgokat már megoldották, vagy ha nem, akkor a min­dennapi munka magszokott­sága miatt nem veszik ész­re. Hiszen az évek hosszú sora okoz egy kis "üzemi vakságot«. Többször esett már velük, hogy tapasztalat­cserén jutott eszükbe az, amit saját munkahelyükön kell megváltoztatni. Ez per­sze nem azt jelenti, hogy a komolyabb, keményebb fel­adatoktól visszariadnának. Nem, az ilyenekhez több idő kell. Meg attól sem kell félni, hogy kifogyna az ész­szerűsíteni való. Szó sincs erről, marad még az uno­káknak is! És hogy a két kiváló újító közül melyik lép egyet a fo­kozatok ranglétráján, azt ma még nem lehet tudni. Ara­nyig még senki sem jutott el, de a cél nem elérhetet­len. Elég hozzá talán egyet­len újítás. Mcry Éva renc, Ogyessza körút 14. szám alatti lakos kerékpár­ját A kerékpártolvajt, Ké­lity Lambert 27 éves, bünte­tett előéletű, Szeged, Gyöngy­tyúk utca 15. szám alatti la­kost, ugyancsak rövid idő alatt kézrekerítették. Letar­tóztatták és folyik ellene az eljárás. PÁLYÁZAT. SZEGEDI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ V. pályázatot hirdet GEODÉTÁK, ÁLTALÁNOS GÉPÉSZ-, ÉPÍTÉSZMÉR­NÖKÖK részére üzemviteli vagy tervezési munkára. Vízügyi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. Fizetés megegyezés szerint. Pályázatot Szegedi Viz- és Csatornamű V., Szeged, Lenin krt. 86. sz. alá kérjük küldeni. K 673 Meglepetések a cirkuszban A Budapest Nagycirkusz megkezdte szegedi vendégszereplését A cirkusz a varázslatok, a Rasantos-csoport görkorcso­csodák, az illúziók és a meg- lya produkcióit, lepetések világa volt. A pén- Voltak gyengébb, kidolgo­teken este Szegeden bemu- zatlanabb, még konstrukciós tátott Budapest Nagycirkusz hibában szenvedő műsorszá­műsora is ilyen. Kit ne káp- mok is. A fő ' attrakció, a ráztat.na el például Pataki legnagyobb érdeklődéssel boszorkányos fejszámolása, várt szám, a Clemendore vagy a kilenc bolgár kis­lány, a Dobrits-csoport több bravúros ugrószáma, a szin­tén bolgár Petrov lélegzetel­állító egyensúly-produkciója? Erő, ügyesség, sok szellemes ötlet jellemzi a négy Balázs izgalmas trapézmutatványa­it, a két Baráth kötéltánc­számát, a négy Nánási szel­lemes, minden részletében jól felépített kerékpáros bra­vúrjait és a négy elbűvölő­en csinos német kislány, a néven bemutatkozó kígyó­ember produkciója azonban minden részletében valóban nagy meglepetés volt. Végül azon is szívből meg­lepődtünk, hogy a szegedi Bíró Béla Octavio Pacco né­ven mint külföldi vendég­művész, mint olasz zenepa­rodista mutatkozott be a mű­sorban — egyébként kitű­nően és nagy sikerrel. Ö. L. /

Next

/
Thumbnails
Contents