Délmagyarország, 1963. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-26 / 225. szám

DÉL-MAGYARORSZÁG Négyezerkétszáz bérlet Móricz Zsigmond re­mekművének, az Űri murinak előadásá­val ma este megkezdő­dik a Szegedi Nemze­ti Színház új évadja. A nézőtéren a munkások, az értelmiségiek mellett most is ott ülnek majd a termelőszövetkezeti tagok, dolgozó parasz­tok. Mintegy 67 járási termelőszövetkezetből közel 200 tsz-tag nézi végig a nyitóelőadást. összehasonlíthatatla­nul több dolgozó paraszj ül ma este a szegedi színház nézőterén, mint más esztendőkben. Termelőszövetkezeti tagok az elmúlt években is látták a szegedi szín­ház előadásait. De ' ' ­bára csak tájban, 1 a falvakban, kis szín­padokon, gyakran rossz körülmények között. A rendszeres színházláto­gatók, a bérlők között nagyon kevés tsz-tag volt. Az idén viszont a szegedi járás 115 terme­lőszövetkezetéből mint­egy 4200 tag- váltott bér­letet az előadásokra, ök tehát már nem táj­ban, nem kis falusi színpadokon, hanem a legideálisabb körülmé­nyek között nézhetik vé­gig az idei színházi elő­adásokat. A mezőgazdaság szo­cialista átszervezésének idéjén azt ígértük dolgo­zó parasztságunknak: a termel őszo vetkezetek jobb, kulturáltabb éle­tet biztosítanak számuk­ra. Tudjuk, sok még a gond. a baj a falvak­ban, sokat kell még dolgozni azért, hogy mindaz, ami a jobb éle­tet jelenti, csakugyan megvalósuljon. De a fejlődés már megindult, feltartóztathatatlanul halad előre, s szaporod­nak azok a jelek, ame­lyek azt bizonyítják, hogy ma másként, job­ban él a falvak paraszt­sága, mint régen. Ki tagadhatná, hogy en­nek a változó, alakuló, szebbé váló életnek egyik megnyilvánulása az a 4200 színházi bér­let is, amelyet a járás termelőszövetkezetei­nek tagjai vásároltak. őket köszöntjük ma, az évadnyitó előadás napján, s kívánjuk, hogy tartalmas és élmé­nyekben gazdag legyen szamukra az új színházi évad. KISZ­vezetőségválasztás Mihályteleken A mihályteleki ifjúkommu­nisták gondosan készültek arra, hogy a KlSZ-vezetőség­választó taggyűlésen azokat a fiatalokat válasszák meg, akik eddigi munkájuk során is arra a legérdemesebbek. A gyűlést a napokban tar­tották meg és a volt KISZ­titkár beszámolója után hosz­szú vitára került sor. A meg­választott héttagú vezetőség mindjárt munkához kezdett. Kidolgozták az őszi és a téli programot, tervbevették ze­nekar, énekkar, színjátszó csoport szervezését Regős Vilmos tanár is segítséget nyújt a KISZ-fiataloknak a kulturális munkában. Sziládi Sándor (Győzelemmel kezdett w ifjúsági válogatott FÍü(*ll Csongrád megye— Békés megye 2:0 (1:0) Különleges épületfalazási eljárás Elénk szakmai érdeklődést keltett a Die Bautechnik cí­mű német lapnak az a svéd­országi tudósítása, amely sze­rint az ottani Ytongbolagen és még vagy tíz más építési vállalat szakított az építőele­mek összekötésénél eddig használt habarcs vagy más hagyományos kötőanyagok­kal. A nagy jelentőségű újí­tás a hornyos építőelemeken alapszik A különleges Ytong­tömbökön levő hornyokba pénzérmékhez hasonló kis fémtárcsák illeszkednek. Ezek képezik a kötést. A pon­tos méretek szerint etőéftított betonelemeken hornyokat vágnak. AT. ötemck alsó és felső lapján levő hosszanti hornyok szélessége 3 mm, mélysége pedig 20 mm. Sze­nelés közben a hornyokba 37 mm átmérőjű, kör alakú poli­sztirol tárcsákat illesztenek. A félig kiálló tárcsák a kö­vetkező réteg alsó lapján le­vő hornyokba illeszkednek bele. Így jön létre a kötés. amely könnyű kalapácsütés­sel tökéletes, hézagmentes zá­rást biztosit. A falak ilyen összeszerelé­se rendkívül gyors, és mivel nincs szükség habarcsra, az építkezés hidegben is foly­hat, miáltal' rendkívül gaz­daságos és olcsó a kivitele­zés. Terhelés nélküli falaknál megfelelő stabilizálást kell alkalmazni, megterhelt fa­laknál nem sprobléma a hú­zó szilárdság hiánya. Ki­sebb családitháza&nál a tető­szerkezet lehorgonyzását a; függőlegesen besüllyesztett rudakkal lehet megoldani — írja a tudósítás, amely arról számol be, hogy az újítást ma már nemcsak Svédor­szágban, hanem másutt is használják. A betonelemek legalkalma­sabb méretei: hosszúság 75 cm, magasság 25, vastagság pedig 30 cm lehet. A hida­lók magassága 20 .cm. hosz­szúsága pedig 1—3 m. O. J. Gyakorlati képzés a rókusí állomáson Újszerű munka hárul Sze­ged-Rókus állomás több dol­gozójára. Azt a megtisztelő feladatot kapták, hogy a Vasútforgalmi Technikum harmadik és negyedik éves hallgatóit az állomáson gya­korlati kiképzésben részesít­sék. A most megkezdődött iskolai év minden tanítási napján harminc fiatal reggel háromnegyed nyolctól dél­után két óráig részt vesz az állomási végrehajtó szolgá­lat dolgozóinak munkájában, a forgalmi irodában, a távir­dában, az árupénztárnál. Ki­sebb munkába is besegíte­nek, megfigyelik a szolgálat gyakorlati végrehajtását. Dé­li egy órakor a tanulók ösz­szegyűlnek és a szaktanár jelenlétében, az állomás egyik dolgozójának közremű­ködésével értékelik az aznapi munkamenetet. Így sajátít­ják el vasutastanulóink a forgalmi és a kereskedelmi szolgálat gyakorlati felada­tait. Tótka Károly Az 1963/64. évi megyék közötti ifjúsági . labdarúgó­torna első mérkőzését teg­nap vívta meg Csongrád megye csapata Békéscsabán, az alábbi összeállitásban: Borbély (Dorozsma) — Kon­koly (Móraváros), Török (Sz. Építők), Terhes (SZEAC) — Wéber (SZAK), Mojzes (UTC) Sonkó (Sz. Építők), Kiss (Kistelek), Kocsis (SZVSE), Zöldi (SZVSE), Csanádi (Sz. Dózsa), Fássy (Csongrádi Petőfi) a második félidő közepén Csanádi he­lyett állt be. Mindkét gól szép összjá­ték után esett. Az elsőt Wé­ber a 16-osróf lőtte, a máso­dikat Sonkó szerezte. Me­gyénk válogatottja 4—2—4­es felállásban játszott, s a taktika bevált. A hazaiak csak a második félidő első negyedórájában voltak fö­lényben, általában Csong­rád megye bizonyult jobb­nak. Kiss Zsolt játszott hát­ravontam Wéber pedig időnként a támadóknak se­gített, kapura is lőtt. A já­ték végig sportszerű volt. Jó: Borbély, Kiss, Kocsis, Zöldi, Wéber. illetve:- Ra­konczás. Szilágyi, Schneider. Csák II. szolnoki játékveze­tő kifogástalanul működött. =S=0=R=0=K=B=íl==N= Férfi és 1101 segédmunká­sokat, valamint lakatost és vasesztergályost felvesz a Kenderfonó és Szövő­ipart Vállalat Szeged, Ken­derfonogyára. Vidékieknek tanácsigazolás szükséges. S. 83731 Kukoricamorzsolási és szárítási KÖNNYŰ FIZIKAI MUNKÁKRA NÖI, terményrakodó munkára FÉRFI SEGÉDMUNKASOKAT keresünk szegedi, hódmezővá­sárhelyi, makói és szentesi járási kirendeltségeinkhez. Felvétel a kirendeltségeknél történik. Csongrád Megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat, Szeged. A vasárnap Szegeden sorra kerülő SZEAC—Vasas labda­rúgó-mérkőzést Emsberger Gyula tatabányai bíró vezeti. A szegedi Kasza Ferenc ve­zeti szombaton az MTK— Diósgyőr NB l-es találkozót Budapesten, a Hungária úti pályán. * Ma Pécs—Szeged városok közötti labdarúgó-mérkőzés lesz Pécsett. Mind a két vá­logatottban NB III-as és megyej játékosok szerepel­nek. * A tekézőknél a megyei másodosztályú és a városi bajnoksában is folyik az 1963. évi bajnokság őszi idé­nye. A másodosztályban a SZAK III., a városi csoport­ban* a Szegedi Postás III. áll a táblázat élén. * A megyei labdarúgó-baj­nokság szombati és vasárna­pi mérkőzésein csak egy ki­állítás történt. A Szegedi Ju­I ta—Makói Vasas ifjúsági ta­lálkozón Dóra Józsefet (Juta) állították ki. A játékost szer­dán három soron következő' mérkőzéstől eltiltották. * A Szegedi EAC labdarúgó­csapata tegnap az NB III-as Makói Vasassal játszott ba­rátságos mérkőzést Szegeden. A Tóth — Kővári, Kürtösi, Sándor — Dezsőfi I., Remé­nyik — Kökény, Nemes (Gyifkó), Németh (Gilicz), Unka. dr. Boros (Arató) ösz­szeállítású SZEAC csak az első félidőben játszott jól, amikor Unka két gólt. Né­meth pedig cgv gólt lóit. Szü­net után köriilménycskedtck a csatárok, ekkor Kürtösi szabadurúgásából esett gól. s így alakult ki a 4:0 (3:0) arányú végeredmény. Vasár­nap a Vasas ellen valószínű, hogy a SZEAC tegnapi, kez­dő csapata veszi fel a küz­delmet. A SZEAC—Vasas ta­lálkozó a Felső Tiszaparti stadionban, délután 3 órakor kezdődik. A Szegedi VSE tegnap a Szegedi Építők ellen 6:2 (2:2) arányban nyert barátságos­mérkőzésen. Az SZVSE ösz­szeállftása: Budavári (Török) — Bóka dr. (Juhász I.). Ha­lász, Agócs — Balázs (Mösz­mer). Karsai — Juhász II., Biltsik. Rábay, Vörös. Kal­már. Kocsis nem játszott, mert a békéscsabai váloga­tott mérkőzésen vett részt Az Építők erősen fartaléko­san állt ki, mert több játé­kosuk Pécsre és Békéscsa­bára utazott a válogatottak­kal. Góllövő: Karsai 3 (egyet tizenegyesből). Biltsik 2, Kal­már, illetve: Kiss II., Somo­gyt • Válogatott mérkőzés lesz Szegeden. Jövő szombaton, október 5-cn Szegeden játsz­szák a Magyarország után­pótlás—Jugoszlávia utánpót­lás-válogatott labdarúgó­mérkőzést a SZEAC-stadion­ban. Az Üllés és Vidéke Kör­zeti Fmsz kisvendéglő VE­ZETŐT KERES az üllési kisvendéglőbe. A forráskú­ti Iparcikkbolthoz ipar­cikkbolt-vezetőt keres. A pusztamérgesi ruházati bolthoz ruházati boltvezetőt keres. Jelentkezesi hely Üllés és Vidéke Körzeti Fmsz. központi irodája, UUés. K. 680 Mélyépítőipari technikust vagy mélyépítésben jártas dolgozót fúrómesternek fel­vesz az EM Szeged Terve­ző Vállalat, Klauzál tér 2. S. 113686 Tervezésben jártas, nagy gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt, eseileg technikust vesz fel a Csm. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Hmv.-hely. Fizetés megegyezés szerint. Megegyezés esetón lakást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. 668M 480—700 Bp. 1951 A Szegedi Ingatlankezelő Vállalat keres azonnali belépésre állandó szegedi munkahelyre segédmunkásokat és 4 órás háztakaritókat Jelentkezés 'Jósika n. 21., munkaügyi vezetőnél. K. 6S9 Étkezési burgonya I. rendű 200,- Ft mázsája. Kapható: tápéi Tiszatáj Mg. Tsz Vesetőségválasztás a postásoknál A Szegedi Postás sportkör- vács Károly egyesületi elnök ben most tartották meg a mondott évi beszámolót, s vezetőségválasztó közgyűlést, ebben megdicsérte a vívó- és amelyen mintegy hatvan a kosárlabda-szakosztály sportoló és húsz postás dol- munkáját. A labdarúgók nem gozó vett részt. Először Ko- tudtak bekerülni a megyei bajnokságba.' ennek ellenére ebben a szakosztályban to­vábbra is igen élénk az élet, a csapat jól szerepel, sok sa­ját nevelésű fiataljuk van. A hozzászólók közül többen megemlítették, hogy labdarú­gópályát kellene építeni. A résztvevők elhatározták, hogy a városi tanácstól erre a cél­ra területet kérnek, és ha megkapják, társadalmi mun­kával járulnak hozzá a pá­lya elkészítéséhez. Kilenctagú elnökséget vá­lasztottak. Az elnök tovább­ra is Kovács Károly, régi ke­rékpáros-versenyző maradt, helyettese Csonka Sándor és Lakatos Albert lett. A gazda­sági ügyeket Jávorkai István vezeti, a sajtófelelősi teen­dők ellátásával pedig Vas­kúti Györgyöt bízták meg. A közgyűlés végén kilenc sportolót és társadalmi mun­kást könyvekkel jutalmaztak meg. bajnokok A szegedi vasutasatléták közül Gelei Éva megasugrás­ban, Antal Andor pedig gya­loglásban országos ifjúsági bajnokságot nyertek. Kakuszi Ferenchez, az SZVSE szakoktatójához, az atlétika nagy fanatikusához fordultunk, hogy tájékoztas­son bennünket versenyzőiről. — Azt talán mondanom sem kell, hogy valamennyien nagyon örültünk a két baj­nokságnak — kezdte a be­szélgetést Kakuszi Ferenc. — Gelei Éva 1958 óta egyenle­tesen fejlődik, idén 163 cm-re javította meg az országos if­júsági csúcsot. Mestere öt éven át Kertész Ferenc volt, és tőle idén Nagy László vet­te át az edzések vezetését Mindannyian bízunk abban, hogy hamarosan eléri a 166 cm-es érdemes szintet... A másik bajnok, Antal Andor nagyon komoly és szorgal­mas versenyző. Akárcsak Éva, ő is tizenkilenc éves. Egy éve kezdtem el foglal­kozni vele, és azóta négyszer javított megyei rekordot a tíz km-es gyaloglásban. Az edzéseket sohasem hagyja ki, az egész telet átdolgozta. Megható volt látni, amint a győzelmi emelvény legmaga­sabb fokán, a nagy örömtől, könny csillogott a szemében. Tőle azt várom, hogy meg ebben az évben megjavítja tíz km-es gyaloglásban a 49 perc II mp-es országos ifjú­sági csúcsot, és eléri a 4® perces elsőosztályú szintet Monostori Tibor Az öttusa VB negyedik napja Az egyre nagyobb érdek­lődéssel kísért 12. öttusa vi­lágbajnokság 4. verseny­napján a lovaglásra került sor. I6mét Bern volt a szín­hely. A versenyt két futam­ban bonyolították le. Az 1500 méteres versenypályát húsz akadály -nehezítette. Ez a szám is a szovjet— magyar párharc jegyében folyt le. A magyar verseny­zők ismét kitűnően szere­peltek és 103 pontos csa­patelőnyüket újabb 242 pont­tal 345 pontra növelték. Török dr. 1010, Móna 1040, Balczó 1010 pontot szerzett, a csapat összesen 3060-at, ugyanakkor a szovjet válo­gatott összteljesítménye 2818 pont volt, Minyejev 920, Mokejev 828 és Novikov 1070 pontos eredménye alap­ján. Négy szám után az egyé­ni összetett versenyben: 1. Török dr. 3960 pont. 2. Bal­czó 3955 pont. 3. Novikov 3895 pont. 4. Móna 3795 pont. Ma, a VB befejező nap­ján a terepfutásra kerül sor. Gyakorlattal rendelkező géplakatosokat felveszünk. MHBT, Tápé. 74917 Alkalmi rakodáshoz esetenként felvesz dolgozó­kat a 10. sz. AKOV Tisza pályaudvari kirendeltsége. Telefon: 22-37. Diákoknak, munkásoknak munkaidőn kívüli Jó kereseti lehető­seg. S. 73889 Kendernemesitéshez fizikai munkára férfi munkaerőt felvesz a Délalföldi Mező­gazdasági Kísérleti intézet, Újszeged. Alsó kikötő sor 5. Jelentkezés 34-tól. S. 83562 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik nétfí kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkeszti bizottság Főszerkesztő: dr I.AkOs Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyal Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-35. 39-03 Éjszakai telefon: 35-09 Kiadj* n Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kladn: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér X Telefon: 35-00. 31-19. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adurtk vissza.) A lapot nyomja s Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász u. 9. INDEX: 25 053 Terjesztik a Csongrád megye, postahivatalok. Előfizetési dfj egy hónapra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál ér kér. besitőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents