Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-15 / 190. szám

Csütörtök, 1963. augusztus 15. ML-/WASYARORSZÁ® 3 Munkaköri kötelezettség vagy prémiumfeladat ? «5, »A vállalat a beosztott feladatot nem teljesítették, akkor meg kell látnunk, dolgozóknak két-három fel- de meg lehetett magyarázni, hogy a tanács ipari osztálya tételtől eltekintve olyan fel- Az illető hibáján kívül, im- sem használja mindig a leg­adatokat tűzött ki prémium- partanyag hiánya miatt, a ösztönzőbb módszereket, feltételként, amely részben a dolgozókat időbéres munkára dolgozók munkaköri kötele- kellett állítani — állapítot­zettségéből adódik, mástészt ták meg, és kifizették a pré­gazdaságossági számítással miumot. alá nem támasztható. Több- Csupán néhány emberről ségükben nem hatnak ösz- van szó, hiszen a vállalat is ki­tönzően a gazdaságos terme- esi. És talán éppen azért lésre, és így, nem befolyásol- adódik a gondolat, hogy a ják a vállalat eredményeit, hivatalos elintézésnek túl­csak feltételezésen alapul- zott baráti háttere van, A nak.* Jó példa már akad Ez sem jó, meg az sem? Akkor mégis merre lehet a helyes út? Talán valamerre arra Ve­zethet, amelyre az ecsetgyá­riak egy-két feladatnál már rátaláltak. Vegyük az első példa jelenlegi Ösztönzés nélkül feltételek olyanok, amelyek negyedévi könnyen teljesíthetők vagy változatát: "•feltételezéssel* értékelhe- -A műhely részére előírt tők. gyártási programon felül a rendelkezésünkre álló stock­hulladékból havi 3600 export A vállalat, amelynek mun­káját felülvizsgálta a városi tanács ipari osztálva, a Sze* S?nyvE^S' idltüTt P-bl^ -,-i' 1 j . • tnl mh.mt V-t -itállolotAn eiXeSZlTCSe*. A ló másik oldala - Nekünk azok az égető lakkecsethez szükséges Konkrét, ellenőrizhető, pénzben és mennyiségben mérhető feladat, ösztönző? Igen. Gazdaságosságot, ter­melést elősegítő? Igen. Mun­iadétk állandó csökkentése, újrafeldolgozása minden dol­gozó lelkiismeretének egyéni ügye. Ha egy ilyen konkretizál­ható, kézzelfogható felada­tot találtak a vállalat illeté­elsö negyedévi prémiumfel- tu3 szabunk. Ezt vállalaton adatokról alkot véleményt, kívülálló nem ismerheti úgy, és állítását példákkal tá- mint — mondjál; a vál­masztja alá. ladatnál. — Minden feladat­»A kieső kínai serték pót- ra ra lehet- mondani, hogy lása érdekében fokozni kell "munkaköri kötelezettség*. kötelezettség' tav a hulladékok felhasználását Adjanak példát, hogy ezek c*8*?" koteiezettseg. igy, a nunaoeKok iejnasznaiasat, * müvenbk-et állatai konkréten nem, mert a hul­pucolasat. Ebben nagy elo- bejyett miijeneket auapau rehaladást jelentene, ha az sunk meg. De, jo peidat! — egyenesrekötők közül minél teszik hozza, többen elsajátítanák a pu- Mert asnit a tanács a fő­colást." könyvelőnek tűzött ki, azt A "fokozás* lehet 10 kilo- teljesíteni nem 1 eliet. Az ex­gramm, s a feladat már ak- portterv olyan mérvű eme­kor is _ teljesített. De épp ily lését szabták meg[prémium­kannyxmek tumte az a ki- feladatként melyet te jes, te- máskérrt hangzik) ha ^ ír_ íizetesi feltétéi, mely 99— m ket okboi is leheteüenseg. fefedatul- »az elszívó­102 százalékhoz köti a terv- Lehetetlenség azért, mert " működésének teljesítést. Prémiumot esze- nem biztosítható hozzá meg- biztosításáért* vagy azt »az rint akkor is lehet kapni, felelő mennyisegu import- újonlum felszerelt két ilyen ha valaki a minimumot — a anyag, másreszt, mert a ku.1- ^ u ^ porelszívásának száz százalékos tervteljesí- kereskedelmi vállalat ar, ^egoM^gáért, beszerelésé­test — sem eri el. ARTEX olyan meauwteéget Vagy egy másik példa: "A átvenni szerződés hiányában ' A' premizálásnak csak ak­termélékenység növelése ér- nem tud. dekében csökkenteni kell a Így tehát ez a "lónak* az műhelyben az időbéres órák a bizonyos túlsó oldala. S . . . „ . , . . , „ , ségeken kivul tenni *s kell szamat az elozo ev ugyan- ha azt mondjuk, hogy aho- valamit _ s nemosak a iu_ azon időszakához viszonyít- gyan a vállalatnál intézik a va, öt százalékkal.*. Ezt a prémiumügyet, helytelen, kor van értelme, ha olyan feladatot ad ós szab, amely­ben a munkaköri kötelezett­vül tenni is kell valamit, — s nemcsak a ju­talmat felvenni. Méri Éva A párt kapuja előtt E azokkal szem­léggé közismert már vezet élénk tevékenységet gyobbodnak valamennyi munka- fejthetne ki. Csakhogy ép- ben, akik megkapják tagsági pen az a baj, hogy a ?zerve- könyvüket. Annak sincs ér­zeti élet is majdnem a nul- telme, hogy néhol különféle Iával egyenlő, a helyben la- kifogásokkal tartják távol a kó fiatalokkal sem törődnek, jelentkezőket A fiataloknak Vajon az üzemi pártszerve- azt mondják, hogy még túl helyen, hogy csak a dolgozók legjobbjai lehetnek a kommunista párt tagjai. Leginkább tudják azonban a kommunisták, hiszen a párt tisztasága, egysége, tekinté- zet miért nézi ezt tétlenül? fiatalok, az idősebbeket pe­lye felett nekik kell elsősor­ban örködniök. S a felszaba­dulás óta a szegedi kommu­nisták mindig érzik is azt a felelősséget, amely a pártépí­tésben, a párt erősítésében rájuk hárul. A tag- és tag o dig magasabb iskolai vég­lyan eset is előferdül, zettség hiányára hivatkozva hogy a KISZ szerve- utasítják el. Akik így dol­zet javasolja ugyan goznak> azok elzárkóznak az tagjelöltnek a legmegfele- élettől,'s bürokraták mddjá­lőbb fiatalokat, de a part- ra merev szabályokhoz iga­szervezet ezt nem veszi ko- zodnak. Az élet ezer és ezer jelöltfelvételnél általában molyan. A kenderfonógyar példát szolgáltatott már rá, egyik KISZ alapszervezeté- hogy a fíatal párttagok való­nek titkara arról panaszko- sagos motorjai lehetnek a alapos körültekintéssel jár­nak el. Saját tapasztalatuk és a dolgozók véleménye dott: több kiváló fiatalt aján- pártmunkának, a hajlottabb alapján döntik el, hogy a je- lott a pártba, de mivel a korij3k pedig gazdag életta­lentkezők méltók-e, alkalma- pártvezetőségnek más volt pasztalatuknál, önszorgalom­sak-e erre a megtisztelő cím- róluk a véleménye, nem fog- megszerzett általános lalkoztak velük tovább. Ez műveltségüknél fogva jól bizony alapvetően helytelen, megfelelhetnek a párttagság­A munkasok erenyeit azok gal járó követelményeknek, isménk legjobban, akik nap- Ez természetesen nem mond rol-napra velük dolgoznak, ellent annak az elvnek, hogy nem pedig a közöttük csak a nárt ^g^ iskolázott, in­határozásukból, hogy tagje- hébe-hóba megjelenő partit- teUigens emberek lesznek, löltek kívánnak lenni. A jó- kár, vagy pártvezetőségi tag. zsef Attila Tudományegyete- Ott csinálják jól, mint pél­men egy jogi kari hallgató dául a Szegedi Tervező Vál­lalatnál, ahol tavaly és az idén is vettek fel párttagje­löltet a KISZ javaslata alap­ján. S a tapasztalat itt azt munkásosztály pártja, ereje, élet és a politika életszük- mutatja, hogy a fiatalok a szilárdsága attól is függ, ségletemmé vált. Most kinő- pártban is lelkesedéssel vég- hogy mekkora benne a mun­vök a KISZ-ből és ha nem zik el a rájuk bízott felada- kások aránya. Azt azonban tokát. nem szabad szó nélkül hagy­Az új, friss erők beáram- ni, hogy néhol csak a szocia­kedni e szavak őszinteségé- lását a pártba nem akadá- lista brigádban való helytál­ben. hiszen százak és százak lyozni, hanem segíteni kell. lást nézik, a politikai kép­Helytelen tehát, hogy egyik zettségröl pedig megfeled­másik alapszervezetben hosz- keznek. Ezért fordul azután re: párttag. A dolgozók legjobbjai igen gyakran kopogtatnak a párt kapuján. Nem várják meg, amíg -felfedezik* őket, ha­nem jönnek önként, sajátéi például így érvelt a pártve­zetőségnek: "Gyermekko­romban úttörő voltam, az­után KISZ-tag, a szervezeti lehetek pórttag, hogyan él­jek?* Semmi okunk kétel­A fizikai munkások fel­vételére valamennyi pártszervezet igyek­szik különös gondot fordíta­ni. Ez helyes is. Pártunk a fogalmaznák meg mondani­valójukat hasonlóképpen. A DÁV-nál Déldául a tagjelöl- szú hónapokig fektetik elin- elő, hogy egyes elvtársaink tek 70 százaléka. Azok akik tézeflenül a tag- és tagje- kiválóan Egy-egy osztályt 5 hónap alatt Az SZMT a felnőttoktatás fejlesztéséért A Szakszervezetek Megyei országos felnőttoktatási an- lező Tanácsa a közelmúltban ala- kétra kerül sor. Az SZMT nlost po6 elemzéssel feltárta a fel- javaslatai annak eredményes mert nőtt korúak iskolázottságá­nak helyzetét és munkater­vet készített a dolgozók to­vábbtanulásának elősegítésé­re.. Csikós Mihály, a Szak­rzervezetek Megyei Tanácsá­nak munkatársa erről a kö­vetkező tájékoztatást adta la­punknak. Új tanterv készül munkáját is elő kívánják segíteni. összevont osztályok Az SZMT elnöksége elfo­gadott egy intézkedési ter­vet. 5147 dolgozó tanul a me­gyében. Hogy a bevont dol­gozók számát növelni lehes­irodalmat. Mindezek vannak napirenden, a dolgozók iskolaiba szeptember 10-ig lehet je­lentkezni. Biztosítsák a dolgozók részvételét! E feladatok végrehajtása közben ügyeinek a korábban Az elemzés megállapította, hogy Csongrád megye üzemi munkásainak mintegy fele sen, javasolják, hogy egy-egy előfordult hibák elkerülésére, osztályt. 5 hónap alatt végez- Ezek három csoportba sorol­hessenek el a dolgozók. Ez hatók. A tanulók részéről a természetesen nagyobb erő- már emiitett érdektelenség kifejtést kíván. De máris úgy is jelentkezik, hogy egye­iiera végezte el az általános mutatkozik érdeklődés ez sek csak a pótszabadság ked­iskola nyolc osztályát. Ezen iránt, például az újszegedi véért jelentkeznék valami­beiül például Szegeden több kendergyár dolgozói között, lyen oktatási tormára, a fia­mint 19 ezer munkásból Az önkéntes jelentkezőkből talok közül pedig többen mintegy 9 ezer nem fejezte alakuló összevont osztályok még nem veszik elég komo­be általános iskolai tanulmó- mellett javasolják, hogy az lyam a tanulást. A munka­nyait. A parasztságnál ked- általános iskolai tanulmá- hely részéről az a fő hiba. vezőtlenebb a helyzet. A 15 nyok 3 napos tanulmányi hogy nem mindig biztosítják és 39 életév közötti mezőgaz- szabadságát a felsőbb isko- a tanulók részvételét az o>k­dasagi dolgozók 75,6 százaié- Iákhoz képest arányosan nő- tatásban, amint ezt például a kát kell bevonnunk a fel- véljék. Heti két óra szakmai Szegedi Közlekedési Vállalat-* nőttoktatáába. Sőt. a több- ismeretet is tanítsanak, a nál is tapasztalták. Végül a nyire 60 évet betöltött pa- tsz-parasztságnál ilyenfor- pedagógusoknál is tapasztal­rasztemberek között arany- mán kössék össze a felnőtt bafe hiba' némely nevelők lag sok analfabéta, illetve oktatást a mezőgazdasági nem ifesziilnek tel megfele­iélanalfabéta található még. szakmunkásképzéssel. Erre iben az oktatásra, noha né­Ezeket az adatokat nem is jó kezdeményezések találha- ' ., lehet máról-holnapra megvál- tók már Nagymágocson. Csa- mileg magyarazza ezt tuiter­toztatni. A szakszervezeti nádpalotán vagy Maroslellén, helés miatti fáradságuk. Saj­aktivalhálózat kitartó mun- Ezek mellett több részintéz- nos sokszor kell igénybe ven­kájára, azon felül a pedagó- kedést is foganatosítanak: az ni nem szakos nevelőket is gusok, az üzemi vezetők és üzemi iskoláknál bizalmi a művelődésügyben dolgozók rendszert építenek ki a ta- Mindezt csak tarsadalmi osz­társadalmi összefogására van nulók problémáinak kőzve- szefogással és szívós munká­szükség. Az elmúlt tanévben títésére, kifejlesztik a szo- val lehet elkerülni. Az össze­mar a rászorulók 8—10 szá- cialista brigádok továbbtanu­zalékát bekapcsolták az ok- lásának rendszeres ellenőr­tatásba, a korábbi 5—6 szá- zését, a pedagógusokat és zalékhoz képest. korrepetálást segítő üzemi Akadályt jelent a tantermi technikusokat, mérnököket kapacitás hiánya, üzemeknél jutalmazással kívánják aktí­a váltott műszak, a munka- vizálni. helytől való távollakás és a A korrepetálást fontos do­gyakori munkahelyváltozás; lógnak tartják: a szakszerve­a parasztságnál pedig a szét- zetek területi művelődési ott­szórt települési viszonyok — hónaiban is meg kívánják s ezenkívül sok esetben az szervezni. Emellett szüksé­érdeklődés hiánya is. Mind- gesnek tartják a dolgozók ezekkel számolnunk kell, iskolájában a társadalmi ta­hogy nagyobb léptekben ha- nulmányi felügyelet beveze­fogásra és a szívósságra ter­mészetesen az új tanterv mel­lett is szükség lesz. N. F. dolgoznak (ami úgy érzik, hogy a munkás- löltfelvételi kérelmeket. Az alapvető követelmény), osztály élcsapatában a he- is a feladat meg nem érté- ugyanakkor azonban képte­sére vall, hogy néhol maxi- lenek egy-egy politikai fel­mális követelményeket álli- adat megoldására, mivel tanak a tagjelöltek elé. nem is vesznek részt apárt­Ugyancsak a kenderfonó- életben. Nyilvánvaló, hogy a gyárban hallottuk: "Szinte kommunistáknak példás lehetetlen bejutnom a párt- munkájuk mellett harcos ba, mert a kapott társadal- agitátoroknak, minden iránt mi munka oly sok, hogy azt élénken érdeklődő emberek­éjjel-nappal sem tudnám el- nek is kell lenniök, külön­végezni.* Ezzel függ össze az ben hamar megakadnának is, hogy a pártvezetőség oly- mihelyt egy problémával kor nem a hosszabb időn át szembekerülnek. lyuk, bátran lépéseket tesznek ennek érdekében. A z érdeklődés, a párt­hoz tartozás óhaja a városban mindenfelé növekvő tendenciát mutat Éppen ezért különös és fur­csa, hogy a Paprikafeldolgo­zó Vállalatnál már hosszabb idő óta stagnál a pártépítő munka. Elgondolkodtató az a tény, hogy a 42 tagú KISZ végzett jó munkát és az er- Rendkívül sokoldalú szervezetbeli egyetlen párt­tag, vagy tagjelölt sincs. Azt mutatja ez, hogy a pártszer­vezetben nem eléggé céltu­datos az utánpótlás nevelése. Mire hivatkoznak itt az elv­társak? Olyan — egyébként objektív — okokra, hogy a vállalatnál igen sokan nem kölcsi magatartást veszi fi- bonyolult munkát igényel fe­gyelembe, hanem az általa hát a pártépítés. Szükséges megszabott kisebb-nagyobb megnezni, hogy a tagjelöltek feladatok végrehajtását. Ta- rendelkeznek-e azzal a plusz­Ián mondani sem kell, ez szal, amely a kommunistá­nem ad reális képet egyem- kat jellemzi. Szükséges meg­ber értékéről. nézni, hogy elvhűség, politi­Allnak a párt kapuja előtt kai képzettség, példamuta­olyanok is, akik már belép- tás, áldozatkészség, stb. állandó munkások, vidékiek, fek volna, de különféle meg- szempontjából magasabb fo­s emiatt körtlményes velük gondolások és szóbeszédek kon állnak-e dolgozó társa­iknál. Ha ez hiányzik, ha va­egyetemi tanár és oktató péí- laki még nem meggyőződé­dául attól tart, ha tagjelölt ses kommunista, hanem csak munkaidő után igyekszik -el- felvételüket kérik, akkor azt szimpatizál a párt elveivel « •>«vnAlLntli- Annál tnnn rlUnilál. - ' ' * f f X- ! 1- -ll.-bor n«H 1C ót' •> 4 O foglalkozni. Másrészt azt is visszatartják őket. Néhány nehézségként hozzák fel, hogy a fiatalok egy része tűnni* s a nevelésük ennél fogva szinte lehetetlen. Az mondhatják rájuk: számítók, karrieristák. Pedig ennek első ok részben elfogadható, nincs alapja. Tudott dolog, akkor neki is és a társada­lomnak is jobb, ha párton­kívüli marad és becsületes de a többi semmiképpen. Ha hogy a párttagság nem jár állampolgárként, "pártonkí­az idősebb időszaki munká- semmilyen egyéni haszonnal, vüli elvtársként* támogatja sokkal nehezebb is foglalkoz­ni, azért még a KISZ szer­Sőt inkább a felelősség nő a párt politikáját, meg, a követelmények na- F. NAGY ISTVÁN A jó szándék nem elegendő I Szegedi Autóközlekedési Tanintézet gondja Ahogy fejlődik, iparoso­tok Szeged, úgy nő a forga­lom. emelkedik a közlekedési eszközök, a járművek száma is. A megnövekedett jármű­park pedig nagyobb figyel­met követel minden vezető­től. Ezzel egyidejűleg jelen­tősen megemelkedett az új járműtulajdonosok, vezetők száma is. Ezek képzésével, vizsgáztatásával foglalkozik a KPM Autóközlekedési Tanintézet. Az intézet je­lentősége különösen megnö­vekedett azóta, amióta elvi határozat született, mely szakmunkának nyilvánította a gépkocsivezetők munkáját. A tanintézet szegedi isko­lájának első féléves tanfo­Jól dolgoztak a pályaválasztási tanácsok A pályaválasztási tanácsok eddigi működése általában ladhassunk. tését és a szemléltető eszkö- i eredményes volt. Biztosítot­Lényegesen csak majd az zökkel való ellátás fejleszté­új tanterv segíthet. De ennek sét. Az sem kevésbé fontos, kiegészítésére és megelözé- hogy a szakszervezeti köryv­sére feltétlenül szükség van tárak vásároljanak tankö.iy­ták a továbbtanulási lehető­ségek Ismertetését: füzeteket adtak ki, amelyek részletes tájékoztatást nyújtottak más intézkedésekre is. ősszel veket és biztosítsák a köte-' pedagógusoknak és a tanuló­ifjúságnak a pályaválasztás­sal összefüggő legfontosabb tudnivalókról. Az idén szer­vezettebben, tartalmasabban, konkrétabban oldották meg a pályaválasztással kapcsola­tos feladatokat az iskolák­ban is. lyamaira 4500 fő jelentke­zett, s ebből 3800-an tettek sikerrel vizsgát. Az iskola tizenegy oktatója több féle tanfolyamot szervezett és vezetett a megye különböző helyiségeiben. Alap, közép es felső fokon képeztek ki gépkocsivezetőket. Nem hiva­tásos személygépkocsi tan­folyamaikat is sokan láto­gatták. A legnagyobb sikere megyeszerbe azonban a mo­torkerékpáros tanfolyamok­nak volt. Ennek az okta­tási formának népszerűsége elsősorban abban rejlik, hogy tanfolyam keretén be­lül elméletileg sokkal job­ban. és könnyebben tudnak felkészülni a motorkerékpár­vezetők a vizsgákra, a közle­kedésrendészeti és műszaki elméleti anyagból. A sokféle és helyileg szét­szórtan tartott tanfolyamok teljesen lekötik az ott dolgo­zó tizennégy ember idejét. De zokszó nélkül teszik, a minél zavartalanabb közle­kedés érdekében. A sikerhez^ a jó munkához azonban ke­vés a jó szándék. Az egyTe nagyobb fontosságú intéz­mény létkérdéses gondokkal küzd. Az intézet jelenleg a Gép­ipari Technikum tantermei­ben működik, mint megtűrt vendég. De már nem sokáig. A technikum bővítésével ugyanis innen is hamarosan kiszorulnak. Az illetékesek javasoltak már megfelelő, némi felújítással használható iskolaépületet. A Közleke­dési és Postaügyi Miniszté­rium a javaslatot azonban el­utasította, mert nem találta megfelelőnek. Helyette azon­ban másik épületről nem gondoskodott. Az idő sürget, a jelentke­zők száma a második félév­ben sem csökkent. Népgaz­dasági érdekből is megérde­melné a szegedi tanintézet, hogy otthonra leljen. A meg­oldás pedig az volna, hogy a felügyeleti szervek beru­házási tervük elkészítésé­nél haladéktalanul gondol­nának a szegedi tanintézet problémáinak megoldásá­ra is. Hiszen, ha a döntés már most megvolna, az is késő lenne, mivel gyakorlati megvalósulása éveket is igé­nyelhet. L&

Next

/
Thumbnails
Contents