Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-13 / 188. szám

Kedd, 1963. augusztus 13. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Tetőző érdeklődés a szabadtéri játékok iránt Megérkezett a Magyar Állami Népiegyüttes — Holnap lesz a Magyar rapszódia bemutatója A szabadtéri játékok idei kellékekkel és kosztümökkel, legsikeresebb napjai közé Maga tartozik a hét vége. Szomba­ton és vasárnap minden elő­zőt meghaladt, tetőzött az ér­deklődés. A két napon öt különvonat futott be a szegedi pályaudvarra, va­lamennyi közel ezer-ezer utassal. s ezen kívül harminckét ha­zai és két külföldi autóbusz hozta a szervezetten utazó csoportokat. Három külön­repülőgéppel is érkeztek ven­dégek a hét végére. Meg­az együttes tegnap utazott Szegedre, s rövid pihenő után délután hat órától már a helyszínen próbált. padi beállításra. Az együttes ma tarja meg — természe­tesen zárt kapuk mögött — az előadásszerű főpróbát, holnap, szerdán este pedig megkezdi szegedi vendég­A hónapokon át tartó próba- szereplését Magyar rapszódia termi munka után két napot című műsorának bemutatójá­fordítanak a végleges szín- val. Egyre jobb elhelyezési lehetőségekről kell gondoskodni! Sor^kearékpmáS V az Idegenforgalmi szám* akiknek iácm,-,,,*; 1anacs totitkara a szegedi idegenforgalomról szama, akiknek jármüvei hosszú sorokban parkíroztak a Dóm környékének utcáin, számos vendég pedig az egyéni utazási kedvezmény­nyel élve jött Szegedre, me­netrendszerű járatokon. Az idegenforgalmi hivataltól ka­pott tájékoztatás szerint a két játéknapon több mint tízezer idegen tartóz­kodott a városban, akik közül hatezer szállást is kért és kapott. Mindkét napon zsúfolt volt a nézőtér is. A jegy­pénztárak ezúttal zárva ma­radtak, mert minden jegy elkelt elővé­telben. Este sokan vadásztak je­gyekre a kapuknál, s egy-egy jegyért parázs viták alakul­tak ki. Gyakori volt a ráígé­rés is. de így is több száznyi érdeklődő maradt a nézőté­ren kívül mindkét este. Hozzájárult a két nap han­gulatához, hogy ezúttal ideá­lis "szabadtéri* időjárás volt, az ígéretes, élmények­ben gazdag napot nem za­varta meg eső vagy szél. A nézők meghatározó többsége, mintegy nyolcvan százaléka vidéki volt a két napon. A külföldi érdeklődés szin­tén nagy volt, német, len­gyel, szerb, bolgár, szovjet turisták tucatjai tekintették meg a várost és az előadást, ismét járt itt külföldi szín­házi szakember — Udovics­1-d Szvetozár, a jugoszláv kulturális kapcsolatok inté­zete vajdasági színházi és filmügyi főelőadója — s elő­adás előtt a sajtóirodán ta­lálkozott a szegedi kulturális élet több vezető képviselőjé­vel. Élénken érdeklődött a szabadtéri játékok iránt, s elismerően nyilatkozott sze" gedi tapasztalatairól, a játé­kokról. A hét vége eseményeihez tartozik még, hogy vasárnap este megérkeztek a Magyar Állami Népiegyüttes első hírnökei: több művészeti ve­zető és a műszaki gárda a Vasárnap Szegedre érke­zett dr. Vitéz András, az Or­szágos Idegenforgalmi Ta­nács főtitkára. Napközben tanulmányozta a szegedi ide­genforgalom helyzetét, prob­lémáit, este pedig megtekin­tette az előadást, melynek szünetében a városi pártbi­zottság és a városi tanács végrehajtő bizottsága több tagjával beszélgetett. — A Szegedi Szabadtéri Játékok sorsa nem lehet kö­zömbös azok számára — mondotta lapunk munkatár­sának adott nyilatkozatában —, akik idegenforgalommal hivatásszerűen foglalkoznak. Ahogyan a játékok iránti ér­deklődés egyre nő, mindin­kább jobb elhelyezési lehe­tőségekről kell gondoskodni. Már több szálloda áll a ven­dégek rendelkezésére, de ek­kora idegenforgalomhoz szüksége lenne egy jól felsze­relt campingre is. Ugyanak­kor a helyi idegenforgalmi hivatal is kinőtte eddigi szűkös helyiségeit, ezért se­gíteni kell, hogy a jövőben gyorsabban, zavartalanabbul, a vendégek nagyobb kényel­mére végezhessék munkáju­kat a hivatal dolgozói. — Szükség van arra is — mondotta —, hogy a szege­dieknek ez a szép program­ja megfelelő hírt kapjon a világban, amihez az Orszá­gos Idegenforgalmi Tanács hozzájárul a maga eszközei­vel. Dr. Vitéz András megem­lítette azt is. hogy nagyobb körültekintésre lenne szük­ség a nyári programok ösz­szeállitásánál, s e körülte­kintésben föltétlenül nagyobb figyelmet, támogatást érde­mel a szegedi színházi feszti­vál. Üli (Liebmann íelv.) Képünkön: Papp Gyula, a városi tanács végrehajtó bi­zottságának elnökhelyettese és Tari János, a szabadtéri játékok igazgatója beszélget dr. Vitéz Andrással az elő­adás szünetében A reformtantervek alapján A felsőoktatást intézmények készülnek az új tanévre AZ 1963—1964-es tanévben főiskolai hallgatóknak a vizs- közi gazdasági A munkát kínálók és keresők igényei, gondjai Nincs olyan nap, hogy új- M. A. 18 éves leány szólalt Csörren a telefon, a II. Író­ságokban hirdetés útján ne meg elsőnek. Munkakönyvé- rületi tanácstól érdeklődnek, keresnének segéd- és szak- bői értesültem, hogy a kábel- rakodómunkás elhelyezked­munkásokat, műszakiakat a gyárban a bányagyutacs ve- het-e az építőiparban? szegedi üzemek, vállalatok, zetéket gyártó üzemrészben — Csak jöjjön — hangzik De egyre ritkább az olyan dolgozott, s önként lépett ki. a válasz —, hiszen több száz eset, hogy valaki hirdetésre — Én az utasellátóhoz sze­kon- fetnék menni. jelentkezzék. Pedig a zervgyár, a paprikafeldolgo- Mivel ide nem kérnek dol­zó vállalat és különösen az gozót, ajánlják a szegedi építőipar munkaerő-nehézsé- kenderfonót, a textilműve­gekkel küzd. Gyakran csak ket, ahol szakmunkát tanul­sok túlórával biztosíthatják hatnak az ilyen fiatalok, a folyamatos termelő munkát. — Hát mégis mit szeretne? — Ennél jobbat. O S aztán N. I. hasonló korú leány szól: — Szellemi munkát aka­Még az olyan régi üzemek- rak végezni, azért érettségiz­ben is, mint a kenderfonó, az tem. Helyem is lesz az egye­li iszegedi szövő, kevés a temen. "Jólértesült*, mert a munkás. Valamit enyhített, József Attila Tudomanyegye­hogy falusi embereket is fel- tem személyzeti osztalyarol vehetnek Az utóbbi hóna- őt kérték telefonon szeme­pokban azonban sokan visz- lyesen. Ezért hagyta ott a szamentek a faluba. A má- Kábelgyárát, sodik negyedévben például á Fiatalemberek kovetkez­Kenderfonó és Szövőipari Vál- nek. Az első géplakatos M. lalatnál 35 férfi és 45 nő- A. Nehany hete tett szak­dolgozóval volt kevesebb a munkasvizsgat a szegedi szükségesnél. Ezek közül 9 kenderfonogyarban Itt nagy lakatos, 40 szövőnő vagy más "-ukseg van a lakatosokra^ szakmunkás és 20 segédmun- de ° megis továbbáll. Azt mondja, nem neki való mun­A Csongrád Megyei Építő- tk?.h5ly'^IZ^tbb ipari Vállalat problémáiról tóhoz. Vajon miért a tobb tt -1* keresetert? Rendelet mond­beszelgettunk nehany eptto- ^ önként k xpan szakemberrel az e - • * kaphat ma­mult napokban. Szoba került bb á*iagbért mint előző a vállalat, általában az ipar- ^kahelvén Ö is 5 50-^ ág termeléskiesése. Elmon- ™nkabért hagyott ott Art dottók hogy ennek több oka ^wSklMíS ™bb, amLTsürgSen^- * ^lyén, mennyit kap. dásra vár, a létszámhiány megszűntetése. ^jg — Miért nem szüntetik meg a hiányt, miért nem Sokan vannak, akik egyik vesznek fel még embereket? helyről mennek a másikra kérdezheti a kívülálló és kapnak is több bért, mert szemlélő. az ottani vezetők nem tart­igen, ha ez olyan könnyű .iák be a kormányrendeletet, lenne, mint a kérdés féltévé- Vándorolnak a minisztériu­se A hirdetésekre néha jön- mi iparból a ktsz-ekbe, nem nek jelentkezek, de igen sok- » titkolt céllal. Több évti­szor bizony csak lá' "gatóba, zede újszegedi üzemben dol­ceak körülnéznek. Mit tesz- gozo lakatos cserélte fel a nek ilyenkor a vállalatok munkahelyet ktsz-szel, mert munkaügyi előadói? A tele- ott jóval nagyobb a kereset, fon már nem segít, ezért sze- Tehát az iparagak közötti beraranytalansag is oka, ser­kentője a munkásvándorlás­nak. Egy villanyszerelő szak­munkás következett. A Csongrád megyei Villanysze­relő Vállalatot hagyta el a O jobb reményében. Azt mond­ja, neki ez nem megfelelő, mert sándorfalvi lakos, és E sorok írója is felcsapott ífO' az ottani munkarend mi­munkaközvetítőnek Helye- a" egész napja eltelik. Ad­sebben segített egy' ideig az janak neki más állást, ott dolgozóknak. íme mit lá- Mindjárt ajánlják a DÁV­tott, mit tapasztalt. _Aho1 keresnek villanysze­A munkát keresők tízes relőt. csoportokban álltak a kőzve- — Oda nem megyek — títőpult előtt A tanácsi dol- szólt s miután többet nem gozók sorolták a munkahe- ajánlottak. mérgében úgy csapta be az ajtót, hogy ren­gett beléje a ház. mélyesen próbálkoznak a ta­nács munkaügyi osztályán. Itt az elmúlt napokban is általában 200-an álldogáltak délelőttönként közvetítésre várva. R felsőoktatási intézmények első évfolyamain — néhány szak kivételével — hozzákez­denek az új reformtanter­vek, programok szerinti kép­réshez. A tananyag korszerűsítése során a különféle szaktárgyak­ban az elavult ismeretanya­got törölték, illetve rövidítet­ték, másrészt új, korszerű tananyagot iktattak be. A tudományegyetemeken a szakmai gyakorlatok rendsze- tónelemszakon helyesebb ará­rének kiépítése mellett a nyokat alakítottak ki a ré­bölcsészettudományi és ter- gebbi korok, valamint az új mészettudományi karokon és a legújabb kor magyar, il­tanterv-módosításokra is sor letve egyetemes történeti került, amelyek biztosítják a anyagában, reformkövetelmények foko- A jogászképzésben az ítél­zottabb érvényesítését A ta- kező jogászfunkciók mellett nárképző főiskolákon mint- előtérbe kerül a hallgatók egy 40 százalékkal csökke<nt felkészítése az államvizsgáz­a választható szakcsoport- tatási és szervezési jogász­kombinációk száma, ami a feladatok ellátására, főiskolák tervszerűbb munká- A közgazdaságtudományi ját segíti, s hozzájárul a túl- egyetemen a jövőben fokozot­lerhelés csökkentéséhez is. tabb gondot fordítanak a Könnyebb lesz a helyzetük a szocialista országok nemzet­együttmükö­gázásnál. Az eddigi, féléven- désének problémáira. kénti 8—10 helyett általában csak hat, kivételesen hét tárgyból vizsgáznak. A bölcsészettudományi ka­ron a magyar nyelv és iro­dalom programjaiban példá­ul gyökeresen átalakították a nyelvészeti oktatást, s a hang- I súlyt a mai magyar nyelvre helyezték. Az irodalomban a korábbinál nagyobb szerepet kap az élő irodalom. A tör­lyeket, ahol dolgozókat keres­nek. Seprűgyár, gőzfűrész­üzem, Un iverzál Ktsz, pap­rikafeldolgozó, rostkikészítő, az építőiparról nem is be­szélve, amellett a kenderfo­nó stb. Annyit soroltak, hogy alig győztem jegyezni. A vá­lasz azonban néma csend volt. — Maguk — szólítottam meg a fiatal lányok és asz­szonyok csoportját — hova szeretnének menni dolgozni? ilyen munkásra lenne szük­ség most Szegeden. H. J. segédmunkásról van szó, aki már állítólag két hó­napja nem talál Ilyen jellegű munkát Szegeden. Munkáshiánnyal küzdenek vállalataink, s munkahelyet keresnek több százan Szege­den. Keresnek és nem talál­nak. mert mások az igényeik, pedig szakképzettségük sincsen. Elkéstek a szakmun­katanulással, s akik még nem késtek el. azok közül vannak, akik valami másra várnak, sorbanállnak a ta­nács munkaügyi osztálya előtt S akik már dolgoznak, köztük is akadnak jobbat ke­resők. Ez természetes, hi­szen ki ne szeretne többet keresni, jobban élni. Hogy többet keressenek, ezért vál­lalataink is többet tehetné­nek, természetesen nem normalazitással. hanem szak­munkásképzéssel. esetleg át­képzéssel. Az ezzel kapcso­latos tennivalót helyesen is­merték fel a Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál. A legutóbbi műszaki értekezle­ten hangzott el: ahhoz, hogy szélesítsük a törzsgárdát, igen alapos politikai és szak­mai nevelésre van szükség. Többet kell törődni a régi és különösen az új munkások­kal. A szakszervezeteknek itt is, máshol is állandóan szemmel kell kísérniök. hogyan érzik magukat az új munkások az üzemben, megfelelnek-e a munkakörülmények, vagy megtesznek-e mindent azért, hogy megszerettessék velük a gyárat. Ennél a vállalatnál tovább szélesitik a fonó- és szakmunkásképzést. hogy mint szakmunkások többet kereshessenek a dolgozók. Most alaposan felmérik a munkakörülményeket, meg­határozzák hol mit tegyenek a szociális ellátottság javítá­sára. A szakmunkás-utánpót­lás nevelése, a munkakörül­mények javítása fontos és szükséges. De ne feledjék, hogy a munkásvándorlás csökkentésében nemcsak ezek javításának, hanem a bánásmódnak, a figyelemnek, a segítségnyújtásnak is nagy szerepe van. • Nagy Pál Három nap alatt több mint 60 ezer látogató Kapuzárás a nagysikerű dél-alföldi virágkiállításon Szegeden — mint ismere- jöttek volna a látogatók Sok tes — pénteken, augusztus 9- megrendelést is kaptak a kül­én háromnapos dél-alföldi vi- földi és a belföldi látogatók­rág- és dísznövény kiállítás tói egyaránt a Szegedi Ker­nyílt a DÁV művelődési ter- tészeti Vállalat, a Haladás mében. A nyitvatartás idején Termelőszövetkezet és a sze­naponta az utcán álltak sor- gedi füvészkert legszebb nö­ba az érdeklődők, hogy meg- vényeinek kiállítói. Sokan rá­tekinthessék a rendkívül jól sároltak is a rendkívül szép, sikerült, szépen rendezett ki- vágott virágokból és a dísznö­áUítást. A külföldi vendégek vényekből is. Mintegy ötezer bejegyzései szerint -szebb forint értékű virág talált gaz­volt, mint az erfurti hasonló dára a kiállításon. jellegű kiállítás*. A most bezárult kiállítás A nagy érdeklődésre jel- dicséri a kertészeti vállalat, a lemző, hogy vasárnap, a be- füvészkert ^ a Haladás Ter­mutató utolso napjan meg _ . , kellett hosszabbítani a nyit- meloszovetkezet dolgozóinak vatartást két és féi órával, munkáját és a rendezők <de még este fél tízkor is ügyességét. Kötelességet teljesített Egy orvos kitüntetése helytállásáért Bizonyára sokan emi ékez­nek még arra a súlyos közle­kedési balesetre, amely hó­napokkal ezelőtt történt nem messze Szegedtől a pusztaszeri kanyarban, ahol a Mezőhegyesi Állami Gaz­daság autóbusza a Budapesti Ipari Vásárra menet egy von tat ós teherautóval ka­rambolozott. Varga Béla pusztaszeri körorvos, akit álmából ug­rasztottak fel a baleset híré­vel, az emberi helytállás szép példáját nyújtotta. A hely­színre sietve olyan borzal­mas látvány fogadta, hogy még napok múlva is képte­len volt aludni, enni, szinte betegen járt-kelt a súlyos megrázkódtatástól. Ott azon­ban, a helyszínen cseleke­dett. Mentette az embereket a roncsok közül, az élőket elsősegélyben részesítette erejét nem kímélve, mindad­dig egyedül, míg kiértek a mentők. Ezt az emberi helytállást jutalmazta most a kormány, Varga Béla pusztaszeri or­vost kitüntetve -súlyos köz­lekedési balesetnél tanúsított helytállása elismeréséül*. Varga Béla szerénysége til­takozik az ellen, hogy be­széljenek tettéről. Tizenhá­rom éve dolgozik Pusztasze­ren, s art mondja, hogymint orvosiitik, kötelessége volt segíteni. Mégsem mehetünk ei sző nélkül helytállása mellett, mert fáradságot s erőt nem kímélő igyekezetével tette közben nem nézte, meddig terjed a kötelesség, s az em­beriességről, orvosi hivatás­ról példát adott. Újabb lehűlés l»o/eleg nyugatról A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán tájékoztatásul közölték, hogy az új zivatarfront, illetve az erős északnyugati széllel ér­kező hűvösebb levegő ked­den reggel vagy a délelőtti órákban éri el hazánkat. El­sősorban a Dunántúlon okoz majd lényeges lehűlést. Az északi, a középső és a déli megyékben mérsékli a meleget, viszont délkeleten még kedden is meleg marad az idő. A lehűlést záporok, zivatarok, esetleg csendes esők kísérik. A keddi maxi­mumok a Dunántúlon 21—24, a keleti országrészeken 25— "29 fok körül alakulnak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents