Délmagyarország, 1963. augusztus (53. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-11 / 187. szám

Vasárnap, 1963. augusztus 11. DÉL-MAGYARORSZÁG 7 18 Toborzó A cigánybáróból. A szólót Fejes Sándor táncolja Tegnap, szombaton délelőtt felhívtuk telefonon a Magyar Állami Népi Együttest, hogy érdeklődjünk felkészülésükről és Magyar rapszódia címmel beharangozott műsorukról. Szinte alig találtunk valakit a művészeti vezetők közül, mert tegnap délelőtt is a teljes együttes próbált. Horváth Vince volt az egyedüli, aki telefonügyeletet tartott. Legelőször azt kérdeztük: • Mikor, s milyen létszámmal érkezik Szegedre az együttes? — A műszaki gárda már vasárnap Szegedre utazik az összes kellékekkel és kosztümökkel, a társulat pedig — melyben 120 táncos és énekes van — hétfőn délután érkezik meg. Pihenésre nem lesz sok idő, mert este már teljes próbát tartunk a Dóm téren • Mit tartalmaz a Magyar rapszódia cím? Milyen műsorszámokat terveznek bemutatni a szegedi szabadtéri színpadon? — A címmel azt szerettük volna kifejezni — válaszolta Szegedi művészek Komlóssy Erzsi — aki most a szabadtéri játékokon A cigánybáró Czipra szerepében lép a közönség elé — a szegedi közönségnek mindig szegedi marad. Pedig már öt éve, hogy Budapestre keralt az Állami Operaházhoz A következő évben ugyan még szerepelt Szegeden, Olga szerepét énekelte az Anyeginben, de már azóta is négy év telt el. A közbeeső nyarakat Pécsett töltötte, ahol szintén szabadtérin szerepelt az Aidában, a Carmenben. végül — tavaly — ugyancsak A cigánybáró Czipra szerepében. Ezzel a szereppel egyébként egy rádiófelvétel alkalmával ismerkedett meg, ahol akkor Ferencsik János vezényelte hogy ez a szerep hogyan fog az operettet. Szerepfelfogásában egy egyéniségéből következő új vonás van. Az altisták általában öregasszonyt csinálnak szerepeikből. Szerinte ebben a szerepben másra van szükség, ö olyannak képzeli az alakot, aki nem hisz a jóslatokban, csak ösztönösen vigyáz az életre, hagyja kibontakozni annak természete szerint. Hozzátehetnénk, noha minden szemegható jelenetekre gondolva, mint amikor a Hági Étteremben vacsorázva felismerték s egy dalt küldtek neki. De a budapesti öt év sem telt el nyomtalanul. Csupa kedvvel és boldogsággal beszél róla: — Nem szégyellem bevallani, hogy harmincéves lettem és már ilyen fiatalon minden nagy altszerepet elénekelhettem. Most életem második nagy premierjére, második nagy vágyam teljesülésére készülök. Első az volt, amikor Szegeden énekesnő lettem a Székelyfonóban fellépve, a második Budapesten, novemberben, Delila izgalmas és óriási feladatot jelentő szerepe lesz. Aztán — külföldre készül. Olaszul tanul. A mű az Orfeusz. Vágya, hogy megnyuHirtelen szegedi emlékei godjon szertelensége. Ez már tolulnak fel. Mikor megér- a magánéletbe vezet át. Nagy Komlóssy Erzsi mindig, most is attól tart, hogy ezúttal elpártol tőle a közönség. Ez a "drukk*. Mi azt hiszem a közönséggel egyetértésben mondhatjuk: ezúttal is fölösleges volt az izgalom. Mégis megértjük, mert egy nekünk jóleső érzés fokozza: várakozása, hogy a szegedi közönségnek játszhat. — Mindig úgy gondoltam Szegedre vissza, hogy innen indultam el mint énekesnő, ezért mindig hálás vagyok a szegedi közönségnek; melyet annyira megszerettem. Most ezért egy kis izgalmat jelent, sikerülni. Tudom, hogy a szegedi közönség sokat vár tőlem. kezett, csupa régi ismerőssel találkozott, akik úgy fogadták, mintha a családba térne vissza. Nem is szólva a színházi kollegákról, kikkel éveken át együtt dolgozott: olyan közvetlenek voltak hozzá, mintha el se ment replése sikert hozott, mint volna közülük. S végül olyan boldogsága a kislánya — "egy kis Len esi-baba*. Fényképet mutat — valóban az; nagy szemeivel az ő pontos mása. örülünk az 5 örömeinek, művészi sikereinek és mint olyannak, aki közülünk való. N. F. Horváth Vince —, hogy műsorszámainkban a líra, az öröm, a legkiterjedtebb és legfelfokozottabb mértékben sugárzódik a népművészet eredeti és feldolgozott ének-, zene- és tánckincséből. Tizenkét év műsorszámainak legkitűnőbb darabjait fogjuk bemutatni, hogy a magyar népművészet teljes keresztmetszetét kaphassa a közönség, a legszebb népművészeti hagyományokat, a legszebb formában. Műsorunk teljesen új lesz a Szegeden már bemutatott előadásainkhoz képest, egyedül az Ecseri lakodalmast hagytuk meg kívánságra. Előadásunkhoz Varga Mátyás Kossuth-díjas tervezett kifejező, önmagában is szép és színes díszleteket. • Mely néprajzi vidékek táncait és dalait láthatjuk? — Magyarország táncainak szinte teljes keresztmetszetét adjuk, Szatmártól Somo gyig, Soprontól Békésig. Ennek megfelelő gazdagságú lesz kosztüm- és kelléktárunk is. Tizennégy rend népviseletet használunk fel táncainkhoz és táncjátékainkhoz, tehát együttesen több mint 600 komplett népviseleti kosztümöt. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 8—10 ezer eredeti népi ruhadarabot viszünk magunkkal együttesen. De nemcsak táncban és kosztümben, hanem muzsikában is teljességre törekszünk. Az egyszerű, eredeti parasztmuzsikától a legmagasabb rendű feldolgozásig változatosan, érdekesen állítottuk össze énekkari és zenei műsorunkat is. • Hogyan alkalmazkodnak a szabadtéri színpad méreteihez és követelményeihez? — A színpadon egy-egy jelenetnél, táncszámnál minimálisan 24 pár lesz a színpadon, hiszen műsorunkat olyan igénnyel és gonddal állítottuk össze, hogy be tudjuk tölteni tánccal, játékkal a hatalmas színpadot. 9 Mit tudhatnánk meg a műsor részleteiről? — A Fergetegessel nyitjuk műsorunkat, mint tiszta népi tánccal, amelytől a feldolgozások felé haladunk. Kiemelkedő érdekessége lesz az estnek a Fosztóka, melyben Rábay Miklós régi magyar ponyvahagyományokból dolgoz fel, mese keretében. Ez a műsor nem annyira néptánc, mint inkább a magyar commedia del' arte hagyományának izgalmas feldolgozása. A Lakodalom Nagyrédén című táncjáték bet lírai képből áll, és tartalmazza a nászhoz tartozó eredeti paraszti rigmusokat is. Felépítése ugyanakkor műzenei — Kocsár Miklós fiatal zeneszerző szegedi bemutatkozása is lesz egyúttal. Műsorra tűzzük Szegeden Az első szerelem című táncjátékunkat, mellyel együttesünk 87 nemzet versenyzői közül aranydíjat nyert a helsinki Világifjúsági Találkozón, koreográfiájáért pedig a zsűri különdíjával jutalmazták Rábay Miklóst. Az első szerelem félszegsége, bája, üdesége kel életre táncban és zenében. Énekkarunk is az egyszerű parasztdaloktól a legigényesebb feldolgozások felé haladva szerepel. • Mit üzennek előadásig és megérkezésükig Szegedre? — Nagyon nagy örömmel készülünk szegedi fellépésünkre, hiszen a múlt évi siker ösztönöz, a közönség bizalma és szeretete pedig kötelez bennünket, hogy ezen a rangos színpadon tudásunk, művészetünk legjavát nyújthassuk át. Eduárd Strauss karmester Békés András rendezd Az egyik esöszünetben Magyar László szegedi újságíró, aki számos sikerült karikatúrát is készített Jeles kortársairól, egyebek között Juhász Gyuláról is, játékos ceruzájával megörökítette Eduartí Strausst és Békés Andrást. (Somogyi Károlyné felvételei) A pénzsóvár Zsupántól (Malcczky Oszkár) ellopja a pénzeszsákot egy aprócska cigánygyerek (Kelemen Lacika) A népművészet minden szépsége A folklór teljes keresztmetszete lesz a Magyar rapszódia A CIGÁNYBÁRÓ »emlékkönyvében rek. A fiú nézi a kis, fényes kupacokat, hogy a szeme is belefájdul. — Bácsik! Adjanak pár fillért... Az öcsikémnek kell kenyérre ... Nagyon izgalmas játszma. Rekontrázott betli. Három helyen is lyukas', de elmehet. Lassan játszanak, töprengenek a hívás előtt, reszket kezükben a lap. — Bácsi kérem ..., pár fillért. Elment. Az egyik kezében sorozat maradt hetestől kilencesig, odadobja középre, hátradől és kicsit sóhajt, kifújja az izgalmat magából. A másik kettő összenéz, kár volt kontrázni. Leguberálják a pénzt. — Bácsik ..., pár fillért... Amelyik nyert, elégedetten néz körül, látta-e valaki az izgalmas partit. A gyerek épp ott áll előtte, felé nyújtja a tenyerét. Csillog az aprópénz a napon. Közé nyúl a halomnak, kivesz egy húszfillérest, odaadja. — Nesze. Csak él ne vidd a szerencsémet ... — Na, mi lesz? Osztasz vagy társalogsz? — Köszönöm. A fiú csupazseb rövidnadrágjában eltűnik a pénz. Odébb is megy gyorsan, nem számíthat többre. A két nő jobb fogást ígér, csak nagyon tanítónénis a kinézetük. Laposat pislog feléjük, de előbb a házaspárhoz lép. Az anya figyeli, az apja kibámul az ablakon. — Pár fillért az öcsikémnek ... — Eredj a fenébe. A férfi egykedvűen mordul, de az aszszony szeme dülledten mered rá. Mindenkinek lehet kölyke, a rongyos cigánynak kettő is, vagy ki tudja hány, csak neki nem lehet. Minek az ilyennek? Rongyosak, biztos enni se kapnak... ö meg a széltől is óvná ... Az isten se tudja mit csinál... A két nő lesi az órát, a vonatindulást. Minden percért, minden pillanatért kár, nagyon kár. Biztos megtelt már minden stég, napoznak, ők lesznek legfehérebbek az egész strandon. — Pár fillért... Az öesikémnek kenyérre ... Lenéznek a kis, rongyos cigánygyerekre, aztán egymásra. Csóválják a fejüket. — Hát te mit csinálsz? Kéregetsz? A fiú lesüti szemét, fejét lehajtja. Nem csalt az előérzete, most már bizonyos, ráismert a pedagógushangra. Hanem ha benne van, nem hagyja abba. — Csak pár fillért... — Jársz iskolába? Várta ezt a kérdést. Nem válaszol, fejét lehajtva tartja, kinyújtott tenyere reszket. Készül a síráshoz, az szokott ilyenkor segíteni. De nincs rá szükség, pattan a táska zárja, összezáruló tenyerében érzi, a pénz széle recés, egyforintos. — Isten fizesse meg . .. — Minek adsz neki? Hogy az apja eligya? — bosszankodik a másik tanító néni, de kezében halkan pattan a tárca. — Nesze ... Írni tudsz legalább? — Igen — nem néz föl, suttog maga elé... —, tudok. Köszönöm szépen. — Mondd meg apádnak, járasson iskolába. Így semmise lesz belőled. A cigányasszony mosolyog, ringatja a babát A férfi kibámul az ablakon, az eget nézi. Oda se figyel ... — Csak egy analfabétával több — sóhajt a másik nő, és elfordul. — Jöhetne már a vonat... A gyerek vár még kicsit, de nem törődnek vele. Tulajdonképpen szereti a tanítókat, csak fél tőlük, mert mindig sokáig szidják, miért kéreget mért nem jár iskolába és a többi. Hanem most, úgy látszik, megúszta. Nem lesz nagyobb baj. Fölnéz és odébb óvakodik a két öreghez. — Csak pár fillért, néni... A kövér öregasszony liheg. Elhúzza a száját, de belenyúl a szoknya zsebébe és bukszát vesz elő, kotorász benne. Hanem az ura megállítja a kezét. — Várjál csak . .. Az öreg unatkozik. Izzad a melegben, nyakát vörösre dörzsölte az ing... Szórakozni akar a pénzéért, amíg megjön a vonat. — Te, purdé! Tudsz-e muzsikálni? Mi? Vagy csak lopod a napot? Nem szégyeiled magad? Kéregetni ... Nem keres az apád? — Az öcsikémnek..., pár fillért... A két kosár teli van. Csirkék nyújtogatják a nyakukat, süteményszag. A fiú nyel egyet, arra gondol, mi minden lehet a kosárban. — Vagy elissza a pénzt? — néz át rajta az öreg, de az apja csak nem figyel föl, s az anyja a kicsiről hajtja a legyet. — Mi az, nem tudsz beszélni? Kell ez a két forint? — nyújtja, de visszahúzza a kezét... Kéne mi? Mit csinálsz érte? A fiú unottan bukfencei egyet, aztán tartja a markát. Megszokta, hogy van, aki nem képes pénzt adni semmiért. Az öreg hátraveti magát a nevetéstől, kirobban belőle a bujkáló jókedv. — Láttad ezt a hengerbukkot? Ez igen! Nem kellett neki kétszer mondani... — A néniben megszólal a jó lélek. — Még megüti magát. — Dehogy üti. Ne féltsd te az ilyet. No, mit tudsz még purdé? Énekelj valamit... A rókatáncot... Róka, róka, rókatánc ... Mondjad csak ... Az öregasszony elfordul, nevet, csupa piros az arca. — Ne bomoljon már... — Kell a kétforintos? Halljam csak! A fiú megint lehajtja a fejét. Ezt már nem szereti. Kutyával játszanak így ... De két forint nagy pénz ... Volt egy kutyájuk. Eldobta a követ, az visszahozta. Megint eldobta, megint visszahozta. Azt hitte, csont. Addig szaladt, míg a nyelve is kilógott... — De járjad is, füstös! Róka, róka, rókatánc ... Vagy nem tudod? — Nem tudja instállom... — a cigányasszony vigyorog a pénzre. — Kicsi ez még ... Csak twistelni tud ..., twistelni ast tud. Még jobban nevet az öreg. A néni is kuncog, reng rajta a háj. — A nyavalyába! Ilyen jó táncos vagy? No, lássuk azt a twistet. Az ablaknál az egyik tanítónő elneveti magát. — Hallod? Ez is twistéi... A fiú felemeli a fejét, arca csupa pirosság. A két tanító néni várakozva figyel, az öreg paraszt magasra tartja a kétforintost, az anyja mosolyog, az apja meg kibámul az ablakon. — No. twistéij már! Hisen jól tudod... Twist, twist... Nagyon nehéz a karja, míg derékszögbe emeli. Fütyül a vonat valahol... A kártyások lármásan összedobják a lapokat, csörög az aprópénz. — No, fiam ... Twistelj az úrnak ... Twistagén! A cigányasszony már ütemre ringatja a babát. Az öreg paraszt röhög ... — Twistagén! Hallod, hogy mondja? Twistagén! A fiú válla megrándul, lassan mozdul a lába, aztán a csípője is, hirtelen vadul dobálni kezdi vékony fenekét. Egyre jobban belejön, fölnéz az égre, föllöki két vékony karját és nagyot kiált; twist! Aztán hátrahajlik, majd a földet éri, aztán előre, figurázik, vonaglik a teste. Már mind gyűrűben áll körülötte bámulják, az anyja kiabál, twistagén és rázza magát, a fiú mozdulatai' vadabbak lesznek, dobálja a karjait, szinte görcs rángatja, arca eltorzul az erőlködéstől, twist, kiabálja az anyja, a fiú vadul rázza magát és hajlong, és vonaglik — twist —, kiabálja — twist, twist. Hallani a vonat dübörgését... A fiú elkapja a kétforintost, megtörli a homlokát. Jön a vonat. Mindenki a holmija után néz. A három kártyás már szalad is, egymás mellé szeretnének ülni. Az öregaszszony nyögve hajol a csomagjaiért. A fiú áll. lábában még reszket a ritmus. Izzadt kezében szorongatja a kétforintost. Meleg van. Senki sem törődik vele. Itt a vonat, ki-ki megy a dolga után.