Délmagyarország, 1963. július (53. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-14 / 163. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1963. Július 14. lalásl tervében összesen 461 sertés szerepelt. Ezt az állo­mányt fél évvel a határidő előtt már hiánytalanul érté­kesítette a tsz. Az állatokba. Magasan jövedelmező közös sertéshizlalás Á kisteleki Felszabadulás kölcsön 50 ezer forintot a gozó paraszt van akik a hiz­Tsz példája igazolja; az ál- tsz-nek süldóvásórlásra. S laláshoz hasonló eredménye­lattenyésztésben jelenleg ta- kölcsöntőkéje — amint ez az ket tudnának felmutatni a Ián semmi sem kifizetődőbb elszámolásból kiderül — 22 kocatartásban, a süldőneve­a sertéshizlalásnál akkor, ha ezer 789 forint nyereséget lésben is, ha bátran megbíz­a hizlalásban résztvevő dol- hozott a szövetkezetnek. S nák őket ezzel. Sőt mi több gozók érdekeltek a több és ebből a haszonból a munka- ha erről lenne szó — mint jobb munkában. díj, s bizonyos kamat fejé- Sisák Imre példája mutatja A tsz egész éves közös hiz- ben 33 százalékot kapott meg — a személyes áldozatválla­Sisák Imre. lástól sem riadnának vissza. . , A tsz vezetői azonban ma­A vegso egyenleg guk sem tagadják fé,nek m u w ^ Az eRész évre tervezett, de újabb kockázat vállalásától, takarmányba és 'egyebekte tónyegébenfélévalatt telje- s azon a véleményen vannak: rfVKr vé£ő e^Sf'Téháfít0 addig - foglalkozzunk na­££nt ez n körfyvelés atetal- fest: a teljes önköltség leszá- gyobb mértékben süldőneve­ból kiderül — 940 ezer 192 mltása utón tlszta nyereségre lessel, amíg hizoalapanyagot forinl összbevételt jelentett. a munkadíjóra készen is vásárolhatunk. S ez ^nt^Sráhírig^b SÜTaS t 8 kétségkívül nagy­csoportban vaíó szállítás után Sisák Imre megkapott ö«ze- -értékben csökkenti a hiz­járó falknpénzzel együtt 18 sen 3 ezer 444 forintot, a lalásban levő lehetőségek ér­forint 50 fillért fizetett ki- közösrégnek pedig tiszta ha- tékét lónként az állam a tsz-nek a erer 7t forint Fhtez^Lmí Azt hiszem, ez a gondolat leszállított hízott sertésekért. S^ln^a Ta^ vitára ad még okot a Kél vállalkozó szellemű mennyiségű szervestrágyá- kisteleki Felszabadulás Tsz­em/ior nak az értéke 13 • amelyet a ben. Hiszen maga Sisák Im­hizlaló akiokból szállítottak re ls azon a véleményen van; A hizlalás! tervfeladat le- w az e1s<5 fél év idején. a sertéshizlalás akkor lenne bonyolításáért még az év Szakái Olivérnek, a tsz csak igazán olcsó és igazán dalimon . ^ nwtanü a tsz-ben, ha a Imre vállalt felelősséget. Vál- y ' nogy a szövetkezet süldőnevelés is nagyüzemi­lalták, hogy az összes kiadá- ~ annak ellenére —, hogy leg történne. Ennek a vitá­sok felszámolása után mu- Igen gyenge homoki viszo- nak azonban kár lenne elé­tatkozó tiszta nyereség 25 nyok között gazdálkodik — be vágni. Adandó időben er­százalékáért teljesítik a tsz ^ végéig még további 400— re még visszatérünk, sertéshizlalási tervét 500 sertést is meg tudna hiz" Az év vége nagyon messze lalni 82 allam részére, ha van még, azonban a két szór- kapnának hizlalni való sül­galmas szövetkezeti gazdóval dőket Sovány süldók azon­már megtörtént az elszámo- ban nincsenek, mert az Ál­j4s latforgalmi Vállalat nem tud Simon Antal munkája 88 annyi hízóalapanyagot fel­ezer 219 forint tiszta nyere- vásárolni, hogy ilyen magas réget mutatott, s ebből mun- terven felüli igényeket is ki­kadíjként felvett összesen elégíthessen. A sovány süldő 22 ezer 54 forintot. Egy ha- felvásárlás a jövőben mind vi jövedelme tehát hat hó- nagyobb gondot okoz majd, nap átlagában a 3 és fél ezer mert a kocaállomány megye­forintot is meghaladta. Hruscsov válaszlávirata Russellhez Nyikita Hruscsov válaszolt ENSZ alapjait — az ENSZ nek felhasználósa esetében Bertrand Russell táviratára, összeomlását készíti elő. Mi történt. amelyben a nagy angol bé- ezt határozottan ellenez- — Nekik kell tehát v4­keharcos sajnálkozását fe- zük* selniük az egész anyagi jezte ki, hogy — A nyugati hatalmaknak felelősséget, a Szovjetunió kormánya éppen ez a politikája —vá- — Aki azt akarja, hogy az -nem tartja többé lehet- laszolja Hruscsov — nem- agresszorok és a gyarmsSo­régesnek, hogy anyagi té- csak akadályozza az ENSZ-et 6Ítók cselekedeteinek követ­ren segítséget nyújtson az abban, hogy sikeresen bir- kezményeiért a békeszerető Egyesült Nemzetek Szer- kőzzék meg az előtte álló államok fizessenek — hang­vezetének munkájához*. feladatokkal, hanem élőidé- súlyozza a szovjet kormány­Választáviratában Nyikita zője is az ENSZ jelenlegi fő —, Hruscsov teljes mértékben nehéz helyzetének. lényegében elősegíti az ag­osztja Bertrand Rusellnek Az ENSZ úgynevezett rcsszlót. azt a meggyőződését, hogy anyagi válsága alapjában "az Egyesült Nemzetek vé%-e nem pénzügyi, ha­Szcrvezetének nagy jelen- nem politikai kérdés, tőségű tetteket kell végre- közvetlen következménye hajtania a béke érdeké- annak, hogy a nyugati ha­bén*. talmak rendszeresen meg- Hozzáfűzi azonban: "eddig is "Ez közvetlen kötelessége a sértik az ENSZ alapokmá- harcoltunk, s továbbra is népek iránt, ez legszentebb nyát. harcolni fogunk minden feladata« — hangsúlyozza a A nyugati hatalmak olyan kísérlet ellen, amely­szovjet kormányfő. a mechanikus szavazat- nek célja az Egyesült Nem­— Ügy gondolom — írja többséggel élve megkerü- zetek Szervezetének nevét és Nyikita Hruscsov —, nincs lik a Biztonsági Tanácsot, ^^aját a világszervezet szükség hangsúlyozni, hogy mint az ENSZ úgynevezett . ,. _ , a Szovjetunió békében és közép-keleti rendkívüli íegy- alapokmanyatól éjesen >de­barátságban akar élni min- veres erőinek felállítása, az Sen célokra felhasználni*. Hruscsov hangsúlyozza: "a Szovjetunió azt kíván­ja, hogy az ENSZ becsü­lettel teljesítse feladatát a béke védelmében* Csépi József den néppel, s ezért forró óhajtása, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezete eredményesen felel­jen meg rendeltetésének. Az ENSZ e szerepének megszilárdításához vezető utat Hruscsov abban látja, hogy "mindenkinek szigorúan meg kell tartania az ENSZ alapokmányát, minden körülmények között támogatnia kell az alapok­mányban kifejezésre jutó eszméket és elveket*. "Aki más útra lép, az aláássa az ENSZ kongói fegyveres erői- (MTI) szerte csökkenő tendenciát mutat. Következésképp csök­ken a malacszaporulat is. Vita a süldSnevelésről Azonban az is igaz, hogy a Felszabadulás Tsz-ben még i.vfSigák Imre elszámpláflS — legalább is az 6 részére — még kedvezőbben alakult, ö ugyanis 118 ezer 270 forint nyereség után kapta járandó­ságát, összesen 31 ezer 390 forintot Ez valamivel több, nagyon sok Sisák Imréhez, mint a már említett 25 szá- Simon Antalhoz hasonló vál­zalók, mert Sisák Imre ko- lalkozó szellemű, a sertéshiz­rábban a sajátjából adott laláshoz kiválóan értő dol­Olaaiáiítk ÍFfúk Bajáról Szeged felé jövet. Márpedig éppen ez a fonto­sabb irány a közlekedés Feltűnőbb Közlekedési táblát! A július 11-1 lapunkban ^pontjából tekintve, megjelent halálos közlekedé­si balesettel kapcsolatban kért levél is érkezett. Mint isme­retes, a baleset az 1. számú L.« Becsületes megtalálók ux , , Kovács János, a Délma­Z ^ SflS' gyarországi Áramszolgáltató ahol egy pécsi motorkerék- Vállalat üzietigazgatója írta páros nekiszaladt a villamos- lapunknak: ^^ Június 28-án a DÁV Sze­gedi Üzletigazgatóság dolgo­nak. •Nem kívánom vitatni, hogy ki volt a hibás — írja Mészáros György kiskun­dorozsmai olvasónk. — Ja­zója Pálfi Lajos hálózatsze­relő tehergépjárművel jött vasírtot szeretnék azonban JE tenni Tekintettel arra hogy ff^SA a°Sáreᣠ"s^^tJ^t U60-77 f°rint készpénzzel! -kedik Szegeden srereljenek pénztárcát 13.30 óra­fel a textilművek ^a égla- „^tsáUUx Ambrus Fe_ gyar közötti villamos átjáró- Hódmezővásárhely, Ta­f'^lW f^ít.f nácsköztársaság tér 28 és Például szólalhat erre sré- Ummczí Budapest mos budapesti villamos ót- Jy Arpdd utcy 42 jaro.* .,,„. . alatti lakos. A pénztárcában azlt keSteárét elTtót iratok alapján be­közel és a kövezett úttól pedig a pénzzel együtt, | Köszönettel vettük Amb­rus Ferenc és Losonczi Ká­roly elismerésre méltó be­csületes magatartását. Pálfi nú a megengedett vá^ise- el£ annyira oldalt van, hogy lehetséges, a szerencsétlen pécsi motoros talán észre sem vette. Ha észre is vette, akkor sem tudhatott megáll tet nem tudott nekik mon­ÜSt Aáblát a kereSZÍT ^ni'jóíesten vette azonban rés előtt négyszer olyan tá- tudo^sul eljárá­volságban és jobban szem- sukat, amely példaképül áll­betűnően helyezzék el, mint hat dolgozóink előtt. EGÉSZSÉGÜGYI Berendezéseket Gyártó Vállalat fel­vesz azonnali belépésre ASZTALOSOKAT, FAIPARI SZAKMUNKASOKAT és betanított SEGÉDMUNKÁSO­KAT. Jelentkezés: Makó, Üjszentlőrinc u. 7. sz., Hód­mezővásárhely, Sallai u. l/a. K. 395 Hivatás és szenvedély Rádiótechnikát tanulnak az ásotthalmi MHS fiataljai Ásotthalmon negyedik esz- társ. Kovács és mégis rádió- ti kai eloadásokat tart Öröm­tendeje működik a Magyar szerelő? — kérdezzük. mel tölt el bennünket, hogy _ _ — Miért ne? A kettő jól munkánk szépen kamatozik 1 baloldali szervezet öt veze­Ecuadorban betiltották a kommunista pártot A puccsisták kezébe került ják a kommunista pártot. A Ecuadorban folytatódik a ha- junta ugyanakkor azt ígéri, ladó erők ellen indított haj- hogy az új alkotmány kidol­sza. Az uralomra került ka- gozására alkotmányozó gyü­tonai junta pénteken rende- lést hívnak össze és hamoro­letet hozott, amelynek értei- san kinevezik a köztársaság mében az országban betűt- új elnökét is. Marcos Gandara, a junta egyik tagja viszont kijelen­tette, az országban csak ak­kor állítják helyre az alkot­mányos jogokat, ha "sikerült megfékezni a kommunista te­vékenységet". Ecuadorban folytatódnak a letartóztatások is. AP-jelen­tés szerint Guayaquil-ban le­tartóztatták a Forradalmi If­júsági Szövetség elnevezésű Honvédelmi Sportszövetség helyi szervezete. Speciális megfér egymás mellett szakköri- munkával foglal­koznak itt a sorköteles kor­osztályba lépő fiatalok. Rá­diós kiképzésben vesznék a fiatalok helytállásában. Pedig a járásban, sőt a köz­Máeodik foglalkozás régben sem mi vagyunk az elsők. Az erdészeti szakisko­— Sőt van egy harmadik lai MHS szervezet fiatalsága részt, kezdve az alapfokú ok- társunk is — újságolja —, benevezett a Csongrád me­tatástól az adó-vevő készülé- Balázs István, az állami gaz- gyei versenybe, hogy elnyer­kek teljes ismeretéig, kezeié- daság gépkocsivezetője, aki je a kiváló MHS kor címet séig szintén rádiós. A faluban va- A versenyben resztvevok 90 — A fiatalok lelkesen gyünk néhányan, akik na- százaléka kiválóan is vizsgá­vesznek részt a foglalkozáso- gyon szeretjük ezt a második zott, pedig a felderítésben, ken — mondja Lábecz József foglalkozásunkat, amely hí- az egyik legnehezebb kikép­körzetvezető, aki "civilben* vatás és szenvedély is egy- zésben vesznek részt. Majd aJS^SSr0^ t^lt igyekszünk őket utolérni es hogy tudásunkat átadjuk az utánunk jövő fiataloknak, elhagyni. Remélem ebben a akik élnek is a lehetőréggel, versengésben szívvel-lélek­zet igazgató elnöke. Vasárnap délelőtt hogy tanulhatnak. — Három korosztály vesz — Az évadot lezáró há- ,...,, részt az önkéntes kiképzés- romnapos összevont kikép- nataiok ls­ben — folytatja —: a sorkö- zésben jól megállták a helyü­telesek, és az utánuk követ- ket a mi fiaink. — mondja kező két fiatalabb korosztály. Szikora Dezső elvtárs. A leg- | Mintegy negyven-ötven fiú magasabb kiképzés, az R— jár a kiképzési évben a rend- 20-as oktatási forma már az szeres vasárnap délelőtti fog- adó- és vevőkészülék téljes Igaz, lehetné- elméleti és gyakorlati anya­kel velünk tartanak majd a (a. r. tőjét. Letartóztatták Jose So­lis Castrot, a TASZSZ ecua­dori tudósítóját is. Mint az AFP jelenti, Va­rea Donosót. a megdöntött kormány elnökhelyettesét erős kísérettel Panamába szállították. Mint ismeretes, Panamába száműzték Arose­mena eddigi elnököt is. Hírügynökségi jelentések szerint ugyanakkor Venezu­ela megszakította a diplomá­ciai kapcsolatokat Ecuador­ral. Az úgynevezett -Betan­court-doktrina« ugyanis han­goztatja, "Venezuela nem is­mer el egyetlen olyan rend­szert sem, amely államcsíny útján került hatalomra*. lalkozásokra. nek többen is, de sokan a got foglalja magában. Szá­községtől messze eső munka- niosan kiváló eredményt ér­helyeken dolgoznak. S Ásott- tek el, például Szűcs József, halom területe egyébként is az állami gazdaság kovácsa, nagy kiterjedésű, s bizony aki most megy majd katoná­egynémely fiúnak hosszú ki- nak, Lovász István, az lométerekről kell bejárnia a Aranykalász Tszcs KlSZ-tlt­kiképzésre. Akik viszont itára. Sója Imre, a Szabad­szorgalmasan eljártak kö- ságharcos Tsz kovácsa, A ti­zünk, azok igen jó felkészült- rahám István, az állami gaz­séggel rendelkeznek már. daság rakodómunkása, vala­— Érdekli a parasztfiata- mint Samu Szilveszter tsz­lokat a rádiótechnika? kérdezzük. — Kezdettől fogva nagy mutatóak. érdeklődés volt a foglalko­zások iránt — mondja a kör­zetvezető. tag. S ezek a fiatalok a min­dennapi munkában is példa­A fiatalok helytállása Sok előnyt nyújt a honvédségnél Alig fordul elő hiányzás, pedig vasárnap reggel 8 órá­A jó munka végzéséhez — kapcsolódik a beszélgetésbe ismét Lábecz József — min­den lehetőségünk megvan. Mindenféle anyagot, fontos műszereket megkapunk a ki­képzési évre, s Palotás Ist tói délig tartanak a foglalko- ván> a járási MHS elnöke is zások. Minden fiatal termé- s0,kat segit nekünk. Ha prob­szetesen azt is tudja, hogy lémáink vannak, nem hagy­az MHS-ben szerzett elméle- nak magunkra, hanem ígye­ti és gyakorlati tudás sok kcznek a ]ehető legtöbbet se­előnyt nyújt a számukra a D. , __ honvédségnél. Az első csoport glteni- **** ve8Z 32 MHS tagjai most ősszel szerelnek munkájában Vincze Imre majd le. Valamennyien jól rendőr, körzieti megbízott ls. megállták a helyüket. Ki a repülősöknél, ki pedig a pán­célosoknál vagy más fontos alakulatnál teljesített szolgá­latot. Rajtuk, az ő helytállá­sukon is mérik majd az ed­digi munkát. A beszélgetés közben meg­érkezik a másik körzetvezető, Szikora Dezső, az ásotthalmi állami gazdaság kovácsa is. — Szintén rádiós — mutat Szikora Dezsőre Lábecz elv­Segít a szervezésben és poli­Clm. L Be Iker Szállítási Vállalat Bolyai János u. 11 szerelőműhelybe állandó munkára szervizmunkást {elvess. Jelentkezés a fonta elmen a—12 6r4ig. Tizenötezer háromszáz lakás az év második felében Szombaton tartotta első első félévi munkáról és meg­országos munkaértekezletét a jelölte a legfontosabb felada­július 1-én megalakult ÉM tokát. Építőipari Főigazgatóság. Az Hangsúlyozta, hogy az or­értekezleten megjelent So- szág idei népgazdasági tervei mogyi Miklós, az MSZMP a kemény tél ellenére Politikai Bizottságának tag- nem változtak, s így az épí­ja, a SZOT elnöke és a me- töiparnak még rendkívüli in­gyei pártbizottságok képvise- tézkedések árán is teljesíte­lői is. nie kell tervét. Az idei lakás­Kilián József, az építés- átadási előirányzat teljesíté­ügyi miniszter első helyette- se érdekében 15 310 új ott­se, az építőipari főigazgató- hon építését kell befejezni a ság vezetője számolt be az második félévben. Hatvanhárom városa és 3207 községe van Magyarországnak Megjelent a több mint ezeroldnlas új helységnévtár Megjelent az új helység- nek területi, közlekedési, pos­névtár, amely ismerteti az tai viszonyairól. Ezúttal első ország lakott helyeinek leg- ízben feltüntették a lakóáá­fontosabb adatait Ha- zak számát, a települések zánkban első ízben 1873-ban, egészségügyi és kulturális in­legutóbb pedig 1956-ban je- tézményeit, a közműhéiócanot. lent meg helységnévtár. A a gyógy, és üdülőhelyeket is. mostani kötet, immár a hu- Megtalálhatók a kötetben a szonegyedik, minden eddigi- népességre vonatkozó adatok, nél gazdagabb, részletesebb a közigazgatási kirendeltsé­és áttekinthetőbb. Terjedel- gek címjegyzéke: az i gazság­me 1044 oldal, a legutóbbi kő- ügyi területi beosztás, tet 756-os oldalszámával Az új helyrégnévtár 10 szemben, s áttekintést ad az ezer példányban készült, s ország 63 városának, 3207 ehhez 23 tonna papírt hasa­községének és mintegy 17 nált fej az Állami Nyomda, ezer külterületi lakott helyé- (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents