Délmagyarország, 1963. július (53. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-11 / 160. szám
Csütörtök, 1963. Jfilins II. DéL-AMGTARORSZAG Csongrád megyébe látogatott a Kubai Köztársaság nagykövete Fogadás a megyei tanácsházán Forró hangulatú magyar—kubai barátsági est Sándorfalván Balogh Etelka, a sándorfalvi háziipari szövetkezet dolgozója a nagygyűlés után a szövetkezet termékeinek néhány mintadarabját adja át dr. Jüan Jósé Fuxa Sanz kubai nagykövetnek. (Középen a tolmács.) Tegnap, szerdán délután gi estre került sor. A terem- vetkezet dolgozója a szövetSzegedre látogatott dr. Jüan be belépő kubai nagykövetet kezet termékeinek néhány Jósé Fuxa Sanz, a Kubai hosszan tartó lelkes taps kö- mintadarabját nyújtotta át Köztársaság új magyarorszá- szöntötte. Az ünnepi est el- a kubai nagykövetnek, gi rendkívüli és meghatal- nöksége a kubai, magyar és A gyűlés után a sándorfalmazott nagykövete. A Haza- vörös zászlókkal feldíszített vi citeraegyüttes, a háziipari íias Népfront Csongrád me- színpadon foglalt helyet, szövetkezet tánccsoportja és gyei bizottságának elnöksége Öcsai József nyitotta meg a a tápéi népi együttes nagySzegeden a megyei tanács gyűlést, majd beszédet Tő- sikerű műsort mutatott be. épületében fogadást adott a rök József, a szegedi járási Szólót táncolt a tízéves Panagykövet tiszteletére. A pártbizottság első titkára taki Ferenc és a hetvenéves kedves vendéget Katona mondott. A járás dolgozói Kis* Mátyás, a sándorfalvi Sándor, a Hazafias Népfront nevében szeretettel köszön- tánccsoport tagjai. Csongrád megyei bizottsága- tötte a kubai nagykövetet, és A barátsági est után a nak titkára fogadta. A foga- a többi között hangoztatta, sándorfalviak vacsorán látdáson részt vettek az hogy Kubát — a szabadság ták vendégül a kubai nagyMSZMP Csongrád megyei és a szocializmus latin-ame- követet, bizottsága,' a megyei tanács, rikai . bástyáját — a magyar a megyei KISZ-bizottság és nép teljes erejével támogat- ' a társadalmi szervek képvi- ja. selői. A megjelenték nevé- A barátsági esten beszében Siklós János, a megyei det mondott dr. Jüan Jósé pártbizottság titkára mon- Fuxa Sanz kubai nagykövet dott bensőséges üdvözlő sza- is. vakat, majd dr. Jüan Jósé — Nemrég érkeztem MaFuxa Sanz, megköszönve a gyarországra — mondotta — szíves fogadtatást, méltatta a és az önök szép hazájában a magyar és a kubai nép őszin- nyilvánosság előtt most bete barátságát szélek először. Népem megRövid baráti beszélgetés bízásából mindenekelőtt után a kubai nagykövet a megköszönöm azt a segítsémegye több vezetőjének tár- get, amit a magyar nép Kusaságában Sándorfalvára lá- bának nyújtott togatott Itt a községi tanács A továbbiakban a kubai épületében a vendégeket a nagykövet a többi között község vezetői fogadták, hangoztatta: — Kubában a Öcsai József, a községi ta- nehéz időkben is mindenki nács végrehajtó bizottságé- tudta, érezte, hogy a baráti nak elnöke meleg szavakkal népekkel együtt a magyar köszöntötte a Kubai Köztár- nép is mellettünk^áll és minsaság nagykövetét majd rö- dent megtesz azért, hogy a viden ismertette a falu tör- kubai forradalom győzzön. A ténetét és mai helyzetét A mi forradalmunk győzni is kubai vendég ezután szívé- fog, akár akarják az amerilyes hangú, baráti beszélge- kai imperialisták, akár nem. tés közben ismerkedett a A nagykövet a magyar— község életével. Érdeklődött kubai barátság, a béke és a a termelőszövetkezetek mun- szocialista országok összefokájáról, termékeikről, az ér- gásának éltetésével fejezte tékesítés és a felhasználás be nagy tapssal fogadott bemódjairól, lehetőségeiről. A szédet kérdésekre a község vezetői Ezután piros nyakkendős részletesen válaszoltak. úttörők léptek a színpadra A fogadás után a művelő- és virágcsokrokat adtak át a dési otthonban forró hangú- vendégeknek. Balogh Etelka, latú magyar—kubai barátsá- a sándorfalvi háziipari szöII közgazdaságtudomány haszna H osszú idő óta napiren- A jelenlegi időszakban az munka alapján mintegy kétden lévő kérdés oldó- osztályharc fő területe — az százan kérték felvételüket a dik meg a Magyar ideológiai nevelőmunka mel- társaságba. Nyilvánvalói, Közgazdasági Társaság sze- lett — a gazdasági tevékeny- hogy a megye értelmiségegedi csoportjának holnapi ség megjavítása. A mezőgaz- nek ilyen nagyarányú és megalakulásával. A Csöng- daság fejlődése és a lakosság munkáját tekintve ennél is rád megyei és szegedi párt- életszínvonalának további nagyobb jelentőségű rétegét bizottság kezdeményezése ta- emelése szempontjából nagy megfelelő társadalmi-szervelálkozott a megyében dolgo- jelentőségű a munkaidővel zeti forma nélkül hagyni zó több száz közgazdász igé- való takarékoskodás, vala- helytelen, a közgazdászok nyéveL' mint, hogy az anyagi ösztön- "nagy családjának* létrehoMi sürgette a társaság zés különböző formái az zása elkerülhetetlen, szegedi csoportjának mielőb- egyéni és a közös érdek Milyen Célokat tűz a tárbi megalakulását? Köztudo- összhangját szolgálják. Eb- saság maga elé, és milyen mású, hogy az MSZMP VIII. ben az értelemben a közgaz- eszközökkel kívánja őket kongresszusa fő feladatként dáfezok is az osztályharc megvalósítani? Támogatást a szocializmus teljes felépí- fontos területén dolgoznak, nyújt a közgazdaságtudotését jelölte meg. Ez a ter- Nem hanyagolható el azon- mány műveléséhez és a közmelőerők . tekintetében a ban a társaságnak az a fel- gazdaságelmélet gyakorlati szocializmus anyagi-techni- adata sem, hogy a közgazda- alkalmazásához. Elősegíti a kai bázisának teljes kiépítő- sági munka szakmai részével különböző gazdasági-oktatási sét követeli, tehát azt, hogy párhuzamosan világnézeti területeken dolgozó közgazmegfelelő szerkezetű és.ma- kérdésekkel is foglalkozzon, dászok együttműködését, ami gas műszaki színvonalú ipart, s az -antikommunista* gaz- a gazdaságtudomány gyors valamint a nagyüzemi és dagági koncepciók és más specializáció jónak időszakáfejlett technikán alapuló burzsoá gazdasági elméletek ban különösen jelentős. Más mezőgazdaságot hozzunk lét- harcos bírálója legyen. állami és társadalmi szerre. A termelési viszonyok A közgazdasági munka vekkel együtt terjeszteni a tekintetében a szocializmus fontosságát nemcsak a szo- szocialista közgazdaságtudoteljes felépítése a termelési ciaijzmus teljes felépítésével mány eredményeit, ami azért viszonyok formáinak meg- kapcsolatos tennivalók növe- fontos, mert az általános változását, a szocialista ter- ,.k hanem más tényezők is- műveltség fogalma magában melési viszonyok konkrét •1'dául két világgazdasági foglalja a közgazdaságtan formáinak létrehozását és í^ndszer versenye valamint alapvető kérdéseinek ismefejlesztését jelenti: Többek gardasági fejlődés kiegyen- rétét is. Elősegíti a közgazközött az árképzés, a munka- i;tódécűnek tendenciája a dászok marxista—leninista díjazás, az anyaggazdálko- gajcjaügta világgazdasági rzellemű szakmai és politídás, a felvásárlás további rendszerben A technikai és kai továbbképzését, s végül tökéletesítését. Vajon ilyen közgazdasági tényezők szo- állami és társadalmi szervek körülmények között ki ta- egysége alapján tudunk felkérésére közgazdasági gadhatná a közgazdasági ^ területeken is előre- elemző munkát végez és tamunka és a különböző terű- j. ^ nulmányokat készít. E célok leteken dolgozó közgazdá- ' , . .. érdekében a társaság előadászok munkájának fontossá- Nem elhanyagolható indi- sokat ég vitaüléseket tart, gát? Annál is inkább szük- téka a társaság szegedi cso- könyveket és brossurakat ad ség van rájuk, mert amikor portja létrehozásának az ki, tanfolyamokat szervez és létrejönnek a szocialista ter- sem, hogy a közgazdászok ^űk^közga^ melési viszonyok alapvető szama egyre növekszik. A kidolgozásában, oldalai, a szocialista tulaj- népgazdaság évente négy- A Magyar Közgazdasági don, a munka szerinti el- szerannyi közgazdászt igé- Társaság szegedi csoportjáosztás, és így tovább, akkor nyelne, mint amennyi, jelen- na\ megalakulásától nagy . ' . , ' . , ... , ... segítséget varnak a megyei mind nagyobb jélentosegre leg rendelkezésre all. ^ párt- és állami szervek. Eltesz szert a termelőerők és Az említettekből követke- sősorban a közgazdaságtudotermelési viszonyok mennyi- zik, hogy Csongrád megyé- mány bátor művelését, a ségi változásainak az elem- ben is megérett a Közgazda- gyakorlat által felvetett gaz. .,,„,..._. . J. aasagi problémák alkoto zese, a gazdasaga torvenyek sági Tarsasag szegedi cso- megoldását. Ilyen kérdés érvényesülési mechanizmusé- portjának igénye. Bizonyítja megyénkben is sok akad. nak a vizsgálata. az is, hogy rövid szervező Hogy csak néhányat említsünk: a gazdaságvezetés tumegalapozottsága SZERELIK A BETONVÁZAT Felülvizsgálták a távlati fejlesztési tervet Még másfél ezer családi ház építhető Szegeden Ismeretes, hogy Szeged, a húszéves távlati fejlesztési terv szerint, több mint 200 ezer lakosú várossá nőhet. Ezért alaposan meg kell fontolni, hogy ezekben az években hol, milyen házak épülhetnek, nehogy a meggondolatlanság a későbbi fejlődés gátjává váljék. Ezért felül kellett vizsgálni a város építési övezeti beosztását, és ki kellett jelölni azokat a területeket, ahol családi házakat nem szabad, valamint ahol továbbra is lehet építeni. Az első kerületben a foghíjtelkeken kívül a József Attila-telep új házhelyrendezési területén 100 földszintes családi ház építhető fel egyedi telkeiken. A második kerületben a külső körút és a • körtöltés közötti lakóterület foghíjtelkein, a Petőfitelep új házhelyrendezési területén, s másutt lehet többek között családi házakat építeni. Á terv szerint körülbelül 720-at A harmadik kerületben szintén a már említett külső körút és a körtöltés között levő foghíjtelkeken, Mihálytelek több részén, valamint a Ságvári- és a Hattyastelepen nyitható új utcákban építhető fel például a családi házak, összesen körülbelül 680. Ezek szerint még 1500 családi ház építhető fel Szeged város jelenlegi belterületén. formáinak töa tervezésben a és a pontosság, a megalapozottság és a jóidőpont közötti helyes megállapítása; a munkaerőgazdálkodás és az ipartelepítés kérdései; az optimális üzemméret és termelési költségek viszonya. Vagy a mezőgazdaságban az évelő kultúrák telepítésével kapcsolátos beruházások gazdasági hatékonysága; a termelőszövetkezetek saját gépesítésének jelentősége, valamint a közös és háztáji gazdaság aránya, stb. A társaság fontos feladata lesz a megye közgazdászainak továbbképzése. A továbbképzés kettős, egyrészt az általános továbbképzést szolgáló tanfolyamok szervezése, például az anyagi érdekeltlég és anyagi ösztönzés kérdéseiről, a modem polgári elméletek bírálatáról, másrészt a speciális továbbképzést szolgáló tanfolyamok szervezése, például az agrárgazdaságtan, vagy a munkagazdaságtan körébőL DR. NAGY LAJOS, a közgazdaságtudományok kandidátusa A budapesti műútról már jól látni a Szegedi Gumigyár épülő nagy csarnokának vasbeton vázát. Egy óriásdaru szinte naponta emel helyére egy-egy hatalmas, 24 méteres gerendát. A 17 ezer 600 négyzetméter alapterületű munkacsarnok felét hálósa már be a beton váz i Aláírták, a magyar—bolgár áracsereforgaiom jegyzőkönyvét Budapesten szerdán aláírták a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti 1963. évi árucsereforgalom bővítésére vonatkozó kiegészítő jegyzőkön yvet. A jegyzőkönyv további kölcsönös áruszállításokat irányoz elő. A tárgyalások baráti légkörben folytak. A kiegészítő jegyzőkönyvet a Magyar Népköztársaság Külkereskedelmi Minisztériumé részéről Rudas Ernő, a Bolgár Népköztársaság Külkereskedelmi Minisztériuma részéről Mincso Petkov írták alá. (MTI)