Délmagyarország, 1963. július (53. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-27 / 174. szám
Szombat. 1963. Július 27. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Országszerte befejezéshez közeledik az aratás Csongrád megyében is jól halad a gabonabetakarítás hosszantartó szárazság az eddig learatott gabonák és a kánikulai hőség helyen- 74,2, az állami gazdaságok- ti tanácsülésen az I. kerülelrón+ tivluo7ntlar>iíl Kof/sltzó- Unn nn c „„ár.f.ui-.u : +í tonúpctncfftlr cnt a kn7ÍiffVAk Megjavítják Újszeged vízellátását A városfejlesztési terv teljesítéséről és a második félévi feladatokról tárgyalt az 1. kerületi tanácsülés Csaknem teljes létszámmal sítják a jobb közlekedést az Szigeti János a vízellátás megjelentek a tegnap délelőt- Ady téri egyetemhez is. megjavítását kérte az újszeként kedvezőtlenül befolyá- ban pedig 99.5 százalékát tasolta a kapás- és szálastakar- karították be gépekkel. Kímány-növények fejlődését. vánatos, hogy a következő Az aratás — amint a Föld- napokban mindenütt gyorsítmüvelésiigyi Minisztérium sák meg az aratógépekkel és közli — országszerte befeje- kézi kaszával levágott terzéshez közeledik. Legjobban més cséplését, hogy a szemelőrehaladtak a gabonabeta- veszteséget csökkenthessék, karitássa 1 Baranya, Somogy, A betakarítást követő taBács-Kiskun, Csongrád és lajmunka üteme a korábbi ti tanácstagok, sőt a közügyek iránt érdeklődő több választó fúlt, Ezúttal tanácsülés elé terjeszMint a beszámolóból kide- *** . neLvéb.e"', "it™°er Gyula uj kozkifolyok letesiís. Szabolcs-Szatmár megyében. Az idei aratás magas fokú gépesítettségére jellemző, hogy a termelőszövetkezetekben évekéhez képest nagymértékben javult, de még most sem halad kielégítően, a gabonatarlók elmunkálása. üzem rekonstrukHétfőtől már két műszakban dolgozik az autójavító Ez év elején — az iparátszervezés kapcsán — a szegedi Xl-es Autójavító Vállalat vette át a hódmezővásárhelyi Autó- és Gépjavító Vállalatot, valamint a békéscsabai új szervizállomást. Ez a fuzzió jelentős változást hozott a vállalat életében, fejlődésében. Most alig fél évvel az egyesítés után újabb fontos állomáshoz érkezett a szegedi Autójavító Vállalat A gépkocsipark növekedésével együtt nett az üzem Javito-szólaltató feladata. Hogy eleget tudjon tenni a megrendelő vállalatok, gépevi varosteljesítését félévi feltették az 1963. fejlesztési terv és a második adatokat. Dr. Bödő István vb-titkár be- ^^ számolója alapján megbeszél- és az ovódáTfeTúj'ítá tek a soronkovetkezo feladahamarosan megkezdi a Bécsi körút felújítását is az építő vállalat, s a több mint 4,5 millió forintos munkával ez év novemberére el is készülnek. Sok szó esett még a böltart az cioja, s ennek keretében a villamos hálózat átépítése. Ahhoz, hogy több és nagyobb munkagépeket használhassanak, szükség volt a villamos vezetékek kicserélésére. Már el készítették az előzetes tervszámításokat. E szerint havonta az eddig 36 gépkocsi főjavítás helyett augusztusban 55 gépkocsit javítanak ki, s az év végére elérik1 a 60-at. A főjavításira kerülő motorok számát 2-ről 5-re emelik. Az áttérés a két műszakra kocsitulajdonosok igényei- nemcsak a nagyobb szegedi nek és zavartalan legyen a javítószolgáltatás Szegeden és környékén, hétfőtől kezdve két műszakban dolgozik a vállalat. Az üzem szervizállomása már eddig is naponta kétszer nyolc órán át Már régen foglalkoznak e ült a gépkocsitulajdonosok tehergépkocsi típus főjavíigények kielégítését szolgálja. Január 1-től ugyanis egyedül a szegedi üzem végzi a GAZ 51-es és 63-as tehergépkocsik főjavítását. oenctelkezésére. tásával, a VI-os Autójavító A vállalat két éve készül a Vállalattal együtt, de jövőnagyobb feladatok ellátására. Már második éve re csak Szegeden javítanak ilyen gépkocsikat. téséről beszélt, éppúgy mint Sirján Gábor. Balogh József, az I. kerületi tanács pénzügyi osztályának vezetője javasolta, úgy oldják meg az újszegeídiek vízellátását, hogy gazdaságos, s az igényeket maximálisan kielégítő kutakat fúrjanak. A sok hozzászólás nyomán határozat született Mison .^s^.. Gusztáv, a kerületi tanács biztosította a legfontosabb grók^Ferenc 'utcai"és a~Haj- vb-elnöke kezdeményezésére tST a P nóczy utcai óvódák felújító- szakemberekből álló bizottság es a Kapacnast is. sát. valamint korszerűsítik a vi7.„„lia tn„„ _7 ..i^jvedi Az Egressy Béni utca be- M6'ricz Zsigmond általános V1.ZSgalja meg 32 UJSZegeŰ1 iskola villanyvezetékeit is. vízellátást, s kidolgozza a jaA nagy érdeklődéssel foga- vaslatot, amit a tanács igyekdott beszámoló után szik a lehető leggyorsabban sok hozzászólás hangzott eL megvalósítani. tokát is. Az I. kerületi tanács jól gazdálkodott az első félévben. sáról is. Csak nemrégiben adták át a korszerűsített Április 4. úti bölcsődét, és augusztus végén megkezdik a fejczésére például 106 ezer forintot adtak, ezen a területen az úttest és a gyalogjáró teljes egészében elkészült s jelenleg a Középfasori szakasznál a bekötő utat építik. Ütem szerint készül a Bérkert utcai gyalogjáró építése, a Marostői utca kövezésére saját anyagfelhasználásán kívül 600 ezer forint hitelt biztosított a tanács. A munkaterületet máris átadták a kivitelező vállalatnak. Az utca kövezését ez év végére fejezik be. Nagyobb összeget fordítanak a második félévben a Jósika utca és a Bartók Béla tér megrongálódott járdáinak felújítására. A munkát azonban akadályozza a Bartók Béla téren folyó emeletráépítés és épülettatarozás. Végre teljesül a Partizán utca lakóinak régi kívánsága is. A gyalogjáró korszerűsítésére 312 ezer forintot fordít a tanács. A kivitelező vállalat az utca gyalogjárójának átépítését a harmadik negyedévben kezdi meg, s az év végéig befejezi. Ezzel biztoTizenöt éves a magyar békemozgalom A magyar békemozgalom az idén szeptemberben ünnepségekkel emlékezik meg kibontakozásának 15. évfordulójáról. A magyal- békemozgalom születésnapja 1948. szeptember 10-e. Ekkor számolt be Budapesten, a Zeneakadémián az értelmiség wroclawi világkongresszusán résztvett magyar küldöttség. A lelkes hangulatú nagygyűlés részvevői pedig megalakították a magyar értelmiség nemzeti bizottságát. Békemozgalmunk a legutóbbi, a június 15—16-i békekongresszus után új, nagy feladatok megoldására készül. A cél: még messze hangzóbban hirdetni népünk állásfoglalását korunk nagy kérdéseiben, erősíteni a Béke Világtanácshoz és a külföldi békeharcosok más szervezeteihez fűződő kapcsolatokat A napi munkán felül Már nem egy kommunis- határidők, meg a minőség tától hallottuk: "Alig bíznak javításának problémáit vitatják meg. Jelenleg ezt tartrám valamit Maholnap csak havi tagdíjfizetéskor tudom, hogy én is párttag ják legfontosabbnak, vagyok.* Könnyű lenne erre Csak természetes, hogy a azt mondani, hogy elég baj kommunisták ezért az, hiszen a párt Szervezeti lősséget vállalnak. Szabályzata a többi között Sándor igazgató és Fogas kimondja: a párttag kö éles* János műszaki vezető példásége, hogy résztvegyen alap- ul mindig rövidnek találja szervezetének munkájában, a napot, mert gyakran a Mivel azonban mégsem ilyen "nyújtott műszak* is kevés- patronál, Körmöczi Józsefné nyerésééri a többi között a brigád valamennyi tagja letette a szakmunkásvizsgát, s vállalta, hogy ha a pártvezetöség bármilyen támogatásért fordul hozzájuk, azt is fele- szívesen megadják. A pártDudás munkát is elosztották maguk között, ónozó Imre és Bacskó István az MHS-ben tevékenykedik, Rózsa I. István kerületi pártszervezetet egyszerű a dolog, ellátogat- nek bizonyul. Példaadásuk tunk a Szegedi Fémfeldol- magával ragadja a pártongozó- és Finommechanikai kívülieket is, mint Heraszika a szociális ügyeket intézi és így tovább. Nem húzódoznak az ingyeVállalathoz megnézni, ho- János főtechnológust, vagy nes társadalmi munkától gyan tevékenykednek ott a Kovács József főművezetőt, kommunisták, van-e az üze- Fekete Mihály párttitkárt is KANIKULABAN " Rekkenő hőségben, harminc fok feletti kánikulában a dolgozó ember kevés enyhülést talál. Olvad az aszfalt az utakon és az építők kezében forró a tégla. Munka után, aki teheti, lemegy a Tiszára egy-két órás fürdésre, de addig hosszú a nap. nehéz a munka a forróságban. (Somogyi Károiyné képriportja) mi pártszervezetben kanélküliség*. Reggeltől estig Mindjárt elöljárójában el* sem. Molnár István brigádja vállalta, hogy a napi mun*mun- gyakran azzal fogadja otthon kán felül fejenként 10 órát dolgoznak a csere pesson üzemrészben, hogy minél hamarabb és olcsóbban rendbea felesége: Neked már nem is igen érdemes hazajönnöd, lakjál bent az üzemben. Mirwjart etoijarojaoan ei- (;v„_;;nif'„„:„.,];„K T" hozzák az épületeket, alapot mondhatjuk, hogy kellemes „^yerunKescsináljuk. készítsenek £ eéDek'szama. csalódásban volt részünk. Az No, de ők vezető beosztáüzemben dolgozó elvtársak súak, övék a gondok nehekészítsenek a gépek számára. önzetlenségükért igéretel, kaptak jutalomkirándu nemcsak tagdíjfizetés idején zebbjei — vetheti közbe va- iásra_ de dk egy emberként érzik magukat a párthoz tar- laki. Meg kell tehát nézni tozónak, hanem mindennap, a fizikai munkát végző komreggeltől estig Volt ugyan munistákat is. a présműhelyben egy fiatal- Talán a csiszolóműhely jó ember, Deli István elvtárs, lesz. Itt hét kommunista és kijelentették: "Nem azért tesszük.* Érzik a felelősségei Találhatók a vállalatnal aki gyakran elégedetlen ke- két pártonkívüli szakmun- persze olyan kommunisták dett, mert keveselte a rábí- kás dolgozik szocialista brizott feladatok mennyiségét, gádban. Oklevelük már van, de annak az volt az oka, s hamarosan a jelvényt is érzik hogy nagyon precíz, kifogás- megkapják. Molnár István nincs talan termékeket adott ki a fémcsiszoló a csoportvezetőis, akiknek ma sincs konkrét pártmegbizatásuk. ök sem azonban azt, hogy rájuk szükség. Ellenkezőleg A pártszervezet jakezéből, s ezért a művezető- jük, aki egyben pártbizalmi, vaslatára olyan helyre állíje csak a legszükségesebb Erős, izmos férfi, ruhája esetben engedte kimozdulni merő olaj, mint a többieké, munkahelyéről. Messziről indult ez a briJelenleg több mint negy- gád. Évekkel ezelőtt még ven az üzemben dolgozó voltak civódások is, mert az párttagok száma. Van annyi egyik ember úgy látta, hogy totta őket az üzem vezetősége. ahol szükség van politikai nevelő munkájukra, példamutatásukra. Bármilyen feladatot kell is ezekben az üzemrészekben megoldani, a munkájuk, hogy alig győzik, a másik könnyebb munkához pártvezetőség a kommunisIgaz, hogy a pártszervezet jutott és többet keres. Ma egész tevékenysége mostaná- már olyannyira összeforrotban nem annyira politikai tak, hogy bármilyen nehéz munkában merül ki, hanem feladatot gyorsan, pontosan inkább az üzem tervteljesí- megoldanak. Elsősorban a j tésének támogatását tartja vállalat tervét nézik, nem szem előtt. Ennek érdekében anyagiaskodnak. Ügy vanlolesik a hideg víz munka közben az épülő lakóház tetején, az Oskola utcában tákhoz fordul legelőször, és ők érzik is a rájuk, háruló felelősséget Visszatérve a bevezetőben említett panaszra, nem mindig az egyes elvtársak okolhatók azért, mert nem véa kommunisták a hazamenés nak vele, ha nincs tervtel- geznek pártmunkát. Az alaphelyett is gyakran tovább jesítés, akkor kereset sincs, szervezet vezetőségének sertárgyalnak, tervezgetnek, tö- Ha valamilyen rendezvényt kentenie kell őket, s ami rik a fejüket. A taggyűléseken. a pártnapokon, a különfélerendezvényeken kívül ilyenkor súllyal a szállítási kell előkészíteni, vagy a szervezésben segíteni, azt mondják: gyerünk és csináljuk! A szocialista cím elí'ontos, nem szabad megfeledkeznie a pártmunka végrehajtásának ellenőrzéséről. F. N. I. A Móra-park sétányán dolgozok egy kanna hideg vízzel butik egymást Űtn&k indul a locsotoauto, hogy a torro, poros utakat megöntözze