Délmagyarország, 1963. június (53. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-14 / 137. szám
Péntek, 1963. június 14. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 Vasúti személykocsik — exportra A győri Wílhelm Pieck Tagon- és Gépgyár 170 vasúti személykocsit, 42 vasúti motorvonat pótkocsit készít szovjet exportra az idén. Lengyelország részére 60 motorkocsi készül ebben az évben. A gyárban mintegy 28— 30 millió forintos költséggel új hőkezelő üzem épült. A berendezést még az Idén felszerelik. Képünkön: Szerelik a szovjet exportra készülő személykocsik vázát Kétnapos búzatermesztési tanácskozás kezdődött Ma Szegeden folytatják a tapasztalatcserét A Földművelésügyi Mi- 11,3 százalékkal többet a A közel 100 főnyi szakemnisztérium Szakoktatási és magyar bánkúti fajtánál, ber és vendégcsoport megKísérletügyi Főigazgatósága Igen jól vizsgázott itt eddig tekintette a cukorrépa-kísérközösen a Dél-alföldi Mező- az ugyancsak szovjet Belo- leteket is, melyet ugyancsak gazdasági Kísérleti Intézet- cerkovszkája 198 is, melynek a KGST kenetében folytattel, valamint az Országos két évi átlagtermése 20,76 nak itt. Mezőgazdasági Fajta- es mázsa volt. Az új magyar M„ _ Termeléstechnikai Minősítő fajták közül a Fertődi 293-as remel Dél-alföldi Intézettel kétnapos búzafaj- szerepelt eddig a legjobban Mezőgazdasági Kísérleti Inta-nemesítési és termesztési 20 69 mázsás holdanként! át- tézetben folytatják a tanácstanácskozast, bemutatót ren-' lagterméséveL hozást. dezett Szegeden. A bemutató Öt évvel a határozat után Termelékenyebben, könnyebben, kevesebb fáradsággal A Politikai Bizottság meg- kahelyen, üzemben, vállalat- félautomata gőzvasalókkal, és bízásából 1958 május—június nál. A szegedi üzemekben kicserélték minden munkahónapjaiban mintegy 2 ezer, örömmel fogadták a hatá- teremben a gömbégőket a termelésben, a párt- és a rozatot munkások és veze- fénycsövekkel. Több mint 1 tömegszervezetekben, vala- tők egyaránt. Röviddel az- millió forintot költöttek az mint az állami és kulturális után, hogy megjelent, a utak korszerűsítésére, ezzel életben dolgozó pártmunkás pártszervezetek ós tömeg- megteremtették a belső széles körű vizsgálatot foly- szervezetek is napirendre anyagmozgatás gépesítését. A tátott azzal a céllal, hogy a tűzték, megvitatták, majd kézikocsik helyett eiektropárt világos képet kapjon a összesítették a helyi problé- mos targoncákkal szállítják a munkásosztály politikai, gaz- mákat és határozatba foglal- nyersanyagot. a készárut, a dasági és kulturális helyze- ták a tennivalókat. Több he- gyár egyik épületéből a mátéről. Ismeretes, hogy avizs- lyen pártszervezeteink éven- sikba. Ma már azt is elgálat tapasztalatainak össze- ként nagyobb vizsgálattal el- mondhatják, hogy az üzemgezése, értékelése után a lenőrizték e nagy jelentősé- ben a nehéz fizikai munkát Központi Bizottság határoza- gű pártdokumentum megva- mintegy 80 százalékra gépetot hozott a munkásosztály- lósítását. sítették. Ez nem kevés pénzlyal kapcsolatos egyes fel- Mos, öt évvel a párthatá- be, több millió forintba keadatokról. rozat előkészítő vizsgálat rült. Mintegy 600 új gépet után, a Szegedi Ruhagyárban vásároltak az elmúlt öt év belelapoztunk a fél évtized alatt, s kicserélték a megeseményeinek naplójába, levő géppark 50 százalékát, amely őrzi és dokumentálja A munkásosztály helyzetéA rvárthatáro^tot több 321 3 8031 intézkedést és fon- ről szóló határozat nagy fiolvan lforS?Liedetét tos munkát- mellyel a ru- gyeimet szentel a szociális míd hagyóíi pártbizottság, a vál- és egészségügyi körülmények Í^.Tit S lalatvezetés igyekezett meg- javítására. Vajon mit tettek elmúlt ot esztendő során, valósítani a párt határozat amely elősegítette a dolgo- ^ ^ Nemcsak országos intézkedéssel zók helyzetének javítását. Ilyenek voltak a lakásépítési program, a nyugdíjtörvény módosítása, több bérkiegészítő rendelet, a továbbtanulás intézményes sea ruhagyáriak, hogy javuljon a korábbi helyzet? Űj műhely — jó munkafeltél elek tegnap délután a székkutasi kísérleti telepen kezdődött eL Az országosan is ismert gabonatermesztési szakemberek mellett megjelent a bemutatón Rózsa István, a megyei pártbizottság titkára, Zsibók András, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője, a megyei és a szegedi járási tanács több vezetője. Ugyancsak részt vett a bemutatón dr. Penyigei Dénes egyetemi tanár, az Országos Mezőgazdasági Fajta- és Termeléstechnikai Minősítő Intézet vezetője, valamint Vlcskó Lajos, az FM Szakoktatási és Kísérletügyi Főigazgatóságának helyettes vezetője és dr. Förgeteg Sándor, a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetigazgatója, a Csongrád megyei párti-végrehajtóbizottság tagja. A bemutatót dr. Kapás Sándor intézeti igazgató vezette. A szakemberek nagy tetszéssel vélekedtek a bemutatott nyolc-nyolc új magyar búzafajta-jetöltről, melyek közül több máris komoly ígéretet jelent a magyar mezőgazdaság számára. A legnagyobb érdeklődést azonban a KGST-államok 17 búzafajta-gyűjteménye váltotta la. Többszörös ismétlésben normál és nagyadagú műtrágyázással láthattuk itt a szovjet, a román, csehszlovák, német, bolgár és lengyel búzafajtákat A KGSTben kötött szerződés élteimében ezeket a fajtákat minden tagállamban kipróbálják, majd a legbeváltabbakat szaporítják el a köztermesztésben. A székkutasi kísérletben jelenleg a szovjet Bezosztája I. vezet, mely az utóbbi évek átlagában 20,86 mázsás holdanként! átlagtermést adott A húsellátásról — az utcasarkon* az üzletben és a hivatalban Csütörtökön a Kossuth nem ritka, hogy ott marad idejéhez, különösen a serLajos sugárút és a Lenin az üzletek polcain. Ugyan- téshús esetében, hogy a körút sarkán négy asszony ez vonatkozik például a vá- készlet forgalomba hozatala beszélgetett a hústalanság- gott baromfira: nem fogy — ahogyan sok esetben igen ról. Mert — mint mondják olyan mértékben, mint ami- helyesen történik — napsza— nem lehet húst kapni. lyen mennyiségben piacra kokhoz legyen kötve. S enNyomban utánajártam, kerüL Hetenként egyszer nél a hústételnél szigorú hogy mi az igazság ebben a vagy többször frissen halá- szankciók érvényesítésével panaszügyben. A Széchenyi szőtt élőhal kerül forga- biztosítsák az elvétve jelenttéri hentesüzletekben "meg- lomba hentes- és csemege- kező "pult-alóliságot.* Senlepetésemre* volt hús. Igaz, üzletek útján. kinek nincsen joga — hivathogy marhahús és nem ser- — Köszönöm elég — fe- kőzzék akár rangra és összetés. Friss hentesáruval tö- jeztem be a beszélgetést. köttetésre, sógorságra és komött polcok jelezték, hogy a panaszkodó asszonyok- maságra — előnyt kérni. De nem vagyunk szűkében a nak tehát nenv volt igazuk, az ilyen kérést teljesíteni húsból készült "hüvelyesek- azaz valamiben mégiscsak még kevésbé szabad. Ez penek«. Megnéztem még né- igazat adok nekik, ök a hús die __ ri4ru-ftó ^„„„.„^ hány csemegeüzletet, mindé- szón nem marhahúst, friss dlg 32 Tarus,t° ÍÜ nütt árubőséget találtam és hentesárut, baromfit, kimért gen es ügyszereteten múlik, kilószámra kínálták a hen- és csomagolt sertéshúst, élő- Nem mellőzhető az árutesárut Vásárlónak néztek, halat értenek, hanem fogas- terítésnél a külterületi üzlenem hus-nyomozónak. ra aggatott félsertéseket (és tek igénye ^ Nehéz a u • ,, . , , , csakis félsertéseket), me- . , . ..... ... Nemcsak a sertéshús hús lyekből tetszés szerint vá- belvárosba jonm egy-egy élo A megbizonyosodás céljá- gatnának: karajt, combot, halért, csomagolt sertéshúból felhívtam a városi ta- lapockát sth. sért stb. Petőfitelepről, Békenács kereskedelmi osztályát T... . . „ , telepről, általában a külváés megk^eztem: -Mi a Több baromfi kellene! rosokból. A tanács kereskehelyzet a husellátássaL mert Mivel így értelmezik a delmi aooarátusa tesz is erőasszonyoktól panaszokat hal- húsellátást — panaszkodnak apparatusa tesz is erolottam?* egymásnak. Igaz, ők nem fűtéseket a külterületen A látottak után a válasz tudhatják, hogy a város hús- működő üzletek egyenletes már nem volt meglepő. fogyasztását szolgáló havi áruellátása érdekében, talán — A húsellátás jó és re- kontingensnek 20—22 száza- valamivel nagyobb erőfe&zíméljük a nyári hónapokban léka sertés, a többi egyéb Egészség, étkezés, kultúra Egész füzetet lehetne tele- Hatszázezer forintos kőltgítése, a nagycsaládosak és írni kitűnő, lelkesítő adatok- séggel saját erőből új ora nők érdekében hozott in- kai, biztató tervekkel. Ezért vosi rendelőket építettek, tézkedések. Ezek hatását a nem is törekszünk teljesség- Van már 32 üzemben _ fogászegedi dolgozók is napról re, csak néhány fontos in- szati, bel-, nő- és bőrgyónapra tapasztalják. tézkedés ismertetésére. Íme gyászati szakrendelés is. HáA munkásosztály helyze- a számok és adatok a gyár romszáz férőhellyel bővítettének megjavítását termé- ötéves múltjából, melyek ki- tek 32 öltözőket, s szinte vaszetesen nemcsak országos fejezik a törekvést, hogy ter- Iamennyit tökéletesítettek, uj méretekben lehet elősegíteni melékenyebbé, könnyebbé te- fürdőket, zuhanyozókat létea különböző intézkedésekkel, gyék a dolgozók munkáját, sitettek. Felújítottak az ethanem minden egyes mun- egészségesebbé formálják a termet korszerűsítették a munkahelyet, a munkakörül- konyhát. Ot evvel ezelőtt menyeket. még padokon ülve. hosszú A gyár' dolgozói öt évvel asztalok mellett fogyasztotezelőtt sokat panaszkodtak ták el ebédjüket a munkáhogy zsúfoltak, egészségtele- sok- Ma már abrosszal terinek a karbantartó-műhelyek, tett négyszemélyes asztalokkorszerűtlen, balesetveszé- nál ebédelnék — kívánt ebelyes a szabászat, a nyers- A kívánt azt jelenti, anyagraktár. Nehéz, szinte nogy ma mar kétfele menü. emberfeletti munkát igényel bői rendelhetnek. Meg is a rossz gyári utakon a belső szaporodott az üzemben etanyagmozgatás a nehezen kezők szama, ot ev alatt 700gördülő kézikocsikkal. Sok- ról 1200-ra. Az elmúlt nészor szóvá tették termelési hány esztendő alatt gondoltanácskozásokon, párt- és tak a munkások gyermekeiszakszervezeti taggyűléseken, re is. A bölcsödében, naphogy szűkek, korszerűtlenek közi otthonban és óvodában a szociális létesítmények. 300 gyermekre vigyáznák. Való igaz, hogy az iparág- míg szüleik dolgoznak, ban a Szegedi Ruhagyárban Hogyan segítik a dolgozok voltak a legkorszerűtlenebb továbbtanulását, szakmai javítóműhelyek. Az elmúlt képzését? Erre is nagy gonöt évben azonban 3 millió dot fordít a határozat. Megforintos költséggel^ felépítet- szervezték az üzemben az ..^^^^ vil., VIII. osztályát. Ez működött több még javulás is lesz. húsféleség között oszlik meg. tést igényelne a külvárosi de van amiben igazat adok is. J. S. Aláírták a magyar—román határügyi szerződést Csütörtökön Földes László, a belügyminiszter első helyettese és Mihail Rosianu, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete aláírta a magyar—román határügyi szerződést, amely felújítja s az időközben felvetődött tapasztalatok figyelembevételével kibővíti a két állam kormányai köpött 1952-ben megkötött hasonló tárgyú egyezményt (MTI) A kereskedelmi osztály Ebből a félreértésből szár- boltok ellátása bizonyos áruelőadója tovább magyarázott mazik a panasz. » féleségekből. Megtudtam, hogy a sertés- Persze még valamiben A panaszkodó asszonyokat húsból kevesebb van, mint i§az"k van: nagyobb meny- név szennt nem ismerem marhahúsból. Sajnos megvan nyiségű élpbaromfi-felhoza- ^ fizúton válaszolok: ^ az a jó magyar szokásunk, talt kíván a város lakos- S2ukat meghallottami a hús_ hogy a sertéshúst tartjuk a saftá- Ez viszont a város ellátásról folytat utcasarki húsételek királyának. Talán környékén és a közeli köz- djsputaban nincsen iga2uk> egyedül a világon mi élünk ségekben működő termelőígy. szövetkezetek munkájától nekik ~ismeretíen^ Gyakori eset, sőt rendsze- függ. S a termelőszövetkeresen annyi marhahús kerül zeti tagok háztáji gazdaságáa hentesüzletekbe, hogy a ban folytatott baromfitelegnagyobb kínálgatás elle- nyésztés mennyiségétől, nére sem tudják eladni a A városi lakosság jogos kiszolgálók. Szintén állandó- igényeit nemcsak jószándékan árusítanak kimért, cso- kai kell figyelembe venni magolt sertéshúst és sajnos termelőszövetkezeteink elnökeinek és a tagságnak, a háztáji gazdaságok tulajdonosainak, hanem kézzelfogható eredményekkel szükséges bizonyítani a jószándékot: több élő baromfival a Marx téri és a Szent István téri piacokon is ték az új TMK-műhelyt, szociális helyiségekkel, munkásvédelmi berendezésekkel. Ma már porszívók védik a munkások egészségét a köszörű- és csiszológépeknél, az asztalosműhelyben. Lényegében 100 dolgozónak teremtettek egészséges munkakörülményt azzal, hogy az iparág legrosszabb, legkorszerűtlenebb javítóműhelyei után felépítették a legkorszerűbbeket. Egyre kevesebb a „ne/iéz" munka Másfél milliós költséggel éven át, de már tavaly technikum váltotta fel az általános iskolát. Szakmunkástanfolyamokat is indítottak. Működik itt 6 hónapos, 1 és 2 éves szakmunkásképző tanfolyam is. Állandósultak az úgynevezett speciális tanfolyamok is, ahol a különleges és automatagépek szerelését, a speciális munkát sajátítják el a dolgozók. Hogy a továbbtanulók rendelkezzenek elegendő szakkönyvvel, új műszaki könyvtárat, olvasótermet, dokumentációs új, világos szabásztermet lé- szolgálatot létesítettek. Kék tesítettek, ahol már szállí- ezeT műszaki könyv, sok ha. tószalagok, terítőgépék segí- Mi ^ küiföldi szakmai fotik a munkát. A nyersáru- iyóirat. a szakcikkek fordíraktárt 800 ezer forintos tása> találmányok leírása áll költséggel modernizálták. A a tanulni vágyók rendelkekészáruraktárban szintén késére szállítószalagot szereltek fel és egy liftet, félmillió forintos költséggel. Korszerűsítették a vállalat vasalótermét, Miben van még igazuk ? A hűsárusításban talán jobban is lehetne alkalmazKissé fülledt idő* 25—30 fokos meleg vérhcsf© A Meteorológiai Intézet területein az éjszakai hőközponti előrejelző osztályán mérséklet a fagypontig sülyadott tájékoztatás szerint a zivataros időszak lezárult. A lyedt s a nappali maximumok is alig érték el a 10 focsütörtöki maximumok álta- kot, a Szovjetunió északnyulában 26—27 fokig emelked- gati vidékein pedig erős hatek, csak a Dunántúl néhány vazások voltak. vidékén maradt a hőmérséklet 24 fok körül. Hazánkban pénteken előreláthatólag tovább melegEurópa-szerte beköszöntött szik az idő: a nappali maxia normális nyári idő, általá ban 24—25 mérnek az észak-európai országokban mumok általában elérik a fokos meleget 25—28 fokot, a délkeleti meállomások. Az gyékben 29—30 fokra is lehet számítani. A levegő páazonban erősen érződik még ratartalma növekszik, ami a sarkvidékről leszivárgó hikodni a munkások munka- deg hatása. Finnország egyes fülledtséget, s nagyobb melegérzetet okoz. (MTI) Ismét új tervek Ezek az ötéves múlt tényei, számai, ez a jelen. De mit hoz a jövő? Már készül a vállalat teljes rekonstrukciós terve, ennek keretében a többi között új konyhát, étkezdét, fürdőket, öltözőket is kap a vállalat Azt mondják a vállalat vezetői, Ábrahám István igazgató és Szabó Sándor főmérnök, hogy már eddig is sokat tettek a határozat megvalósításáért, de mégsem elégedettek. Szeretnének továbbjutni a dolgozók munka- és életkörülményeinek javításában. Eddig is dicséretes munkát végeztek és dicséretes további törekvésük is. Nagy Pál >