Délmagyarország, 1963. június (53. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-27 / 148. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1963. Júnins ÜT. A szovjet fegyveres erők rendíthetetlenül védelmezik a világbékét Fogadást rendeztek a Kremlben a katonai akadémiák végzős hallgatóinak tiszteletére Szerdán a nagy Kreml palotában az SZKP Központi ra, hogy az ország ipari ter­Bizottsága is a ezovjet minisztertanács fogadást adott a melése jelentős mértékben katonai akadémiák végzős növendékeinek tiszteletére. felülmúlja a hétéves tervben A Kreml palota üléstermében megjelentek a mozt fel- kitűzött feladatokat. avatott fiatal tisztek, tanáraik, oktatóik, neves hadvezérek. A szocialista gazdasági Ott voltak a testvért szocialista országok azon tisztjei és rendszer fölényben van a tábornokai, akik a Szovjetunióban nyerték el katonai ki- tőkés rendszerrel szemben, képzésüket. ezt bizonyltja az a tény is, A megjelentek viharos, hosszantartó tapssal fogadták az hogy a szocialista országok elnökségben Nyikita Hruscsovot és a szovjet állam más gazdasága kétszer olyan vezetőit, közöttük Malinovszkij marsall honvédelmi mi- gyorsan fejlődik, mint a ka­nizztert. pitalista országoké. Az ünnepélyt Malinovszkij marsall nyitotta meg. Utána — A szocialista világrend­a következők mondtak beszédet: Kulikov százados a végzős gazdasági és katonai növendékek nevében, Mruz Wladislaw lengyel ezredes a hatalmának növekedése, a szocialista országoknak ez évben a Szovjetunióban végzett nemzetközi kammunista és tábornokai, admirálisai és tisztjel nevében, Szergejev mér- munkásmozgalom sikerei, a nök vezérőrnagy, a katonai főiskolák tanári kara nevében, béke híveinek hatalmas ere­A fogadáson beszédet mondott Nyikita Hruscsov, az jű mozgalma és a nemzeti SZKP Központi Bizottságának első titkára, a uovjet mi- felszabadító háborúk nisztertanács elnöke. IS. Sz. Hruscsov: Büszkék vagyunk a hadseregre* haditengerészetünkre egyre szűkebbre szorítják az imperializmus tevékeny­ségének kereteit, befolyását a történelmi fej­lődé* meretére. — Nem szabad megfeled­keznünk azonban arről — hangsúlyozta Hruscsov —, Nyikita Hruscsov a többi „meg kell látni azonban azt h°8y báj: az imperializmus között kijelentette, hogy is, hogy a nyugati hatalmak lehetősege jelentős mérték­„mindaddig. amíg az impe- agresszív erői az Egyesült ben kiiebbek lettek, riallzmus él, fennáll annak a Államok imperialista körei- "épeUenes lényege nem veszélye, hogy rakéta-nuk- vei élükön, változott meg. leárls világháborút robbant folytatják háború* készfl- A katonai akadémiák vég­Iédeseiket. Mindez feltét- zett növendékeihez fordulva lenUI óvatosságra késztet Nyikita Hruscsov kifejezte bennünket.* azt a meggyőződését, hogy — A szovjet fegyveres minden körülmények között, lyozzák az újabb vllágliá- erők rendíthetetlenül védel- minden helyzetben liorút«. mezik a világbékét és a *eíjos erejüket és Hangsúlyozta, hogy a szov- szovjet nép alkotómunkáját, jet kormány továbbra ls niiszkék vagyunk a szovjet hadseregre ée haditengeré­szetünkre! • hangsúlyozta Hruscsov. Nyikita Hruscsov utalt ar­Kennedy Nyugat-Berlinben Az amerikai elnök a frontvárosból Írországba utazott Kennedy amerikai köztár- bergi városházához hajtatott oklevelét Az amerikai elnök sasági elnök egy Boeing— és beszédet mondott a város- ezen az ünnepségen tartotta 707. típusú különrepülőgépen háza előtt rendezett gyűlé- leghosszabb beszédét a front­szerdán délelőtt 9 óra 4 perckor megérkezett Nyugat­Berlin francia övezetének te­geli repülőterére. Az amerikai himnuszt nem játszották el Kennedy Később a nyugat-berlini fogadtatásakor. Az amerikai- úgynevezett Szabad Egyete­sen. városban. Kennedy előtt Adenauer. Délután a tegeli repülőté­utána pedig Willy Brandt ren megtartott rövid búcsúz­kl. Az összes békeszerető erők határozott cselekvésére vzn szükség, hogy megakadá­szívósan harcol a béka meg­védéséért, és a békés együtt­élés lenini politikáját foly­tatja majd kijelentette: Kivonult jaz ellenzék a görög parlament vitájáról A görög parlamentben vl- Az Egyesült Demokratikus ta folyik Pipinclizz minisz- Baloldali Párt (EDA) ugyan­terelnök kormány-nyilatko- C(ak klV0nult, közölve, hogy zatáról. Kedden esto 78 el- ., , , lenzéki képviselő kivonult a f bizalmi szavazás során a teremből, közölve, hogy nem kormány ellen foglal állást. tudásu­kat a szocialista haza vé­delmének fogják szentelni. Felhívta őket arra, hogy „mindig legyenek együtt a legénységgel, beszéljék meg velük a dolgokat, bízzanak meg alárendeltjeikben, gon­doskodjanak róluk, ismerjék problémáikat és hangulatu­kat*. Ez legyen — mondotta Hruscsov — minden szovjet tiszt egyik leglényegesebb tulajdonsága. ak ugyanis nem járultak hozzá, hogy Nyugat-Berlin­ben az amerikai éa a nyugat­német himnusszal együtt üd­vözöljék az elnököt, így ezt a problémát úgy hidalták át, hogy a repülőtéren csupán a „Berliner luft* induló dalla­mai hangzottak el. — Ez a kis közjáték is arra utal, hogy az amerikalak koránt­sem értenek egyet Adenau­ernak és Willy Brandtnak azzal a kedden este is han­goztatott véleményével, hogy „Nyugat-Berlin a szövetségi köztársaság része*. A repülőtéren Willy Brandt néhány mondatos üdvözlő beszédére Kennedy la rövi­den válaszolt A menet ezután elindult a Kongress-halle-hoz, ahol Kennedy nyugat-berlini szakszervezeti vezetőkkel ta­lálkozott Az amerikai elnök ezt követően a Brandenbur­gi-kapunál • a Frledrich­strasse és Koch-strasso sar­kán levő átkelőhelyen, az úgynevezett Checkpoint Charlle-nál megtekintette a Német Demokratikus Köz­társaság Berlinen át húzódó államhatárát. A Checkpoint Charlie-nál eltöltött nyolc perc alatt semmi említésre méltó ese­mény nem törtónt Kennedynek ez a két láto­gatása is azt bizonyította, hogy az Egyesült Államok, ha hivatalosan nem is, de de facto elismeri a Német De­mokratikus Köztársaság Ber­linen átvezető határát - A friedrlchatrassei átkelő­helyről Kennedy a schöne­men Kennedynek átnyújtot­ták az egyetem díszpolgári tatás után az elnök repülőgé­pe pontosan háromnegyed hatkor emelkedett a magas­ba, s Kennedy Írországba indult Tüntetni fogunk, felség!... Collina kanonok, a brit osztálya ismét házkutatáso­kat tartott különböző szerve­zetek helyiségeiban, A rend­őrség azokon az útvonalakon, ahol a királyi pár át fog vo­nulni, házról házra járva ki­kérdezi a lakókat A Daily Worker írja: A rendőrség a házkutatá­sokkal megsérti az angol ál­lampolgárok ősi, demokrati­kus jogait. Jobban tenné a rendőrség, ha azokra a mi­niszterekre vadászna, akik a nyugatnémet és az amerikai katonai éa politikai vezérek­nek nyíltan elárulták Anglia állambiztonsági titkait. atomleszerelési mozgalom végrehajtó bizottságának el­nöke levélben tájékoztatta a görög uralkodópárt, hogy angliai látogatásuk alatt tün­tetéseket szerveznek a gö­rög kormány zsarnoki ural­ma elleni tiltakozásul. A görög királyi pár angliai látogatását megelőző rendkí­vül messzemenő óvintézke­dések mutatják azokat az aggodalmakat, amelyekkel a hatóságok a népszerűtlen vendégek nyilvános szereplé­sét várják. A Scotland Yard politikai Az amerikai hadügyminisztérium nyilatkozata Arthur Sylvester hadügyi Egyesült Államok nem tér ki államtitkár nyilatkozatot külföldi kötelezettségei elől adott kl és ebben cáfolja és továbbra ls teljes mérték­azokat a híreket, amelyek ben fenntartja a hazai és szerint az Egyesült Államok külföldi alakulatok harci ere­fontolóra vette, hogy csök- jót kentse a légierők, a hadlten- A hadügyi államtitkár gerószet, más herei egységek, nyomatékosan hangsúlyozta. nincs szó arról, hogy az valamint a külföldön állomá­sozó csapatok létszámát Sylvester Egyesült Államok visszavon­ná a Dél-Koreában állorhá­kijelentette, az sózó egyik amerikai hadoet­tályt. hajlandók támogatni az új miniszterelnök politikáját Plplnelií* korábban beje­lentette, hogy hamarosan vá­lasztásokat tartanak, s bizto­sítják, hogy mindenki szaba­don nyilváníthassa vélemé­nyét a szavazáson. Papandreu, m Centrum Unió Párt vezetője kijelen­tette, hogy nem kíván részt venni semmiféle választási komédiában. (MTI) Raktárosi n. szervezői munkakörre állami vállalat keres érett­ségizett férfit. Postafiók ts. S. 55022 Húszévi fegyházra ítélték de Gaulle merénylőjét A párizsi rendkívüli kato- megölni. Ezzel szemben a nai bíróság kihirdette itéle- bíróság enyhítő körülménye­tét Sári Gyula és Serge Ber- ket talált mindkét merénylő nier fölött. A bíróság nem javára é» ezért nem szabott fogadta el a vádlottaknak azt kl halálbüntetést, Bernler-t „De jure" beléphet, „de facto" nem... Áz osztrák parlament még mindig nem döntött a Habsburg-ügyben Az osztrák kormánykoalf- tus által kirobbantott és elvűek parlamenti többsége elónak a Habsburg konflik- mindeddig heveny válsága ismét leszavazza ebben a egyre inkább krónikus jelle- kérdésben a néppártot, a get ölt. A Habsburg Ottó ha- kormánynyilatkozat éltal ér­zatórése ügyében összehívott vényében visszamenőleg nem osztrák parlament feszült érintett közigazgatási bíróság érdeklődéssel várt szerdai ítélete alapján ülése Habsburg Olló „de jure* minden érdemleges döntés beutazhat Ausztriába, a nclkül, eredménytelenül parlament többségi hatá ért veget. A válsáfi megoldását ismét elnapolták. a védekezését, hogy csak el akarták rabolni a köztársa­sági elnököt, de nem akarták életfogytiglani, Sári Gyulát pedig 20 évi szabadságvesz­tésre ítélték. rozaln értelmében azonban „de facto* nem léphet osztrák területre, Alfréd Maieta, a parla- a szocialista belügyminiszter ment néppárti elnöke, a ház- ugyanis — a parlamenti ha­szabályok adta jogával élve térozatra támaszkodva — a parlament jövő heti ülé- továbbra Is fenntarthatja sére halasztotta a Habsburg- azt a határrendörségnek ellene* közös szocialista- adott szigorú parancsát, szabadelvű határozati ja- amely megtiltja Habsburg FIGYELEM I Ms este bográcsot birka­paprikás tűzdelt báránypecsenye vacsora tu. űjwegedl viga­dóban, malyro kedves ven­dégeinket szeretettel meg­hívjuk. 8. 65014 A Szegedi férfi- és női Konzervgyár segéd­munkásokat vess fel azonnaira. jelent­kezni lehet a gyír munka­ügyi osztályán reggel fél 7 órától délután 15 óráig. Vi­dékieknek tanácslgazolás szükséges. S. 54683 Fürdőruha­bemutató L „Szőke Tisza" fedélzetén, ma este 7 órai kezdetfel Belépődíj nincs! vaslat feletti vitát és ezzel megmentette a nép­pártot az újabb leszavazás veszélyétől. A szocialista párt és a sza­badelvű ellenzék elnapolt határozati javaslata megál­lapítja! Habsburg lotharin­glni Ottó hazatérését — füg­getlenül az alkotmányjogi ós a közigazgatást bíróságok egymásnak ellentmondó jogi felfogásától — az osztrák parlament „nemkívánatosnak* tekinti. A parlament a határozati javaslat értelmében azzal kí­vánja megbízni a kormányt, hogy e megállapításokat az OBzt­rák törvényhozás akaratá­nak megnyilvánulásaként érvényesítse. Nem kétséges, hogy a nép­párt csak jdeig-óráig tudja elodázni a szocialisták és a szabadelvű ellenzék Habs­burg-ellenes határozati ja­vaslatának megvitatását ós parlamenti megszavazást. Ha a szocialisták ég a szabad­Ottó beengedését Ausztriába. Ormazabalt visszavitték a burgosi börtönbe Ramon Ormomból spanyol hazafit a madridi börtönből visszavitték a burgosi bör­tönbe — jelontl az Huma­nitá. Az a tény, hogy Ormaza­balt annak Idején a madridi börtönbe szállították, viha­ros tiltakozást keltett a vi­lág közvéleményében, mert attól lehetett tartani, hogy Franco hóhérai kezére adja a hazafit és ezek rövid úton elbánnak vele. Az Humanlté felszólít minden demokratikus érzel­mű embert, hogy továbbra is őrizze meg éberségét, e köve­teljen amnesztiát a spanyol politikai foglyok számára. Efekfromos töltésű botokkal Érettségizett és VIH. álta­lános isicolát végzett flű­kat felvesz Ipari tanulónak A Szegedi Nyomda Vállalat, Kárász u. S. az. 1.1913 Elektromos töl­tésű rudakkal kergette szét az Alabama-i Gads­den rendőrsége a fajt megkülönböz­tetés ellen tüntető négereket- Azzal az eszközzel te­hát, amellyel a marhákat terelik az Egyesült Álla­mok nagy vágó­hídjaira. Beszédes jelképe ez annak a szemléletnek, amely 1963-ban még mindig ba­romnak tekinti a szinesbőrü em­bert. Nem akarjuk felidézni itt az Alabama-i ese­mény-sorozatot, amely — több más ténnyel együtt — végülis azt eredményezte, hogy az Egyesült Államok központi kormánya is kiáll (ha nem is elég határozottan) a fajüldözők ellen. Nemcsak az igaz­sággal és a törté­nelemmel, hanem az Egyesült Álla­mok központi szerveivel is szem­bekerültek hát Alabama és más déli államok ko­nok lincselői. A hatalmi szervek következetlensé­gei miatt azonban olyan esetek áll­hattak elő, mint ami Gadsdenben törtónt: a rend­őrök azoknak se­gítettek, akiket a híre. amerikai iró, Faulkner igy jellemzett: „Dél átkozottjai, feke­ték gyilkosai, akik az egész világot elemésztenék, hogy ne emész­tődjenek el si­lány, véres előjo­gaik.« A Gads­den-i rendörök botjaiban elektro­mos áram kering. Azoknak pedig, akik azt paran­csolták, hogy a botokat használ­ják, elvakultság és gyűlölet a töl­tésük. A földhöztapadt, konok gyűlölet azonban nem jó tanácsadó egy olyan korban, amikor az ember az eget ostromol­ja és a kozmosz­szal együtt a gló­buszt is meghó­dítja. A ma — is különösen a hol­nap — Jelképe az űrhajó és a béke­galamb. A Gadt­den-i rendörök „modern« terelő­botja tulajdon­képpen nem ke­vésbé elavult, mint az inkvizí­ciónak a múzeu­mokban I átható kinzóeszközei.

Next

/
Thumbnails
Contents