Délmagyarország, 1963. május (53. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-11 / 108. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1963. május 11. VÁLTOZÓ LDO Várható Időjárás szombat estig: nyugatról előnyomuló felhősödés. Több helyen eső, zivatar, Időnkónt élén­kebb szél. A nappali fel­melegedés nyugaton caök­ken, keleten alig változik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton keleten 22—25, nyugaton 18 —21 fok között. (MTI) RcfiHcLeha 1983. május LL, szombat SZAZKILENCVEN ÉVE született Lenhossék Mihály Ignác (1773—1840) pesti, majd bécsi egyetemi tanár, 1825­től országos főorvos, az egészségügyi igazgatás jeles úttörője, a himlő elleni védő­oltás egyik hazai kezdemé­nyezője. NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Bajazid bég. m. Diákbérlet. Vége körül­belül 6 órakor. Este fél 8 órakor: Pompa­dour. Bérletszünet. Vége kö­rülbelül 10.30 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A rabló. A BÁBSZÍNHÁZ VASÁRNAPI MOSÓRA Délelőtt U órakor Klnizst­és Csalavári-bérletben délután 3 órakor bérletszünetben: Kis­kacsa és barátai. MOZIK Szabadság fél 4, fél 8 és fél S óra­kor: Amíg az utolsó vendég el­megy. Angol filmdráma, széles változatban. — Vörös Csillag 6 és 8 órakor: Fekete nemzedék. Magyarul beszélő csehszlovák film. - Fáklya fél 6 és fél b órakor: Nsgyravágyó asszony. Olasz—francia film. Postás Mozi fél 8, fél 9: Két­szoba összkomfort. — Móricz Zsigmond Művelődési Otthon, Mihálytelek 7 órakor: Katona­zene. Magyar film. 14 éven alul nem ajánlott. - Dugonics Mozi 6 és 8: Pillantás a híd­ról. Francia—olasz film. AIXATORVOST INSPEKC1DS SZOLGALAT Szeged város területéire Május U-től 18-ig este 8 órá­tól reggel 8 óráig (yasár-ré ünnepnap nappal ls) elsőse­gély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakása: Új­szeged, Torontál tér X (Va­kok Intézete mellett.) Tele­fon: 40-64. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. — varjü Irma és Erkel Tibor zongoraművész ad hangversenyt ma. szombaton este 8 órai kezdettel a Filharmónia B bér­leti sdtozatában a Zeneművé­szeti Szakiskola nagytermében. A műsoron Haydn-, Chopin-, Debussy-, Brahms-, Beethoven­es Liszt-művek szerepelnek. A LOTTÖ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Gyomán, a Ligeti pavilon­ban megtartott lottósorsoláson a 19. Játékhéten a következő nyerőszámokat húzták kl: 13, 60, 72, 75, 88 _ A lottó márciusi jutalom­sorsolásán a következő szegedi és Szeged környéki fogadók nyertek értékes' tárgyakat: Fen­cser József (Hunyadi János su­gárút 49) tangóharmonikát, Heczkel Tibor (Bajza utca 2) 5 ezer forint értékű lottó élés­kamrautalvényt, Szölösl Sándor (Lenin körűt 103) fényképezőgé­pet, Tóth Ferenc (Lumumba utca 23) rádiót, Bemula Mi­hály (Rózsa Ferenc sugárút 17) 2 ezer forint értékű csemege­kosarat, Grébeczy Vilmosné (Brüsszelt körút 20) porszívógé­pet, Varga Ferenc (Londoni körűt 3) teáskészletet. Gém László (Párizsi körút 25) fény­képezőgépet, Hegyközi Rozália (Szőreg) Lehel hűtőszekrényt, Vukoszavlyev Mátyás (Deszk) Kékes televízlót. Fekete István (Asotthalom) teljes háztartási gépesítést televízióval. Veres Zoltán (Klskundorozsma) fény­képezőgépet, Ördög József (Tá­pé) televíziót. — Nagyzenekari hangverseny a színházban. Május 12-én, va­sárnap délelőtt 12 órai kezdet­tel a szegedi Bartók Béla fil­harmonikus zenekar hangver­senyt tart a színházban. Köz­reműködik Kovács Dénes és Szász Árpád hegedűművész Brahms Kettős versenyének elő­adáaávaL A műsorban szerepel még Mendelssohn Szentlvánéil álom nyitánya és Csajkovszkij VI. szimfóniája. Vezényel Lu­kács Ervin. Festő-mázoló szakmunkást éa fiatalkorú kisegítő munkaerőt felvesz a Szeged és Vidé­ke Körzeti Földművesszö­vetkezet Szeged. Szent Ist­ván tér 3. Jelentkezés: 7— 15 óráig. 40272 LATIN NYELV­ÉS IRODALMI VERSENY Az Ókortudományi Társaság helyi csoportjának rendezésé­ben Csongrád megye és Sze­ged város középiskolai tanulól­nak számára latin nyelv- éa Irodalmi versenyt rendeztek. A napokban megtartott értékelés szerint Czene László, a szege­di Rózsa Ferenc Gimnázium és Bugyi Erika, a makói József Attila Gimnázium IV. osztá­lyos tanuló)» kitűnő, Slmonics Péter, a szegedi Ságvári Gya­korló Általános Gimnázium ÜL osztályos tanulója Jeles ered­ményt ért el a 37 Induló kö­zött. Ok hárman részt vehet­nek az országos döntőben is. — Egymillió fej saláta — egy nap alatt. A MÉK egy nap alatt egymillió fej salátát vá­sárolt fel a környező közsé­gekből. Deszkről, Szőregről, Kübekházáról és Tlszaszlgetröl. A tavaszi salátát azonnal a hütőkocslkba rakták, a megra­kott szerelvények elindultak Csehszlovákiába és a Német De­mokratikus Köztársaságba. MÁJUS VÉGÉIG „MEGFOLTOZZAK" AZ ASZFALTUTAKAT Sok hézag, kopás tarkította már régóta Szeged aszfaltút­jait. Itt is, ott is egy folt, bukkanó, felszedett úttestrész keserítette meg a járművezetők életét. A Közúti Üzemi Válla­lat a közelmúltban munkába állította nagy aszfaltfőző gépét. Ezzel utcáról utcára Járnak a munkások, s valamennyi asz­falthiányt eltüntetnek, „meg­foltozzák" az úttestet. Az utak rendbehozatalával előrelátható­lag még e hónapban elkészül­nek. — Elkészült az egyetemi park az új Diákszálló és a Gyermek­klinika között. A 420 ezer forint költséggel pázsitfűvel és mint­egy nyolcvan évelő viraggal parkosított 1200 négyzetméter területet a héten adják át. Az üj díszítési törekvéseknek meg­felelően a virágágyásokat a Széchenyi téren már látott gomba-megvlIágltással ékesítik. — Véradónapot tartottak csütörtökön délelőtt a Sze­gedi Kézlszerszámárugyár­ban a szegedi véradőállomás dolgozói. Ötvenhárom dolgo­zó adott vért néhány óra alatt. — Ahol a káromkodás pénz­be kerül. Egy 1745-ben hozott törvény alapján máig is pénz­büntetéssel sújtható az, aki az angliai Kent grófságban nyilvánosan káromkodik. A törvény progresszív. Kato­nák és tengerészek egy shil­linget fizetnék, "gentlemen*­ek viszont ennek a dupláját. A "felsőbb rétegekhez*- tar­tozók öt shillingért károm­kodhatnak. Ha szó szerint be­tartanák a törvény előírásait, a rendőrség csinos összeget szedhetne be a grófság gép­kocsiktól hemzsegő útvona­lain. UJABB KET CSUKLÓS VILLAMOS ÉRKEZETT SZEGEDRE A Szegedi Közlekedési Válla­lat megrendelésére a Fővárosi villamosvasút újabb két csuk­lós villamost készített. Az el­múlt napokban már próbaútra indult a két új villamos, me­lyek rövidesen az l-es fővona­lon közlekednek. JARASI ÜZLETEK VERSENYE A mindszenti Földművesszö­vetkezet kezdeményezésére ugyanis április hónapban gyer­mekruha-konfekció eladási ver­seny Indult a Földművesszövet­kezet árudál között. A MÉ­SZÖV az elmúlt napokban ér­tékelte a versenyt s az első helyre az üllési Földművesszö­vetkezet szakárudája került. A második helyezést a szegvárt, a harmadikat pedig a kiste­leki Földművesszövetkezeti Áru­ház dolgozói szerezték meg. A Móra Ferenc Ipartta­nuló Intézet TANÁRI BEOSZTÁSBA alkalmaz olyan építőipari technikumot végzetteket, akiknek legalább 5 éves szakmai gyakorlatuk van. Az érdeklődők jelentkez­hetnek az intézet Igazga­tóságánál (Szeged, Tolbu­hin sgt. 84. szám alatt. K. 250 Kőesőn szerződést selyem­hernyó tenyésztésre szegedi Földművesszővetke­zet zöldségboltjában, Szt. István tér 1. szám 40272 Férfi segéd­munkásokat felvesz a Kenderfonó és Szövőipart V. Sze­gedi Kenderfonógyá­ra. Vidékleknek ta­nácsigazolás szüksé­ges. S 40102 — Uj technikusokat képez ki a Pécsi Geodéziai Vállalat. A szegedi kirendeltséghez a föld­mérő és egyéb technikai mun­kák allandó szaporodása miatt tizenöt érettségizett fiatalt vet­tek fel, akiket szakmai tanfo­lyamra küldtek. UJ KÖOLAJTERÜLETET FEDEZTEK FEL SZIBÉRIÁBAN A szovjet geológusok Nyu­gat-Szibériában felfedeztek egy másfél millió négyzetmé­ter kiterjedésű kőolajteril­letet, a világ legnagyobb kő­olajlelőhelyét. (MTI) — TÁVVEZÉRLÉSŰ TÖRPE VÍZMÜVEK gépházának kap­csolóberendezését Józsa Mihály elektrotechnikus tervei alapján a Bács-Kiskun megyei Finom­mechanikai Vállalat készíti. Az érdekes berendezés hazai gyár­tása Igen jelentős, egy-egy kap­csolótábla előállítási ideje egy hónap. „SZÖVETSÉG A HALADÁSÉRT" Mlguel Araes, a brazíliai Per­nambuco állam új kormány­zója, a Newsweek szerint a következőket jelentette kl a „Szövetség a haladásért" ne­vű szervezetről: „Édességet és csokoládét adtok, holott ne­künk munkára van szüksé­günk. Ugy beszéltek rólunk, mint valami nemzetközi ve­szélyről, holott szenvedéssel és emberi problémákkal küzdő vi­dék vagyunk". TETŐ NÉLKÜLI HAZAK Közép-Amerika nyugati partjai mentén, Pltura és Gatacaos városkákban, tető nélküli házakat építenek. Ez Dél-Amerika, sőt az egész világ legszárazabb videke. mert csak 18 évenként esik egy kevés csapadék a kör­nyék kopár szikláira. Nap­közben ponyvák nyújtanak védelmet a tűző nap ellen, de éjszaka a csillagok sza­badon ragyognak az ágyak felett — Huszonhat mázsa különle­ges csomagolású paprikát ké­szíttet a szabadtéri játékok ide­jére a szegedi boltokba az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vál­lalat EÜCbxleményeh x Figyelem! Vasutas Műve­lődési Otthon május ll-én, es­te 20 órától reggel 4 óráig tar­tó nagyszabású orgonabált rendez. Fellép: Kiss Gyula "tánc­dalénekes. Belépődíj 8 Ft. X Tánc a Juhász Gyula Mű­velődési Otthonban május ll­én, szombaton este 8—reggel 2 óráig. Belépődíj 6 Ft. Vasárnap este fél »—fél 12-ig, belépődíj 5 forint. x A szegedi Déry Miksa Gépipari Technikum villamos és gépész szakos levelező tago­zatára május 1. és június 30. között lehet jelentkezni. A je­lentkezés feltételei: szakmun­kás-bizonyítvány, annak meg­szerzése után 2 éves szakmai gyakorlat és 8 általános Isko­lai végzettség. Bővebb felvi­lágosítás a technikum Irodájá­ban kapható. K. 252 x Május ll-én w őral kez­dettel műsorral egybekötött bált rendez a Szegedi Kerté­szeti Vállalat KISZ-szervezete a Liget-vendéglőben. 40110 Hét végi sportműsor SZOMBAT Labdarúgás. NB III: Sz. Építők—Szolnoki MTE, SZAK-pálya, fél 5 (Kocson. di). Megyei bajnokság: Al­sóvárosi MÁV—Textilművek, Szabadság tér, fél 5 (Bokor). Előtte ifjúsági bajnoki. Kosárlabda. NB I férfi: SZEAC—BM Dózsa, Rókusi Tornacsarnok, 6 óra. Előtte városi bajnoki mérkőzések 3 órától. Teke. Megyei mérkőzések a ruhagyári négyes pályán: Ruhagyár^—Vörös Meteor, 4 óra. Előre—Építőit, 7 óra. ökölvívás. A Rókusi Tor­nacsarnokban ma este 19 óra 30 perckor: SZVSE—Bé­kés területi bajnokság. VASÁRNAP Labdarúgás: NB II: SZVSE —Bp. Egyetértés, SZAK-pá­lya, 4 óra (Farkas). Előtte SZVSE II—Szentesi Kinizsi megyej bajnoki (Salánki). Megyei bajnokság: Sz. Dó­zsa—H. Vasas, Hünyadi tér, 10 óra (Szopori). Szőreg— Ruhagyár, Szőreg, fél'5 (Va­das). Sándorfalva—Móravá­rosi Kinizsi, Sándorfalva, fél 5 (Vörös B.). Kistelek—Sz. Spartacus. Kistelek, fél 5 (Pengő). Dorozsma—SZAK, Dorozsma, fél 5 (Lenkei). Előttük ifjúsági bajnoki. If­júsági bajnokság: SZVSE— Szentes, SZAK-pálya. fél 1. SZEAC—H. MEDOSZ rang­adó, külső SZEAC-pálya, 10 óra. Építőipari Technikum— SZÉAC II. külső SZEAC-pá­lya, fél 9. Postás—Makói Spartacus, külső Vasutas-pá­lya, fél 9. Válogatott mérkőzés: Sze­gedi járási válogatott—Sze­gedi városi válogatott, Szaty­maz, 3 óra (Sári). A SZEAC Budapesten a Vasassal mérkőzik. Asztalitenisz. NB II női: Kender—Bp. Erdészet, Dugo­nics utcai iskola, fél 10. Spartacus—Bp. Siketek, Ko­lozsvári téri iskola, fél 10. Atlétika. Városi és szegedi járási serdülőbajnokság, SZEAC-stadion, 9 óra. Kézilabda. Megyei bajnok­ság. Ady tér: SZEAC—Tex­tilművek női, 10 óra. SZEAC —SZVSE férfi, 11 óra. Kis­stadion: Kábelgyár—Szentes női, 11 óra. Textiles-pálya: Textilművek—H. Spartacus női, fél 9. Dorozsma: Dorozs­ma—Sándorfalva női, fél 10. Kosárlabda. NB II férfi: Postás—Bp. VTSK rangadó, Rókusi Torn acsarn ok, ne­gyed 1. Röplabda. Spartacus—Szen­tes megyei férfi, Rókusi Tor­nacsarnok, 11 óra. Teke. NB I férfi: SZVSE —Pápa. SZAK-pálya, reggel 8 óra Építők—Ferencváros, Ruhagyár, 12 óra. Megyei bajnokság: SZAK—H. Texti­les, SZAK-pálya, 1 óra Torna Megyei férfi fel­nőtt és ifjúsági bajnokság, Tanárképző Főiskola. 9 óra. Űszás. A SZEAC megyei versenye, újszegedi uszoda, 4 óra Vízilabda. NB II: SZEAC —Hódmezővásárhely, újsze­gedi uszoda, 12 óra Rádióműsor Szombat KOSSUTH RADIO lásjelentés. 14.17 Műsorismerte­tés. 11.20 Eszperantisták ötperce. , „ , „ irtrfi^o- 14-25 Szombat délután... 15.10 4.30 Hlrek. 4.35 Vidáman, irts- v,«„,,.1.A»-I_-V IS Firl" sftl&SE Zenekari muzsika. 10.00 Hlrek. el tanácsok. 16.50 Han|lemez­Lapszemle. 10.10 Pódium, 63. 11 hlif p"c£: "f,1^ óra 45 Előfordul, hogy... 11.50 fo holton^ 18.00 Hírek. 18 05 Sosztakovlcs: Dal. 12.00 Hlrek. Műsonsmertetós.18.08 Zenés ta­12.15 Tánczenei koktél. 12.58 A ^tkotó 19.00 Hírek.19.05^ Az vidéki színházak műsora. 13.00 amerikal tőke mvázlóia Ameri­Jevgenvll Vinokurov versel. 13 Rábán. 19.20 Könnyűzene. 19.50 óra l? Operíészletek. 13.45 Hir- Miről lr a Társadalnü Szemle? detőoszlop. 14.00 Bach: D-dúr 20.00 Századunk zenéjéből. Koz­partita. 14.35 Leventék. 14.55 ben: 20.56 Hírek 21.45 Palotáid Műsorismertetés. 15.00 Hírek. g-Jék. 22.00 Csehszlovák Zenei Közlemények. 15.08 Időjárásié- Hét a.30 A ptaosmeUényes hu­lentés. 15.10 Magyarországi úti- morista. 23.00 Hlrek. képek. 15.20 Élőszóval — mu- Ti.!«uí»inmi'iiinr zsikával. 16.40 Hét nap a kül- »eiBVIXIOmUBOr politikában. 17.00 Hlrek. 17.10 18.25 U. Dózsa—Bp. Honvéd. Adám Jenő népdalfeldolgozásai- Bajnoki labdarúgó-mérkőzés, hói. 17.30 Közvetítés az Újpesti Közvetítés a Megyeri úti pa­Dózsa—Bp. Honvéd bajnoki lab- lyáról. Riporter: Zalka András, darúgó-mérkőzés II. félidejéről. 18.20 Hlrek. 18.25 Ml újság a 18.20 Gondolat. 19.00 Zenekari Futrinka utcában? Szép álmo­muzsika. 19.50 Jó éjszakát gye- kat, clcamica! 19.20 Hétről hét­rekekl 20.00 Esti krónika. 20.20 re. 19.30 Tv-hlradó. 19.45 Ope­Közvetítés a Madách Színházból: rett-est. Részletek Miljutyln Tanner John házassága. Közben: operettjeiből (ism.) 20.20 „Aki­22.03 Hírek. 22.18 Sporthíradó, nek nincs pénze. .." Tv-űlm. 22.30 Ügetőverseny-eredmények. Nagy Lajos novellálbóL Kb. 21 23.13 Táncoljunk. Közben 24.00 éra 35 Hírek, tv-híradó (lsm.) Híreit. PETŐFI RADIO 6.10 Torna. 6.30 Hlrek. 8.00 Hírek. 14.00 Időjárás- és vlzál­Válla latunk segéd­munkásokat vesz fel Jelentkezés munkakönyv­vel. vidéklek tanácsi lga­zola.ssal vállalatunk telep­helyén. öntödei Vállalat 081. Szegedi Vasöntöde Sze­ged, Tolbuhin egt. 87. sz. A szőregl Vegyesipari Ktsz gépírni tudó adminisztratív munkaerőt keres, akinek bérszámfejtésben és SZTK ügyintézésben ls gyakorlata van. Az alkalmaztatás 5 hónapra szól. Nyugdíjas dolgozó nem jóhet számításba. K. 248 FAIPARI VALLALAT keres GÉPÉSZTECHNIKUST műszaki fejlesztési feladatok elvégzésére. "írásbeli ajánlatot postafiók 57-re kérjük.- K. 246 Gyakorlattal bíró bér- és munka­ügyi előadót felveszünk. ,Szövetkezet előnyben" jeligére Posta­fiók 49. 40285 Rakodó­munkásokai és segéd­munkásokai állandó munkára felve­szünk. Jelentkezés 10. sz. Autóközlekedési Vállalat, Marx tér 18—11. 40088 MOTORKERÉKPÁR-TULAJDONOSOK, FIGYELEM! Közöljük az érdekeltekkel, hogy minden ez évben vásárolt Pannónia és Danúvia motorkerékpárnál a háromszori szervízt díjmentesen biztosítják lillllllllllltlllltllllllllllf •lllltlIlllllKlIIIIHIII 11111111®!!!!! •IVIfllllllllll ItlIIIIIMIIII IIIIISIIilltlIlllltlIBtIIBIIIllll IIIOlllllllltilllllIRMtIIIIII IIKIIII a gyártó müvek. Kérjük tehát mindazokat, akik motorkerékpárjukat 1963. január l-e után vásárolták, saját érdekükben sürgősen jelentkezzenek az eladóhelyeken az új szervizlapok május 20-ig történő átvétele végett. S 26047 Csongrád megyei Vas- és Műszaki Nagykeresk. V. Szeged. HÓDÍTÓ A SELYEM Bp. 2834 Nyomtatott műselymek 40,70— 60,40 Ft-ig Tisztaselyem burett 95,00—125,00 Ft-ig Műselyem shantung 44,50 Ft Fájdalomtól megtart szlv­Vrt tudatjuk, hogy szere­tett édesapa, nagyapa, SAVAY JANOS nyug. igazgató-tanító f'^fnek 77. évében várat­tonul elhunyt. Temetése folyó hó 13-án 14 órakor ^otaSS temetŐ 1448 Gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett fele­ség, édesanya, nagymama, SCHUBERT JOZSEFNE Kockás Erzsébet életének 63. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó ll-én 13 órakor lesz a reformá­tus temető ravatalozójából. 1448 Gyászoló család DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr Lőkös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér X Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda Vállalat Szeged, Kárász u. 9. INDEX: 25 053 1 Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési díl egy hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél.

Next

/
Thumbnails
Contents