Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-14 / 87. szám
53. évfolyam, 87. szám Ara: 70 fillér Vasárnap, 1963. április 14. Békemenetek Közép-Európában? Angliában Az atomfegyverkezés elleni tiltakozás jeléül 1500 dán, valamint nyugatnémet, svéd, norvég és svájci békeharcos elhatározta, hogy 50 kilométeres tüntetőmenetelést rendez Dánia és NyugatNémetország területén. A menet első szakaszát Hakülönböző irányból érkező és az atomveszély ellen. Az felvonuló csoportok tagjai atomfegyverkezés ellenzői nagygyűléseken vesznek vasárnap érkeznek Genfbe, részt. Közben a düsseldorfi repülőtéren botrányos jelenetek játszódtak le: a nyugatnémet rendőrség erőszakkal megakadályozta, hogy 55 ott felvonulnak a Nemzetek Palotája elé, ahol az ENSZ leszerelési bizottsága folytatja tárgyalásait * Az angol közvélemény fiderslet:től Aabenraaig pén- angol —, aki különrepülőgé- gyeimé akarva-akaratlanul "" ' pen érkezett Angliából, hogy az aldermastani békemenerészt vegyen a Ruhr-vidéki telés felé fordul, amelynek felvonuláson — elhagyja a méretei minden eddigit túlrepülőteret. szárnyalnak. A Daily Worker írja vezércikkében: Az uralkodó körök propaPénteken Lausanneból gandagépezete képtelen megfiatalok mintegy háromszáz akadályozni az aldermastoni főnyi csoportja transzparen- menetelés sikerét, mert az sekkel felszerelve elindult angol nép legmélyebb békeGenfbe, tüntetésül a békéért törekvéseit fejezi ki. teken kezdték meg. Mivel a bonni hatóságok nem engedélyezték a menet résztvevőinek, hogy átlépjék a dán—nyugatnémet határt, a menetelés második szakasza Aabenraatól a határig tart * Nyugat-Németországban is megkezdődtek az atomfegyverkezés ellenfeleinek húsvéti tiltakozó felvonulásai. A felvonulások, amelyeken tízezrek vesznek részt- az ország minden részében, fő jelszavai: -Atomfegyvermentes Közép-Európát -Katonailag ritkított enyhülési övezetet Közép-Európában!-. -Közép-Európa — híd Kelet és Nyugqt között!A felvonulók húsvét két napján számos nyugatnémet városon haladnak át, hétfőn este pedig több nagyvárosban, így Hamburgban, Brémában, Dortmundban, Frankfurtban, Münchenben, Nürnbergben, Stuttgartban, Malinovszkij marsall visszaérkezett Moszkvába Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere háromhetes délkelet-ázsiai útja után szombaton visszaérkezett Moszkvába. A szovjet honvédelmi miniszter és kísérete hivatalos látogatást tett Indonéziában és Burmában, valamint felkereste Bombayt. (Somogyiné felv.) Pályájára bocsátották a Kozmosz-14 mesterséges holdat A Szovjetunióban 1963. tett programnak megfeleáprilis 13-án felbocsátották a Kozmosz—14 mesterséges holdat A szputnyikban elhelyezett tudományos készülékek segítségével az lően folytatják a világűr kutatását A mesterséges hold mozgásának 'legfőbb adatai: a Föld kürüli keringésének kezdeti időtartama 92.1 perc, HÁROM MŰVELET EGY GÉPPEL 1962. március 16-án bejelen- legnagyobb távolsága a Földtől — 512 kilométer, minimális távolsága — 265 kilométer, pályasíkjának az Egyenlítő -síkjával bezárt hajlásszöge 48 fok 57 perc. A tudományos készülékeken kívül a szputnyikon az alábbi berendezések vannak: 20,004 megahertz-frekvencián működő rádióadó, rádiórendszer a pálya elemeinek pontos mérésére, rádiótávközlési rendszer, amely továbbítja a Földre a műszerek és a tudományos berendezések működésének adatait. A szputnyikban elhelyezett berendezés normálisan működik. A koordinációs számítóközpont feldolgozza az érkező adatokat (MTI) Elkészült a vaskapui vízi erőmű terve Román és jugoszláv szak- gát egyúttal hidat is alkot, értők a napokban befejez- amelyen korszerű autóút és ték a Kazán-szorosban épí- vasút vezet majd át. tendő vízi erőmű és folyam- Előzetes számitások szehajozasi rendszer végleges rint a SZOrosban tervezett műszaki es pénzügyi tervé- építkezések négyszázmillió nek tanulmányozását. A ro- dollárba kerülnek a vízi man—jugoszláv megegyezést erőmű építése pedig 300 milvaloszinuleg a kozeljövoben lió dollárba, a hajóforgalmi aláírjak. berendezéseké százmillióba. A megegyezes ertelmeben A költségeket Románia és Románia es Jugoszlavia a Jugoszlávia fele-fele arányDuna Kazánnszorosi szaka- ban viseli és ugyanilyen szan hatalmas vízi erőmüvet arányban osztják majd meg és korszerű hajozasi rend- az erömű áramát. A hajózási szert épít. Évente az erömű berendezések építésében ér10,7 milliárd kilowattóra vü- dekeltek a Duna-medence lanyaramot termel, valami- ös^es országai vei többet, mint amennyit . - " „„„,,„„ Sdődnek ^az ffiLftTfiSTszáí 1970-ig befejezik, 1971önásf eSétezaz méter ben pedig üzembe helyezik hosszú és 54 méter magas a vízi erőművet és a hajógátat emelnek a Dunán. A zési berendezéseket. (MTI) Francia kitüntetést kapott két kémikusunk A napokban érkezett haza Gábor, a kémiai tudományok Schay Géza Kossuth-díjas doktora ós Schay Géza. akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora Párizsból, ahol átvette a kutatások és találmányok érdemrendjének parancsnoki keresztjét. Ezt a kitüntetést az idén két magyar kapta. Török Megnyílt u Belga Kűmmuniüla Párt XIV. kongresszusa Antwerpenben szombaton megnyílt a Belga Kommunista Párt XIV. kongresszusa. A napirend a következő: a Központi Bizottság beszámolója, a párt szervezeti szabályzatának módosítása, a vezető szervek megválasztása. A kongresszuson részt vesz a Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária, Franciaország, Lengyelország, Svédország, Norvégia, Ausztria, Magyarország, Hollandia és Olaszország kommunista pártjainak küldöttsége. (MTI) A belgrádi magyar nagykövet búcsúlátogatása Tito elnöknél Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke és felesége szombaton délután búcsúlátogatáson fogadta Práth Károlyt, a Magyar Népköztársaság jugoszláviai nagykövetét és feleségét. A cipőfelsőrész-készítéskor mindig három müvelet volt a börszélck behajtása, erősítővel, szalaggal való ellátása es leragasztása. Természetesen ezt a munkát mind kézzel végeztek. A Szegedi Cipőgyár néhány napja kapott több olyan »okos« gépet, amely ezt a három műveletet egyesíti és meggyorsítja. Képünkön az egyik bukkológép látható munka közben A gyorsabb, olcsóbb szállítás szervezésére megyei bizottság alakult Szegedem Korábbi, országos rendel- adatokat gyűjt és ellenőrzi a kezés alapján Szegeden az teherautók kihasználtságát a első negyedévben Megyei különböző vállalatoknál. MűSzállítási Bizottságot alaki- ködése összehangolt az ortottak. Ebben a Csongrád szagos feladatokkal. Ennek megyei tanács végrehajtó bi- ismertetésére álljon itt egy zottságának elnökhelyettese, rövid tájékoztató. Megtör* az építési és közlekedési, az ténhet, hogy például a mezőipari, a mezőgazdasági, a ke- gazdasági termékek betakareskedelmi osztály vezetője, rításánál esetleg Dunántúl a MÁV szegedi igazgatóságá- egyéb területei lemaradnák, nak, a városi tanácsnak és éppen a szállítási nehézsétermészetesen az Autóközle- gek miatt. Ebben az esetben kedési Vállalatnak több kép- a Megyei Szállítási Bízottviselője tevékenykedik. ság az országos, központi E bizottság létrehozását a szállítási tanáccsal egyetérfejlődő ipari és mezőgazda- tésben gépkocsikat irányít sági termelés sürgette. Kü- erre a területre. Természelönböző vállalatok tulajdo- tesen. ha Csongrád megye nában országos és megyei kerül hasonló helyzetbe, szinten is sok tehergépkocsi ugyanilyen segítséget kap. van. A vállalatok adottsá- A megyei bizottság havongainak megfelelően van, ta ülésezik. A közeljövőben amikor ki tudják használni várható egy újabb intézkea gépparkot, viszont előfor- dés. Ennek értelmében vadul, hogy a kapacitást nem lamennyi szállítóvállalat kömerítik ki. Ugyanakkor teles a havi tervét jelenteni szállítási problémákkal küz- a megyei bizottságnak. Az denek például a szatymazi utóbbiba különben újabb őszibarackexport, a cukor- szerveket választanak be. E répa-begyűjtés és más mun- hó végén hívják meg a Mekálatok idején. zőgazdasági Értékesítő KözEzeket a zökkenőket hi- pontot, továbbá a Csongrád vatott a Megyei Szállítási Bi- megyei Építőipari Vállalatot, zottság kiküszöbölni. A köz- Mindez reményt kelt arra, használatú, célfuvarozó és hogy a fuvarozások megszaközületi gépkocsik hasznosí- porodásának idején, tavaszlását koordinálja. Menet tói őszig nem lesz zökkenő a , közben statisztikai alapon szállításokban. Befejeződtek a földművesszövetkezeti köz• és küldöttgyűlések A tagok száma egymillió-hétszázezer fölé, a részjegyalap 160 millió forintra emelkedett A földművesszövetkezetek ezerrel gyarapodott, s ezzel 1962. évi eredmények és hi- meghaladta az egymillióbak értékelésére, illetve az hétszázezer főt. A részjegyidei feladatok megvitatására alap ugyanezen idő alatt 10 összehívott mintegy három- millió forinttal növekedett, ezer községi tagértekezletén, s így az értéke ma már s az ezernél több helyen ren- együttesen nem kevesebb, dezett köz- és küldöttgyűlé- mint 160 millió forint. Az sein minden eddiginél na- aktivitást javította az is, gyobb számban vettek részt, hogy földművesszövet.kezeteA felszólalások két fő té- ink a megelőző évinél kevemája a szövetkezetek szol- sebb helyen adtak számot gáltató tevékenysége és a nö- veszteségről, ugyanakkor vényvédelem szervezése volt. megnyugtató módon rendezA tagértekezleték, illetve ték a vásárlási és értékesía köz- és küldöttgyűlések tési visszatérítéseket. A földszerte az országban befeje- művesszövetkezeti boltokban ződtek. A Szövetkezetek Or- eszközölt vásárlások, illetve szágos Szövetsége illetékes a földművesszövetkezetek útmunkatársai ezzel kapcsolat- ján történt áruértékesítések bein rámutatnak, hogy föld- után a tagok több mint 40 művesszövetkezeteink táglét- millió forint visszatérítést száma az elmúlt évben 55 kapnak. Beruházási előadássorozatot tartanak Szegeden Az Építőipari Tudományos tályvezetők, a Magyar BeruEgyesület szegedi csoportja- házási Bank budapesti köznak közgazdasági szako6ztá- pontjának több vezető munlya a beruházó vállalatok, katársa, s az ÉTE szegedi kisipari szövetkezetek kéré- csoportja közgazdasági szaksére előadássorozatot rendez osztályának tagjai. Szegeden. Az előadók érté- Szegeden április 18-án a kelik az elmúlt év beruhá- kisipari szövetkezetek részézási munkájának Csongrád re a KISZÖV Arany János megyei tapasztalatait, ismer- utcai klubjában, 19-én pedig tetik a legfontosabb rendel- a minisztériumi és tanácsi kezeseket. Csongrád megyé- vállálatok részére a megyei ben két városban: Szentesen tanácsháza földszinti nagyés Szegeden tartanak előadá- termében tartják az előadá•csokat, minisztériumi föosz- sokai; HÚSVÉT/ ÖRÖM VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! t