Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-04 / 79. szám

6 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1963. április 4. Simái Mihály: Ég-föld rapszódia Arany ragyogású kai asz kell. nem a tar, csupa-pussta merő: s nem a vér, a kifolyt, a megalvadt: csak a szívbeli, csörgedező! Veszejteni vágyna ac ágyús, a kanóctól kér diadalt: nyúl újra a kéz, a halatni merész amely élni csak ölve akart... Ml vagyunk a sokakkal erősek. Ml ntivUnk, s a halál lelohad... KiveietjUk a napra a kék hegyeket, meg a hárshajú asszonyokat... Oh, több nekem egy csecsemőszív, mint mindaz a bombahalom! Nyújtsd, nyújtsd a kezed, szelíd ember! Jöjj, végre, okos nyugalom! Nem a tar, csupa-puszta mező kell. örökös temetés, siratást Csak a szívbeli vér. csak az áldott, az arany ragyogású kalászi Htamliftyá &zíhUOÍ>Z PÁLYAMUNKÁSOK A KIS SZEREP Az 1900-as évek közkedvelt, népezerű, szerény és igen tehetséges primadonnája ttolt Szegeden Déry Rózsi. Arról is híres volt, hogv sohasem kifogásolta szerepót és ttáfn-nlyen kiesi és jelentéktelen is volt az, mindig a legjobb kedvvel és ambícióval játszotta el. Az Orjeus2ban is jelentéktelen, néliátry szavas szerepet kapott. Déry szó nélkül elfogadta a kis ezerépet és estébe sem jutott kifogásolni azt. A próbán aztán a kollégái ugratni kezdték: — Ugyan, csak nem játszol Ilyen kis szerepet Hisz észre sem vesznek, hogy a színpadon vagy. Hét- vegi pihenő Mir • hét elején megállapodtak, hogy szombaton és vásárnap nem mennek sehová, csinálnak egy csöndes hét végét. Meghívják anyát, úgyis ritkán találkoznak, pihenjen velük 6 ls. Anya mindig dolgozik abban a vacak kertjében, még vasárnap délelőtt ls képes kapálgatni; most viszont ők ketten majd pihenésre kényszerítik. Erzsi megfőzi az ebédet, jó kis borsélevest és rántott csirkét csinál, anyának még azt se hagyja, hogy a krumplit segítsen megpucolni. Délután beszélgetnek, rádióznak; Gyuri horgászni se megy el, olvasgat majd, már két hete ott van nála egy regény, amit a művezetőjétől kapott, és még mindig nem jutott a végére. Szerdán, a műszak után Gyuri kikarikázott anyához, a város szélére. Anya örömmel fogadta a meghívást, a pihenés valóban ráfér — mondta — az utóbbi időben csakugyan sokat dolgozott a kertben. Szombaton délután három óra felé csengetett be Gyuriékhoz; Erzsi már otthon vdlt, s javában takarított Anya kicsit csodálkozott a nagy rendetlenségen, hogy minden a feje tetején éli, s aztán nem törődve Erzsi erőszakos ellenkezésével, 6 is hozzáfogott a takarításhoz. Alaposan és lassan dolgozott, egy kicsit öregesen, régimódian, Erzsi néha szerette volna sürgetni, de hát természetesen nem szólt, hanem erősen elhatározta, hogy a főzésnél igazán nem engedi segíteni, hadd legyen ez a két nap anyának valóban hét végi pihenő. A bét asszony éppen befejezte a takarítást, amikor Gyuri megérkezett. Komor képpel csukta be maga mögött az ajtót. — A fene egye meg! — dühöngött. — Elfelejtettem. Teljesen elfelejtettem. — Valami baj van? — érdeklődött ijedten Erzsi. Kiderült, hogy Gyuri vagy két hete megbeszélte Kószóvgl, a barátjával és villanyszerelő kollégájával, hogy ma este együtt mennek színházba. Erzsinek akkor nem szolt, mert a Jegyeket meglepetésnek szánta, később pedig elfelejtette az egészet. Kószó viszont ma szólt neki, hogy a jegyek megvannak, estére mehetnek a színházba. Erzsi ijedten nézett a férjere. — De hát Gyurikám, én ma nem tudok színházba menni. Nézd, milyen a hajam — kezével felborzolta kócos frizuráját — Ilyen fejjel nem mehetek színházba. Nincs kivasalva a ruhám, neked nincs kivasalva a fehér inged. Főzni is kell. Hogy képzeled ezt? Anya is Itt van. Hagyjuk egyedül? — A jegyekel nem mondhatjuk le — erőszakoskodott Gyuri. — El kell mennünk. Megígértem. — Csak menjetek nyugodtan — mondta anya. Irsol tovább vitatkozott, még egy kicsit szipogott ls, Gyuri azonban nem hagyta magát, ha ő egyszer megígérte, hogy elmennek, akkor, elmennek. ha fene-fenét eszik ls. Erzsi tudta, milyen konokmakacs a férj, 8 végül is mindenbe beleegyezett. Leszaladt a fodrászhoz, nagyon siet majd — mondta —, hogy idejében visszaérjen. Gyuri erre megnyugodott és leült olvasni, Észre se vette, hogy anya a nagy halom vasalatlan ruha közül kikereste a fehér férfiinget, valahonnan előkerítette Erzsi színjátszó klsestélyi ruháját is, s vasalni kezdett. Amikor befejezte, a főzéshez fogott, mert Erzsi még mindig nem ért haza. Egy kis jó paprikás krumplit csinált. Erzsi fél hétkor jött meg a fodrásztól, fél órával az előadás kezdete előtt, idegesen és csinosan, rövid, új frizurával. Kapkodva mosdott és öltözött, Gyuri már felöltözve sürgette. Aztán állva ettek néhány falatot anya paprikás krumplijából, és sietve elrohantak. Színház után Kószóék elhívták Gyuriékat egy pohár sörre. Az egy pohár sörből persze több lett, s végül jóval éjfél után értek haza. A lakás ajtaja előtt Erzsi rápisszegett a jó kedvű és hangoskodó Gyurira, hogy maradjon már csendben, mert állandó nevetgélésével felébreszti anyát Anya azonban nem aludt. A konyhában vasalt, s a fiatalok már lefeküdtek, amikor összehajtotta az utolsó inget. Reggel sokáig aludtak. Erzsi tizenegy után ébredt — Gyuri még akkor is ott szuszogott mellette —, s ijedten szaladt a konyhába, megint nem lesz kész az ebéd időre — gondolta. De anya már ott volt a konyhában, javában főzött, s fél egy felé kész ls lett a borsóleves és a rántott csirke. Ebéd után Gyuri elővette a könyvét. Erzsi a rádjó mellé ültette anyát, s éppen indult kifelé a konyhába mosogatni, amikor megszólalt a csengő. Gyuri kövér művezetője, a mindig Jókedvű Bodó bácsi állított be kövér feleségével és két jóltáplált gyerekével. — Hol a beteg? — kérdezte Bodó bácsi az ajtóban. — Beteglátogatóba jóttünk. Kiderült aztán, hogy azért jöttek, mert Gyuri — hoszszú évek óta először — a mai vasárnap reggel nem volt horgászni; ez annyira rendkivüll dolog volt, hogy az öreg nem tudta mással magyarázni, minthogy Gyuri súlyosan megbetegedett. Amikor kiderült a félreértés, a jókedvű és kövér Bodó család betelepedett a nappaliba. Erzsi pedig sápadtan tanakodott anyával, a konyhában. — Édes. jó anyukám — mondta izgatottan — egy kis sütemény kellene. Valamivé csak meg kell kínálnom őket. Anya nyársán összeütött egy kis piskótát, baracklekvárt kent a közepébe, jó vastagon, nagyon jól sikerült; a Bodó-csemeték egy pillanat alatt felfalták az egészet, anyának nem is jutott belőle. De anya néfn ért rá ezzel törődni: várta a sok mosatlan edény. Sodóék rég elmentek, s 6 még mindig az edényekkel dolgozott. Kötben este lett és anyának búcsúznia kellett: & -csibéi várták otthon, hegy megetesse őket. A két fiatal elkísérte a villamosmegállóig. — Nekünk egy kicáif zűrös volt ez á hét vége — tiiöúdta Gyuri, amikor á'li'ya félázáilf a vi'llaftiosra —, hanem anya legalább kipihente' magát: Nem kellett abban a Vacak kertben dolgoznia. Erzsi nem válaszolt. Szomorúan mosolygott egy kicsit a férfiak naivitásán, aztán belekarolt Gyuriba és lassan elindultak hazafelé. Ökrös László — Majd csinálok valamit, hogy észrevegyenek. A FIZETÉS Amikor Pósa Lajos az egyik szegedi újságnál dolgozott, nem élt a legfényesebb sorban. Sokszor még az is megesett vele, hogy nem volt pénze vacsorára. Egy ilyen szomorú napon beállított Pósa Kiss Palcsi híres vendéglőjébe. Leült, megnézte az étlapot és vacsorát rendelt. Mikor megvacsorázott, az asztalához hivatta a gazdát. — Mennyi a számlám? Kiss Palcsi összeszámolta: — Hétven krajcár. Pósa a zsebébe nyúlt és kihúzott belőle egy könyvet. — Nézze, az én új verseskönyvem. Két hete, hogy megjelent. Rá van írva: bolti ára egy forint. Ezzel odanyújtottá a könyvet. — És most adjon vissza harminc krajcárt. Kiss Palcsi mosolygott és kiszámolta Pósa elé a pénzt. SZÍNÉSZSORS Egressy Ákos még mint fiatal színész egyszer Hódmezővásárhelyen vendégszerepelt. Előadás előtt együtt sétált a főtéren a polgármesterrel. A piactér már cóendes volt. esafk egy suszterinas. meg egy- Öregembér üldögélt a téren. A suszterinas,.' amint észrevette Egressyt. csúfolkodva kiáltotta utána: — Színész, színész. — Ne csúfolkodj — intette le az öreg — te is juthatsz még arra a sorsra, MI ZAVARJA AZ ENSEMBLÉT? Oj' színésznő vonult be a Bzíntánsóláthoz. AZ felső próbán .nagy feltűnést keltett: súgó- nélkül szóról szóra tudta -a szerepét. Az egyik színész diszkréten félrehívta: — Kedves kolléganőm, ez így nem mehet! — Miért? Nem , jól csináltam valamit? — De igen. Csakhogy ezzel a rettenetes szereptudással megzavarja az egész ensemblét. BEDE ISTVÁN METSZETE BÉCS ERNŐ: Aranyat szitálok... Aranyat szitálok az Idő folyójának partján. Izmos markomból hármatosan hull a homok Ki tudja, lesz-e kincsem, ha bezárja a völgyek torkát rácsos hátával a türelmetlen halál. Mégis, szép vagy sorsom, te márgás hegyek felől rohanó! Illatos fenyvesek közén ringatod a hegyvidék aranyát; s visszhangzik dalodtól a, büszke, meredek kanyon Benned füröszti az éjszaka szikrázó sörényét, s a hajnal bikái rajtad gázolnak át, új futásra űzőért a homály legelőin poroszkáló nappalok csapatát. 4 Eletem, te márgás hegyek felől rohanó! Átfűrészeled a hegyvidék meszes gerincét, s dörögve énekel dalodtól a büszke, meredek kanyón. Aranyat szitálok az évek szellős, hűvös partján. Izmos markomból harmatoson hull h homok. Kérgez kezű, barna aranyásó leszek, mire bezárja a völgyek torkát vézna hátával a türelmetlen halál... Kovács -Miklós: MIHÁLY Ismertem egy szovjet katonát. 1 Csilikin Mihálynak hívták. Várjál, lehetséges, hogy nem • ez volt a neve. Ügy értem, lehetséges: oroszul ném így ejtették, hogy: -Csilikin-. De mi így jegyeztük meg, a mi emlékezetünkben, az egész család emlékezetében így él ez a név: Csilikin Mihály. Hogy ki volt ő? Mondom: egy szovjet katona volt. Ma ennek a szónak; hogy egyszerű, nemes verete van. öt mégse csupán egyszerű embernek látom. Nem volt magás rangja, nem, ne gondold. Nem volt hatalmas szál férfi sem. Nem szóigált semmiféle' különleges alakulatnál, például nem volt pilóta, amiért nekem, tizenhárom éves gyereknek, talán erősebben megkötött volna az emlékezetemben. Minden különösebb "ismertetőjel* nélküli szovjet katona volt. Képzelj el egy középmagas, arányos alkatú, szőke férfit. Harmincéves lehetett. Nőtlen volt. Gondolom, a háború kitörése óta harcolt. Csak az anyja élt, Rosztovban, a Don mellett. s ő — apánk így fordította le — kőműves volt. Én feltételezem — később következtettem erre —, hogy építésztechnikus lehetett. Többet nem tudok a nacionáléjáról. Csodálatosan rajzolt, s bámulatba ejtett minket, a három gyereket azzal, hogy mindkét kezével egyformán tudott írni is, rajzolni is. Húgomnak, aki köztünk a legkisebb volt — kilencéves —. lerajzolta a természetrajzkönyv összes állatait. Egyébként az állatokról volt egy színes képgyűjteteménye is. Ezt húgomnak adta, aki a kedvence volt. JVem egyedül tartózkodott nálunk 1 ~ Csilikin Mihály, és nem sokáig. Talán mindössze öl-hat napig. És mégis — látod — á többlekre, akik vele voltak, a bajtársaira már nem emlékszünk élesen, meg azokra sem, akikkel előbb, vagy később találkoztunk; az arcuk, az arcvonásaik, azok az apró mozzanatok, amelyek emlékezetünk alakjait differenciálják — lassanként elmosódtak, elhalványodtak bennünk. Milyen is volt a tizenkilenc éves kis Pável, a "Levlibéka-. aki az eperfán lógó kötélhintáról három-négy méter magasba lendítette fel magát, s onnét ugrott a földre akrobatikus ügyességgel? Már nem tudom, jobbadán csak ezt a mozzanatot őrzi róla az emlékezet. S elfeledtük Pétert, a szakácsot, aki sohasem aludt — mi sohasem láttuk aludni —, akit mindig, az éjszaka, a nap minden órájában ébren találtak a bajtársai, szolgálatkészen az éhes katonák, ha bejöttek a házba a frontról. Már annak a sebesült őrnagynak, a "továris major--nak is csak a sántikáló járására emlékszem, aki sebesülten pihent nálunk, a mérnökök részére fenntartott -tiszti szobéban—, s a ragyogóan fényes csizmájára, amelynek szememben szokatlan ráncolódása akkor különösen feltűnt nekem. Tudom, hogy apámék sokat beszéltek egymás között, hogy milyen újszerű, példátlan számukra az a viszony, ami ezt a magas rangú tisztet, katonáihoz kápcsolta, Mi akkor a horthysta őrnagyok megközelíthetetlen Idegenségéhez mértük ezt a kapcsolatot. meg apárp hivatali főnökeinek kicsinyes úrhatnámságához, akiknek a lábán gyakran tisztította fényesre a sáros, koszos bakancsot az alacsony sámli elé görnyedve. — Látod. Imre — mondogatták —, ezeknél másképp megy! Apám beszélt oroszul. Az őrnagy többször behívta magához. Leültette, beszélgetett vele. Anyám megjegyezte egyszer; — Érdekes, hogy ez az ember, ez a nagy úr így elbeszélget veled. Húsz éve szolgálod a hivatalt, s a főmérnököd előtt csak vigyázzban állhatták Mihály más - volt. öt másként * őrizzük magunknak, mint ezt a kedves őrnagyot. Mihályra pontosan emlékszem én is. De a húgom is. az öcsént is. anyánk is, apám is. Örá mindenki pontosan emlékszik. Tudjuk, hogy a szeme zöldesszürke volt. Derűsen csillogott, de azért korfioly volt. Akkor pei-szé nem tudtam ezt így megmagyarázni. de tudom, hogy ilyen volt. Mit mondjak? Játszott velünk. Kártyáztunk. Nagyokat nevetett, olyan játékot mulatott, hogy aki bennemaradt a játékban, azon —1 ügyetlenségéért — nevetni kellett. Az ő nevetése játékos volt, megértő. Versenyeztünk a kukoricamorzsolásban, versenyre hívott bennünket, s mulattatta, hogy iparkodtunk. Ügy emlékszem, kicsit mindig mosolygott. Az éjszakát sohasem töltötte nálunk; a közeli templomtoronyban volt egy megfigyelőhely, ott lehetett parancsnok. Onnét jött hajnaltájt, mikor-hogy a házunkba. Apám gyakran eléje ment, s egyszer egy Ilyen alkalommal — mert kicsit be is pállnkázott a jó öregem — megölelte, túláradó szívvel és hívta, hogy feküdjék le a -nagyházban«, aaol mi aludtunk. Mondom: hajnal volt. Mihály egész' éjjel szolgálatot telj. s tett látszott rajta a fáradtság, P kimerülés. aminek hallallan súlyát csak akkor- sejthettük, amikor végre leült a kanapé sar* I