Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-25 / 95. szám
4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök. IMS. április VL Nyemirovics-Dancsenko Húsz éve halt meg Sztanyiszlavszkij barátja és mnnkatársa Két zseni barátsága és együttes munkája rendszerint azzal jár, hogy egyikük fénye elhomályosítja a másikét. így került háttérbe Sztanyiszlavszkij mögött barátja és munkatársa, a kiváló rendező és színésznevelő, Nyemirovics-Dancsenko. Pedig hát 6 nemcsak méltó társa volt Sztanyiszlavszkij nak, hanem egyben-másban talán még felül is múlta barátját. A Szovjetunióban tisztelik, becsülik ée őrzik Nyemirovics-Dancsenko tanításalt, nálunk azonban mindazt, amit ők ketten Sztanyiszlavszkijjal létrehoztak, szinte teljes egészében az utóbbi nevéhez kapcsolják. Hogy ez mennyire Igazságtalan és nem felel meg a valóságnak, arra az az egyik legjobb példa, hogy az úgynevezett Sztanyiszlavszkij-rendszer nem egy alapvető tételét NyemirovicsDancsenko fedezte fel és dolgozta kl. Az orosz színház nagy megújítója 1858-ban Grúziában született, szerb eredetű családból. Apja katonatiszt volt, alezredesként ment nyugdíjba, utána a birtokán gazdálkodott Fia Tbilisziben végezte iskoláit, s még gimnazista korában felébredt benne a színház iránti szenvedélyes érdeklődés és szeretet Műkedvelő előadásokon, sőt hivatásos színészek produkcióiben lépett fel. Gyorsan rájött azonban arra, hogy megjelenése és rekedtes hangja miatt sohasem lehet jelentős színész. Ezért örökre eltemette színészi vágyalt. A színház iránti rajongás azonban változatlanul tovább élt benne, s amikor a moszkvai egyetem fizika—matematika szakos hallgatója lett, színikritikusként kezdett dolgozni. Cikkeiben, tanulmányaiban szenvedélyesen védelmezte az orosz színház realista hagyományalt, fellépett a külsőséges Játékmodor ellen. Ekkor kezdte meg szépírói Munkásságát is. Elbeszéléseket és drámákat írt, amelyek leginkább Csehov műveihez hasonlíthatók. Művészi pályafutásában fordulatot Jelentett Sztanylszlaszkijjal történt megismerkedése. A két kiváló művész hamarosan rájött, hogy nézeteik teljesen megegyeznek. Nyemirovics-Dancsenko Javaslatára megalakították a moszkvai Művész Színházat, amelyet ők Mindenki Számára Hozzáférhető Művész Színháznak neveztek. Nyemirovics-Dancsenko a műsor kialakításának munkáját vállalta magára. Munkássága Ilyen szempontból irodalomtörténeti jelentőségű. Csehov drámaírói nagyságát ő ismerte fel elsőnek, Gorkij drámai tehetségét is ő fedezte ÍeL A nagy proletáríró, Nyemirovics-Dancsenko határozott rábeszélésére és jelentős segítségével írta meg két világhírű színdarabját, a Kispolgárokat és az Éjjeli menedékhelyet Amikor kitört a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, Nyemirovics-Dancsenko a színházakat irányító legfőbb állami szerv tagja lett, s tevékenyen részt vett a szocialista realista színházművészet megteremtésében. Élete utolsó évtizedeiben rendkívül jelentős tevékenységet folytatott a zenés színházakban. Eszményképe az éneklő színész volt, tehát az olyan színész, aki énekben és játékban is jelentőset tud nyújtani. Sztanyiszlavszkij halála után Nyemirovics-Dancsenko lett a Művész Színház igazgatója. Élete utolsó percéig — 85 évet élt — részt vett a művészeti életben. Húsz esztendővel ezelőtt, 1943. április 25-én halt meg. Sa l. Oktatás és nevelés a szegedi továbbképző iskolában Szegeden 1959-ben azzal a céllal alakult meg a továbbképző iskola, hogy azokat a fiatalokat, akik az általános iskola VIII. osztályát elvégezték, de nem tanultak tovább, szervezett oktatásban, nevelésben részesítse és előkészítse őket valamilyen ipari pályára. Az első évben 108, a másodikban 177, a harmadikban 213 tanulója volt az iskolának. Az idei tanévben 246-an tanulnak itt. Túlnyomó többségük — 186 — mint minden évben, most is lány. A fiatalok a tanulás mellett különböző üzemekben fél műszakosként dolgoznak is. A legfontosabb feladat Az iskolának nincs önálló épülete. Az elmúlt években működött már a Mérey utcai Közgazdasági Technikum, a rókusi általános iskola és és a Ságvári Gimnázium épületében. Az idén a Zalka Máté általános iskolában kapott helyet. Tantestületének 15 tagja van, közülük öten pedagógus képesítésüek. a többiek szakoktatók. A továbbképző iskola legfontosabb feladata a szakmai előképzés nyújtása. E munka közben számos fontos feladatot kell megoldani. Többek között meg kell szerettetni a- tanulókkal a fizikai munkát, segíteni kell páApwUiidetí&ck Közöljük hirdetőinkkel, hogy APRÓHIRDETÉSEIKET — szerdai és szombati torlódás miatt — L hó 16-tól kezdődően az alábbi csoportosításban veszünk ÍeL adásvétel HÁZASSÁG, EGYÉB elmek alatt megjelenő hirdetéseket csak KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN, PÉNTEKEN éa VASÁRNAP, LAKAS, INGATLAK, ÁLLAS hirdetéseket pedig SZERDÁN. SZOMBATON és VASÁRNAP közlünk. A szombaton megjelenő hirdetéseket továbbra is csak SZERDÁN 12 ÖRAIG, egyéb napokra vonatkozó hirdetéseket megjelenés előtti napon 12 ÓRAlG vesz fel: a CSM. LAPKIADÓ VALLALAT KLAUZÁL TÉR 3. és a MAGYAR HIRDETŐ, KAROLYI U. X W«T gyermekkocsi, mosó teknő, rézüst eladó. Kálvária tér t/a, emelet. 18484 * db 4 m-es stukatürgerenda és 8 ím s/4 colos ólomcső eladó. Hattyú u. >4. 18461 Opel személygépkocsi. felújított. eladó. Motort bereámitok. UJ-Petőflteicp, műút 1X86. Berva-motor eladó. Erd. délután 3-tól. Tápét U. 47. 39829 18 mázsa morzsolt kukorica eladó. Árva u. 11. 38831 Modern új gyermek sportkocsi eladó. Arvix u. 75. 39837 sertés trágya kb 49 nuza dor u. 46/b. eladó, Sán39885 Használt gyermek sportkocsi olcsón eladó. Erd. du. Kossuth L. ogfc 71. — Láazlóék. 39865 Jó állapotban levő személygépkocsi, — gyermekágy és zöld bútorszövet eladó. Zárda u. 8., délután 8-tóL 39863 Tátraplán személygépkocsi eladó 33 ezerért. „Garázs nince" jeligére hirdetőbe. 38858 ADÁSVÉTEL Bélyegái legelőnyösebben vásárolhat, értékesíthet Falus belyeg kereskedésben. Kelemen utca a sz. x2 2284 Nád eladó. Szeged, Caongrádl sgt. 81. 16688 Egy Jó állapotban levó fehér. mély gyermekkocsi és egy gáztűzhely eledó. Dugonlee tér X I. cm. L ajtó. 15678 Jáwa JSO-es eladó. Czettka beszámít. Sxőrcgl út ta Ifjú Gárda. 18569 világos, fostett hálóexobabútor eladó. Hold u. 9. Alsóváros; 15939 Hasznait női varr gép. haaznált női ruhák, 38-eo női cipők és sezlon eladó. Othalom u. 39. • 15999 Konyhaszekrény — kis méretű eladó. Aleóklkötó sor 5. 15831 Nagy képernyős Duna-televlztó, külföldi lemezjátszó, fényképezőgép. sezlon, rekamié olcsón eladó. Dugonics tér }Q. 15530 Kenyérhulladékot — veuek Vasaaszenlpétor u. I- alsó esengő. 15957 Politúros hálószoba, kredencek, nagy asztal, falióra eladók. Petőűtnlep. VI- ^ 15990 Jó állapotban levő 22-as gyermakkerékpár aladó. Farkas, Alföldi u. 1. 19579 J3 állapotban levő rézágy matraccal együtt, agy asztal, éjjeliszekrény eladó. Dugonics tér 2.. I. 9. 19937 Egy hálószobabutor eladó. Béke u. 15A>, Tóthéknál. 19919 Eladó ebédlőszekrény, hatszemélyes asztal, hat bőrüléséé szék, 10 és 50 1 üveg ballon, 30 1 vasüst. 10 1 vasfazék. csákány, feszítő vasrúd, locsolókanna. ásó. különféle szerszámok. — Rákóczi utca 67. 17699 Leánderfák eladók. Remény u. 39. MU Keveset használt fehér tűzhely ós dunyha eladó. Kendergyár u. 7„ Újszeged. 19911 irábant LAmoualna són ems szinkronos, 4009 km-t futott, eladó. Szécsl u. 5. 19511 Eladó méhek 5 nagyboeonádl kaptárban. Jó népes, szabadsajtó U. 68. 15508 Kétszáz kéve lucerna eladó. Tisza Laloe utoa M/á. IWI Jawa Pionír új állapotban eladó, 59 cm3. Kossuth utca 9/a, felső esengő. 18498 Riadói ámpolna konyhakredenc. Április 4 útja 68.. magasföldszint. BereznaL 15533 Dlóssfnd kombinált szekrény, lakkozott egyfiókos gyermekágy megbízásból eladó. Ugyanott bútoralakltást és átfényazést vállalok. Tisza U a II 89-as harmonikám olcsón eladó. Érdeklődni: Rókusi étterem, este 7-tőL Gyönyörű teás. feketés. szendvics es készlet garnitúrában eladó. Borosa József u. 39., felső csengő, 16630 1103-es Skoda személygépkocsi eladó. Hmv.-hely, Ady E. u. 16. 1284 Berva-motor eladó. Sándor u. IA, em. 6, 15478 Contlnentál táakalrógép jó állapotban eladó. Fűrész utca 10, 15444 Hálószobabútor eladó. Szamán o. 12. Gyeid-temetőnél. 39851 Egypárevezős csónak eladó. Érdeklődni: Bécsi krt. 23. 39815 Egy nagyméretű gyermekágy matraccal áe egy „Storkii 4" fényképezőgép eladó. Petőfitelep, m u. 807. 39811 Príma 4«i-es Moszkvics eladó. Mlhálytalek. Lenin u. 9. 39969 Cipó-, retlkül festés szakszerűen minden színben Szent Miklós u. 7. Csordás. Alig hasznait Jégszekrény eladó. Lenln krt, 65. 39850 I m hosszú deszkaszín eladó. Érdeklődni du. 2. Rákóczi u. 90. 15541 Fotelágy, előszobafal, mindkettő nagyobb méretű, eladó, Igényesnek. — Veresács u. IX Nyúlketrec, 2 éjjeliszekrény, falra akasztós tükör, hokedli eladó. Pulcz utca M/a. felnő csengő. 156*0 Igényesnek eladó 2 személyes rekamié, 80/150 cm velencei tükör, sima vonalú komód, 6 személyes evőeszköz. Megtekinthető Dózsa Gy. utca 18/a. L em. Időpont 25-79 telefonon rögzítendő. Gyökeres csemegeszőlővessző eladó. Használt permetezőt vennék. Fürj u. 52Használt bútort, ablakot. ajtót veszek. Molnár látván, Mikszáth K. u. 13. 39912 HÁZASSÁG Megismerkedne házasság céljából magánházzal rendelkező magános 42 éves asszony. „Hasonló korú férfival" JelIgére a kiadóba. 1561* Társaság hiányában ezúton szeretne szerető feleségre találni 27 éves szép, csdns, komoly, állásban levő férfi. Szép berendezett kétszobás lakásom van, korban hozzámlllő, rendes, — független nő személyében, akinek a nyugodt családi élet jelenti a boldogságot. Fényképpel és teljes címmel ellátott részletes levelet veszek csak figyelembe. „Tavaszi boldogság" Jeligére a kiadóba. 15500 Eladó egy tölgyfa ebédlőasztal, Erd.: egész nap. Attila u11., N. 9. Eladó toll. bútor, szekrények, ágyak, gyalupad, tükrök, üllő, 300 kg mázsa, üvegek, l L. '/, U 95 L ballonüveg, 100—135 1. hordók, 20 kötetes Tolnai Lexikon. Zákány u. 29. 39900 Ajtó. ablakszárnyak, teherautóra padok és egyebek eladók. Rákóczi u. 33. 39991 Özvegyasszony megismerkedne házasság céljából 55-58Ig Iparos özvegyemberrcL ..Gyöngyvirág" jeligére a hirdetőbe. 39817 Komoly, Intelligens férfi Ismeretségét keresem házasság céljából. „Májusi randevú" Jeligére a hirdetőbe. Pontos címre válaszolok. 39832 Harmincé v eo, elvált asszony férjhez menne korban hozzáillő férfihez. Lakás van. „Csak fényképes levelekre válaszolok" Jeligére a hirdetőbe. 39839 Barna fiú megismerkedne házasság céljából dolgozó növel, 24 évig. Fényképes levélre válaszolok. „Fiatalok" Jeligére a hirdetőbe. 39735 EGYÉB Bak tóban 409 n-öl gyümölcsös artézlkútbü. Algyői út szélén eladó. Érd.: Csongrádi sgt. 3X 39790 ítekamlék készen és rendelésre kedvezményes fizetési feltételek mellett is. Szőllősi asztalos, — Felső Tisza-part 23. 39809 MÉLYÉPÍTÉSBEN Jártas művezetőt és technikust keresünk. Bérezés megegyezés alapján történik. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Jelentkezni lehet személyesen vagy Írásban a Kiskunhalasi Községgazdálkodási vállalat, Carbal Sándor u. 6. sz alatt. 3036 Lábápoló szalon áthelyezve Kölcsey u. 3. (Royal Szálló mellett.) Fájdalommentes lábápolás 15548 Középmagas, 63 éves, nyugdíjas férfi szerény igényű független, 5*—60-ig élettársat keres, kinek lakása, esetleg kertje ls van. Pontos címre válaszolok. „Orgonavirág" Jeligére a hirdetőbe. 39839 Pehelykönnyű lúdtalpbetét sérv- és haskötőt, valamint ezek Javítását készíti Balogh I orvosi műszerész, Hajnóczy U. 5. X15544 Tanítanám kereskedelmi Ipari dolgozókat szabadtérire németül. szákmai beszélgetésre. Nyelvész. Révai u. 7. Szegedi gyáregységbe gépészmérnököt és gépésztechnikust felvesz Ruggyantaárugyár Budapest, VIIL, Kerepesi út 17. 2965 lya választásukat, biztosítani kell szocialista szellemű nevelésüket, Hogyan teljesíti ezeket a feladatokat a továbbképző? Nincs tankönyv Csak részben teljesíti. Miért? Az okok közül kétségtelenül az úgynevezett objektívek a legjelentősebbek. Például: a minisztériumok nem állapították még meg az egyes szakmák megtanítandó hivatalos tantervi anyagát. Tehát tankönyv nincs. Az iskola tanárai úgy igyekeztek ezen segíteni, hogy az üzemi szakemberekkel együtt tantervet állítottak össze és tankönyvpótló jegyzetek elkészítését is vállalták. Eddig azonban még csak a magyar nyelv és irodalom jegyzete készült el. Az órák többségében változatlanul úgy folyik az oktatás, mint eddig. A tanulók füzeteikbe írják a tanár magyarázatából azt, amit éppen tudnak, s aztán ebből a szövegből tanulnak. Az ilyen tanulás magasabb fokon is nehézségeket okoz. Hát még a továbbképző iskolában, amelynek tanulói közismerten nem a legtehetségesebb fiatalok közül kerülnek ki. Rontja az oktatás eredményességét az is, hogy az iskolának ninos szertári felszerelése, s ezért a szemléltetés egyáltalán nem elegendő. Nagymértékben csökkenti az oktatáa hatékonyságát az is — s ez már nem objektív ok hogy az iskolában egyegy osztályból általában igen sokan hiányoznak. Szinte majdnem mindennapos, hogy tízen sem jelennek meg egyegy órán. Nagyon sokan késnek. Mindehhez járul, hogy a tanulók órák alatti magatartása nem kielégítő. Sokan tudatosan zavarják az órát, még akkor is, amikor látogató van az osztályban. A KISZ-szervezet nem segít Hasonló a helyzet a tanulók nevelése tekinteteben is". A tanárok határozottan törekszenek arra, hogy az órákon és az órán kívül bemutassák, bizonyítsák egy-egy szakma szépségéi, fontosságát. Szavuk azonban sokszor alig több pusztába kiáltott szónál. Az iskola KISZ-szervezete szinte csak formálisan létezik és semmi segítséget nem ad a fiatalok neveléséhez Nem beszélve arról, hogy csak 1962 februárjában alakult meg, neveléssel, politikai munkával nem foglalkoznak, mert az — ahogyan a titkár elmondta — "nem érdekli a fiatalokat*. A szervezetnek nincs munkaterve, programja, jóformán csak táncmulatságok szervezésével foglalkozik. Nem csoda hát, ha a látogató, enyhén szólva, különleges véleményeket hall a tanulóktól. Az egyik kislány például a következőket mondotta: — Munkám célja sok pénz keresése. A munkának más célját nem látom. Egy másik tanuló pedig kijelentette: — Csak a régi regények érdekelnek. unom a szépirodalmat. Régi "Pengős* regényt olvasott éppen. Az osztályfőnöki órák? És az osztályfőnöki órák? — kérdezhetné a járatlan olvasó — Azoknak sincs semmiféle hatásuk? Osztályfőnöki órák az iskola, óratervében nem szerepelnek. A nevelő azonban havonta egyszer mégis tartanak ilyen órát. Ezeken azonban alig van idő mással foglalkozni, mint a hiányzásokkal és a kirívó magatartási, fegyelmi ügyekkel. Pedig számos világnézeti és társadalmi problémát kellene tisztázni a tanulókkal Az idei tanév rövidesen befejeződik. Ilyen rövid idő alatt tehát már nem lehet sok eredményre számítani a hibák kijavításával kapcsolatban. Azt azonban mindenképpen biztosítani kell, hogy az új tanévet kedvező feltételekkel. kedvezőbb körülmények kőzött, jobb lehetőségekkel kezdjék szeptemberben a továbbképző iskola tanulói és tanárai. Rádióműsor Csütörtök KOSSUTH RADIO 4.M Hírek. 4.35 Vidáman, frissen: 5.00 Hírek. 6.05 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.25 Néhány perc tudomány. 7.00 Hírek. 7.05 UJ könyvek. 7.30 Színház- és moziműsor. 8.0 Műsorismertetés. 8.10 A Gyermekrádió műsora. Kicsi Lao legyezője. Mesejáték. 9.10 Édes anyanyelvünk. 9.15 Orfeusz az alvilágban. Részletek Ofíenbach operettjéből. 10.00 Hírek. Lapszemle. 10.10 Munkásakadémia. 10.35 Mezei csokor. 10.50 Az Ifjúsági Rádió rlportmüsora. A betűvető hadsereg. 11.00 Zenekari muzsika. 11.52 Napirenden... 12.00 Hírek. 12.16 Tánczenei koktél. 13.05 A vidéki színházak műsora. 13.07 Egy falu — egy nóta. 13.50 Vállalatok a bíróság előtt. n. 14.00 Zongoraművek. 14.40 Sportoló Ifjúság. 15 óra Hirek. Közlemények. 15.08 Időjárásjelentés. 15.10 Egy őrült naplójából. Lev Tolsztoj írása. 15J6 Népdalok, népi táncok. 18.05 Lányok, asszonyok. 16.2a Wagner: Slegfrled — az opera zárójelenete. 18.56 Műsorismertetés. 17.00 Hírek. 17.10 Nemzetközi tükör. 17.20 Lakatos Vince népi zenekara Játszik. 17.45 Mit olvassunk? Heti könyvszemle. 18.05 Tánczene. 18 óra 40 Ifjü Figyelő. 19.00 Közvetítés az Erkel Színházból : Verdi: Aida. Margaret Tynes vendégszereplésével. Közben: kb. 19.50 Jó éjszakát, gyerekek: Kb. 20.00 Esti Krónika. 21.10 Tanítók — tanárok fóruma. Kb. 22.00 Hírek. Kb. 33.00 Psota Irén, Rátonyi Róbert, valamint Jan és Kiéld énekel. Frank Chacksfleld zenekara JátsElk. 34.00 Hírek. 0.W Operettrészletek. PETŐFI KADIO 0.10 Torna. 6.30 Hírek. «.«* Hírek. 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.17 Műsorismertetés. 14.20 Könnyűzenei híradó. 15.10 Csajkovszkij: A varázslónő — jelenet III. felvonásból. 15.35 Az Ifjúsági Rádió műsora. Az obsitos. 10.00 Hírek. 16.05 Tánczene. 16.45 A külföldi sajtó hasábjairól. 16.55 Ezer szó franciául. 17.05 Brahms: e-moll szonáta gordonkara és zongorára. 17.30 Napjaink eseményeiből. 17 óra 45 Könnyű fúvósmuzslka. 18.00 Hírek. 18.03 Műsorismertetés. 18.10 Rádióegyetem. 19.09 Hírek. 19.05 Szendlay László népi zenekara Játszik. 19.30 A Rádióiskola hallgatóinak. Részletek Gergely Sándor Dózsa e. történelmi regényéből. 19.55 Dalostalálkozó a Petőfi rádió hullámhosszán. 20.20 Előszóval, muzsikával. Közben: 21.00 Hírek. 23.00 Hírek. Tstevíxlómúsor 17.50 Hírek. 17.55 Beszélgessünk oroszull Nyelvlecke haladóknak. 18.15 Zenekedvelő gyerekek klubja. Közvetítés Szegedről. 19.00 A jövő hét műsora. 19.05 Telesport. 19.30 Tvhiradó. 19.45 A Magyar Hirdető műsora. 19.55 Szép álmokat, gyerekek! 20.05 Mai vendégünk ... 20.15 Gandide, avagy a XX. század optimizmusa. Francia film. (Csak 18 éven felülieknek.) 21.25 Szülők, nevelők egymás közt. A napközi otthonokról. Előadó: Eperjesi Cézáné szakfelügyelő. 21.40 Hírek, tv-hiradó (lom.) (MTI) S. 39791* Április 26-án nyílik a Képcsarnok új, korszerű GALÉRIÁJA Szegedi festőművészek kollektív kiállítása Érdeklődőket szívesen látunk. — Képcsarnok, Kárász u. 17.