Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-25 / 95. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! magyar szocialista munkáspárt lapja 53. évfolyam, 95. szám Ara 50 fillér. Csütörtök, 1963. április 25. Ujabb tüntetések Jordániában Egész évben 1 A könn*ű 7 I es helyiipar csúcsforgalom ] élüzemei Oktatás és nevelés a továbbképző iskolában Az idén 6 milliót fordítanak a szegedi egészségügyi intézetek korszerűsítésére Az idén több szegedi egészségügyi intézetet kor­szerűsítenek, újítanak fel. Lázi Béla. a városi tanács egészségügyi osztályának fő­előadója a munkákról a kö­vetkezőkben tájékoztatta szerkesztőségünket. Az egyik legjelentősebb munka lesz az idén a fer­tőző betegek osztályának fel­újítása. Mint ismeretes, ko­rábban lakóház volt ez a Pulcz utcai kórházi osztály, ezért igen korszerűtlen, nem üti meg az egészségügyi in­tézetek építési, higiéniai kö­vetelményeit Ezen kíván segíteni a városi tanács, ami­kor 1 millió 675 ezer forin­tos költséggel modern, a kor követelményeinek megfelelő egészségügyi In­tézetté alakítja át Valamennyi helyiségét kor­szerűen rendezik be. Jelentős tervdokumentá­ció készül el az osztály fel­újítási keretéből. A Il-es kórház átalakítási munkái­nak tervei, melyeknek kivi­telezésére jövőre kerül sor. Az l-es kórházban, vala­mint a petőfitelepi szociá­lis otthonban még az idén új mosodát építenek. A kórházi korszerű mosoda kialakítására 2 millió 138 ezer. a szociális otthon mo­sodájára pedig 740 ezer fo­rintot költenek. Elkészült az l-es kórház, a Pulcz utcai fertőző osz­tály és a tbc gondozóinté­zet fűtésének terve is. Az elképzelések szerint már az ősszel távvezetéken érke­zik az egészségügyi intéze­'ICKBC 3 gőz. A bölcsődék közül idén az Április 4. útit újítják fel. Már megkezdődött a jelentős munka. A III. kerületben a Kálvária térit, a másikat pedig a II. kerületi tanács területén, melyet szükségességi sor­rendben a kerületi tanács egészségügyi osztálya jelöl majd meg. Tqyább bővítik a szeged! egész­ségügyi intézetek műszer­állományát, gépi felszere­léseit. Erre 400 ezer forintot fordít Az összesítések szerint a városi tanács egészségügyi idén mintegy 6 millió forin­rSykórSLm?SK tot fordítanak a város egész­csecsemőotthon és az egész- ségügyi intézeteinek kor­ségügyi szakiskola. szerűsítésére. A laoszi semlegesek maguk akarják rendezni problémáikat Deuane ezredes, a semle­gesektől levált erők parancs­noka nyilatkozatában követel­te, hogy bízzák a laoszi sem­leges erőkre problémáik rendezését. A valóban sem­leges erők egységesen támo­gatják a hazafias erőket a felszabadított területek, a Készülődés május elsejére Komócsin Zoltán elvtárs mond ünnepi beszédet a Széchenyi téri nagygyűlésen kitelepítését 25 he­lyen árusítanak majd ételt, italt. A tervek szerint a kitelepü­lés az idén a Torontál tér, A május elsejei programtervezet szerint az ünnepnapon árusító helyek reggel 6 és 8 óra között zenés ébresztővel köszöntik a város Újszegedre, lakóit A délelőtti órákban az üzemek elől a dolgozók együt- összesen mintegy tesen indulnak a Széchenyi térre, a május elsejei nagygyű­lés színhelyére. A nagygyűlés 10 órakor kezdődik. Ünnepi beszédet mond Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztője, Csongrád megye országgyűlési képviselője. A nagygyűlés Fő fasor, szabadtéri színpad után nagyszabású majálist rendeznek Újszegeden. és az uszoda területén lesz, mivel a strand a várható ára­A szegedi üzemekben és in- és azzal vesznek részt a fél- dás miatt nem alkalmas erre. tézményekben már megkez- vonuláson. A tervek szerint Az ünnepnapon az újszege­dődtek az előkészületek má- az üzemek tánccsoportjai, a jiget színpacján művészeti jus elsejére. A dolgozók mun- művészeti együttesek tagjai együttesek adnak műsort és kaidő után népviseletben, a sportolók pe- spt>rtbemutatók lesznek. Az tisztítják, csinosítják, szé- dig sportöltözetben vonulnak úttörők vidám versenyeit a pitik munkahelyeiket. majd feL Iiget aszfaltozott sétányain A dekorációs műhelyekben is a kereskedelem igyekszik rendezik meg. Este a Tisza csúcsforgalom van. A hivatá- a jó hangulatot biztosítani, partján nagyszabású tűzijá­sos díszítők mellett igen sok Április 29-én, hétfőn megkez- tékkal zárul majd a május dolgozó társadalmi munká- dik a sátrak, különböző el- elsejei ünnepség ban készíti a május elsejei jelszavakat, feliratokat. A Szegedi Textilművekben az »A* műszak dolgozói egyhetes ünnepi műszak­ban hívták versenyre a "B* és a "O műszakbelie­ket A lelkes munka mellett itt sem feledkeznek meg munka­helyük feldíszítéséről. A kul­túrteremben nagy igyekezet­tel gyakorolnak a táncosok és a zenekar, ők ugyanis ze­nével, tánccal vesznek részt az ünnepségen. Hasonlóan nagy a készülő­dés a ruhagyárban, a kender­gyárban és a többi vállalat­nál, intézménynél. Lelkesen készülnek a fia­talok ötletes transzparen­sekkel. Ürhajómodellt is készítenek semlegesek és a nemzeti egy­ségkormány védelmében — mondta. Felszólította az Egyesült Államokat, hogy szigorúan tartsa magát a genfi megállapodáshoz, és vonja ki katonáit Laoszból. Végül hangsúlyozta, hogy a semlegesek csoportjain be­lül támadt zavarokat első­sorban az okozta, hogy az Egyesült Államok nem haj­landó letenni arról a tervé­ről, hogy Laoszt gyarmatává és katonai támaszpontjává tegye. Az amerikai külügymi­nisztérium elutasította azt a vádat, hogy az Egyesült Ál­lamok felelős a laoszi har­cok újabb fellángolásáért. Lincoln White, a külügymi­nisztérium szóvivője cáfolta, hogy az Egyesült Államok fegyvereket szállított volna Laoszba, s azt állította, hogy a laoszi kormány hozzájáru­lásával csak élelmiszerrel látta el a laosziakat. Az amerikai hadsereg 1500 gyalogosból álló harci cso­portját küldi el májusban Thaiföldre, hogy ott részt vegyen a SEATO hadgya­korlatán. Noha a terv már régebbi keletű, a harci cso­port kiküldését mégis úgy lehet tekinteni, mint az amerikai erő felsorakoztatá­sát a délkelet-ázsiai térség­ben, ahol most ismét fe­szültség uralkodik. Lord Home angol külügy­miniszter szerdán a Lordok Házában nyilatkozatot ol­vasott fel a laoszi helyzetről. "Laoszban a helyzet igen komoly — hangoztatja a nyilatkozat. — Mind ez ideig nem sikerült megvalósítani a három fegyveres alakulat egyesítését. A genfi megálla­podás veszélyben forog*. Az angol külügyminiszter a hazafias erőkre próbálta hárítani a felelősséget a lao­szi feszültség fokozódásáért és azt állította, hogy a "bal­oldali erők a genfi egyezmé­nyekkel ellentétben kiszorí­tották hadállásaikból a sem­legeseket*. Lord Home bírálta a Szov­jetuniót, amiért leleplezte az Egyesült Államok szerepét a laoszi helyzet kiélezésében, és amiért a szovjet kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy a Washingtont leleple­ző részeket töröljék a laoszi kormányhoz intézendő üze­netből. ICGST-tanácskozás Gottwaldovbaii Hruscsov beszéde! mondott az Oroszországi Föderáció pártaktíva értekezletén Nyikita Hruscsov szovjet mezőgazdaságában a pártirá­kormányfő szerdán beszédet nyitás átszervezése, mondott az Oroszországi Fö- A Kreml kongresszusi pa­deráció ipari és építkezési lotájában hatezren hallgat­kérdésekkel foglalkozó párt- ták meg Hruscsov beszédét aktíva-értekezletén. A har- Jelen voltak a szovjet fő­madik napja folyó értekezlet város dolgozóinak képvise­megvitatja, hogy milyen jói, valamint a kommunista eredményeket hozott az mozgatom éien járói csütör_ Oroszországi Foderácio — a J 1 legnagyobb szövetségi köz- tokon megnyíló országos er­társaság — iparában és tekezletének résztvevői is. ALAPOZÁS előtt Tanulók is részt vesznek az újszegedi Népkert soron epülő három lakóház alapozás előtti munkáiban. Az Építőipari Technikum IV/b osztályának tanulói rendsze­resen kijárnak a munkahelyre és tanulásképpen kitűzési gyakorlatokat végeznek, melyeknek eredményeit az épí­tők felhasználják. A három lakóházban összesen 56 összkomfortos lakás létesül. (Somogyiné tetv.) Csou En-laj az EAK-ba látogat Ali Szabri, az Egyesült romnapos pekingi tartózko­Arab Köztársaság végrehaj- dása. tó tanácsának elnöke kedd Ali Szabri meghívta Csou este fogadást adott Csou En- En-lajt, hogy tegyen baráti laj, a KNK Államtanácsa látogatást az EAK-ban. elnökének tiszteletére. Ezzel Ali Szabri szerdán Űj-Del­befejeződoti Ali Szabri há- hibe utazott. (MTI) A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának köny­nyű- és élelmiszeripari ál­landó bizottsága április 17­től 22-ig ülést tartott a cseh­szlovákiai Gottwaldovban. A tanácskozáson Magyaror­szág képviselői is részt vet­tek. Az ülésen megvitatták a KGST felső szerveinek ha­tározataiból adódó feladato­kat, jóváhagyták a nemzet­közi szocialista munkameg­osztás elveit a könnyűipar­ban, s megtárgyalták a könnyű- és élelmiszeripar beruházásainak kérdését az 1964 és 1965 évre. Végül in­dítványokat fogadtak el az együttműködés és kölcsönös segélynyújtás kibővítésére az említett iparágak terüle­tén. Az ülés résztvevői megvi­tatták az együttműködés ki­szélesítését a tudományos kutatásban, s javaslatokat dolgoztak ki a nyomdaipari technika és technológia fej­lesztésére 1963-tól 1965-ig. Erre az időszakra jóváhagy­ták a tudományos kutatás összeegyeztetett tervét. Sajtóértekezlet a nyugat-berlini terrorszervezetek tevékenységéről Szerdán az NDK fővárosá­ban sajtóértekezletet tartot­tak. A sajtóértekezleten fel­szólalt Kurt Blecha, az NDK Minisztertanácsa mellett működő sajtóhivatal vezető­je Kijelentette: bizonyos bonni és nyugat-berlini kö­rök "a frontvárosból* kiin­duló NDK-ellenes terrorcse­lekmémyekkel nemzetközi bo­nyodalmat akarnak előidéz­ni. A sajtóértekezleten Wer­ner Funk, az NDK főállam­ügy észének helyettese el­mondotta: cáfolhatatlan bi­zonyítékai vannak arra vo­natkozóan, hogy a fasiszták, revansisták és katonai szer­vezetek bűnös tevékenységét a nyugatnémet össznémet­ügyi minisztérium, a nyugat­német "Alkotmányvédelmi Hivatal* a Gehlen kémszer­vezet, a nyugatnémet rend­őrség vezetősége és a sze­nátusnak alárendelt más szervek, valamint az' Egye­sült Államok, Anglia és Franciaország' hírszerző szer­vezetei irányítják. A terroristáknak a bonni és nyugat-berlini hivatalos szervekkel való együttműkö­désére jó példa az úgyneve­zett Girrmann-szervezet. Ez a Gehlen kémszervezet pénzügyi támogatását élve­ző banda, amelynek vezető­sége a nyugat-berlini Goethe strasse 37. szám alatt lakik, provokációs robbantásokat hajt végre az NDK államha­tára ellen. A nyugat-berlini szenátus lehetővé tette a bandának, hogy megismer­kedjék a határ környéki vá­rosi köam/űvek tervrajzával. Országos népművelési konferencia Kecskeméten A Művelődésügyi Miniszté­rium és a Népművelési Inté­zet rendezésében szerdán há­romnapos országos konferen­cia kezdődött Kecskeméten. Az ülésen a Művelődésügyi Minisztérium közművelődési főosztályának munkatársai, a megyei népművelési csoport­vezetők, valamint a megyei könyvtáraik vezetői vesznek kvészL A népmüveLök & gyar mezőgazdaság és a fa­lu fejlődéséneik főbb irá­nyairól tájékozódnak. Az első előadást Erdei Fe­renc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára tartotta a világ mezőgazdaságának fejlődéséről, a KGST mező­gazdasági vonatkozású prob­lémáiról és a magyar mező­gazdaság időszerű kéiriései­EÖL ŰÜITT 4

Next

/
Thumbnails
Contents