Délmagyarország, 1963. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-20 / 91. szám
Szombat, IMS. íprtlis SS. DÉL-MAGYARORSZÁG Szeplők ifjúságunk egészséges cH*C(lll. Ax Ifiúságvédelem feladatairól tanácskoztak Szegeden A szegedi városi ás járási lyétől távol rendőrkapitányságon tegnap Betegséget színleltek, reggel tanácskozást tartottak, _ Mm*melyen részt vettek az ifjú- egy esetben 82 SZTK orvo" maradhasson. eukorkásbolt, a fodráazüzlet, nem a tejbolt és a takarékszövetkezet kifosztását, de nem sikerült. A szülők hanyagsága üdvözölte, majd Rácz László „^ „ , . .„ , ,„. , „, rendőrfőhadnagy számolt be sem azert tortent' bogy ság nevelésével foglalkozó tót ls félrevezették, s jogtapedagógusok, KlSZ-vezetők, lanul táppénzt Vettek feL állami nevelőintézetett veze- A fiatalkorúak által elkö- . , . , , . . .. „ tői, a tanács, az ügyészség és . . „ A tapasztalatok azt bizoa bíróság képviselői. A meg- yetett bűncselekmenyek leg- nyitJáki hogy az iskolal szüjelenteket dr. Kovács Lajos, f°bb célja a pénzszerzés. Ér- 161 értekezletekre éppen a szegedi városi és járási dekes azonban, hogy egyet- azoknak a gyermekeknek a rendőrkapitányság vezetője len elkövetett bűncselekmény fzülfci nem Járnak el, ftkikt ra ' kej baj van_ Ezek a szülök a gyermekek magartartásával nem törődnek, ha Időben nem érkeznek haza, nem vonják őket felelősségre, távolmaradásukat nem ellenőrzik. Elfogadják a magyarázatot gyakran a lopott dolgok eredetéről ls. Sok gondot okoz azoknak a fiataloknak a problémája, akik már elhagyták az iskolát és nem álltak munkába, vagy elhagyták munkahelyüket Sajnos, a szülők' is rossz álláspontot foglalnak el azzal, hogy kijelentik: „Nincsenek rászorulva a az Ifjúságvédelem helyzetéről, feladatairól. Nagyobb gondot élhetésüket biztosítsa, hanem Szórakozásra, költekező életmódra fordították a lopás, vagy csalás által szerzett pénzt. Sok gondot okozott a Bevezetőben elmondta, hogy a fiatalság többsége SekbeTa mezfga^ rendőreégnek M. Gy. 14 éves ban, különböző munkaterük- « M- L- 16 éves fiatalkorúak teken és tanul az iskolákban. Sajnos, akadnak azonban bűncselemény-sorozatának elkövetése is. A két fiatal nél is nagyobb figyelmet kell fordítani a megtévedt sza Szegedi Élelmiszer-kiskeres„ kedelml Vállalat 53-as árubálysértő, vagy bűncselek- dájának raktáralt, majd be- Syennek fizetésére " Az Ilyen tört a Felsőfokú Tanítókép- -^badon élő" fiatalok kozul zőbe és a Tanárképző Főiskolába. A nappalokat leggondozásba inkább a Tisza-parton, az éjszakákat pedig különböző velésére. Az erkölcsi züllésnek kitett fiatalkorúak közül a múlt évben, s az idén is többet állami ^HBM vettek. Emellett mintegy 15 esetben indítottak ifjúság . , , elleni bűntett miatt eljárást heIyeken töltötték. Pár nap szülők ellen. Ahol a rende- múlva ismét betörtek, most zetlen családi környezet volt már az Április 4 úti bölcsőaz indító ok — például a szülők alkoholizmusa —, ja- , , . , ,, vasolta a rendőrség a szülő- helyiségetm ket elvonókúrára. A galerik sorsa débe, majd a Fáklya Mozi Az éjszakát a Hősök kapuja mellett egy rosszúl bekerített udvaron követte. A hozzászólók talált gépkocsiban töltötték sokan a züllés útjára lépnek. Több jelentés érkezett az ügyeletes rendőröktől, hogy egyes vendéglátó helyeken szeszesitalt szolgálnak ki fiatalkorúak számára. A bűncselekmények megelőzése érdekében nem elegendő a rendőrség, s a hivatalos szervek munkája. Széles alapokon szervezett társadalmi összefogás kell. A beszámolót élénk vita elmondták észrevételeiket, ja„ , , ..„ . vaslatalkat. Dr. Bfró János, Bár reggel észrevették okét, a KISZ szegedí városi bízottTájékoztatásul elmondta Rácz László, hogy Szeged senki nem kérdezte meg tő- ságának képviselőjeként elváros és a szegedi járás te- lük, mit keresnek a gépkocsiban. A lopott pénzből utazni létén a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekménye g0ttak Debrccenbe; ^ visszatértek és zöme köztörvényes lekmény és igen kevés politikai, vagy gazdasági bűntett rozsmán megkísérelték fordul elő. Szegeden az X. kerületben, a községek közül pedig Kisteleken, Mórahalmon és Kiskundorozsmán fordul elő legtöbb bűncselekmény. A rendőrkapitányság igen sokat foglalkozik a galerik felszámolásával. 1961-ben Szeged területén 11 ilyen csoportot számoltak fel, 1962ben már csak három galerivel kapcsolatban kellett intézkedni. A pedagógusok figyelmébe ajánlották, hogy a bűncselekményeket elkövető fiatalok általában a leg gyengébben tanuló iskolások soraiból kerülnek kl. A tiltott határátlépési kísérletek nagy részét is a bukásra álló tanulók követik el, főleg a bizonyítványkiosztásnak idején. Eljárást indított a rendőrség olyan fiatalok ellen is, akik igen gyakran megsértették a munkafegyelmet, változtatgatták munkahelyüket. T. K. fiatal lány például nem tudott a rendes munkába beilleszkedni és ez, valamint szülei rendezetlen családi élete az éjjeli mulatóhelyek egyik legszorgalmasabb látogatójává tette. Kiskundoegy mondta, hogy részletes tervet dolgoztak ki a fiatalokkal való foglalkozásra, s a bűncselekményt elkővetők utógondozására is. H. M. Tíz űj taxit kapott Szeged A 10-es sz. Autóközlekedési Vállalatnál tervszerűen készülnek a szabadtéri játékok időszakára. Biczó Györgynek, a városi tanács vb elnökének közbenjárására a KPM a lakosság igényelnek kielégítésére és a szabadtéri játékokra terven felül tíz taxit adott. Az új taxik tegnap érkeztek meg Szegedre. A jövő hónap első felében további újabb gépkocsik érkezését várják. A terv szerint a szabadtéri Játékokra két Ikarusz farmotoros luxus kivitelű autóbuszt kap a város. Ugyancsak hamarosan megérkezik két mikroszerelvény ls, amely egy mozdonynyal és két pótkocsival egyszerre ötven személyt képes szállítani. A luxus autóbuszokat és a mlkroszerelvényt is elsősorban a szabadtéri játékok vendégeinek szállítására akarják felhasználni. Jugoszláv karmester nagysikerű vendégszereplése a Szegedi Nemzeti Színházban Forró hangulatú operai es- Csütörtök esti vendégszetével ajándékozta meg a replése alkalmával Puccini Szegedi Nemzeti Színház kö- Pillangókisasszonyát vezézönségét csütörtökön este nyelte. Az énekeseket játZjelkö Straka, az Európa- Szani is engedő, hajlékony, szerte ismert jugoszláv kar- kissé talán olaszos dirigálást mester. A szabadkai születésű, rendkívül szimpatikus, kimód a drámai pillanatok biztos előkészítése, valamint az indítástól az opera végéig tűnő dirigens — aki külön- tartó állandó feszültségnöveben tíz év óta szinte állandóan Berlinben, illetve Európa nagyobb városaiban műiéi, erőteljes dirigensként mutatta meg a felvonásvégeken egyébként hosszan ünködik — saját szavai szerint nepelt vendégkarmestert is nagy örömmel fogadta el A Hker megteremtéséhez a Szegedi Nemzeti Színház döntően hozzájárult a cimszemeghívását. Egyrészt, mert a szegedi operatársulat jó repet éneklő Harmath Éva szép hangja, kifejező játéka. híre már régebben felkeltet- Horváth József, Turján Vitte figyelmét, másrészt pedig, m„( Vargha Róbert művészi mert — mint mondotta — feladatának tekinti a jugoszláv és magyar zenei élet szerepformálása, s Gaál József kitűnő alakítása. A kisebb feladatokat megoldó közötti kapcsolat elmélyíti- művészek, a zenekar és a sét. Straka szívesen és sokszor dirigál mai magyar komSzalay Miklós vezette kórus, valamint a hatásos díszletek pozíciókat, például többek esak fokozták az előadás haközött Farkas Ferenc és Szabó Ferenc veit. zenekari mütásosságát. VANTÜS ISTVÁN Látszatbetegség, táppénzcsalás Ez a lány, valamint néhány hozzá hasonló barátnője különböző fondorlatokat alkalmazott, hogy munkaheNem válik a szereplők dicsőségére A vállalatok együttmQködétének hibái a döntőbíróság előtt Jelenleg éppen növekedő- vállalat tisztítja. S mivel ml vállalatoknál az amúgy is zsúfoltsága növekedett, köteben a peres ügyei; száma a dolgozóinak idő keli ahhoz, szűk raktárak szegedi döntőbíróságon, de hogy a telephelyről a mun- emiatt tovább aki ebből a tényből azt a ka színhelyére érjenek, úgy- Kárátalány fizetésére következtetést vonja le, hogy nevezett felvonulási díjat lezte tehát a FÜSZÉRT-et, s most többet vitatkoznak egy- számolnak fel. így tettek vol- a szerződésben vállalt határ, vállalatok, mint na akkor ls, amikor a kis- idő betartására. ^•jjta kereskedelmi vállalattal szán-^^B^^^H mással a azelőtt, téved. Inkább csak Csak külföldi legyen? arról van szó, hogy a dön- dékoztak szerződést kötni, töbírósfighoz tartozó ügyek csakhogy a Kisker. azt mond- I értékhatárát újabban egy- ta, hogy napi egyszeri fel- A Hódmezővásárhelyi Almillió forintra emelték, meg vonulás éppen elegendő, töb- lami Gazdaság esete az arról, hogy mind több jogász bét nem hajlandó fizetni. AGROKER megyei fiókjával Szervezzék úgy meg ezt a ' dolgozik a kisebb üzemeknél és a kisipari szövetkeze- munkát, hogy folyamatos le- lemre méltó. Az állami gazteknél ls. akik természetesen gyen. igyekszenek képviselni cégük • vélt vagy valódi Igazát Felgöngyölt göngyölegek Felvonulás a felvonulásért De ne essünk az ellenkező dtotőbín^gi^tett ^ült^ki^hogy AGROvégletbe se: akad még jócs. a negyvennyolcból. Persze, hogy a kán olyan ügy, ami nem lenne az, ha a felek becsűlettel együttműködtek volna, ? ha megpróbálnak felülemel- adott lgazat! kedni önös érdekeiken. Néha belőle, mert a köztisztasági KER egyáltalán nem is tudja vállalat nem akart engedni szállítani, mert a TECHNOcAz o!onió ltja A KRESZ megszegői Többször látjuk Szeged utcáin, hogy némely gépkocsivezetők nem tartják be a KRESZ szabályait és a biztonságos közlekedés megszegésével veszélyeztetik embertársaik életét. A napokban is láttam, hogy több teher- és A Csongrád—Bács Megyei taaij nynvanvaioan az egyikük-másikuk szinte ne- Fűszer- és Édeaség-nagyke>- AGROKER a ludas, de jóvá vetségesen apró dolgokban is reskedelmi Vállalat két me. akarván tenni a hibát, felelveszti arányérzékét mint gJ'ét lát el különböző italfé- hívta a vásárhelyi gazdaság például a köztisztasági vél- leségekkel és egyéb árucik- figyelmét, hogy a Nyíregylalat is. kel- A Szegedi Szálloda- és házi Gépjavító gyárt gépi A n.w*v v.vaira Vendéglátóipari Vállalat már morzsolókat, abból vegycA .SL rSi^St többször megpróbálta ráven- nek. Válasz helyett a gazdatait többnyire a köztisztasági n{ & pugzÉBT-tet, hogy az Bág perplti s képvl8előjük előírt módon, havonta két még a döntőbírósági tárgyaízben szállítsa el a felgyü- láson is azt hangoztatta, lemlett göngyölegeket, vas- hogy nekik külföldi gépre rekeszeket, üvegeket, zsíros- van szükségük, arra van ládákat, savanyúkáposztás- csak pénzügyi fedezetük, hordókat, de mindhiába. Alig lehetett meggyőzni arUtóbb ugyan javult vala- rói, hogy végeredményben melyest a helyzet, mert már mégsem az a fontos, milyen nemzetiségű egy gép, hanem az. hogy legyen. Ilyen extra esetektől egéra hárította a felelősséget, szen az apró "tyúkperekig* mondván, hogy nem adnak sokféle ügy megfordul a sze durva megszegése a KRESZnek a jobbra előzés, miként ezt többen tették. Ezért büntetés járna, és egy ilyen szabálytalan előzés halált is okozhat. Vigyázzunk egymás testi épségére, tartsuk be a közlekedési szabályokat, hiszemélygépkocsi a tilosba szen nemcsak minket, járóhajtott. A Lenin körút on kelőket, de a gépkocsi vezetőpéldául az egy vágányu vll-.ket is hazavárják octhon... lamossínen senkinek sincs Tóth Mihály, Joga közlekedni. Különösen Kossuth Lajos sugárút 16. nem fél-, hanem negyedévenként eljöttek értük. A FÜSZÉRT a szállító váUalatelegendő gépkocsit. A döntő- gedi városi döntőbíróságnál, bíróság felgöngyölítette a Némelyik bizony nem válik göngyölegáruval kapcsolatos szereplőik nagyobb dicsősévísszásságokat. és megállapí- gére, de tanulságot feltétletotta. hogy a'FŰSZÉRT hanyagsága miatt a vendéglátóipari vállalatnál, a Csöng- rencsére, csak olvasnak ilyesrád megyei földmű vessző vet- mikről, kezeteknél és kiskereskedelA sertéstenyésztés gondjai a tsz-ekben A TSZ-EK sertésállomá- ólak, szállások korszerűtlen- legesen elválasztják a sernyát eléggé megviselte a té- ségével magyarázható. téshizlaló-telepet a tenyéli zord időjárás. A rosszul A járás tsz-einek tulajdo- szettől. szerkesztett huzatos épüle- nában levő közel 19 ezer SOK HIBA tapasztalható tekben mintegy ezer kisma- sertés zöme fehérhús-fajtá- a gondozás körül is. Az állac, süldő hullott el. Köz- jú. Az egyik leghálásabb latorvosok véleménye szerint rejátszottak természetesen fajta ez, de csak megfelelő az összes elhullás 55 százatakarmányozási problémák tartási, tenyésztési körűimé- léka olyan betegségek miatt is. továbbá nem mindenütt nyek között. Igényli, hogy az hullott el, melyek jobb gonvolt megfelelő a gondozás ólakban a leghidegebb na- doeási. takarmányozási vi6em. Azonban az érzékeny pokon is legalább plusz 10 szonyok között megelőzheveszteség oka elsősorban az hőmérséklet legyen. A tők lettek volna. fiaztatokban pedig — ha el Súlyosbította a téli gondoakarjuk kerülni a fertőző kat az alomszalma-hiány. megbetegedéseket és a ma- Pedig a ml szöVetkezetelnklacelhullást — rendszeresen ben könnyen segíthetünk 17—18 foknyi egyenletes hő- ezen a nehézségen, ha megmérsékletnek kell lennie, értetjük, az alomszalmát vaEzt a mült télen legtöbb ióságos vétek eltüzelni, szegedi járásbeli gazdaság- Gyenge fűtőanyag ez, Ugyanban nem tudták biztosítani, akkor sok értékes trágya ég Csupán a szatymazi Szabad- el vele. Amikor kevés az ság Tsz gazdái okultak a alomszalma, a deszki, a küfejlettebb állami gazdasé- bekházi, az algyői és más gok példáján, s a szegedi községek határában több hejárásban először tettek kí- lyen a kétéves kombájnsérletet a fiaztatók fűtésé- szalma egy részét is kint re. Érdemes volt kísérletez- találjuk még összerothadva, ni! A tsz sertésállománya elpusztulva, lényeges kondícióromlás és Javítani kellene a takarveszteség nélkül telelt át. ményozási sorrenden is. Sok Viszont a csengelei Kelő pa- helyen hónapokon át kukotak, a balástyal Rákóczi és ricát, azután árpadarát, vagy még jónéhány tsz fiaztatói- lucernalisztet etetnekkrumpban nemritkán mínusz 8—9 llval keverve. A jószágok fokig süllyedt a hőméreék- hamar megunják az egyollet. s emiatt tömeges volt dalú táolálkozást és csak a süldő- és malacelhullás. pocsékolják a drága takar. _ mányt. A gyárilag előállított A FÉRŐHELYEK meny- koncentrátumok, sertéstápok nyisége tekintetében nem etetésével, sárgarépából, állunk rosszul. A legutolsó zöldlucernából, olajpogácsáállatszámlálás adatai sze- ból és effélékből készített rint 18 ezer 692 sertés van sertésszilázs etetésével csaka járás közös gazdaságai- nem a felére csökkenthetban. viszont a rendelkezés- nénk a tartási költségeket, re álló férőhelyek száma je- Megszüntetnénk a tél ideién lenleg 27 ezer 666. Talán S7int(j krónikusan jelentkejobb lett volna valamivel zŐ vitaminhiányokat is. kevesebbet építeni, de min- Többnyire olvan kérdések den tekintetben megfelelő ezek, melyeken nagvobb épületeket. anyagi áldozatok nélkül is A rosszul téliesített épíl- könnyen segíthetünk. Helyes letek miatt a sertéstenyész- lenne, ha a korszerű sertéstésben leggyengébb az állat- tenyésztés, hizlalás ügyéért egészségügyi munka ered- tsz-elnkben. elsősorban, a ménye is. Vannak tsz-ek — kommunisták vállalnának mint a kübekházl Sarló Ka- felelősséget. A kommunislapács, a deszki Kossuth, tók legyenek a legfőbb szóvagy a tiszaszigeti Búzaka- szólói a szerfis-éniiletek kilász —, ahol évek óta para- fogástalan téliesítésének. az tífusz tizedeli a sertésállo- új takarmányozási módszemányt. E betegséggel szem- rek széles körű alkalmazásáben egyelőre tehetetlen az nak. állatorvosi tudomány. Ezek A SEŐVETKE7FTT sertésa tsz-ek a majorok kialákf- tenyésztés helvzetónek javításánál elkövették azt a ni- tása fontos néngazda«á«i érhát. hogy a fiaztatókat, sül- dek is. A járás tsz-ei jelendő- és kocaszállásokat a leg mintegv 10 e-er sertést hizlaldákkal egy helyre zsú- hizlalnak a közellátás srófolták össze. A hizlaldákba mára, míg a háztól! és eevéaZ orsíág legkülönbözőbb tá- ni gazdaságok nem e"é*7en iáiról érkeznek a piacokon 3r<no sértőre s-pr-/'rUek le összevásárolt süldők, s fenn- eddig. Hűste-mel^sünk zíV áll pnnak a veszélye, hogy rrrét tehát már ftatal közös a behurcolt betegségek köz- gazdaságaink adták. Az igéVetlentil terjednek át a nyek azonban állandóan nötörzsallományra és az. utó- rekednek. Bátrabban kell dókra. A helyzeten csak az hozzónvűinunk rejtett tártasegít, ha mihamarabb le- lékainkhoz a sertéstenyésabontják az alkalmatlan he- tésben is. F. K. lyen álló épületeket, s vég- Csépi József több szempontból is figyedaság lengyel gyártmányú morzsológépet rendelt, s mivel a visszaigazolás napjára, 1962. szeptember 30-ra nem Érvelésük Igazán logikus, kapta meg, reklamált. Akkor szaunani, mert a Jr.>JrUNUIMPEX Külkereskedelmi Válbíróság nem nekik lalat nem vásárolt, ilyen berendezést a lengyelektől. Eddig nyilvánvalóan nül szolgáltat számukra, meg azok számára la, akik, sze(