Délmagyarország, 1963. február (53. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-03 / 28. szám

Vasárnap, 1963. február 3. DÉL-MAGYARORSZÁG 185 író—olvasó találkozó a könyvesboltban A mai magyar irodalom jobb megismertetése céljából új kezdeményezést valósít meg Szegeden a városi tanács művelődésügyi osztálya, a Magyar írók Szövetsége szegedi csoportja és a 205-os számú Kárász utcai könyvesbolt. A könyvesboltban minden hónap első hetének szerdáján délután 3-tól 5-ig író—olvasó találkozót rendeznek szegedi és fővárosi irók részvételével. Minden hónap harmadik hetének szerdáján este 6 órai kezdettel pedig a Somogyi Könyvtárban rendeznek irodalmi esteket. Itt az írók személyesen olvasnak fel műveikből. Az irodalmi esteken részt vesznek a szegedi irodalmi színpadok tagjai is. Irodalmi estet rendeznek márciusban, áprilisban, májusban a Vasútforgalmi Technikumban, a Tanárképző Főiskolán, a Bolyai Kollégiumban, majd júliusban nagyszabású Tiszatájesttel zárják a programot a József Attila Tudományegyetem aulájában. Vezetés és népművelés Március 31-ig újjáválasztják a művelődési otthonok vezetőségét Világirodalmi fejtörőre készül a Fiatalok Irodalmi Színpada Az újszegedi November 7 Művelődési Otthon Fiatalok Irodalmi Szinpadának tagjai Takács László irányításával új műsorra készülnek. Az együttes egyik legutóbbi műsorának, a középiskolások számára rendezett magyar irodalmi fejtörőnek sikere után most világirodalmi vetélkedőt állítanak öszsze, Utazzunk a Parnasszusra címmel. A fejtörőre, amely a világirodalom legszebb verseit, novelláit, jeleneteit tartalmazza, a középiskolák tanulói az iskolákban jelentkezhetnek. Február 1 és március 31 között nagy jelentőségű eseményre kerül sor művelődési otthonaink életében: a legtöbb helyen e két dátum között újjáválasztják a vezetőséget. Választásokat csak ott nem tartanak, ahol az elmúlt húsz hónap alatt ez már megtörtént és ott sem kell újjáválasztani a vezetőséget, ahol a művelődési otthon munkáját üzemi vagy más munkahelyi szakszervezeti bizottság irányítja. „Képviselet" és „dísztagság" A választások célja a mű-. velődési otthonok munkájának további javítása. Jelenleg az otthonok irányítása nem mindenütt és nem teljesen zavartalan. A legfőbb hiba az. hogy több helyen a vezetőségnek csak egy — hol kisebb, hol nagyobb — része dolgozik, a másik fele viszont nem vesz részt a munkában. Vannak olyanok a vezetők között, akiknek minden munkájuk kimerül abban, hogy egv társadalmi szervezetet -képviselnek*. Időnként meg is jelennek az üléseken, de már a határozatok végrehajtásában nem vesznek részt. Ilyen helyzetben nem csoda, ha az egész vc-zetőség munkája akadozik. A -disztagok* hátráltatják azokat a vezetőket, akik egyébként tevékenyen működnek közre a népművelésben, a művelődési otthon feladatainak végrehajtásaiban. A lakosság bevonása Szegeden sem mindenütt kifogástalan a művelődési otthonok vezetése. Az aktív, a népművelést szerető, lelkes vezetőségi tagok sokat küzdenek az említettekhez hasonló hibákkal. A Postások művelődési otthonának vezetősége például még az aktívabbak közül való. A tennivalókat szinte hetenként megbeszélik. De csak a felelősökkel, a feladat végrehajtásában közvetlenül érdekeltekkel. Az egész vezetőség nem ülésezik rendszeresen. Nem arról van szó, hogy értelmetlenül szaporítsák az értekezletek és az ülések számát. A veze-tötestület előkészített rendszeres megbeszélései azonban a jó munka alapvető feltételeihez tartoznak. 1 Hiba az is, hogy ennek a művelődési otthonnak a vezetői kizárólag a postás dolgozók közül kerülnek ki. Nincs képviselve a vezetésben a felsővárosi lakosság, az a terület, amelyre a művelődési otthon munkájának hatósugara kiterjed. Kell-e magyarázni, mennyivel jobb, színvonalasabb és könnyebb lenne itt a munka, ha a vezetők között ott volnának azok a felsővárosiak is, akik ismerik a lakosság igényeit, kívánságait a népművelési munkával kapcsolatban? A Közalkalmazottak Szakszervezetének Juhász Gyula művelődési otthonában a vezetőség ugyan rendszeresen ülésezik, de a határozatok végrehajtásában már nem minden tag vesz részt. Hasonló bajokkal küzd az orvosegyetem művelődési otthona is. Az Építőknél pedig egész egyszerűen nincs ténylegesen dolgozó vezetőség. Döcög az irányítás a KPVDSZ művelődési otthonában is. Itt a vezetőségi tagoknak mintegy fele nem nyújt a munkához szinte semmiféle segítséget Sokkal jobb a helyzet a vasutasoknál. Az alsóvárosi művelődési otthonban a munkaterv szerint dolgozó vezetőség nemcsakhogy rendszeresen ülésezik, hanem a mindennapos munkában is részt vesz. Ne csak az igazgató... A művelődési otthonok vezetőségének újjáválasztásával alapot kell teremtenünk ezeknek a hibáknak a megszüntetéséhez. Volt idő, amikor a művelődési otthonok vezetősége úgy dolgozott, hogy a kollektíva kigondolta, mit kell tenni, az igazgató pedig megcsinálta. A vezetésnek azonban nemcsak a feladatok meghatározásában és kijelölésében, hanem végrehajtásában is együttesen kell dolgoznia Nem szül semmi jót, ha minden munka az igazgató nyakába szakad. Éppen ezek miatt feltétlenül szükséges, hogy a vezetésben ma még gyakran tapasztalható formális vonásokat felszámolják. A választás alkalmával azokat kell bevonni a vezetésbe, akik szeretik a népművelési munkát, s áz egyes társadalmi szerveket a választások előkészítésekor meg kell győzni, hogy azokat jelöljék a művelődési otthonok vezetőségébe, akik a népművelés valamelyik ágában már bebizonyították rátermettségüket, szívvel-lélekkel dolgoztak és jelentős eredményeket is értek el. Előkészítés, végrehajtás A vezetők újjáválasztása nagy esemény annak a területnek az életében, amelyen a művelődési otthon dolgozik. Jó szervező munkával biztosítani kell, hogy az újjáválasztáson miné: többen vegyenek részt a lakosság, az aktívák, a rendszeres látogatók, a közeli üzemek és termelőszövetkezetek dolgozói közül. Az igazgató beszámolóját a vezetőség jó előre beszélje és vitassa meg, hogy az a kép, amelyet a lakosság a beszámolóból a művelődési otthon munkájáról kap, minden részletében megfeleljen a tényeknek, a valóságnak. Az MSZMP VIII. kongresszusán a felszólalók erőteljesen hangoztatták a kulturális munka fontosságát további feladatai végrehajtása szempontjából. A művelődési otthonok vezetőségének újjáválasztása, ha jól készítjük elő és jól hajtjuk végre, tovább növeli a vezetés demokratizmusát, tovább szélesíti a népművelési munka társadalmi alapjait Hatékonyabbé válik ezzel a művelődési otthonok munkája Ettől pedig szép eredményeket várhatunk: a kulturális színvonal további emelkedését, azoknak a célkitűzéseknek megfelelően, amelyeket az MSZMP VIII. kongresszusa a kulturális munkával kapcsolatban megbatározott. HALIP J.: A MAMA GYAKOROL BEDE ANNA: VELEM VAGY Velem vagy most is. Pedig talán szá Mérföldnél is több köztünk a távol. A messzeségnek homálya álcáz, De lelkem híven elémvarázsol. Leülsz. Legújabb versemet kéred. A szemüveged épp most teszed fel. Ködbői-szőtt arcod rózsásra éled. Hajad simítod keskeny kezeddel. Szemed, melynek lágy sugára röppen Mint két nemes kő, töretlen, ritka És meghajlok, mert szentség előttem Halk életednek nagy-fátylú titka. Oly szép vagy s jó, mint mindig, ha látlak. Halvány alakod beszőve fénnyel... Ha nem tudnám, liogy mindez varázslat, Megkínálnálak almáslepénnyel! renda két szárára, s ellentétes irányból, a hídon állva, egyszerre rántsák fel azokat. Ugyanakkor négyen a holttestet rántsák ki kötéllel. Sátorlapba kell takarni... Itt temetjük el a patakparton. Egy raj felváltva ásson legalább egy méter mély sírgödröt. — Parancsodra — s az őrmester letompított hangon beszólt a buszba a katonáknak. Az utászok némán teljesítették a parancsot. A kötelek ráhurkolódtak a tört gerendára és a holttestre, az ásók szaporán mélyítették a gödröt a patak meredek partján. Péter egy ideig nézte a műveletet. Aztán a busz motorházának dőlve háttal állt az egésznek, mert a halottak látványa mindig iszonyattal töltötte el. Cigarettára gyújtott, s gondolataiba merült. S ott, ahol a dolgok szálait bogozza az ember, hogy megtalálja azt a fonalat, amelynek mentén a cselekvéshez vezet az út, Péterben, ott legbelül, az emlékezés, érzelem és az akarat tornyában megkondult egy kis jelzőharang: bizony a célnak megfelelően cselekedni kell. ö eddig megtett mindent, hogy elérje azt a célt, amelyet a rábízott emberek épségben tartására tűzött maga elé. De elégséges cél-e ez?! Nem kellene-e többet csinálnia?!... S a hősöknek járó tisztelettel gondolt a szlovák fiúra, aki a módját sem ismerte jól, hogy miképpen hajtsa végre a feletteseitől kapott. s a szándékával egyező parancsot, de elérte célját: felrobbantotta a hidat, amely legalább fél napra megakadályozta az ellenséges járművek közlekedését.. . A partizánfiú holttestét sátoriapba takarva négyen hozták a patakmederből. Péter tiszteletadása jeléül eldobta cigarettáját. s odament a gödörhöz. Elhatározta. hogy fejfát szúrat a sírhantba, s a szlovákul keveset tudó Slezák őrvezetővel ráíratja, hogy az ismeretlen — Hártyán őrmester szerint — húszéves körüli, szőke — a jégsírból exhumálók lemérték — 166 centiméter magas fiata'embert, másfél nappal a halála után, 1945. január 16-án itt temették el. Hozzátartozói igy bizonyára rátalálnak. Sátorlap-koporsójában éppen lekerült a holttest a gödör mélyébe, amikor az úton, az autóbusz mellett, német páncélgépkocsi állt meg. Vezetőjén kívül egy géppisztolyos Wehrmacht-katona, meg egy fiatal tiszt ült rajta. Az utóbbi leugrott róla. s gyors lépteitől köpenyének hosszú szárnyait suhogtatva, a dühtől nekipiruU arccal igvokezett a magyar hadapród őrmester felé. Péter agyán pillanat alatt átvillant, hogy szorult helyzetbe került. Ha a — rangjelzéséről megismerte — hadnagy egy kis szócsatározás után — mert az egyenlőtlen erőket figyelembe véve más nem történhet — visszafordul a következő faluba. Szomolnokra, s ott feljelenti őt a német hadvezetőségnél, akkor vesztett ügye van. De hátha nincsenek is a faluban németek! A legfőbb magyar parancsnokságon meg majd kimossa magát valahogy. »Ha nő a veszélye, nő a bátorsága*. Érezte, ismét az a parancsnok, akinek hidegvéréről a katonái szájából nemegyszer hallotta az elismerés szófoszlányait a háta mögött. Pisztolytáskáját az övén 'gyakorlott mozdulattal előrecsúsztatta, s lassú, de elszántságot sejtető mozdulattal rátette jobb kezét. Magát kihúzva néhány lépést tett előre, s tekintetével merészen végigmérte a hadnagyot. — Schweinerei! — ordította a német — Es war ein Partizan! — Das weiss ich wohl — mondta Péter nyugodt hangon. A Wehrmacht pirospozsgás, villámokat szóró hadnagyocskáját meglepte a szálfa termetű magyar parancsnok válasza, nyugalma. s az, hogy milyen jó kiejtéssel beszéli az ő anyanyelvét. — Milyen rangú ön? — kérdezte a frontszokásnak megfelelően a köpenyén semmiféle rangjelzést nem viselő hadapródot. — Én sem kérdeztem az ön rangját. A németnek a várt megszeppenés helyett erélyesen kapott választól fejébe szaladt a vér, s hirtelen elfelejtette, hogy mit is akar tulajdonképpen. Nem tudott szóhoz jutni. Péter gúnyosan mosolygott rá, miközben észrevette, hogy a páncélgépkocsinál maradt két német körül kézbe vett puskával vagy tízen állnak a katonái közül, s Nagy Gábor tizedessel az élen, a második raj hasonló módon, csípőlövésre tartott fegyverrel közeledik az autóbusz felől. — önök utászok? — tért észhez a hadnagy? — Gondolom, nem ezt akarta megtudni, amikor kiszállt a gépkocsiból — válaszolta a hadapród. — Amit művelnek, az összepaktálás az ellenséggel. — Herr Leutnant! Mikor számítolok a halottak ellenségnek?! — Szimpatizál ás. — On téved, Hadnagy létére tudhatná, hogy az ellenségnek is meg kell adni a végtisztességet, ha már halott. — De ez partizán volt! — A partizán nem ellenség? — kérdezte cinikusan Péter. — ön játszik a szavakkal. — ön meg semmibe akarja venni azt az évezredek alatt kialakult erkölcsi normát amely a meghalt ellenség iránti kegyeletet előírja. A hadnagy vérbeborult szemekkel pislogott a csípőkön tartott puskákra, s hirtelen eszébe jutott, hogy az elmúlt nyáron ilyen rövidszárú csizmás utászok verték ki - őket Sztaniszlauban a frontkatonák számára berendezett étteremből, ö akkor egy íülzúgató pofont, s a nemesebbik felére az ajtón túlrepítő rúgást kapott. — Jelenteni fogom — mondta dühösen, s hirtelen sarkon fordult. A páncélautó megnyúlt ábrázatú utasaival a hídon át folytatta útját. Péter megkönnyebbült. — Ha századparancsnokomnak jelented, jobb helyen nem is tehetned. Ha tudnád, mennyire útál benneteket — gondolta. A sírhant elkészült, és Slezák őrvezető is felírta tintaceruzával egy laposra faragott akácdorongra a zsebeiben semmiféle iratot nem tartó halott partizán ismert adatait. Szótlanul ballagtak a katonák az autóbuszhoz, s alig szálltak fel ketten-hárman, amikor a szemközti hegy erdőrengetegében, közvetlenül a hídon vezető út folytatása felett, három gyors puskalövés dördült el, s nyomban ezután, már az úton, kézigránátköteg robbant. A íegyverdörrenést és a robbanást a kanyargó völgy öble fél percig visszhangozta, s végül csend lett ismét. Az erdők fái némán álltak a hegytetőkön, s a napsugarak hidegen csillogtak a patak jegén. — Partizánok voltak — mondta az egyik — Az erdőből látták a temetést. Díszlövést adtak bajtársuk tiszteletére — felelte rá Nagy Gábor tizedes. — Én azt hiszem, egyúttal kinyiffantották a három fritzet is — mondta, szinte csak magamagának, a frontot már 1942-ben megjárt buszvezető. — Gyerünk! — parancsolta a hadapród őrmester. Az autóbusz folytatta útját eredeti célja felé. . Péter gondolataiba mélyedt. — Maga is a partizánoknak tulajdonítja a három lövést? — kérdezte kisvártatva a sofőrtől. — Holtbiztos. Ezek, hadapród úr, azóta, hogy a fiú lejött a hegyről felrobbantani a hidat, figyelték őt. Hogy aztán szerencsétlenül járt szegény, csak azért hagyták ott, mert nemsokkal később Szomolnokról, a tüzérekből erŐ6 őrséget vezényeltek a hídhoz. Aztán a német Todtszerveziet egyik részlege rendbe hozta a hidat, s lehet, hogy az elmúlt éjjel is állt ma reggelig őrség. — S miből gondolja, hogy a három németet kinyírták? — A kézigránát-kötegből. A hang elárulta, hogy az úton robbant. Biztosan a kaptató alatt, amikor a páncélautó csak lépésben haladhatott. Akkor hajították rá. De előbb egy-egy célzott lövéssel elintézték a frítzeket. A kézigránát csak ráadás volt. Biztonságnak. — Eszerint négyen lehetnek. — Annyian biztosan. De lehet, hogy tízszer annyian. Csak feleslegesen nem árulják el a létszámukat. Ezek nem lövöldöznek vaktában. Spórolnak a lőszerrel. Tudom még Oroszországból... Azt hiszem, ha maga a kezükbe kerülne, a tenyerükön hordanák... A sofőr hirtelen elhallgatott, mint aki többet, mondott a kelleténél. Aztán mégsem állhatta meg folytatás nélkül. — Már ne haragudjon az őszinteségemért, de maga karakán ember, hadapród úr. — Honnan veszi ezt? — Onnan, ahogy indulásunk előtt azt a hetyke zászlóst is elintézte. A századparancsnok segédtisztjét. Nem szokásom a fülelés, de hallottam, amikor megmondta neki a magáét, mert a legénység ellátmányából zsebre akart vágni száz darab cigarettát. . . Meg a lájtnantnak is hogy odamondogatott, aki azóta már ott fekszik az úton darabokra tépi-e... Pedig mind a kettő magasabb rangú, mint maga. — Maga odahaza nem szokott vitatkozni a főnökeivel? — Nem mondom, ha nem értek velük egyet, megmondom én is az igazam... Csak persze csöndesen ... Tetszik tudni, úgy finoman. — Hja, barátom, a fronton nem lehet finomkodni. Nincs rá idő. Itt minden durvább formában nyilvánul meg, mint békében. — Az igaz. Még a szerelem is — mondta enyhe grimaszt vágva a sofőr. — Talán egvpd(il az nem. A szerelem! — válaszolta Péter. Es Annára gondolt. /