Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-19 / 15. szám
Szombat. 1968. Január 19. DÉL-MAGYARORSZÁG s Magyar úszódaruk és hajók külföldnek A magyar hajóipar és más Illetékes szervek megbízottai az utóbbi hónapokban több fontos nemzetközi tárgyalást folytattak a magyar hajók iránti külföldi igényekről. A legjelentősebbek a moszkvai tanácskozások voltak, ahol a szovjet szakemberek elismeréssel nyilatkoztak a magyar gyártmányú úszómüvekről, s kifejtették, hogy továbbra is készek vásárolni tőlünk hajókat, úszódarukat. Már létre is jött a megállapodás, amelynek alapján 1963 és 1965 között 90 hajót és 60 úszódarut szállítunk a Szovjetuniónak. Ez a rendelés egymagában a magyar hajóipar 70 százalékos foglalkoztatottságát jelenti, s ha figyelembe vesszük más országok igényeit, biztosra vehető, hogy hajóüzemeinkben nem lesz rendeléshiány. A szovjet megbízottak a KGST ülésén támogatták a magyar szakembereknek azt a kérését, hogy hazánk kapja meg az 1500 tonnásnál nem nagyobb tengerjáró áruszállító hajók gyártását. A KGST országai meg is állapodtak a szakosításban. Az áruszállító hajókon kívül továbbra ls gyártjuk a diesel-motoros tolóhajókat, az öt- és száztonnás úszódarukat. lijú űrhajósok iskolája Jurij Gagarin születési helyén, Gzsatszk városban, egy évvel ezelőtt alakult meg az ifjú űrhajósok iskolája. Az iskola te^yanazon épületben működik, ahol az első űrhajós tanult. Az orvosok tüzetes vizsgálat alapján 21 felsőosztályos tanulót választottak ki arra, hogy külön tanterv alapján tanuljanak. Az iskola alapszabályait maguk a tanulók dolgozták ki. Jelszavuk: elsőnek lenni a tanulásban, a munkában és a sportban. -Az a fő feladatunk — mondják az alapszabályok —, hogy a jövőÚj oktatási módszer eredményei az egyetemi vegyészképzésben Dr. Mészáros Lajos adjunktus nyilatkozata A József Attila Tudomány- kémiai munkák sokoldalú azonban a kezdeti nehézségeegyetem Alkalmazott Kémiai változását jelenti, s még ak- ket le tudtuk küzdeni. Az elIntézetében immár több éve kor is tanítanunk kellene, ha ső próbálkozások óta már végeznek komoly politechni- nem lenne világgazdasági je- sok idő telt el, s azt kell megkai gyakorlatokat a kémia, fi- lentősége. E gyakorlatokon állapítani, hogy új rendszezika—kémia és biológia sza- résztvevők tehát egyidőben rű oktatási módszerünk igen kos középiskolai tanárjelöl- elméleti és gyakorlati vizsgát eredményes volt, mert számos tek. E politechnikai gyakor- tesznek a vegyészképzés so- olyan vegyészhallgató hagyta latokat az intézetben dr. Mé- rán tanult összes fő- és mel- el egyetemünket, aki azóta száros Lajos adjunktus vezeti, léktárgyakból. fejlődő szerves vegyiparunk aki a következőket mondotta t > sokatígérő szakemberévé vált, el erről a munkáról. Segí&ég 3Z iparnak s ugyanezt várhatjuk a tanulmányalkat ezután befejeKépesséávizsgálatok — Ez a munká nagyon igé- ző hallgatóinktól is. r ö B nyes és költséges. Milliós L. F. Megtört a hideg egyeduralma Európában Észak-l rikából ér ezait mehg ciklon visszafelé szoritja a hideg légtömegeket — Lassan túljutunk a legkii.i usabb pon.on A több napos látszólagos ként hetven méter sebességmozdulatlanság után Észak- gel haladó szelet mértek. ElAfrikából, Spanyolországot sősorban az ország déli részéérintve meleg ciklon közele- ről már elmondhatjuk, hogy dik és a hideg lassan vissza- túljutott a hideghullám mélyfelé vonul. pontján, de csak lassú váltoA változás hazánk éghajla- zásra van kilátás. Még szomtára is hatással lesz. Sajnos, baton is mínusz 10 fok körül a hidegpárna pénteken még lesz a hőmérséklet és a fotöbb kilométer magasan fe- kozódó felhősödés miatt keküdt a Kárpát-medence fe- vesebb lesz a napfény, a szél lett, ám déli 12 órakor Bu- is élénkül, tehát a mélypont dapest fölött 8—10 kilométer elhagyása még nem sok örömagasan már másodpercen- met hoz. (MTI) — Elsősorban igyekeztem nagyságú beruházások, műmegtalálni azokat a szakmai szakf segéderők, munkaeszkötulajdonságokat, amelyek a zök biztosítása itt az egyetevegyészek között elméleti és men természetesen nem volt gyakorlati síkon egyaránt lehetséges. A berendezések megvannak a jó képességű, elkészítésénél egyetemi halikezdeményezőkészséggel ren- gatók működtek közre, akikdelkező személyeknél. Ebből nek első tevékenysége a műa célból 20—60 éves korú, helygyakorlat volt. Igyekezszakmájukban kiváló és kö- tünk elsajátíttatni a hallgazepes egyén életrajzát, képes- tokkal alapfokon néhány ségproíilját vizsgáltam meg. mesterséget, hogy „ leendő A vizsgálat a szakmai és az munkahelyükön beosztottjaiáltalános műveltség területé- ik munkájával, legalább ilyen re esett. Az eredmény az szinten, tisztában lehessenek volt, hogy a gyakorlati és el- (csőszerelés, hegesztés, formélerti területen egyformán rasztás, esztergálás, villanykiváló eredményt elérő sze- szerelés, lakatosmunka stb.). mélyek közös tulajdonságai- A kizárólag önkéntes alapon nál előkelő helyet foglal el a dolgozó hallgatók számára ez szakmai tudáson kívül az ön- a munka nem jelentett túltevékenység, az emberekkel terhelést, mert azt szinte való bánni tudás, a helyes ™int szórakozást fogták fel. pedagógiai érzék. Amikor a felszerelést elkészítettük és alapfokon megindulSokoldciú kémiai képzés hattunk a kémiai munkával, vegyigyáraknak konkrét gya— Napjainkban a középis- korlatokat, feladatokat olkolai politechnikai képzés dottunk meg. Ezek a megoleredményeit az egyetemi ve- dások természetesen üzemi gyészképzésben nehéz még gyakorlatok, országos tudolemérni, a mozgalom fiatal- mányos diákkörök, diplomasága miatt Tapasztalataink munkák tárgyát képezték, ilviszont igazolják a középis- letve tudományos dolgozatok, kolai politechnikai képzés magyar és külföldi kongreszhelyességét. Szükséges tehát szusok előadásanyagát adták, folytatásuk az egyetemi tanulmányok során ls. Egyete- £ fe'lffdés Ú'íaí műnkön bevezettem — spe- ' ctólkollégium keretében - a _ Eljutottunk olyan szingozfazisu katalitikus reakci- tig> amikor most már egy jól ókkal, csőkemencékkel mu- használható laboratóriumunk ködo kémiai reakciók elméle- van> hogy harmad-és negyedti es gyakorlati oktatását. Ez éves hallgatók számára a kaa szerves nehezvegyipan tal[zjs néhány területéről épmódszer, amely csak automa- pen úgy példákat mutathatizált körülmenyek között tunk be, mint ahogyan azt működik, a világ iparaban tesszük a preparatív szerves nagyon fontos helyet foglal el, kémiában is. Mi azonban mert enélkül a szerves alap- nemcsak magas szintet, haanyag nem piackepes. A mu- nem áfondó fejlődést igyekgumi, a műben zin, a muanya- szünk biztosítani. Ez az igény gok ennek a módszernek kö^ azonban az előbbieket jóval szönhetik olcsóságukat, s túlhaladja, s nagy beruházási ezért napjaink technikai for- lehetőségekkel rendelkező radalmában előkelő helyet ipari kutató intézetek segítben kivegyük részünket a l foglalnak el. Ennek műveié- ségét igényli. E fokon is megvilágűr meghódításából*. I se laboratóriumi szinten is. a találtuk, hogy négpazdaságunknak mely területével szövetkezve tudjuk fejlődésünket tovább gyorsítani. Oktatási és műszaki újdonságok tekintetében előre meg nem tervezett úton járni nagyon nehéz. Lelkes fiataljainkkal ESZPERANTÓ HÍREK A neves eszperantó írónak, ged, a napfény városa* címa szegedi születésű Baghy mel több mint egyoldalas Gyulának rövid két hét'alatt eszperantóul írt városismera negyedik eszperantó műve tetőt közöl, látott külföldön napvilágot. * A Lengyelországban kiadott Az Egyetemes Eszperantó Színek című novellás kötete Szövetség Világ Kultúrája fél év alatt fogyott el. A címen új nemzetközi irodaiharmadik kiadásban megje- mi, film- és színházművészelent magyar—eszperantó ti folyóiratot ad kí. A megnyelvkőnyve már nálunk is nyerő tartalmú és külsejű kifogyott. folyóirat első számában ^ Szatmári Sándor eredeti eszperantóul írt novellája is A Magyar Eszperantó Sző- szerepeL vétség hivatalos tájékoztató- * jában, a Hungara Esperan- A Szovjetunió Tudomátisto című folyóiratban a kö- nyos Akadémiájának levelevetkező érdekesebb cikkek ző tagját, N. Baramszkij projelentek meg Szeged eszpe- fesszort Lenin-renddel tünranristáitól: -Az eszperantó tették ki a gazdasági földrajz nyelv tudása az orosz nyelv és az oktatás területén végtanulását is könnyebbé és zett kiváló munkájáért. A alaoosabbá teszi*. »Hány kitüntetett tudós gyakran ember használja az eszpe- használja tudományos munrantó nyelvet a világon?* káiban az eszperantót is. A "Az eszperantó pedagógiai szegedi eszperantisták nevéértéke*. A PACO című neim- ben egy középiskolai tanár zetközi békefolyőirat "Sze- folvtat vele levelezést, s a tudósnak a szesedi Zamenhni Eszverantó Szakkör és a Béke Eszperantó Szakkör üdvözlő levelet küldött kitüntetése alkalmával. Kocsikísérőkei és raktári segédmunkásokat, éjjeliőrt — szegedi lakosokat felvesz a FŰSZERT, Dugonics u. 4. szám, fldsz. Az 1963. évi Nyári Eszperantó Egyetemet júliusban Gyulán rendezik meg. A város tanácsának művelődési osztóivá már most kéri: az érdeklődök közöljék címűket, hogy a részletes tájékoztatót címükre megküldhesse. A tavalyi eszperantó egyetemen a szegedi eszperantisták közül húszan vetttek részt. Százharminc megvalósult újítás, másfél millió forint haszon A jutaárugyár újítómozgalmának mérlege értékük tavaly meghaladta a korábbit. dülését elsősorban az alapozta meg, hogy a vállalat és felettes szervei helyesen készítették el a feladattervet, A Szegedi Jutaárugyár is újítások előkalkulált haszna tartották, hogy az újítók az igen sokat fejlődött az utób- 567 ezer, utókalkulált haszna újítás arányóban részesüljebi években. A termelés pedig több mint egymilió nek a haszonból. Ez ösztönmennyisége jórészt azért nő- forint Az újítók számára zően hatott, vekedhetett, mert a gyár 99 ezer, a közreműködőknek A tavalyi esztendő újítási műszaki adottságai is foko- 8400 forintot fizettek ki. mérlegének érdekes adata, zatosan javultak. Ez az újí- E számok sok munkát ta- hogy az eddiginél nagyobb tómozgalom segítsége nél- karnak, és egyben bizonyít- számban jelentkeztek kül elképzelhetetlen lett ják az üzem műszaki gárvolna. Bár a beadott újítá- dájénak segítőkészségét is. A női újítók sok szánta némileg csökkent, műszaki beosztású dolgozók, különösen Sugár István fő- — kíIenc nyújtott be ujítechnológus, Hódi István fő- tást- Bár újításaik nem tulmechanikus. Nyári János fo- ságosan nagy jelentőségűek. nodai és Szotyori N. László feltétlenül meg kell állapíAz ujitomozgalom fellen- szövödei osztályvezető min- tani. hogy legalább kilenc.-.ix-x. —i tlzed résZ(jk megfelelt a követelményeknek. szívesen segített 1962 áprilisában újítási verseny kezdődött a Szegedi s ezzel irányt mutattak az a fizikai munkakörben dol- Jutaárugyárban, júliusban üzem dolgozóinak. Sok szó gozó újítóknak. pedig újítási hónapot ls esett újítási problémákról Az elért sikerhez feltét- rendeztek. Az újítási vera termelési tanácskozásokon lenül hozzájárul az is, hogy senvt a közeljövőben értéis. a vállalatnál mindig határ- kelik, s nemcsak a legjolfb A jutagyári újítómozgalom időn belül készült el a be- újítókat, hanem a legjobb fejlődéséről világosan be- adott újítások véleményezé- közreműködőket, és az újíszél egy-két számadat: se, elbírálása, s a megérde- tások bevezetésének előse1962-ben 268 újítást nyúj- melt újítási díjakat haladék- gítőit is megjutalmazzák, tottak be a vállalathoz, kö- talanul ki is fizették. Az Nagygyörgy Imre, #llük 135-öt elfogadtak és újítási díjak megállapításé- a Szegedi Jutaárugyár párt129-et be is vezettek. Az nál mindenkor szeim előtt titkára. A termelőszövetkezetek bátran alkalmazzák az ösztönző jövedelemelosztási formákat! A Földmüvelésügyi Minisztérium javaslatai az elosztás továbbfejlesztésére Az elmúlt évek tapasztó- mezőgazdasági értesítő 3. termékrészesedést. A minlszlatai bebizonyították, hogy a számában jelentek meg. térium javasolja, hogy termelőszövetkezetek megszi- . ,,, ... a szövetkezetek az anyagi lárdulásához jelentősen hoz- A nHvenytermelésben- Ku" ösztönzést a növényvédezájárultak a különböző ősz- lónösen a kapasnövények ter- lem területére is terjesztönző jövedelemelosztási mesztésében a munkaegység szék kl. módszerek. A Földművelés- jóváírás és ezzel együtt az Az állattenyésztésben légügyi Minisztérium összegyűj- egész termés bizonyos száza- eredményesebbnek bizonyult tötte a tapasztalatokat, és ja- lékának kiadósa a legelter- a végtermékek utón megállavasolja a termelőszövetkeze- jedtebb. Ezenkívül széles pított munkaegység jóváírás, teknek a legeredményesebb körben alkalmazzák a külön- továbbá a terven felül elért módszereket. A javaslatok a böző célprémiumokat és a eredmények premizálása. A ——• minisztérium javasolja, hogy a következő időszakban a munlindíjazást és a célprom'zálást elsősorban a takarmányértékesülés és az előállított termékek minősége alapján állapítsák meg. % Mind nagyobb jelentőségű a gépesítésben dolgozók anyagi ösztönzése. Itt legelőnyösebb a teljesítménytől függő munkaegység javadalmazás mellett a munka pénzbeni díjazása. A géppel művelt kapóskultúráknál jól bevált a terméseredményektől függő premizálási rendszer. A pénzben! munkadíjazást alkalmazó termelőszövetkezetekben is szükségesnek látszik a különböző premizálási formák fenntartása, akár pénzben, akár természetben. A minisztérium javaslatai végül hangsúlyozzák, hogy a munkadiiazás és a jövedelemclcsz ás ir.ó 'szerc'nck megválasztása a termelőszövetkezeti tagság, illetve a közgyűlés joga. Ennek a jogának gyakorlásában az illetékes párt- és állami szervek támogatják. Kívánatos, hogy ebben az esztendőben a termelőszövetkezetek bátran alkalmazzák az anyagi ösztönzés legjobb módszereit, amelyek mind a gazdálkodás erősödését, mind pedig a tagság jövedelmének növekedését elősegítik. (MTI) Társadalombixtosítási tanácsadó A nyugdíj összegének megállapításánál figyelembe vehető munkabérről A NYUGDÍJ összegét a ben lehet számításba ven- nem tartozó munkáért járó munkabér alapján állapít- ni, mint amilyen mértékben díjat sem. ják meg. A nyugdíj összegé* az a dolgozó munkaidejét a nek megállapításához mun- munkakörére előírt teljes kabérként általában a fő- heti munkaidőre kiegészíti, foglalkozás keretében kapott olyan juttatásokat kell •SÍMUNKAÜGYI KÉRDÉS: Ha a dolgozó évHELYETTESITÉSÉRT közben me.ov .nyugdíjba. jar-e az egesz evre esedeszámftásbá venni, amelyeket ^Pott díjazást csak abban £ " szabad»á ? „ a„i—az esetben lehet korlátozás „ tí.oi:"' VAIASZ: Ha munkaviszonya meg a dolgozó évközijen és szaa munkáltató a dolgozónak aze!??loen ,lene' *"™a«>za5 a munkaköri kötelsségéhez ne,kbl felembe v«inl,ha tartozó munkáért a mun- * do g?zó ? helyettesítést a gzűnik kabér alapból fizetett ki. J1^ Mtta ^^Ha dolgozó munkaviszonya év Annál a dolgozónál, aki »"ere£eben látta el. Ha közben szűnik sza_ 1962. május 31-e után kéri S^^Sn^SteSSk badságát még nem%ette ki, nyugdíjazását, a főfoglalko- ^n^bam vévezte i hetaet- a «abadságot a ledolgozott zásban kapott munkabért a jjftf"; hónapok arányában pénzben (alapbért, prémiumot, kór- kfP°" kell megváltani. Ez a renoótlékot és az egyéb pótlé- ^ni ha f h Sw, delkezés vonatkozik arra az kokat, túlóradíjat, túlóra ál- vin"'j a helyettesítés talányt stb) korlátozás nél- egyfolytában a 30 kül számításba veszik. nem haladta meg. A mellékfoglalkozásban és A nyugdíj összegének ki- érvényesül második állásban kapott számításánál egyáltalán nem hogy ha munkabért azonban csak ab- lehet figyelembe venni a ban az esetben lehet figye- nem munkabér jellegű jutta't esetre is, ha a munkaviszony ^ nyugdíjaztatás miatt szűnik meg. Természetesen itt is az a szabály, a munkaviszony megszűnése előtt a dolgozó már egész évi szabadságát lembe venni, ha a dolgozó tásokat, mint például a kl- kivette, akkor ezen a címen heti mtínkaideje a főfoelal- küldetési költséget, a külön- semmiféle levonást eszkökozásban (első állásban) élési díjat, az újítási díjat, a zölni nem szabad. Ha a dolmunkakörére előírt teljes nyereségrészesedést, a sza- gozó ismét munkába állna, munkaidőnél kevesebb és a badságmegváltás összegét, új munkahelyén számítják nyugdíjazást megelőző öt nem a béralap terhére fize- be a kivett többletszabadéven át mellekfoglalkozása tett jutalmat, hűségjutalmat ságot. A fent közölt rendel(második állása) alapján is stb. Nem lehet figyelembe kezések nem vonatkoznak az betegség esetére biztosított, venni a munkáltató külön önkényesen kilépőkre, valaA mellékfoglalkozásban (má- megbízása alapián a dolgozó mint a fegyelmi úton elbosodik állásban) kapott mun- munkakörébe, illetve a nvun- csátott dolgozókra, ka bért csak olyan mérték- kaköri kötelezettségéhez Dr. K. X.