Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-17 / 13. szám

Csütörtök, 1963. január TL DÉL-MAGYARORSZÁG Április 4-re készül a Szegedi Kenderfonógyár szocialista címért küzdő szakmáhya A szocialista munkaver­senyben már többször mu­tattak példát a Szegedi Ken­derfonógyár dolgozót. Így volt ez a szocialistabrigád­mozgalom kibontakozásának időszakában is. Tavaly pedig, amikor már az üzemben megerősödtek a szocialista címért küzdő brigádok és közülük többen elnyerték e megtisztelő címet, ismét pél­damutatóan léptek előbbre a kenderfonógyárlak. llsönrk kezdeményezték Szegeden a szocialista szakmány címért folyó versenyt. A vizes fonó üzemrész Sal­tai szakménya már 1982 ta­vaszán meghonosította üzem­részében a szocialista brigád­mozgalom magasabb szintű versenyét. Hónapról hónapra szép sikerekkel gazdagította a kongresszusi verseny ered­ményeit Amákor pedig egy­más után érkeztek Újszeged­ről. a testvérvállalattól a mi­nőségi reklamációk, a Sallai szakmány elsőnek vállalt védnökséget az úgynevezett öt és feles L vizesfonál gyár­tása felett. Ugyanakkor szocialista szerződést kötött az Újszegedi Kender-, Len­szövő Vállalat néhány szo­cialista brigádjával. Ezt a vállalást eredményesen teljesítette a szakmány. Jó munkájukért az újszegedi üzem vezetői levélben mond­tak köszönetek Az év második felében a kongresszus tiszteletére to­vábbi fonalak gyártása fe­lett vállalt védnökséget a Sallal szakmány. Az eredmé­nyeken felbuzdulva, most hazánk, felszabadulásának 18. évfordulója tiszteletérc tovább szélesiti a minőség felett vállalt védnökségét. A kiváló dolgozók azt is vál­lalják: a még 100 százalék alatt teljesítő társaikat segí­tik. hogy felzárkózhassanak a többiekhez, a 100 százalék felett teljesítőkhöz Régi és újabb felajánlá­saik teljesítésével 1963-ban szeretnék elsőnek elnyerni a megtisztelő szocialista szak­mány címet a Szegedi Ken­denfonógyárban. Mondanivaló és cselekvés Sztanyiszlavszkij születésének 100. évfordulóján A világhírű szovjet szín- zikailag — írja egy helyen —, rendszerrel, sokszor türel­házi rendezőt nálunk aligha az érzés kisebb vagy nagyobb metlenkedtek e kínosan pon­kell valakinek is bemutatni. A száz éve született Szta­nyiszlavszkij ról szinte min­den színházbajáró tudja, hogy munkásságának jelen­tősége jóval túlnőtt hazája határain, hogy mint színész­nevelő és elméletíró száza­dunk első felének legnagyobb mértékben feltétlenül feltá- tos és hosszadalmas felkészü­mad benne*. Ez Sztanyisz­lavszkij rendszerének alap­gondolata, ez az ő legna­gyobb felfedezése. Módszer és technika Sztanyiszlavszkij felfedezé­lés miatt Minek vacakolunk ezzel a sok aprósággal? Ho­gyan lesz így előadás? Ké­sőbb értették meg, hogy ez az aprólékos munka a szerep sajátosságainak megismeré­sét segítj, azt szolgálja, hogy az eladáson minél nagyobb __ sének megvalósítása teljesen _ hatású színpadi egyénisége átalakította az előadás elő- intenzitással tolmácsolhassák volt, akinek tevékenysége készítésének munkáját, a szí- az egyes szerepek mondani­nagymértékben befolyásolta nész felkészülését. Az orosz valóit az egész világ színjátszását rendező egészen különleges De amire a színészek leg­próbarendszert vezetett be. jobban vágytak, a szorep szfl­A rendszer Elmélete tulajdonképpen vegének elmondását Szta­Sokan hallottak a nagy nem is más> mint ezeknek az nyiszlavszkij még ezután sem szovjet rendező úgynevezett új módszerbeli-technikai el- engedte meg Előbb rendkí­>• rendszeréről* ls Vagyis ar- « ««i u-™. .... ról a módszerről, amelyet Sztanyiszlavszkij a színészi alkotással kapcsolatban azért dolgozott ki, hogy a színpadi alak megteremtésének mun­káját tudományos alapokra helyezze. Ez volt a színészi alkotások első tudományos járásoknak az összessége. vül aprólékosan kis fizikai Sztanyiszlavszkij előtt a cselekvésekre bontotta a sze­szfnhází rendezők úgy kezd- repeket, és pontosan megha­tek munkához, hogy a pró- tározta, hogy a színpadon az bákat igyekeztek minél előbb egyes jelenetekben mit kell a végleges előadáshoz hason- csinálnia a színésznek. Ekkor lóvá tenni. Arra törekedtek következett a felkészülés feg­például, hogy a színészek le- fontosabb része. A szinészek­hetőleg gyorsan megtanulják nek ezeket az egészen apró elmélete. Erről" a "rendsLrrőí szövegeiket. Sztanyiszlavszkij fizikai cselekvéseket kellett azonban sok téves elképze- másképp dolgozott. Valóság- eljátszaniok a színpadon, de lés és torz gondolat terjedt gal rettegett attól például, még mindig szöveg nélkül. A el nálunk főképpen azért, a "ínész idő előtt szo jelenetek tartalmának pontos mert Sztanyiszlavszkij köny- szerint megtanulja szerepét, ismeretében játszották végig veinek eddigi fordításai kö- Atto1 íeU, hogy a színész igy szerepüket. Közben nem arra ... „ w csak szöveget mond, s nem ügyeltek, mit kell mondaniok zul a legtöbb korántsem fa- törekszik a jellem minél tel- és mit kell érezniök, hanem fogástalan, sem az egyszerű jesebb értékű, Intenzívebb kizárólag arra, mit kell cse­bemutatására. lekedniök. A szerep kidolgo­zásának egyharmada —mint Sztanyiszlavszkij mondotta — ezzel véget is ért. Most má/ hozzá lehetett kezdeni a szöveg megtanulásához. szőveghfiségben, sem pedig a nagy rendező gondolatainak visszaadásában. Kiindulópont Minden művész megvár­Próbák A nagy orosz rendező, mint mindenki, a felkészülést a darab tanulmányozásával kezdte. Az az aprólékos rész­hatja az ihlet pillanatát. Az letesség, és kínos pontosság író, a festő, a szobrász, a ze- a??nban- « probaknak neszerző letszésszerintí ideig ^ben a srakaszáb^ megko­ülhet munkaasztalánál papír- ^l^^^tte ral, ceruzával a kezében, ,„,.,, „„„„„.,,, vagya műtermében ecsettel színésztől nemcsak saját sze- iavSzkij a próbák idején vég­és vésővel, és csak akkor ^m az egész da- zett_ Módszerének részletes kezd munkához, ha eljutott tóké,etes ^meretet ismertetéséhez könyvre len őt minden más rendezőtől. A Acél Mindez természetesen csak halvány váza annak u rend­kívül szerteágazó, bonyolult munkának, amit Sztanyisz­követelte meg. Sőt, a színé­szeknek még azt is tudniok ne szükség. Bármennyire is fontos azonban a rendszer az ihletig, az alkotásra ser­kentő lelkiállapotig Máskép­pen van ez a színésznél. Ha felmegy a függöny, ha meg­kezdődik az előadás, neki ját­szania, alkotnia kell, íügget- a . .„ „ lenül attól, hogy az ihlet ál- életének azokat a szakaszait kájának összefoglalásánál i8. amelyek a darab kezdete Minden arra szoigáU az ö kellett, ami nem volt, nem technikája, Sztanyiszlavszkij ehetett a darabban: tó kel- mindig óvott attól hog töb. J** dolgoznak fel kellett bel lássunk benne' eszk'özné,; építeniok a színpadi alakok a realigta gzínjátszás techni­la pofában van-e. Sztanyiszlavszkij rendsze­rének megteremtésében eb­ből a sajátos helyzetből in­dult ki. Mit tegyen a színész, hogy az előadás kezdetét fel­készülve, az alkotásra leg­alkalmasabb állapotban fo­előtt, illetőleg a darab befe­jezése után játszódtak le. Ezenfelül elvárta, hogy a színész a darab apró, jelen­téktelennek látszó részleteit is elképzelje, kigondolja. Ka­tajev Sikkasztók című darab­gadja? Sztanyiszlavszkij előtt minden szakember úgy fe­lelt erre a kérdésre, hogy a színész ébressze fel, teremtse meg lelkében annak az em­bernek az érzelmi világát, akit ábrázolnia kell a szín­padon, s akkor jól tud majd játszani. A nagy orosz ren­dező másképpen válaszolt a kérdésre. Az érzelmi átélés fontosságát természetesen nem tagadta, de azt tanítot­ta róla, hogy az nem kezde­te, hanem vége, befejezése, eredményé a színészi felké­szülésnek. A felfedezés Mit kell hát csinálni a szí­nésznek, hogy alkotásra al- kellett lennie kalmas állapotba kerüljön? Nem az a fontos — tanította Sztanyiszlavszkij —, hogy az érzelmeket kutassuk és ke­ressük. Azoknak az egyszerű fizikai cselekvéseknek a vég­rehajtása a feladat, amelye­ket a szerep megkövetel. »Ha pénztáros szerepét játszó szí­nésznek részletesen el kellett mondania, mi van a pénztár­ban. Olyasféle általánosság persze, hogy pénz. elégtelen válasz volt Sztanyiszlavszkij számára. A színésznek ilyen­féle kérdésekre kellett fele­letet keresnie: mennyi pénz van a pénztárban, milyen címletekben, hogyan vannak összerakva stb. A darabban minderről, magától értető­dően, szó sem volt, a vála­szokat a színésznél; magának kellett kitalálnia. Természe­tesen akármit nem mondha­tott; feleleteinek az ábrázo­landó alak jellemével és az adott helyzettel összhangban rendszerében, hogy hatéko­nyabban feltárhassa a drá­mai alkotás mondanivalóit, és segítséget nyújtson a szí­nésznek a színpadi alak mon­danivalójának és tartalmá­nak intenzív és hatékony tolmácsolásához. ö. L. Harc a hideggel A szeged-baktói Felszaba­dulás Termelőszövetkezet hatalmas üvegházai körül valósággal tombol az ítélet­idő. Helyenként térdig érő hóbuckákat hord össze a szél és süvítése a langyos levegő­jű blokkházakba is behatol. Mintegy százezer darab téli karalábé felett őrködnek itt a kertészek. A primőrök szé­pen fejlődnek, s az értékes termést nagy gondossággal óvják az időjárás vi­szontagságaitél, a mostani rendkívül erős fagyoktél. A külső hőmérséklet már na­pok óta mínusz tizennyolc fok a hajnali órákban. A mostoha időjárásra felké­szültek a kertészek, s amint az üvegházban plusz tíz fok alá esett a hőmérő higany­szála, azonnal megtették a szükséges Intézkedéseket. A termálvízfűtés mellett be­kapcsolták a kazánokat is, amelyekben kokszot éget­nek. Nemcsak fokozott fűtéssel védik a zöldségféléket, ha­nem már a behatolásnál kül­sőleg is elszigetelik a fa­gyos szelet. Még az ősszel és a tél elején a szövetkezet asszonyai sok száz nádta­karót készítettek. Ezeknek most jó hasznát veszik. Kö­rülrakták velük az üveghá­zakat Egyedül a tetőzetet hagyták szabadon, hogy a fény változatlanul érje a zöl­dellő növényeket A napfény ugyanis a melegnél is fon­tosabb. Amíg a kemény fa­gyok tartanak, éjjel-nappal kétszeres fűtéssel védik a gyenge téli primőröket a hi­degtől, az erős fagyoktól. Hatvanezer új propún-butún gúzfogyasztó 1963-ban Az Országos Kőolaj- és Gázipart Tröszt kereskedel­mi vállalata és az ÁFOR, az olajfinomítók jó munká­jának eredményeként 1962­ben az előirányzottnál több új fogyasztót kapcsolt be a propán-bután gázellátásba. Ügy tervezték, hogy húsz­ezer háztartásnak juttatnak a gazdaságos, praktikus, tisz­ta tüzelőanyagból, végül is a rendelkezésre álló készlet lehetővé tette 25 000 fogyasz­tó bekapcsolását Ezzel száz­hetvenezerre emelkedett a palackgázzal ellátott háztar­tások száma. A finomítók propán-bután gáztermelését az idén tovább növelik és úgy tervezik, hogy 60 000 új fogyasztóra ter­jesztik ki a palackgáz­ellátást. A tröszt és az ÁFOR felkészült a jelentős fejlesztésre, megfelelő meny­nyiségű gázpalackról és hoz­doskodtek Csupán gumi­tömlő nincs egyelőre ele­gendő. Remélik azonban, hogy mire a nagyobb téte­lek szétosztására sor kerül, ez a kellék sem hiányzik. Az első félévben előrelát­hatólag húszezer új gázhaez­nálati engedélyt adnak ki. Az engedélyeket két héten belül eljuttatják a tanácsok­hoz, s azok döntenek róla, a szükségletek Ismeretében, kinek juttatnak ^ázt. A ren­delkezésre álló készletet igyekeznek úgy elosztani, hogy az ország minden ré­szébe jusson belőle, nagyobb részét azonban azokra a vi­dékekre irányítják, ame­lyek nem esnek bele a ter­vezett országos földgáz­távvezeték útvonalába, te­hát Észak-Dunántúl, Sza­bolcs-Szatmár, Bács és Pest megye ellátatlan városaiba, zátartozó szerelvényről gon- falvaiba. (MTI) @Jktttink nufímnn Munkaszüneti napokon is fűtik a bölcsődéket Január 9-i lapszámunkban tolmácsoltuk a szülők pana­szát, hogy a Partizán utcai bölcsődében nem találták meg­felelőnek a fűtést Különösen sok gondot okozott a helyisé­gek bemelegítése a munkaszüneti napok után. A cikk nyomán a városi tanács egészségügyi osztálya megvizsgálta a panaszt, azt jogosnak találta és gyorsan in­tézkedett is. Így ezentúl munkaszüneti napokon is fűtik a szegedi bölcsődéket, hogy megfelelő melegben lehessenek az apróságok. Javult a gyermekorvosi ellátás Új szakrendelő nyílt — Nincs már ellátatlan körzet A múlt évben igen sokat útig), a Lenin körút (a Du­fejlődött Szegeden a gyér- gonics térig), a Dání utca, a mekorvosi ellátáE. A város Béke utca (a nagykorúiig), a nyolc körzetében bevezették Moszkvai és a Bécsi körút a rendazerés 'gyermekszak- belső oldala, valamint a Bá­orvorsi rendelést. A város két nomkert sor lakóinak gyer­körzetébe — a Belvárosba és mekei részére lesz rendsze­Mihálytelekre — azonban res gyermekszakorvoej ren­nem jutott körzeti gyermek- de lés. gyógyász. E gondok felszá- A Lenin körút 20. szám moláfiáról tanácskoztak a alatti rendelőhöz tartozik a szegedi gyermekgyógyászok. A megbeszélésen dr. Széli Éva, a városi tanács egész­ségügyi osztályának gyer­mekgyógyász szakfőorvosa örömmel jelentette be, hogy elkészült a Takaréktár ut­Szeged megyei jogú városi tanács egészségügyi osztálya kéri a szülőket, hogy miután nagy nehézségek árán sike­rült az egész város területé­re kiépíteni a gyermekszak­orvosi hálózatot. mindenki a körzeti gyer­mekszakorvost keresse fel gyermeke betegsége esetén. Csak a legszükségesebb esetben, elsősegélynyújtás céljából keressék meg a ren­Felső Tisza-part (a nagy kör­útig), a Római és Brüsszeli körút belső oldala, a Csöng- delőintézetet, vagy a polikli­rádi sugárút Tisza-part felőli nikát A gyermekszakorva­oldala, a Vidra utca, a Le- sok azt is vállalták, hogy nin körút (a Kígyó utcáig), vasárnap délelőtt ügyeletet „ — a Kígyó utca a Klauzál tér tartanak a poliklinikán. ea és Lenin körút sarkán és a Kállay Ödön utca. A gyermekorvosok tanáca­az üj körzeti gyermekgyó- Az újszegedi, Csanádi ut- kozásán bejelentették, hogy gyászati szakrendelő. ca 34. szám alatti rendelő- igen modern berendezéssel A korszerűen felszerelt ben egész Újszeged gyerme­rendelóben már január 15-től kei részére rendelnek, rendszeres szakorvosi ellá- a II. kerületben a követ­tásban részesülhetnek az ide kezeképpen alakult a kör­tartozó gyerekek. Beszámolt zeti felosztás: A Párizsi kör­arrél is. hogy , út 41. szám alatti rókusl ta­Mihálytcleken is megkez- nácsadóhoz tartoznak a Pári­dődött a gyermekgyógyá- körút külső oldalán, a szati szakrendelés a ta- Kossuth Lajos sugárút pá­nácsadó helyiségében. ratlan oldalán, a Béketele­Ezzel befejeződött Szegeden psn, a Halgazdaság és a a körzeti gyermekszakorvosi rendelőhálózat kiépítése, nincs ellátatlan körzet. A tanácskozáson a közös megbeszélés eredményeként Csongrádi sugárút mindkét oldalán lakók. A József Attila sugárút 05. szám alatti rendelőben, a felsővárosi tanácsadóban a megnyílt az újszegedi gyer­mekkórházban egy új, 25 ágyas gyermek, fül-orr -gé­pészeti osztály, ahol a speciális esetekkel foglalkoznak kiváló szakor­vosok. Üj határozat is szü­letett. s eszerint ezentúl a körzeti gyermekgyógyászok látják el a területükhöz tar­tozó bölcsődéket is. a várost tíz körzetre osz- Római és Brüsszeli körút pá­tották fel. A következő körzeti elosztás­ban lehet majd igénybe ven­ni a gyermekszakorvoci ren­deléseket: ratlan oldala (a Tisza-par­tig), a Tisza-part, körtöltés (a Csongrádi sugárútig) la­kóinak gyermekeit látják el. A Petőfitelep VII. utcájá­Szfnpadi feladatok Ilyen aprólékosan haladt végig Sztanyiszlavszkij a szerepek és a darab minden mozzanatán. A színészek, a színész helyesen játszik fi- amikor először ismerkedtek a Bz oWasó íria Életveszélyes ródlizás Mint pedagógusnak, a fe­lelősségérzet diktálta, hogy ne hagyjam szó nélkül a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt veszélyeztető -szó­rakozást*, a múzeum előtt. Szerintem csupán szerencsés véletlen, hogy eddig még nem történt semmi baj az életveszélyes ródlizás miatt. A múzeum oldalfeljáróját leszórták és most a gyerekek a meredek lépcsőn szánkóz­nak. Ha megtörténne a baj, kit terhelne a felelősség egy gyermek, vagv egy éppen arra járó felnőtt komoly sé­rüléséért? Gondoltak-e K. Béla, a Juhász Gyula Alta­lános Iskola, H. Mihály, Az I. kerületben az Oe- ban rendelnek a Petőfitelep, kola utca 25. szám alatti ren- Uj-Petőfi telep, Fodortelep, delőben a Korányi Sándor ONCSA-telep és Bafctó kör­rakpart. a Kállay Ödön utca, zetében lakók gyermekei ré­a Kígyó utca (a Lenin kör- szére. , A III. kerületben három körzetet alakítottak ki. Az egyik rendelő a Kálvin tér 16. szám alatt fogadja a Moszkvai és a Londoni kör­út belső oldala, a Marx tér, a Kossuth Lajos sugárút II. kerület felé eső oldalú, a Do­rozsmai út III. kerület felé eső oldala, a Szél utca (a Petőfi Sándor sugárútig), va­lamint a Petőfi Sándor su­gárút páratlan oldalán lakó gyermekeket. A Váradi utca L szám alatti rendelő körzetének határa: a Bécsi körút külső oldala (a Petőfi Sándor su­gárútig). a Petőfi Sándor su­gárút páros oldala (a Szél utcáig), valamint a Szél ut­ca. A Hattyastelepen lakó gyermekek is ebbe a kör­zetbe tartoznak. Ságváritelep gyermekei ré­szére a ságváritelepi rendelő­intézetben lesz rendszeres gyermekezakorvoai ellátás. vagy M. József az Árpád té­ri iskola tanulóinak szülei, vagy ők maguk a gyerme­keket arra, hogy életveszé­lyes játéknak hódolnak? Sorolhatnám még a többi gyerek nevét ls. A veszé­lyes körülményekről bárki meggyőződhet, aki az esti szürkületben megtekinti a lépcsőn való liajmeresztő ródlizást. Azt hiszem ez az életveszélyes játék megszűn­ne, ha a múzeum igazga­tósága gondoskodna a lép­cső letakarításáról, s ezzel megakadályozná a könnyel­műséget. Sz. A., technikus tanár. Hazánk első kambodzsai nagykövete átadta megbízólevelét Réczei László, a Magyar Népköztársaságnak a kam­bodzsai királyságba kineve­zett rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete január 15-én átadta megbízólevelét Norodom Szihanuk kam­bodzsai államfőnek. (MTI) IrcT i rt»fi»?sst«r Budopes ea A magyar—iraki tájékoz­tatási egyezmény idei mun­katervének megtárgyalására és aláírására szerdán dél­után Budapestre érkezett Abdul Baki Al-Szalam, az iraki tájékoztatási miniszté­rium főigazgatója. A Ferihe­gyi repülőtéren 'Naményi Géza, a kormány Tájékoz­tatási Hivatalának vezetője, valamint a Külügyminiszté­rium és a Tájékoztatási Hi­vatal vezető munkatársai fosadták. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents