Délmagyarország, 1963. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-04 / 2. szám
Péntek, 1963. január 4. DÉL-MÁGYA R ORSZÁG 3 UJ EV, UJ TERVEK A Szegedi Kéziszerszámgyár termelése évről évre egészségesen fejlődik. Tervei reálisak, ha néha egy kicsit feszítettek is. Joggal mondhatjuk, helyes az az elgondolás, hogy a kis üzemeket nagy vállalattá tömörítik, mert valóban ez biztosítja legjobban a fejlődést, az alkotó munka kibontakoztatáreláthatóan 1 millió forint értékűvel lesz több a tervezettnél. Az 1963-as versenyvállalásban ugyanennyivel szeretnék megtoldani a tervet. Új gyártmányok Ennyit visz tehát a kéziszerszámgyár hajója. S a rakományt segít majd előállítani az új precíziós öntöde, sát. Szóval az utóbbi években, amely márciusiban kezdi meg mióta a szegedi üzem a kéziszerszámgyárak nagy családjába tartozik, láthatóan kedvező szelek dagasztják vitorláit. Ezzel mindjárt azt is rögzítjük, hogy ha nem is gőzerővel, de szépen halad a munkát. Az új üzemrész nemcsak saját szükségletre, hanem megrendelésre is dolgozik majd. A hajó egyéb rakományairól, amelyekről nem kellett konkrét számokat közölni, már szívesebben beszéltek a kérdezettek. Elmondották. szeretnének agykedésnek. Ezzel lényegesen megkönnyítik az ellenőrzést Kiemelt intázkedásek A pártszervezet tervéből megtudhatjuk, hogy néhány intézkedést a fontosabbak közül külön kiemeltek. Ezek megvalósításának ellenőrzését a vezetőség egy-egy tagja vállalta magára. Ilyenek például a precíziós öntöde, a munkásöltöző építése és a 175 milliméteres egyetemes fogó gyártása. • Az új évre való készülődés a vállalati termelési taAlap a boldoguláshoz A hétköznapok teremtő, új és új sikereivel állandóan partján az eddiginél ritkább dolgos munkájával ha- együtt kell járnia az ember gonddal, bajjal küzködjön. zánk és népe fejlődé- mind több örömének. Tehát Szeged dolgos lakói az élet sének, életének újabb nagy nemcsak az unokák, hanem minden területén találkoznak állomásához érkezett A tör- a ma nemzedéke élvezi vala- mindazzal, ami társadalmunk ténelemben röpke percnek mennyi új és új eredmé- élőrehaladását, a szocializnyünk gyümölcsét. A népnek mus alapját adja. Szegeden tetszik ez a politika és cselekvően, ki-ki munkájával segítette és segíti megvalósulását. számító esztendők alatt, amelyek a felszabadulás után múltak el felettünk, megteremtettük az MSZMP, a munkásosztály vezetésével, az egész nép cselekvő részvételével a szocializmus alapjait. Sok hősi munkát, áldozatot. helytállást, harcot és gondot takar a megállapítás. S a szocializmus alapjainak M' nácskozással fejeződik be. lerakása az egész országban, a Szegedi Kéziszerszámgyár, két új gyártmányt készíteni s ez a fejlődés a korábbi évek vergődését ismerve feltétlenül dicséretes. Mit visz a hajó? A kéziszerszámok alkotói bizonyára ismerik azt a régi játékot, amelynek visszatérő kérdőszava: mit visz a hajó? Amikor azt kérdeztem tőlük, mit visz a hajó most, s vajon mennyit termel 1963-ban a kéziszerszámgyár, válaszukban kerülgették a tényeket. Mintha attól tartottak volna, hogy a -játék 1963-ban. Ez mái- több mint óhaj az üzemben. Más kéziszerszám-gyáraktól átvett szerszámféléket pedig tökéletesítik, hogy jobbak, szebbek legyenek és a kereskedelmi szakembereknek is jobban tetszenek. Az új tervévre már a harmadik negyedév végén elkezdték a felkészülést. Már rendelkezésükre áll az első negyedév gyártási programja. Elkészítették: a vállalati intézkedési tervet is, amelyben több mint 160 intézkedést jelöltek meg. Közülük néhányat már a múlt év utolItt vitatják meg az 1963-as tennivalókat, hogy az új esztendőben zavartalanul folytathassák a munkát ott és úgy, ahogy 1962. utolsó munkanapján abbahagyták. Bí. P. benne Szegeden is olyan fontos társadalmi változásokat it jelent — teljességre való törekvés nélkül — a szocializmus alapjainak lerakása? Hazánkban a mezőgazdaság szocailsta átalakításával osztatlanul és véglegesen uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. Országunkban a kereső lakosság 96 százaléka a szocialista szektorokban a szocialista ipar, kereskedelem stb. után a mezőgazdaság is szocialistává"" formálódott. A város földterületének 99 százalékát a szocialista szektor műveli. Szegeden is új üzemek épültek, folytatják a gyárak rekonstrukcióját. Számbelileg gyarapodott és öntudatban fejlődött a város munkásosztálya, amely Szegeden is vezető erő. S a szocialista lét alakította és alakítja nemesebbé a város egész lakosságának gondolkodolgozik. Az új, szocialista zásinódját, öntudatát. A kejelent, amelyek az életkörül- tulajdonviszonyok keletkeze- k^ságln^rgcs^DLVa^ánv mények javulását szolgálják, se, megerősödése és végleges SSS kiSvő kisipS győzelme közepette megszűnt ' xv a tőkésosztály. Ezzel nemAz MSZMP töretlenül folytatott politikájából következik, hogy a szocialista építés szabályai* szerint zálogot só napjáig megvalósítottak. kell fízetráök. Másszóval olyan érzésem támadt, rrvintEnnyivel is kevesebb marad az új esztendőre. Ilyen pélha az itteni vezetőiknek nem . dául a betonú'tépités. A vaslenne felhatalmazásuk saját üzemük adatainak közlésére, így aztán nem tőlük, másoktól tudtam meg. hogy 1963ban közel 10 millió forint értékű áruval gyárt tcft>bet a Szegedi Kéziszerszámgyár. Az 1962-es teljesítmény előkos tervköteget kiegészítették a párt- és szakszervezet, valamint a KISZ munkatervével. Ezekben pontos határidőnaptár teszi szemléletessé, mit valósítottak már meg, vagy mikorra kell elkészülnie egyik-másik intézTanfolyam a propagandamunka gazdagításáért Szabályozzák a szakközépiskolák érettségi vizsgarendszerét Az idei tanévben végeznek a szakmai gyakorlat. A szaeáőször szakközépiskolákban badon választható tárgyak: tanuló fiatalok. A közeljövő- orosz nyelv (írásbeli), fizika ben ideiglenes szabályzatot és elektrotechnika (szóbeli), ad ki a Művelődésügyi Mi- Szakmai ismeretekből az nisztérium a szakközépisko- írásbeli vizsgán szakmai szálai érettségi (képesítő) vizsga mítást, műszaki rajzot, munlebonyolítására. Végleges sza- kaszervezési feladat megolbályozásra csak az új gim- dását követelik. A szóbeli náziumi érett.-égi vizsgasza- vizsgán az anyag- ós gyárbályzattal összsíiangoltan iie- tásismeretről, továbbá a munkaszervezésről kell számot adni. Az állattenyésztő szakközépiskolákban (két ilyen osztály tanulói végeznek) az állattenyésztés, a takarmánynövények termeszAz MSZMP Szeged városi és szegedi járási bizottsága a város és a járás propagandistáinak három napon át továbbképző tanfolyamot rendez. Ennek célja, hogy a propagandisták gazdagabban végezhessék munkájukat, mindenben kielégítő választ adjanak az emberek kérdéseire. A pártoktatásban a kommunisták és a pártonkívüliek tanulmányozzák a párt VIIL kongresszusának anyagát, a pártkongresszusból adódó s közhasznú célokat szolgáló feladatokat. Ehhez is segítséget ad a továbbképzés. A tanfolyam tegnap, csütörtökön reggel kezdődött Szegeden, a Vasútforgalmi Technikumban. Perjési László, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára a társadalmunk osztályszerkezetében végbement változásokról, azok jelentőségéről, valamint a munkásosztály szövetségi politikájáról tartott előadást, majd konzultációt. Tegnap népgazdaságunk ságának elnöke a párt politikájáról és Szeged fejlődéséről tart előadást. rül majd sor. A szakközépiskolai érettségi (képesítő) vizsga — a tervezet szerint — három részre tagozódnék: írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgára, és tése, az állattenyésztés gépei, kötelező, szabadon választ- vahmúnt a munkaszervezés hatót tárgyakból állnak. A teljes értékű szakközépiskolai érettségi vizsgához elegendő a kötelező tárgyakból tett vizsga. Ezek a következők: magyar nyeiv és irodalom (írásbeli és szóbeli), matematika (írásbeli és szóbeli), történelem (szóbeli), szakmai elmélet (írásbeli és szóbeli), anyagának ismeretét követelik meg. A szakmai gyakorlati vizsgán a jelölteknek mind az ipari, mind a mezőgazdasági szakkközépáskolákban legfeljebb egy műszak (8 óra) alatt szakmunkástól megkövetelhető valamely feladatot kell megoldaniok. (MTI) csak elűztük, de meg is szüntettük a kizsákmányolás lehetőségét. Tartalma ennek az is. hogy itt, országunkban — egyszer s mindenkorra eltűnt a kapitalizmus visszaállításának mind gazdasági, mind társadalmi alapja. Az embereket érdekli tárkiskereskedőtől, még egyéni gazdától eltekintve — a szocialista szektorban dolgozik. A szegediek 1957 és 1961 között közel 40 százalékkal több árut vásároltak, mint korábban. S okat szépült Szeged, sok az új ház, rendesebbek az utcák, javult a közvilágítás, a gáz és vízszolgáltatás. Tavaly a Vásárlók az árleszállításról Őrjárat az üzletekben A kétnapos ünnep alatt csak szemlélték, tegnapelőtt és tegnap pedig vásárolták a szegediek a január elsejétől leszállított áron forgalomba kerülő cikkeket. A legtöbben talán a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat rádió- és műszaki boltjait keresték fel. Könnyebb lesz a második műszak — Lehet még mosógéphez csavarógépet kapni? — ezzel állított be tegnap reggel, nyitáskor a Klauzál téri rádióés műszaki boltba egy fejkendős néni. Amikor megmegvenni. Holnap már teljesen "gépesítve* moshatok — tette hozzá nevetve. Margitnak a jövő héten lesz az esküvője s ezért számára különösen nagy örömet okozott az árleszállítás, mert a kelengyét most állítja össze , , . , a húsz százalékkal olcsóbb, Nyitástól zárásig a két nap szép hálóingekből, kombinékEgy pár helyett kettőt alatt a rádió- és műszaki boltban 13 centrifugát és négy lemezjátszót vásároltak. Miután több vásárlótól hallottuk feltenni a kérdést, vajon felkészült-e a kereskedelem az árleszállítással megnövekedett forgalomra, lesz-e elég leszállított árucikk, megkértük a kereskedelem illetékes vezetőit, erre is adjanak választ. — A kereskedelem orszából. A Kiss Menyhért utca 3. szám alatti Vas- és Műszaki Boltban szinte egymásnak adják a kilincset az érdeklődők és a vásárlók. Vári Jenő, Hattyas sor 77. szám alatti lakos miután minden oldalról alaposan megszemlélte a varrógépeket, a Csepel típusú igen szép kivitelű varrógép mellett döntött, örömmel jegyzi meg: 480 forintot sadalmunk osztályszerkezeté- közétkeztetésben naponként nek változása, de a legjob- 36 ezren vettek részt. Arra ban — mint fő meghatározót törekszünk hogy az életkö— azt vizsgálják, hogy egyé- rülmények' további javításáni életükben mivel járt a ért még több család ebédelszocializmus alapjainak le- jen, vacsorázzon a közétkezrakása. Nem kell félni ettől tetésben. Mindezek is ellena vizsgálódástól, sőt nagyon őrizhető tények arra, hogy jó, ha ezt megteszik. Annál jobb helyzetben, megszépült is inkább, mert a szocializ- környezetben telnek a lakosmus alapjainak lerakása sem gág napjai. A lakáskörülméöncél; mert a politika, előre- nyek — amit a tőkés múlthaladásunk mozgatója min- ból örököltünk — Szegeden dig. hogy a dolgozó emberek- is égetően jelentkeznek, és nek tegyen jót, hasznosat. megoldásukra nagy erőfeszíKenderfonógyári munkások- téseket tesz a párt, a korkai beszélgetve szóba került mány. Szegeden az utóbbi a szocializmus alapjainak le- években közel 3 ezer új larakása. Tudományos fejtege- kás épült, ebből közel 2 ezer tések nélkül is nagyon oko- állami erőből. Nagy, és az san mérték le, hogy ők, akik emberek által szintén becsült a gépek mellett dolgoznak, fejlődés ez, mégis, bármenyhogyan értik a mindennapi, nyíre is fokozzuk idén és a saját életükben a szocializ- továbbiakban a lakóházak mus alapjainak lerakását, építését, a lakáshelyzet tényKezdték a munkájukkal, leges megoldásához hosszú hogy jobb körülmények kö- esztendők kellenek. Nagyon zött végezhetik, és számít a nagy dolog a pártnak és a szavuk. A kereset? Tisztességgel megélnek belőle, gondjaik nem a mindennapi kenyér gondjai. Most azon töprenkednek, hogy jó bekormánynak az az elhatározása, hogy hazánkban az elkövetkező 15 esztendő alatt lényegében megoldjuk a lakáskérdést. E cél elérése osztassal nagyobb vásárlási szintén a munkáshatalomnak terveiket valósítsák meg. Az és annak köszönhető, hogy a fejlődéséről Tóth Károly, a nyUgtatták, hogy van bőven, J ~ ~ 'még a biztonság kedvéért azt is megkérdezte: — Igaz, hogy 950 forint lett az ára? József Attila Tudományegyetem adjunktusa tartott előadást. Ma, pénteken Siklós János, az MSZMP Csongrád megyei bizottsá(gának titkára kulturális életünk kérdéseiről, a párt művelődési politikájáról tart előadást, majd konzultációt. Utána Török József, a szegedi járási pártbizottság első titkára a pártmunka kérdéseiről beszél. Ezt követően dr. Szentpéteri István, a József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának adjunktusa a választási törvényről tart előadást. Szombaton, holnap dr. Papp Ignác, a József Attila Tudományegyetem adjunktusa a szocialista demokratizmusról, valamint a népi demokratikus országok fejlődéséről tart előadást. Ezután Biczó György, a szegedi városi tanács végrehajtó bizottlaszt kapott Kovács Illésné kiskundorozsmai asszony, rosát _ mon(jja a Szivárgyorsan kérte a blokkot, már vitték is kifelé férjével a centrifugát. A következő vásárló a textilművek egyik szövőnője volt, s többek között ő is vett centrifugát. Az árrendezésről megállapította: Könnyebb lesz a máso gosan telkészült az árcsökke- takarított meg a vásárlásnál, mert azelőtt 2400 forintba, most az új ár szerint pedig 1920 forintba került a varrógép. Megtakarított forintok Fodor Lajosné Cső utca 8. szám alatti lakos Cik-cakk típusú varrógépet vásárolt 2400 forintért. Ez a típus szintén több mint 500 forinttal lett olcsóbb, özvegy Varga K. Sándorné Székely sor 10/a szám alatti lakos 1960 forintért vásárolta meg a néhány nappal ezelőtt még 2456 forintba kerülő Pannónia néssel természetszerűen bekövetkező nagy forgalomra. Az üzletekben is van bőven áru, de utánpótlás is folyamatosan érkezik. — 180 pár nylonharisnyát vásároltak üzletünkben Miután erre is igenlő va- egyetlen nap alatt, az átlagosnak pontosan a háromszovány Áruház vezetője. És mit mondanak a vevők? — Egy pár helyett kettőt vásároltam — mondja Kovalik Károlyné szegedi lakos. Régi igazság, hogy ha két pár egyforma harisnyám van, sokkal tovább tart, mert így . , . könnyen cserélhetem. Öszin- varrogep t. — is.onnyeuu ICSZ a UHSU- mi --szonvok Sok férfi is megfordult az dik műszak! Ezért hálásak ^'zéUünk ar üzletben, dinamót és lámpavagyunk a kormanynak mi ról hogy 0icsóbb Ehetne dolgozó nők. Mosógépem mar van, a centrifugát is régen nézegettem, mert bizony az ágyneműt és a vastagabb ruhadarabokat nehéz kézzel csavarni, de az 1600 forintos árat soknak találtam. Most nylonharisnya, mert bizony egy télen több párat elhordunk s a 72 forintos ár sok volt. Gazdag lehet a kelengye Sokan várakoznak a habviszont, ahogy megkaptuk a selyem női fehérneműt áruférjem fizetését, siettünk sító részleg előtt is. Tóth fejet vásároltak kerékpárjukra, mert az új KRESZ szerint kötelező minden kerékpárt felszerelni dinamóval, örültek is a vásárlók, hogy nemcsak kötelezővé tették a használatot, hanem egyidőben gondoskodtak arról is, hogy olcsóbban juthassanak hozzá a vásárlók. H. M. szocializmus alapjai után most már a szocializmus teljes felépítéséért dolgozunk. Nemzetünk vezető erejének. a munkásosztálynak mostani szövetségi politikája a ma valóságára, a társadalmunkban bekövetkezett alapvető változásokra épül. Célja, hogy fölépítsük a szocializmust, majd a kommunizmust. Magasabbrendű politikai és erkölcsi arculat tárulkozik. Ezen az úton a munkásosztállyal az élen nemcsak egyesíteni lehet, de egyesíteni is kell mindenkit, itt Szegeden is, aki a szocializmusért, a békéért tettekkel cselekedni akar. A Hazafias Népfront keretében ölt testet társadalmunk osztályainak és különböző rétegeinek szövetmég jobban akarnak sége. a közös cél: a szociaKülönösen vonatkozik lizmus felépítése érdekében. Szegeden is a város minden lakójától szívesen fogadják a pártszervezetek és a tanácsok a nép javát segítő cselekvéseket, javaslatokat, vagy a hibákat bíráló észrevételeket. M ost. mint a VIII. pártkongresszus megállapította, népünk a szocializmus nemzetközi erőivel összeforrva a párt irányításával a szocializmus teljes felépítésének korszakába lépett. Szegeden is. miként hazánkban mindenütt, ezért dolgozunk. A munka, az előttünk álló feladatok lelkesítőek, de nem könnyűk. A nép vállalja a feladatok végrehajtását, mert meggyőződése, hogy általa ismét és fokozatosan előrelép egész társadalmunk, vele együtt haladnak a még könnyebb élet magaslatai felé a dolgozó családok. Megvan az alap. és ennek létrehozása olyan forradalmi tett volt, amelyre hittel építhetünk. Morvay Sándor ifjúmunkás Pannónia motorkerékpárra rakosgatta pénzét, most már megveheti, fél évvel korábban mint tervezte. mert olcsóbb a motor. Az idősebb ki akarja cserélni az öreg, szúette bútort. A másik meg egyetemista fiával büszkélkedett, aki majd a nyáron vesz saját kajakot a Tiszára. Az ifjúmunkás lány azt mondta el, hogy neki milyen csinos ruhái vannak. Jelenleg — mint közölte — új tavaszi kabátra gyűjt, mert a másik, amit három éve hord, már "ócska*. nem divatos. Az igazságért azt is le kell írni, hogy — szintén általánosíthatóan — a kenderfonógyári munkások is, mint a többi dolgozók még többre vágynak, élni. ez azokra a nagycsaládosokra. ahol a gyermekek kicsik, s a családban csak az apa dolgozik. T öbb szépet akarunk az élettől! így emberi, így természetes ez. Nagyon jó, hogy a párt politikája, mindannyiunk végzett munkája alapján, találkozik ezzel. Az MSZMP törekvése, hogy lehetőségeink szerint egyre jobban kielégítsük a nép vágyait, amelyeket nem is olyan régen üres vágyálommá nyomorított a tőke. A családoknak vannak tervei. Erre a sok közül tény az is. hogy Szegeden a családok többségének van takarékbetétkönyve. Az emberek félretesznek — mert félretehetnek — keresetükből bizonyos összeget, hogy nagyobb és különféle cikkeket vásároljanak. Ezeket is jelenti a társadalmunkban végbement változás, amely kiindulópont ahhoz, hogy az ország és szűkebb hazánk, Szeged, valamint az egész lakosság hazánkban, és itt a Tisza