Délmagyarország, 1962. december (52. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-24 / 301. szám

A Dél-Magyarország ünnepi kuttuMtu meXléUteU PAPP LAJOS: Mai du siecle I) etten néha a szív, ha az égen gyors repülő zúg. vagy katonák menetelnek az uteán új csapatokban. Fegyvert zörget az újságokban a mondatok írott hadserege s front épül az eszmék nyersanyagából. Nem harctér ugyan ez. De aa ágyúk hadsora ismét közbe üvölthet. S kő a kövön meg nem marad akkor: elpusztul a világ. Csak az árnyékát veti később távoli holygókra s az az árnyék vallani lesz már egy,kialudt, hideg és szavavesztett égi utasról és a halál... A halál a letördelt, lombtalan élet helyén. Nemzetek, országok pora, korma a szélben. Lenni akar pedig: élni a föld, meg a földben a régmúlt ezredek emlékké kövesült páfránya, harasztja. Nőni akarnak a fák és elsokasulni a zölden ringó rengetegek, hol az ágon csillagok ülnek s nap mint nap gyönyörűbb és teltebb fürtöket érlel fényük a párnás-barna homályban a délszaki tenger varosain túl. S ott, a jajok kövein, hol az égre tüz-gombákat rajzol a végzet. Ott js, az égő fűszálak 5 a füvek közt perzselten lehanyatló, tollatlan madarak. Mind élni akarnak a roppant hullámok taraján tovasikló, fürge idővel; S mulatván riadalmuk a tegnapi vészek után és boldogan ujjongó repüléssel szállni a holnap útjain el, a reménység zengő, kék szigetéhez. Fegyverek ős-robajából tisztán kel ki a béke. Vágy volt még csak előbb ée hit, hogy nem lehet így már tűrni tovább: örökös remegőstől törten a földön. S akkor as elfáradt katonák mind, mind ledobálták zubbonyuk, ingüket is, mind tréfákon hahotázva tetveket öldöstek s levelet, lapot Írtak a frontról. Élünk! — ezt írták, s ez a kis szó, mint a madár, szállt túl a komor felhőkön, a távoli fény fele s boldog szem-sugarak tűze védte, ha támadt fagy-viharos szó). Később megdördültek az ágyúk. Am az a halk perc, mint a kisarjadt mag, nagy erővel nőtt a szívekben a nem ronthatta meg és nem ölte se vérbe, se lángba bombák vad dobogása az árkoktól sebzett táj odvaiban. Fölnyíltak a kék ibolyák ls az erdőn. Majd a pipacs táncolt a mezőn pirosan-klpimltan, mint a leányok. Táncát nézni megálltak n küzdők olykor az ütközetek közepette 1?. Így tusakodtak vágy ée durva valóság — marcangolva a lelket. S legjobb volt a halottaknak, kik az égre nyitották kristállyá hidegült szemüket. Hamarább kitudódott minden előttük a töirvényröl s a határról az élet és a halál peremén ée oly biztos nyugalommal bomlottak ki teremtett formáik keretéből, hogy sem idő, sem más akarat nem szegheti rendjét széthullásuknak: legelőször a védtelenül lágy belsőrészeket oldta le az zsugorult Inaikról, majd az izomzat foszlott rostosán el s a ruhákban már csak a váz lötyögött később s kifakultan a naptól vas-sisakos koponyák vigyorogtak a fűben a tankok lánctalpára se adva, se tüzérség zsivajával nem számolva azontúl. S majd hogy a lárma elült rég, akkor födte be pár kapa földdel az irgalom őket Megfaragott fejfák nem jelzik a sírt a besüppedt hantok előtt. Csak a rög feketébb ott 5 több a bpgár tán. Asszonyok ülnek az asztal mellett és a kötőtű úgy villog sebesen, mint két szemük őrzeni rendelt pillantása, ha baj támadna s a rend szakadoznék. Hirek futnak a géptávíró gyors szalagán és készül a holnapi nap hogy végigjárja kitűzött útját. Hajnali, friss iramoktól jutva a fáradt alkonyatig, hol lassan lépked a gondolat is már; S hallani, hogy csikorogva az égre feszülnek az este döngő ajtai és becsukódnak a bpltqk utóbb majd. Élni akar, aki élt s aki ól még, várva az újabb reggelekét négy égtáj féltett s rendre kiművelt földjein ős kiabáló félelmében az átkok káini nyelvén szól, gonoszul a viszály lobogását szítva tovább. Ez a század vérbe fogant. Keserű füst lengte be évet útját tört-feketén gomolyogva ég és szárazföldek földúlt csendje fölött. S már ismét készül az új haditerv is. A béke sugárzó tervej ellen vak-beteges haragok gyülekeznek. Mint a mo'zikban a játék fény-árnyék»lebegése, kétarcú a világ. Tehetetlen törnek 8 lelkek most a hitek kettőző prizmáin darabokra. S vergődő, magaszánó önzések sokasodnak. Szép rend kellene már! Nem gyáva szavak napi árán; nem szónoklatok és nyafogások frázisain nőtt meddő alkudozásból sarjad a tiszta világ majd egy új korszak teltebb fényón szökve magasba, hol már tervelt, új napok égnek a pontos egekben, megrajzolt utakon járván, mit" az emberi elme mért a igazít, ha a szükség később azt követelné. És majd összefog egyszer minden nép, kitalálván mint járjon közös üggyel azontúl. S bór a hatalmas gépezetek közt eltörpül kicsisége: az ember akkor mind a vizekbe, a tenger mélyibe szórja fegyvereit s erejéből majd esak házakat épit. S hidakat, el, a gigászi szomszéd-csillagokig, hol önképére emelhet városokat. Ki nem alvó szelleme igy munkál, ki-kitörve a földi körökből. Nem fog félelem és harag ott már szállni kívánó képzeletet. Nem köt sem a harc, sem a kényszerű tűrés lánera szabad, s már megszelídült erejű anyagokkal munkálkodni okos törvényt s igazabb tudományt sem. U.i század nemesíti az emberi fajt s a jövendő őszintébb s kezesebb lesz örvegyes jelenünknél —Akácz László: AZ ÚT TÚLSÓ FELE Az assla'nál heten ültek. Négy fiú, három lány. Vízibusszal jöttek át a túlsó partról, még délelőtt Valaki kitalálta, hogy hívják oda a prímást. Ica intett neki, még kacsintott is hozzá. ÉS az Öreg sorban játszotta nekik a nótákat. Később egy autó állt meg a bejárat előtt. Egy nő szállt ki belőle. Elegáns ruha volt rajta, a haja meg szokatlanul rendezett. Szólt még valamit a kormánynál ülő férfinak, aztán belépett és leült egy véletlenül megüresedett sarokasztalhoz, A nőt Mari vette észre először. Nézte egy Ideig, majd oldalba lökte Icát, — Te mondta halkan —, nézd, mennyire hasonlít ez a Marosi Ágira; tudod, aki másodévben kimaradt! — Tényleg! — mondta Ica. — Hátha ő az? Nézték tovább ketten. A nöújra becsukta a táskáját é« véletlenül feléjük ferdült. Akkor már a többlek lé észrevették. — Ugye, az Ági? — kérdezte Ica hangosan. —- Persze, hogy az! — mondták többen és mindenki Sanyira nézett, Tudták, hogy fél évig járt vele annak Idején, — Hivd ide! —. mondta Sári, — Ne üljön ott egyedül! — Biztosan vár valakiti — mondta a fiú ós egy poharat forgatott a kezében, — Na, hívd ide! Sanyi nézte még egy ideig, aztán felállt. A kezével idegesen Igazgatta az ingét. Amikor visszajöttek, Ica előre köszönt. — Szevasz, Ági! — mondta. — Alig ismertünk meg! — Szervusztok! «- mondta ő is, és egy kicsit elmosolyodott. A fiúk Sanyi mellett csináltak neki helyet. Ahogy leült, egy finom mozdulattai kisimította a szoknyáját. Vársz valakit? —• kérdezte Ica— A férjemet. Egy óra múlva jön vissza! — mondta lassan, r Közben a pineér kihozta a bort, és Jóska sorba töltögette a poharakat, Mindnyájan kiitták, de Ági poharából alig hiányzott valami. — Idd meg mind, azelőtt nem hagytad ott soha! — Köszönöm, most nem kérek többet! — mondta, Sanyi várt még egy kicsit, aztán megkérdezte. —> Itt nyaralsz te is? — Igen — mondta Ági — a férjemmel. Sanyi lopva tovább vizsgálta az arcát, majd a hajét kezdte figyelni. — Mit nézel? A hajad! Azelőtt sötétebb vott égy kicsit! ;: ré- Ilyen volt mindig',' ré Nem vagy éhes? f — ; kérdezte Sanyi. — Egyél valamit! — Köszönöm, nem vagyok éhes! — Pedig te szeretted a halat! Emlékszel, mekkorát ettünk egyszer? -r Nem emlékszem! Biztosan mással voltl A zenekar egy tangót kezdett játszani, az öreg primás meg kedvesen feléjük mosolygott. A lányok felugráltak, és a fiúk la elindultak utánuk. — Gyere te is! — mondta Sanyi, és a kezét nyújtotta. — Köszönöm, nem táncolok! — Miért, mindig szerettél táncolni! — Soha nem szerettem! — mondta Ági, és elfordította a fejét. Sanyi teletöltötte előttük a két poharat. — Még keringőzni is te tanítottál meg! — mondta. •— Tudom, piros ruha. volt rajtad! —- Nem volt soha piros ruhám! — mondta Ágj, Valahol nagy csörömpöléssel leesett egy villa. Ittak még egy kieslt, aztán valaki énekelni kezdett. Előbb egyedül, aztán belevágtak a többiek. A hangjuk összefonódva, kacskaringósan szállt fölfelé. Ági hosszú ujjaival egy gyufásdobozt forgatott, — Te miért nem énekelsz? — kérdezte Sanyi. Nem ismerem ezt! — mondta a lány, és lassan kettéroppantott egy gyufaszálat. Nemsokára alkonyodni kezdett. A nap mind ferdébben sütött rájuk, A sárga fépy végigsiklott Agi haján, az area meg lassan árnyékba került. Kitöltötték még a maradék bort, Sanyinak is jütott egy pohárral. Amikor megitta, lehajtott fejjel nézte az abroszt, majd lassan Ágihoz fordult: — Éa mondd, boldog vagy? — Persze! — mondta csendesen Ági. Hosszú és fehér volt az arca. Egy kis csend ült közéjük, csak a kavics csikordult meg néha a lábuk alatt. — Lassan itt kell lepnie a férjemnek! — mondta, ahogy az órájára nézett. A többiek jg szedelőzködni kezdtek. Ica néhány mozdulattal megfésülte a haját, Ági hosszan nézte a fel-lesikló kezetAztán a fiúk fizettek, és lassan elindultak a kijárat felé. Sanyi ott ment Agl oldalán. Mikor a kapuhoz értek, megkérdezte tőle: — Az az urad, akivel akkor este láttalak, amikor nem jöttél el az állomáshoz? — Nem, egy másik! — mondta Agl, és nagyon furcsa volt a hangja. Alltak még egy kicsit a kapu előtt, majd az út másik oldalára lassan bekanyarodott egy autó- Ági mindenkivel kezet fogott, aztán elindult a kocsi felé. Az út közepéről még vtazszanézett rájuk, A többiek elgondolkozva figyelték, ahogy halk, hullámzó járással megy át a másik oldalra. — Csinos! — mondta Tea és Sanyira nézett » Az! — mondta lassan a fiú. Aztán Ági mögött becsukódott az ajtó és esak azt látták, hogy előredől, és a szép, világoskék kocsinak egyre kisebb lesz a háta. Fenyőcske Csikorog a bükk éa Felsivit a cser: Nézd, de pöttöm f&cska S végül rohanni mer rój Vágtat a fenyöcsko. Mély havat tipor S feljajdul: de messzi Még a lámpasor.^. Szarvas megsajnálja, Hátára veszi, Arról sas ragadja, így segit neki. Viszi vihar s vigiO A Göncölszekér És ünnep napjára Városunkba ér. DARÁZS ENDRE HCAVÁTH MIHÁLY RAJZA Költészet, mese, népdal annyi fog. lalkozik a kanyargó Tiszával, mint hazánk egyetlen más vizével sem. Még a Duna sem versenyezhet véle népszerűségben. Mér elemi iskolás könyveinkben js gyakran szerepelt, a legelső mesét vagy inkább mondát is róig olvastam; »Miért olyan kanyargós a Tisza?* — ez volt a mese cime. A Tisza a horgászok legkedvesebb folyója. Mondák őrzik halgazdagságának hírét. Már Anonymus, Béla király jegyzője is említi, hogy a folyó "hallal bővelkedik*, 1699-ben pedig Szentiványi Márton írta, hogy a Tiszában anynyl a hal, hogy »sertóst hizlaltak veIá*. A tiszai halásznak mégsem volt arany az élete. Régente rogyásig adózott a halász, minden hetedik hal és minden hatedik esztendőben az összes kifogott hal, adóba ment. Érthető, hogy a szegedi halászok seregestül jelentkeztek 1514-ben Dózsa zászlai aláNem kevesebb, mint 3000 szeged} halász harcolt Dózsa seregében. Bessenyei György, a költő és testőr így irt -A Tiszának reggeli gyönyörűségedről: A Tiszának partján virradok meg legyszer, Hol ifjú éltemben jártam sok ezer[ szer, Az ég boltozatját kékfzín táblájával, Tüzesedni láttam napunk sugarával... A legismertebb ilyen költemény Petőfi Sándoré; A Tisza A nyári napnak alkonyaiménál Megállók a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére ... De a kis Túr már nem Biet az anyaTisza kebelére, elapadt és eltűnt, csak kiszáradt medre maradt, ós a néphagyomány tarf egy tölgyfát Petőfi fájanak- 194? óta nagyon-nagyon megváltozott a Tisza tája, már Arany János versbeli Bolond Istókja sem látná olyannak, mint amilyennek a költő írta 1850-ben: Nyugatra lenge-sáíns zöfd lapály Terült a lassan mélyedő Tiszáig •.. púsan termő földek, új tanyák, zúgó szivattyúk, történelmi nevű falvak, várasok és a esillasok járását Ismerő preg pásztorok, hálót kötögető halászok és ötéves terveink gigászi épit, ményei várnak bennünket, amikor Becsnél elindulunk Szegedig tartó, több mint hatszáz kilométer hosszú tiszai utunkra. Ma már egy cseppet sem hasonlít arra a felyóra, amilyennek egykor Szép. Ernő látta: Ali a nap fenn, áll a felhő, • Nem jön fecske, nincS egy szellő, A viz nem látszik, hogy folyna, isten, mintha bóbiskolna... Tiszapalkonyánál szocializmust építői szorgalmunk eredményei magasodnak elénk: a vízlépcső, és szomszédságában, Tiszaszederkény mellett a Tiszavidéki Vegyikombinát, mellette pedig egy születő új város. És a T;sza viza elkanyarog a Keleti-főcsatorna medrén át az aszályos Tiszántúlon végig; Áz első történelmi nevezetességű^ nagyobb város a Zagyva és Tisza öszszefolyásánál elterülő Szolnok- Jóval messzebb, lenn délen Csongrád vár bennünket- Ez a széles utcájú, csinos város adta a világnak a legtöbb kubikost. A Tisza igazi büszkesége, a partján elterülő nagy város, a nyári szabadtári színi előadásairól nevezetes, nagy kultúrájú egye'emi város, irodalmunk egyik legemlékezetesebb Tisza mentj központja; Móra, Tömörkény, Mikszáth, József Attila, Juhász Gyula és Radnóti Miklós városa, ahol Panké Pista is élt és muzsikált, írt dalt a Boszorkány-szigetről ls, ahol a hagyomány szerint a szegediek bosaQrká* nyokat égettek. Az ezerarcú hatalmas folyó nap mint nap más, de mindig gyönyörig a táj szépsége, a folyómente regénye^ bégé, és a víz halbősége örök. BORSI DARÁZS JÚZSEB