Délmagyarország, 1962. december (52. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-21 / 298. szám
Péntek, ÍM?, dcfcüibw ÍL DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Az idegenforgalmi hivatalok • •« rr e • i| r | e • jovo evi elkepzelesei Az Országos Idegenforgalmi Tanács csütörtökön tájékoztatót tartott, amelyen — mintegy év végi zárszámadásként — Jaka Sándor az OIT titkára beszélt a megyei idegenforgalmi hivatalok tevékenységéről, jövő évi elképzeléseiről. A megyei idegenforgalmi hivatalok a jövő évre sok ötlet megvalósítását tervezik. A Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal például új kilátótornyot emel a Mátrában, s elkészülnek a sokat emlegetett galyai kilátó torony tatarozásóval is. Siófok község jövőre ünnepli a fürdőélet kezdetének 100. évfordulóját, amelyre gozdag programot, állítanak össze. Szeged mór készül az 1963-as ünnepi játékokra. Itt az eddigi tapasztalatok alapján elsősorban a szálláshelyek számát igyekeznek növelni. Szombathelyet eddig az átmenő forgalom Jellemezte. Szállás hiányában a legtöbb országjáró busz csak rövid pihenőre állt meg a városban. A jövő év tavaszára elkészül a csaknem másfél millió forintos költséggel épülő 130 személyes turistaszálló, amely bizonyára sok látogatót -marasztal* a nagy múltú városban. Kőszegen az elképzelések szerint a Jövő évben befejezik a Jurisics vár helyreállítását, és lovagtermében 500 személyes színháztermet rendeznek be. A vár fennállásának 700. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepségsorzatot tartanak. (MTI) Egymillió forintot költöttek eddig könyyajándékokra a szegediek December 1-től rendeztek Szegeden téli könyvvásárt a könyvesboltok. Erre igen választékos készletet állítottak össze, melyben mindenki megtalálhatja legkedvesebb olvasnivalóját Valamennyi korábbi esztendőnél gazdagabb volt a kiadók programja, mind szépirodalmi, mind ifjúsági és műszaki könyvekből. Mindez meg is látszik a könyvhónap eddigi forgalmán, mert eddig hozzávetőlegesen 1 millió forintot költöttek decemberben könyvajándékokra a szegedlek. Egyedül a 205-ös Kárász utcai könyvesboltban 400 ezer forint volt az első húsz nap bevétele. Csak ebből az egy üzletből mintegy 16 ezer kötetet vittek el a vásárlók — egy teljes nagy könytárra Való könyvet A könyvvásár most is tart, 6Őt ezekben a napokban éri el tetőpontját A könyvterjesztő vállalat szakemberei úgy becsülik, hogy a teljes decemberi forgalom eléri majd a másfél millió forintot amj 25 forintos kötetenkénti átlagot számítva 60 ezer kötet könyvet jelent A könyvvásár eddigi statisztikájából kitűnik, hogy legnagyobb sikere most az új KRESZ-nek van. Ebből hatezer darabot vásároltak eddig a gépjárművezetők, motorosok. Az ifjúsági és gyermekirodalom keletje a legnagyobb ezután, majd a szépirodalom, és a tudományos, műszaki könyvek következnek. A könyvterjesztő vállalat ezúttal karácsonyi ajándékkal is kedveskedik vásárlóinak: az Oj Magyar Lexikon utolsó kötetét 150 forint helyett 100 forintért adja az előfizetőknek, a Mikszáthsorozat előfizetői pedig teljesen díjmentesen kapják a sorozat 27. kötetét. Házfelülvizsgálás a Takaréktár utcában Sok társadalmi munkát végeznek a Tervező Vállalat KlSZ-istái A KISZ-ezervezetek munkájának fontos része az -Ifjúság a szocializmusért* mozgalom segítése. A Szegeden működő Csongrád Megyei Tervező Vállalat KISZ-szervezete is a mozgalom négy követelményének megfelelően készítette el munkatervét. Különösen nagv gondot fordítanak a fiatalok politikai és szakmai képzésére. Most a párt, a KlSZ-szervezet, valamint az üzemi bizottság új oktatási rendszert dolgozott ki. Eszerint a rajzolók, a szerkesztők és a tervezők részére külön-külön rendezik meg a szakmai továbbképzést. Szinte természetes, hogy az ifjúsági szervezet 20 tagja részt vesz e képzésben. A vállalat ifjú mérnökei, tervezői élen Járnak a társadalmi munkában, természetesen szakmai képzettségüknek megfelelően. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség SZEAC-pálya mögötti lőterének tervét is a tervező vállalat mérnökei készítették el. Az ifjúsági szervezet fiataljai a művezetői feladatot látják el az építkezésnél, társadalmi munkában. Ez nem kevesebb, mint 150 ezer forint értékű munkát jelent. A tervező mérnökök, technikusok és rajzolók — Beszédes Kornél. Illés Lajos, Balogh Boldizsár, Kovács Pál, Szedmák József és Fövényi Gyuláné — részben társadalmi munkában készítették el a Kossuth Lajos sugárúton épülő MHS-székház tervét is. A szegedi lakásgondok enyhítéséért is Jelentős munkát vállaltak magukra a vállalat KISZ-esei. A Petőfi Sándor sugárút 6. 6zám alatt levő földszintes épületre az emeletráépítés tervét szintén társadalmi munkával készítették el. A tervek szerint itt két emeletet húznak a jelenlegi épületre. Különösen sok társadalmi munkát végez itt Illés Lajos, a vállalat KISZ-tag főmérnöke, Dombi Rozália és Saedmák József technikus. A vállalat KISZ-esei a Takaréktár utca valamennyi házát felülvizsgálták. Ennek célja elsősorban az volt, hogy megállapítsák: a jelenlegi épületekre lehet-e majd emeletet építeni. A feltárási munkákról készült tanulmányokat eljuttatták az Ingatlankezelő Vállalathoz, mert a házak felújításának tervét is tartalmazzák. Áramot ad az Oroszlányi Hőerőmű harmadik gépegysége Szerdán délután jelentős eseményre került sor az Oroszlányon épülő, az ország legkorszerűbb és legmagasabb fokon automatizált kétszáz megawattos hőerőművénél. Két nappal a határidő előtt üzembe helyezték a harmadik gépegységet. A harmadik gépegység már a kísérleti üzemelés alatt is áramot ad az országos hálózatba. Gyors ütemben épül az utolsó gépegység is, amelyet a tervek szerint júniusban helyeznek üzembe. Ismereten bolygó A nemzetközi tudományos életben egyre nagyobb tért hódít Egyed László profeszszor tágulási elmélete, mely szarint a Nap eddig felfedezett legtávolabbi bolygója — a Plútó — valójában nem Is lehet bolygó, hanem csak a Neptunus holdjaként keletkezhetett. Ha később mégis elszakadt »szülőanyjától« és önálló bolygópályára tért, ennek csak egy még távolabbi valóságos bolygó zavaré hatása lehetett az oka. Ezek szerint a naprendszerben még egy ismeretlen bolygónak kell lennie. Hogy eddig nem találták meg, annak egyszerű lehet a magyarázata: körülbelül tízmilliárd kilométeres távolságban kell keringenie a Naptól, Ilyen messziről pedig bolygóméretú égitesteket felfedezni nem könnyű feladat (MTI) JOG! TANÁCSADÓ Kiss Gyula, ságváritelepi olvasónk azt kérdezi, hogy újszülött gyermeke után mikortól jár a családi pótlék, mert augusztus elején született harmadik gyermeke, s a szeptemberi kifizetéskor még nem kapott felemelt családi pótlékot. Válasz: Az újszülött után a családi pótlék a születés hónapját követő hó első napjától Jár, tehát az augusztus hónapban született gyermek után szeptember 1-tól. A családi pótlékról szóló rendelkezések értelmében a családi pótlékot utólag kell kifizetni, így a szeptemberre járó utólag kifizetett családi pótlékot a szeptember végi, illetve az október elejei kifizetéskor kellett volna megkapnia. A házastársi pótlékról Varga Gyula olvasónk az iránt érdeklődik, hogy hallott 18 forintos házastársi pótlékról, azt megkaphatja-e, mert 100 forintos nem jár, mivel nyugdíja a 850 forintot meghaladja. Válasz: A nyugdíjtörvény csak a 100 forintos házastársi pótlékot ismeri, amely az A rakétahordozó repülőgépek megszületése Ünnepi fanácsülés az AHaforvostadom^ojri Eiye'etnen A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a közelmúltban egyetemi rangot és címet adományozott az A1 latorv oetudományi Főiskolának. Ebből az alkalomból csütörtökön délelőtt ünnepi tanácsülést tartottak az intézményben. A tanácsülésen Petőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy az új rang ée cím újabb eredmények elérésére, elsősorban az állatorvosok képzésének további korszerűsítésére kötelezi az egyetemet Ezután átadta az egyetem vezetőinek a kinevezésükről szóló okiratokat (MTI) A SZERENCSE KEGYELTJEI Tegnap átadták a több mint százezer forintot a szerencsés szegedi lottózónak Sok ezren helyezik el a posta- és totóládákban a hét elején a lottószelvényeket azzal a reménnyel, hogv talán most... Es azután elérkezik a péntek, a sorsolás napja, s utána minden "kiderül*. Fortuna a szegediek közül is többet megörvendeztet évenként A szerenesés emberek közé tartozik Vadas László, a Vegyipari Ktsz éjjeliőre Tavaly jelentős összeget nyert négy találatával s ezen csinos kis házat vásárolt Ságváritelepen, az Apatini utcában. Idén a lottó 48. játékheUgyancsak a 48. játékhéten a 13, 44, 46 és 90-es számmal négy találatot ért el dr Kiss Gyuláné, a rendelőintézet asszisztensnője. A szerencsés lottózónak a toto-lottó szecedi körzeti irodája tegnap, csütörtökön az SZTK nagytermében ünnepélyesen adta át a 104 ezer forintos nyereményt. A boldog nyertes, dr. Kissné csak a takarékbetétkönyvet vette át, úgy mondta, jó helyen van pénze a bankban. De tegnap este már a család tervet készített, hogy kinek tén ismét nécy találatot ért karácsonyi ajándékot el és a Jelentós összeget, a ' 104 ezer forintot az elmúlt vásárolnak majd a nyenenapokban vette át ményből... egyéb feltételek fennállása esetén is csak akkor folyósítható, ha a nyugdíjas nyugellátása a 850 forintot nem haladja meg, illetve 750 forinton felül csak olyan Összegben, amely a nyugdijat 850 forintra egészíti ki. Régebben volt a 18 forintos házastársi pótlék, amelyet 100 forintra cseréltek át azoknál, akiknek nyugdíja nem érte el a 850 forintot. Akiknek meghaladta ezt az összeget a nyugellátása, azoknak meghagyták, de azok már nem kaphatják, akiknek házastársi pótlékra való Igénye 1959. január 1 után nyílott meg. A házfelügyelők táppénz- folyósításáról A házfelügyelők — némi eltéréssel — ugyanolyan szabályok szerint jogosultak táppénzre, mint a többi dolgozók. Az eltérésekre tekintettel — figyelemmel több irányú érdeklődésre — az alábbiakban tájékoztatjuk olvasóinkat: A házfelügyelő táppénzre akkor jogosult, ha keresőképtelensége három napnál hoszszabb ideig tart, és keresőképtelensége alatt idegen személy, vagy 18 évesnél idősebb családtagja helyettesíti Ha a házfelügyelő keresőképtelensége legfeljebb három napig tart, vagy 18 évesnél fiatalabb családtagja helyettesíti, a keresőképtelenség tartamára táppénzben nem részesíthető. Eszerint kell a házfelügyelő terhességi-gyermekágyi segélyét is folyósítani. Dr. K. A 1939 augusztusában a Halhin-Gol folyó körzetében végbement események idején a szovjet vadászgépek légiharcban a világon elsőként alkalmazták a borzalmas fegyvert: a rakétát. Mongóliában öt darab rakétával felszerelt Vadászgép fejtett ki tevékenységet. Ennek a csoportnak Nrikolaj Ivanovlns Zvonarjov 27 éves berepülőpilóta volt a parancsnoka. Rakéták a szárny alatt Zvonarjov pllótaszázados, az egész hosszú hét alatt, amíg a személyvonat a kilométereket nyelte a főváros és Csíta között, azon gondolkozott, miként hajthatná végre minél jobban a honvédelmi népbiztosságon rábízott feladatot. Nem kételkedett négy társában. 1939 nyarán ezeket a pilótákat a legjobb vadászpilóták közül választották ki a moszkvai gyakorlótéren, hogy megtanulják az eddig még sehol sem látott rakétafegyver harci alkalmazását. Csitában majdnem azonnal hívták Zvonarjovot a katonai körzet törzséhez. G. M. Stern másodosztályú parancsnok ismerte a csoport feladatát. — Gépeiket az egvik vasúti kitérőre irányították, Ott szerelik őket össze. Holnap velem együtt fognak repülni Bain-Tumenbe. S a vasúti kitérőnél gyors ütemben folyt a repülőgépek összeszerelése. Rakétafegyverzetet szereltek fel a vadászgépekre. Mindegyik gépen "SKASZ* típusú géppuskákon kívül nyolc darab 82 mm-es rakétalövedék is volt: négy-négy mindegyik szárny alatt. Augusztus 5-én a rakétafegyverekkel felszerelt öt repülőgép felszállt a repülőtérről, és délnyugatra, Mongóliába indult. A rakétával felszerelt vadászgépek trözsére fehér sávot festettek. 1937 végén már kipróbálták a bombázógépekre szerelhető 82 mm-es rakétalövedékeket. De az új fegyvert most itt, a mongol ég alatt kell először kipróbálni harci viszonyok között. Vajon milyen lesz? 4 Eo r-Hur tó füliflt Zvonarjov százados vezetésével öt vadászgép emelkedett a levegőbe. A csoport a 22. vádászezred élén haladt. Fent. a napfényben, csillogva repültek az ezüstös -Csajkák*. Az új fegyverrel felszerelt gépeket jobbrólbalról fedezték. Az ezred az arcvonal mentén repült Buir-Nur-ig, de nem találkozott ellenséggel. A következő felszálláskor a repülők légiharcban vettek részt. A rakétákat azonban nem alkalmazták. Zvonarjov csoportjának csupán a harmadik felszálláskor sikerült alkalmaznia az új fegyvert. Nem messze a Buir-Nur tótól a szovjet repülők japán vadászgépek egy nagyobb csoportjával találkoztak. Zvonarjov izgatottan nyomta meg az indítóezerkezet gombját. Könnyed, alig érzékelhető lökést érzett. Sötét füstcsíkok húzódtak az ellenség csatasora felé. Csigalassúsággal teltek a másodpercek. Végül a japán gépek előtt a robbanások sötét bimbói bomlottak szét... Eg.vszercsak közvetlenül Zvonarjov gépe mellett nyomjelző lövedéksorozat suhant el. Szeme előtt villám cikázott, valami csattogott, és erős légáram csapott az arcába. De mind az öt gép visszatért a repülőtérre. A szerelő 14 találatot számlált meg Zvonarjov repülőgépén. Szétlőtték a célzókészüléket és szétverték a beüvegezett lámpát. Még több jutott ki Fedoszov repülőgépének: 40 találat érte. A szárnyak annyira megsérültek, hogy ki kellett őket cserélni. — Ügy látszik, a japánok külön magukat vették üldözőbe — mondotta a kiértékeléskor Kravcsenko őrnagy, az ezredparancsnok. — A fehér sávok alighanem rossz szolgálatot tettek. Ma az ezred valamennyi gépére körsávot rajzolunk! A kísérleti gépeket kétjegyű számmal különböztetjük majd meg. Az első számnak hatosnak kell lennie. Támadás Augusztus 20-án kora reggel a szovjet repülőgépek pusztító csapást mértek a japán csapatok állásaira, elkezdődött a támadás. Ezen a napon Zvonarjov ós a parancsnoksága alá tartozó csoport tagjai majdnem hajnalig voltak gépeik mellett. A felszállásra azonban csak a nap második felében, 16.57 órakor adtak parancsot. A rakétákkal felszerelt vadászgépeket, mint mindig, felülről a "Csajkák*, balról és jobbról pedig a 22. ezred »I—I2«-es gépei fedezték. Mintegy 5—6 perces repülés után Zvonarjov felfigyelt: valahol messze jobbra, az Uzul-Nur és a Janhu tavak foltjai között apró pontokat pillantott meg. Világos volt, hogy ezek japán vadászgépek. Amikor körülbelül egy kilométer választotta el az ellenségtől. Zvonarjov elindította a rakétákat. A japán gépek nem vették fel a harcot, megfordultak és visszaindultak. LeSzállás után nemsokára telefonhoz hívták Zvonarjovot. — Nyikolaj. gratulálok az első sikerhez! — dörgött a hallgatóban Kravcsenko ismerős hangja. — A földön két darab lelőtt -97-est* láttak. Reggel, a bevetési tervnek megfelelően, felszállt Zvonarjov csoportja is. Mint mindig, •Csajkák* kísérték, Zvonarjov még a HamarDaba felett repült, amikor a magasból észrevette, hogy a Haihin-üol csillogó szalagja mellett robbanások sötét szökőkútjai csapnak a magasba. "A japánok igyekeznek bombázni átkelőhöz lyeinket* — gondolta, s elhatározta, hogy csoportjával üldözőbe veszi a japán gépeket. A vadászgép balra fordult é» az ellenség felé tört Közvetlen mögötte további négy gép ismételte a mozdulatokat: Plmenov, Fedoszov, Mihajlenko é6 Tkacsenko gépe. őket a kísérőgépek követték. Az ellenség észrevette a szovjet vadászgépeket, és kezdett saját területére visz. 6zavonulni. Zvonarjov előrepillantott. A célzókészüléket nézte, és suttogva mondta: "1200, 1100, 1000. 900 méter, 800. Most!* Megnyomta a rakétaindító gombot A pilóta körülnézett: a mellette haladó gépek szárnyain is tüzpamacsok lobbantak. A robbanások az ellenséges gépek csatasorában következtek be. Két japán bombázógép, fekete füstfelhőt vonszolva maga után, a földre zuhant.. A rakétafegyverekkel felszerelt vadászgépek a 22. ezreddel együtt még ezen a napon ismét felszálltak. •I—97* japán vadászgépek nagy csoportjával találkoztak. A kifejlődött csatában Jó néhány japán gépet pusztítottak el. A rakétával felszerelt csoport több más légiharcban is részt vett. S majdnem minden alkalommal rakétával lelőtt gépek voltak a szamurájok veszteségei között. I történelem lep'ai Zvonarjov századost, Popovi cs másodosztályú hadmérnököt és Gubin másodosztályú technikust küldetése befejeztével sürgősen Moszkvába rendelték. Az ezred hadműveleti osztályának parancsnoka búcsúzáskor megcsókolta Zvonarjovot és két igazolványt nyújtott át neki. Az elsőbe bejegyezték, hogy csoportja 85 légi bevetésen vett részt, összesen 68 óra 10 percet repült, 14 légi harcot vívott. Egy felderítő. 43 elhárító repülést végzett. Az egyéb bevetések száma 27. A másik dokumentum azt lsazolta, hogy *a Mongol Népköztársaságban folytatott hadműveletek ideje alatt a repülőcsoport Zvonarjov százados parancsno!asá"ával az ellenség tíz darab *I—97* típusú repülőgépet, két bombázógépet és egy könnyűbombázót lőtt le: öwzcsen 13 repülőgépet... Ez a két dokumentum történe1mi értékké vált! Azt igazo'ja, hogy a légierő rakétafegwerét szovjet emberek alkották meg, és elsőként próbálták ki sikeresen a harcban. M. NOÉIKRA