Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-18 / 270. szám

2 Dél-Magyarország Vasárnap, 1962. november Itt Ujabb külföldi delegációk érkeztek az MSZMP VIII. kongresszusára Szombaton ts több kül- tályának helyettes földi testvérpórttói érkezett üdvözölte, küldöttség az MSZMP VIII. kongresszusára. Mexikó Kommunista Párt­A Dominikai Köztársatág Kommunista Pártjának kül­döttét Bencze Károly, az jának képviselőit — Jósé MSZMP Központi Bizottsága Gregorio Gonzalezt, a politi- mezőgazdasági osztályának kai bizottság tagját és Ben- helyettes vezetője fogadta, jamin Samai.o Endozaint, a párt megyei titkárát a Feri­hegyi repülőtéren dr. Sik A Svéd Kommunista Pár­tot Harry Magberg, a politi­Endre, az MSZMP Központi kaj bizottság és titkárság tag­Bizottságának tagja fogadta. ja képviseli a kongresszuson. Nicaragua Kommunista Fogadására Szerényi Sándor, Pártjának képviseletében Ro- az MSZMP Központi Blzott­berto Martinez, a párt köz­ponti bizottságának és titkár­ságának tagja, valamint George Morales, a párt köz­ponti bizottságának tagja ér­kezett Budapestre. A vendé­geket Szeciódi László, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osz­ságának tagja jelent meg a repülőtéren. Costarica Kommunista Pártjának küldötteként Ar­naldo Ferreto Segara, a köz­ponti bizottság titkárságá­nak tagja vesz részt a kong­resszuson, akit Brutyó Já­nos, az MSZMP Központi vezetője Bizottságának tagja üdvö­zölt Szombaton az esti órák­ban érkezett meg G. Mc­Lennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártja Politi­kai Bizottságának tagja, Jean Terve, a Belga Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, A. Usel­dinger, a Luxemburgi Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, W. Mc Cullough. Észak-Írország Kommunista Pártja Politi­kai Bizottságának tagja és John Nolan, az ír Munkás­liga főtitkára. Fogadásukra a Ferihegyi-repülőtéren megjelent Cservenka Fe­rencné, dr. Dabrónaki Gyu­la, Kiss Dezső, dr. Nezvál Ferenc, és Orbán László, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagjai. Magyar—szovjet megállapodás a külkereskedelmi kapcsolatok bővítéséről fFolytatás az 1. oldalról) a további magyar—szovjet Távirati Iroda, a Népsza- külkereskedelmi együttmű­badság és a Magyar Rádió ködésre. moszkvai tudósítóinak. — Magyarország számára Incze Jenő többek között rendkívül jelentőe a Szov­a következőket mondotta: jetunióval évek óta egyre — A most aláírt három örvendetesebben fejlődő kül­jegyzőkönyv a két ország kereskedelmi együttműködé­gazdasági kapcsolatának sünk. nemcsak az állandó növeke­dését. hanem a folyamatos­ságot is kifejezi. Egyszerre írtuk alá az ez évi szállítá­sok bővítéséről szóló jegy­zőkönyvet, az 1963/65. évi hosszú lejáratú egyezményt Számunkra fontosabb a szovjet—magyar kereske­delem, mint szovjet part­nereink számára, hiszen Magyarország külke­reskedelmi áruforgalmának gyár népgazdaság csaknem valamennyi ágazata. Éppen ezért igen örvendetes és je­lentős ténynek tarthatjuk a most aláírt jegyzőkönyv lét­rejöttét. Megemlítem, hogy hazánk az első a KGST­országok közül, amely az 1963. évre létrehozta áru­csere forgalmi jegyzőköny­vét a Szovjetunióval. IIRI W-ff/iJJf.vt.K'm.-míí SmMsama ifit ta A KÜLPOLITIKÁBAN M mrnm MíiztxíAíxx mari üááYú xxs't'­1 1 m ta A KÜLPOLITIKÁBAN M Biztatóak a kubai kérdés rendezésének problémái Semmi sem indokolja az angolok nukleáris kísérleteit Húsz nap telt el azóta, A biztató nyilatkozatok sa alkotó munkáját. Ezt tar­hogy Hruscsov és Kennedy mögött azonban még nincse- talmazza egyébként az az öt­sorsdöntő üzenetváltása, a Szovjetunió józan áthidaló javaslata kimozdította a mélypontról a veszedelmes kubai válságot. A most vé­getért héten folytatódtak a tárgyalások, továbbra is abban az enyhültebb légkör­ben, amelytói hasznos ki­bontakozást vár a világ. A kubai probléma a hét második felében már leke­rült ugyan a lapok első ol­daláról, de még korántsem érkeztünk oda, hogy fellé­legezve pontot tehessünk a végére. Igaz, az elmúlt na­pok hoztak néhány biztató megnyilatkozást. Kuznyecov szovjet kül­ügyminiszter-helyettessel és V Thant ENSZ ügyvezető főtitkárral folytatott tár­nak olyan kézzelfogható té- pontos követelés, amelyet a nyek, amelyek a Kuba körüli kormány nevében Fidel helyzet megnyugató rendezé- Castro leszögezett. A kubai sét bizonyítanák. A Szovjet- javaslat az agresszív cselek­unió már lényegében kivonta menyek, a gazdasági blo­o szigetről rakétáit. És ml kád, a zsoldosinvázió, a ka­történt a másik oldalon? Az lóztámadások, a légikémke­TJSA fenntartja a blokádot, dós felszámolását és a katonai erősítéseket küld ku- guantanamói támaszpont ki­boi támaszpontjára, Guanta- ürítését követeli. Kubát eb­namóba és újabb követeié- ben a törekvésében a Szöv­gekkel állt elő. Ilyen például jetunió is támogatja. Miko­az, hogy távolítsák el Kubá- jan szovjet miniszterelnök­ből az IL—28-as harci repü­lőgépeket és hogv az USA to­vábbra is légi felderítéseket akar végezni Kuba felett. helyettes kijelentette, hogy "Fidel Castro öt pontja a karib-tengeri országok béke­programja«. Amikor a Karib-tengeri válság legnehezebb percei kibővitő okmányt ós az 1963. több mint egyharmada esik évi megállapodást, amely in- a Szovjetunióra. Lényegében tézkedik valamennyi árucikk itt oldjuk meg a mezőgaz­szállításáról, az árucsere- daság fejlesztésének, gépesí­forgalom volumenéről. tésének, kemizálásának leg­A Jegyzőkönyvek egyidejű fontosabb kérdéseit, itt vet­aláírása egyrészt megköny- jük meg az alapját soklpar­nyítl külkereskedelmi vég- ág fejlődésének. Ezek közé rehajtó szerveink munki- tartozik a gépipar, az építő­ját, Ipar, a könnyű- és az élel­másrészt jelentős alapot ad miszeripar. valamint a ma­PflTOLICSEV: Tovább élénkül gazdasági együttműködésünk M agyarországgal Patolicser miniszter a kö­vetkezőket mondotta: — Nagy örömömre szolgál, hogy Incze miniszter ilyen nagyra értékeli azt a szere­pet. amelyet a szovjet—ma­gyar külkereskedelem ját­szik Magyarország gazdasági fejlődésében. Mi a magunk részéről szin­tén nagyyra becsüljük a Magyar Népköztársasággal folyó kereskedelmünket. — Az utóbbi időben lezaj­lott tárgyalásaink megmu­tatták, hogy igen élénk gaz­dasági együttműködést foly­tatunk Magyarországgal és a többi szocialista országgal. Ez lehetővé teszi, hogy ne csak a folyó gazdasági kér­déseket oldjuk meg, hanem szilárd alapot teremtsünk a jövőbeni kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlő­déséhez is. Szerdán Apró Antal és Vlagyimir Novikov miniszterelnök-helyettesek rendkívül fontos egyezményt írtak alá a timföld- és az alumíniumtermelésben törté­nő magyar—szovjet együtt­működésről. A szerdai egyezményhez járul hozzá a most aláírt három jegyzőkönyv, amelyek a legfontosabb gaz­dasági intézkedések egész sorát irányozzák elő a jövő évekre, 1963-ra ós az azt kö­vető esztendőkre. Mély meg­győződésem, hogy további együttműködésünk során a Szovjetunió, a Magyar Nép­köztársaság és a többi szo­cialista ország külkereske­delmi forgalma évről évre bővülni fog ez pedig elő­segíti a szocializmus és a kommunizmus sikeres építé­Bét országainkban. Kívánom, hogy a magyar nép érjen el további sikereket hazájának fejlesztésében. * Incze Jenő szombaton es­te hazaindult Moszkvából. A magyar külkereskedelmi minisztert és kíséretét a szovjet főváros kijevi pálya­udvarán ünnepélyesen bú­csúztatták. Ezekkel a repülésekkel fog­lalkozik Fidel Castro kubai miniszterelnök levele, ame­lyet U Thant ENSZ-főtitkár- "tón a világ kissé felléleg­hoz intézett. Az üzenet hang- zett, erősödni kezdtek azok evalások után 'stevenson súlyozza, hogy Kuba nem tűn a remények, hogy most fóde gátus péS « területe felett végrehaj- nemcsak a kubai probléma, kijelentette: a megbeszélések *>« kémkedést. Kubának ezt hanem sok mas vife n®­"konstruktívak« voltak és a Jogos k*yetelését osztja zetközi kerdes megoldása­-reményteljesebb- fordulatot M S? pSblETSfi tartja az események alakulá- bogy határait va- megszüntetései emlc­sát elősorban azt hotrv a Amelyik hatalom saját ké- Bettik, mint »a legkony­tyuglu ^ágba^ Kenek -ve-kedve szerint bármikor ^n ^rhető- celt Va­erőteljesehben lábra kapni a megsérthesse. ^TésTsS£ józanabb hangok, amelyek az Kuba teljes joggal ra- sérletsorozata, s még a a,JÍ" faszkodik függetlenségéhez, szkepticizmusáról híres Wa­tas kérdések békés megoldá- biztonsagához, hogy béké- shington Post című amerikai sat sürgetik. ben, zavartalanul folytathas- iap is jq jelnek, reménytel­lehetőségnek látta ezt A baloldal az esélyes a mai osztrák képviselőválasztásokon Ma, vasárnap Ausztriában parlamenti választásokra kerül sor: a képviselőház, az úgynevezett Osztrák Nem­zeti Tanács 165 tagját vá­lasztja meg körülbelül öt­millió szavazó. Legutóbb 1959. május 10­én voltak parlamenti vá­lasztások Ausztriában, a kő­vetkező eredménnyel: Osztrák Néppárt Osztrák Szocialista Párt Osztrák Szabadság Párt Osztrák Kommunista Párt 79 mandátum. 7« 1 927 690 szavazat 1 953 566 „ 335 949 142 598 Mikojan elvtárs megbeszélése a kubai iparügyi miniszterrel A. J. Mikojan, a Szovjet- zietőeégének tagját, Kuba unió Minisztertanácsának el- iparügyi miniszterét. só elnökhelyettese pénteken , Mikojan és kíséretének tag­, „ . „ . _ ,, jax megvitattak Guevaraval a felkereste Ernesto Guevarát, ^ nyújtandó szovjet a Kubai Egyesített Forradal- gazdasági és műszaki segit­mi Szervezetek országos ve- ség konkrét kérdéseit. Strauss távozását követelik a bonni kormánybál A Szabad Demokrata Párt a kormánykoalícióból való kilépéssel fenyegetőzik A szombati nap Bonnban ket Adenauer kancellár foly­azoknak a lázas tanácsko- tátott a Szabad Demokrata zásoknak jegyében telt el, Párt vezetőségével a kor­amelyek a Spiegel-ügy által mányválság elsimítására. A kirobbantott belpolitikai vál- megbeszélések négy órán át ság áthidalására irányultak, folytak. Adenauer kancellár «omte- A S2flbad Demokrata Pirt ton már a kora délelőtti képviselői kitartottak azon órákban fogadta a keresz­ténydemokrata vezetőket, majd a déli órákban öfende *lrauss elnök vezetésével a Demokrata Párt küldöttsége látogatott el a kancellári pa­lotába. követelésük mellett, hogy hadügyminiszter mondjon le, mert ellenkező szabad esetben miniszterei kilépnek a kormánykoalícióból. Amikor a Szabad Demok­Á Szabad Demokrata Párt rata Párt vezetői eltávoztak országos vezetősége és kép- a Schaumburg-palotából, a viselői frakciója — hétfőn kancellár rezidenciájából, Nürnbergben ülést tart, hogy Adenauer rögtön magához döntsön arról, milyen for- kérette hadügyminiszterét, mában vesse fel a Strauss Strauss meg is jelent, a meg­elmozdítására irányuló köve- beszélés azonban csupán né­teléset. hány percig tartott. A had­Szombaton Bonnban ered- ügyminiszter távozóban nem ménytelenül értek véget válaszolt az újságírók kérdé­azok a tárgyalások, amelye- seire. Az alkotmány értelmében ban a két vezető párt meg­Ausztriában négyévenként állapodott a választások választják újjá a Nemzeti előbbrehozatalábcm. Tanácsot így a választás A csak a jövő év tavaszán "deka*, hogy 1959-ben is, lett volna esedékes, azon- most is az Osztrák Néppárt kezdeményezte a választások előbb történő megtartását, abból a számításból kiindul­va, hátha megerősíti hely­zetét a koalíciós partner Szocialista Párttal szemben. 1959-ben azonban a néppár­tiak »melléfogtakmert há­rom mandátumot vesztettek, míg a szocialisták négy kép­viselővel többet küldhettek a parlamentbe, mint koráb­ban. Nehéz volna -megjósolni", hogy a mai választásból a két vezető osztrák párt kö­zül melyik kerül ld győz­tesként. Bármelyikük lesz is azonban a "szerencsésebb", bizonyos, hogy többsége egé­szen minimális lesz. A két párt erőviszonyai ugyanis meglehetősen kiegyenlítet­tek s a "döntés kulcsát" az Ingadozó szavazók voksa je­lenti. A választási harc a két vezető párt között is igen éles volt. Az elkövetett hi­bákért mindegyikük a má­sik pártot tette felelőssé. Tény, hogy az osztrák gaz­dasági élet alakulása az utóbbi években nem volt kedvező a dolgozó tömegek számára. A tőkések — akik legnagyobbrészt a Néppárt mögé sorakoznak fel — a csökkenő gazdasági prospe­ritás mellett is megtalálták számításaikat, míg a mun­kájukból élőknek a sztráj­kok egész sorával kellett va­lamennyire is biztosítaniok létüket a növekvő drágaság közepette. Májusban például 300 ezer vas- és fémipari munkás sztrájkolt, hogy az­után a vendéglátóipari al­kalmazottak, majd a bank­tisztviselők és bányászok munkabeszüntetése követ­kezzék. Azóta azonban to. vább drágultak az alapvető élelmiszerek s ez a folyamat még mindig tart. Ami az Osztrák Kommu­nista Pártot illeti, a párt most mind a 25 választóke­rületben állít jelöltet, kö­zöttük sok fiatalt. Bár a vá­lasztási harcban a párt nem juthatott a két vezető párt által kisajátított rádió- és televízió-propaganda lehető­ségeihez, az időközi tarto­mányi és községi választá­sok eredményeiből kiindul­va kétségtelennek látszik, hogy a kommunista párt több képviselőjelöltje jut mandá­tumhoz. Ausztriában általában nem várnak lényeges vál­tozásokat a Néppárt és a Szocialista Párt erőviszo­nyában s a két párt koalí­ciója — amelyben pillanat­nyilag a Néppártnak 6, a Szocialista Pártnak 5 mi­nisztere foglal helyet a nép­párti Gorbach vezetésével — továbbra is fennmarad. Min­denesetre számítanak a vá­laszlók nagyfokú aktivitásá­ra és arra, hogy a szavazás eredményeként folytatódik a baloldal sikersorozata. Perényi István les a tényt. Az olasz II Popolo című lap derűlátással írta, hogy »o nukleáris kísérletek végleges felfüggesztésére irányuló kilátások nagy­mértékben javultak Ebben a bizakodó hangu­latban szinte boimbarobba­násként hatott a lehangoló hír, hogy az angol kormány éppen most határozta el ma­gát újabb robbantásokra. Nem csoda, hogy a bejelen­tés nyomán az egész angol közvélemény felhördült: •Mi az ördögnek engedi meg Macmillan ezt a kato­nai őrültséget ebben a vál­ságos nemzetközi helyzet­ben?" — tette fel a kérdést a Daily Herald című lap. Az angolok jól tudják, hogy ennek a robbantásnak a katonai értéke alig több a nullánál, viszont súlyos po­litikai következményeket tartogat. A genfi atoimérte­kezlet légköre már minden­esetre fagyosabb lett, politi­kai "Stroncium" terjeng a teremben, és a nyugati kül­döttek megint a huzavona taktikájával álltak elő. Hi­szen mit is mondhatnak, amikor az egyik partner újra robbantani akar. A nemzetközi problémák rendezésének ügye ezzel me­gint csorbát szenved. Bonni kommentárok szerint eddig, ha enyhülés jelei mutatkoz­tak a világpolitika égbolt­ján, mindig Adenauer volt az, aki nyomban »színre lé­pett". Ezúttal is ilyen cél­lal utazott Washingtonba Kennedt/hez. Az aggastyán azonban most nem nagy meghallgatásra talált. Ügy látszik, Macmillanék a bon­ni torpedó sikertelenségét akarják ellensúlyozni a ma­guk atombomba-kísérletei­vel? Eck Gyula A franciák is ma választják képviselőiket Franciaországban is ma tartják meg a parlamenti vá­lasztások első fordulóját. Az érvényben levő választási tör­vény szerint azokban a választókerületekben, ahol egyik je­lölt sem kapta meg a leadott szavazatok többségét, csak a második fordulóban dói el a mandátum sorsa. Négyszázhat­vanöt képviselői helyre 2173 jelölt pályázik. 1958-bam csu­pán 40 mandátum talált gazdára az első menetben. A vasárnapi első szavazások eredményeinek mégis dön­tő jelentőségük van. A szavazatok megoszlása esetén is nyilvánvalóvá válik, ki az a két-három jelölt, aki egy hét múlva a győzelem reményében indulhat a küzdelemben. A pártok ennek alapján esélytelen jelöltjeiket vagy vissza­léptetik, vagy felszólítják híveiket, hogy egy másik párt jelöltjére szavazzanak. Csaknem valamennyi párt szembeszegül de Gaulle-al s valószínű, hogy az elnököt támogató UNR elveszti eddigi többségét. A francia belpolitikai élet ismerői azt várják, hogy a . Francia Kommunista Párt alaposan előretör és a két fordulóban 35—40 képviselői mandátumot szerez.

Next

/
Thumbnails
Contents