Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-15 / 267. szám
Csütörtök, 1962. nov. 15. DtL-MAGYAHORSlAG 5 Gerhart Hauptmann Száz évvel ezelőtt Salzbrunnban született a sziléziai takácsok unokája, aki a XX. század egyik legnagyobb drámaírója lett. Előszöí sZobtászatot tanult, majd színészetet, csupa olyan mesterséget, ami erősen rokon a drámaírással. Első darabja, a Freie Bühne nyitódarabja, a Vor Sonnenaufgattg naturalista. A Takácsok címen szocialista tendenciájú darabot írt, a Bunda tolvajkomédia, de írt újromantikus darabot is, mint amilyen az Elsüllyedt harang és végül Es Pippa táncol című drámája szimbolikus. A századforduló minden irodalmi irányzatát kipróbálta és mindegyikben értékeset alkotott Munkásságáért Nobel-díjat kapott. Művei nálunk, Magyarországon is elég hamar elterjedtek. A Takácsokat 1900-ban a Vígszínház mutatta be. A Cramplon kolléga németországi bemutatója 1892-ben volt, nálunk a Nemzeti Bzinház 1897-ben mutatta be. Legtöbbször játszott dárabja nálunk a Naplemente előtt. Csortos Gyulát a darab főhősének alakításáért jutalmazták a Greguss-díjjal. A szegedi színház — Jenő István alapos Szűiházi műsorösszeálltíásá alapján — 1928-ban, az író 65. születési évfordulóján Henschel fuvaros című darabját mutatta be Molnár Ferenfc fordításában. A Délmagyarország aznapi számában Juhász Gyula rövid, de tartalmas és hangulatos Ismertetést irt az íróról, és munkásságáról. Juhász szerint Hauptmannt "Igazi humanitása a legnagyobbak soréba emeli*. A szegedi színház nemcsak az író 66. születésnapját ünnepelte meg, hahem a hetvenediket és a nyolcvanadikat is, mégpedig mihd 1033-bafl, mifid pedig 1042-ben a Naplemente előtt című darabjának a bemutatásával. Az 1033-iki előadás érdekessége az, hogy a darabot a szegedi születési! Hont Ferenc rendezte, inken Péters szerepében pedig Könyves Tóth Erzsi remekeit. Az 1043-mi szegedi bemutatón Sdtniay Artúr játszotta Clauseh tanácsos szerepét. A DélmagyarorsZág kritikusé szerint ••ritka alkalom, amikor szerep és színész így megtalálják egymást, mint ebben az esetben*. A szegedi munkásgzínjfitszók — Nagy Dezső tanulmánya szerint — a harmincas években Hauptmann Bunda című tolvaj komédiáját mutatták be. Hauptmann munkássága nemcsak a német és a világ, hanem a magyar színházi életnek Í6 szerves része. Kálmán László Minden megyében működik mér nt alkoholizmus elleni társadalmi bízottság Baranya és Bács megyében is megalakult az alkoholizmus elleni társadalmi bizottság, s ezzel az ország valamennyi megyéjében működnek már e mozgalom helyi szervezetei. Munkájukban részt vesznek az állami szervek, valamint a Magyar Vöröskereszt és a többi törtiégszervezet. 3fáűiág.L zenei rejlaémipály,ázat a rádióban A Magyar Rádió és Televízió rejlvéhypályázatot hirdet saját szimfonikus zenekarának öt adásból álló ifjúsági stúdió-hangversenyével kapcsolatban. A pályázaton részt Vehet mindenki, aki 30. életévét még nem töltötte be. Egy-egy hangversenyen három feladatot kell megoldani. A nevezés feltétele, hogy mlhdhárotrt feladványra válaszolni kell, s ezeket a zsűri egyenkint bírálja majd el. Egy-egy válasz hem lehet hosszabb 30 gépelt sornál. A három kérdésre adott legjobb első három Választ nyilvános stúdió-hangversenyen olvassák fel. EZéhkívül az élső három helyezett között értékes díjakát osztanak ki. (MTI) Egy év után... Garanciális javítási vizsga á Bécsi körúti bérházban Ha a házigazda, a Szegedi Ingatlankezelő Vállalat hem értesítette volná előre á Bécsi körút 2—4. számú ház lakóit ártól, hogy szerdán tartózkodjanak otthon, mert az építők, a Csongrád Megyei Építőipari Vállalat képviselői felülvizsgálják á ház mihden lakását, akkbr is észrevették volna, hogy valami rehdkíVUll esemény készül. A szokottnál ugyahis lényegesen tisztábbak voltak a lépcsőházak. A III, emelet 14-ben Tegnap program szerint a népes bizottság tagjai — a városi tanács tervosztályaGYORSPOSTA • GYORSPOSTA GYORSPOSTA • GYORSPOSTA Nincs izzófoglaiat Kijavítják a csatornát A közös szennyvízlevezető csatdma a lakásomon kívül vah eldugulva, valamelyik lakó hanyagsága folytárt. Az is könnyen lehetséges, hogy csőtörés vagy falbeomlás okozta a dugulást, s emiatt rendkívül egészségtelen állapot alakult ki a házban. HeMár háromszor felkerestem a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat 30-as számú villamossági szaküzletét, hogy kerékpárlámpámba izzófoglalatot vásároljak. Valamennyi esetben elutasítottak azzal: izzófoglalatot csak úgy kapok, ha komplett lámpafejet veszek, amely körülbelül 80—160 forintba kerül. Furcsaságnak tartom, hogy a 3—S foriritds alkatrész helyett ilyen nagy összeget kelljen kiadnom. Ökrös Mihály Kállai fasor 69. * Valóban nem kapható a kiskereskedelmi vállalat szaküzleteiben izzófoglalat. A vállalat Pezétói elmondották, hogy mát hatéPe nlHci ilyen alkatrészük, többször tok. 1961, december kérték Ök ls, de nem kapták, receptet vittem a tekkel ezelőtt jelentettem áz illetékes házkezelőségen, de nem vették tudomásul a hibát. Majd ajánlott levélben a KIK vállalátvezetőségének írtam, de még mindig ömlik a szennyvíz. Rudnói Árpád Kálmány u. ll Beszéltünk a KIK központjában Szabó Gáborral. Megtudtuk, hogy a munkalapot már kiállították a javítás elvégzésére: sürgősen megszüntetik a panaszt, rendbehozzák á csatornát. Elhúzódó szemiiveghészítés szemüvegét hordók állandóan, igen magas dioptriásat, tehát enélkül nem sokat lflelfején —... , - 72-es étért nem tudják kiszolgálni ÖFOTfiRT-üzletbe üj szemaz ilyen kérelemmel hozzá- üvegre. Azt mondták, várják, juh forduló vevőket. á^íg értesítenek. MáféíUSban A választ kénytelenek va- Jött meg az üVég, de hibás gyünk elfogadni, azonban volt, s különböző mérete minem értünk vele egyet. Att att nem tudták keretbe tensietéthénk, hogy a hasonló fli- Azzal visszaküldték és alkatrészhiány megszüntetésé mondták, várjak továbbra is. érdekében hathatós intééke- Hónapok teltek el. Júliusban déseket foganatosítsanak a írtattl a gyárnak. Válaszolkereskedelmi vállalatok a tak azonnal, kérték a rendegyártó üzemeknél. Mert a je- Jjf® és az OFOTÉRT számát. lenlegi helyzetben legfeljebb Elküldtem, aztafl megérkevillanyszetelö tudja megjaví- *« a tét üveg. Behelyezték tani a panaszos kerékpárjának lámpafejét, holott ő maga is el tudna helyezni egy izeófoglalatot. A figyelmeztetés és a nevelés hatása Rövid bepillantás a rendőrségi szabálysértési ügyekbe A közrend és közvédelem fejlődésével párhuzamosan fogyatkoznak a különféle szabálysértések ia. A múlt évhez viszonyítva Szegeden eddig ezerrel kevesebb szabálysértés fordult elő. Ez érdemuk a társadalmi szerveknek is, amelyek rendezvényekkel, előadásokkal elsősorban a KRfiÖE-tutínivalókra hívják fel a figyelmet. Hasznos az is, hogy a rendőrök figyelmeztetik a kisebb szabálysértések elkövetőit. Az Uyen kis helyszíni "Iskolák- alkalmasak arra, hogy egy-egy szabálysértő megértse tettének esetleges következményéit, B máskor he kövessen el rendelleneseéget. A legtöbb szabálysértés még mindig a közlekedésben fordul elő. Különösen á lovas kocsisok és a kerékpárosok idéznek elő sok báleseti veszélyt, például azzal, hogy este kiviiágítatian járművel közlekednek. Idéh július I-től lépett életbe egy rendelkezés, amely előírja, hogy 3 ezer forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható az, aki meghatározott időfl belül flem tesz eleget lakás ki- és bejelentési kötelezettségének. illetve aki az iyen személynek szállást ad. Hasonló szabálysértést követ el az ls, aki nem Hordja magánál személyi igazolványát, illetve azt megrongálja, vagy megtagadja felmutatását hivatalos személy felszóllitására. Sajnos sokan nem megfelelően kezelik személyi igazolványukat. Örvendetes, hogy rnind kevesebb a csehdháböfítást okozók száma. Leginkább úgynevezett fizetéses napokon fordul elő ilyen eset. Lényegesen csökkent a garázdaságból elkövetett szabálysértések száma is. Mind kevesebbszer fordul elő közösségellenes magatartás. vagy közveszélyes munkakerülés. Igen hullámzó a verekedések előfordulása. Olykor hetekig nem történik ilyen eset sem uteáfl, sem pedig vendéglőben. Sajnos, még mindig akadnak felszolgálók. akik fiatalkorúaknak adnak szeszes Italt. Néhány ilyen ügy most is található a városi es járási rendőrkapitányság szabálysértési osztályán. Jő jel, hogy a szabálysértések száma áltálában csökkenő tendenciát mutat A figyelmeztetés, a közvetlen nevelés hatása immár közvetlenül is megmutatkozik. a keretbe, de kiderült, hogy ez sem jó. Az OFOTÉRT erre receptestül, keretestül Visszaküldte az üvegeket Budapestre. az Optikai Finommechanikai és Fotocikk Értékesítő Vállalathoz. A szemüvegkeretért még a megrendeléskor decemberben kifizettem 126 forintot. Most se szemüveg, se keret, sé recept nincs és szeretfléfh tUdhi, hogy lassan egy év elmúltával hözüájUthátíjék-é szemüvegemhez? V. Györgyné Közép fasor 94. * Rendkívül ethúeódott a panaszos szemüvegének jó elkészítése. Ezt az OFOTÉRTnél is elismerik, habár nem ők készítik az üvegét, S nem tehetnek róla, ha későn, vagy hibásan küldik. Sajnos, nem egy esétoen előfordult, hogy hónapokat kelt várm a különböző különleges üvegekre, amelyeknek némelyikét Németországban gyártják. Az Ilyen hosszadalmas küldözgetésbe viszont hiba is csúszik és est kellene valahogy megszüntetni, lerövidítem. Ennek érdekében áz OFOTÉRT is szót émélhet, mert as üzletnek és a pevőnek sem jó, ha ilyen sokáig fctizódiJc egy recept beváltása. Harmincforintos letiltás 1968 harmadik negyedévébert kislányunk difteriagyanúval kórházba került, ahol másfél hétig feküdt. Ezután kezdődött a bonyadalom. ami még á mái napig sem fejeződött be. Ugyanis férjem munkahelyén, a postakönyv szerint, az S2TR-ügyifltéZ6 elküldött egy beutalót a kórháznak, majd a másolatot is eljuttatták. Egyik levél sem érkezett rendeltetési helyére, családunkat kezdték zaklatni felszólító levelekkel. Húzódott aZ ügy és ez év szeptember 2&-én ml adtuk fél a kórházi beutaló másolatát. Ezután októberben fnegNehéz lenne Kinyomozni, miért húzódott el négy lendeig a kórházi beutaló elküldése. Ezért nemcsak A kórház felelős. Kétségtelenül bürokrácia áll fenti, azonban ez ellen tenni annak is kötelessége, aki a bürokrácia kárát érzi. A dolog Végén a kórház a végrehajtás megszüntetése Iránti kérelmében nem vállalta a végrehajtási díj. a 30 forint mégiizetését. Enélkül pedig ezt az összeget valakinek rendezni kell, a törvényes előírások Szerint. Ezért csakis a panasztevő és a kórház közösen tudja tisztásaii kit illet & 30 forintos végrehajtási díj. jelent nálunk a bírósági végrehajtó, és kétnapos határidőt adott gyermekünk kezelési költségének kifizetésére. Férjem munkahelyéről a vezető, s az ügyintéző felkereste a kórházat, tisztázták az ügyet. A kórházhoz eljuttattak egy levelet a végrehajtás megszüntetésére, azonban a 30 forintos végrehajtási díjról letiltás érkezett Vállálatomhos. Nem tartjuk jogosnak, hogy máSok hibái miatt végrehajtást költséget fizessünk. LöPász LáSSlóné Jósika u. 1. nak előadói. az építőipari Vállalat szakemberei, az Ingatlankezelő Vállalat képviselői lakásról lakásra jártak. Egy évvel ezelőtt adták át rendeltetésének a bérházat és aZ azóta eltelt időben az úgynevezett rejteti hibák is előkerültek. S a rendeletek szerint egy év után ezeket az építőipari vállalatnak kell kijavítania. A bizottság először az A szekciót vizsgálta. Az első lakásban, a III. emelet 14ben találtak legtöbb hibát. Később ugyan kiderült, hogy ezek közül jő héhány típushiba. Mert például a Vízvezeték tartalékszelepeit nem jól szerelték be a házba. Az csak a fürdőszoba hideg Vizét zárja el, a konyha hideg és a fürdőszoba meleg Vizét bem. Ezéét a legkisebb hiba esetén is a ház főcsapját kell elzárni, s így az egész szekció nem kap viaet. Az itt lakó Tafr Istvánné legnagyobb panasza, hogy nagy esőzések idején átázik a merthyezet. Ók ugyáh igyekeztek elejét venni a bajnak, de nagyobb munkát igéhyel a hiba kijavítása. A panasz a jegyzőkönyvbe került. A szakemberek éles Szeme a legkisebb hibát is észreveszi, így többek között azt is, hogy a gézóra felszerélésekor a szerelők megsértették az előszoba vakolatát és a festést — ez is javításra var. Baj a parkettal Ebben a lakásban történt, hogy a beköltözés után néhány héttel á szobába beépített szekrény kidőlt. Szerencsére balesetet nem okozott, Csák a szép féhyes, politúros bútorokat sértette meg. AkkOr az építőipari vállalat asztalosai újból a falba helyezték a szekrényt, de nem fejezték be a munkát, mert most a jegyzőkönyvbe került; »a beépített szekrény illesztése, javítása és mázolása szükséges*. Mér az első lakásban több felkiáltójellel került a hibák közé a parkett javítása. A mozaikparkett lécei ugyanis a rossz ragasztás miatt kiszedhetők. Több lakásban találkozott a bizottság szúette parkettlécekkel, ezeket is sürgősen ki kell cserélni. Kilincs és kályha A harmadik emelet 16-ban is a beépített szekrényt kell rögzíteni, a fürdőszoba kilincsét kell megjavítani, valamint a szoba belső ablakát. Egy emelettel iejjebb, a 12es lakásra az általános hibák nem jellemzők. Mert például itt nincs panasz a parkettra, a festés is kitühő. — Jó volt a mész — éllékpította meg az egyik építőipari munkás. A II. emelet 11-ben a fürdőszoba berendezése hiányos. Helyesebben a csapok nem múködhek megfelelően. Ennek pótlása, illetve jávítása is jegyzőkönyvbe került. A II. emelet 10-es lakásában a cserépkályha építésekor a kdlyhakészltők a Vakolatot és a festést sértették meg. ez is javításra vár. A legtöbb lakásban a bérlők elégedettek a cseZépkályháVal. Jól fűt, nincs semmi panasz rá. Egyedül az I, emelet 8-ban kifogásolták joggal, hogy füstöl a kályha, még a papír sem ég el benne. Az építőipari Vállalat szakemberei Vállalták, hogy ezt a panaszt határidő előtt orvosolják. ígéret a gyors Javításra Nem tartozik szorosan az építőipar hibájához, inkább szervezési problémát jelértt az I. emelet l-es lakásában élő idős asszonynak, hogy fáspincéje a harmadik héz alatt vah, így rendkívül nehézségét okoz a tüzelő felhordása. Ezesetben az ingatlankezelő Vállalat képviselői tettek Ígéretet arra. hogy megnyugtatóan intézik él az idős lakó kérését. ' Az ellenőrző körút során tehát a bizottság sok apró, bosszantó hibát talált. Az építőipari vállalat kötelezettséget vállalt: rövidesen kijavítják ezeket. A körút végén azt a tapasztalatot is leszűrte a bizottság, hogy ahol a lakók igazán gondozzák a lakást, ótt léhyégesett kevesebb a panasz. ff. Zs. Egyórai bepillantás fasizmus szörnyűségeibe Tanulságos előadások Szegeden A Nácizmus Üldözöttéinek Országos Bizottsága e héten több antifasiszta előadást rendez Szegeden. Meglátogattuk a szerda estit, melyet Fodortelepen, a parthézban rendeztek. Asszohyok, férfiak nézték és hallgatták a a helyi népfrontcsoportok segítségével. A tegnapi előadást még két Újabb követi Szegeden. Ma, csütörtökön délután öt órakor a Juhász Gyula, Holnap, pénteken ugyanebben az időpontban pedig az szörnyűségeket, melyeket né- alsóvárosi Petőfi Sándor Mű met fasiszták és magyar cin- velődési Otthonban. kosaik követtek el. 1919-től kezdődnek a képek. A diafilmek bemutatják az ellenforradalom diittöngéÉrdetnes ellátogatni a kerületi népfrontbizottságok e rendezvényeire már csak azért ls, hogy a kesét, a magyar és német fyetlen világ borzalmainak fasiszták szövetkezését. Láthatják az emlékezők a tömegsírokat, a haiálkamrákat —, de nem is soroljuk tovább. Mérő lgnae, a bizottság képviselője tájékoztatott ismeretterjesztő programjukról! —- Bizottságunk 1058 óta tervszere felvilágosító munkát végez — mondotta. — Párizsi központunktól külföldi dokumentumokat, hazánkban pedig helyi bizonyítékokat szereztünk be a kegyetlenkedésekről. Felvételeink mintegy nyolcvan százaléka eredeti. Célunk röviden: ne felejtsék el az emberek a fasizmus veszélyét. Az idősebbek emlékezzenek, a fiatalok meg saját Szemükkel lássák, amit már csak a történelemben tanultak. A fasizmus ugyanis még ma is fenyegeti a világot. Idén már húsz nagyobb helységet kerestünk fel társadalmi munkában, esenkívül nagy tablókon rendezünk vándorkiállításokat felidézése után egy óra rrtülva még nagyobb örömmel zökkenjünk vissza a szabad, nyugodt, békés jelenbe. Doktoravatás — különleges kitüntetéssel Ritkaságszámba menő eseményre kerül sor november 17-én, szombaton délelőtt ll órakor a JóZséf Attila Tudományegyetemen. A Népköztársaság Elnöki Tábácsának engedélyévei a központi egyetem aulájában »Sub ausplciis Rel PubUcae Popularis* kitüntetéssel doktörfá avatják Rácz Attila okleveles jogászt. A kitüntetés azt jelenti, hogy Ráez Attila ösZszes iskolai bizonyítványa, az első osztálytól kezdve az egyetemig, mindig kitűnő volt. Utoljára közel 20 esztendővel ezelőtt, 1943-ban avattak éhhez hasonló kitüntetéssel doktort a szegedi egyetemen.