Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-15 / 267. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG CsütSrfSk, 1W2. BOT. t5« A nyugati tárgyaló felek kibúvókat keresnek A genfi atombizottság ülése Genf. (TASZSZ) A genfi Nemzetek Palotájában ked­den újra ülést tartott a nuk­leáris fegyverkísérletek meg­szüntetésével foglalkozó bi­zottság. Az ülésen a nyugati hatal­mak képviselői semhii újat nem mondtak. Mint koráb­ban, most is megkísérelték technikai részletekre vonat­kozó hosszadalmas vitába kényszeríteni az értekezlet résztvevőit, megkerülve a legfontosabb problémát. C&fapkíh szoVjet küldött felszólalásában emlékeztette a küldötteket áZ ENSZ-köz­gyűlcsnek arra a határozatá­ra. hogy a nukleáris robbantásokat legkésőbb 1963. január el­sejéig fejezzék be. A továbbiakban Carapltin hangsúlyozta, hogy már most meg lehetne kötni az egyez­ményt mindenfajta nukleáris kísérlet betiltásáról; ha a nyllgati hatalmak ls úgy akarnák. A nyugati tárgyaló felek kibúvót keresnek, hogy folytathassák kísérleteiket. Visszautasítják a nemzeti észlelési eszközökre alapuló ellenőrzési rendszert, ragasz­kodnak a helyszíni nemzet­közi felügyeiéti és ellenőrzé­si rendszerhez, ugyanakkor mutatott rá Catnpklfl a valóságban a nemzeti esz­közökre alapozott ellenőrzési rendszer megvan ma is, mű­ködik, és hatásosságét a gya­korlatban bizonyította be aí, hogy mindenfajta kísérleteket — föld alattiakat is — re­gisztráltak vele. A Szovjetunió képviselője ezután beszélt az angol had­ügyminiszternek arról a be­jelentéséről, hogy az Egye­sült Államok és Anglia egyezményt kötött, amelynek érteimében Anglia a közeljö­vőbeti nukleáris robbantáso­kat végez a nevadai kísérleti teiepert. Ez újabb bizonyíté­ka annak — mondotta Ca­rapkin —, hogy a nyugati ha­talmak katonai meggondolá­sokból tudatosan kitérnek a nukleáris kísérletek beszün­tetése elől. Mikojtn látogatása agr kubai állami gazdaságban Havaúna (TASZSZ). Mikojan, a szovjet Müiisz tertanócs első elnökhelyette­se kedden Carlos Raphaeí Rodripueznek. a Kubai Or­szágos Földreformintézet el­nökének kíséretében elláto­gatott az ország egyik legna­gyobb állami gazdaságába. A gazdaság a körülbelül 270 négyzetkilométer kiterje­désű Turiguano szigeten te­rül el, a forradalom elétt egy földesúré Völt. Mikojan nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Hangsúlyozta, hogy a gazda­ság Szép jövörték héz elébe, egyike lesz a világ legna­gyobb gazdaságainak, áz ál­lattenyésztésben a kommu­nista gazdálkodás egyik góc­pontjává Válik. (MTI) Az angol kormány veszélyezteti az atomleszerelés kilátásait London. (MTI) Macmillan alsóházi nyilatkozata, amely­lyel Anglia újabb nevadai atom kísérletét védeni igyeke­zett, növelte a kormány dön­tése nyomán támadt felhábo­rodást. A munkáspárt par­lamenti csoportja javaslatot nyújtott be a* alsóházban. A javaslat elítéli a legújabb kí­sérlet elrendelését és hangoz­tatja: a kormány ezzel ve­szélyezteti annak kilátását, hogy a közeljövőben az atomfegyver-klsérléteket el­tiltó egyezmény jöhet lét­re. A munkáspárt országos végrehajtó bizottsága nyilat­kozatában sürgeti a kor­mányt, ejtse el a legújabb kí­sérleti robbantás tervét. Az igazi egyttttmOkSdés jegyiben épül az asszuáni gát Kairó (TASZSZ). Szidki Szolimán, az áSzUáfil gát ügyeinek minisztere nyilatkozatot adott Szergej Szolovjov­nak, a TASZSZ kairól tüdóSÍtójáhftk fiz asszuani gát építésé­nek menetéről. — Mindenekelőtt — mondotta a mthisZtét — félhaszná­lom az alkalmat, hogy őszinte üdvözletemet küldjön a nagy­lelkű szovjet héphek és nagyszerű vezetőinek az októberi szocialista forradalom 45. évfordulója alkalmából. Legmé­lyebb köszönetemet kívánóm kifejezni azért a nagy segítsé­gért, amelyet köztársaságunknak nyújt á SzoVjet kormány, a Szovjetunió népa A miniszter beszélt a továbbiakban az építkezés mene­téről. az eddig .elért eredményekről. Az építkezés résztvevőit — arabokat és oroszokat — az igazi bajtársiasság és együttműködés szelleme Hátja át — hangsúlyozta a miniszter. Ikeda befejezte londoni tanácskozásait fl reakció a kongói parlament feloszlatására törekszik Antoinenkiwewá, a kongói Nemzeti Mozgalom Párt fő­titkára és Jean Balikongó, a Nemzeti Egység Pórt elnöke nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz a kongói parlament válságának elhúzódásával kapcsolatban. A két ellenzéki pártvezér rámutat arra, hogy a parla­ment már második hete nem tud tanácskozóképes létszám­ban összeülni. Az ennek nyo­mán támadt válság oka ai, hogy a kongói hatóságok az utóbbi időben egész sor par­lamenti képviselőt letartóz­tattak, köztük olyan kiemel­kedő személyiségeket ls, mint Gbehye. A letartóztatások kö­vetkeztében más parlamétiti képviselők IS félitek, hogy hasonló sorsra jutnak, és így nem foglalják el helyüket a törvényhozás házában. A két ellenzéki vezér kö­veteli, hogy biitositsák a par­lamenti képviselők sérthetet lenségét és haladéktalanul engedjék szabadon a• letar­tóztatott képviselőket. A Leopoldville-i paríanien ti körökben az a vélemény uralkodik, hogy a reakciós körök szándékosan megfé­lemlítették a képviselőket, és a tanácskozóképesség hiányát ürügyül akarják felhasznál­ni á parlament két házának feloszlatására. A kormány­támogató lapok a* Utóbbi időkben nyíltan követelik a parlament feloszlatását. Nyílvessző —18 millióéit M ióta rossz Idő jár evi­1 J lágon a gyarmatok hajdani uraira — találé­konyságuk megkétszerező­dött. Nemcsak új meg új rabíási és kínzási módsze­rek kieszelésébefi kiválóak. Abban is, hogy a legszelle­mesebb módori elmagyaráz­zák önmaguknak: miért nem tudják leverni a sza­badságharcot, és mit kelle­ne tenniök... . Am ne márafljurik az el­méleti fejtegetéseknél. Tisz­telettel közöljük az olvasó­val: az amerikai Newsweek tudósítása széfiht a Pótta­gon külön -agytrösztöt* szervezett — »Agile-terv­nek* hívják —, amelynek egyetlen feladata a dél-vi­ethami pgrtizáHhábofú el­leni új módszerek kidolgo­zása. 115 szakember dol­gozik az »Agile-téfvben« és eddig tizennyolcmillió dollárt káptak. Ezért a csekély összegért négy hónap alatt a követ­kezőket találták ki. A par­tizánmozgalmat az aláBbi okok miatt nem tudják megfékezni: 1. a partizánok kézifegyverrel lelövik az amerikai helikoptereket; 2. a kotmánykatonák gyengék és alacsonyak, nem tudják kezelni a nehéz amerikai gyalogsági fegyvert, a *Ga­rand* puskát; 3. fegyvereik túlságosan hangosak, nem alkalmasak rajtaütésszerű támadásra. Az agytföSZt tanácsára ezért most plasztik haspáft­célt kapnak a helikopterek, könnyebb puskákat Diem zsoldosai — és még acélból készült Íjakat és nyilakat is osztanák ki közöttük ... Nem vagyunk katonai szakértők, de az a gyanúnk, hogy ha helikopterekkel nem tudták megállítani az amerikaiak a dél--vietnami partizánmozgalom terjedé­sét, akkor nyílvesszővel sem fog sikerülni. Még mi­előtt a Pentagon agytröszt­je újabb 18 millió dol­lárért kobaltéval szerelné fel a tengerészgyalogságot — mi is átnyújtunk egy ja­vaslatot Az amerikai pa­rancsnokság érdeklődje meg, hogy a dél-vietnami lakosság nem gyfllöli-é a Diern-fezSimet. Ha igenlő választ kapnak, érdemes rá felfigyelni — ezért nem tudhak végezni a partizá­nokkal. Ebben az esetbén az amerikai katonákat ki kellene vonni Dél-Vietnam­ból, miáltal az emberek rö­vid Idő múlVa elkergetnék Diemet, és hélyfeállria a nyugalom. Egyszerű, nem? Ez a megoldás olcsóbb, mint a Pentagon agytröszt­je, biztosabb, mint a heli­kopterek, halkabb, mint a nyílvessző — es úgyis ét leSZ á vége. Tizehnyolemntló dohárért pedig szép kis farmot le­hetne venniaDiem család­nak valahol Floridában. f-t) Éleződik Jemen és a monarchistákat támogató országok ellentéte London (MTI). Ikeda ja­pán miniszterelnök szerdán befejezte tanácskozásait az angol kormány vezetőivel. A tanácskozások eredménye­ként ahgol—japán kereske­delmi szerződést írtak alá. A délutáni órákban a ja pán miniszterelnök szóvivő­je közölte az újságírókkal, Ikeda és Macmillan elvben megállapodott abban, hogy Lord Home áHgei külügymi­niszter 1963. tavaszán Japán­ba látogat. A szóvivő szerint a kor­mányfők megegyeztek továb­bá a két ország szorosabb , pénzügyi együttműködésé­iben is. Csütörtökön reggel Ikeda és kísérete Brüsszelbe uta­zik. Kairó (MTI). A szanaai rádió kedden közölte, hogy ha Szaúd-Arábia vagy Jor­dánia légiereje támadást in­téz a köztársasági Jemen te­rülete ellen, Jemen bombáz­i ni fogjá Szaúd-Arábia és Jordánia katonai támasz­pontjait, és megsemmisíti azokat. A közlemény, ame­lyet a kairói rádió is átvett, felszólítja Szaúd-Arábia és Jordánia lakóit, tartózkodja­nak távol a repülőterektől, rádióállomásoktól, kormány­épületektől, és a királyi pa­lotától. Szaúd-Arábia a maga ré­széről kormánynyilatkozat­ban követelte, hogy nemzet­közi ellenőrzés alatt a lehető leggyorsabban távolítsák el az összes külföldi csapatokat Jemenből. A kormánynyilat­kozat azzal vádolja az EAK légierejét és hadihajóit, hogy ismételten lőtték, és bom­bázták Szaúd-Arábia délnyu­gati határvidékének városait. A TASZSZ jelentése sze­rint az EAK kormánya egy­millió egyiptomi font értékű kamatmentes kölcsönt hyúj* tott Jemennek. A német nagytőke felújítja a megszállás alatt szerzett franciaországi érdekeltségeit Párizs. (MTI). Egy Párizs környéki gépipari üzem, a St-öuen-i LáVaiette gyár, amely a háború alatt a né­met Bosch Tröszt érdekeltsé­gévé lett, majd a felszabadu­lás után visszakerült francia tulajdonba, néhány napja is­mét német vezetés alatt áll. A francia és a nyugatnémet tőkéscsoportok közötti meg­állapodás értelmében a Bosch cég felújította érde­keltségét. A vállalat élére ugyanazt az igazgatót nevez­ték ki, aki a fasiszta meg­szállás alatt irányította a gyárai AZ ÜZém munkásai, a CÖT, a SZöCiaíista és a ké­resztény szakszervezetek a fasizmus áldozatainak em­lékművénél közös gyűlésen tiltakoztak a francia nagy­tőke és a nyugatnémet re­vansisták szövetkezése ellén. Citőernyős ugrás 25 kilométer magasságból Néhány nappal ezelőtt Andrejev őrnagy és Dölgov ezredes egy Moszkva-kör­nyéki repülőtérről Volga tí­pusú léggömbbel a magasba emelkedett; hogy megdöntse a késleltetett és az egyszerű ejtőernyős Ugrás magassági világrekordját. A Volga lég­gömb elérte a 25 000 méteres Van-e még vétójoga Adenauernek? A nyug&tttémet kancellár washingtoni látogatásáról PincZéSi Pál, az MTI berlini tudósítója ifja: Adenauer azt tartja washingtoni útja legfőbb céljának, hogy a tőle megszokott merev magatartásával már előre megnehe­zítse á nyilván hamarosan elkezdődő kelet­nyugati tárgyalások kibontakozását — hangsúlyozzák a Német Demokratikus Köz­társaság fővárosában. Adenauer mér azt is túlzásnak és engedménynek tekinti a Nyu­gat részéről, hogy egyáltalán tárgyalni kezd a Szovjetunióval, illetve a szocialista tábor­ral olyan problémákról, miht az égető nyu­gat-berlini kérdés, a leszerelés, az atom­fegyver-kísérletek megszüntetése stb. Azt pedig közvetlenül Washingtonba utazása előtt amerikai újságíróknak nyíltan kifej­tette, hogyha ilyen tárgyalásokra mégis sor kerül, azokon "a nyugatnak kemény ma­gatartást kell tanúsítania*. Adenauer nem most utazik először az Egyesült Államokba: ez a tizedik, Kennedy hivatalba lépése óta pedig a harmadik amerikai útja. Semmiesetre sem lehet azt mondani, hogy Adenauer tengerentúli lá­togatásai — saját szempontjából nézve — eredménytelenek lettek Volna. Sőt. nagyon sokszor úgy látszott, mintha az Egyesült Államok vezető körei vétójogot biztosítot­tak volna a bonni ultráit szószólójának a nyugati politika kialakításában. Sok érde­kes gondolat megvalósításátlak, fontos nem­zetközi problémák újszerű megközelítésé­nek lett már a kerékkötője a vén nyugat­német kancellár azáltal, hogy az utolsó pil­lanatban "lebeszélte* amerikai tárgyaló­partnereit ésszerű, józanabb politikai lépé­sekről. Ez elsősorban a német kérdés kü­lönböző részletproblémáira vonatkozik, hi­szen itt Adenauer különösen tart attól, hogy a legkisebb változás hatására is ösz­szeomlik és semmivé válik az a politikai koncepció, amelyet a bonni kormány urai 13 éven keresztül oly makacsul képviseltek és védelmeznek ma is. Az érem másik oldala viszont az, hogy Adenauernek egyre nehezebb és nehezebb dolga van az Egyesült Államokban. Wa­shington és Bonn felhőtlen barátsága és zavartalan együttműködése, már a múlté. Az idén áprilisban például már sem az amerikai, sem a nyugatnémet, fővárosban nem titkolhatták el, hogy mélyreható bi­zalmi válság támadt az Egyesült Államok és Nyugat-Németország vezető politikusai között. Erről ugyan ma sem az amerikaiak, sem a nyugatnémetek nem akarnak beszél­ni, de ezzel a problémát még korántsem oldották meg. Betli nben nem tartják valószínűnek, hogy — különösen most, az új kelet-nyugati tár­gyalások előtt — ismét kiújuljanak és a nyilvánosság elé kerüljenek Washington és Bonn ellentétei. Azt azonban bizonyos­ra veszik, hogy Adenauer Washingtonban ismét konokul érvényre akarja majd jut­tatni saját ósdi politikai elgondolásait. A közeljövő megmutatja, hogy az Egyesült Államok vezető körei a józan ész szavára hallgatva az ésszerű tárgyalások útját ke­resik-e, vagy pedig a bonni ultrák vezér­kolomposával együtt ők is rabjai maradnak egy idejétmúlt és mindeképpen tarthatat­lan politikai elképzelésnek. magasságát, itt azonban meg­állt, mert a felhajtóerő a le­vegő ritkasága miatt már megszűnt működni. A gép csónakjából először Andre­jev őrnagy ugrott ki, akinek a terv szerint késleltetett ug­rást kellett végeznie. Hat­vanegy fokos hidegben, az űrhajós öltözetéhez hásohló védőruhában, kezdte ffleg szabadesését. Egy pefClg há­ton fekve, kiterjesztett Vég­tagokkal zuhant a föld fele, később megfordult és a föl­det látva, igyekezett kormá­nyozni esését. Több mint négy percig tartott Andre­jev szabadesése, körülbelül másfél kilométeres magas­ságban az önműködő figyel­meztető berendezés leadta el­ső jelzését, miután néhány másodperccel Andrejev ki­nyitotta ernyőjét. Az esés ki­tűnőén sikerült. Dolgov ezredes, aki máso­dikként hagyta el a léggömb csónakját, a levegőben, esés közben életét vesztette. A halál körülményeinek kide­rítésére kiküldött állami bi­zottság még nem fejezte be vizsgálatát. Dölgov ezredes nyolc világ- és szovjet re­kord tulajdonosa, az oMzág egyik leghíresebb ejtőernyö­kipróbalója volt; állami díj­jal és sportmesteri címmel is kitüntették. (MTI). KijelSHék a k&retkeiő amerikai űrhajóst Washington. (Reuter). Az Amerikai Űrhajózási Hi­vatal kedden bejelentette, hogy Gordon Cooper 35 éves pilótaőrnagy űrhajóját a tervek szerint áprilisban bo­csátják fel Föld körüli pá­lyára egy teljes napra.

Next

/
Thumbnails
Contents