Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-09 / 262. szám
Wntelü, 1962. BOTcittbCT 9. DÉL-MAGYARORSZÁG 5 Iván gyermekkora A szovjet filmhét első bemutatója a Szabadság Moziban sorsában és alakjában össz- EZ az első filmje, s már ebpontosul. A háború elvette ben is szinte kész, kiforrott gyerekkorát, koraéretté tet- művészegyéniségként jelentte. Iván nem katonásdit ját- kezik. Tarkovszkij tehetsészik, a front nem izgalmas gének eredetisége mindenekkaland számára, nem gyere- előtt abban mutatkozik meg, kes romantika viszi a vesze- ahogyan Bogofnolov részleTegmrp, csütörtökön este m Szabadság Moziban rendezett ünnepi díszelőadással megkezdődött Szegeden a seovjet filmhét. Az ünnepségen Pásztori Bélánénak, az MSZBT Csongrád megyei elnöksége tagjának megnyitó- delmekhez közel : gyűlölet éf lesen leirt elbeszélését útja után Kovács Miklós, a bosszúvágy fűti családjának Városi tanács művelődésügyi gyilkosai, a fasiszták ellen. osztályának népművelési A film gyűlöletet ébreszt csoportvezetője mondott be- a háborúval szemben. Kiilöxzédet, majd a mozi néző- nösen intenzíven kelti fel terét zsúfolásig megtöltő kö- ezt az érzést azáltal, hogy gyermekszereplőt választ hőséül. Aligha van valami, ami erősebb ellentétet jelentene a háborúval szemben, mint a gyermekkor. A film azonban nemcsak azt tnond.ia el, milyenné vált ez a gyerekzönség előtt levetítették az Iván gyermekkora című új szovjet filmét. • Bogomolov Világhírű, több mint 20 nyelvre lefordított elbeszéléséből készült ez a ^^^m^'fl jm wT' ^ H^ÍM ' Ű^ÁS - ífM • V •J S 4 • 'V. II NI - ^TYN ÁÉMH^IF ITT -V. 1 ••< • > Ui • • R -' l "' ' ÍJt; R » 'Sr sm ImfíY /LL [JH ' • , I • • Wi HF ' M 1 JLWi f*- :Jfk »J költötte a film számára. Amit alkotott, nem szolgai .feldolgozás, hanem a film nyelvére fordított költői ihletésű munka. Bogomolov a prózaíró mindenre felfigyelő tekintetével szemlélte a háborút Tarkovszkij a költő tekintetével olvasta végig ezt az elbeszélést, és költői ihletésű, drámai erejű filmet alkotott. A film végén dokumentum felvételeket láthatunk a háború utolsó napjairól, a fasiszta vezérek hátborzongató pusztulásáról. Ezek a képek félelmes hitelességükkel kitűnően beilleszkednek a film stílusába. Különlegesen sokrétű, modern alkotás az Iván gyermekkora, mondanivalójában és formai eszközeiben egyaránt. A rendező mellett Jusson operatőr munkája ls egyéni stílusú művészről tanúskodik, aki alkotó fantáziával a rendező aktív munkatársaként vall a háború borzalmairól. Iván szerepében a kis Koljá Butljajev nagyszerű alakítást nyújt. ValentyM Zubkov rokonszenvesen formálja meg a kitűnő Holln kapitány alakját. KATONA SÁNDOR: 0 barátság és testvériség jegyében Jegyzetek a fontán héftUáztácsasá^Mt Ploestfből gépkocsival utaztunk tovább a Kárpátokon keresztül — óriási fenyvesek között — Brassóba. Utunk a ragyogó napsütésben csodálat® volt. A tartomány határán a párt, a néptanács, a nőszövetség vezetői, nemzetgyűlési képviselők, úttörők várták virággal. A delegáció minden tagja úttörőnyakkendőt kapott a kis romén pioníroktól, cserébe béke- és KlSZ-jelvényt kaptak tőlünk. Este Brassóba érkezve megcsodáltuk a város korszerű világítását — fényáradatban úsztak az utcák. a közterek. A Carpatii Szálló tetőteraszáról sokáig gyönyörködtünk a felejthetetlen szép városképben. Tídtőm. nemeetidépü fétáédif Másnap a barcasági HarChlu-1 kollektív gazdaságot tekintettük meg. A kitűnő termőfölddel rendelkező gazdaság 1950-ben alakult 241 SK^mS ban 3200 hektár területen 960 első évben termelt ertek ..... , .... A brassói traktorgyár főépülete összesen 293 ezer lel volt Az egy munkanap-egység érTm VSgPJSSS. - --S: családal. A várható munkanap-egység értéke az idén 43,60 lei körül lesz, amelyből SL'^ÍSSjíuSTm a szárazság ellenére 748 hekutan egy román, egy szász - kor, amikor velencei filmfesztivál dijával kitüntetett új szov- háborúval, jet filmalkotás. A második világháború idején lejátszódó történet egy 12 éves felderítőről, Ivánról szól. Az 6 sorsa, érzései, szenvedései elevenednek meg a vásznon. A téma tehát — mint annyi más szovjet filmben — Itt ls a háború. De — eltérően több más hasonló alkotástól — ebben a filmben nincsetalálkozott á hanem azt is, milyen lehetett volna Iván sofrsa, élete, ha nincs háború. Végigvonulnak a filmen Iván álmai, amelyek tele vannak fénnyel, jósággal. Olyan ez a megálmodott gyerekkor, amilyennek az Ivánénak is lennie kellett volna, s amilyen most a ml gyerekeinké, és amilyen marad is, ha nem engedjük meg nek nagyszabású csatajelene- az új háború kitörését tek. Minden Megpróbáltatás Olyan ember rendezte a és gyötrelem, amit a háború filmet, aki a háború alatt okoz és jelent, egy sovány, még maga is gyerek volt: a szőke kisfiú, a 12 éves Ivén 30 éves Andrej Tarkovszkij. CKozérdfUn kérd ét Átalakítás után kinek a kötelessége a takarítás? Az utóbbi időben az In- nos, az Ingatlankezelő Válgatlankezelő Vállalat és sok lalat épít — ez vonatkozik bérlő épít cserépkályhát cserépkályhák átrakására, vagy alakltja át a lakást, építésére, lakásátalakításra, Ez újabb vitát vált ki a bér- felújításra stb. —, akkor a lők és a házfelügyelők kö- házfelügyelő feladata a taZött. Többen fordultak kérés- kari tás és az építőipari válsei szerkesztőségünkhöz, hogy lalatnak, az építtetőnek kell építkezés, átalakítás után ki- gondoskodnia a hulladék élnék a kötelessége a lépcső- szállításáról, ház, az udvar takarítása. A Ha a bérlő az építtető, kérdést továbbítottuk az In- dgy a takarítás és a szemétgatlankezelő Vállalathoz. szaiiítás is az 5 feladata, ahonnan a következő választ Ugyancsak a bérlő kötelessékaptuk. ge szén, tüzelő vagy egyéb A rendeletek szerint abban áru szállítása után a takaríae esetben, ha a háztulajdo- tás. Társadalombiitosítágj tanácsadó A gümőkóros betegek anyagi támogatásáról Fellendült a szoeialistabrigád-mozgalom a kereskedelemben és a vendéglátóiparban Küldöttértekezletet tarlóit a KPVDSZ Csongrád megyei bizottsága Tegnap, csütörtökön dél- időszakában nagymértékben ményeket értek el a pénzelőtt Szegeden, a szakszer- kibontakozott a szocialista- ügyi intézetek. így eisősorvezetek Tolbuhin sugárúti brlgúd-moegalom. 1961 de- ban az Ország® Takarékszékházában küldöttértekez- cemberében Csongrád me- pénztár, az Állami Bizt®ító, letet tartott a Kereskedelmi, gyében 148 brigád dolgozott a Magyar Nemzeti Bank és Pénzügyi és Vendéglátóipari a szocialista cím elnyerésé- a Beruházási Bank. A keresDolgozók Szakszervezete. Az ért. kedelmi vállalatok között ülésen megjelent Kádár Ist- \x idén megtartott terme- élen járó a tervteljesítésben a ván. a KPVDSZ ország® iég| tanácskozásokon 23 Csongrád Megyéi Élelmiszerközpontjának elnökségi tag- brigádnak ítélték oda a cí- kiskereskedelmi és a Csongja. Kopasz Józsefné elnöki met. STT'KP^S+S ffíL'tAT. ssabr?s££ "jsjsu. A kongresszus tiszteletére indított munkaverseny sorád Megyei Vendéglátó Vállalat. A főldművesszövetkezetek közül különösen az ásotthalmi és a mórahalmi érdemel dicséretet. ....„wk so „iKb-nU A beszámolót követő hasZrán ujabb 58 brigád alakult, nQg ^ után az értekezlet s lgy résztvevői 11 küldöttet várna már 206 brigád 1800 lasztottak a KPVDSZ XXIX. (agja dolgozik a saocia- kongresszusára, valamint 14 lista cím elnyeréséért. küldöttet a Szakszervezetek A kongresszusi felajánlások Csongrád Megyei Tanácsáság ez évi munkájáról. Megállapította, hogy az MSZMP VIII. kongresszusának Irányelveit a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók nagy érdeklődéssel tanulmányozták, munkájukhoz igen sok segítséget nyújtott. A pártkongresszus előkészítésének teljesítésében értékes ered- nak küldöttértekezletére. A GÜMŐKÓROS megbe- forintot meghaladja, aaaz tegedésben szenvedő dolgo- összeg, amely a táppénzt zókat — gyógyulásuk előse- napi 30 forintra egészíti ki, gítése érdekében — az állam A kórházi táppénz és a anyagi támogatásban része- rendszeres anyagi támogatás siti. Kétféle anyagi támoga- együttes összege nem lehet tás van: rendszeres és rend- nagyobb a dolgozónak járó kívüli telj® összegű (65, illetőleg 75 Rendszeres anyagi támo- JZg"^*. gatasban azt a korhazban tést a kórházi ápolás idejére ápolt gümőkór® dolgozót a táppénz esedékességekor, és kell részesíteni, akinek el- együtt ugyanazokra a tartásra szoruló családtagja napokra kell folyósítani, mevan. ha a kórházi ápolás lyekre a dolgozónak táppénz Idejére járó táppénze (a táp- jár. A rendszer® anyagi tápénz 80 százaléka) a napi 60 mogatást a táppénzt kifizető forintot nem éri el. Az anya- szerv folyósítja, gi támogatás összege napi 9 Meg kell azonban szünforint, ha azonban a dolgo- tetnl a támogatást, ha a bezónak kórházi táppénzössze- teg az orv®nak a gyógykege a napi 52 forintot meg- zelésre, illetőleg kórházi haladja, olyan összeg, amely ápolásra adott utasításait a táppénzt 60 forintra egé- nem követi, vagy hanyagul sziti ki. Rendszer® anyagi teljesíti, vagy ha a fertőzés támogatásban részesül az a megakadályozását szolgáló kórházi ápolt gümőkór® dol- egészségügyi rendszabályokat gozó is, akinek eltartásra nem tartja be. A rendszeres szoruló családtagja nin®, ha anyagi támogatás szünetela kórházi ápolás idejére járó tetése alatt — ha á táppénztáppénze (a táppénz 50 szá- jog®ultság feltételei fennzaléka) a napi 30 forintot állnak — a dolgozó részére nem éri el. Az anyagi támo- a táppénz tovább is jár. Ha gatás összege ebbeh az eset- azonban a táppénz folyósíben napi 6 forint, ha azon- tását megszühtetik. eazel ban a dolgozó kórházi táp- egyidejűleg a rendszer® pénzének összege a napi 24 anyagi támogatás folyósítá... .' sát íz meg kell szüntetni. A RENDKÍVÜLI anyagi támogatásban rész®íthetŐ a gümőkór® betegség miatt keresőképtelen, de táppénzre nem jogmult biztosított (pl. akinek táppénzjog®ultsága lejárt, nyugellátásban részesülő személy), mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag, továbbá a táppénz® állományban levő beteg, ha kórházban ápolják, vagy a lakóhely szerint " illeték® tbc-gondozóintéaetben rendszeres gyógykezelés, vagy gondozás alatt áll. A rendkívüli anyagi támogatás engedélyezésére a tbc-gondozóintézet vezetője — kórházban ápolt beteg esetében a gyógyintézet Igazgatójával együtt — az illeték® társadalombiztosítási bizottságnak tesz javaslatot. Rendkívüli anyagi támogatás engedélyezése a társadalombiztosítási bizottság feladatkörébe tartozik. Dr. K. J. mán Munkáspárt Központi Bizottságának javaslatára traktorgyárrá szervezték át. Ebben az óriási és korszerű üzemben látogatásunk során végigkísértük a hengerelt acél, a lemezek, a nyersés eev maevar falu eevrwült területen őszi búzából vas útját a feldolgozó üzerov hektáronként 31 mázsás át- részekben, ezt követően a ebben a kollektív gazdasag- lagtermést értek el ^ idén szereldében mindaddig, míg a Látogatásunk idején éppen a kész traktor kigurul a szecu kor répaszedés végén jár- relőcsarnokból a raktárba. A tak. 350 hektáron 240 mázsás gyár messzemenően gondosátlagtermést értek el. A bur- kodik dolgozóiról. A gyár gonya átlagtermése 1951-ben munkásnegyedében három hektáronként 57 mázsa, 1962- év alatt 1800 új lakás épül ben pedig 270 mázsa volt kiegészítő beruházásként Az Ez . kollektív gazdaság j^SoTt ffaS nagy iétsrámű áliatállomány- ^^áJ&fiK nyal rendelkezik. A nagy- tén b€Bréx magyarul A nagybizo•••^HA | üzemi fejlettségét az o.zo- ^ trakíorgyárati j^jy D^J^"**?1 w^x*^ többszörös élüzem. Romania felszabadulásának 15. évforhektáronként 500 kilő húst adnak át az államnak, sertésben, juhban és baromfi dulójára (1959-ben) a Minisztertanács az 1. osztályú , ~ . . _ . . iim/ictuumtn cu i. ban szerzodes® alaponu Az Munkaérdemrenddel tüntetallatallomany elhelyezese te kj Az üzemlátogatás után a brassói hegyek Igen kedvelt korszerű, nagyüzemi épületekben van. A gazdaság gépeinek javítására kitűnően felszerelt műhelycsarnok és kirándulóhelyére, a Pojánára 15 gépkocsit befogadó ga- ^^„k fel A tur,staszálló rázs áll rendelkezésre. Az teraszáról csodálatosan szép uzf™, 2500 négyzetméter te- k|látás nyílik váfo9t kartU_ í iri^,.11!^" vévö hegyekre és a völgyben ra- mJóeaX ™ghúzódó városra. Brasaó cso földgaz Ket mezőgazda- ma ^ szép modern nagysagi mernok dolgozik a gitt- váro6a Románlának. Közel dasag központjában levő ku- m ^ lakosával a vidéki tatólabora tóriumban Theftalátlák meyMetédültel Talán érdem® a városok között nagyságra a harmadik. Nevezetessége a XIV. században épült Fekete-templom. Másik említésre méltó épülete az 1960-ban a forgalomnak átadott pályamegjegyeani hogy a munka dv £ bármely eurószervezeti felépítése, az üzem- , f6váranak d(szére válna, szervez® hasonlo a hazai teZ-ekéhez. A vezetőséget két moldwV. tatlOHtáttuSan évre választják. Azt tapasztaltuk. hogy a három nem- Vidéki kőrútunk harmadik zetiségű gazdaságban szilárd napján Brassóból Kézdiváa munka erkölcs, jó a hah- Bárhelyen át az Ojtozi-szögűiét, az emberek mindenütt r®on keresztül a moldvai megelégedettek. A román tartományba mentünk, az új elnök mellett dolgozó egyik román vegyipar egyik közalelnök magyar. a másik pontjába, Bora®ti-Onestibe, szász. Pál Gyula elvtárs, a hogy megnézzük az újonnan kollektív gazdaság magyar épült petrókémiai üzemet, alelnöke szerint a kollektív A moldvai tartomány az orgazdaságba tömörült három szág felszabadulása előtt legfalu lakossága a királyság elmaradottabb, legszegényebb idején olyan szegény volt, tartománya volt Romániáhogy a férfiak döntő több- nak. Ügyszólván semmi ipasége Bukarestbe, Ploestibe és ra nem volt. Lakosságának Kolozsvárra járt dolgozni, döntő többsége írástudatlan Jelenleg kevés a más vidé- volt. és a bojárok által kiken dolgozó, Megélhetésüket zsákmányolt nincstelen promegtalálták a gazdaságban, letár. A román uralkodó ®ZMi sem bizonyítja ezt éke- tálynak az itt élő nép ellen sebben, minthogy az elmúlt elkövetett bűnös mulasztása évben 180 új házat építettek még ma is érzékelhető a falmaguknak a gazdaság dolgö- vakban, elsősorban a telepüzói — szép. modern, vár®- lések rendezetlenségében. A be is beillő Villaszerű háza- felszabadulás után az. elmaknC radott mezőgazdaság fejleszA kollektív gazdaság után ^ es ipar teremtése volt a * fő feladat. A moldvai tart® a román nehézipar egyik ^„y ma már egylke a leg. legnagyobb üzemét, a brassói több mezőgazdasági terméket traktorgyárat tekintettük adó területnek. A korszerű. meg. Ezt az üzemet a román "fgyüzerru .táblákon látoga, . . ,„ tasunk idejen szervezetten nagytőke — francia es belga folyt az ^ betakarítás tőkeérdekeltség bevonásával amely megítélésünk szerint — 1927-ben alapította repü- előre haladottabb állapotban lógyarnak. Az amerikai re- volt október elején, mint nápiilők 1944 nyarán mint ha- lünk Magyarországon diüzemet 70 százalékban lebombázták. A szakmunkás törzsgárda segítségével 1H45 után újjáépítették és a RóLegközelebbi cikkemben a Borz«ti-Onestíben meglátogatott petrókémiai üzemben tapasztaltakról szólok. 0