Délmagyarország, 1962. november (52. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-18 / 270. szám
10 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1962. november 18. ZEN/IDE^ Világjáró zenekar hangversenye az újságíróklubban NÖVEKVŐ FELHŐZET, SOK HELYEN ESO Várhat* Időjárás vasárnap estig: növ-kvö felhőzet, kjÍM tuJ?1®0 megyékben kőd. Főként a Dunántúlon sok helyen havazás, később eső. Déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma plusz 2-J fok kőzött. 1962. november 18., vasárnap November 20-án, kedden este 7 órakor Szegeden vendégszerepel a Szocialista Munkáért Érdeméremmel kitüntetett világjáró Suha—Cserniczky kamarazenekar. A négytagú kamaraegyüttes műsorán népszerű opera- és operettrészletek, hang szer szólók szerepelnek, melyek egyaránt sikert arattak kínai, jugoszláv, lengyel és német hangversenydobogókon. A Suha—Cserniczky-zenekar decemberben ismét £vy külföldi vendégszereplésre indul, ezúttal közel-keleti orszá- h/af p . . . gokba. Külföldre készített műsorát a szegedi újságíróklub- Udi ^n Eupe^ GnS b«n mutatja be elutazasa előtt. (1895-1952). modern francia A zenekar műsora ket részből áll. Az első reszt prog- ^Itő, fiatalon a dadaizmus, ram szerint Játsszák. « másodikat azonban a közönség ta- „ szürrealizmus jelenvansaga szerint állítják össze. A helyszínen szavazólapokat fAg képviselője utóbb az el adnak ki, melyeknek eredményét a szünetben összegezik - lenállis har^ éi költője, s a szavazatok alapján töltik ki a műsor második részét, pályája végén pedig a nemKülön érdekessége a zenekar szereplésének, hogy egy álta- zetközi békeharc nagyegyéluk felfedezett komponista, Mészáros János szerzeményeit „^ége Lenin-békedíjas is megszólaltatják, s részt vesz a hangversenyen maga a zeneszerző is. NEMZETI SZÍNHÁZ A Suha—Cserniczky-zenekar kamarahangversenyén Ma. vasárnap délután 3 óraminden érdeklődőt szívesen látnak, a belépés díjtalan. k<£;, ^í^/eS^T^ kor: ' Csárdáskirálynő. Bérletté. Az aradi és szegedi bo- vége kb. 11 óra. kaly efmmel dr. Herepel Já- Kedden este 7 órakor: EgFél 2-kor kezdődik a SZEAC-Komló-mérkőzés Mai sportműsor JUBILEUMI ÜNNEPSÉG Fennállásának 50. éves évfordulóját Ünnepelte tegnap, szombaton este a Szakszervezeti Székházban a Szegedi Köztisztasági Vállalat. Az ünnepségen 300 dolgozót tüntettek kl — 5 —10 és 20 éves szolgálatuk után — törzsgárdajelvénnyel. Kilenc dolgozó kapta meg a Szakma kiváló dolgozója kitüntetést, ezenkívül Jutalomként 40 ezer forintot adott át a munkásoknak a vállalat igazgatója. nos előadást tart szerdán, mont. Déryné-bérlet. Végé november 2l-én délután 6 10>J0 órakor óra! Kezdettel a népraM tór- ^ ^ ^ ? ^^ sasag szegedi csoportja ren- mont. Odry-bérlet. Vége kb. dezéséöen. Az előadás helye 10.30 órakor, a József Attila Tudomány- Csütörtökön nincs előadás, egyetem bölcsészettudományi Pénteken este 7 órakor: A karának n. számú tantér- s^liaí vecsennye. Bemutató m*. „iKii- „w elöadas. Petőfi-bérlet. Vége kb. me (Táncsics Mihály utca 10 3, 6rakorU U. em. «k) Labdarúgás. NB I: SZEAC—Komlói Bányász, SZEA mai Szegedi EAC— egygólos SZEAC-gyözeimet AC-«tadion, fél 2 (Benkő). Komlói Bányász labdarúgó- várunk. Előtte SZEAC—Komló tartamérkőzés iránt városszerte A SZEAC vezetősége lékbajnoki. Megyei bajnokélénk érdeklődés nyilvánul egyébként ezúton értesíti a ság: Sz. Spartacus—SZAK, meg A szurkolók a találko- szurkolókat, hogy a mérkő- Hunyadi tér, 10 óra (Kormázót általában az őszi idény zés fél 2-kor kezdődik. Ar- nyos). Móravárosi Kinizsi— egyik legnehezebb mérkőzé- ról volt szó. hogy 1 órakor H. Honvéd, Cserepes sor, 10 sének tartják, mert a Komló kell kezdeni, de a komlóiak- óra (Szegedi). Ruhagyár—H. ellen a szegedi csapatnak kai sikerült megegyezni a Vasas, Juta-pálya, 10 óra nemigen megy a játék. Na- későbbi időpontban, és az (Szopori). Szőreg—Textilműgyon sokan kíváncsiak arra, egyesület ez irányú kérését vek, Szőreg, fél 2 (Kovács hogy a romániai túra milyen az MLSZ is jóváhagyta A A.). Sándorfalva—UTC, Sánhatással lesz a csapatra, a korai kezdés miatt a belé- dorfalva fél 2 (dr. Jármai), fiúk az egy hét alatt ját- pőjegyeket ma 12 óráig a Kistelek—Alsóváros, Kisteszott három nehéz mérkőzé- SZEAC-iroda elővételben lek, fél 2 (Kuhn). Dorozsma— sen mennyit adtak ki ma- á íti ho(nr „ mérkőzés Szentesi Honvéd, Dorozsma, gukból. Mindenesetre nehéz arusltja' nogy a merKozes íél 2 (Szeghő) lenne megjósolni a mai ered- étott a pályán levő pénztá- Röplabda. NB I női: Sz. ményt. Nagy küzdelmet és raknál torlódás ne legyen. Spartacus—Budapesti VSC, Rókusi Tornacsarnok, fél 10. Teke. NB II férfi: Sz. Építők—Bp. MEDOSZ, Ruhagyári-pálya, fél 12. SZAK— Szolnoki MÁV, SZAK-pálya, féi 12. Torna. Megyei férfi és női) felnőtt, ifjúsági csapatbajIdén is megrendezik a sportakadémiát Szeged város sportéleteben dött szakemberek. Az előmár hagyományossá vált, adássorozat január 7-én ér- , „ . . . . , , évenként sorra kerülő sport- dekes élménybeszámolóval f^tJ^^S*1 akadémiai előadássorozatot a fejeződik be. TST az idén is megrendezi. SS tornaterme, 9 óra. Szombaton délután 3 órakor: Egmont. III. Diákbérlet. ELÖNTÖTTE A VARDAR-FOLYÖ SZKOPJÉT Szombaton este fél 8 óraJugoszláviában a kiáradt Vardár-folyó pénteken délután ö* kor: Csárdáskirálynő. Blahánéórakor elöntötte Szkopjét, a 200 000 lakosú macedón fővárost, bérlet. Vége kb. 10,30 órakor. Szkopjéban a mentési munkálatok szombaton egész napon át Vasárnap délután 3 órakor folytak. Több ezer embert kilakoltattak, az ár hullámai által körülzárt házakban bennrekedt családoknak pedig helikoptereken, gumicsónakokon Juttattak élelmiszert és Ivóvizet. Az esti órákra a víz. lassan apadni kezdett, de á folyóhoz közel fekvő városrészekben még mindig körülbelül egy méter magas. Egész napon át szünetelt az áramszolgáltatás. Az iskolák zárva tartottak. A város távbeszélő- és táviró-összeköttetése megszakadt a külvilággal és a vasutak sem közlekedtek. A halálos áldozatok számát még nem ismerik. Az anyagi kárt több milliárd Egmont. Laborfalvy-bérlet. Vasárnap este fél 8 órakor: A szicíliai vecsernye. L Operabérletdinárra becsülik. ANGIJÁBAN FOGTAK A MARSRAKETA RADIOJKLZESEIT Az angliai Jodrell Bank Csillagvizsgáló Intézet pénteken felfogta a szovjet marsrakéta radkijrizéseit. A szovjet űrhajó jelenleg körülbelül 4 800 000 kilométerre van a Földtől. KAMARASZINHAZ Ma, vasárnap délután 3 órákor: Csacsifogat. Ma, vasárnap este 7 órakor: Az ostoba lány. --,.„„ „ Csütörtökön este 7 órakor: — Elkészült a szegedi Tan- . natoI>a lána- Trwhni. fvZ O5tooa tany. tóéi tó és Húsipari Technlkum távfűtőhálózat! csatla- Szombaton este 7 órakor: AZ kozása. November 19-én, hét- ostoba lány. tón délelőtti órákban kerül Vasárnap délután 3 órakor: sor a műszaki átvételre és Csacsifogat. üzembe helyezésre. Vasárnap este 7 órakor: Az — Dér Endre József Attila-di- ostoba lány. Jas irt A bódé című UJ köny- niasTnmU véről vitaestet rendez a Magyar bábszínház; — író—olvasó találkozókat Írók Szövetsége Dél-magyaror- Délelőtt 11 órakor: Pinocchio, rendeznek ma Klszombor és szági Csoportjának kritikai Csalavári-bérlet, délután 3 óraTömörkény községben szege- szakosztálya kedden, november kor: Pinocchio. Bérletszünet, dl írók szereplésével. Kis- 20-án délután fél 5 órai kezzomboron Csépi József és dettel a Tiszatáj szerkesztősé- MOZIK Lődl Ferenc, Tömörkényen gében (Magyar Tanácsköztár- Szabadság: fél 4, tel 6 és fa pedig Andrássy Lajos és saság útja 2.) Bevezető elő- g órakor: Esős vasárnap. — Dér Endre találkozik az ol- adóst tart dr. Tóth Miklós iro- Fáklya: fél 4 órakor: Egy kavasókkal, s olvas fel leg- dalomtőrténész. A vitára min- tona meg egy fél. 6 és 8 óraújabb műveiből. den érdeklődőt szívesen várnak. kor; Malachius csodája. Híradó Mozi délelőt 10 órakor: MaSZOVJET ORVOSPROFESSZOR SZEGEDEN Sz. M. Bagdaszárján moszkvai orvosprofesszor pénteken Szegedre érkezett, hogv megtekintse az Orvostudományi KönyvUrat. Látogatása alkalmával tájékozódott Szeged és a DélAlföldi Orvostudományt Könyvtár helyzetéről, munkájáról. A tapasztaltakról őszinte elismeréssel nyilatkozott. A szovjet orvosprofesszor tegnap utazott vissza Budapestre, S gar Híradó, 9. sz Sporthíradó, Císzó Európa -bajnokság Lipcsében, Derült égbolt, Ecserl lakodalmas. Móricz Zsigmond Művelődési Ottbon Mihálytelek, 4 és 6 órakor: Zendülő fiatalok. — November 7 Művelődési Otthon Újszeged, 5 és 7 órakor: Amig holnap lesz. Magyar film. 10 éven alul nem ajánlott. — Diigonics Mozi 3, 5 és 7 órakor: x Gyerekek, figyelem! Ma x Hirdetmény. Dfl-üjszeged- -n^ta égbolt. Szovjet film. — délelőtt 10 órakor a Novem- re építési tilalmat rendeltem vasutasok Petőfi Sándor Müber 7 Művelődési Otthonban eL Az erre vonatkozó hatá- velődési Otthona, délután 3 és mesedélelőttöt tartunk. Látha- rozat megtekinthető az L ker. 5 órakor: Szálemi boszorkátók a Tenger lánya, a Kincs- tanács hirdetőtábláján. Ep. Közi. nyak. Francia film. H éven Az első előadás e hónap végén, november 27-én lesz, amelyen a sportvezetők és az érdeklődők *A magyar sport új útja« címen kapnak tájékoztatást. December 4-én "Az olimpiai eszme és a béke", december 11-én »A kapitalista sport sajátosságai", december 18-án pedig "A Pécs—SZEAC 89:71 (46:29) Tegnap este a Rókusi Tornacsarnokban játszott NB Ies férfi kosárlabda-mérkőzé» i- j- i o . j- sen a Pécsi VSK gyorsabb, „ _„ L^" TT^e lendületesebb játékával bizsportágak és a világverse- ^^ jutatnak tosaj) rt Legjobb dobó: nyek kialakulásának törté- be A sportakademia szinhe- Csongor 32 Pánczél 20, illetnete" című előadást tartják lye ezúttal is a honvéd tiszti- Ve: Merényi 24, Bányai 8, meg a Budapestről kikül- klub lesz. Kiss Z. 7. ÖTÖDIKEK LETTEK Beszámoltunk már arról, hogy a Szegedi Kender női tekecsapata megnyerte az 1962. évi NB I-et. A gyári együttes jelentős sikere mellett a másik szegedi női tekecsapat, a SZAK is szépen szerepelt az idei bajnokságban, ötödik lett. Képünkön a SZAK játékosai (balról jobbra): Sós Györgyné, dr. Szamosszegi Béláné, Jenei Erzsébet, Báló Ferencné, Sajtos Istvánné és Magyar Istvánné CJCoxlemények kereső ködmön, színes diafilmek. a Martnlca csavarja és a Tiszta ügy című mozgófilmek. Minden gyereket szeretetted várunk. x A Pedagógus Szakszervezet lengyel nyelvű tanfolyamot Judit kezdők és haladók részére december hó 1-től kezdődően. Fizetendő dtj havi 26 forint. Jelentkezni lehet a Pedagógus Szakszervezet Április 4 útja L szam alatt (Ságvári Gimnázium, I. emelet) naponta 5—« óra között. Telefon: 21-64. x Felnőttek kezdő tánctanfolyama Indul november 19-én, hétfőn este 8 órakor Zászló utca 3. szám alatt. x Harlemben született a swlng. Dzsesszlskola ni. előadása november 26-án, hétfőn este fél 7 órakor a November 7 Művelődési Otthonban. x A KIOSZ szegedi járási helyi csoportja november 19én, hétfőn este 6 orakor vezetőségválasztó taggyűlést tart Horváth Mihály utca 3. seárri alatt! helyiségében, melyre minden kisiparost szeretettel hiv és vár a vezetőség. 77892 caop. vezetője. alul nem ajánlott. KAKTIS7J kárpitos az építkezések ideje alatt is zavartalanul vállal kárpitosmunkákat. Kígyó utca 5. szám. 18327 lületek tisztítására, fényesí tésére. ápolására kiválóan alkalmas. Használatával ragyogóan tiszták, fényesek lesznek bútorai, ajtó- és ablakkeretei. Kapható a háztartás! és illatszerboltokban. B. 2357 ARA 9 FORINT "4 22 5.°n 70 c/hy 70 * « Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, DOBÓ VINCENE temetésén megjelentek, részvétükkel, koszorú- és vlrágadományalkkal mély fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. 3200 Gyászoló fia Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a rókusl pártszervezet vezetőségének, a IL ker. tanácsnak. a Szőrme- és Bőmihaüzem dolgozóinak, kik feledhetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk. SZABÓ PÉTER temetésén megjelentek, virágadományaikkal és részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és családja, sm Zákány u. 2*. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legjobb feleség, testvér és rokon. BOROS LÁSZLÓN® Tort Erzsébet életének 58. évében hoezszú szenvedés után meghalt. Temetése folyó hó 19-én 14 órakor lesz a belvárost temető kupolacsarnokából MTK—Győr 2:1 (0:1) Szombaton délután Buda- a 6. percben a győriek szepesten, a Hungária-úti pá- rezték meg Orosz révén. lyán került sorra az MTK- Szünet után első ffóró" ban is a győriek kezdemeGyőr NB l-es bajnoki lab- nyeztek több^ de az utolsó darúgó-mérközés. A vezetést negyedórában az MTK felülkerekedett és a 80. percben Kutá fejesgóllal kiegyenlített. két por múlva pedig a kitűnően játszó Bödör egyéni játék után lőtt a hálóba (2:1). Győzelmével az MTK az U. Dózsa és a SZEAC után 15 ponttal a harmadik helyre nyomult fel, míg a győriek a negyedik helyről az Bp. 2492 ötödikre estek vissza 13 pontjukkal. ÉRTESÍTÉS! Értesítjük Szeged város lakosságát, hogy az alábbi régi és újonnan felállított javító-szolgáltató résztegeinknél a lakosság rendelkezésére állunk: Cserép- és vaskályhák, tűzhelyek, petróleum-, benzin gázt ozők, lámpák Jósika IL 18—14 sz. Telefon: 33—88. Lakatosmunkák, hegesztések Szent László u. 7., Római krt 15. Telefon: 34—13, 46—63. Rézművesmunkák, fémedények e __ e ooozasa Kossuth Lajos u. 24. Telefon: 15—61. K. 327 VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és szeged városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökős zoltáa Szerkesztőség: •leged. Magyar TanácsköxttPt saság útja 10. Telefon: 35-15, 30-63 Éjszakai telefon: 35-06 Kiadja a Csongrád MegyeO Lapkiadó Vállalat Valeiőo kiadó: Kovács LáazM Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál tér A Telefon: 35-00. 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca 0. Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési eh) egy (hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál é