Délmagyarország, 1962. október (52. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-18 / 244. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam, 244. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1962. október 18. Közel 300 millió forint vízgazdálkodásra Őt tsz-ben épül újabb öntözőtelep a szegedi járásban Megkétszerezi gépparkját az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Az utóbbi öt év alatt Bács, használnak föl. Befejezik a nak nagyarányú fölfejleszté­Békés és Csongrád megyék- dongéri vízrendszer kiépíté- sével igyekszik lépést tartani »iiiiiiHiinmm»miiH ben százmilliókat költöttek sét, kiépül a percsarai csa­árvédelemre és belvízrende- torna-rendszer és hozzáfog­zésre, valamint a vízgazdái- nak a szárazéri csatorna­kodás fejlesztésére, vizmű- rendszer építéséhez is. A vek, öntözőtelepek létesíté- Kurca medrének kotrására gére. és a makói szivattyútelep A nagyüzemi mezőgazda- építésére további milliókat ság megteremtése után még fordít az igazgatóság, nagyobb beruházásokkal, Vízhasznosításra csaknem még gyorpabb ütemben épül 40 millió forintot költ 100 a vízgazdálkodás, az öntöző- milliós költségvetéséből az telepek, csatornák és vízmű- Alsó-Tiszavidéki Vízügyi vek bonyolult rendszere az Igazgatóság. A hódmezővá­Alföld déli részén is. Jövőre sárhelyi öntözőrendszer a nagyobb feladatokkal. 1963-ban megkétszerezik a felújításra, korszerűsítésre szoruló gépierőt. Az elmúlt két évben a három megye területén min­denütt alakultak önkéntes vízgazdálkodási és törpevíz­mű-társulatok. Ezeknek a helyi társulásoknak most szintén megnövekedett fel­adatokkal kell megbirkóz­niuk. Ennek megfelelően jelentő­Megválasztották a Biztonsági Tanács új tagjait s Pályaválasztási tanács alakult Szegeden # Tájék oztató a bortermés bejelenléséről &q.tj tanác.»taq. választól közölt Ma kezdődik a városi pártértekezlet Ma délelőtt 9 órakor kezdi kétnapos munkáját a me­gyei tanácsháza nagytermében az MSZMP Szeged városi ér­tekezlete. A párt VIII. kongresszusa előtt a tanácskozás fel­méri az elmúlt 3 év munkáját, s a párt politikájának meg­felelően megjelöli a szegedi tennivalókat A városi pártértekezleten a szegedi üzemek, termelő­szövetkezetek, hivatalok és intézmények kommunistáinak 311 szavazati jogú, valamint 60 tanácskozási jogú küldötte, képviselője vesz részt A kommunistákon kívül tanácskozá­si jogú meghívottakként részt vesznek az értekezlet muiv­kájában pártonkívüli munkások, értelmiségiek is. A kétnapos munkaértekezlet napirendje: 1. A városi pártbizottság és revíziós bizottság beszámoló­ja. Vita a beszámolók felett A városi pártbizottság beszámolóját Győri Imre elv­társ, a városi pártbizottság első titkára terjeszti elő. A re­víziós bizottság beszámolóját Kelemen Sándorné elvtársnő; a revíziós bizottság tagja ismerteti. 2. A városi pártbizottság és a revíziós bizottság tagjai­nak, póttagjainak megválasztása, majd a megyei pártérte­kezletre a küldöttek választása. Megtagadta a csatlakozást a Kuba elleni bojkotthoz a Nemzetközi Hajózási Kamara 7Í»I»«»I»I»"hiíh«««»IÍ(«>«»» A Nemzetközi Hajózási Kamara, amelyben a világ 18 országának hajótulajdo­nosai vannak képviselve, kedden kijelentette: nem haj­landó megtiltani, hogy ha­jói árut szállítsanak a Ku­bai Köztársaságnak. A kamara állandó bizott­sága Londonban megtar­tott keddi ülésén "rendkí­vül komoly aggodalmát* fejezte ki amiatt, mert az Egyesült Államok korma* nya intézkedéseket erősza­kol ki a Kubával kereske­delmi forgalmat lebonyolí­tó hajók ellen. A bizottság határozata ellen csupán az Egyesült Államok képvise­lője tiltakozott. közel 300 millió forintot megosztása, vízrendszerek és sebb összegekkel gazdálkod­használnak föl az Alsó-Tisza- vízkormányzó művek létesí­vidéki Vízügyi Igazgatóság tése mellett körzetében e nagyszabású rendszer további bővítésére és tökéletesítésére. Csaknem kétszerese ez az összeg az 1961-ben hasonló célra felhasznált beruházá­sok összegének. 25 millió forint Jut ter­melőszövetkezeti öntözőte­lepek építésére. A három megye szövetkezeti gazdaságai közül egyre több kíván öntözőtelepet létesíte­ni. A szegedi járásban jö­összesen mintegy 10 millió vőre előreláthatóan öt gazda­forint ráfordításával tovább folytatják jövőre a megkez­dett árvédelmi munkákat. A folyó Algyő melletti szaka­szán biztosítják a meglazult partot, felújítják az atkai töltést s 3 millió forintot köl­tenek árvédelmi fásításokra. A belvízszabályozás, rende­zés nagyobb arányú munkái­ra 1963-ban 28—30 millió forintot ságban épül újabb öntözőte­lep. A tápéi Tiszatáj 200 ka­taszteri holdon, a sövényházi Árpád vezér 150 holdon, a hatnak, mint az elmúlt esz­tendőkben bármikor. Közel 100 millió forintra rúg az önkéntes társulatok jövő évi költségvetése. Hód­mezővásárhelyen, Szentesen, Szarvason és Békésszentand­ráson az önkéntes vízgazdál­kodási társulat irányítja az öntözőtelepek munkáját is. Az idén a vízgazdálkodási társulatok 39 millió forinttal rendelkeztek. Jövőre 53 millióval gazdálkodhatnak a deszki Kossuth Tsz 250 hol- helyi érdekeknek megfelelő­dön, a baksi Üj Élet további en. 300 kataszteri holdon létesít öntözőtelepet. A tervek sze­rint ötödikként az algyői Üj Élet Tsz-ben épül még öniö­Bótelep. A igazgatóság gépparkjá­Újabb mesterséges holdat lőttek fel a Szovjetunióban A Kozmosz-10 rátért pályájára Október 17-én a Szovjet- mikus térség tanulmányozá­nnióban pályájára bocsátot- sának folytatása. A mester­ták a Kozmosz 10 mestersé­ges holdat. A mesterséges hold kezdeti keringési ideje 90,2 perc. A Földtől való legnagyobb tá­volsága (apogeum) 380 kilo­méter, legkisebb távolsága (perigeum) 210 kilométer. A mesterséges hold pályájának az egyenlítő síkjával bezárt sára. séges holdon elhelyeztek egy 19,995 megaherz frekvencián dolgozó rádióadót, egy rádió­berendezést a pályaelemek pontos kiszámítására, és egy rádiótelemetrikus berende­zést, a műszerek és a tudo­mányos készülékek munká­járól szóló adatok továbbítá­bajlásszöge 65 fok. A műholdon tudományos Ikészülékeket helyeztek el, amelyeknek feladata az 1962. március 16-án kiadott TASZSZ-közlemény prog­samjának megfelelően • a koz- zása. A mesterséges holdon el­helyezett készülékek normá­lisan működnek, a koordiná­ciós számítóközpontban fo­lyik a nyert adatok íeldolgo­A kúttársaságok néhány helyen különösen jól működ­tek az idén is. A bakóti kút­társaság artézi kutat is fúra­tott OTP-kölcsönnel, s ebből a kútból öntözték kertjeiket az aszályos nyári napokon a baktói lakosok. Jól látja el feladatát a szőregi és az új­szegedi kúttársaság is. Az Alsó-Tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság irányítja a három megyében a tanácsi beruházásokból épülő víz­rendszerek, víz- és csatorna­müvek építését és működé­sét is. összesen mintegy 50 millió forintot tesz ki a tanácsi be­ruházásból 1963-ban épülő víz- és csatornaművek költ­ségvetése. Ugyancsak mint­egy 50 millió forint ráfordí­tásával fejlesztik jövőre to­vább önötzőtelpeiket és víz­műveiket a három megye állami gazdaságai Kommunista-szocialista egységakciók Franciaország több megyéjében A Francia Kommunista Párt ma nagygyűlést tart A francia demokratikus erők harca a de Gaulle sze­mélyi uralmát szentesítő népszavazás ellen egyre ha­tározottabb formát ölt. Bár a szocialista és a radikális párt vezetői elzárkóznak a Francia Kommunista Párttal való együttműködés elől, és a jobboldali pártokkal igye­Az Egyesült Szocialista Párt a baloldali egységfront híve. Ilyen értelmű javas­latot tett a többi demokra­tikus pártnak. A kommunis­ta párt válaszában közölte, kész együttműködni a népszavazási kampányban és a választási harcban is, a Francia Szocialista Párt keznek egy mesterséges vezetősége viszont máris el­"harmadik erőt* kialakítani, az alsóbb pártszervek, a keresztény és szocialista szakszervezetek tagjai sok helyütt együttesen lépnek fel a kommunistákkal. Több megyében közös fel­hívással fordultak a válasz­tókhoz. *A köztársaság veszélyben van, mondjatok nemet a diktatúrának, nyissátok meg a tényleges demokrá­ciához vezető utat* — hangoztatja a felhívás, amelyet a Francia Kommu­nista Párt, a Francia Szo­cialista Párt (SFIO), a Ra­dikális Párt, az Ellenállók Demokratikus Szocialista Uniója (UDSR), az Egyesült Szocialista Párt (PSU) és számos baloldali szervezet helyi vezetői írtak alá. utasította a javaslatot azzal az indokolással, hogy nem hajlandó együttműködni a kommunista párttal. Az FKP csütörtökön tartja első nagygyűlését a népsza­vazási kampány keretében. Maurice Thorez, a párt fő­titkára és Waldeck Rochet, a párt főtitkár-helyettese lesznek a gyűlés szónokai. Sikeres szovjet rakétakísérlet A Szovjetunióból kozmikus "Október 16-án ós 17-én a repülőtestek új fajtájú több- Szovjetunióban sikeresen lépcsős hordozórakétájának lőtték ki a több mint 12 000 több példányát lőtték ki si- kilométer távolságra a Csen­keresen a Csendes-óceán kö- des-óceán középső részébe zépső részébe. kozmikus repülőtestek új­A rakéták több mint 12 fajta többlépcsős hordozóra­ezer kilométer utat tettek meg. A repülés a kitűzött prog­ramnak megfelelően zaj­lott le, a hordozórakéták utolsó előtti lépcsőinek makettjei az óceán vízfelületét a ki­jelölt célpont közvetlen kö­zelében érték eL Az eseményről a TASZSE a következő jelentést adta ki: KENDERÁZTATÁS Meg kell kötni a német békeszerződést Ulbrícht és Gomulka beszélt a hallei nagygyűlésen r\tr flilÉ i ^ ­Az NDK-ban tartózkodó lengyel párt- és kormány­küldöttség szerdán Jenába látogatott, és megtekintette a világhírű Zeiss Műveket. Az üzem dolgozói őszinte barátsággal és nagy lelke­sedéssel üdvözölték gyei vendégeket. tartozik a Német Szövetségi Körtársasághoz és a jövőben sem fog hozzá tartozni. Is­mét javasolta, hogy mindkét német állam mondjon le az atomfegy­verek birtoklásáról, a len- és ne helyezzenek el atom­fegyvereket Németország te­il Szerdán délután Halléban, rületén. Mindkét német ál­a Leuna Művekben nagygyű- lam kötelezze magát az ál­lést rendeztek a lengyel talános és teljes leszerelés párt- és kormányküldöttség megvalósításának elősegíté­tiszteletére. A nagygyűlésen beszédet mondott Walter Ulbrícht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­ságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke, és Wladyslaw Gomulka, a Len­sére. Gomulka elvtárs beszédé­ben rámutatott, hogy a szocialista tábor nagy türe­lemről tesz tanúbizonyságot, amikor folytatja a nyugati hatalmakkal tárgyalásait a kétájának több példányát. A rakéták a kitűzött prog­ramnak megfelelően tették meg útjukat, és valamennyi lépcső ennek megfelelően működött. A hordozórakéták utolsó előtti lépcsőinek makettjet az óceán vízfelületét a ki­jelölt célpont közvetlen kö­zelében érték el. A kísérletek sikeres le­folytatásával kapcsolatban a TASZSZ-t felhatalmazták annak közlésére, hogy október 18-tól kezdve a TASZSZ 1962. október 16-i közleményében megadott koordinátákkal körülhatá­rolt első körzet további ér­tesítésig ideiglenesen sza­baddá válik a tengeri hajózás és a re­pülők számára. Hruscsov elvtárs ebédet adott Kekkonen tiszteletére Nyikita Hruscsov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke és Nyina Hruscsova szerdán a nagy Kreml-palo­tában ebédet adott Urho Kekkonen finn köztársasági elnök és felesége tiszteletére. gyei Egyesült Muqkáspárt nemzetközi kérdések megol­Központi Bizottságának első dásáról. Ez a türelem azon­titkára. ban végül is megszakad ak­Az NDK Államtanácsának kor, amikor a 6Zocial sta or­étaöke egyebek között kije- szágok aláírják a békeszer­.tattette; Nyugat-Berlin nem ződést az NDK.-vak (Tóth Béla felv.) Megkezdődött az idén termett kender áztatása a Délmagyarországi Rostkikészítő Vál­lalat újszegedi telepen. Hatvannégy főből álló brigád készíti elő feldolgozásra a kendert, amely egyenletesen ért be, színe szép sárga, kifogástalan minőségű. Tizen­nyolc medencében több mint nyolcvanezer mázsa kender kerül áztatásra az év fo­lyamán. Képünkön azt láthatjuk, amint a medencékből kocsira rakják és elszállítják • kévéket Szovjet hadihajók baráti látogatása Két szovjet torpedórombo­ló Orjol altengernagynak, a Balti-flotta parancsnokának vezetése alatt baráti látoga­tásra indult a Német Demok­ratikus Köztársaságba. A szovjet hadihajók ezzel vi­szonozzák az NDK hadiha­jóinak ez év augusztusi le­ningrádi látogatását.

Next

/
Thumbnails
Contents