Délmagyarország, 1962. október (52. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-16 / 242. szám

2 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd. 1982, október M. Megjelentek az SZKP jelmondatai az Ohtóberí Forradalom 45. évfordulójára A vasárnapi moszkvai lapok közlik az SZKP Központi Bizottságának az Októberi Forradalom közelgő 45. évforduló­ja alkalmából kiadott 103 jelmondatát. A jelmondatok üdvözlik a testvéri kommunista és mun­káspártokat, a szocialista világrendszer, a szocializmus és a kommunizmus útján haladó szabad, szuverén népek közös­ségét, a felszabadulásukért harcoló, és felszabadult orszá­gok, valamint a kapitalista országok népeit. A jelmondatok éltetik a népek közötti barátságot és együttműködést a vi­lág tartós békéje érdekében. A jemeni kormánycsapatok újabb győzelmei Szalal jemeni miniszterel­nök vasarnap Szanaa főte­rén egy tömeggyűlésen be­szédet mondott. Beszámolt arról, hogy a köztársasági csapatok visszafoglalták Szada és Maril> városát, és megfuta­mították az ellenforradal­már zsoldosokat. A monarchisták nagy vesz­teségeket szenvedtek, és je­lentős mennyiségű fegyvert, valamint lőszert hagytak hátra. Szalal elmondotta, hogy a Szaadáért vívott harcokban a zsoldosokat szaúd-arábiai sorkatonák is segítették, és jordániai tisztek vezényelték őke(. Az ellenség nehéztüzérsé­get és harckocsikat is be­vetett. Szalal beszédében dicsérő szavakkal méltatta az Egye­sült Arab Köztársaságot és elnökét, Nasszert, mert a je­meni forradalom mellé állt. Ugyanakkor közölte, hogy eddig 20 ország kormánya ismerte el a Jemeni Köz­társaságot. Mint az AP amerikai hír­ügynökség közli, az ellenfor­radalmi erők továbbra is sa­ját harci sikereikről adnak ki jelentéseket. Hasszán herceg hivatalo­san is bejelentette, hogy Je­men uralkodójának tekinti magát. Az ellenforradalmá­rok rádióállomást is létesí­tettek, amely a "jemeni ki­rályság adója- néven jelent­kezik. A hírügynökségek kairói jelentésükben arról számol­nak be, hogy Anvar Szadat és Kamal Rifat, az EAK Elnöki Ta­nácsának két alelnöke Sza­naa ból visszatért hazájába, és vasárnap este megbeszé­lést tartott Nasszerrel, az Egyesült Arab Köztársaság elnökével. A megbeszélésen Amer marsall is részt vett. A Jemenben járt kétEAK­politikus hírek szerint arról tárgyalt a köztársasági kor­mány vezetőivel, milyen se­gítséget adhatna Egyiptom az új rendszernek. Elterjedtek ismét olyan feltételezések ls. hogy az EAK és Jemen valamilyen formában unióra lép egy­mással. Egyes megfigyelők lehet­ségesnek vélik, hogy az EAK csapatokat küld jemen megsegítésére, jemeni tiszteket pedig Egyiptomba vezényeltek ki­képzésre. Ujabb szovjet rakétakísérletek A Szovjetunió kozmikus objektumok számára új, sok­lépcsős rakétahordozókat pró­bál majd ki a Csendes-óceán két térségében. A rakétakísérleteket ez év október 16-a ós november 30-a között hajtják majd végre. A TASZSZ ezzel kapcsola­tos közleménye a következő­kepp hangzik: Mint a TASZSZ már je­lentette. 1960 januárjában és júliusában, és 1961 szeptem- fokozatai becsapódási helyé­dó időszakban szándékoznak felbocsátani. A hajózás és a repülőutak biztonságának biztosítása vé­gett a TASZSZ-t felhatal­mazták, hogy közölje az alábbiakat: A szovjet kormány kérés­sel fordul azoknak az orszá­goknak a kormányaihoz, amelyeknek hajói és repülő­gépei az említett időszakban a hordozórakéták utolsóelőtti herében és októberében a Szovjetunió nagy kapacitású rakéta hordozókat bocsátott nek közelében tartózkodhat­nak, hogy Illetékes hatósá­gaik adjanak utasítást a ha­dijukra a Csendes-óceán'tér- jók kapitányainak és a re­ségében, utolsó fokozatok nélkül, A szovjet tudósok és ter­vezők a világűr további meghódítását célzó tudomá­nyos-kutató és kísérleti-ter­vezőprogramnak megfelelően kísérleti célokra előkészítet­ték a kozmikus objektumok­hoz szükséges soklépcsős ra­kétahordozók új változatait. E rakétáknak az utolsó lép­csők nélkül való kísérleti fel­lövését a Csendes-óceán víz­terilletének két térségében, az alábbi koordináták által határolt területen hajtják majd végre. I. TÉRSÉG: Északi szélesség: 6 fok 52 perc 00 másodperc [ 5 fok 10 perc 00 másodperc ' 4 fok 21 perc 30 másodperc 6 fok 07 perc 00 másodperc Nyugati hosszúság •rtts fok 23 perc 00 másodperc 164 fok 36 perc 30 másodperc 166 fok 16 perc 30 másodperc 167 fok 08 perc 00 másodperc II. TÉRSÉG: Északi szélesség: 38 fok 38 perc 00 másodperc 33 fok 40 perc 00 másodperc 31 fok 28 perc 00 másodperc 34 fok 25 perc 00 másodperc Keleti hosszúság: 175 fok 50 perc 00 másodperc 171 fok 10 perc 00 másodperc 173 fok 03 pere 00 másodperc 177 fok 45 perc 00 másodperc A szükséges mérések el­végzése végett a szovjet flot­tának a szükséges berende­zéssel ellátott különleges ha­jóit abba a térségbe irányít­ják, ahol a hordozórakéták utolsóelőtti lépcsői becsapód­nak majd. A rakétákat az október 16-tól november 30-ig terje­pülőgépek parancsnokainak, ne tartózkodjanak a Csen­des-óceán vlzterületének és légiterének a jelzett koordi­náták által határolt térsé­geiben. NYUGATI JÁTÉK NYUGAT-BERLIN KÖRÜL Változatlanul a nem­zetközi közvélemény érdek­lődésének középpontjában állnak azok a tárgyalások és megbeszélések, amelyeket a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya folytat részben külügyminiszteri, részben pedig nagyköveti sí­kon Nyugat-Berlinről és a német kérdésről. Az ez év január másodika óta folyó megbeszélések legújabb »for­dulójára•* október 6-án ke­rült sor New Yorkban, a Szovjetunió ENSZ-küldöttsé­gének székhelyén Gromiko és Rusk között. A két külügy­miniszter több, mint négy órát tárgyalt egymással, s a szóvivők szerint csak a nyu­gat-berlini kérdésről volt szó. Alighogy befejeződött Gromiko és Rusk október 6-i megbeszélése, amikor Willy Brandt, nyugat-berlini pol­gármester, aki az Egyesült Államokban járt és október 5-én Kennedy elnök is fogad­ta, a nyugat-berlini tempel­hofi repülőtérre való vissza­érkezésekor adott nyilatko­zatában Nyugat-Berlinnel kapcsolatos "új* elgondolá­sairól beszélt. A polgármes­ter, aki a Német Szociálde­mokrata Párt egyik vezető személyisége, azt kívánja, hogy a három nyugati hata­lom ismételten adjon garan­ciákat a nyugat-berlini sta­tus quo fenntartására, és hatá­rozza meg pontosan, mit kí­ván tenni nyugat-berlini "jo­gai* védelmére, ha a Szov­jetunió az NDK-val megköt­né a német békeszerződést. A polgármester ezenkívül szükségesnek tartja, hogy a "nyugat-berlini lakosság nép­szavazáson nyilatkozzék a Nyugat iránti hűségéről*. Még el sem csitultak a pol­gármester javaslatai melletti "érvek* és ellene felhozott tények, amikor arról kezd­tek beszélni Bonnban, hogy az Egyesült Államok állás­pontja szerint Nyugat-Ber­lint Nyugat-Németország tar­tományává kell nyilvánítani. Sőt, arról is írtak a bonni la­pok, hogy az Egyesült Álla­mok felvetette a nyugat­német csapatok Nyugat-Ber­linbe történő küldésének szükségességét is. Az elmúlt hét végén az­után egy sor cáfolat és ma­gyarázkodás hangzott el Nyugaton. Így vált ismertté, hogy Brandt ugyan több ve­zető amerikai személyiséggel tárgyalt, mégis Kennedyék semmiféle új amerikai állás­pontot sem alakítottak ki. Sokkal inkább arról volt szó — erről éppen a Német Szo­ciáldemokrata Párthoz közel­álló lapok írtak —, hogy rá­vegyék 8 bonni kormányt és vezető politikusokat: halaszt­hatatlan, hogy a nyugatné­metek maguk is kezdemé­nyezzenek lépéseket Nyugat­Berlin helyzetének rendezé­sére. — "Szükség van a po­zitív bonni javaslatokra — írja a Neue Rhein-Zeitung egyik legutóbbi számának vezércikkében. — Nem azért, mintha Amerika várná azo­kat, hanem azért, mert vég­ső fokon a német érdekek követelik meg azokat«. A dolgok lényegéhez tarto­zik, hogy Anglia csakúgy, mint az Egyesült Államok kereken elutasította annak lehetőségét, hogy Nyugat­Berlint Nyugat-Németország tartományának nyilvánítsa, mivel ez alapvetően ellenté­tes lenne a Németország megszállására vonakozó négy­hatalmi megállapodással. A New York Times című ame­rikai lap pedig nyíltan meg­írja, hogy a nyugat-berlini problémában lényegében a "szövetségesek*, elsősorban pedig a franciák és a nyugat­németek akadékoskodása miatt nem lehet előbbre jut­ni. franciák — írja a lap — még egy nyugati külügy­miniszteri értekezlet meg­tartásának gondolatától is el­zárkóznak*. Gromiko okióbor 13>án New York-i sajtóértekezle­tén képtelenségnek minősí­tette a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos "vadhíreket*, és aláhúzta: az egyetlen lehet­séges megoldás a német bé­keszerződés megkötése, ezen belül pedig Nyugat-Berlin szabad városi státuszának biztosítása. Mindenesetre a szovjet— amerikai tárgyalások foly­nak, s korai volna még a megbeszélések kimenetelét megjósolni. Spaak belga kül­ügyminiszter ugyanis az ENSZ-közgyűlés vitájában mondott beszédében ezzel kapcsolatban kijelentette: "Az emberek nagyon csodál­koznának, ha megtudnák, hogy a közös tárgyalásokon már milyen előrehaladás történt és milyen kis távol­ságot kell már csak áthidal­ni egy egyezmény megköté­séig*. Lobot, hogy Spaak "érte­sülései* helytállóak. Bármi legyen is azonban az igaz­ság, az Egyesült Államok kormánya már nem sokáig halogathatja — a józan ész­nek megfelelő — döntését. Perén yi István Lengyel párt­ás kormányküldöttség érkezett az NDK-ba Wladyslaw Gomulka és Jozef Cyrankiewiez vezeté­sével hétfőn délelőtt megér­kezett Berlinbe a lengyel párt- és kormányküldöttség. A vendégeket a berlini Ost­bannhofon az NDK vezetői fogadták. Több ezres tömeg gyűlt össze és éltette a lengyel nép képviselőit. A megérke­zéskor Walter Ulbricht mondott üdvözlő beszédet. A lengyel küldöttség pén­tekig marad a Német De­mokratikus Köztársaságban. Ezalatt tárgyalásokat foly­tat az NDK párt- és kor­mányküldöttségével, látoga­tást tesz több városban, üzemben és mezőgazdasági termelőszövetkezetben és részt vesz a Népi Kamara egyik ülésén. (MTI) Ugandát ENSZ-tagságra javasolták Hétfőn a Biztonsági Tanács egyhangúlag elhatározta: ja­vasolja a közgyűlésnek, hogy vegye fel az ENSZ tagjainak sorába Ugandát. Hírügynökségi értesülések szerint a közgyűlés október 25-én foglalkozik Uganda felvételének kérdésével. Megkezdődött a francia népszavazás kampánya Maurice Thorez beszédet mondott a közép-franciaországi A BARLANGKUTATÓ A francia nem­zetiségű Michel Siffre kalandjáról sok fényképet és hirt közölt a vi­lágsajtó. s most, hogy újabb tudó­sítás került a szerkesztő kezébe, első reflexként télretolta: ez már volt. Dc aztán, hogy jobban bele­pillantott. tüstént vissza is húzta a papírlapot: „Ho­hó. erről eddig nem volt sző!" Röviden szólva, a 23 esztendős if­jú vállalkozott ar­ra, hogy két tel­jes hónapig fent tartózkodik egy 130 méter mélyen fekvő üregben. Lámpát, olvasni­valót, és termé­szetesen élelmet vitt magával, de órát már nem és így nem kisérhette figyelemmel, mennyi idő mú­lik el. mikor van nappal és mikor lesz éjszaka. Nem ért le bozzá a napsugár, csak a mindig egyforma nullfokos, párás barlanglevegő és a magány vette körül. Mikor vég­re felhozták — a tervezett ötven perc helyett négy óra hosszat tar­tott a művelet, mert közben kiha­gyott a fiatalem­ber szíve, olyan rossz állapotba került. Miért volt mind­ez? Orvosi és lé­lektani kísérlet — hangzik a válasz. Szükséges ez a barlangkutatás­hoz? Vagy talán Verne földalatti utazásának meg­valósítására ké­szülnek már? Nyil­ván van bizonyos tudományos jelen­tősége, de a jelen­tés végén eldugott mondat felcsillant­ja az igazi választ: „A kísérlet a ka­tonaságot is érde­kelte. mert a fia­talember a termé­szettől atomsugár­biztos barlangban hasonlót élt át. mint ami ránk vár az atombunkerek­ben." Ez az, ami fel­keltette a szer­kesztő érdeklődé­sét. Miközben ugyanis a francia kormány erőltetett ütemben fejleszti atomhaderejét. — figyelemmel kíséri a barlangkutatók munkáját. Tudja, az atomháború ve­lejárója, hogy az emberiség föld alá költözik — előbb így. aztán esetleg amúgy. Mikor Michel Siffre felért a napvilágra, segítő­társaira támasz­kodva ezt suttog­ta: „Nem birom ... nem bírom". Ha tudta volna, hogy mi a fő célja ma­gányos expedíció­jának, talán még előtte ezt nem sut­togta, hanem kiál­totta volna: „Nem akarom... nem akarom!" T. I. Hétfőn hivatalosan is meg­kezdődött az október 28-i népszavazás kampánya Fran­ciaországban, amely volta­képpen már hetek óta tart. A hivatalos kampányban hat p^rt vehet részt. Ebből öt — a Francia Kommunista Párt, a Francia Szocialista Párt. a Radikális Párt, a Köztársasági Népi Mozgalom (MRP). a Függetlenek és Parasztok Pártja — arra szó­lítja fel a választókat, hogy "nem«-mel szavazzanak. Egyedül az Unió az Űj Köztársaságért (UNR) kar­doskodik de Gaulle és a népszavazás mellett. A demokratikus "játéksza­bályok* látszólagos tisztejet­ben tartása ellenére egyen­lőtlen eszközökkel folyik a kampány. Míg az ellenzéki pártok vezetői mindössze 4 percig szólhatnak az éter hullámain a nagyközönség­hez, addig de Gaulle, Pom­pidou, Fouchet és a többi miniszter egymást követik a televízió képernyőjén. De Gaulle október 18-án, csütörtökön, majd október 26-án, a szavazás előesté­jén mond újabb televíziós beszédet. Az ellenzék ezért a közvet­len kapcsolatot keresi a vá­lasztókkal. A kommunisták az orszá­got fenyegető veszély sú­lyosságára hívják fel a vá­lasztók figyelmét, és hangoztatják, hogy a köz­társaság hívei egységbe tö­mörülve. együttesen mérje­Montluconban nek csapást de Gaulle ön­kényuralmára. Ebben a szellemben szólt vasárnap Maurice Thorez a közép-franciaországi Montlu­conban, a kommunista párt helyi székházának felavatása alkalfnából. — Csak a kommunisták és a demokratikus erök meg­osztottsága tette lehetővé, hogy de Gaulle megszerez­hette és mind ez ideig fenn­tarthatta hatalmát — mon­dotta a Francia KP ponti Bizottságának kára. A jelen pillanatban ker első feltétele, megvalósítsuk a »nem-­mel szavazók, a köztársa­ság híveinek egységét. Ez visszaadja a dolgozók­nak a jövőbe vetett hitét, azt a meggyőződését, hogy saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását — Nagy feladat előtt ál­lunk — hangoztatta Thorez —, amelyre az egész népet mozgósítani kell. 4 Francia .Kommunista Párt a választási harcba is a demokratikus erők össze­fogása jegyében indul. A párt minden választási körzetben jelöltet állít. A választás második mene­tében az FKP fenntartja je­lölését mindenütt, ahol elő­segítheti a degaulleista rend­a si- szer, vagy a reakció jelölt­hogy jének vereségét. A szónok kiemelte: a kom­munistáknak és a szocialis­táknak azon túlmenően, hogy október 28-án »nem*-mel szavaznak, közös törekvésük a politikai és társadalmi de­mokrácia megvalósítása. Köz­főtit­18—40 éves korig férfi segéd­munkásokat. valamint kövezót felvesz a Szegedi Kenderíonógyar. 17225 Kennedy fogadta Ben Bellát Kennedy elnök magas ran- Ben Bella válaszában kö­gú polgári és katonai szemé- szönetét nyilvánította Ken­lyiségek kíséretében fogadta nedy elnöknek, aki 1958-ban a Fehér Házba érkező Ben még mint szenátor állást fog­Bella algériai miniszterelnö- lalt Algéria függetlensége köt. A vendég megérkezését mellett. Ben Bella hangsú­21 ágyúlövés, jelezte. lyozta. hogy országa az el A fogadtatás teljes katonai nem kötelezettség politikáját pompával a Fehér Ház kert- követi. jében zajlott le. Az elnök üd­vözlő szavaiban kérte Ben Bellát, fogadja kézszorítá­sát úgy, mint Amerika né­pének és kormányának ba­ráti köszöntését. Kennedy Az üdvözlő szavak után a Fehér Házban megkezdődött Kennedy és Ben Bella ta­nácskozása. Khemisti, algériai külügy­hangsúlyozta, hogy Algéria- miniszter és az algériai kül­nak nagy szerepe lesz ezen- döttség többi tagja Rusk fúl nemcsak Észak-Afriká- amerikai külügyminiszterrel ban, hanem az egész világon folytatott megbeszélést a két is. állam kapcsolatairól. Kukoricamarzsolásl és szárítási munkálatokra a szegedi, hmv.-helyl, szen­tesi és makói kirendelt­ségeink segéd munkásokat keresnek felvételre. Csongrád Megyei Malom­ipari éa Terményforgalmi Vállalat, Szeged S. 72224 FELHÍVÁS Elegendő jelentkező esetén a jelenlegi Püspökbazár épület helyén irodaházat kívánunk építani. Felhívjuk tehát mindazokat az állami vállalatokat és intézmé­nyeket, amelyeknek irodai férőhely igényük van és építési mutatóval ellátott hitellel rendelkeznek, hogy az alapterület-igény megjelölésével írásban jelentkez zenek Szeged megyei jogú városi tanács vb tervosztá­lyán. Esetleges felvilágosításokat ugyanott, Engi Sándor főelőadó nyújt. Jelentkezési határidő: 1962.0któbcr 19. K. 346

Next

/
Thumbnails
Contents