Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-08 / 210. szám
Szombat, 1962. szeptember 8. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 rr Ossi gondok, u j remények Szántanak, vetnek a Táncsics Tsz gazdái Magtárban van már az rületén a nagyhozamú kis- nagyon meleg napokat is jól idei termés és az eke hosz- várdai fajtájú rozzsal vet- átvészelte mind a kukorica, szú barázdákat hasit a ter- nek be még egy 60 katasz- mind pedig a burgonya, fűmékeny földbe a traktorok téri holdas táblát, amelyhez szerpaprika és paradicsom, mögött, öszi kalászosok alá a Malomipari és Termény- Az augusztus 18-i jégverés szántanak a szegedi Táncsics forgalmi Vállalat biztosítja a okozta kárt pedig az Állami Tsz földjein. Szántanivaló vetőmagot. Az árpát és búzát Biztosító megtéríti a Tána saját termésű vetőmagból csics Tsz gazdáinak. alig van már, s a többi talajmunkákat is befejezik a jövő hét első napjaiban, hogy tíznapi pihentetés után földbe kerülhessen idejében a jövő évi kenyér vetőmagva. összesen 580 kataszteri holdon vet őszi kalászosokat az idén a Táncsics Tsz. Ebből 200 kataszteri hold lesz az őszi árpa, amelynek tisztított mezöhegyesi Béta 6-os fajtájú vetőmagját a központi major udvarán most csávázza a Megyei Növényvédő Állomás csávázógépe. Vetését előreláthatóan szeptember közepén kezdik eL Nagy hozamú búzafajták A búza tervezett vetésterülete 320 kataszteri hold. Ennek nagyobb részén invetik. jói kamatozik majd a műtrágya A felszántott területen már megkezdték a műtrágya szórását is. A szükséges műtrágya-mennyiséget időben biztosította a tsz, s az őszi árpa és a hazai búzafajták kataszteri holdanként 100 kilogramm szuperfoszfátot és 50 kilogramm kálisót, az intenzív búzafajták pedig 200 kilogramm szuperfoszfátot és ugyancsak 50 kilogramm kálisót kapnak. A búza vetését csak majd október elején kezdik meg, de a vetőgépek már kijavítva, munkára készen várják _ az indulást. A szövetkezet 2 tenzív, nagyhozamú fajtákat vetőgépéhez a kiskundorozsvetnek. Elsősorban a szov- mai gépállomás is ad majd jet Bezosztája vetéséhez van vetőgépeket, hogy időben beA kukorica törését előreláthatóan két hét múlva kezdik meg, s addig ha továbbra is gyorsan halad a munkával a szövetkezet építőbrigádja, elkészül a hatytyastelepi majorban az új 10 vagonos kukoricagóré is. nagy kedve a szövetkezetnek, mert ez a fajta az idei mostoha körülmények között is 16 mázsa 70 kilogrammos holdankénti átlagtermést hozott. Most 100 kataszteri holdon vett a Táncsics Tsz Bezosztáját. Az olasz San-Pastore fajtából 40 kataszteri holdat vetnek. További 130 fejezhesse az őszi kalászosok vetését a gazdaközösség. Az aszály kártevése Jó termést ígérnek a tsz kukoricatáblái, bár az utóbbi hetek aszályos időjárását megsínylette egy kissé a kukorica is. Szerencsére a kataszteri holdon hazai szok- gondos növényápolás követványfajtákat: fertődit és keztében nem voltak gazobánkútit termelnek. sak a földek, s ennek köA gazdaság domaszéki te- szönhető elsősorban, hogy a Á pórtélét eseményeiből Á MÁV igazgatóság I. kell tehát érni. hogy a teralapszervezete foglalkozott a melés közvetlen irányitói is politikailag hatáskörébe tar- jobban megismerjék a párttozó osztályok munkavédelmi szervezet feladatát és segíttevékenvségével, s ezen be- seraefc azok megoldásában, liil a munkásvédelmi toérdé- * lekkel. Megállapította, hogy oár nagyon sokat tettek eddig a biztonságos, balesetmentes munkáért, mégis bőven akad még javítanivaló. Egyes fűtőházaknál — az Idézünk a Béketelepi MSZMP alapszervezet legutóbbi taggyűlésén elhangzott vezetőségi beszámolóból: "Pártszervezetünk a veújak kivételével — az egész- zetoseg ujjavalasztasa óta <-égre ártalmas munkakörök- nagy lendületet adott a telep ben még megoldatlan az politikai, tarsadalmi eleteegészségvédelem. Igen nagy nek A lakosság kulturális szükség lenne például gáz- fejlődésé erdekében meginelszívó berendezésre. Az dítottuk a rendszeres filmalapszervezet már tett lépé- vetítést. A Hazafias Népfront seket ennek érdekében, azon- bizottsággal közösen idén ban azt a választ kapta, hogy orvosi eloadasokat is szeregyelőre még nincs anyagi veztünk A TV-musorat a lehetőség a szükséges beren- városi pártbizottság által dezesek felszerelésére. Tu- adományozott készülékén domásul vették azonban mindenki állandóan dijúgy döntöttek, hogy napiren- mentesen nézheti. A tömegrien tartják ezt a problémát szervezetekkel, illetve a iáit kossággal jó kapcsolatot építettünk ki, ezért is sikerült a telepiek kivették a társadalmi munkákból: nemcsak a mozgalmi ház létrehozásánál segédkeztek. hanem a bekötőút építésénél is. Dombai Ferenc elvtára, a ,... , . Megyei Értékesítési Központ elemünk, hogy mcsjci M^oiira, ,. igen szorgalmasan gépkocsi vezetője szép példa- ró ját adta a forradalmi éber- reszuKet ségnek Munkája közben a határ közelében egy gyanús személyre lett figyelmes. Felvette kocsijára és a határőrséggel igazoltatta. Kiderült, hogy az illető katonaszökevény volt, korábban már több ízben disszidált és aznap is át akart lépni a határon. Dombai Ferenc elvtársat a határőrség parancsnoksága elismerésben és jutalomban részesítette, továbbá munkahelyének _ pártalapszervezeti taggyűlése is megdicsérte. * Érdekes és igen fontos kérdést vitatott meg a többi között a Szegedi Szőrme- és Bőrruhakészítő Üzem pártszervezetének vezetősége. Mivel a termelés pártellenőrzése során azt tapasztalták, hogy némely üzemrészek művezetői igyekeznek hamis adatokat adni a bizottságnak, kérték a főmérnök segítségét: beszélgessen többet az ilyen emberekkel, mert a tények elferdítése nemhogy segítené a termelési problémák megoldását, hanem gátolja azokat. Megtörtént sajnos olyan eset is, hogy amikor a párttitkár és a pártszervezet termelési felelőse az üzemet járva érdeklődött fontos dolgok iránt, az egyik üzemrész művezetője magából kikelve kétségbevonta a pártszervezet ellenőrzési jogát. A pártvezetőség szerint azt is el Ünnepélyes tanévnyitó a marxista esti egyetemen Az MSZMP Csongrád megyei bizottságának marxista—leninista esti egyetemén ma, szombaton délelőtt fél 10 órai kezdettel a Szabadság Filmszínházban rendezi meg az igazgatóság az új, 1962'63-as oktatási év ünnepélyes megnyitóját. Siklós János, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. A megnyitó után ismertetik az egyetem hallgatóival az új oktatási év rendjét. Megjelent a Társadalmi Szemle kettős száma A Társadalmi Szemle legújabb, augusztus—szeptemberi száma közli az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelveit, valamint a személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáról hozott határozatát. Bognár József a moszkvai leszerelési és békevilágkongresszus jelentőségét méltatja cikkében. Darvasi István a nyugati szövetségi rendszer belső problémáiról és az amerikai vezetésben beállott változásról ír. K. Nagy Sándor a termelőszövetkezeti munkadíjazás fejlesztésének időszerű kérdéseit elemzi, -A kultúra szocialista tartalmának és nemzeti formájának kérdéséhéz* címmel pedig Szigeti József írt tanulmányt ahhoz a vitához kapcsolódva, amely a Kortárs hasábjain folyt. Felavatták néphadseregünk új tisztjeit Az egyesített tisztiiskola udvarán pénteken avatták fel néphadseregünk új tisztjeit. Az ünnepségen megjelent Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, a néphadsereg több más vezetője, Földes László, a belügyminiszter első helyettese, ott voltak' a társfegyveres testületek képviselői. A tanács és tömegszervezetek képviselői, a gyárak, üzemek küldöttei. A honvédelmi miniszter parancsának felolvasása után a zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd Bakonyi Sándor ezredes ,az iskola parancsnoka mondott beszédet. A beszédre az újonnan avatott tisztek nevében Gyuricza Béla hadnagy válaszolt. Ezután felhangzott az Internacionálé, majd az ünnepség az új tisztek egységeinek díszmenetével ért végetVasárnap sorsolják az I., hétfőn az V. és a VI. békekölcsönt Az I., az V. és a VI. békekölcsön 1962. második félévi sorsolását szeptember 9-én és 10-én rendezi az Országos Takarékpénztár. A húzásokat Budapesten, a Magyar Beruházási Bank művelődési termében tartják. Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az I. békekölcsön húzását bonyolítják le, amelyen 101 000 kötvényre 19,7 millió forint jut. Hétfőn délután három órakor kezdődik a sorsolás. Az V. békekölcsönből 140 000 kötvényre 32,6 millió forint, a VI. békekölcsönből pedig 170 000 kötvényre 48,6 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. A három húzáson a százezer forintos főnyereményeken kívül összesen harminckót 50 000 forintos, harmincnégy 25 000 forintos, vaNagyobb lesz a műszaki cikkek választéka Új típusú rádió- és teleiízió vevőkészülékek A Belkereskedelmi Minisz- amely konstrukciójában újtériumban kapott tájékozta- szerű és kivitelezése is kortás szerint rádióból 41 szá- szerű. zalékkal kerül több forga- Az AT 611 típusú Orion lomba, mint tavaly a máso- televíziót korábban már árudik félévben és a választék sították, nagyobb mennyiség is bővül. Három új típusú azonban az őszi-téli szezonrádió kerül forgalomba: az ban áll először rendelkezésre. EA 53 középszuper, a Mis- Magnetofonokból és lemezkolc elnevezésű lemezjátszós játszókból a mennyiségi és a rádió és választék-igényeket egyaránt a Szeged nevű zeneszek- ki tudja elégíteni a kereskerény. delem. A negyedik negyedévben, Az őszi-téli szezonban formost első alkalommal, kibo- galomba kerül a Telefongyár csátanak néhányezer díszdo- új típusú, kétsebességes maghoz csomagolású tranziszto- netofonja, az ipari műszerros zsebrádiót is. Asztali te- gyár pedig lemezjátszót kélepes, továbbá lemezjátszó- szít kétféle kivitelben. Kulval, valamint magnetofonnal földről 11 000 Supraphon éregybeépített rádiótípusokból kezik. amelyből 8000 hordozván elegendő. Televízióból ható, elektromos, négysebességes táskagramofon. Mosógépből a tavalyi 74 OOfl helyett 77 700 kerül a boltokba. A múlt évhez képest lényegesen javult a porszívóellátás. Tizenöt százalékkal több áll rendelkezésre és ősszel boltokba kerül az új típusú Venus elnevezésű műanyagházas porszívó, amely az eddigieknél formájában és műszakilag is korszerűbb. Lehet vásárolni szovjet gyártmányú Rakéta és Csajka elnevezésű porszívót is. Tűzhelyekből több mint 10, kályhákból pedig 4,1 százalékkal nagyobb a készlet. Egyéb tüzelési eszközökből, például szeneskannákból, kályhaalátétekből, kályhaellenzőkből kielégítőnek ígérkezik az ellátás. A háztartási gépek közül kiemelkedik a kávéfőzők mennyiségének és választékának a növekedése: ötven százalékkal több kerül forgalomba, mint a múlt év azonos időszakában. Ez ötvenezer kávéfőzőt jelent, 9 féle változatban. A régóta hiánycikként ismert mákőrlőből a második félévben 50 000 darabot bocsát az ipar a kereskedelem rendelkezésére. másfél százalékkal nő a készlet és bővül a választék is. Boltokba kerül a nagyképcsöves Alba Regia televízió, lamint kétszázhatvanegy 10 00 és 5000 forintos nagynyereményt sorsolnak ki. A kétnapos húzáson tehát összesen 411 000 kötvényre 100,9 millió forintot fizet vissza államunk nyeremény és törlesztés formájában. A Magyar Vöröskereszt segélyküldeménye Iránba A Magyar Vöröskereszt a földrengés által sújtott iráni lakosság megsegítésére 200 ezer forint értékű segélyküldeményt indított útnak Iránba. A különböző gyógyszerekből és kötszerekből álló küldeményt a Magyar Vöröskereszt, tekintettel a sürgősségre, légi úton továbbította. Több mint 323 millió rubel értékű árut szállított a Szovjetunió Magyarországnak 1962-ben Moszkvában megjelent a Szovjetunió tavalyi külkereskedelmével foglalkozó hivatalos statisztikai szemle. A Magyarországgal lebonyolított kereskedelmet tárgyaló fejezet színes képet ad a két ország kereskedelmi kapcsolatainak szüntelen fejlődéséről. 1961-ben a két ország kereskedelmi forgalma 617,5 millió rubel vott (több mint 689 millió amerikai dollár), vagyis több mint 22 százalékkal múlta felül az előző évit és csaknem kétszerese volt az 1955. évi forgalomnak. A múlt évben Magyarországra szállított szovjet áruk értéke elérte a 323,4 millió A Szovjetunióban jó hírnévnek örvendenek a magyar vegyi- és élelmiszeripari gépek és berendezések. rubelt. A szovjet export- többek közt a baromfifeldolcikkek között az első helyen gozó konzervgyárak és gépgépek és berendezések (51,4 sorok. Igen népszerűek tomillió rubel) szerepelnek, vábbá a magyar hírközlési mindenekelőtt modern bá- eszközök, Diesel-hajók, Dienya-, kohászati és vegyipari sel-vonatok, autóbuszok és berendezések, gépkocsik, szerszámgépek, traktorok, mezőgazdasági gé- A S20Vjet vásárlók részéről pek, kulonfele műszerek. nagy a kereslet a magyar Mivel Magyarország ásvá- konfekció, a textil, a köBEFEJEZÉS ELŐTT A KENDERARATÁS Kinn a földeken befejezés előtt a kenderaratás. A feldolgozótelepeken azonban lázas munka folyik. Eddig több mint százezer mázsa kender érkezett a Délrost telephelyeire. Képünkön: a Délrost újszegedi telepén az egyik áztatógödör mellett vontatóval szállított kendert raknak le. A vontató előtt apró csomókban tavalyi kender látható, áztatásra előkészítve nyi kincsekben szegény, azért tetemes mennyiségű ipari nyersanyagot kell importálnia. Ennélfogva a Matöttáru- és cipőipari készítmények iránt. E cikkekből a Szovjetunió tavaly 50,6 millió rubel érgyarországra irányuló szov- tékben importált. A Magyarjet szállítmányokban a berendezéseken kívül fontos helyet foglal el a tüzelőanyag és az ipari nyersanyag. Így például a Szovjetunió csaknem 51 millió rubel értékben szállított kőszenet, kokszot, olajat és olajtermékeket, 48 millió rubel értékben vasércet (1,7 millió tonnát), vasat, acélt és színesfémeket; 40 millió rubel értékben fát és cellulóz-papírárut; 25 millió rubel értékben textilnyersanyagot és félkészárut, közte 35 000 tonna gyapotfonalat. A Magyarországra irányuló szovjet exportban jelentős helyet foglaltak el a szemestermények. A Szovjetunió csupán búzából és árpából 416 000 tonnát adott el Magyarországnak. Sok millió rubel értékű műtrágyát. hűtőszekrényt, órát, televíziót, kerékpárt szállított. A Magyarországról származó szovjet importnak csaknem fele gépekből és berendezésekből áll. Értékük együttvéve 161 millió rubel vott. országról importált cikkek között jelentős helyet foglaltak el továbbá a zöldségfélék, gyümölcsök, borok és kultúreikkek. Az idén a két szocialista ország kereskedelmi forgalma az 1962. évre aláirt áruforgalmi jegyzőkönyvnek megfelelően további 14 százalékkal emelkedik. A Társadalmi bíróságok vezetőinek tanácskozása A Szakszervezetek Országos Tanácsának székházában pénteken a nagyüzemi társadalmi bíróságok vezetői megbeszélést tartottak, kicserélték tapasztalataikat és beszámoltak eddigi munkájukról. Közülük többen elmondották, hogy a dolgozók ma már olyan kérdésekkel is fordulnak a társadalmi bíróságokhoz, amelyek meghaladják hatáskörüket. Ezért helyes volna, ha az illetékesek felülvizsgálnák az eddigi rendelkezéseket és határozat születne a társadalmi bíróságok jogkörének további szélesítésére.