Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-27 / 226. szám
2 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, lfH>2. szept. 97. A Szovjetunió kész azonnal aláírni a nukleáris kísérleteket betiltó megállapodást — jelentette ki Carapkin nzov/et delegátus Genfben szerdán újabb ülést tartott a nukleáris kísérletek megszüntetésével foglalkozó albizottság. Carapkin, a szovjet küldöttség vezetője az ülésen mondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a nyugati hatalmak olyan javaslatot terjesztettek elő, amely nem terjed ki a föld alatti nukleáris robbantások betiltására, és valójában megengedi az ilyen kísérletek folytatását. Azt jelenti ez vajon, hogy bele kell törődni ebbe a helyzetbe, és hagyni kell, hogy az események olyan veszélyes irányba fejlődjenek, amely a fegyverkezési hajsza növekedését vonná maga után? A Szovjetunió hajlandó előzékenységet tanúsítani a nyugati országok álláspontja iránt, hogy ily módon vezesse ki a tárgyalásokat a zsákutcából. Kész arra, hogy akár most aláírja a légkörben és a víz alatt végzett nukleáris robbantások betiltásáról szóló megállapodást. Ugyanakkor azonban abban is meg kell állapodni, hogy folytatódjanak a föld alatti robbantások szüneteltetésével kapcsolatos tárgyalások, és a megbeszélések ideje alatt ne végezzenek föld alatt robbantásokat. Jóllehet az ilyen megállapodás korántsem teljes mértékben kielégítő, de mégis jelentős lépés lenne előre. A szovjet küldött befejezésül hangoztatta, ha a nyugati felek hajlandók keresni a nukleáris föld alatti robbantások beszüntetésével kapcsolatos kölcsönösen elfogadható feltételeket, akkor az albizottság hozzáláthat a tényleges munkához, a szerződéstervezet kidolgozásához. A nukleáris albizottság ma, csütörtökön tartja legközelebbi ülését. Hruscsov Ashabadban; Macaóban fogytán az ópium Lassan kihal az élet a távol-keleti portagál gyarmaton szovjet; i' Nyíldta Hruscsov miniszterelnök, az SZKPj Központi Bizottságának el-j Néhány hét óta Ho Yin, amit keresnek ahhoz, hogy ső titkára szerdán Turkme-' akit Macaóban csak az éhen haljanak. A forrongó vulnisztán fővárosába, Asha-, »Aranyrúd-király« néven is- kán tetején portugál tisztvibadba érkezett. J mernek, a legrövidebb sétá- selők vezetik a város ügyeit, ___________ * jára is három testőrrel ki- imperialista titkosszolgálatok ——~~ 4 sérteti magát. Ho Yin a Fu ügynökei itt adnak egymásJ családdal együtt bérelte a nak találkozót, és a tajvani 4 szerencsejáték monopóli- Kína kereskedői innen pró* umot, de amikor legutoljára bálják megfogyatkozott üzle4 meg akarták hosszabbitani teiket újra felvirágoztatni. J az engedélyt, a koncessziot ^ ópiumkereskedés és a J egy hongkongi tokes tarsa- .... , , .. . ,. . ság nyerte el Ho Yinnel hamis útlevelek vetele-ada, J egyetemben. Azóta Ho Yin sa, Macao egykori mesés jöaz asszuáni gat végleges mü- nagyon aggódik az egészsé- vedelmének forrása maszinszaki tervei. A gatat —mint» „¿¿rt ismeretes — a SzovjetunióJ segítségével építik és szere-t Elhomokosodott kikötő lik fel. J Nagyon sokaknak az a Elkészült az asszuani gát végleges terve Megérkeztek Moszkvából* te teljesen kiapadt. A város határán a népi Kína katonái állnak őrt. IN agyon SOKAKNAA az A A végleges terv elkeszite-, véleményük, hogy mind Ho seben sok ezer mérnők ésj Yin, mind pedig a hongkongi technikus, s több tucat tu-» tőkések számára a konceszdományos kutatóintézet ésí ¡Etiűk' vállalat vett részt. Eleg meg-* Oda a mesés jövedelem A játékkaszinók bérlői, akik néhány évvel ezelőtt még csillagászati összegeket kerestek ruletten és macaón, említeni, hogy a tervdoku-J Több mlnt 400 évvel ez" ma egymást taposva várják mentáció négyszáz gramm súlyú. Külpolitikai hírek SOROKBAN A Piszin mezőgazdaságú miniszter vezetésével az Egyesült Allamokbau tartózkodó szovjet mezőgazdasági küldöttség legutóbb Nebraska államban járt. Nebraska az Egyesült Államok egyik leghatalmasabb mezőgazdasági területe. A küldöttség innen Iowa államba ntazott, ahol több mezőgazdasági szaklap szerkesztőségébe látogatott el, majd folytatta körútját. * Porto Alegreben szerdán délben agyvérzés következtében meghalt Brochado da Rocha volt brazil miniszterelnök. Goulart elnök Porto Alegrebe repült, hogy részt vegyen da Rocha temetésén. * Szerdáit Bécsben befejeződött á Píemzetkíra Atomenergiai Ügynökség közgyűlése. A szerdal ülés eseménye, hogy huszonkét delegátus a csangkajsekista küldött mandátuma ellen szavazott. Szufanuvong herceg, a laoszi koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese kedden Pekingből Moszkvába érkezett. Szufanuvong gyógykezelteti magát és családjával együtt üdül a Szovjetunióban. Portugáliát kényszeríteni kell az ENSZ alapokmányának tiszteletbentartására — mondotta a libériai küldött az ENSZ-közgyűlés szerdai ülésénj A forrongó vulkán tetején Az ENSZ-közgyűlés szerda tiltaná meg, a föld alatti neveznének ki délelőtti — magyar Idő sze- robbantások megszüntetését elsimításának rint kora délután megnyílt azonban a kémkedéssel egy- sára. — ülésén folytatták az álta- értelmű helyszíni nemzetközi ki,0 J előtt szálltak partra az első a hongkon© kompot, amely ; portugál telepesek a Gyöngy időnként néhány száz euró' , , . , , , ... . . pai, vagy amerikai turistát J folyó torkolatában, es Ama- jelenlegi íorgaIom * Cao, kínaiul Ama i6tennő hol van a korábbitól, amiJ telepen építették fel első kor az egész Távol-Keleten ' erődjüket és első kereskedő- a legismertebb játékbarlaní házaikat Ma már a kikötő gok Macaón működtek. J házaikat. Ma már a kikoto Tizenegy évvel ezelőtt Sa* teljesen elhomokosodott. lazár a távoli Lisszabon J csak dzsunkák és kompok diktátora Macaót Portugália * tudnak a kikötőbe behajóz- távol-keleti tartományává J ni. A város éppen csak, hogy léptette elő. ötletes húzás volt, de Portugália és Salazár legodaadóbb hívei is meg vannak győződve, hogy . „„„ , , , , „ Macaón meg vannak szá* S^ST molva Portugália napjai. , vegetál * a határviták' előmozditá-í van ahhoz, hogy nyugodtan * meg tudjon élni, de túl sok, * (Sz. L.) lánc» politikai vitát. Az elsőnek felszólaló Grimes libériai küldött hangoztatta: Portugáliát szükség esetén erőszakkal kell meggyőzni ellenőrzéshez kívánja kötni. A dán külügyminiszter éles szavakkal megbélyegezte a Dél-Afrikai Köztársaság fajüldöző politikáját, Ä 'TrtÄ'S Ä ^anreak elismeri alapokmányát. Az Európai Közös Piac kérdéséről szólva a libériai küldött rámutatott, hogy a gazdasági jólét oszthatatlan. nyilatkozott U Thant ügyvezető főtitkár tevékenységéről. Sír Garfleld Barwick ausztráliai külügyminiszter A szocialista világrendszer az egész emberiség fejlődésének döntő tényezőjévé vált Grimes végül állást foglalt felszólalásában hoeszasan amellett hogy válasszák öt foglalkozott a délkelet-ázsiai évre főtitkárrá U Thant ügy- helyzettel, és otrombán megvezető főtitkárt rágalmazta a Vietnami DePer Haekkerup dán kül- mokratikus Köztársaságot. A ügyminiszter beszédében ki- laoszi kérdéssel foglalkozva fejtette hogy annak a véleményének adott a modern világ legfonto- hangot, hogy a -Jelenlegi kösabb problémája megegye- rülmények között nem könyzésre jutni a nukleáris "yű fenntartani az igazi semfegyverkísérletek megszün- legességet«. tetősében. Barwick sajnálkozását feA továbbiakban azonban jezte ki afölött a rossz vi-konstruktívnak- nevezte azt szony fölött, amely Kama Genfben legutóbb előter- bodzsa ós két szomszédja — jcsztett nyugati javaslatot, Thaiföld és Dél-Vietnam — amely csak a levegőben, a között kialakult, s kijelenkozmikus térségben és a víz tette: Ausztrália örömmel foalatt folytatott kísérleteket gadná, ha ENSZ-megbízottat Brezsnyev és Tito beszédet mondott Kragujevácon óriási erő megteremtését, amely nemcsak a Szovjetunióban, hanem általában is Halászati megállapodás a Szovjetunió és Kuba között A Szovjetunió és Kuba képviselői kedden Havannában megállapodást írtak alá, amelynek értelmében a két ország együttműködik a tengeri halászat terén, és szovjet segítséggel Kubában halászati kikötőt építenek. Kubai részről az egyezményt Fidel Castro a .kubai forradalmi kormány miniszterelnöke írta alá, A Szovjetunió - technikai segítséget nyúlt Kubának a kikötő építésében, beleértve kikötőhelyek, hűtőkamrák, raktárak úszódokkal ellátott javítóműhelyek, r.yersolajtelepek, rádióállomások. valamint más szükséges létesítmények építését A tűrvek szerint a kikötő 130 halászhajó befogadására 'esz alkalmas. Az egyezmény értelmében a két ország közös tanácskozásokat tart a tengert halászati ipar kérdéseiről, összehangolja az Atlantióceán halászati feltételeinek kivizsgálására vonatkozó akcióikat, és kicserélik a Szovjetunió és Kuba halászati szervezeteinek tapasztalatait. Az egyezmény aláírásának alkalmából Fide] Castro miniszterelnök rövid beszédet mondott, hangsúlyozta a megállapodások óriási jelentőségét Kuba és a Szovjetunió baráti kapcsolatainak fejlődése szempontiából, és rámutatott kőlesőndsen előnyös jellegükre. Hála a Szovjetunió segítségének, Kuba magasan képzett halászati szakemberekkel fog rendelkezni. Fldel Castro befejezésül a kubai kormány és a nép nevében háláját fejezte ki a szovjet népnek és a kormánynak az önzetlen segítségért. Kínai kflldftttség érkezett Moszkvába Kedden Moszkvába érkezett a Kínai—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, amelyet Peng Csüng, a társaság Csiangszu tartományi tagozatának alelnöke vezet. A küldöttség részt vesz a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 13. évfordulója alkalmából a Szóvjetunióban rendezendő ünnepségeken. Leonyid Brezsnyev, a közössége — folytatta — az Szovjetunió Legfelső Taná- emberiség haladó erőinek csa Elnökségének elnöke és nag gyözeime Korunk fő Joszip Broz-Tito, a Jugoszláv . .7 , , Szövetségi Népköztársaság Jellemvonása, hogy a szoexaelnöke, valamint kíséretük lista világrendszer az egész szerdán reggel különvonattal emberi társadalom történelEszékre érkeztek. Brezsnyev a város pályaudvarán beszélgetést folytatott a járási és városi népbizottság, valamint a JKSZ helyi szervezetének képviselőivel. Rövid eszéki tartózkodás után Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz-Tito kíséretük néhány tagjával gépkocsiban Beljére hajtatott, ahol vadászaton vesznek részt. Tartás békére van szükség A kragujeváei autógyár dolgozói kedden, Brezsnyev látogatása alkalmából gyűlést tartottak. A gyűlésen Brezsnyev és Tito beszédet mondott. Brezsnyev rámutatott arra, hogy a Szovjetunióban teljesen és visszavonhatatlanul győzött a szocializmus, majd létrejött a szocialista világrendszer. — A szocialista államok mi fejlődésének döntő tényezőjévé válik. Ez pedig biztosítja a béke és a szocializmus ügyének további győzelmeit világszerte. Brezsnyev a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a szocializmus és a kommunizmus építőinek tartós békére van szükségük, majd utalt arra, hogy békésen rendezni kell a német kérdést és ennek alapján a nyugat-berlini helyzetet. A német kérdésben azonosak éllaspontiaink Ben Bella lett Algéria első miniszterelnöke (Folytatás ut *, vldulrol.) lek. A tisztek Algéria déli OAS-ezicuca „.vekenységézttgyUlis felhatalmazásával részében, Bufarik repülőte- vei, aki a francia hadsereg ünnepélyesen proklamálta az rén szálltak le. Algériában állomásozó egyAlgériai Demokratikus Köz- Utazásuknak látszólag hi- ségeit akarta megnyerni de társaságot, »«mely az algé- vataloe Jellege volt, valójá- Gaulle hatalmának megdönrlal polgárok minden jogát ban az OAS helyébe lépett téséhez, hogy azután Franországos ellenállási bízott- Ciaországban -fejezze be műság utasításéra cseleked- vét". tek. Arra igyekeztek rábír- A francia hatóságok nem ni az algériai francia ala- cáfolták a Nyugat-Németorkulatok tisztjeit. hogy a »zág és Algéria közötti titzavaros algériai helyzetet kos repülések tényét. Koregy francia—algériai fegy~ mánykörőkben azonban hant>eres konfliktus kirobban- goztatják: -nem annyira tény tására használják fel. Egy- leges katonatisztekről van ben katonai vezetőket is to- szó, mint inkább szökevény boroztak az összeesküvők tisztikről s olyan személyekfranciaországi fegyveres ak- ről, akik már kiváltak a hadcióinak -szakszerű« Irányi- sereg kötelékéből«. biztosítja ós kötelességeit megállapítja«. Egyidejűleg beterjesztette az ideiglenes alkotmány tervezetét. Eszerint a nemzetgyűlés hivatott kidolgozni a végleges alkotmányt. Miért utaznak francia tisztek Nyugat-Németországból Algériába ? Algériából érkező jelentések megerősítik azokat a híreket, amelyek szerint a nyugat-németországi francia haderő tisztjei az utóbbi napokban -titkos megbízatással« Algériába érkeztására. Magyarázatot kttvotolnak a hadügyminisztertől A tisztek küldetése szorosan összefügg Argoud volt Több francia lap magyarázatot követel a hadügyminisztertől, hogyan lehetséges, hogy a/, összeesküvők hivatalos küldetés ürügye alatt segítőtársakat toboroznak felforgató tevékenységükhöz. — Országunkban — folytatta — megelégedéssel fogadták Tito elnöknek azt a kijelentését, hogy Jugoszlávia álláspontja Németországra vonatkozólag -nem lehet más, mint a unió álláspontja-. — A béke erői ma hatalmasabbak, mint bármikor azelőtt — hangsúlyozza a továbbiakban. — Szilárdan hisszük, hogy az összes szocialista országok egysége és összetartása, a nemzetközi munkásmozgalom egysége, a nemzeti felszabadító mozgalom sikerei, a békeszerető népek közös harca: olyan erő, amely teljes mértékben képes fenntartani a békét, meghiúsítani az imperialista agresszoroknak egy új háború kirobbantására irányuló kísérleteit. — A világ tartós békéjéért folyó nagy harcban a Szovjetunió és Jugoszlávia népei a többi békeszerető ország népeivel együtt, egy sorban haladnak. Ez a szovjet—jugoszláv barátság egyik erős alapja — Jelentette ki befejezésül Brezsnyev. I szovjet nép és a szóval tudosok munkája Tito elnök beszédében méltatta a szovjet nép, a szovjet dolgozók sikereit, megállapította, hogy -a szovjet tudósok, a szovjet dolgozók biztosították egy olyan biztosítja a szocialista vívmányokat«. A továbbiakban arról beszélt, hogy Jugoszlávia dolgozói hatalmas erőfeszítéseket tesznek az életviszonyok állándó javításáért. A most készülő új alkotmány -fegyver lesz minden ember, minden munkás kezében azoknak a vállvetett erőfeszítéseknek során, amelyeknek célja a jobb élet megteremtése, minden eltévelyedés leküzdése, amely előadódhat, és amely a múltban elő is fordult nálunk«. — »Erőfeszítéseket teszünk — folytatta —, hogy dolgozóink, ha még jelenleg nem is élvezhetik teljes mértékben azokat a javakat, amelyeket a szocialista társadalmi rend nyújt, legalább azt Szovjet- érezzék, hogy napról napra, évről évre jobb lesz«. Gromiko és Rosk ismét találkoznak Gromiko én Rusk külügyminiszterek kedden tanácskozásra ültek össze. A háromórás megbeszélésből kél órán át négyszemközt, csakis tolmácsaik jelenlétében tárgyaltak. A megbeszélés után az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője kijelentette, hegy kizárólag Laowzról és a leszerelés kérdéséről volt szó, ez utóbbi problémakörön belül is főleg az atomkísérletek megszüntetésének kérdéseivel foglalkoztak. A szóvivő azt mondta, hogy sem Nyugat-Berlin, sem Kuba kérdése nem volt napirenden. A két külügyminiszter újból találkozni fog, dc Időpontot nem állapítottak meg.