Délmagyarország, 1962. szeptember (52. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-25 / 224. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1 1 A MAG Y A R SZOCIÁLIS T A MVNKÁSPÁ R T L APJA 52. évfolyam. 224. szám Ára: 50 fillér Kedd, 1962. szeptember 25. Argentínában ismét helyreállt a rend A köztársasági elnök általános választások megtartását helyezte kilátásba Vasárnapra virradó éj- Vasárnap a hajnali órákezaka Argentínában némi- ban teljes volt a nyugalom leg tisztázódott a helyzet — Buenos Airesben. Az utcák legalábbis ami a katonai azonban néptelenek, és a erőviszonyokat illeti. közlekedés szünetelt A Az Ongania tábornok pa- szombati harcok halálos álrancsnoksága alatt álló dozatokát és sebesülteket "kék* csapatok — amelyek követeltek mind a katonaa szombatra bekövetkezett ság, mind a polgári lakosiordulat óta Guido elnököt ság köréből, támogatják — szombaton a Vasárnapra virradóra késő esti órákra hatalomba Guido elnök Irodája köziekeritették Buenos Aires ményben jelentette be, hogy stratégiailag fontos pont- "Buenos Airesben, valamint jait. A város több kerületé- az ország legnagyobb rében súlyos harcok dúltak, szében megszűntek a hara melyeknek során a "piro- cok. sak« egységei gyors egy- tartó másutánban kiürítették a nak engedelmeskednek, és város központjában levő Al- kapcsolatba léptek a biztonkotmány teret, majd főha- sági erőkkel a rend fenndiszállásukat. a hadügymi- tartása érdekében." nisztérium épületét. Hason- Később jelentették, hogy Jóan a "kékek* győzelmével Guido elnök a hadsereg lakosságához. Kijelentette: "kormánya nem tűr többé katonai felkeléseket*. ».4 kabinet — fűzte hozzá — a szemben álló katonai felek összecsapását türelemmel és nagylelkűséggel figyelte; a továbbiakban azonban kérlelhetetlen szigorral fog eljárni*. A továbbiakban közölte, hogy az összecsapás előtt, a vérontás elkerülése végett, benyújtotta lemondását; mikor azonban a konfliktus kirobbant, visszavonta. A helyzetet kézben Guido végül általános vácsapatok a kormány- lasztásokat ígért "a lehető legrövidebb időn belül". Még nem alakult meg az új kabinet Vasárnap délután az arvégződtek a harcok Rosario ideiglenes főparancsnokává gentin kormány — amely nek összetétele még korántsem tisztázott — minisztertanácsot tartott Guido elnökletével. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint bizonytalan. hogy a korábbi kabinet több tagja — köztük a külügyminiszter és Salta városokban is. nevezte ki Ongania táborMint hírügynökségi Je- nokot, hír szerint elrendelJentések hangsúlyozzák, a te, hogy tartóztassák le "kékek* döntőnek látszó mindazokat a katonai vezegyözelmét elsősorban az töket, akik szemben álltak a lette lehetővé, hogy a lé- tábornok csapataival, gieró az ő oldalukra állott, a haditengerészet pedig Az elnök és a hadseregpasszív maradt — eltekint- főparancsnok nyilatkozata — megtartja-e tárcáját, ve néhány tengernagynak . - 7 B- Argentínában vasarnap Ismét helyreállt a rend és a nyugalom. — Ezt jelentik tudósításaikban a hírügynökségek. A győztes "kékek* vezére, Ongania, tábornok. akit' az elnök a hadsereg ideiglenes főparancsnokává nevezett ki, nyilatkozatban jelentette be a népBelgrádba érkezett Brezsnyev elvtárs A szovjet államfő tíz napig less Tito elnök vendége Brezsnyev, a Szovjetunió repülőgép fedélzetéről távLegfelsőbb Tanácsa Elnök- iratot intézett Dobi Istvánhoz, ségének elnöke héttőn reg- a Magyar Népköztársaság gel Moszkvából, a vnukovói Elnöki Tanácsának elnökéhez, repülőtérről tíznapos látoga- Táviratában Brezsnyev elvtásra Jugoszláviába utazott, társ kiemelkedő sikereket kíA szovjet államfőt elinduld- vánt a magyar népnek a szosakor számos szovjet közéleti cializmus építésében, személyiség búcsúztatta, élü kön Nyikita Hruscsovval. Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke feleségével és kíséretének tagjaival hétfőn délelőtt 11 órakor megérkezett Belgrádba. Brezsnyevet a belgrádi repülőtéren Joszip Broz-Tito elnök és sok más magasrangú jugoszláv személyiség fogadta. Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanacsa Elnökségének elnöke útban Belgrád felé, Magyarország területe felett repülve az IL—18-as Az ENSZ-közgyűlés: héttői eseményei i. # Nehéz küzdelemben a rögökkel hp' Korszerű takarékosság : | Összefont karok a! szerződése Mi űfláíj a színházi) mi ? \ jm Folyama'osabb lesz a tfizelőellátás Sportoldal Hamarosan megalakul Algéria új kormánya Valószínűleg Ben Beüa lesz a miniszterelnök Párizsban feszült érdeklő- a választások csaknem egydéssel tekintenek az algériai hangú eredménye ellenére alkotmányozó nemzetgyűlés számottevő ellenzékkel tamegnyitása elé. Általános a lálja magát szemben a parvélemény, hogy a parlament lamentben és a nemzetgyűelnöki tisztségét Ferhat Ab- lésen kívül — vélik francia baszszal, az algériai ideigle- megfigyelők. Az ellenzék könes kormány volt elnökével zé sorolhatók a harmadik és töltik be, Ben Bella pedig a a negyedik vilaja vezetői. kormány elnöke lesz. Az FLN politikai bizottságának ellenfelei nem adták fel a harcot: az új kormány attól a követelésétől, hogy háromtagú katonai junta vegye át a hatalmat. A szombati harcok áldozatokat követeltek Ongania tábornok főhadiszállása szombatról vaA PLOVDIVI VÁSÁR MAGYAR PAVILONJÁBAN sarnapra virradóra azt je- nek a diadalt. Hangoztatta, •lentette, hogy a fővárosban hogy választásokat kell tarmegszűnt a -pirosak* ellen- tani, amelyen a nemzet minállása. Egy másik közle- den rétege részt vesz. Nem mény szerint letartóztatták a katonaságnak, hanem a Lorio volt hadsereg-föpa- polgári hatalomnak' kell rancsnokot, a *pirosak« uralkodnia — mondotta. egyik vezetőjét. őrizetbe Vasárnap este Guido elvették Labayru tábornok nök rádió- és televízióbeVolt vezérkari főnököt is. szédben fordult az ország Magyar parlamenti küldöttség utazott Romániába A Román Népköztársaság A küldöttséget Vass Istnagy nemzetgyűlése meghi- vánné, az országgyűlés alvására hétfőn tíztagú ma- elnöke vezeti. A delegációgyar parlamenti küldöttség nak tagja Katona Sándor, utazott, baráti látogatásra Csongrád megye országgyüRomániába. lési képviselője is. Hruscsov és más szovjet vezetők új típusú repülőgépeket tekintettek meg Hruscsov, a Szovjetunió és utána tartályaiban még Minisztertanácsának elnöke, mindig marad tartalék üzemvalamint az SZKP és aszov- anyag. öt rádióállomása jet kormány más vezető sze- megbízható kapcsolatot bizmélyiségei hétfőn megtekin- tosít a földdel. Navigációs tették az »IL—62* mintájú műszerei időjárási helyzetre utasszállító repülőgépet, a való tekintet nélkül, éjjelSzergej Iljusin vezette ter- nappal a lehető legbiztonsávezöiroda kollektívájánakai- gosabb repülést teszik lehekotását, és az új helikopter- tővé. típusokat, amelyek Mihail Az ugyancsak megtekinMill vezetésével készültek. tett új helikopter-típusok Az»IL—62* négy lökhajtásos egyike, a »B—8* utasszálhajtóművel rendelkezik. Az lító változatában 24 embert, aerodinamika törvényeihez elsősegélynyújtásra átalakíkiválóan alkalmazkodó for- tott formájában pedig 14 bemája lehetővé teszi, hogy teget tud szállítani. Könnyeóránként 900 kilométeres se- dén felemel 2500—3000 kilobességet fejtsen ki, ami kö- gramm terhet. zel áll a hang sebességéhez. A másik, a "B—2* típus Száznyolcvankét személy be- univerzális. Légitaxiként is fogadására képes. A Moszk- használható, mentőszolgálatva—New York távolságot ra is igénybevehető. Széles(7796 kilométer) leszállás körben használják a mezőnclkúl tudja végigrepülni gazdaságban. A jubiláris XX. Plovdivi Vásáron, amelyen 27 ország képviselői vettek részt, Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt. Központi Bizottsága első titkára és Anton Jugov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke megtekintették a kiállítás magyar pavilonját is, és elismerésüket fejezték ki a látottakról. Képünkön: a METRIMPEX által kiállított Polarograf működését figyeli a bolgár közönség Szeged testvérvárosában. Ben Khedda leváltott ideiglenes kormányának hívei, valamint az Algériai Általános Szakszervezet és az ifjúsági vezetők egy része is. Az ellertzék az FLN franciaországi szervezetének támogatását élvezi. A franciaországi FLN múltheti közgyűlésén elhatárolta magat a politikai bizottságtól, s beszüntette az algériai mozgalom anyagi támogatását. A Franciaországban élő algériaiak a felszabadulási harc éveiben 1,6 milliárd új frankot juttattak az FLNnek. A közgyűlésen — hír szerint — Budiaf és Belkaszem Krim is részt vett. Az új, úgynevezett Szocialista Forradalmi Párt mögött — amely szombaton először szórta szét röplapjait Algír utcáin — jelek szerint ezek az ellenzéki erök állnak. Az algériai lakosság — mint az Humanité, a Francia Kommunista Párt lapjának tudósítója írja — bizalmatlanul fogadta az új ellenzéki csoportosulás jelentkezését. -4z emberek attól tartanak, hogy az új párt megnehezíti a közös programon alapuló nemzeti egység kialakítását. Az algériai kommunisták az FLN-t tekintik annak a keretnek, amelyben a vezető politikai szervezetek, köztük az Algériai Kommunista Párt önállóságukat és cselekvési szabadságukat megőrizve együttműködhetnek Összpontosítják a baromfiés tojásáru-termelést A baromfitenyésztés nagy- ket külföldről behozott, ilüzemi formáinak kialakítását letve a hazánkban már meg— a növekvő hazai és export, honosodott, speciális tyúkfajigények jobb kielégítése ér- tákkal látják el. További 200 dekében — a legsürgősebb ál- termelőszövetkezetet és 14 lattenyésztési feladatok közé állami gazdaságot jelölnek ki sorolták. Országosan 500 ter- húsbaromfi nevelésére, melőszövetkezet és 71 állami Ugyancsak 200 termelőszögazdaságot jelölnek ki az vetkezetben és 50 állami gazidén árutojás és tenyésztő- daságban rendezkednek bc jás, illetve húsbaromfi ter- „hústermelő* tyúkfajták temetésére. Száz tarmelőszövetnvésztésére, illetve a húscsikezetben és 70 állami gazdaságban összpontosítják majd kék keltetesehez szükséges az áru tojás-termelést, s eze- tenyésztőjások előállítására. Kádár János elvtárs üdvözlő távirata Gheorghe Maurerhez JON GHEORGHE MAURER elvtársnak, a Román Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, BUKAREST Kedves Maurer Elvtárs! Hatvanadik születésnapja és magas kitüntetése alkalmából legszívélyesebb jókívánságaimat küldöm önnek. Jo egészséget és további sikereket kivártok nagyfontosságú munkájához, amelyet a szocializmus ügyének győzelemre viteléért fáradhatatlanul folytat. KADAR JÁNOS, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány eimokr.