Délmagyarország, 1962. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-28 / 200. szám
6 DÉL-MAGYARORSZÁG Kedd, 1962. augusztus 2K Óriási küzdelemben SZEAC—Szombathely 1:0 (0:0) Helyezések a vidéki úszóbajnokságon Békéscsabán az újonnan felavatott uszodában nagy érdeklődés mellett rendezték meg a vidéki úszóbajnokságot, amelyen a pontversenyt az egriek nyerték meg, a Szegedi AK ötödik, a SZEAC hetedik, a Szegedi Kinizsi pedig tizedik lett. Harminckét sportkör mintegy 600 versenyzője indult. A bajnokság különböző számaiban a szegediek közül Korpássy András (SZEAC), Büky Anikó (Kinizsi) és a SZEAC 4x100 m-es férfi vegyesváltója második lett Nagypál Erzsébet (SZEAC), Kasza Géza (SZEAC), Böfcőnyt Éva (Kinizsi), Lippai Pál (SZAK), Hatala Irén (SZAK), valamint a SZAK 4x100 m-es női gyorsváltója a harmadik helyen végzett Az úszóbajnokság keretében. Békéscsabán játszott OB Il-es vízilabda-mérkőzésen a SZAK a Bp. Vörös Meteorral *:4 arányú döntetlent ért el. Szombathely, 12 ezer néző. A szegedi csapat Mészáros — Kürtösi, Portörő, Sándor — Dezsőfi, Kővári — Szabó, Nemes, Hajós, Polyvás, Gilicz összeállításban vette fel a küzdelmet a szombathelyi csapattal szemben. Szombathely kezdte a játékot és mindjárt szabadrúgást kellett védenie Mészárosnak. A szegedi csapat érdekes taktikához folyamodott, mert a jobbszélen tulajdonképpen Hajós játszott és elöl csak Polyvás, Gilicz és Nemes maradt. Az első percek után a szegedi csapat is vezetett néhány támadást, eredménytelenül. Feltűnt, hogy a szombatlielyi csatárok igen sokat tologattak a kapu előtt és lövésre inkább a fedezetet játszó Kunos vállalkozott. A nyolcadik percben a védelem hibájából Tóth szépen elszaladt és erős lövést küldött a kapura, de Mészáros a helyén volt. A 12. percben Tóth és Portörő szaladt egy labdára, amit Portörő elrúgott, de utána sántikálva lement a pályáról. csak 3 perc múlva tért vissza A 16 percben tulajdonképpen a tíz főre olvadt szegedi csapat ellen a szombathelyiek egymás után vezették támadásaikat. Először Kunos, majd Márkus lött veszélyesen a kapura, de Mészáros védett. A 20. percben, szegedi támadás végén a fedezetlenül hagyott, sérült Portörőhöz került a labda, aki azonban csak mellé gurított. Utána ismét lement a pályáról, csak ötperces ápolás után tért vissza. A tíz emberrel küzdő Szeged ellen a Szombathely mezőnyfölényt harcolt ki, hátvédhármasuk is a félpályán tartózkodott, de a szegedi védelem ebben az időben a csatái-sorral kiegészülve mindent hárított, A második félidőben Portörő ismét kijött a pályára, bár erős húzódást szenvedett, a jobbszélre állt. A szegedi támadás után a szombathelyiek jutottak szabadrúgáshoz, amit Tóth végzett el. de Mészáros védett. Néhány perc múlva Márkus előtt adódott volna helyzet, de Kővári és Kürtösi együttesen szögletre szerelt. Egy esetben Dezsőfi már a kapu szájából vágta ki a labdát. Erős nyomás neht zedett ebben a játékrészben a szegedi csapatra. Továbbra is Sándorfalva vezet a megyei bajnokságban A könnyelmű játék miatt: SZVSE—Nyíregyházi Spartacus 2:2 (1:0) Szegedi sikerek a kajakbajnokságon Budapesten rendezték meg az országos ifjúsági kajakbajnokság küzdelmeit sok résztvevővel. A szegedi fiatalok sikeresen megállták helyüket a nagy versenyen. Az egyik Jellemzésként csak annvit legnagyobb meglepetés Balázs András és Vörös László neh ró^fo? véhez fűződik, mert a Szegedi MHS két tehetséges versenyutót ST^SrS réje az 5000 m-es kettes futamban bajnokságot nyert. Baúev dohta?támadréba Gilté lázs az 500 egyes Etámban még harmadik lett. A szecSt Wró hTSst A 20 Kediek sok helyezést értek el. A negyedik helyet szerzett rórebra Hai? rav Gilicz- JójáTt Katalin <MHS> az 500 m-es egyes futamban, Kolozsi. ^ Sott iSdá^ szépen (MHS) a serdülők 2000 m-es kettős futamában, vatóelment. de előle Győri-Kiss mint a négyes hajók versenyéten a l uknál a Szegedi Kenszögletre mentett. A 21. der- a leányoknál pedig az MHS együttese, percben a szombathelyi ellentámadás során Márkus lövését védte Mészáros. Néhány perces szegedi támadássorozat következett ezután, de csak két szögletre telt a csapat erejéből. A 26. percben Földi a 16-oson 6en kitől nem zavartatva csúnyán mellé lőtt. Majd Kővári indította Polyvást, A megyei labdarúgó-baj- Rubányi, Szécsi II. Edző: aki szépen elhúzott Győri- nokság vasárnapi eredmé- Laczi Ferenc. A kitűnően Kiss mellett, s távolról kül- nyei: , ,_ . . , , . . dött csavart lövését a szom- xédo vásárhelyi kapus pobathelyi kapus védte. Ez- Szentesi Honvéd—Üjsze- tyagólt kapott: Csabai szaután esett az iram, 8edi TC 1:0 (0:0). Szentes, badrúgása után a labdát a fellélegzett a SZEAC, s Szolnok megyei játékvezető. , „a . néhány támadást is veze- Az UTC összeállítása: Gyür- v J^rJ tett. ki — Révész, Bakó, Fülöp kapuba. — Ifjúsági: SZVSE A 36. percben Gilicz vezet- — Farkas, Varga — Fehér, —H. Vasas 9:0. Szamosvölgeíte a labdát, majd átvág- B- Kovács, Hegyes I, Hegyes gyji a fiatal, tehetséges játa a teljesen fedezetlenül ff. Bálint Edző: Galgoczi tékos hét gólt lőtt! hagyott sérült Portörőhöz, Karoly. Az első felidőben aki néhány lépés után Hegyes II lövése a kapufán Kisteleki TE—Hódmczova20 méterről jól eltalált csattant, s ezen kívül még sárhelyi Honvéd 2:1 (1:1), lövéssel küldte a hálóba, több jó helyzetet hagyott Kistelek. Vezette: Salánki. A 1:0. ki az UTC csatársora. A Kistelek összeállítása: Bozó A gól után a szombathe- mérkőzés egyetlen gólját — Csűri I, Csókási, Martus lyiek óriási hajrába kezdtek, kissé túlsizigorúan megítélt ti- — Csűri II. Muhel — Vánaz iram öldöklő volt. A zenegyesből Kovács lőtte. Az dor, Németh. Szűcs, Stuhl, szombathelyi hátvédhármas utolsó percben kiegyenlíthet- Szénási. Edző: Polyák Jósűrűn előretört és jobbnál tek volna az újszegeöiek. de zsef. Egyelő ellenfelek sportjobb labdákkal tömte a Bálint három méterről fölé szerű, jóiramú mérkőzése. A csatársort. lőtte a labdát. Az első fél- hazaiaknak több gólhelyaeA szegedi csapat tagjai időben az UTC, szünet tük volt. Góllövő: Vándor, egymást múlták felül a után a Honvéd volt jobb. Szűcs, illetve: Nemes. — Ifvédekezésben. — Ifjúsági: SZEAC—UTC júsági: H. MEDOSZ—KisteA 16-oson belül több alka- 5:0. lek 2:0. Ir^remStt? f védelmei* Dorozsmai MEOOSZ-Sze- Szentesi Kinizsi-Szöregt Mégis a tó peercben új ra Textilművek 4:2 (3:2). Rákóczi 2:11(2:0! Szőreg „ j- „OI5?l Dorozsma. Vezette: Dr. Toth. Vezette: Jármai dr. A Szovohto gólszerzési "It °-ozsma: Aradi - Fekete, reg ttószeállítása: Budavari (Llebmann lalv.) Az SZVSE első gólja a nyíregyháziak kapujában Egyre jobban emelkedik a szegedi vasutas csapat közönségsikere: vasárnap délután négyezer ember volt kint a SZAK-pályán és szurkolt az SZVSE-nek. Érdemes is volt biztatni az Uhrin — Juhász L, Kerényi, Möszmer — Balázs, Batki — Sajtos, Juhász II.. Rábai. Bischóf. Majzik összeállítású csapatot, mert az első félidőben nagy igyekezettel játszott. Bischóf lövése jelentette az első eseményt a találkozón, de aztán feljött a vendégcsapat. Uhrin háromszor is bravúrosan mentett Kovacsics középcsatár elől. Az SZVSE magas labdákkal kísérletezett és a nyíregyházi kapus is szép védésekkel remekelt. Kiegyenlítetté vált a küzdelem. A 23. percben Bischóf baloldalról beadott é6 Majzik magasan felemelkedve a bal sarokba fejelt 1:0. A gól után fölénybe került a vasutas csapat, a csatárok formás támadásokat vezettek. A színvonalas, erős iram mérkőzésen nagy munkában volt a vendégcsapat védelme és sikerült hárítania a veszélyes helyzeteket. A szünet után is kezdeményezett a hazai együttes. A 13. percben Majzik fordulásból szép gólt lött és ezzel 2:0-ra növelte az SZVSE előnyét. Ezután lanyhult az iram, helyesebben a szegedi vasutas csapat érthetetlenül leállt. Ezt kihasználta a Spartacus és a 20. percben egy gyors támadás után Kaskötö a meredeken beívelt labdát a levegőben úszva fejelte a hálóba 2:1. A gól fellelkesítette a vendégeket, rohamozott a Nyíregyháza, s a közönség egy ritkán előforduló jelenetnek volt tanúja: Kovacsics annak ellenére, hogy szabálytalanul akasztották, egyedül kiugrott, és teljesen szabadon tört kapura. Uhrin kiszaladt, de a nyíregyházi középcsatár mégis elment mellette. A szegedi kapus megfogta Kovacsics kezét, aki viszont kiszabadította magát. A bíró előnyszabályt alkalmazott, nem fütyült, azonban Kovacsics az üres kapu mellé gurított. A 11-es elmaradt, folytatódott a játék és a 31. percben a 16-oson belül levő szabálytalanságért — habár nem gólhelyzetben történt az eset — az egyébként kitűnően bíráskodó Vadas György 1 l-est ítélt. A büntetőt Papp értékesítette s ezzet kiegyenlített a Nyíregyháza 2:2. Egy biztosnak látszó győzelmet engedett ki a kezéből a szegedi vasutascsapat. A hiba abból eredt, hogy a 2:0 után leálltak és mind a védelem, mind a csatársor pontatlanul, kapkodóan játszott. Ebből az esetből az a tanulság, hogy kétgólos vezetés után is támadni kell, törekedni újabb gól szerzésére, mert minden csapatnak érdeke a pontszerzés, s az NB II-ben valamennyi együttes képes arra, hogy egy vesztésre álló mérkőzésen megfordítsa az eredményt. M. T. Ismét Gilicz vezetgette a J°ó Veres - Bernáth Jenei - Puskás, Szántó Dobó labdát, a jobbösszekötő he- ~ FarkaA- .Simon, Varga^ Király - Tacs! Kelvén kiugró Polwás elé tá_ Dudas. Fabian. Edző: Kai- kai, Sebők B„ Bárányi. Piri. líti ^afonek tevte melte ^György. Textilművek: Edző: Dobó Miklré Gyenge szállt. Az utolsó percben Sárkány - Gombos Sárközi, színvonalú mérkőzésén a szabadrúgáshoz jutott a Juh^z - C^oti Kunszabo, szentesiek keveset lőttek rórófoiwhaiT/i — Terhes, Horváth, Bórcsök. kapura, de vedelmuk biztoVarsa elü^etle^Sdte Miklós> Győrfi' Edz6: Szabó san állt a lábán' Góllövó: Aotofl Lajos. Az első félidőben Szántó, (öngól). Halász, illeta szegeoi csapat , egyenrangú ellenfelek küz- ve Sebők B — Ifjúsági: cnasi küzdelmet vívott döttek. szünet után valami- Szőreg—Szentes 2:1. a szombathelyi palyan, vel többet támadott a hazai , _ különösen azutan. mikor a rsapat Góllövő- Dudás 2 Sandorfalvi SK—Szegedi 12. percben Portörő erős hú- Fábián Lajkó illetve- Hor- AK 2:1 (0:1). Sándorfalva. zódást szenvedett. Mindenki váth Börcsök Ifjúsági: Vezette: Megyeri. Sándorönzetlenül segítette társát. Textilművek— Dorozsma 3 2 falva: Tari — Gera I, SzaPortörő külön dicséretet ér- ' bados, Farkas — Tápai, Gedemel azért, hogy súlyos sé- Szegedi VSE II.—Hódme- ra II. — Kiss II, Vígh, Herülése ellenére is a pályán zövásárhelyi Vasas 1:0 (0:0). gedüs, Kiss I, Süli. Edzői maradt, s adott alkalomkor SZAK-pálya. Vezette: Szo- Balogi Kálmán. SZAK: Kohatalmas lövésével még a pori. Az SZVSE összeállító- vácsl. — Sebő, Fődi, Lippai győzelmet jelentő gólt is sa: Kádár I. — Agócs, Réti, — Paplógó. Horváth dr. — megszerezte. Tóth II. — Karsai, Suhajda Csanádi, Adányi, Zentai, KóDóczi Imre — Bacsa, Csabai, Molnár, szó, Kovács II. Edzó: Bánáti János dr. Az első félidőben ... , , . , -- m est e változatos volt a játék. A 44. A labdarugo-bajnoksagok allasa g^öi^ZLJ^bZ ból. Szünet után már a 2. percben kiegyenlített a hazai csapat: Hegedűs 35 méteres szabadrúgása a bal felső sarokban kötött ki. 1:L A győztes gólért nagy küz* delem alakult ki, amelyet a Sándorfalva szerzett meg Kiss II. révén. — Ifjúságii SZAK—Sándorfalva 3:0. NB I 1. Bp. Honvéd 4 11: 7 1 2. Győr 4 7: 6 6 3. Dorog 4 10: 5 5 4. Salgótarlán 4 7: 5 5 5. D. Dózsa 4 7: 6 5 6. Szeged 4 3: 4 5 7. Vasas 4 4: 3 4 8. Pécs 4 3: 3 4 9. Tatabánya .1 5: 3 3 10. Debrecen 3 3: 3 3 11. Komló 4 7:10 3 12. MTK 4 5: 8 3 13-14. Ferencváros 4 4: 8 1 13-14. Szombathely 4 5:10 1 Vasas—Ferencváros 2:0. PécsDorog 211. Salgótarján—Gyér 4:2. Tatabánya—Komló 3:*. MTK— Bp. Honvéd 2:2. Debrecen—Újpesti Dózsa 2:2. NB n =S=0=R=0=K=B=A= Ma délelőtt Budapesten tart edzést, holnap pedig Kecskeméten játszik edzőmérkőzést a labdarúgóválogatott. A lengyelek elleni valószínű összeállítás: Szentmihályi — Mátrai, Mészöly, Sárosi — Solymosi, Sípos — Rákosi, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi dr. — Tartalék: Gelei, Ihász, Nagy és Monostori. A SZEAC NB l-es labdarúgó-csapata holnap, szerdán Mezőhegyesen az NB III-as M. M EDDOfe Z-szal játszik barátságos mérkőzést. BalatonfÖldvárott most rendezték meg az íjászok Balaton-bajnokságát, amelyen az országos bajnok Nagy János, a Szegedi MHS versenyzője a nehézijasok küzdelmében biztosan szerezte meg az elsőséget a budapesti Vida és Kiss előtt. A Szegedi VSE labdarúgóegyüttese a héten nem játszik barátságos mérkőzést. A Szegedi Építőknek szerdán a Szegedi Ruhagyár lesz az edzőtársa, mérkőzése a SZAK-pályán fél 5-kor kezdődik. Igy kellett volna tippelni! 1. Diósgyőr 4 8: 2 7 2. Miskolc « 8: 3 8 3. Láng 4 16: 5 8 4. Kecskémet « 8: 4 5 5. Szolnok 4 7: 4 5 8. Ganz-MAVAG 4 11: 8 • 7. DEAC 4 4: 4 i 8. SZVSE 4 7: 9 5 9. Ozd 4 5: 3 4 19. Egyetértés 4 8: 5 4 11. Nyíregyháza 4 6: 9 4 12. Eger 4 4: 7 2 13. Salg- KSE 4 3: 7 2 14. Borsodi B. 4 2: 6 2 15. Bp. Spart. 4 5:11 X 16. Bp. Előre 4 3:10 1 1. MTK - Honvéd X 2:2 2. SBTC—Győr X 4:2 3. Pécs—Dorog 1 2:1 4, Szombath.—Szeged 2 0:1 5. Tatabánya—Komló 1 3:0 6. MVSC—DV1K X 1:1 7. Kecskemét—láng X 2:2 8. SZVSE—Nyíregyháza X 2:2 9. DEAC—Bp. Spartacus 1 1:0 10. Lombik—Szállítók 2 0:1 11. Cs. Autó—Oroszlány X 2a 12. Budafok—BVSC 2 1:2 Ozd—Egyetértés 2:1. MiskolcDiósgyőr 1:1. DEAC—Bp. Spartacus ÍM. Ganz-MAVAG—Bp. Előre 4:2. Eger—Salgótarján 4:1. Szolnok—Borsodi Bányász 2:1. Láng—Kecskemét 2:2. A FELNŐTT BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Sándort alva 4 I9rS t X Szegedi Sp. 3 6: 3 5 3. Dorozsma 4 9: 7 5 4. Szentesi K. 4 9: 8 3 X Újszeged 3 12: t 4 6. Sz. Ruhagyár 4 9: 5 4 7. Alsóvaros 3 5: 3 4 8. Móraváros 3 5: 4 4 9. Szentesi H. 3 3: 3 4 1(1. Szőreg 4 6: 7 4 11. Kistelek 4 5:13 4 IX Textilművek 3 5: 7 2 13. SZAK 4 5: 8 2 14. H. Vasas 3 4: 6 X 15. Sz. Dózsa 3 2: 6 X 16. H. Honvéd 4 4:13 —a Versenyen kívül: X SZVSE 11 4 8: 7 • NB !• Az első nyeroosztályban 7-en értek el 12 találatot. A nyereményösszeg egyenként 39 687.50 forint. A második nyerőosztályban 258-an értek el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 1076.25 forint. A harmadik nyerőosztályban 2917-en értek el 10 találatot. A nyereményösszeg egyenként 125 forint 50 fillér. A 33. fogadási hét 9 találatos szelvényei vigaszdíjban részesülnek. Egy-egy vigaszdíjra jogosult szelvényre 156.25 forint nyereményösszeg jut. A vigaszdíj kifizetése is szeptember 6án kezdődik. 1. Békéscsaba 2. T. Vasas 3. Martfű 4. j. r.ehel 5. Gyula 6. Szolnok 7. Cegléd 8. Mezőhegyes 9. Makó , 10. Szeged 11. Csongrád 12. H. MEDOSZ 13. Orosháza 14-15. J. Vasas 14-15. Kecskemét 16. Szarvas 4 17." 7 4 9: 5 4 10: 7 4 5: 2 7: 4 5: 3 5: 4 7: 7 7:10 3: 3 5: 6 7:11 5:11 2: 5 2: 5 2: 8 Martfű—Jászberényi Vasas 2:0. Törökszentmiklós—Szarvas 5:1. Gyula—Orosháza 4:2. CsongrádKecskemét 3:0. Hódmezővásárhely—Mezőhegyes 5:2. Jászberényi Lehel—Szolnok 3:0. Békéscsaba—Makó 4:4, Szegedi Építők—Cegléd 2:2. (Szombaton játszották.) DÉL-MAGYARORSZÁG ,A Magyar Szocialista Munkaepárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottságának lapja i Megjelenik hétfő kivitelével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lókös Zoltán Szerkesztőség: Szeged, Magyar TanácsköztáiH saság ütja 10. Telefon: 35-15, 30-03 Éjszakai telefon: 33-06 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Lászlé Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér X Telefon: 35-00, 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzOn* meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja • Szegedi Nyomda Vállalat Szeged. Kárász utca *. Terjesztik a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetést 01J egy hónapra II Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kea» iwiitónéi.