Délmagyarország, 1962. augusztus (52. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-23 / 196. szám

DÉL-MAGYARORSZÁG RcwiőLets• FELHŐ .VTVONDLA SOK, FUTÓ ESŐK Várható Időjárás csütör­tökön estig: kisebb felhő­átvonulások, legfeljebb né­hány helyen kevés eső. Helyenként mérsékelt észak­nyugati széL Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön 21—15 fok között. HOLNAP TANACSULES AZ I. KERÜLETBEN — Egy ismert párizsi védő­ügyvéd tevékenységének 50-lk évfordulóién bankettet rendezett valamennyi, még életben levő volt védence számára. Beveze­tésképpen a Denevér nyitánya hangzott fel, az étlapot a böre kicsempószett levelek 1982. augusztus 23.. csütörtök HARMINCÖT ÉVE végezték ki az Egyesült Ál­lamokban a nemzetközi munkásmozgalom két kivá­lóságát, Saceot és Vansettit NYOLCVANÖT ÉVE született Szabó Ervin (1877— 1918), a fölszabadulás után róla elnevezett Fővárosi Könyvtár igazgatója, szo­ciológus és teoretikus, a magyar jelentős képviselője. kosáig közreműködése . tané- fjt*^ csl fr valamint az 1902. évi község­fejlesztési terv első félévi telje­sítése. Holnap, pénteken délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a sze­gedi I. kerületi tanács a nép­front Vörösmarty utcai nagytér­mében. Napirendre kerül a la­kosság közreműködése a taná- fit ., ." .—V7 esi feladatok végrehajtásában. S^j^SSSSS. VlíiJSS való pedig kizárólag csikkek­ből állt. A CSODALATOS HŰTŐSZEKRÉNY Amikor a Iowa állambeli UnionviUe-ben lakó Addie Hull asz­srony a napokban hazatért otthonába és kinyitotta hűtőszekré­nyét, abban három sült csirkét, egy csomó főtt tojást es egy tál főtt főzeléket talált. Mindezek az élelmiszerek nyersek voltak eltávozásakor. Kiderült, hogy a rejtélyes szakács egy, a ház közeieben álló fába becsapódó villám volt. A villám úgy hatott a hűtőszekrényre, hogy az fűtőszekrénnyé vált és a benne levő élelmiszer megfőtt. Később a gép automatikusan újra hűtőszek­rénnyé vált es meg fagyasztotta a megfőzött ételeket. CsUkőbt harmadik lelt Lipcsében Szerdán félidőhöz érke­zett a lipcsei úszó-, műugro­és vízilabda Európa-baj­nokság. Ezen a napon ke­rült először emelvényre magyar versenyző: Csikány József harmadik lett a 200 méteres férfi hátúszás dön­tőjében. Ezt a versenyszá­mot egyébként a szovjet Leonyid Barbier nyerte 2:16,6-es idővel. 400 méteres női gyors­úszás: 1. Lasterie (holland) 4:52,4 perc. 4X200 méteres férfi gyors váltó: 1. Svédor­szág 8:18.4 perc. Vízilabda: Magyarország— NDK 4:3 (2:0, 1:2, 0:0, 1:1). Szovjetunió—Jugoszlávia 3:3 (1:0, 1:1, 1:0, 0:2). Új megyei úszócsúcsok Révai Irén (SZAK) a 100 m-es női mell­úszásban 1:27.2-re, Kor­pássy András (SZEAC) —ró­luk készült fel­vételünk — a 100 m-es férfi hátúszásban l:08.7-re javí­totta meg a megyei rekor­dot. Korpássy ezen a távon az idén már harmadszor ja­vított megyei csúcsot. || f ü ül* mm TANULMÁNYI — Bezárult a Móra Ferenc KIRÁNDULÁS Múzeum Horváth Mihály utcai Három és fél napos tanaimé- képtárában a Hl. Szegedi Nyári nyi kiránduláson volták a Sze- Tárlat, amely közel háromezer munkásmozgalom Eodi Kiskereskedelmi Vallalat látogató tekintett meg a szabad­ni unkasmozgatom JeRJObban dolgűzó KlSZ-flatal- téri Játékok időszakában. Jal. A szabadtéri Játékok alatt Él különösen kiváló munkát vég­zett 25 fiatal a három és fél nap alatt Járt Visegrádon és NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet. KAMARASZÍNHÁZ Nyári szünet. — uj fiók-könyvtárat nyitott Rókuson, a Pacsirta utca 23. számú házban a Somogyi fővárosban. Budapesten többek Könwtár Szeced területén ec között tanulmányozták a leg- ,nyvtar' sz3gM őrületén ez­korszerűbb nagy forgalmú üz- 7el együtt most már hat nagy letek munkáját. kerületi fiók-könyvtár működik. MOZIK Szabadság fél t, fél 9. fél 8: HÓFÚVÁSOK AUSZTRÁLIÁBAN Francia nó és a szerelem. — Majdnem egéss Ausztráliában szokatlanul hideg időjárás kö­Vörös Csillag 9. 8: Eltűnt egy szöntótt be. Egész sor államban nagy hó esett. Tasmaniáhan hó­asszony. — Fáklya fél 6, fél *: takaró födi az Allam területének háromnegyed részét. Ifófúvá­A boldogság országa — Híradó sok következtében egyes útvonalakon megszakadt a gépkocsi­Mozi: Magyar Híradó, Rllal ta- közlekedés. — Más államokban, köztük UJ-Dél-Walesbcn és Vic­vak. 1961-es nemzetközi bélyeg- tória-államban a hófúvás miatt szintén megszakadt a gépkocsi­közlekedés, s zavarok keletkeztek az elektromos áramellátásban, valamint a távíró- és telefonszolgálatban Is. kiállítás. Ez ls munka? Kender Mozi, Rigó u. kultúr­terem, 5 órakor: A kolostor tit­ka. izgalmas szovjet fim. — rostás Mozi 8 es 8 órakor: Ke­nyér, szerelem, fantázia. Olasz Ilim. — November ? Művelődési Az Antarktiszon 1K7. derem­Otthon, UJ.-tzeged fél 8 órakor: herében egy megsebesített ámb­Dúvad. Magyar fiim. — Dugó- ráa cet úgy megrongált egy nies Mozi 6 és 8 órakor: Gerol- szovjet eet halászhajót, hogy stelni kaland. Magyar rtlmope- kormányozhatatlanná vált. Az ULTRAHANGOS „CETIJESZTO" Az Antarktiszon rett. ALLATORVOSI INSPEKCIOR SZOLGALAT Saeged város területére Augusztus 18-tól 25-lg este 8 órától reggel 6 óráig (vasár- és ilyesmi olyan gyakori eset, hogy a Graham-föld partvidékén múködó angol hidrográfusok módot kezdtek keresni az expe­dlrtó motoros hajójához veszé­AZ ELTŰNT FÉRJEK ORSZÁGA Az angol rendőrség nemrég statisztikát adott kl, amelyből kitűnik, hogy Nagy-Britanniá­ban évenklnt átlagosan 20 000 férfi hagyja el családlát és tű­nik el — nyomtalanul. Ezek a férfiak valamilyen okból meg­unták a házaséletet, s valahol az Egyesült Királyság terüle­tén. vagy talán külföldön eltün­tésére. Rájöttek, hogy a cetek ••P^^H _ • nem állhatják a 15 000—80 000 ünnepnap nappal ls) elsősegély herz frekvenciájú hangokat. Tr­és nehézellés esetére ügyeletes hát a közönséges eeholot Jó eet­dr. Farkas Dezső allami allat- Ijesztő lehet. Be is vált ez s ívesen körei ,,,tó eetók eiilrsre « ismeretlenség homályá­lyesen közel uszö cetek ellj esz- h .. .. _ Deák Ferenc o. ban. új életet kezdenek, miköz­ben csiládjuk gyakran kétség­beesetten keresteti őket. A ke­resés rendszerint eredménytele­nül végződik, mert a férjek gon­dosan ügyelnek arra, hogy min­orvoa. Lakása: 22., 17. t 'VI. ' Tw „mi:- MI • • i —r— jz > .... . . A« állatorvos kiszállításáról a »* echolotót, messze környékén hivő tél köteles gondoskodni, egyetlen eet sem marad. KIFIZETTEK A MASFCL MILLIÓS LOTTÓNYEREMEN YT NAGYKOROSON Szerdán este a nagykőrösi Arany János Filmszínházban nagy­számú érdeklődő Jelenlétében adták at a Lottó idei, 32. Játék­hetének öttalálatos nyereményét Szigeti Ferencnek, a filmszín­ház dolgozójának. A lottójáték fennállása óta ez a 25. öttalála­tos nyeremény. A közönség lelkesen ünnepelte a nyertest, aki az illeték levonása után 1 348 000 forintot vett kézhez. Szigeti Fe­renc a nyeremény egész összegét egyelőre takarékba helyezi. _ A MOSZ Megedl szervezete — Háromszor ülésezett a Csöng- — ÉRTÉKELTÉK a kongresz- tájékoztató füzetet bocsát kl a rád Megvet Építőipari Vállalat szusl munkaverseny eredmé- lakosság részére. Ebben feltün­táraadalmt bírósága az év első nyelt az alkotmány napja al- totót hogy Szegeden és környé­felében. Kétezer a munkafegye- kaiméból a szegedi nagyállomá- kén milyen kisipart szolgáltatá­lom megsértői, egyszer pedig a son. Eszerint dr. Oltványi sokait hol lehet igénybe venni, társadalmi tulajdon sérelmére György forgalmi brigádja lett elkövetett csetókmények miatt ÍLos^ksX^ h volt szükség helyszíni tárgya- lg,n ,lép munkA1 végeztek az laora. elmúlt versenyidőszakban. módszer. Mihelyt bekapoesolják den nyomukat eltüntessék TAPEN BOVÜt, A VILLANYHALOZAT Tovább bővítik a villanyhá­lózatot az Idén Tápén. Összesen 850 folyóméter hosszúságban épül ÚJ vezeték a Róka, Irinyi és Út­törő utcában. Mintegy 80 ezer forintot használnak fel a köz­ségfejlesztési alapból villamosí­tásra. Ítélkezett a bíróság Nem használt a többszöri Egyévi és hathónapi börtönbüntetés sem Boha badságvesztésre ítélte a sze- P«tóJ ». r»­János Szeged, Rózsa Ferenc gedi járásbíróság Szordel Sziv lttufll sugárút 143. szám alatti la- József Balástya, Szőlőhegy | kosnak. Börtönből szabadul- 117. szám alatti lakost. Szór­va, ismét a bűncselekmé- del József szintén régi isme­nyek sorozatát követte el. rőse és gyakori „vendége" az Rendszeresen italozott, mint- ország bíróságainak. Utol­hőgy azonban nem dolgozott, jára 1962 februárjában sza­fizetése nem volt, a pénzt lo- badult a börtönből. Szaba­pások és mások fondorlatos dulását követően eladta ház­félrevezetése útján szerezte helyét, és az arra épített meg. Állandóan járta a sze- ideiglenes lakóépületét Az gedi italboltokat, és közben, ingatlanért kapott 8 ezer fo­ha alkalmat talált, rögtön rint vételárat felélte, s mi­megragadta a kedvező hely- után dolgozni nem akart zetet. Így többek között na- Szegedre indult, hogy egyik gyobb értéket lopott Ipacs ismerősét meglátogassa. Is­Balázs, Csányi Antal, Szőke merösét nem találta meg, s István, Pataki István és elhatározta, átszökik Jugo­Szombati. András szegedi la- szláviéba, onnan pedig Né­kosoktól. A visszaeső bűnöst metországba, és ott telepszik a szegedi járásbíróság két- le' Szegedről június - ­— Az Egyesült Államokban miniatűr szirénákat hoztak for­galomba az aszfaltbetyárok el­riasztására. Az apró kis szer­szám kényelmesen elfér a ké­zitáskában és hangja 590 méte­res körzetben ls jól hallható. x Figyelem! A Vasutas Műve­lődési Otthon folyó hó 25-én es­te 8 órától reggel 4 óráig tartó nagyszabású bált rendez. Belé­- --- m — Büféi Tombola! ütiüU Nemzetközi mérkőzés: Tatabánya—Serrette 6:2 (1:0) Szerdán délután nemzet­közi labdarúgó-mérkőzésre került sor Tatabányán. A helyi bányászcsapat a svájci bajnok Servette ellen vette fel a küzdelmet, a Rappan Kupa elődöntőjébe jutásiért. Egy héttel ezelőtt Genfben játszott a két együttes, ak­kor a svájciak egygólcs előnyt szereztek. A visszavágóra nyolcezer néző gyűlt össze a tatabá­nyai stadionban. Sorozatos rohamok után a 12. percben megszületett a vezető gól. Csernai kitűnő labdát adott a középre hú­zódott S'zovjáknak, aki ügye­sen kicselezte az eléje futó Schneidert, és nyolc méter­ről nyugodtan gurított az üres kapuba (1:0). A gól-után a vendégcsapat került enyhe fölénybe, de lövéseik rendre oélt tévesztettek. Szünet után ellenállhatat­lan volt a Tatabánya, s Szovják, Bíró. Bíró. Sátori és Csernai góljával ilyen arányban is megérdemelten győzött. A Tatabánya régen látott nagyszerű játékkal fölénye­sen győzött, s biztosította he­lvét a Rappan Kupa elődön­tőjében. A mai sportműsor Röplabda. A Magyar Nép­köztársasági Kupa megyei döntői az újszegedi Kis­stadionban. Sz. Spartacus— Sz. Dózsa férfi, fél 5. Szege­di Kender—Sz. Spartacus női, fél 6. Büky Anikó (Kinizsi) a 200 m-es női gyorsúszásban 2 perc 45 mp alatt tette meg a távot és ez az eredmény is Csongrád megyei rekord­nak számít A verseny után a fiatal úszónő — amint a képen látható — nagyon örült a jó eredménynek. (Liebmann felvételei) Thékes László (SZEAC) mindössze két éve úszik ver­senyszerűen, de az idén már ő is harmadszor javított me­gyei csúcsot, méghozzá va­sárnap és hétfőn is egyszer­egyszer. A 100 m-es pillangó­úszásban legjobb ideje most 1:08.8, de valószínű, hogy egy-két hét múlva még en­nél is lesz majd jobb... Labdarúgó-válogatottak edzőmérkőzései Szériláfi délután a lengye­lek ellen készülő válogatott labdarúgó-csapatok edző­mérkőzést játszottak. Eredmények: A-válogatott—EVTK 12 K) (4:0) Budapest. Góllövők: Tichy (7), Göröcs és Rákosi (2—2), Monostori. B-válogatott1—Oroszlány 4:2 (2:2) Oroszlány. Góllövők: Ne­mes (2), Menczel és Machos, illetve Takács (2). Utánpótlás-válogatott— Chinoin 10.-0 (6:0) Újpest. Ifjúsági válogatott— Egyetértés 4:1 (1.-0) Soroksár. 21 I fl i SAKK iSil évi szabadságvesztésre ítélte. Gyors­és gépírónőt keresünk azonnali belé­pésre. Jelentkezéseket „Per­fekt" Jeligére levélben ön­életrajzzal a hirdetőbe kér­jük. 3 8526 22-én reggel indult el a Holt-Tisza töltésen, Röszke irányába. Déltájban érkezett Röszke határába, és ekkor elhatá­rozta, hogy ruhát lop. Be is hatolt a közelben levő Szűcs Imre házába és onnan két öltöny férfiruhát egy bal­lonkabátot egy pár férfici­pőt vett magához. Alig hagy­ta el azonban a tanya udva­rát a határőrök igazoltat­ták, majd őrizetbe vették. A^MUUdeléstk Fájdalommentes láb­ápolás! Tyúkszemek, benőtt körmök, bőre keményedések keze­lése, eltávolítása új­szerű vegyi eljárás­sal. Hollós, Kölcsey u_ II. 23379 Kifogástalan 3/4-es női kerékpár eladó. Zárda u. 8. 23354 Falpari technikust azonnali felvételre keresünk. Siklóéi Faipari Vállalat. V 39681 Beköltözhető szoba, konyha, előszoba, — speiz, 250 n-öl telek­kel eladó. Petőfite­lep, 34. u. 1000. X23335 Egy modern, fehér mély gyermekkocsi eladó. Erd. lehet mindennap Puskás utca 37/c. 23217 Főid töltésnek in­gyen elhordható. — Moszkvai krt. 24. sz. Kovács. 23280 Oaxvér eladó. Uj-Pe­tőfitelep 58. u. líOO. szám. 23284 Szerény diákot ma­gunkhoz vennénk la­kónak. „Otthontas" jeUgére a kiadóban. 23385 Politúros kerekasz­tal és rekamiéall­vány asztalosnál el­adó. Gutenberg utca 10. 23364 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerő­söknek. Jó barátoknak, kik szeretett férjem, édesapánk, GILA ISTVÁN temetésén részvétükkel éa Ndragadományukkal fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. 4321 Gyászoló család Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. jó is­merősöknek, akik szeretett halottunk, int. Répás Boldizsárné Juhász Ilona temetésén megjelentek, bá­natunkat részvétükkel és virágadományaikkal enyhí­teni igyekeztek. S 82528 Gyászoló család Móravárosban ma­gánházban kisgyer­mek gondozását vál­lalnám. „Pedagógus feleség" jeligére kiadóba. 23362 Veszek állandóan faágyakat, vaságya­kat konyha-kreden­ceket. sezlont. rosz­szakat ls. Pacsirta utca 29. Klednné. 23360 Orvostanhallgatónő bútorozott szobát ke­res „Egyedül" jel­igére a kiadóba. Eladó háromkerekű Jó állapotban levő áruhordó tricikli. — AprlUs 4 útja 54. X2336I Szép 6 hónapos sül­dők eladók. Tisza­pálya u. 6. 23359 Diáklány különbe­júratú albérletet ko­ré s, lehetőleg a Bel­városban. .,Szeptem­bertől" jeligere a hirdetőbe. 62632 Belvárosi elsőeme­leti kétszobás, kom­fortos lakásomat el­cserélném új ház­ban levő másfélszo­básért. első emele­tig. „Marx tér" Jel­igére hirdetőbe. 62530 Belvárosban külön bejáratú bútorozott szobát keres komoly munkakörben dol­gozó nő. „Kizáró­lag korrekt" vála­szát kérem a hirde­tőbe. 62489 Jácinthagyma, nagy, fehér virágú hollan­di. fali zenélő óra, csontszinű, mattcsi­szolt két fotel és kanapé, oválasztal, 1 db kétszemélyes re­kamié eladó. Petőfi­telep, XHI. u. 803. 62481 Alig használt kony­habútor és Novalux villanytűzhely sür­gősen eladő. Erd.: Makkoserdő sor 32. Eladó egy jókarban levő fél szobabútor és egy konyhakre­dene, Hámán Kató u. 5. Hegedűs. Német, angol nyelv­tanítás, fordítás. — Gutenberg u. 38., ta­nárnő, 6-tóL 23371 Udvari különálló épületben levő nagy­méretű lakásom el­cserélném egyszo­bás vagy kisebb szo­ba. konyhásra. Érd. naponta 12 óráig. Szivárvány u. 58. 23373 Bélyeget legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet Falus bélyegkereskedés­ben. Kelemen utca 4. szám. X24180 Csecsemőgondozást vállalok lakásomon. Mérey u. 12/b, I. 3. Bőrkabátját most alakittassa. Javíttas­sa vízhatlan festés­sel Csordás bőrru­hák észitőn él, Szent Miklós utca 7. Felső­város. XS2441. Gyermek mellé el­mennék vagy takarí­tást vállalnék, le­hetőleg bentlakással. Cím: Szeged. Jóslka U.- 31. 82504 Augusztus 20-án Új­szeged, Bérkert u. 15. számú ház előtt ottmaradt egy feke­te bőrönd. Becsü­letes megtaláló Új­szeged, Bérkert u. 15. szám alá Juta­lom ellenében adja le. 23321 A városi sakkszövetség Alkotmányunk ünnepén jól sikerült villám-csapatver­senyt rendezett 10 csapat részvétel évei. A verseny meglepetése a Szentesi Spar­tacus és a Vörös Meteor ki­tűnő szereplése. A két csa­pat holtversenyben végzett az első helyen s ezután kü­lön mérkőzést játszottak, amelyen a szentesi csapat győzött A verseny részletes eredménye: 1. Szentesi Spar­tacus (Fekete, Salán ki. Gyar­mati, Balogh) 26V3. 2. Vörös Meteor (Szöllősi, Ozsváth, Viski, Abonyi) 26'/», 3. SzVSE I. (Rieger. Mosonyi, Ott Hcdlósy) 25, 4. SzVSE II. (Papp, Benecz, Kalmár, Varga,) 21, 5. Győri MÁV 20, 6. Vörös Meteor II. 17 ponttal. • Csongrád megye női egyé­ni bajnokságán csupán hat versenyző vett részt Első lett Lantos Józsefné (Ruha­gyár) 4 ponttal, második Gombás Mária, harmadik Gombás Ilona. utóbbiak a Szentesi Spartacus verseny­zői. Lantosné a Ruhagyár leg­utóbbi I. osztályú minősítő versenyén a férfi verseny­zők között is kitűnően sze­repelt * Még nem érkezett hír ar­ról, hogy a világbajnok je­löltek versenyén a legszebb játszmára kitűzött díjat ki nyerte el. Petroszján joggal pályázhat a díjra az alábbi játszmájával: Világos: Petroszján Sötét: Korcs no j I. c4, c5, 2. Hf3. Hf6, 3. d4, rdx, 4. Hxd4, g6, 5. Hc3. d5, 6. Fg5, dxc, 7. e3, Va5, 8. Fxf6, exf, 9. Fxc4, Fb4, 10. Bel, a6, 11. 0—0, Hd7, 12. a3, Fc7, 13. b4!, Ve5. 14. f4!, Vb8, 15. Fxf7-fc, Kxí7, Vb3+. Ke8. 17. Hd5. Fd6. 18. He6, b5, 19. Hdc7+, Ke7. 20. Hd4. K18, 21. Hxa8, sötét feladta! M m i! 1 8 mm • • m iák, * 1 •L 1 1 i* 1 5 m i í~m\ y i m i W4 wm • m i « Világos: Kf8, Va4, Hd8, Ff6, gyalogok: b6, g2, h4, h5. (8). Sötét: Kf5, gyalogok: a5. b7, g3, (4). Világos indul s a második lépésben mattot ad' (Mendes de Moraes brazíliai szerző feladványa). A múlt heti feladvány megoldása: 1. Fa2!, Fb3, 2. Bxb3. (1.. . F g4-re 2. Ff7!) DÉL-MAGYARORSZÁG ,A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei es Szeged városi bizottságának lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszd a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. I.őkős Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 18. Telefon: 35-35, 30-03 Éjszakai telefon: 35-08 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Klauzál tér 5. Telefon: 35-00, 31-16. (Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja a Szegedi Nyomda VáUalat Szeged. Kárász utca 9. Terjesztik: a Csongrád megyei postahivatalok. Előfizetési alj egy hónapra 11 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­fcrjftőnét

Next

/
Thumbnails
Contents