Délmagyarország, 1962. július (52. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-15 / 164. szám

Szombat, 1962. júlita 14. DÉL-MAGYARORSZÁG 3 0 magyar parlamenti kttidttttséi Észtorsragban A Szovjetunióban tartóz­kodó magyar parlamenti küldöttség Rónai Sándornak, az országgyűlés elnökének, vezetésével pénteken Tal­linnba érkezett. A. Mjuri­szep, az Észt Legfelső Ta­nács elnökségének elnöke fogadta a magyar ország­gyűlési küldöttséget. A magyar vendégek pén­teken Tallinnban megtekin­tették a higanyegyenirányí­tók gyárát és a "Baltyika* ruházati üzemet. (MTI) Befejeződött a szocialista országok első ipar­ésmunkaszervezési konferenciája Július 14-én befejezte mun- A konferencia szombati kaját a szocialista országok plenáris ülésén határozatot gazdasági. szakembereinek az - fogadott el, amely többek kö­ipar ós a munka szervezésé­vel, valamint gazdaságtaná­val foglalkozó konferenciája, amely egy hétig tanácsko­zott Varsóban. Ez volt az el­ső ilyen jellegű nemzetközi tanácskozás, amelyen több száz külföldi és lengyel kül­dött 142 előadást vitatott meg.­zött rámutat, hogy a most befejeződött tanácskozás alapot ad számos gazdasági probléma közös és gyorsított ütemű megoldására. Éppen ezért célszerűnek tartja, hogy a szakemberek időközönként üljenek össze a szocialista gazdaság eredményes fejlő­dése szempontjából fontos problémák megvitatására. KET UT, EGY CEL Anyagtaharékosság a jutaárugyárban Azt hihetnők, hogy egy öreg gyárban már nincs mód különösebb anyagtakarékos­ságra, hiszen a régi módsze­reket már annyira kidolgoz­ták, hogy amit el lehetett ve­lük érni azt el is érték. Ez nagyjából igaz. Csakhogy ép­pen azért, mert nem fiatal a gyár, nem szerelhették fel a legmodernebb gépekkel, nem alkalmazhatták a legkorsze­rűbb gyártási eljárásokat, éppen azért nyitva az út min­den új előtt. Ezt bizonyítja a Szegedi Jutaárugyár példá­ja is. Bevált az új technológia Sok pénzt takarított meg a jutaárugyár már eddig is az idén: a technológiai csoport — a műszaki beosztású dol­gozók segítségével — beve­zette a különböző jutafélék keverésének új módszerét, úgyhogy éppen olyan jó mi­nőségű árut termelnek, mió­ta az alapanyag 85 százalé­kát a sziámi juta adja, mint azelőtt, amikor még kizáró­lag az úgynevezett nyugati jutával dolgoztak. Az új technológia már egymagában véve is több mint egymillió forint gazdasági eredmény­nyel járt. A műszaki intézkedések végrehajtása azonban tulaj­donképpen hivatali köteles­ség, Az újítási feladatterv viszont arra is alkalmas, hogy mindenkit mozgósítson, aki — többek között az anyagtakarékossággal kap­csolatban is — képes megva­lósítható ötieteket, elgondo­lásokat adni. A jutaárugyár újítási mozgalma mindig erős volt, de az utóbbi hó­napokban talán még na­gyobb, még lendületesebb munkával járult • hozzá az üzem fejlődéséhez, mint más­kor. Megváltoztatják a szokásokat Lássuk a tényeket. Legalább egy évtizede an­nak, hogy 115 centiméter szé­lességű zsákszövettel báláz­nak a gyárban, s most előállt két segédmunkás, Faragó Nándor és Kálmán József, mondván, hogy ez pazarlás. Megteszi az egy méter széles szövet is. Igazuk volt. Két igen hasznos újítást nyújtott be a vállalathoz dr. Császár István. Más techno­lógia kidolgozásával elejét vette, hogy a szőnyeggyártás közben olyan nagy mennyi­ségű vetülékhuUadék kelet­kezzék, mint azelőtt. Inkább újra bedolgozzák, ami eddig csaknem veszendőbe ment. De a másik javaslat is be­vált: malmokból kikerülő szemetet, „láblisztet" kever­nek a korábban tisztán hasz­nált kukoricakeményítőhöz, s az mégis jó- Persze ol­csóbb is. Egy szövőnő, Keresztes Mi­hályné, a szövődéi hulladék csökkentését segíti elő újítá­sával. Egyelőre még csak maga dolgozik az új mód­szerrel, máris igen eredmé­nyesen. Amikor majd min­den gépen bevezetik, napon­ta 30 kilogrammal kevesebb lesz a hulladék a szövődé­ben. Másfél milliós megtakarítás Máskor 100—120 újítás fu­tott be egy-egy fél évben, az idén pontosan 165 javaslattal álltak elő a gyár újítói. Az újítások gazdasági eredmé­nye eléri a félmillió forintot. Hiszen csupán a felsorolt na­gyobb jelentőségű újítások értéke 230 ezer forint. Az anyagtakarékosság és általában a takarékosság te­hát két tényezőből tevődik össze a jutaárugyárban is: előre eltervezett intézkedé­sek és újítások által. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik érdemel nagyobb megbecsü­lést, hiszen mind a kettő ugyanazt a célt szolgálja. Tény és való, hogy a műsza­ki intézkedések és a beveze­tett újítások másfél millió forintot takarítottak meg az üzemnek, s vele a népgazda­ságnak. szintterv az üzem fejlődésé­nek leghathatósabb előrelen­dítője. A kenderfonógyárban például egyetlen fél évben több millió forintot hozott. Minden sebre gyógyír Szájhagyomány helyett A műszaki intézkedések haszna a kenderfonógyárban Mintha csak becéznék, mű- Mégis talán rangosabbak Ha fehér színű kötelet szinttervnek nevezik az üze- azok az intézkedések, melyek vagy zsineget rendeltek az­mekben a műszaki intézkedé- ^j^t erőből valósultak meg. előtt tőlük, bérmunkában, si tervet Sok nehézséggel mlnden "apróságról* szó más vállalattal végeztettél; el kell megbirkózni, mire egy- , • , . . . , ... . . egy célkitűzése megvalósul, esne, nem is maradna hely a fehérítést. A műszaki intez­de annyira megéri a ráfordí- az olyanok számára, melyek, kedési terv előírta e munka­tott fáradtságot, hogy senki így vagy úgy, tízezreket, sőt folyamat technológiájának sem haragszik érte. A mú- milliókat szereztek a vállalat- kidolgozását. Be is vált. A nak, a népgazdaságnak. bérmunkakölUég és a már „ , , _ helyben végzett fehérítes Egyszerű es és szerű mttétének különbsége 260 Milyen egyszerű: a száraz- ezer forint, fonó kétezer orsóját az intéz- Tovább folytatták a páeo­kedési terv szerint újabban lási eljárások tökéletesítését műanyaggal erősített hajtó- is, és a pácolást — a törés Javítani kellene a termé- zsinórral hozzák mozgásba, és az elökártolás után — a Uek minőségén? A termeié- Milyen ésszerű: egyharmad- finomkártolásnál is bevezet­kenységen? A munkakörül- dal csökkent az orsóállások tek. Mivel a pácolt alapanyag menyeken? Gazdaságosabbá száma, megnőtt az üzemrész- hajlékonyabb, lágyabb, jobb, kell tenni a termelést? Min- ben a munka termelékenysé- több fonalat lehet kifonni denre jó, minden sebre ge. Különösebb erőfeszítés belőle. Az anyagkihozatali gyógyír a műszaki intézkedési nélkül jutottak éves szinten arány növekedése körülbelül terv, s persze legfőképpen 36 ezer forinthoz. Egy másik egymillió forint értékű fo­annak végrehajtása. A külön- újdonság sem hat az előző- nalhoz juttatta, mégpedig tu­böző célok elérése érdekében nél komplikáltabbnak: 12 lajdonképpen ingyen, a-.vál­felhasználható módszerek is nyújtógépre úgynevezett sza- lalatot. változatosak. Néha elég, ha lggört szereltek fel. Eddig a megkeresik módját, miként munkás sokszor észre sem lehelne a gépeket jobban ki- vette, ha a gép hátsó oldalán Szinte csak szájhagyomá­használni, esetleg modernizál- elszakadt a szalag, s a selejt nyon alapuló módszerekkel, ni. Sokszor más szervezési nem is az üzemben, hanem technológiai fogásokkal dol­forma vagy más technológia legtöbbször csak a feldolgozó segít. Nem utolsósorban: az szovetipari vállalatnál jelent­új gépeket is a műszaki in- kezett. A szalagőr automati­tézkedési terv alapján he- kusan megállítja a gépet, ha elszakad a szalag. Kevesebb tehát az anyag-, a munka-, az időkiesés. Javult a minőség? Igen. S nőtt egyúttal a ter­melékenység is. Mcrésx kezdeményezés lyezik üzembe. Miután a kenderfonógyár gépi rekonstrukciója január­ban megkezdődött, erre az utóbbira is van jó példa. A vízügyi igazgatóság KISZ-esei segítik a Csongrád megyei termelőszövetkezeteket Hatvankétezer forint értékű tervezés — társadalmi munkában A belvízlevczető csatorna fenntartási és felújítási tervét készítették el, ugyancsak társadalmi mun­kával. A tápéi gépüzem fiataljai pedig a telep területén Az Alsótiszavidéki Vízügyi permetező felszín feletti ön­Igazgatóság KISZ-esei az tűzéshez szükséges tervet, idén már közel 600 óréttöl- Munka után, szombaton és töttek el társadalmi műnké- vasárnap a KISZ-szervezet val. Év elején a Tsz Beru- fiataljai az igazgatóság épü­házási Iroda kéréssel for- letében dolgoztak. Vánkai dult az igazgatósághoz. Nyolc László műszaki tisztnek, a Csongrád megyei termelő- KISZ-titkárnak vezetésével vashulladékot gyűjtötték ösz­szovetkezet akart öntözéshez az öntözési terveken dolgoz- sze. Több mint tíz tonna va­muszaki tervet készíttetni, tak a fiatalok. Boldizsár sat adtak át a MÉH-nek, s az igazgatóság azonban nem Sándor, Varga Tiborné, Ke- ezért tizenötezer forintot tudta a munkát vállalni. így "éz ímr®> ö.ulik Istvón. vi' kaptak. fordultak a fiatalokhoz A faU8Zki Istvan naey szorga- Az Országos Vízügyi Fő­tordultak a fiatalokhoz A lommal mértek, rajzoltak, igazgatóság a dicséretre KISZ-szervezet szocialista számítottak. A határidőre, méltó társadalmi munkáéit szerződést kötött a Tsz Be- június 10-re el is készült a tízezer forint jutalomban tervezés. Ma már a hódme- részesítette az AlsótiszavL zővásárhelyi Szántó Kovács, dóki Vízügyi Igazgatóság a Marx, a Sallai, a mind- KISZ-szervezetét. Ugyancsak szenti Tiszavirág, a csöng- pénzjutalmat kapott az ifjú­rádi Árpad és Vörös Csillag, sági szervezet a helyi igaz­termelnszövetkeze. részére a 3 tsanyt®leki Tisza ®® a Hatóságtól is, « ezen az ösz­termeloszovetkezet reszere a BZentMi üj Barázda Terme- 8Zegen 42 fiatal indult kül. •a................*..' loezovetkezet ruházási Irodával, s vállalták, hogy június 10-ig elkészítik a nyolc Csongrád megyei zethet a béke biztosításéhoz. Ezek a gondolatok hatották át Hruscsov beszédét is. I A gaovjet miniszterelnök • a vízügyi igazgatósán KIHZ get ken vetni a pártharcok-\ esőinek terve szerint ön­nak, a személyi nézeteitéré-• tözi földjeit, érkeztek Algériából. Az seknek, hogy Algériában; Ha yz l(júsagl 6zervezet nem augnogy ruggeuenne vait ai- végre megKezaoajek a kon-, vállalta volna a tervezést, gadta, hogy a legutóbbi na­pokban megnyugtató hírek Nyugat-Berlinre vonatkozó gériát egy héttel ezelőtt még szolidáció. Ezt a javaslatait ós a TASZSZ­nyilatkozatot i6 a tárgyalási készség hatja át. Elsősorban azért, mert a szovjet kor­mány egész eddigi politikája az ALN ellentéteit. A bizonyíték un, nilywMÉBM állhatatosan és türelmesen törekszik a Szovjetunió a né­met békeszerződés megköté­sére, a nyugat-berlini hely­zet rendezésére. Hiába volt a nyugati kor­mánykörök elhallgatás! szán gondolatot ;akkor csak a következő év­a polgárháború fenyegette, s hangoztatják most az idegle-, ben használhatták volna a az OAS azonnal ki is hasz- ne* kormány es Ben Bella; termelőszövetkezetek öntöző, nalta az ideiglenes kormány hívei. Annyi bizonyos, Alge.J berendczAstuke) A tai,vezb)j és a felszabadító hadsereg, ria „^g a kibontakozás kez-; értéke hatvankétezer forint. detén van. Az Humanité tu-» Az öntözött terület nagysága fran­cia lapok már arról írtak, hogy a hadsereg megdönti Ben Khedda kormányát, s Ben Bella miniszterelnök­helyettes katonai diktatúrát hoz létre. Marokkóban és Algériában éppen ezért az utóbbi napokban egymást déka. ma mégis a nukleáris követték a közvetítő tárgya kísérletek megszüntetései ]ások az ideiglenes kormány, " Éf továbbá Ben Bella és hí­dósítója úgy értékeli az e» ezerötszáz hold. heti tárgyalásokat, hogy azok J Nem ez az egyetlen táraa­»a megegyezés kezdetét* je-;dalmi munkája az idén az lentik. "igazgatóság KISZ-6zervezetó­• nek. A Tisza—Maros szögi J vízgazdálkodási társulatnál is gint ott lesznek • jelentős munkát végeztek. tásnál. földi körútra. Június 13 és 30-a között a Csehszlovák ée a Lengyel Népköztársaságba utaztak. A műszaki és tervezési munkán kívül szombaton és vasárnap szívesen dolgoznak csatornaépítkezéseken is. Brigádokat szervezve részt vesznek ezenkívül az AI«Q­tiszavidéki Vízügyi Igazga­tóság által patronált termelőszövetkezetek nő­vényápolási és betakarí­tási munkálataiban. Tavaly Algyőn, Klárafalván és Apátfalván aegítkeztek a termelőszövetkezetekben, el­határozták, hogy idén me­a betakari­követelő moszkvai javasla tok és a német kérdés ren­dezéséről szóló szovjet meg­rJSKKfiSZ gvt^' na gy mérték ben A hét külpolitikai esemé­nyeihez tartozik az angol • kormány átalakítása, Távo- J vei, a felszabadító hadsereg zik a többi között Selwyn goztak mindeddig a kender­fonógyárban, melyek — eny­he túlzással élve — apáról fiúra szálltak. Közben azon­ban belföldön és külföldön is kialakultak a kenderfonás tudományosan megalapozott technológiái. Merész kezde­ményezés volt, hogy a gyár műszaki beosztású dolgozói felülvizsgálták a használat­ban levő valamennyi techno­lógiai folyamatot, s hozzá­igazították őket a korszerű követelményekhez. Az eredmény a vártnál is jobb: csökkent a szakadások száma, erősebbek és egyenle­tesebbek a fonalak. Az új technológiák bevezetésének gazdasági haszna már az év végén is mérhető lesz, sőt még évekig szolgálhat össze­hasonlítási alapul. Bizony húzódoztak az em­berek a régi, Jól begyakorolt módszerek megváltoztatásá­tól, Mivel azonban az új mű­szaki intézkedések rendre be­váltak, egy csapásra vége sza­kadt az ellenkezésnek A mü­szintterv már a Szegedi Ken­derfonógyárban is a dolgozók barátjává lett. F. K. NemzctkCzi táborozás a Fólí Gyermekvárosban Július végén nagy nem­zetközi találkozó színhelye lesz a Fóti Gyermekváros. A szocialista országok ifjúsági vöröskereszt-küldöttségei két hétre tábort vernek itt. Vál­tozatos programjuk során megismerkednek egymás or­szágainak ifjúsági mozgal­mával, fiataljainak életével. A gyermekváros lakói felké­szültek a több száz bolgár, csehszlovák, lengyel, szovjet, román, jugoszláv és német vendég fogadására. tisztjei között. A feszültsé- Lloyd pénzügyminiszter és kapcsolatban már folynak a találgatások a Rusk—Dobri­nyin-talalkozót. és a jövő héten Genfben folytatódó le­szerelési értekezlet kilátásait illetően. A szovjet kormány moezkvai javaslataival. Hrus­csov beszédének felelősség­teljes hangjával ismét tanú­jelét adta maximális tár­gyalási készségének. A világközvélemény ugyan­csak megkönnyebbüléssel ío- százalékát — bezártak. Vé­miniszter. Bizonyos, hogy; ezt a lépést Anglia növekvő" gondjai indokolták: a Bonn; —Párizs-tengely angolellenes • titkos megállapodásai és aj Erősödnek és gazdagodnak Közös Piacba való belépéssel • a két testvérvárosnak, járó külső és belső ellenié-" ^o^ai. SÍ tek. Kérdés, vajon a vart-. napokban _ mint lapunk­nál nagyobb arányú kor- a ban részletesen beszámol­mányátalakítás megoldja-e,; tunk róla — Ogyesszából megoldani •ipari küldöttség járt Szege­_ „ megolaarl1. den, s ismerkedett a város - s ezek alkotják az súlyos külpolitikai es• üzemeinek életével, a város ipar csaknem száz gazdasági problémáit. .lakóival. A hivatalos delegá­tette, hogy Ben Bella visz­szatért Oranba. s hogy mind a7. ő, mind Ben Khedda be­szédeiben dominált a gon­dolat: a most függetlenné vált Algéria számára lét­kérdés az egység. A politikai egység létre­hozása után óriási gazdasági feladatok megoldása vár Al­'.Szegedről tegnap népes csoport indult Ogyesszába, a szovjet testvérvárosba gériára. Nagy a munkanél­küliség, az európaiak tulaj- illetve képes-e donában levő üzemek és gyárak algériai Szécsi Éva "ciókon túl a testvéri barát­ság, együttműködés szálait erősítik, teszik még tartal­masabbá, hogy Szeged lakói Ogyesszába indulnak, megis­merni a hős várost, s szemé­lyes kapcsolatot teremteni. Szegedről az IBUSZ útján — tegnap, szombaton este hatvanan indultak a Szovjet­unióba, s a testvérvárosba, Ogyesszába. A Szovjetuniót felkereső népes szegedi cso­porttal gyári munkások, pe­dagógusok, szövetkezeti gaz­dák utaztak el. A csoport Kievbe, Jaltába és Lemberg­be is ellátogat, a legtöbb időt azonban Ogyesszában töltik. Az út nyolc napig tart. Még idén Szegedről újabb hatvan dolgozó indul Ogyesz­szába. A legközelebbi útra augusztus 14-én kerül majd sor, ugyancsak vonattal.

Next

/
Thumbnails
Contents