Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-14 / 137. szám
é Csfittrttk. MM. Június 14. ISKOLA EGY KIÁLLÍTÁS TÜKRÉBEN ítyj. fudapápitf HapléjábU ... A gyerekkel törődni kell! AZ ÉDESANYA ott ült az meg nem. Közben a barát- kollégiumba, elege volt a osztályfőnök, előtt a széken, nők ls sqk-sok mindennel te- szülei viselkedéséből, inkább és szeméből hulltak a köny- libeszélték a fejét. Annyi elbujdosik, de nem megy hanyek. A tanári szoba dél- mindent hallott, hogy már za... S így jutótt el a kisutáni csendje még szomo- önmaga se igazodott el a lány odáig, hogy amikor az rúbbá tette az asszony pana- mondottak igazságán. De ki- anyja szemrehányást tett a szát, melynek utolsó mon- vei beszélhette volna meg a gyenge bizonyítványért és a datai így szóltak: „Tessék el- problémáit? Nőtt a maga be- sok szép ajándékára hivat•hinni osztályfőnöknő, én látása és elgondolása szerint, kozott, szemébe mondta az mindent megadtam ennek a s egy maradt csupán ami igazságot, hogy: „Mit ért a lánynak, amit csak kért irányt mutatott, az iskola sok szép ruha, amikor nem Szebbnél szebb ruhák állnak szava. De az iskolai tanári törődött velem senki!...* a szekrényében, s mégcsak szó néha oly kevés, hisz első- FURCSA TÖRTÉNETEK mosnia, s vasalnia se kellett másodikos gimnazista koruk- mindenütt vannak, — mondKíméltem még a széltől is! ban még általában azt gon- ja erre az olvasó, s azt gonS tegnap mégis azt mondta, dolják a tanulók, hogy az is- dolja, hogy bizonyára ez is hogy látni se szeret! Hát ne kola merőben más, mint az, mert valóban ritkán törfájjon az ember szíve?...* az élet. A kötelességmulasz- ténik meg, hogy valaki a Az osztályfőnök gondola- tás, a könnyű élet utáni vágy szülői házból a nagyobb fetaiba mélyedt, s míg kutatta olyan „majd lesz valahogy* gyelmű és sokszor ridegebb magában a hibának az okát, életfelfogást alakított ki légkörű diákotthonba akar megelevenedett előtte a kis- Évában. Tűsarok, nylonruha költzöní. Valóban ritka doleány arca, s kirajzolódott és tánc! — ez volt az álma. log, de ennek ellenére mégérdekes története. S ha megszólalt a rádióban sem szabad elmenni megIgen, érdekes története, a dzsessz, ő már vagy ott ült jegyzés nélkül e történet mely valahol ott kezdődött, a készüléknél, vagy illegette mellett. Nem szabad, mert mikor a két szülőt szinte magát a tükör előtt. Almo- sajnos egyre gyakrabban tárnáról holnapra érte az a dozva a vasárnapi táncpart- pasztalja az ember, hogy e megtisztelés, hogy jó munká- nerekre gondolt, s így fogai- téren a szülői nevelésbea vajuk elismeréseként felelősebb mazta meg magának a jel- lahol hiba van, s egyretöbb munkakörbe kerültek. Nem mondatát: „Nekem a tánc azoknak a gyerekeknek a kell rosszra gondolni, nem kell és a fiúk, mert én szép, száma, akiknek elhangzik az következett be az, ami oly- és szórakoztató akarok len- ajkáról a panasz: „Én nem kor előfordul, hogy attól ni!.,.* szeretem az édesanyám, nekezdve fejükbe szállt a di- A KISLÁNY átalakulása, kem nem kell az édesapám!* csőség, s még a barátjukat se a hajdani kitűnő tanuló meg- Hol van hát ennek a hibáismerték meg az utcán. Ilyes- változása odahaza is feltűnt, nak a forrása? Ott, ahol enmiről szó se volt. Rendes, Utaltak erre az egyre sűrűb- nél az édesanyánál is taIgaz emberek maradtak to- ben érkező tanári figyelmez- pasztaltuk: a gyerek magáravábbra ls. Sőt, még többet tetések is. S mit tettek ekkor hagyásában! Tudom jól, hogyakartak dolgozni. Társadalmi a szülők? Szidták a kislányt, amikor egy-egy nehezebb munkát is vállaltak, más megpofozták. Arra nem ér- nap után hazatérnek a szüfunkcióba is végeztek teen- tek rá, hogy meghallgassák lők a munkából, hajlandók dőket, s végül egy szép na- — de vettek neki tűsarkú azt a felfogóst vallani, hogy pon rájöttek, hogy se éjjelük, cipőt, új divatú ruhát — s a nevelés az iskola dolga, se nappaluk. A fáradtság ezzel akarták napról napra törődjön a gyerekkel a tanár idegessé tette őket, az ide- bebizonyítani, hogy szeretik Nem gondoljuk meg józanul, gesség pedig odavezetett, hogy őt. S közben egyik szülő se hogy nem mindenható a nemind kevesebbet törődtek a gondolta, hogy a szép ruha velői szó, olyan az, mint a lányuk problémáival. Nem — megértő szülői szeretet kályha, kihűl, ha nem táplálgondolt egyik se arra, hogy nélkül — kevés... jók folyton. A fáradt ember az ember egyik legfőbb kö- A magára hagyott kislányt a legcsekélyebb dologra is telessége a gyerekkel való azután sodorta a társaság és érzékenyen reagál. A hirtetörődés, a család nevelése. az élet. Megunta a szidást és len válaszokban gyakori a ÍGY KEZDŐDÖTT A 8 Pofonokat, s hogy tetteiért durvaság és a szidalom. Igen két elfoglalt" szülő is élte az este ne leckéztesse senki, ám, de a szidás és dorgálás életét s tőlük függetlenül ir>kább hazudott és tagadott, gyakoriságától inkább visszaugyan'csak élte a magáét Késöbb uKyan rájött, hogy húzódik a gyermek. ZárkóÉva, a kislány Mivel oda- csúnya' szégyenletes dolog zottá válik s magára marad, haza nem volt, aki törődjék elferdíteni a valóságot, s ha Az is sokszor előfordul, hogy vele barátokat kei-esett es- 82 édesanya ezt észrevette örülünk, ha nem zavar benténk'ént el-elmaradozott' s a volna- telán minden másként nünket problémáival a gyeszülői ellenőrzés hiányában alakul- De az édesanya meg rek. Nem beszélgetünk, nem hol megtanulta a leckét hol 82 édesaPÍn is fáradtnak vitatkozunk vele és nem kérxm: ymtymxzmm*.wk-mec-jmcm —f ícc*bk immm>sm mt-im-ithht-- -' • érezte, m8fát- me* türelmük dezősködünk tőle. xn/Humm w W )»( se volt elég. Mindegyikük a EZ ENNEK az osztólyfőA kiállítás egy részlete Már a kezdet kezdetén, kő- teljesebb képet mutatnak az s megannyi épület-homlokzazel egy esztendővel ezelőtt is első tanév eredményeiből, tl elem megformálásával. Az nagy jövőt jósoltunk az új Egy-két fiatalnál Zdtni mór első tanév kötelező munkaszegedi szakközépiskolai osz- az „oroszlánkörmöket* is, darabjaiban sokkal több van, tálynak, amely a Tömörkény amelyek kétséRtelen tehetsé- mint amennyit az Iskola tanIstván Altalános Gimnázium get árulnak el a képzőművé- terve előír a gyakorlati fogkeretében kezdte meg műkő- szet irányába. A látottak lalkozásokra. Tanárok és tadését Iparművészeti szakkö- alapján nem szükséges jóslá- nitványok szive-lelke egyzéplskolal osztály néven, sokba bocsátkozni ahhoz, aránt benne van ezekben a Mort viszont, hogy a három- hogy a legtehetségesebbek munkákban, mint ahogy ezt tagozatú — keramikus, díszí- sokra vihetik még. Ezek kö- látjuk a kéziszedő-tanulók tő-szobrász és kézlszedő — zé tartozik például egy na- kiállított ólomsoraiban, a első osztály munkáiból ren- gyon tehetséges fiú, Kiss művészi linóleum és rézmetdezett kiállítást láthatjuk a István, n Móra Ferenc Alta- szetekben, az ex llbris-ekben, Móra Ferenc Múzeumban, lános Iskola volt tanulója, a versszedésekben és a kümé|7 inkább megerősödik bi- aki a kötelező Iskolai rajz- lőnböző formákat felölelő salmunfe. gyakorlatokon kívül komoly ízléses nyomtatványokban, A korongozók munkadarab- grafikai stúdiumokat felöle- ^n^utolsósorb*nj^ip«rjal a legősibb edényformák- 10 grafikai munkákkal Is tói a klasszikus görög vázá- szerepel ezen a kiállításon. klg mutatják be a letűnt A többlek ls sokat ígérnek, művészeti szakközépiskolai osztály újságformátumú saját lapjában, a „Csipesz*-ben. Kiegészíti az iparművészeti szakközépiskolai osztály kultúrákat. Az őskori, a kő- h°SV csak néhány nevet em kori, a kréta- és bronzkori l'tsünk a 32 tanuló közül: raunkadarabjainak kiállítáedények másolatainak bemu- c*érmén Ilona, Korom Pál, sát a gimnázium S+l-es osztatása bizonyság arra, hogy Arki Éva- László Anna, Szt- tályai által készített magyar Jól megalapozott talajról In- Oeti Magdolna munkál szin- perzsák és szabás-varrás osztály °LVyZaeklsSan° az * **** h°rd°ZÓL ™inták' valamint ^kőIparnak nevel majd jól kép- . A d/szítő-szobrász tagozat tészeti munkadarabok, amezett, kulturált szakmunkást)- U u .. lyek ugyancsak: az Iskolai rabokká?, ^.Sff ff™ ^^ * A rajztanftást bemutató szfvléces díszítéssel, a pénz- kerességéről tanúskodnak, anyag dokumentumai még sorral, egy hatalmas vázával, L. p. Nem szóltam neki, dehogyis. Csak a tükörből pillogtam néha Péntek arcára. Iszonyúan szerettem völna hangosan nevetni. Nyeríteni! Hogy menynyire berezelt a koma. És még ő akar pilóta lenni. Egy ilyen nagy kocsin. Haha! Szerencsétlen kis Péntek. Ide 0* * m milyen )6! És pukk-pukk, máris el- 3 gr /•<<• //•fc^t Mf Porolt. Ráadásut a község szélin van £ v^o y IKKJIIL\JLffl azid6ávodi'tf)kutva se mia me°'e<iész v ek*- mmmwmmmmmrnammmm Ez a Péntek megveszett Megfogta X a karom, mikor egészen közel, Rozi télepsz 1 k "ni el í érm *a"hencegve' így' mü- ra furikázta a tsz tehertexiján. ötnél hI^I^í^ uh.,AUͰD még' (átkozik be mindenkinek: „Van sze- hamarább nem jön haza. Ott tömik mu Tt rencsém, Péntek Péter másodpilóta a tsz-elnökük fejét És Rozika, a tisz- _ „ . , , vagyok ezen a kis téú-százharminc- telt neje, ugyebár, az én tiszteletemre kIVÍÍ?L?„fllf * '" •légyen*. Közben lerí a poflkájáról, ebédet ad. Persze, persze, az óvodáé- iffh a^ ffff *Z , ból. Van «tt .-.<rvi. tv fe+Ai J8 k«csőgit AUg van deszka a pótmásiktól várta a kislánynak nők előtt ülő édesanyának ls járó nevelői szót. S termé- a tragédiája. A szülőknek is szetes, hogy ilyen körűimé- vannak kötelességeik a , _ nyek között egyszerűbb mód- nevelésben. Ez alól nem || szer volt a kioktatás, a dor- mentheti fel őket senki. A a Péntek megveszett Megfogta S gálás és a rendreutasítás, gyerekre időt kell szánni, tö* mint a meggyőzéssel együtt- rődni kell a problémáival, és járó munka. Ez pedig azért el kell látni tanácsokkal, volt nagy hiba, mert ebben a Meg kell őt érteni és szeretnemtörődöm, fagyos légkör- ni! Akármennyire fáradtak ben nem vette észre az édes- vagyunk, tudni kell előtte anya, hogy lassan vasfal hú- vidámnak lenni, és szeretet,s egy szép pedagógiában: a szülő iránti napon arra kérte osztályfő- szeretet!... nőkét, hogy vetesse fel őt a Bánfalvi József hogy csak baktorhelyettes. Most per- ból. Van ott úgyis bőven. És egytől ÍVa * • 2? , 3 , É ?Rdik a lánya ,és ^^maga *el telve rámosolyogni. Ha sze nem csattogtatja a bokáját. Het- háromig, hm, mást is. Amikor az 4°csia A nyolcvana? te£tR yolna7 T * kÖ2e- De mi ls lehetett volna így nevelődik otthon a gyervenöt, rémüldözhet a mutatón. Gyön- óvodások szundikáznak. Hát — mi is. A' ,!fT ~~ »!S? . I más ennek a bánásmódnak 8 mek- akkor őszinte lesz hozgyözlk U a homloka! Már csurog is. Maga meg, Péntek úr, úgyis szeret Itt „f^^ro ~ u ° 7 " következménye? Csak az el- zánk mindig, és sohase kell ?i4Tmtkhogy.ÉS Sagy°réZlk 8 SÍ" k0C8lbftn akk°r - riTZZ^o^r-elCéff | " ^keS? slűffíz fShSfan^: br!.Srtb4C8,JuíJS,!Í —ivopua ko- sZpZ'Z^ | K t^úZ^ ^ ^ ^ ^ 3 Vigyázzon, az ls énért Jujj ez a c tt az autójáhoZi ott ÁUtya húvöt. úr. Maga szeretne, ugyebár, vezetni? « kislány is A pótkocsink telisded teli ben> , Vendég István, a kövér és ko- - Hogyne - nyelt nagyot Pénvan, Pali bácsi! paszodó negyvenes férfiak módján, tek "r. Na és. Tele van, persze, hogy tele jejét hátravetve horkolt. Testes, vi- ~ No- akkor- mo»t lekapcsoljuk a van. Nem CE 9889 rendszámú tra- dám fickó volt. Evett, ártatlanul ku- PÓtkasznit, s maga visszamegyen. bantocskán grasszélunk. A séf úr, rúdlt, nevetgetett, s ha tehette: aludt, felhányja, ami deszkát lel, s idejön. Kovács Szilveszter azért küld engem Megdörgölte most szemét, ahogy az Értve? Most úr lehet, Péntek úr, vaewel a repülőgépanyahajóval, mert elnök megrázta a vállát. — Mimimi a lódi Pilóta. tudja, klafán rendben lesz minden, baj? — kezdett álmosan dadogni. — Még büszke is volt a nyamvadt a -— hírek 4330 Galopp„Kabai szaki, vigye ezt a két kis cso- Aá, semmi — legyintett az elnök. — Megvártam, míg elzörgött. akkor be- $ 4,30 m- eredmények. 21,35 fioidfénymag fenyődeszkát a csabai ládagyár- Megyünk haza. A miniszterhelyettes mentem az óvodába. Rozi rám neve- S getoím l M Falurída nak. Itt a repülőjegye. Délután négy- nem ér rá tovább, nyargal vissza tett. — Hát ennyire éhes vagy? — ra ráér visszakarikázni. Értve?* Per- pestre. Mink is. Oyi, te fakó!... Már 4 Rádióműsor CsQtSrték KOSSUTH-tlADIO Beszélgetés az elhangzott előadásról. 22,10 Hirek. 22,15 Sporthírek. 22,30 Galoppversanys2ie hogy értve. Belevaló ez a Szilveszter. Hja, akinek Ilyen a neve. szakikám. Érti, Péntek úr? Négyig azt csinálok, amit akarok. A ládagyár különben is tiszta paradicsom. Ott nem számolnak kérem, ott nem méricskélnek. Deszka? Jól van, szaktársam. Hol a flepnl? Aláírás, egy lehelet, egy stempli. Mehet, szaktársam, alászolgálja. száguldottak is. — Ha már így vagyunk, kanyarodjunk be Mucsi Jóska komámhoz, ide a Becskereki Állami Gazdaságba. Legalább ezt a látogatást is letudom a mai napon ... Vendég bólintott, Apáti Nagy még hozzátette: — Nem érdemes várni. Majd jöjjön értem 5 óra felé. Menjen addig, Pistám, segítsen a kertészeknek. mondta. — Rád — feleltem. — Hol moshatok kezet, cukorfalat? Átvitt hozzájuk. És azt se várta meg, hogy megtörölközzem. — A szagodat imádom, te — susogta. Hol voltak mér akkor a deszkák! (Vendég István egyre izgatottabb lett. Ö, csak senki meg ne lássa. Soha nem emelt 6 még el semmit. De .... . llalal unalom utón. Vendégnek •••••^•••^•••••••••W Péntek úr meg fogja a térdét, elő- azon jár az esze, mennyivel jobb lesz ez az ót deszka hej, de jó lenne. Es re görbed, mint akit görcs húz ösz- azért, ha odahaza ebédel, mint papír- Ahogy befordult, a házuk előtt meg•ae. Ügy, Úgy. Előredülled a szeme, ból, hideget. A felesége elétálalja az lattá a pótkocsit. Rajta a tobb» deszNyolcvan, látja a kilométerskálán, ételt, a levest; az a jó, két, három tá- kával. XB 27—31. Ez a rendszama. A fákat nézi. külön vannak-e még. nyárral is. Ingyenbe van, az óvodá- De hisz... de hisz ezzel Kabai Pali Ez a maflinkó nem élvezi a repülést, ban mindig marad. Majd ráér a ker- fór. Az egykomám, Kabai Pali. Olyan Az ilyennek még bivalyos szekeren tészeknek azután segíteni. Hopp, a erőtlen lett, hogy alig bírta levenni kellene járni. Hisz ez a pláne. Hogy mindenit, rátaposott hirtelen a fékre, a gazt. Ráborult a kormányra. Nem, telirakott pótkocsival a nyakamban, Vagy tucat fehér fenyődeszka hevert nem> nem- Sehogy se értette. Vagy kihozom ebből a vén kaszniból a keresztül-kasul az úton. Amarébb is mégis? Hirtelen ki. Hányni kezdte a nyolcvanat, ö ezt nem érzi. Csak a pár darab. Négy méteres, vadonatúj deszkákat le. A porba. Mintha parazs görcs húzza a hasát. Még tán imád- deszkák. Az anyját, villant fel benne, lenne, úgy.) kőzik is. pont ilyen kellene neki stelázsinak. Az ajtó csendben nyílott ki. VenJa, Péntek úr nem tudja, hogy az Még másra is he), de jó lenne. Kíup- dég Pista Jött. az egykomám. Arra édrsegykomám Vendég István őfö- roth Szétlesett. Sehol egy lélek, egy még emlékszem, hogy kezében franméltósága máma kilenckor szeretett kocsi. Gyorsan fellökött vagy öt szá- ciakulcs volt. elnökét, Apáti Nagy Gábort, Szolnok- lat. Csúfolhatják a tehertaxival. Lám, Varga Imre Kamarazene. 24 , . „ óra Hírek. O.in Operettrészle5.30 Hírek. 5,40 Sporthírek. 5,20 „,,„ Himnusz. Néhány perc tudomány. 6,5» _____ Időjelzés. 7,00 Hírek. 7,10 Sport- Pl.IOFI-BADIO hírek, új könyvek. 7,30 Műsor- 5,00 Reggeli zene. 6,00 Hírek naptár. 7,59 Időjelzés. 8,00 Mű- «,25 Műsornaptár. 6,50 Torna. 0,00 sorismertetés. 8,10 Reggeli hang- —8,10 Hírek. 14,00 Időjárás- és verseny. 8,55 Édes anyanyel- vízállásjelentés. 14,15 Mezei vünk. 9,00 Tíz kiló szilva. Rá- csokor. 14.30 A területi pártdiójáték gyermekeknek. 9,35 Fú- bizottság titkára. Regényismervószene. 10,00 Hírek. 10,10 Napi- tetés. 16,00 Tánczene. 15,50 A renden... 10.15 Könnyüzéno. 11 külföldi sajtó hasábjairól. 16,00 óra Rádió Szabadegyetem. 11,25 Hírek. 16,05 Schubert: Esz-dúr Opera- és oratóriumrészletek. 12 trió. 16,50 Ezer szó oroszul, óra Déu harangszó. 12,15 Táncé 17,00 Daltanulás. 17.20 A két zene. 13,00 Lagzi a konyhában, kongresszus között. 17,30 Beetho13.10 Egy falu — egy nóta. 13.45 ven: VIII. (F-dúr) szimfónia. Paganini: II. (h-moU) hegedű- 18.05 Miért szép? 18.20 Hett verseny. 14,20 A két kongreaz- hangversenykalauz. 19,00 Hírek, szus között. 14,30 Kard és sze- 10,05 Verbunkosok. 19,40 Az elrelem. Operettrészletek. 15.00 ső szívdobbanás. OperettrészleHírek, közlemények. 15.08 Idő- tek. 20,00 A vakság okairól, járásjelentés. 15,10 A Qyermek- Előadás. 20.10 Élőszóval — murádió énekszakköre. 15,30 Zöld zsi'.tával. Közben: 21,00—21.05 utat a DCM-nekl 15,50 Loaon- Hírek. 23,00 Hírek. 23,15 Műczy: Kéklő búzatenger... szvit, sorzárás. 16.15 A kert varázslata. Vers. 16 . óra 20 Népdnlfeldolgo|fi sokból. íB'evitlomuaor 16,55 Műsorismertetés. 17.00 Hi- 17,38 „Csillag Bori, tudom a rek. 17,10 Moszkvai tudósítónk nevedet. .." Iskolaünnepségröl jegyzete. 17,20 Könnyűzene. 17,45 képek. 18.00 Moszkva bemuLányok, asszonyok. 18.00 Tánc- tatja .. . 18,30 Beszélgessünk zene. 18,40 Ifjú figyelő. 19.00 oroszull 18,45 A Magyar HlrKözvetites az Erkel Színházból, dető műsora. 18,55 A jövő hét A genovai Carlo Fellee Színház műsora. 19.00 A Csömöri úttól vendégjátéka. Verdi: Traviata. a Margitszigetig... 19,45 TVOpera. Közben: 19,42—19,54 Esti Híradó. 20,05 Filmbarátok Kökrónika. 20.32—20,42 Giuseppe re. I. 21.05 Szép esti muzsika. Verdi. Toll rajz. 21.10—21,25 Ke- 21,25 Telesport. 21,58 Hírek, sergő szerelem. Versek. Utána: TV-Hlradó.