Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-10 / 134. szám
/ A Mongol Népköztársaság teljes jogú tagja lett a KGST-nek Megalakult a KGST végrehajtó bizottsága Több új állandó bizottságot hoztak létre Vasárnap, 1962. június 10. 1962. június 7-én Moszkvában tartotta 16., rendkívüli ülésszakát a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Az ülésszak munkájában részt vettek a tanács tagállamainak — a Bolgár Népköztársaságnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak, a Lengyel Népköztársaságnak, a Magyar Népköztársaságnak, a Német Demokratikus Köztársaságnak, a Román Népköztársaságnak és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének — a küldöttségei. Az ülésszak munkájában részt vettek a Mongol Népköztársaság képviselői is. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülésszaka gyakorlati intézkedéseket dolgozott ki azoknak a javaslatoknak a megvalósítására, amelyeket a tanács tagállamaiban működő kommunista és munkáspártok képviselőinek 1962. június 6—7-én megtartott értekezlete a tagállamok gazdasági együttműködésének további fejlesztésére és szervezeti tökéletesítésére vonatkozóan tett. Az ülésszak határozatokat hozott a tanács szerveinek szervezeti megerősítéséről és tevékenységük fokozásáról. A tagállamok kormányfőinek helyetteseiből megalakította a tanács végrehajtó bizottságát, továbbá elhatározta, hogy életre hívja a tanács új, állandó bizottságait, a szabványosítási, a tudományos és műszaki kutatás összehangolásával foglalkozó és a statisztikai állandó bizottságot, valamint a KGST szabványosítási intézetét. Az ülésszak megállapította, hogy a tanács tagállamai sokoldalú együttműködésének fejlődése előmozdítja a szocialista tábor gazdasági erejének további növekedését, a szocialista országok egységének és összeforrottságának erősítését és ezzel a szocialista világrendszer győzelmének gyorsabb kivívását a kapitalizmussal folytatott gazdasági versenyben. Az ülésszak módosításokat hagyott jóvá a tanács alapszabályzatában. Ezek lehetővé teszik olyan nem-európai országok belépését is a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába, amelyek magukévá teszik a tanács célkitűzéseit és elveit. Az ülésszak megvizsgálta és teljesítette a Mongol Népköztársaságnak azt a kérelmét, hogy vegyék fel a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagjai közé. Az ülésszak a testvéri barátság és a szívélyesség légkörében zajlott le. (MTI) Közlemény a KGST-ben részt vevő országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek tanácskozásáról Moszkva, június 8. (TASZSZ) 1962. június 6-án és 7-én a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában részt vevő országok kommunista és munkáspártjainak képviselői Moszkvában tanácskozást folytattak. A tanácskozáson a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság és a Szovjetunió kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak első titkárai, valamint az említett országok kormányfői vettek részt. A tanácskozáson részt vettek a Mongol Népi Forradalmi Párt képviselői is. A Mongol Népköztársaságot kormánya kérésére felvették a KGST tagjai közé. Yéget ért a tanítás az általános és a középiskolákban Szombaton — a szakközépiskolák kivételével — országszerte véget ért a tanítás az alsó- és középfokú oktatási intézményekben. A *»úcsúzáshoz érkezett száznegyvenezer általános Iskolást — nyolcadikest — kisebb társaik virággal díszít -tt tantermekben fogadták. Ünnepi hangulat töltötte be az iskolákat a városokban, a falvakban, a tanyai településeken. Diákok és szülök mondottak köszönetet a pedagógusoknak áldozatos oktató-nevelő munkájukért. Sor került a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe már felvett nyolcadik osztályos úttörők ünnepélyes fogadalomtételére, s egyidejűleg átadták nekik a KlSZ-tagkönyvet. Az általános Iskolákban a most záruló tanévben csaknem másfél millió, a középiskolákban pedig 170 000 diák tanult. Már csak az összefoglalók vannak hátra, amelyek 11-én, a szakközépiskolákban pedig 18-án kez dődnek. Az általános iskolákban 20-án, a középiskolákban 23-án rendezik az évzáró ünnepségeket, s ugyanakkor osztják kl a bi zonyítványt és a legszorgalmasabb diákoknak a Jutalmakat, az elismerő okieve leket. (MTI) Hazaérkezett Olaszországból Szakasíts Árpád Hazaérkezett Olaszországból Szakasits Árpád, a Béke-Világtanács irodájának tagja, az Országos Béketanács elnöke, aki az Olasz Béketanács vendégeként két hetet töltött Itáliában. Részt vett és felszólalt a Firenzében megrendezett békekong resszuson, ellátogatott Bo lognába, Sienába és Savómba, ahol a város vezetőive is találkozott. (MTI) A Budapest szovjet tartályhajó Ggyesszában :• Xi^V xfí « i K • -V Ogyessza mozgalmas kikötőjében tucatszámra rakodnak a hatalmas tengeri hajók. Bár a világ minden részéből érkeznek ide különböző nemzetiségű gőzösök és motorosok hogy árut hozzanak és vigyenek, nagyobbrésziik természetesen szovjet hajó. A Fekete-tengeri Állami Hajózási Vállalat legnagyobb tartályhajója, a Budapest, például már végigszántotta mindkét félteke tengereinek és óceánjainak vizét. Osyrsszai újságíró kollegáink, a Znamja Kommunizma című testvérlapunk munkatársai fényképezték le a kikötőben és elküldték a Dél-Magyarországnak. A tanácskozás részvevői minden részletre kiterjedően megvizsgálták a KGST-ben részt vevő országok gazdasági kapcsolatait, és megvitatták a szóban forgó országok gazdasági együttműködésének további bővítésével és erősítésével kapcsolatos kérdéseket, tekintettel arra, hogy a szocialista világrendszer a fejlődés új szakaszába lépett. A tanácskozáson megállapították, hogy a szocialista közösség országai szilárdan tartják az elsőséget gazdaságuk fejlődésének ütemében, előbb járnak a kapitalista országoknál a világ tudományos és műszaki haladásának több nagy fontosságú területén. Az 1958—1961-ig eltelt négy esztendőben a szocialista országok iparának átlagos évi növekedése körülbelül 13 százai *v volt, vagyis majdnem háromszori múlta felül a kapitalista országok ipara fejlődésének ütemét. A szocialista országok ipari termelésének a világ ipari termelésében való részesedése állandóan növekszik, és jelenleg körülbelül 37 százalék az 1953. évi 27 százalékkal szemben. A szocialista országok gazdasága egyre kifejezettebben ipari jellegűvé válik. A szocializmus történelmi győzelmet aratott a mezőgazdaságban Is. A szocializmus egész rendszerében a mezőgazdasági termelési területeknek több mint 90 százaléka a szocialista szektorba tartozik. A szilárdan meggyökerezett szövetkezeti rendszer a mezőgazdasági termelés gyors fellendülésének távlatait nyitja meg a szocialista országok mezőgazdasága előtt. A népgazdaság fejlődésében elért sikerek alapján szakadatlanul emelkedik a dolgozók életszínvonala. A szocialista világrendszer biztos léptekkel halad a döntő győzelem felé a kapitalizmussal folytatott gazdasági világversenyben. Nincs messze az az idő, amikor megelőzi majd a kapitalista világrendszert az ipari és a mezőgazdaság termelés általános mértékét tekintve. Teljesen igazolódott a nagy Leninnek az a jövendölése, hogy a győztes szocializmus országai gazdasági fejlődésükkel gyakorolják a fő hatást a világ fejlődésére. A szocialista országoknak a gazdaság békés fejlesztésében, a nép életszínvonalának emelésében elért sikerei megmutatják a szocializmus fölényét a kapitalizmussal szemben, kedvezőbb feltételeket teremtenek a forradalmi és a nemzeti felszabadító mozgalomhoz, a világ békéjének megszilárdításához. Mint a tanácskozáson megállapították, a szocialista világrendszer országainak sikerei a szocialista építés közös törvényszerűségeinek helyes alkalmazása, minden egyes ország sajátságainak és a szocialista országok közössége érdekeinek figyelembevétele és összeegyeztetése, a szóban forgó országok népeinek erőfeszítései, szoros együttműködése és kölcsönös segélynyújtása alapján jöttek létre. A szocialista építés objektív törvényszerűséget, a szocialista országok termelőerőinek gyors növekedése, az említett országok létfontosságú érdekeinek azonossága alapján az egyes nemzetek gazdaságai egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A szocialista világrendszer további fejlődésének elengedhetetlen feltétele minden egyes ország gazdasági lehetőségeinek és a gazdasági együttműködés valamenynyi előnyének a lehető legteljesebb kihasználása. A nemzetgazdaság fejlesztésének ilyen szerves összekapcsolása a szocializmus gazdasági világrendszerének fejlesztésével és erősítésével minden egyes országban megteremti a legkedvezőbb feltételeket a szocialista építés folyamán felmerülő növekedési nehézségek sikeres leküzdéséhez és a további gyors előrehaladáshoz. A tanácskozás részvevői egyöntetűen megállapították, hogy a KGST-országok gazdasági, tudományos és műszaki együttműködése jelentősen fokozódatt és bővült. A nemzetközi szocialista munkamegosztás következetes megvalósítása alapján öt évre és még ennél is hosszabb időre egybehangolták a KGST-országok népgazdasági terveit. Továbbfejlődött a termelés szakosítása és a kooperáció, különösen a gépiparban és a vegyiparban. A gépiparban megvalósított munkamegosztás révén növekedett a gépek és a felszerelések kölcsönös szállítása. E szállítások értéke 1961-ben majdnem 1,7szer akkora volt, mint 1958-ban. Szélesedett a gazdasági együttműködés a nyersanyagbázis fejlesztésében. Munkálatok folynak a KGST-országok energetikai rendszerének egyesítésére, épül a Barátság kőolajvezeték, amely elviszi a kőolajat és a kőolajtermékeket a Szovjetunióból az európai népi demokráciákba. Ezen kívül több közös intézkedés történt a KGST-országok gazdaságának további fellendítésére. Még gyümölcsözőbbé és hatékonyabbá vált a tudományos és technikai együttműködés. Lényegesen bővültek a szocialista országok külkereskedelmi kapcsolatai. A KGST-országok közötti áruforgalom növekedési üteme az 1959—61 közötti időszakban évi 14,2 százalék volt, az 1956—58. évi 8,5 százalékkal szemben. Erősödnek az egész szocialista tábor kapcsolatai a gazdaságilag gyengén fejlett országokkal, s e 'kapcsolatok előmozdítják ez utóbbi országok gazdasági fejlődését és népeik életszínvonalának emelkedését. A tanácskozás részvevői úgy vélik, hogy a 81 kommunista és munkáspárt képviselőinek részvételével 1960 novemberében megtartott értekezleten kitűzött célokat .és a kommunizmus építésével összefüggő, az SZKP XXII. kongresszusán kijelölt grandiózus feladatokat csak akkor tudják sikeresen elérni és megvalósítani, ha a szocialista világrendszer országai gazdasági, tudományos és műszaki téren még szorosabban együttműködnek, megteremtik a még kedvezőbb feltételeket a nemzetközi szocialista munkamegosztás bővítéséhez és helyes kialakításához. A tanácskozás jóváhagyta "A nemzetközi szocialista munkamegosztás alapelveit", amelyeket a KGST XV. ülésszaka dolgozott kl, és vezérfonalként ajánlja a KGST-országok hathatós távlati gazdasági együttműködési programjának kidolgozásához. A tanácskozás részvevői elismerték, hogy a küszöbönálló időszakban a KGST tevékenységének alapvető módszere a tagországok távlati és folyó népgazdasági terveinek összehangolása lesz, ami lehetővé teszi, hogy az országok erőforrásait a legésszerűbben használják fel minden egyes ország gazdaságának gyors fejlesztésére, számításba véve a szocialista közösséghez tartozó országok gazdasági fejlődésének színvonalában mutatkozó különbségek fokozatos csökkenését és a szóban forgó országok gazdasági fellendülésének gyorsulását. A tanácskozás szükségesnek tartja, hogy a népgazdasági tervek összehangolása folyamán különös figyelmet fordítsanak: a termelés szakosításával és a kooperációval kapcsolatos munkálatok meggyorsítására, főképp azoknak a gépeknek és felszereléseknek gyártását illetően, amelyek deficitesek, valamint a műszaki haladásban döntő szerepet játszó új gépipari ágakhoz szükséges felszerelések előállítását illetően; a KGST-országok nyersanyag-, tüzelőanyag- és energetikai bázisának minél nagyobb arányú fejlesztésére, valamint a nyersanyagok, a tüzelőanyag és az energia racionális felhasználását célzó intézkedések kidolgozására; arra, hogy minél hamarabb hozzá kell fogni a kitermelő és feldolgozó iparágakban végzett alapvető beruház zások összehangolásához. A KGST egyik legfontosabb feladata a tudományos és műszaki kutatások összehangolásának további javítása és elmélyítése. A tanácskozáson célszerűnek ismerték el, hogy a KGST-országok a szükséghez képest megkezdjék az érdekeltiországok számára a közös vállalatok létesítését, egyesített tudományos kutatóközpontokat és tervezőirodákat hozzanak létre, s együttes erőfeszítéssel hajtsanak végre egyéb intézkedéseket is. A tanácskozás arra a felismerésre jutott, hogy a KGST-országok gazdasági együttműködésének további sikeres fejlődéséhez elengedhetetlen feltétel a KGST és valamennyi szerve szerepének, tekintélyének és felelősségének fokozása. A tanácskozás határozott szervezési intézkedéseket dolgozott ki e cél elérésére. A tanácskozás részvevői célszerűnek tartják, hogy továbbra is rendszeres konzultációk és eszmecserék folyjanak a pártok és az államok vezetői között a legfontosabb gazdasági problémákról. A tanácskozáson jóváhagyták azokat a megegyezés alapján született javaslatokat, amelyeknek célja a gazdasági, a tudományos és a műszaki együttműködésnek, a termelés szakosításának és a kooperációnak a kiszélesítése, az egyes iparágak kapacitásának növelése és új termelési ágak létesítése a szocialista táborhoz tartozó országok termelésében mutatkozó szükségletek teljes kielégítésére, a közlekedés, az egymás közti kereskedelem fejlesztése. A tanácskozáson kidolgozott Javaslatokat a KGST elé utalták, hogy azok nyomán kidolgozza a gyakorlati intézkedéseket. A szocialista országok minden vonalon fejlesztik egymás közt a gazdasági együttműködést és tökéletesítik ennek formáit. Ugyanakkor hívei a világkereskedelem fejlesztésének, amely előmozdítja a világ békejének megszilárdítását. A tanácskozás kifejezésre juttatta, hogy a KGST-országok a kapitalista országokkal való külkereskedelem további fejlesztésére törekednek. A KGST-országok kívánják, hogy hívjanak össze nemzetközi értekezletet, amely megvitatja egy olyan nemzetközi kereskedelmi szervezet megteremtését, amely mindennemű megkülönböztetés nélkül felöleli a világ minden övezetét és országát. A tanácskozáson részt vett országok kommunista és munkáspártjainak és kormányainak képviselői elismerték, hogy a gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésnek és a kölcsönös segélynyújtásnak a további bővítése és elmélyítése a proletár nemzetköziség elvei alapján, előmozdítja a szocialista országok egységének további erősödését. Minél teljesebben és hatékonyabban használják ki a szocialista országok valamennyi erőforrását, annál gyorsabban érik el a szocializmus és a kommunizmus felépítésének történelmi célját, és a szocialista világrendszer annál gyorsabban arat döntő győzelmet a kapitalizmussal folyó gazdasági versenyben. A tanácskozáson minden kérdést szívélyes, baráti légkörben vitattak meg, a marxizmus—leninizmus és cs proletár nemzetköziség megingathatatlan elvei alapján, és megmutatkozott, hogy a kommunista és munkáspártoknak és a kormányoknak a képviselői teljesen egyöntetű nézeteket vallanak minden megvitatott kérdésben. 4|