Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-23 / 145. szám

3 Szombat, 1962. június 23. Egyre jobban kibontakozik az üzemekben a kongresszusi munka verseny A szocialista munkaver­seny kongresszusi szakaszá­ban szép sikerek születnek az üzemekben. A dolgozó emberek nagyfokú érdeklő­dése, tenniakarása nyilvá­nul, mutatkozik meg ebben a termelés, a gazdálkodás javításáért, a technikai ha­ladásért. Erősödik a szocialista­brigád mozgalom A Szegedi Szalámigyárban az eredményesebb termelő­munkára való törekvéssel párosul a szocialista brigád­mozgalom erősödése. A vál­lalat 15 brigádja versenyez már a szocialista címért. Ezek közül tavaly a máso­dik félévi munkaverseny időszakában tiz nyerte el a megtisztelő címet. Külön érdekessége a kongresszusi versenynek, hogy a dolgozók ötven százaléka mint bri­gádtag vesz részt ebben a nemes vetélkedésben. A szocialistabrigád-mozgalom erősödése most abban nyil­vánul meg, hogy érlelődnek a csontozóban és a hűtőház­ban a szocialista üzemré­szért folyó versenyfeltételei. Versenyben a legjobb üzemrész címért A Szegedi Kéziszerszám­gyárban már több éves múlt­ra tekint, vissza a kollektív verseny. Brigádok brigádok­kal, üzemrészek üzemré­szekkel vetélkednek az el­sőbbségért, a legjobb cím elnyeréséért. Természetesen az egyes kollektívákon be­lül is erőteljes a verseny­mozgalom, a kiemelkedő eredményekre való törek­vés. Erre most nagy szükség van, mert az üzem évről évre mindig nagyobb fel­adatokat kap. Az első negyedévben több üzemrész nem tudott meg­birkózni a nagyobb felada­tokkal, most a kongresszusi versenyben a kovácsok bri­gádja hirdette meg az adós­ság törlesztésére, a minőség javítására szóló felhívást. Egyúttal ígérték, hogy köl­csönösen segítséget nyújta­nak egymásnak. Munkatár­saikat arra kérték, köves­sék példájukat, hogy adós­ság nélkül zárhassák az első fél évet. Példát mutatnak társaiknak A kongresszus tiszteletére megalakult az első szocia­lista címért küzdő munkás­kollektíva a szőregi tégla­gyárban. A nyersáru üzem­részben Szögi Nándor veze­tésével már eredményesen dolgozik a brigád. Jó példát mutatnak társaiknak, rend­szeresen túlteljesítik ' tervei­ket. Ma már azzal is di­csekedhetnek, hogy a Csong­rád Megyei Téglagyári Egyesülés különböző telep­helyeinek brigádjai között a legszebb teljesítményt ér­ték el, és két ízben elsők lettek. Gyártson többet az ipar a modern porcelán dísztárgyakból Élénk vita után befejeződött Szegeden a kétnapos országos ankét a megfelelő vá­Kétnapo6 országos ankét vállalatok kezdődött csütörtökön Sze- lasztékot. geden, a megyei tanácsháza Somogyi József Kossuth­földszinti nagytermében a díjas szobrászművész apor­porcelán dísztárgyakról — celánszöbrok sajátos felada­amint lapunk tegnapi szá- tait taglalta. Rámutatott, mában jelentettük. — A vi- hogy ezeknél más kifejező taindító előadást százhar- módok érvényesülnek, mint mennyi "dísztárgy"—'köztük minc művész, tervező, kivi- a nagy szobroknál. Befolvá- a Sabbaű? te - megteli telező és kereskedelmi szaK- solja ezt az anyagszerűség, a hatók g ember, valamint az Építés- szobrok lakásékesítő rendelte- vaidai Arti.rné a Ralke ügfe Minisztérium és a Bel- tése. Ma modern otthonok re<kede mi Mmtezter um kereskedelmi Minisztérium éDülnek — ezzel is lépést £ ,.- Minisztérium • Bayffatőságainak in • i- !• lepfot Kulturcikk Foigazgatosaga­gazgatosagainaK kell tartani a disztargyak- nak -sonortvezetnie merál­előtt Juhász nak. örömmel csoport vezetője megal­vidéki kereskedelmi szakem­bereket is. Szeles Mihály, a Csongrád megyei tanács ke­reskedelmi osztályának mun­katársa javasolta, hogy vá­rosonként jelöljenek ki egy­egy szaküzletet, ahol vala­illet&rés képviselői László, az Iparművészeti Ta­'nács titkára tartotta meg. Beszédében a többi között hangoztatta: ez az első országos ta­nácskozás azért is nagy je­lentőségű, mert a müvé­üdvözölte a vita során ta­pasztalt őszinte hangot: mindenki bátran vitatko­zott — ebből sokat tanul­tak a művészek is. Gábor József, a budapesti Üveg- és Porcelánértékesítő zset, az ipar és a kereske- vállalat igazgatója a fiatal delem új tartalmú, szocia- ság érdeklődéséről szólt, s lista célkituzescmek össze- felhívta a figyelmet, a keres­hangolását segíti elő. kedelem is segíthet az ifjú­Rámutátott: az utóbbi évek- ság helyes, művészi ízlcsé­lapította: sok problémát tisztázott a kétnapos tanács­kozás — ha több. főleg for­mai kérdésben még voltak is véleményeltérések. Ez alapja lehet a további fej­lődésnek, a szocialista-rea­lista irányzat érvényesítésé­nek a művészet e terüle­tén is. Telkes György, a Dél-Ma­gyarországi Üveg- és Porce­ben a művészek, ipari éske- nek kialakításában. Gyenes lánértékesítő Vállalat igaz­József, a SZÖVOSZ képvise- gatója a kétnapos tanácsko­löje adatokat ismertetett a zás után tartott záróbeszé­porcelán dísztárgyak növek- dében arra hívta fel a fi­vő népszerűségéről: gyeimet: a művészek, az ipar nyolc év alatt ötszörösére és a kereskedelem közös emelkedett ezek forgalma, feladata, hogy a Szocialista Javasolta, hogy a gyártatásról kultúra szellemében gyártott reskedelmi dolgozók időn­ként a feladatoknak csak az egyik oldalát látták. Ele­get tettek ugyan a tervtel­jesités mennyiségi követel­ményeinek, de többször nem törődtek megfelelően a mi­nőségi kulturális igény ki­elégítésével. Juhász László azután részletesen ismertette és elemezte a modern kivi­telű, művészi dísztárgyak gyártásának és terjesztésé­nek feladatait. A kétnapos tanácskozáson huszonhaton szólaltak fel, s beszélték meg a művészet, ipar és kereskedelem közös feladatait. Simó József, az Építésügyi Minisztérium Fi­nomkerámiai Igazgatóságá­nak a vezetője bejelentette: jogos az az igény, hogy a szegedi kiállításon bemu­tott modern dísztárgyak­ból nagyobb mennyiséget gyártson az ipar. A porcelángyártást nemcsak szakmailag, hanem művészi­leg is fejleszteni kell, 6 erre minden feltétel adott. Schedl Henrik makói szak­boltvezető az igények és íz­lés tanulmányozása végett javasolta a művészeknek: keressék fel időnként a na­gyobb elárusítóhelyeket, is­merkedjenek a vevőkkel. Gál Tibor, a Pécsi Porcelángyár igazgatója arról szólt, hogy szüntelenül keresik a leg­jobb művészi megoldásokat. Gráf Imre, a Szegedi Kis­kereskedelmi Vállalat áru­forgalmi osztályvezetője el­mondta. hogy szívesen fog­lalkoznak a modern dísztár gyak árusításával Javasolta, hogy a mostanihoz hasonló be­mutatókat időnként tartsa­nak a városokban, s arra biztosítsák az üze­mek és a nagykereskedelmi döntő bíráló bizottság egy­egy ülésére időnként tanács­kozási joggal hívjanak meg modern dísztárgyakkal gyö­nyörködtesse a nép széles ré­tegeit-. Megkezdődtek Szegeden a gyermek- és ifjúságvédelmi napok A Művelődésügyi Minisz­térium gyermek- és ifjúság­védelmi osztályának és a vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottságának közös rendezésé­ben tegnap megkezdődtek Szegeden a gyermek- és if­júságvédelmi napok. A vá­otthon igazgatója és Józsi Ferencné, a Hámán Kató Általános Iskola tanára szó­lalt fel. Dr. Bácskai József­né, a Gyermeklélektani Inté­zet vezető főorvosa, az iszá­kosságról beszélt, amely nem egy családi életet borított ros gyermek- és ifjúságvé- már fel. delmének feladatairól cím- Szénási László, az újsze­mel a városi KISZ-bizottság gedj gyermekotthon igazga­tanácstermében tartottak an- tója hangsúlyozta, hogy a kétot. Ezen részt vettek gyermek- és ifjúságvédelmi az ország különböző gyer- felügyelők, valamint a kö­rnek- és nevelőotthonainak lönböző társadalma szervek igazgatói, továbbá gyer- fokozott figyelmet forditsa­mekvédelmi felügyelők, va- nak az elvált szulok gyer lamint általános és közép­iskolai tanárok. Megnyitó beszédet mondott Kecskés Antalné, a szegedi gyermek- és ifjúsági munka­értekezlet titkára. A többi között elmondotta, hogy a kerületi tanácsoknál te gyer­mek- és ifjúságvédelmi al­bizottságok alakultak, vala­mint létrejött egy kétszáz főből álló aktívahálózat. En­nek tagjai pedagógusok, or­vosok, üzemi és egészségügyi dolgozók. — Az albizottságok fel­adata — mondotta Kecskés Antalné hogy a területükön lakó tovább nem tanuló fiatalok életét figyelemmel kísérjék, s törekedjenek arra, hogy ezek a 15—16 éves fiúk és lányok minél előbb megfe­lelő munkakörben helyez­kedjenek el. Ezt követően dr. Ágoston György egyetemi tanár, mint az ankét vitavezetője, szá­mos gyermek- és ifjúságvé­delmi problémát tárt az an­két résztvevői elé. A vitát megelőzően bemutatták a Si­koly az utcán című angol játékfilmet, amelynek té­mája beleillett az ankét programjába. A filmvetítés után első­ként Győri János hódmező­vásárhelyi általános iskola­igazgató, majd Hajdú Ist­vánné, a Kállai Éva Nevelő­mekeire. Vándor Margit, a Művelődésügyi Minisztérium képviselője azt fejtegette hozzászólásában, hogy a gyermekvédelem és a társadalom érdekében igen­gitő szándékkal — a gyer­mekvédelmi felügyelők és a különböző társadalmi szervek a felboruit családi életekbe. Számos hozzászólás hang­zott még el, s végezetül dr. Ágoston tíyörgy foglalta ösz­sze a vita tanulságait. Ma délután tovább folyta­tódnak a gyermek- és ifjú­ságvédelmi napok. A Juhász Gyula Művelődési Otthon­ban délután 5 órai kezdettel kiállítás nyílik, amely a sze­gedi nevelőotthonok életét mulatja be. Este 8 órai kez­dettel az újszegedi Ifjú Gár­da Ifjúsági Városban ünnepi tábortűzzel folytatódik a is avatkozzanak bele — se- program. Késsül a hatrészes szovjet párttörténet A Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bizottsá­ga határozatának megfelelő­en a marxizmus—leninizmus intézete hozzáfogott a hat­részes párttörténet összeál­lításához. A hat rész kilenc, egyenként körülbelül 600 ol­dalas könyv formájában je­lenik majd meg, s előrelát­hatólag 1967-re, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulójára készül el. A Pravda rámutat, hogy Sztálin személyi kultuszának idején több párttörténeti mű­ben és különösen az SZKP (B) történetének rövid tan­folyamában sok fontos tör­ténelmi eseményt ferde meg­világításba helyeztek; a törté­nelmi igazsággal ellentétben és helytelenül magyaráztak Amerikai farmerek és magyar mezőgazdasági szakemberek találkozója A csütörtökön hazánkba tetták a magyar mezőgazda­érkezett 45 tagú amerikai ság sajátosságairól, a növény­farmercsoport pénteken dél- termesztés és az állattenyész­előtt a Technika Házában ta- tés fejlődéséről. Az USA dél­lálkozott a magyar mezőgaz- keleti vidékeiről jött gazdák daság vezető szakembereivel, nagy része dohánytermeléssel A Magyar Agrártudományi és állattenyésztéssel foglalko­Egyesület és az IBUSZ által zik, s különösen érdeklődtek rendezett találkozón megje- a műtrágya-felhasználás ter­lent Z. Nagy Ferenc, az or- mésfokozó hatása és a ke­szággyülés mezőgazdasági bi­zottságának elnöke is. Az amerikai farmereket tájékoz­Földiefrerszij ret a Haladás Tsz-hen resztezéssel előállított állat­fajták telj[esítőképessége iránt Anglián és Franciaorszá­gon át érkeztek Budapestre, s elismeréssel nyilatkoztak a magyar főváros korszerűsé­géről és természeti szépsé­geiről. A program szerint szombaton a Mezőfalvi Álla­mi Gazdaságban tesznek láto­gatást, vasárnap pedig to­vább utaznak Lengyelország­ban, majd onnan a Szovjet­unióba. bizonyos tényeket és okmá­nyokat. Ezért a párttörté­netnek minden okmány éa anyag mélyreható, tüzetes tanulmányozására kell épül­nie. Teljesen le kell küzde­ni a Sztálin-kultusz hatását a párttörténet tudományá­ban. A történelmi esemé­nyek értékeléséből ki kell küszöbölni a személyi kul­tusz idején meghonosodott durva, szubjektivista torzí­tásokat. A történelmi igazság tel­jes helyreállításakor nagyon fontos, hogy ne essünk az egyoldalúság hibájába, és mélyrehatóan világítsunk) meg minden tényt, így arról is szóljunk, amikor Sztálin helyes elméleti és politikai álláspontot képviselt, Le­nint támogatta — folytatja a Pravda cikke. A párttörténetnek — irja egyebek között a Pravda — nem szabad eltúloznia sem Sztálin pozitív sem negatív szerepét. Különösen szem előtt kell tartani, hogy a személyi kultusz fékezte ugyan, de nem tudta meg­állítani a szovjet társada­lom fejlődését. A személyi kultusz árnyéka nem takar­hatja el a párt sokéves és 'sokoldalú tevékenységét, az ellenséges nézetek és áram­latok ellen vívott harcának történelmi jelentőségét A személyi kultusz káros következményei leküzdésé­nek nem megingatnia, ha­nem megszilárdítania k®ll világnézetünket, és mégin­kább kell növelnie a marxi —lenini elmélet, a párttör­téneti tudomány tekintélyét (Somogylné lelv.) Az újszegedi Haladás Tsz 1 kataszteri holdon telepitett földiepret. A kétholdas tábla elég jó termést hozott az idén. Június eleje óta szüretelik az epret a szövetkezeti gazdák, s eddig már mintegy 26—27 mázsa epret adott át a szövetkezet a MÉK-nek. 34 ezer forint jövedelmet hozott eddig ez a kétholdas tábla a tsz-nek s még mint­egy 10 ezer forintra számítanak. Ha fejeződik be a sebészorvosok nagygyűlése Pénteken, a sebésznagy- szolóként dr. Strehlinger gyűlés második napján, a Lajos, a Madarász utcai vékony-, vastag- és végbél gyermekkórház sebészfőor­sebészi beavatkozást igénylő, vosa egészítette ki a gyer­de nem daganatos betegségei mek- és csecsemősebészet fej­voltak napirenden. A beve- lödésének és helyzetének is­zető előadást dr. Stefanics mertetésével. János tanszékvezető docens, A pénteki napon több elö­a Budapesti Orvostudományi ada£ ^ száma; hozzászólás Egyetem 3. számú sebészeti , , klinikájának vezetője tar- nang70tt eL totta. A nagygyűlés szombatom Az előadást, felkért hozzá- fejezi be munkáját Bolgár írók érkeztek hazánkba A bolgár—magyar kultu­rális munkaterv alapján pénteken Budapestre érke­zett Maxim Najmovics iró, szerkesztő és Vladimír Golev költő. A bolgár vendégek három hetet töltenek Magyarorszá­gon, ismerkednek az ország népével, tájaival, találkoz­nak írókkal, kritikusokkal, tanulmányozzák a magyar irodalom időszerű problé­máit

Next

/
Thumbnails
Contents