Délmagyarország, 1962. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-20 / 142. szám

Szerda, 196?. június 20, 4 Egy szegedi középiskolás, aki első lett az otszágos tanulmányi versenyen Nagy szegedi siker szüle­tett az országos középiskolai tanulmányi verseny néhány héttel ezelőtt megtartott döntőjében: Hegedűs István. Bizonyára sokan, véleked­nek úgy, hogy egy országos tanulmányi versenyen első helyezést elért tanulónak ki­tanarának, Sényel Róbertnek ls, alti türelemmel és nagy szeretettel tanította és ve­zette át a nehézségeken. A dús István esetében azonban ez nem így van. mert1 ő -csak* jó rendű, s félévkor a szegedi Körösy József rendűnek kell lennie. Hege­Közgazdasági Technikum IV. osztályos tanulója első lelt a gazdasági számtan­ban. Igaz, ezt az első helyet egy nyíregyházi diókkal megosztva érte el, mégis ő az egyetlen szegedi közép­iskolás. akinek ebben a tan­évben országos első helye­zést sikerült elérnie. Győzelem l»59-ben Hegedűs István örömét tűnő, vagy legalábbis jeles Körösy József közgazdasá­gi technikumi eredményes oktató- és nevelőmunkáról egyébként mindennél többet mond az, hogy ebben a t(Di­rr ég közepese is volt egy- érben az iskola kilenc nő­kéit tantárgyból. A matema- vendéke vett részt az orszú­tika azonban mindig „erős gos tanulmányi verseny oldala« volt. Már 1959-ben gazdasági számtan döntöjé­megnyerte az első- és a máso­dik osztályos középiskolások részére kiírt Arany Dánlel matematikai versenyt. A következő két évben „nem jött ki a lépés* számóra a még ezekben a napokban is matematikai versenyeken, nehezen tudja szavakba ön­teni. A szerény s kissé fél­őbben a tanévben azonban I „felkerült az i-re a pont*: sándórfalvi fiút, a me- országos első lett, gyei építőipari vállalat egyia Egy i$ko|áb6l ki|ent ta„u|ó beit. Hegedűs István első he­lyezésével „belépőt biztosí­tott* a Marx Károly Köz­gazdasági Egyetemre. Ide kérte felvételét és a maia­matíka-tero szak hallgatója szeretne lenni, hogy azután a nagy számokkal való ter­rezés — amit annyira szeret veihez jól tudnak alkalmaz­Korszerű élmény — nem misztérium Közeledik a negyedik ünneyi játék. Már nyilvános- kodo repertoárban lesz a ságra hozták az idei műsortervet. Bz azonban nem tartat- daljátékkal, a balettel? maz oly ah „szenzációkat„meglepetéseket.*, amelyek ki- — Nemcsak operát aka­szakítanák a Szegedi Ünnepi Játékokat az azonos produlc- runk. A daljátékot éppen ciókat ismétlő folyamatából. Erre pedig szükség volna, úgy nem lenne helyes kire­Eelvétödik tehát a kérdés, merre hatadjon tovább a játékok keszteni a játékok program­rendező bizottsága, milyen utakat tudnának sikerrel bejárni, jaból. mint a közkedvelt ba­milyen célkitűzések tarthatnának általános érdeklődésre lettet. Az viszont egyenesen számot? Miké Andrással, az Állami Operaház kitűnő ren- kívánatos, hogy új tipusv dezőjeve.l, a Szegedi Ünnepi Játékok művészeti tanácsának daljátékokat. táncjátékokét tagjával ezekről, a nagyközönséget, es a művészeket egy- teremtsünk, amelyek leheto­aránt érdeklő kérdésekről beszélgetünk: A repertoár szélesítése — En is helyeslem — lomra Magyarországra. A kezdi Mikó András, hogy a szólisták olasz nyelven tol„ szűkebb magyar repertoárt mácsolják az operát, ame szélesítsük. Salzburgban lyet mintegy 1000 tagú sta­sem tartottak ki egyedül tisztériávai hozunk színre. Mozart mellett. hanem Ez az esemény, úgy érzem, azokhoz a legalkalmasabb az egész ország érdeklódé­művekhez nyúftak, amelye- sét felkelti majd a játékok ket a szabad tér lehetősé- iránt. segédmunkásának gyermeket is kissé meglepte a döntés. Mint mondotta, érezte, hogy -ment* a négy -fogós* pél­da megoldása, azonban in­a döntöben Hogy mennyi az érdeme ebben? Erre a kérdésre — jellemzően szerénységére — térületén dolgozhassák. Társadalmi segítségre lenne szükség ni. A mi helyzetünk persze nehezebb, hiszen a szegedi színpad Dóm téren, háttér­ben a Dóm karcsú épületé­vel, eleve lehetetlenné teszi kubb a megoldások logikus nem tud hirtelen feleim felépítésében, semmint az Csak azt tudta, hogy nagyon egyes részszámítások helyes­ségében volt biztos. szereti a szamtant. köszönhet szorgalmának, de Négyszeresére emelkedett hazánkban a könyvforgalom tíz év alatt A közelmúltban a Belke- záns fejlődése mellett, még reskedelmi Minisztérium mindig vannak hiányok — vizsgálta a könyvkeíeskedet- elsősorban a magyar klasz­mét. A jelentés csupán az szikusok műveiből és a mű­utolsó tiz év adatsít tartal- szaki könyvekből. A bolthá­t/té/.M, de ezekből is kide- lózat fejlesztése sem tartott rül: ugrásszerű a" fejlődés, lépést a forgalom növekedé­Arolg 1991-ben 143 millió fo- sével. rtnt volt a könyvkiskereske- Jelentősen megnövekedett delem forgalma. 1961-ben a falvak dolgozóiak érdek­mór elérte a 610 millió fo- Iődése az értékes, szép köny­ílntot; tíz év alatt tehát vek frént. A falusi könyvfor­negyszeresére emelkedett ha- galom 1957 óta hdromszoro­ránhban a könyvforgaloni. sara emelkedett és 1961-ben A vizsgálat azt is megálla- már az országos könyvforga­pjtcrtta, a könyvkiadás és lomnak mintegy 25 százaié­terjesztés sokoldalú, impo- ka volt. Rádióműsor Ha minden jól megy, ter­ve valóra válik. Ahhoz Sokat azonban, hogy tanulmányait folytathassa, társadalmi ösz­töndíjra van szüksége. A Csongrád "megyei Építőipari Vállalatnál, ahol apja dol­gozik, nem volt szerencsé­je, mert a vállalat mást ré­hzesít ilyen támogatásban. Most némi reménjye van ar­ra, hogy a Nemzeti Bank me­gyei igazgatósága révén tár­sadalmi ösztöndíjat kap. A döntés még nem történt meg. Megeshet azonban, nagy nem rá esik a válasz­tás, s akkor támogatás után kellene néznie. A nagyon szerény körülmények között levő, csak az apa kereseté MUCfcDA r0sbuth-RAD1O na. á,«e- í.MI Hírek. 14, M Ióó­járas- es vizáBasje.emés. 14,tó Davícl Gyula néfllflaífeMoTgj/í­Százezrek kulturális igényeinek kielégítése Ez lenne hát. a Szegedi Ünnepi Játékok űj vezér­motívuma? Mi ebben a sa­például a szabad térre más- jótosan j^yar jelleg? Nem különben eszményien alkal­mas Borisz QodunoV előadá­sát. Musszorgszkrj operája egy moszkvai pravoszláv templom előtti téren ját­szódik. A szegedi £>óm nem­csak nem pótolná ennek a drámában fontos szerepet: játszó székesegyháznak „sze­repét*. hanem a Dóm más építészeti stílusa miatt eny séget nyitnak a rendező fan­táziájának — és olyan meg­felelő adottságokkal rendel­keznek, amelyek igazodnak a szabad tér méreteihez... A színpad mérete ugyanis fon­tos tényező. Ha nem vesszük figyelembe, félig megbuk­tunk. Idén Kodály Háry Já­nosát ttózzuk színre. Békés András rendezésében. A ba­lettet pedig Aszaf jev Párizs lángjai képviseli az Állami Operaház előadásában. A ze­nés darabokon kívül ismét műsorra kerifl Madách: Az ember tragédiája, a buda­pesti Nemzeti Színház mű­vészeinek már ismert élő­adásában. A legfontosabb eredmény Mit tart a Szegedi Ünnepi akarjuk-e ezzel Sat/.ourgot vagy Veronát utánozni? — Korántsem! — tiltako­zik Mikó András. — Véle­ményem szerint a szegedi Játékok eddigi legfigyelemre játékokban az lenne a »ma- méltóbb sikerének, eredmé­yyar*. hogy magyar rende- nyének? ző'k. énekesek, zenészek, kó- _ Azt, hogy Szeged a ja­risták jelmez- és dfszletter- tékokhal emiM váitozik, vezők. egyszóval tel tes együttes olyan vonzerejű fejlődik. A szegediek is job­nyira lerontaná a hatást, előadásokat " produkálna úan városuk felé tekintenek, h<y ilyen koéteáaatos vál- arnely eseményszámba men- amióta a játékok belföldről ne itthon. A külföldi ven- js, külföldről is vonzzák az lalkozásba nem szabad kaa denünk. De így vagyunk sok más operával is. Viszont a Varázsfuvolától a Don Car­losig igen sok olyan operát tudnék említeni, ameTyet megfelelő- internacionális. dégek csak erősítenék egy­egy produkciónkat, emelnék jelentőségét. Nekünk három évvel ez­előtt teljesen új alapiakra kellett építenünk, amikor érdeklődőket. Olyan város lett Szeged, ahol leginkább közüggyé váltak a kulturális kérdések. És ez így is van rendjén, hiszen gondoljuk eddig fekteti nagy a lravi 150 kollégiumi dij előteremtése Hegedűs István számára. Bizonyos azonban, hogy a ésendes, de nagyon tehetsé­ges Hegedűs Istvánt vala­melyik megyei taterményiink -szárnyai alá veszi* és tár­sadalmi ösztöndíj odaítélé­sével Tehetővé teszi a kiváló képességű fiatalember szá­mára tanulmányainak elvég­zését. Nagyszerű közgazdászt fi' ! hetne előadni Szegeden. Ezt forint \ a lehetőséget egyébként már MÍ.^^ÍS16-^^ segihégéért cserébe! 4.4(:-7,» vidáméi. fribsen «.»o— <* xe!*nd)ivl. 15,90 —.„bi...-i? ,. 2 Közben: 5,0o Falurádió. 5,30 (£sz-«r> sztmtónui. 16.00 Hí­reJt. 6,« orvosi tanácsok. «,4o tek ílstfs AjiAdStmúJbr. i7,» tUrdetöOMKu). 9,39 Idójelae* 7.0 i.^^he^tm verüeim. :7.30 a. Hírek. 7,10 UJ könyvek. 7.J0 0r0s/ operákból. i».9<r Hírek. • Műsornaptár. 7,59 tdOjel/Vs. 11,90 1(M0 Tánczene, líjlS Bolygónk* Müsotlatnerii-u-s. 0,19 Mai szer- teélBtrJ,jZ8. u.sff Magfar iúvós-S tök. operettjeiből. »,oo ^TUeká- Jársto*. tétül Mlrek. 19'.*= a« P. I. az idén is megragadjuk. Ez­úttal Verdi Aida című ope­lem, csak az apa it eresere- eHŐ vrmal beli éneke sgttrdá- Iww, J ' , 6 J m m öttagú családnak j ^l feltétlenül- sikerrel le- EZ^AiS?Szt^L'h^ C8ak meg: Cgy °lyan egyete" eddig is nagy áldozatot je- | hplnfl i^n K*noz- ^fifilr" ml város, ahol a jövő értel­máriy volt. azt bár tisztelet- . , ' . ben tartjuk. lényegéten m,sége el> tanul- keszu] a mégiscsak elölről kezdtünk feladatokra, ilyen kulturális . . . . mindent. A mi játékaink. pezsgés, mozgás nélkül mivé ffi éSeS^aS MitlzE; Ienn6?! •• EZ 8 ,egfŐbb ^ nak. hu nem a misztériumot deme és érteime a szegedi korszerű gazdag \ élményt „ , ... . , akarjuk .' felújítani, hanem Ünnep. Játékoknak, s ez meg igyekszünk adni az új kö- akkOT ertékessé teszi az zönségnekl eseményt, ha egyik-másik l.uigi Ottoftni kiváló olasz korszerű tenorista énekli. Aida Mar­garita Tynes lesz, akit a magyar közönség neiiány budapesti vendégszereplése után- már jól ismer, Amné­rist a román Zenaide Pally tolmácsolja, mig Amonasrót Svéd Sándor, aki vendég­ként érkezik erre az alka­Mi lesz a dal,átél.kai, évben kevésbé sikerül meg" . valósítani mindazt, amit ter­ei baleltel. veztünk! — mondotta befe­Égy ilyen, csak á klasszi- jezésül Mikó András, kus operairodalomra támasz- Bános Tibor vár. Folytatásos raséjy. tf- tész. 9.19 Fratick: Zopgcrfátrló. 10.00 tlfrcK. 19,10 Náplrenden • . . 10.15 Lukácl István cimbalrno/k. 1(1.30 I'algikozás. ín.Só A XX. Mázad mestermű­vei bol. 11,» A S/«bó-cs4léü. U.OO Déli harangszó, l ű j^­rs koitáló zene. 15,W XOrvétp­kön»V. 13,20 Tám-dalokji 14,08 íriiiáavzttok 14,20 Ksmarazc­,P 1so5 tilrek. kOzteií»«ir«. 10.90 Kló l«« » Kohinoor-. "i iw Idó ánlajeiontér.. h,lt> ayómántv i»,30 rz-VMághicadt... Aranyhíd Mew. ia,30 szív kUloi. Íí.45 Umerec-o í-.nnorszagot?. M14 operir'azletck. 19,53 Mű- 19,00 Közvetttte » ÉrtieJ Szín-. iorlsmertetóB. 17,00 Mlfák. 17,13 há/.ból: Goldmark: Sáöa W*m Mání zene 17 «< Délutáni tx - rálynóle. Opera. A k<WV«tJ»á«. széteetás iá.oo Zenekari muzsl- eisö ázünofiben: r.-,brt OyöroF sr.eigei.es. " JSao elfledósa. a Kőzve és más-wHk zene vlía-ia. t»..i8 Faltftfádagi. J :*.M> Közvetítés a Józsi? Atrila" Sz;nhaz,boi SzéHct emfterek." Sztólmí A s-zt'metben MM-Z 21 OS Hfrek 21,« 22.00 3t>o-:-# híradó. 22.55 Könoyózene 23 00. Hiráh. 23,15 Műsofzáéás T«l«vWém6oor ló,90 irány, H-I«inkll « 90 gyerekek! jff.ar, oe.-thwbi­ka. ,. jó éjszakát, Kstl krónlk*. _,v --v hangverseny. 21,15 A >1 z. ® beszélés. 21.25 HerrmtütjUk hJ felvételeinkét. 22,00 HtfOk. '2 2(1 l)getflver»eny eredményen. 32.25 Schubert: B-dúr «onata. io Tánű ájféhg. 24.0n Hlrek. Ml Kó'^'.;korVLo.onuaE­5,00 Héggett zene. o.oo Hí­rek. 0,25 Műsornaptár. «,50 Tor­áztmetébén: Kévész Tibor kré­nikája. 22.00 Hírek. TV-Világ­hífádó. W&lkt A FŐID MlLYfBEN fíídomcievifoi - fantaőtiilzmí tkuáoqerufr­Mindazon rokonoknál*, saomsz.r-ririkjiak, i*merö­söknek. jó barátoknak, va­lamint az Ecaetgyár dote grizólnak, kik. O/.V. (SKRtB SANDORNf temnténen megjelentek és vlrágadomány úkkal fál­rtslmunkst enyhíteni igye­keztek ezüton mondunk hálás köszönetet. «9M Gyászoló eszlád Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatom, hogy szeretett Jó férjem, ördög jozser életének 00. évében hoseeú szenvedés után meghalt. Temetése f. hó 2i-én 14 órakor lesz az alsóvárosi temető ravatslozóJábóL Gyászoló felesége 4001 Faragó a. 27, érdektelen, milyen a hajó felépítfee. Mi a vélenlénye « rejtélyes akadályról? Van-e lehetőség arra, hogy a föld­hajó emberrel a fedélzeten induljon el legújabb út­jára? ... A riporter átadja a mikrofont Talanyinnak. — Egyszerre o).y sok kérdést tettek fel. hogy nem is tudom, mivel kezdjem... Talán a hajóval. Bizonyára észrevették, hogy földhajórtk sok mindenben emlékezi,­az űrhajóra. Valóban így i6 van... Hiszen itt is, akác csak az űrhajóban, a berendezést és az utasokat, huza­mos időre teljesen el kell szigetelni a környezettől. Ter­mészetesen a földhajó sok mindenben lényegesen külön bözik az űrhajótól. A földhajó szerkezeti sajátosságainak megértése vé gett meg kell ismerkednünk e sajátosságokat meghatároz< feltételekkel. — Most a Föld Intézetben vagyunk, ahol Pave Dmitrijevics Jegorov professzor laboratóriumában állitot tuk fel atomtelevízió-kameránkat — magyarázza a ri porter. A képernyőn megjelenik Jegorov professzor. Életi derekán járó ember, tartózkodó, szűkszavú, kimondottál Köszönetet mondunk mind­a«m rokonoXnáK. ismerő­söknek cs jo barátoknak, lük szeretett édesapank. TD. PRÁGAI A NO RAS temetésén részi • vettek, réMvetttkkal és vtragádo­mámynikkál fajdalmunkat anyhfténl Igyekeztek. 5743 Gyászoló csálad Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, lakótár­saknak, ismerősöknek, va­lamint a Gyufaipari Vál­lalat vezetőségének es munkatársaknak, kik sze­retett férjem. CSANYI JÓZSEF temetcsen megjelentek, részvétükkel és virágado­mányalkkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. G\aszeló feleaége 37«« éa két lány* Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak, kik szeretett férjem, molnár .iözsef temeuseu megjelentek, résevétOk kel éa vtrágado­mányalkkal rájdslmunkát enyhíteni igyekeztek. J741 Gyászoló eesléd Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, LAJKÓ ANDRASNE életének 42. évében el­hunyt. Temetése szerdán délután 14.30 órskor lesz a Gyovl-temotó ravatalozó­jából. 379S Gyászoló csalód FOLDHAJÓ A TEI.EVlZIÓ KÉPERNYŐJÉN „A mélységek titka* — ezek a szavak rajzolódnak ki televízióm képernyőjén. Emlékezem, azon a napon korán tértem haza az űr- precíz, rakéta-állomásról... Sok millió honfitársamhoz hason- _ a tudósok már régóta tanulmányozzák a Földe lóam a televízió mellé ültem és kíváncsian lestem a tu- — mondja Pavel Dmitrijevics —. de eddig még nem bo doniányos hírmagyarázó minden szavát kat tudtak meg róla. Röviden szólva... A xommentárt filmkockák szakították meg. Rendkí- Jegorov egy hatalmas földgömbhöz lép — a Föl< vül érdekes volt mindaz, ami a képernyőn megjelent, s makettjéhez. Kiemel belőle egy szelepet, s a nézők jó egeszen megfeledkeztem róla, hogy otthon, a szobámban látják a geoszférát. ülök. — a Föld 4ugara — mutatja Jegorov — 6400 kilo — ... A jelentés szerint eddig még nem sikerült méter. Ez körülbelül azonos a Moszkva— Irkutszk távol megállapítani, milyen ok kesztette visszatérésre a föld- sággal. A tudománynak elég pontos fogalmai vannak . hajót — mondja a hírmagyarázó. — Nyilván a titokzatos viszonylag -vékony külső burok, a földkéreg szerkezeté akadályról, azon anyagok rétegéről van szó, amelyek ről. De mindaz, ami alatta van — a köpeny, a mag ­fizikai sajátságaikat tekint- egyelőre még a hipotézisek és rejtélyek területe, ve minden eddig ismert Milyen viszonyok közé kerül hát a hajó a Föld mé anyagtól különböznek ... lyében? De beszéljenek eraől ma- Mindenekelőtt a nagy hőmérsékletet és nyomást kel guk a tudósok ... megemlíteni ... Röviden szólva, a tudósok többsége úg a keperny, megjelenik véli> hogy a mag központjában a hőmérséklet eléri a 300 a foldhajo szalonja. A hajó fokot A technika szamára nem ismeretlenek az ilye: most már egyenesen all nem nagv hőmérsékletek. Egyébként a közönséges izzólámp ugy, mint amikor felbukka- ,ékonyka s/ájának hőmérséklete is 3000 fok. Igen án­nasa után a tudosok először a pöld méjyén ez a hőmérséklet óriás: nyomássá végigjárták. párosul... ep^n^barátsá^Tn^ m^ Jegorov ezzel a szomszéd helyiségbe indul, e a ka solygó férfire irányítja a merakoveti. kamerát Masszív sajtológep jelenik meg a képernyőn. — Szergej Petrovics Ta- A tudós a laboránshoz lép. aki éppen a sajtológé Ianyin. a hajó íőkonstruk- vezérlő táblájánál foglalatoskodik Jegorov -keiébe ves tőre, készségesen teljesítette két acélrudat és egy agyagcsomót. '"adásban" " pnnce, és agyag Vajon összehasonlítható-e Szergej Petrovics — mond- két anyag szilárdsága? Természetesen nem De nézzék, mi ja a riporter Talanyin- müvei a nyomás hoz fordulva —, néző­ink számára bizonyára nem ífakytatpik.!

Next

/
Thumbnails
Contents