Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-13 / 86. szám
& Péntek, 1082. április 13. Daruval szerelik a transzformátorokat Korábban fáradtságos és lassú munkával, kézi erővel szerelték föl a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat munkásai az oszlop-transzformátorokat a hét és fél méteres magasságban kialakított tartóvázakra. A két csehszlovák gyártmányú autóra szerelt 5 tonna teherbírású daru kitűnő segítőtársnak bizonyult az oszlop-transzformátorok szerelésében, cserélésében ls. A daruskocsi segítségével a korábban 3-—4 óráig tartó munkR 15—20 perc alatt elvégezhető, s csupán 2 ember szükséges hozzá, míg azelőtt 8—9 emberre volt szükség egy-egy transzformátor fölszereléséhez. Havonta 15—20 oszlop-transzformátor le- és fölszerelését végzik el a megye területén a DÁV munkásai, akik páratlan segítőtársra léitek a mindentudó daruskocsikban. Képünkön éppen egy oszlop-ti'anszfijrmátort emel magasba a daru hatalmas erejű acélkarja. Színházi szakkörök az iskolákban A Művelődésügyi Minisztérium illetékesei javaslatot készítettek, hogy sz általános és « középiskolákban szervezzenek dramaturgiai és színházi szakköröket. A körökben szakemberek tartsanak majd előadásokat a színházművészetről, a különböző műfajokról és esetenként egy-egy színdarabról is. A gyermekek ezekben a szakkörökben vitatkozhatnak majd » látott színházi előadásokról. szegedi kereskedelem felkészült e húsvéti forgalomra Nemcsak a háziasszonyok, hanem a kereskedelem vezetői is felkészültek már a várható nagy húsveti forgalomra. A kereskedelmi osztály élelmiszerügyi előadója éppen a napokban járt. a Belkereskedelmi Minisztériumban, ahol biztosították a szegedi váEárlók igényeinek kielégítését. Többek között már a hét első napjaiban megkezdődött. a füstölt húsok kiszállítása a szegedi üzletekbe. Javulás várható a tojázellátásban is. A mai nappal megkezdték több ezer tojás kiszállításét a szegedi üzletekbe. Tojásból is mintegy 50 százalékkal töb kerül az idén a fogyasztókhoz, mint az elmúlt évben. Javul a burgonyaellátáa is. mA$>mi Hideg zuhany, „malteros esö" * Elmaradt a segélynyújtás * Pontatlan átvevő A rosszUl szervezett épít- berek testi épségét védő áll- ezt az érvet. Több tejszállitó I «Ó Prtl. 1 • sí 7 I /l.vtl ín M . \ . - • r „-,,'„-.„ J. Ii - j • ' _ . « kezések okozta kellemetlenségekről két levél is érkeványoszlop két régen kiír- nevében írom « sorokat: ták. hogy az átjárás nem úgy gondoliuk. ha tőlünk zett szerkesztőségünknek. Az szünetel az építkezés ideje pontosságot kémek ugyanegyiket az An na~kúti fod- filcitt. Ennek figyelembevéte- e?rt várhatjuk fni az átvéWvel indultunk el itt, $ vöktől is. Mi történt azokkal, akiket a TEB helyezett vissza m unka h el vii k r e ? t * Nem üldözik a panasztevőket -Nem irigylem sorsukat... — Lapozzanak csak vissza tés közben akadtunk rájuk, Köszönjük szépen tz ilyen az egyeztető bizottsági jegy- s érdeklődtünk. A múlt év munkahelyet... Figyelje zőkönyvekben, s nézzék meg február 21-én hozott döntést csak meg a szerkesztőset!, hányan dolgoznak ott. ahová a TEB Böresök János, a DÁV hogy a panasztevő munkások a TEB visszahelyezte őket — karbantartó segédmunkásánem sok hónapot, érnek meg javasolták többen az ankét nak ügyében. Atazerveaesre vállalataiknál - — ilyen résztvevői. való hivatkozással mondtak és ehhez hasonló megállapí- . •„„,;„« M neW- któkotti gyertásök hangzottak el a sze- * t8Df? rneke van. s a TEB visszacedi újságiróklubban rende- ^ Terú eu d S'biÍh helyezte őt el6bbí munkahí" zett egyik olvasóankétor, ^ ! ^^ Lakásán kerestük, a amikor a Törvényesség, onv >s ' T"VMe utcában' berséf címú három héttel ^^"ttSi volt otthon kicsi gyar• ezelőtt megjelent cikkünk- ET^L/w J^ to ^.ekeivel. Elmondta, hogy kel kapcsolatban vélaményt £k 1 í w t ^rje a visszahelyez* óta kértünk. Ebben arról írtunk, zavartalanul dolgozik, nem hogv a Csongrád Megvei Te- panaszkodik, nincs oka rá, rületi Egyeztető Bizottság nWiS^"' sőt 40 fillérrel amelték az raszüzlet vendégei írták: -A Kossuth Lajos sugarát egyszerre, mintha az állas a Lenin körút sarkán levő épületre, két eve emeletet húztak, s ezt a munkát még a mai napig sem fejezték be A felemelt tető ereszcsatornájának három levcSz. 1. rúzsai tejszállító ványsor összeomlott voinn, hatalmas robajjal nagy mennyiségű malteros víz zúdult a fejünkre és a ruhánkra. Amikor kiértünk az állványzat alól. és ruháinkat zetöcsövét nem kötötték ósz- tisztogatni kezdtük, az eme- tünk °lákó fürdőszoba iában sze a régi épületen meglevő leien dolgozó három férfi csórepedes történt. Mindjárt nevetve nézte mérgelódésün- szóltunk a házfelügyelőnek, ket. Inkább elnézést kellett aki április 2-án jelentette nr Április elsején észrevettük. hogy hálószobánk mennyezete átázott. A feletesőlevczető csövei, hanem a három .helyen kiömlő csövet döntései is igaz ügv nálunk nem bukhat el. senkivel sem szabad igaztalanul, törvénytelenül eljárni. MSfiLS "Sf-Ws. K—s -visszalapozó, útjáról. Szaty- Lenszövő Váltalatnál takarflri'jU? hand?ríalva" "r- rítónökent dolgozott Fatyi deklodótt az egy evvel ez...... . . , , , Dezsőné. Az irodán, ahol tafif5 "ug?'íeR1fk^,í<>rsaé karitott. többször panaszkodtak munkájára. Végül falléte iránt. Mindkét faluban Lapozzanak csak viaszai ,„. — A tanácskozas néhány fel- ™ X^^SF&i ^ * szólalója kétségbe vonta, hogy a vállalatok vezetői elfogadják a TEB döntéseit, s hogy azután nem zaklatják a panasztevő dolgozót. vá visszahelyezték őket. Nem panaszkodik Nem válogattuk az alábbi neveket, üzemekét, lapozgatzereltek fel az esőcsatorna- volna kérniük! Ígéretet vá- esetei a hazkezelöségnél. Héra Azokon keresztül a járókelők nyakaba zúdul a 12 méter magasból az esővíz. Az egyik kiömlő a vilrunk, hogy ilyesmi többet rom nap múlva személyesen nem fordul elő.« mentem be a KIK-hez. Az * ígérték, hogy 6-án jönnek Már évek óta hordjuk a megcsinálni. Addigra viszont lamnsra várakozókra zuha- tejet a rúzsai tejbegyújtőhöz. mar teljesén átázott a men.ynyoz. a másik pedig éppen a Amióta új tej kezelő intézi nyezet, és még a falon is fodr6,szüzlet bejáratanai »ör- az ügyeket, mindig akad hi- széles sávban folyt a viz. A . AM A •»+ í - A A ,, A A An 1A., A —. A . - . . 1 A - L - I —- AJ A I r. .... rendezteti- meg a be- és kilépőket. Kérjük az illeteba. A pénzt is 10-e helyett szerelőt azonban hiába várhárom-négy nappal később tvk. Végre, cz egyik kisipakeseket.hogy ezt a helyze.- kapjuk meg. A februárra jé- ros vizvezetélcsterelÓtol koptét mielőbb szüntessék meg.Peregi Piroska. Rákóczi utca 43. szám alatti lakos pedig a -malteros irt. ró korpát például még mos- tem egy elzáró kulcsot, s tanáig sem kaptuk meg. a azzal elzárhattam a vizet. rossz időjárásra való hivat- A kis bajból nagy baj leeső— röl kozassal. A cseretelepekre het: miért nem előzzük meg mindig szállítottak lisztet, idejében? Dómján Dezső. Bartók Béla tér 3. »A Bartók Béla tér sarkán korpát, a malmok működtek, cz emeletráhúzásnál az em- tehát nem fogadhatjuk ei Harmadosztályú étterem — elsőosztályú árakkal I vindégMI osflálfhasorolás problémái Szegeden Különösen hét végén, amikor sokan keresik fel Szegeden a népszerű Hági Éttermet, bosszankodnak a későn érkezők. A hálás aszóba es a magyar szoba minden asztala foglalt. így csak a söntés előtti elég tágas térben marad szamukra hely. vagy az visszahelyezte, mert megállapították. hogy betegsége miatt nem tudta jól ellátni munkáját. A gyár udvarán találkoztunk vele. dossziéval sietett egyik irodából a másikba. Most kisegítő munkakörben alkalmazzák es jól dolgozik. Március 23-án múlt egy éve, hogy Kovács Géza szalámigyári betanított segédmunkás vállalaton belüli áthelyezési ügyét tárgyalta a hallgathatják csak. A söntés j TEB. Kovács Géza séreltérségében a felszolgalók jar- mezte. hogy a kötöző üzemkálasa is zavarja a vendége- ''észből a vágóhídi telepre ket. Természetesen azért ! helyezték át, s ezért 9 íoezekben a helyisegekben is j rintról fi forintra csókkent lehet Jól szórakozni. De a órabére. Az athelyezest mubosszúség mégis jogosan tör I vezetője személyi bosszújáéin, amikor fizetésre kerül a sor. A másod- és harmadosznak minősítette. A vállalati egyeztető bizottság szavazaíHallgattunk. szorítottam, s csöndje. Fejem tenyerembe ream nehezült a szoba iii. Nemsokára a szomszédba nyíló ajtó mögül hallatszott Sanyi baritonja: — Ki kell találnunk valamit! — Csapjunk fel közvetítőnek? — Nem erről van szó. — Legyünk hazassági ügynökök? Kacagas. £n az ajkamba haraptam. Láttam a kicsi, öreg mérnököt taplósapka.iával. amint ül a fotelben s szipkából eregeti a füstöt. — Az ilyen fiúnak teológiára kellene mennie! Eléget száz kiló acélt', s utána szenved, mint egy Raszkol-' nyikov! Egyébként is megfizeti a kárt. — Moralizálni könnyű! — De hát mit akar? — Egy emberen segíteni. — Jó. Segítsen. Lélektannal én nem foglalkozom... Valami koppant; Sanyi dühösen szuszogott. — Akkor majd megpróbálom én!... S mikor kijött: — Ugorj át este! Van egy kis szilvapálinkam! Ha elmész, úgyis nehezen találkozunk... Nem szóltam, csak nevettem befelé 'keserűen: igen, jönnek a szavak, körüldonganak; ión a barát jóságos erőlködése! S mar hallottam is, amiket mondani fog ... Mindazonáltal felmentem hozzá. Csak magunkban voltunk. Ültünk a kerek asztalkánál, belemeredtünk a dohányfüstbe. Es Sanyi nem vigasztalt! — Hát menj' Tán jobb is így! — mondta. — Ha nem latod, kihullik majd belőled a fajdalom... EgyébVént sajnállak, mert kitűnő munkába kezdtél, ott a xemencék kórul... Koccintottunk, ittunk. A kiskertből dohányvirág illata szállt, és Sanyi allattomosan szomorú hangja meg-megkondult bennem: — Ezt a követ, amely a melledre nehezül, semmi sem oldhatja fel!,... Nekem is volt egy ilyen esetem.., S amikor megtudtam, hogy mégis szeret, már késő volt... Nagyon meghatóan beszélt innom kellett. Ürítettem hat egyik poharat a másik után, és könnyezve sóhajtoztam. Aztán elmerült körülöttem minden. Reggel azt mondta anyám, taxival érkeztem, és Sanyi meg egy lány kisért haza. Egy lány?! Vajon ki lehetett? Pizsamában feküdtem, s néztem a rezgő fénykorokét a mennyezeten. A rádióból könnyűzene szállt. Most kopogtattak. — Sanyi lépett be. — Ej, te Oblomov' Friss volt, kacagott: leült a rekamiéra. Aztán azt. kérdezte: — Mindenre emlékszel? — Nem értem ... Az álom összeszaladt bennem a tegnapi homályos képekkel. Elsápadtam: — Megbántottalak? — Egyáltalán! — Elkövettem valamit" — Igen! Nagyot, kacagott.. Nyújtotta a kezét: — De ehhez gratulálok! Ijedten pislogtam. — Nem értem ... — Tudod, kivel táncoltál* — Ugyan kivel?... — Hát vele! — É.i, Katóval?' — Te. Katóval! £&? • h • úgynevezett vadaszszobá- tálvű étterem színvonalának egyenlőség miatt nem hozott ban. Mindkét helyen a zenét megfelelő helvisegekben határozatot, s a. TEB-heztoközvetett úton, hangszóróból ugyanis elsöosztáíyú arakat , vábbftotta az ügyet. Itt ér.„....„„„„„„„.(,7m„imK fel ! dekes döntés született. Nem ' Sajnos nem egyedülálló je- fogadták el Kovács Géza erJlenség ez Szegeden. Több - veit. * mégis vtsszahelyez'vendéglő, étterem es cuk- A uavan.a s szaladj a virágüzletbe! — Megkérted? ftc" . . -.„.. . . , . ; raszda oaztalyba sorolasa nem - Semmi es. Pattanj, fel egy-xettő. Jfelel meg a 'tényleges hely'zetnek és a követelményekr Jnek. Korábban már kifogáIV. j isoltuk a Boszorkánykonyha 1,1 Jharmadosztalyú árait. Ez válDélután a sétatéri, húsos geszte- 'üizatlanul helytelen, mert itt nyefák alatt lépdeltem Katóval. Túr- !a vendég szolgaija ki magat. kizkék bluz volt rajta, s fehér szok-«A Korzo cukrászda szinvonanya Hajat vörös kontyba kötötte. Én Jla' berendezese, elhelyezése nem vettem észre, hogy a virágaján- !?em fe eI m°e az elsőosztalyu dékozas óta kíváncsian, szinte csodál- 'k°yetelmenynek. kozöan figyel minden szavamra. ' A városi tanacs kereskeBennem csönd volt, mint a tó mé./debn. osztalya csaknem minlyén: csöndes voltam es nagyon nvu- d?n Rvben 'elülyizsga ja godt. mint. aki rég elképzelte, s most Í^Mttek, » cukrászdák osztermészetesnek találja a helyzetét, Jtalyba itorolasat Nehany ev- ^k most ie Kovács Géza 'va M» ntl Í£>V minősítettek le knnahhan feffve me/etlen ték. A tárgyaláson ugyani* kiderült, hogy a vállalat nem tartotta be a törvényes utat. Kovács Gézá az üzemi tanács tagja, s mint ilyen, védettség alatt áll, Csak a szakszervezeti bizottság megkérdezése után helyezhető át. Mivel nem kérték ki a szakszervezet. véleményét, ezért munkahelyére való visszahelyezését rendelték el. A visszahelyezés után megváltozott A kötöző teremben dolgoakár a ruhát önmagán. — Anyámnál fogunk lakni... — Az édesanyjánál? — Igen. Van rekamié is. — Rekamié? ... — Rekamié. Meg íróasztal. — Egyébként mindez hamarabb történhetett volna ... — S mi akadályozta? — Hát az a leégés a kísérlettel — És amiatt szaladt el? Jvel ezelőtt így minősítették le •— helyesen — a nagyállomá'son levő utasellátó éttermét Jmásodosztályúvá. ' A Szálloda és VendéglótóJipari Vallalat a "kenyes kér• c <dések« között foglalkozik az " Josztálvba sorolás problémáijvai, s hivatkoznak a tervezett 'nyereségre. A BelkeíeskedelJmi Minisztérium tavaly de^- Szégyelltem a dolgot, maga & — És most nem szégyelli? #lek fogyasztói árát. a cukráJova akarom tenni... És amió- ;aza,i i^szítményekét pedig ta megkértem, valahogy minden '; könnyebbnek szik. — Amióta kes..« és valószerűbbnek lát- « Semmiképpen sem lehet megkeart? ,., Ez érde,egyetérteni azzal, hogy az árkülönbözeteket helytelen oszJtályba sorolással igyekezeteinek kiegyenlítem. Ez minJdenképpen a vendégeket károsítja meg. ' Szükséges ismét, megvizsNem figyeltem a szavaira most Jgálni a szegedi éttermek, sem. Aztán házassagunk első napjai- ^cukrászdák állapotát, hogy ban kitudodott a nagy titok: Kató J a követelményeknek megfeleott 'em volt Sanyinál, s az a lány, #löen változtathassanak az ilakivel spiccesen tancoltam, a bara- 'letékesek e besoroláson toa húga voltl Korábban fegyelmezetlen munkás volt, ahogy itt mondják, sok baj volt vele. A visszahelyezés után — ami áthelyezési "műhiba- miatt történt — megváltozott. A TEB döntése után is áthelyezhették volna Kovács Gézát a vágóhídi telepre a szakszervezet, megkérdezésével. De nem tették. Vállalati vezetőink közül is sokan vannak, akik viszolyognak az önkritikától, mint a foghúzástól. Hát legyünk őszinték: nem is kellemes elismerni valamilyen hibát, te védést, vagy helytelen dolgot. De adott esetben éppen olyan szükséges, mint a szuvas fog kihúzást. A Területi Egyeztető Bizottság jegyzőkönyveinek visszalapozása közben találomra kiemelt példák is igazolják, általában elismerik, ha a munkaügyi kérdésekben téves döntést hoznak. Orvosolják is a hibát, s tiszteletben tartóák n. Zs. 4 a TEB döntését.