Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-22 / 94. szám

Vasárnap, 136)1. április 29. 130 A

tükörhöz ment, és nézegette magat. Mert ébredés után mindig odamegy, azzal a reménnyel, hogy mig aludt, az orra fitosabb lett, az ajka csattan ki. s nagy szemében elfér a világ is. Uramisten, hogy szerette ezt az izgalmat, mig a díványról leszáll, odasunan a tükörhöz, s nyújtózva, mint a cica belepillant... Ilyenkor mintha madártejet inna, s félne, hogy elfogy', lassan vizsgálja magát, minden részét külön-külön. Előbb az ujjait ropogtatja végig, aztán a karján simít át. Es örvend, hogy nincs rajta pörsenés, sem duc a könyökén, mint más lányoknak; csupa rózsaszínű puha— A könny kimarná a szemem. — S ha beteg lennék? — Magamra venném a fájdalmat. — S ha meghalnék? — Hallgass! — Mit tenne? — Halgass! — Mégis ... — Te!... Az asszony átölelte, és nedves lett a szeme. Erősen, ragaszkodón szorította. Zsuzsa elgondolkozott. — Engem sokan szeretnek, mama. — Mer] szép vagy. — Az egész város kedvel. És az egyetem is ... Tudja, van egy tanár, tegnap vizsgáztam nála. Nem jutott ság a bőre, 8 ha megszagol- eszembe semmi, s már azt ja, virág illata száll belőle... hittem elhúz, de csak ideIgazán különös, hogy mos- ges lett. Maga ficánkol, mint tanában mily gyorsan változik. éjjelenként érzi is ezt ;<z alakulást. Ha például fülét a párnára szorítja, hallja a szive dübörgését, hallja, amint körbeszalad benne a vér, s ha összeér a lábszára, azt hiszi, rögtön elperzselődik a lepedő ... És reggel mindig észreveszi a változást, amit a tűz végzett ... Most is odaállt a tükör elé. Kalácsba font kontya beomlott, s pár szál haj, akár a vörös szalma, homlokára csüngött. És 6 nézte azt a lányt, akinek az állóra gödröcske mélyült, és a szeme is szürkébb, mint tegnap ... Most izgatott lett, oldalt fordult, úgy fürkészte magát. Minden szép rajta, minden, bár úgy tűnik, a lába kissé vastag ... Szóval,.. nem is vastag, inkább erős, s ha vetése a parkig száll. Ha elmesélné az estet, biztosan belegörbülnének a röhögésbe; de nem látja őket, csak Mamácska, a kicsi, szemüveges lány baktat előtte szomorúan. Utána szalad. — Evezel? — Eh! Mamácska könnyezik. — Képzeld, bemegyek az üzletbe, s kérek egy nylonharisnyát. Az a festett dáma meg fentről sandít rám: "Hát van, fiacskám, annyi pénzed?* Rögtön párás lett a szemüvegem. "Mit — kérdem —, hogy mer tegezni, elvtársnő? Nekem ösztöndíjam van, s ha akarom, tucat harisnyát is vehetek!* — S ezzel eljöttél? — El. csit könnyezett tőle. És ekkor felbukkant a riporter. Kétkedőn nevetett rá: — Dohányzik? — Nem ... — No, vigyázzon!... A cigarettázás gátolja a fog növekedését! ... És bajuszán, mintha csakugyan kávéba ért volna, megcsillant a mosoly. Zsuzsa pedig, mikor az utcán elvált Mamácskától, már nem is hallotta a kislány szavait: — A jegyzetem hozd viszsza, Zsuzsa!... Biztosan bele se néztél még!... E

béd után nyomtatott iratot teregetett a konyhaasztalra. — Mama. szeret? — És ha meghalnék? — Hallgass! — De mégis..; Takácsné szeme ismét ryVVYWVWVWYWYYWYVWyWYV> iaKdC7>ne , £ W könnyes lett. Zsuzsa kunBALINT TIBOR Y c/kíavuikaL •AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/-f — Ó, miért egy aranyhal, elkezdi, viszont nem tanul eleget... — Jaj. te! — Ne izguljon. — Tanulj, Madárkám! — Nyugalom. — Nehogy baj legyen ... — Baj? Haha!... Takácsné vizet csurgatott. a lány pedig belekasmolt a tálba, és míg vállán szaladgált a fény, tovább cipőbe csivitelt. bújtatja, formásabb lesz. Íme, már a papucs is hogy megszépíti! A melle nekifeszült az ingnek, s az egész alakja más lett. Hát még ha felveszi a tüsarkút! Egy kis áhítattal állt, belesimult a tükörbe, aztán felbukkant benne egy ötlet, megemelte a vállpántot, s az Ing mint a kipukkadt hólyag leszaladt róla. Igaz, csak egy villanás volt ez, a kíváncsiság incselkedése, mert utána beugrott a lepedő alé, összekucorodott, és elfödte az arcát... T

izenhét éves s egyetemista ... ö. vajon más ismeri ezt az Örömet, ezt a csiklandó vidámságot? ... Néha vékonyan felnevet, máskor forróság lepi el, s cseng a füleNem, nem lehet el is csüggedne, ha tudná, hogy voltak már, akik ugyanúgy surrantak a tükörhöz, s szívták bőrük virágillatát... Ez az érzés egyedül az Övé, Takács Zsuzsáé. Annyira az övé, akar az anyajegy a lábujjkája tövén ... Ajándék! Mert amióta tud magáról, csak a mama nagy szeme imbolyog fölötte, s azt sz embert, azt a gyaluforgács illatú asztalost — így mesélik —, széthordta a nedves, vérszagú szél: nem ismerték egymást. S most ajándékba kapta ezt az érzést, hogy ne emlékezzék semmi rosszra... És 6 boldog uramisten, oly boldeg, hogy néha eltűnődik: vajon hol van az, aki hozzá fog tartozni? Bizonyára itt lesz közel, tán sokon stl'ampafülü.Ve1 nem; hogf akkor~is ^ot 1 Az Vénkertről elnevezett asztalosnem lehet klampafülű. jaj, f/kJ „vx'víwf éberek bárlarugyárat míndenutt kltun6 üzemként épSv vesze-|ismeí'tfk' A városi tanács' amely fel" Mama! — Figyelek. — Szombaton bál lesz. — Bál? — Igen. És ruha kell, estélyi ruha. Nehogy elfelejtse. Szép. sötétszínű legyeh. Passzent! — De honnan? — Átszabatjuk a magáét. — Az ünneplőmet?! — Azt. — Jó... — És cipő is kell. — Cipő? — Igen. Tűsarkú. — Hiszen van négy pár... — Még vesz egyet. Fizetést kap. ö, maga! Meglátja, milyen lesz az aranyhalacskája! — Mosakodj már! — Rögtön, rögtön. Zsuzsa tíz perc múlva — — félt, hogy elkésik — ideges lett. Fésűt, pirosítót dobált a táskájába, aztán a szekrényen meglátott egy tízest, felkapta. — Elveszem, mama ... — Jaj. ne! — Miért? — Kell celofánra. — Nahát! A lány letette a pénzt, s kiszaladt. Takácsné szeme rögtön elhomályosult. Úristen, nem kellett volna ily gonosznak lennie hozzá! — Zsuzsa!... Rémülten hajolt utána. — Tessék, drága! » Délelőtt a könyvtárban ült, de már kifújta belőle a szél a zsibbadtságot. s röpködnek a gondolatai, nem| is tudja összeterelni őket. óriási falovat lát. meg pajzsokat, s úgy dübörög benne egy verssor, mint a kalapácsütés. Érdekes — gonnem voltam ott én! Megfogta a lányt, s trappolt. Itt a tízes nála, s most elviszi a cukiba, ahol, mint kispárnában a tűk, villognak hátán a tekintetek; hadd pukkadjanak Szabó Olgáék, ha majd elmeséli nekik Mamácska... S azt is lehet (te jó isten!), hogy ott lesz a riporter, aki olyan szépen írt a felvételijéről, hogy mama sírva fakadt. S ha ott lesz. köszön, s a bajusza, mintha kávéba ért volna, fénylik a mosolytól... Leültek. A lányka zavart lett, de Zsuzsa összecuppantotta az ajkát, s kávét kért. A hangja hideg volt, s mig rendelt, a habosrollót nézte. Mert mit neki ezeket rendelni? ... Ahányszor suhogott az ajtó, hideg szaladt át az asztalok felett, s a hangokat megélesítette. — Látod, hogy néznek?... — Nem. Pedig mindenki engem figyel. Jobbról is, balról is súrolnak a tekintetek... Mamácska megkavarta a kávét, és rövidlátón hunyorgott; Zsuzsa nevetett. — Most sem látod? — Nem... — Liba vagy! Belematatott a táskájába, egy cigarettát vett elő, amit az egyetemen tréfából kapott, s meggyújtotta. A füst rögtön mellbe szúrta, egykimmmmmmmm? cogva a papír fölé hajolt. "Édesanyja foglalkozása?* — olvasta. A toll megállt; ő bal kezével átfogta az állát. Csak a tűz duruzsolt, s közben látta a tiszta szobácskát az új blokkház alatt, látta a zománcos vedret, s a mamát köpenyesen. Takarítóaszszony... — ezt kell ideírni. De várjunk csak, hadd Ízlelgesse meg a szót.., És ha megtudják a fiúk? Ijedten összerezzent, bejegyzett valamit, és lefeküdt. A mama plédet terített rá, puhán topogott, a szeme meg-megrebbent. Ó, mennyit duruzsolnak a telepen! Hogy elkényezteti, s már nem is köszön senkinek az' utcán ... Igen, az irigység, az irigység, amiért egyetemre jár a Madárkám! És mama a konyhába ment, nézte, hogy mit rendezzen még el. És ekkor az asztalon meglátta a kiteregetett papírt, mellette a tintát és a tollát. Előkereste a szemüvegét. "Anyja: szövőnő.* Mi ez? Megrázta a fejét. "Szövőnő.* Aztán a szoba felé botorkált, keze még reszketett a kilincsen, de nemsokára már ott állt az ágy mellett, és megrázta a lányt. Kezéből lecsüngött a papír. — Mi ez?! — Nem értem, mama ... — Te, te, te! Rögtön kitépem a hajad! Z

suzsa rémülten bámult rá, de ebben a pillanatban megsejtette: valamit nagyon elrontott. Valamit, aminek a nyomát oly nehéz lesz kitörölni, akár a tintapecsétet a habfehér ruhából. HIDAS ANTAL: LENIN Minket levertek. Fehértisztek kötöttek karóra. És amint megírtad — akasztófák nőttek osztályöntudatianaágunk felett. De egyszer volt már Diktatúra itt! Minden ütés után jobban emlékezünk, minden ütés után jobban tndjuk, mit veszítettünk el, mikor kiengedtük kezünkből a fegyvert. Nem lehet nem gondolni arra, hogy nálunk már állt a kommün. Nem lehet nem látni, hatalmas fejed megfaragva, 1919-ben, Tanács-Magyarország fővárosában. Nem lehet nem hallani, hogy zúg a csepeli rádióállomás március 21-én: »Itt Lenin. , Üdvözöljük a magyar proletárforradalmat!* Akit a légnyomás földhöz csapott és újra beszélni tanul, úgy tanulja újra nevedet, Lenin, a magyar proletariátus. És mondja, mikor a háta fáj, mikor a börtön sok, mikor a kenyér kevés, mondja, emlékezik, Lenin, Terád. A szörnyű fájdalomban Tehozzád búgnak Budapesten a gyárak. Téged tanul kimondani a földnélküli paraszt. És amikor megvillan kezekben a kasza: "Földet, földet már nekünk!* akkor hallani a nevedet, Lenin! "n Sortüzek és akasztófák után, börtönök és kínzások közepett, szenvedések és éhezések alatt mégis újra él a Párt! Egyik üzemtől a másikig, végig a magyar földeken, visz előre a forradalom útján! Lenin! \ Te vagy a harc neve. Az újrakészUlődés. A föleszmélő magyar munkásság Téged néz, Lenin. Odakünn ragyog a nyár, érik a kalász, a gyümölcs. Te vagy a gyűlöletünk vörös zászlajában. Te vagy az éhezők halálraszánáaában. Az üzemi sejtek akcióiban. Te leszel a munkásezredek végső rohamában. Ég a nyár Budapesten! A gyárak fölött Izzik a nap. 4 Hajoljanak hát meg a vörös lobogók előtted, Itenin. Üj indulók harsognak és fenyegetnek. Vezess bennünket a győzelemre! (1925) •as< agg; mm mm mm mm mm mez mm mm m m mm mm mm mm mm mm mm -mm mm.mt< -mm mm * ÉDENKERT hogv is gondolhatott effélére! Hiszen röpködnek körülötte öten is. ő azonban mindegyiket átejti. A jogásznak délutánra ad találkát, ugyanekkor a könyvtár előtt az istennők kedtek. akár Dudáséknál a zenészek feleségei... Jügyeleti szerve volt, folyton dicsérte, ívezetőit lépten-nyomon kitüntette. Meg S

ha eszébe jut" nevetés !íáis érdemelték. Szép és sok árut adtak csiklandozM, átszalad-^népgazdaságunknak, és ami ugyan— intene a - csak nem utolsó dolog, kimutatásaik, sétáló Glpszgyurkát figyeli, trolinaka szeretne hólabdát ijelentéseik, elszámolásaik is minden— 1.11 n.l.rt ' . ''li. _J1J. ....... 1. .._!.„!„ 1 T: ....!.. s kuncog hozzá ... Ismét visszabújt hálóingébe. s a tükörhöz ment fésülködni Vörös kontya rögtön bevilágította a szobát, s a tárgyak elváltak egymástól. 0, ha ő elmenne, elrejtőzne egy kicsit, árnyék feküdne a városon, s a házak összekucorodnának. Mindenki érezné az ő hiányát... A

konyhában kávégőz , u szállt, s mama topogása hallatszott Most kiment őhozzá, megcsókolta, s az asszony óriási szeme, mint két gömb, kék lett. — Ni. Madárka! — Mama, szeret? — o, ó! - — Nagyon szeret? — Nagyi n! — Sírna érettem? gyúrni; de aztán arra gon-tekor példamutatóak voltak. Mire valadol. mégis jobb szigorúnak Smely felső szerv a velük kapcsolatos maradni: ha táskáját a hóna Sóhaját nyilvánította, az már teljesealá szorítja s hunyorog, azjjdésbe is ment. Kotormány, a tanácsemberek rögtön látják, hogypelnök, beszámolóiban már ezért is az reggeltől olvasott, titokzatos jjelső helyen szokta emlegetni az Édenhelyeken járt, ahol nyilak ö kertet. cikáznak. S kontyával ha-jg Nem véletlen hát, hogy amikor a sonlít ls valami görög lány- * korsósboconádi gépállomáshoz gyorsan hoz... Vajon az a bácsi, aki jgfömérnök kellett, Kotormány első gonjön. ismeri-e a hexametert, £ dolata az Édenkert volt. Erre a muns a csirkét cipelő nő hal- jjijkakörre ki is emelte rövid úton az e Afroditéről? ... 0asztalosárugyár ifjú tervezőmérnökét. Komoly akar maradni, $ hiába tiltakozott ez ellen Kóczián, az de eszébe jut megint ag^S^ sovinisztának lennj _ jogász, aki a kónyvtarnéL|mondta ekkor Ruck a tanács ipari osz_ várta, látja sércipősen^tályának vezetője, akit bátor és gyors sétálni, s felkacag. Hű, mi-Akáderkiemelései miatt háta mögött lyen mérges volt! A szeme ijjHó-Rukk kartársnak is neveztek. — villogott, akár a kandúré!íáAz egyik gyárnak csupa kiválósága leBár jönne Kerekes vagy ígyen, a másiknak semmi, ezt lehetetSzabó Olga. akinek a ne->íilenség így tűrni. Meg kell kissé tanulni az elvtársaknak is a népgazdasági szinten való szemléletet. Egyébként is adunk helyette másik embert, akivel igen meg lesztek elégedve. így került oda Faragó, a tanács ipari osztályának korábbi pénzügyi előadója, akit a háta mögött Lefaragónak is neveztek. Az volt ugyanis a szokása. hogy minden tervből eleve 25 százalékot lefaragott. Amikor ezt az egyes szervek kiismerték, mindenesetre 25 százalékkal többet terveztek, hogy /legyen miből lefaragni. Amiatt azonban többen haragudtak rá, hogy két üzemi kulíürheTyiség költségvetéséből kihúzta a székeket, egy moziba nem engedett vásznat felszerelni, és három tehenészetből elspórolta a bikát. — Mire megyünk ilyen emberrel? — így méltatlankodott Kóczián igazgató. — Ennyi erős és képzett ember mellett elmegy egy gyengébb is — mondta Rukk, és hangján érződött, hogy elhatározása megmásíthatatlan. — Egyébként is, nevelni kell az embereket, szokta mondani a tanácselnök elvtárs. — Igaz, erről jut eszembe, legutóbb Pesten, a minisztériumban Hajbók kartárs szólt Kotormány elvtársnak, nem tudná-e pórul járt sógorát, Lopkovicz Bélát elhelyezni. Jó munkaerő, csak van egy kis hátulütője. Most jött ki három év után a börtönből. Az a helyzet vele, hogy nem alakult még ki eléggé a társadalmi tulajdonhoz való érzéke, de megfelelő ráhatással azért nevelhető. — öt ls hozzánk szánja? — kérdezte ijedten Kóczián. — Természetesen. Lopkovicz gyakorlott pénztáros. Mindig ezt csinálta. És mégérted ugye, hogy Haj bóknak a minisztériumban mégsem mondhatunk nemet. Egy ilyen összekovácsolódott kollektíva, mint a tiétek, majd csak megneveli. Az Édenkert pénztárosa úgyis asztalos volt azelőtt, menjen most csak vissza a pad mellé. És, mér ahogyan ez a felső és alsó szervek vitáinál általában a végén történni szokott, Lopkovicz ment a pénztárba, a régi pénztáros ment a műhelybe, az élet meg ment tovább. Az Édenkerttől érkező kimutatások kissé pontatlanabbak lettek, el-elmaradoztak, ebből azonban a tanácsnál senki sem vett észre semmit, hiszen a kimutatásokat jórészt sosem nézik meg, legkevésbé az elnökök. Egy szép napon azonban Rukk megjelent Kócziánnál, kezében levél. — Pajtás, helyet cserélünk — mondta mosolyogva. — Talán hallottad, hogy én két hete idegösszeroppanást kaptam. Az orvos nyugalmat, Izgalommentes életet írt elő. Ezért küldött ide Kotormány elvtárs igazgatónak — ha egyetértesz vele. — Hiszen itt oly jó