Délmagyarország, 1962. április (52. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-03 / 78. szám
VILAa PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Az MSZMP Központi Bizottsága márciusi ülésének határozatai rQ&herto Btnti Szegeden Sportoldal A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 52. évfolyam. 78. szám Ara: 50 fillér Kedd. 1962. április 3. A nyugatiak zsákutcába akarják juttatni a leszerelési értekezletet A második negyedév első munkanapja Megkezdődött a kenderáztatási szezon — Rekorderedmény az íróasztal- és könyvszekrény-gyártásban Ismét eltelt egy negyedév, több darabból álló profil létől kezdve ezt a számot Túl vagyunk az év kezdeti esetében is Természetesen fokozatosan 27-re, illetve 17nehézségein, az üzemek be- eleinte nem ment minden re emelték, és tegnaptól, a lelendültek a munkába, simán, de rövid idő alatt el- második negyedév első napEzekben a napokban külö- jutottak a napi 25 íróasztal jától kezdve folyamatosan nősen felpezsdült a verseny- és 15 könyvszekrény gyártá- ennyit készítenek belőlük szellem: felszabadulásunk, sáig. Március második fe- naponta. 17. évfordulójának megünAz aleppói rádió fontos bejelentése A hadsereg támogatja Szíria és az EAK újraegyesülését neplésére készülődtek a dolgozók. naozA DÉLROST TELEPHELYEIN galmas volt a második negyedév első munkanapja. Hétfőn ugyanis megkezdődött a kenderáztatási szezon egész Dél-Magyarországon. Már régóta várták ezt a napot a rostkikészítő telepek munkásai. Az utóbbi hetekben sokat bosszankodtak, mert a téli időjárás visszavetette őket az áztató gödrökbe. Nem rajtuk múlott, hogy most két héttel később kezdődött meg ez a munka. Amit elvitt az időjárás,, azt pótolni szeretnék évközben. Ebben segíti őket a tavaly épített • vajháti új alagútáztató berendezés, amely most kezdi meg munkáját, Ezzel 25 ezer mázsával nőtt a vállalat áztató kapacitása. Csongrád megyében a vajháti a második ilyen áztató berendezés. Az első már három év óta Eperjesen üzemel. Több évi kísérletezgetés után Sarkadon az idén már üzemi gyakorlattá válik az oxigénbefúvásos áztatásos eljárás. Készítettek egy új befúvó kompresszort. Az újszegedi telepen hétfőn megkezdték egy új szociális helyiség építését. Ha befejezik ezt a munkát, modern fürdő-, öltözőhelyiségekkel rendelkeznek majd a DÉLROST újszegedi telepén nagy volt az Új kiváló és érdemes művészek Kitüntették Kormos Lajost, a Szegedi Nemzeti Színház művészét A Népköztársaság Elnöki Bélának, a Madách Színház Tanácsa hazánk felszabaduló- igazgatójának, Bilicsi Tivasanak 17. évfordulója alkatmából a szocialista kultúra t,ajos jászai Mari-díjas színfejlesztése terén szerzett ki- művésznek, a Szegedi Nemzemagasló érdemeik elismerő- ti Színház tagjának, Gárdoséül a Magyar Népköztársa- nyi László színművésznek, a ság Kiváló Művésze kitüntető Győri Kisfaludy Színház tagcimet adományozta Várkonyi jának, Kiss Manyi KossuthZoltán, kétszeres Kossuth-dí- díjas színművésznőnek, a Majas színművész-rendezőnek, a dách Színház tagjának, SiNemzeti Színház tagjának, a mándy József Kossuth-díjas Színház- és Filmművészeti operaénekesnek, az Állami Főiskola tanárónak. a Ma- Operaház tagjának, dr. Szilágyat Népköztársaság Erde- gyi Dezsőnek, az Állami Bábmes Művésze kitüntető címet színház igazgatójának, Gádor Gábor Miklós Kossuth-díjas István Kossuth-díjas kerászínművésznek. a Madách mikus művésznek, Langer Színház tagjának, Lázár Má- Klóra fotóművésznek, Teván ria színművésznőnek, a Ma- Margit Munkácsy-díjas ötvösdách Színház tagjának, Both művésznek. Bafástyán tanácskoztak a megyei művelődési otthonok igazgatói Kasszem nyilatkozatot adott ki A vasárnapi összetűzések hadsereg parancsnokságának nők nyilatkozatot adott ki. után Szíriában válságosra for- utasításait. Hangoztatja, -az iraki nép es dult a helyzet. Damaszkusz Az aleppói rádió később hadsereg Szíria mellett áll, utcáin tankok és páncélko- egy közleményt sugárzott, hogy elhárítsák a Szíriát leesik cirkálnak és a középüle- amely kijelenti, hogy az nyegetö külső veszélyt«. teket a hadsereg őrzi. Egyesült Arab Köztársaság Az Egyesülj Arab KöztárDamaszkusz és az északi, és Szíria újraegyesülését kö- saság és Irak után Jordánia valamint a közép-szíriai vá- vetelö mozgalmat az ország is segítséget ajánlott fel Szírcsok összeköttetése megsza- egész hadserege támogatja. riának egy esetleges izraeli kadt. Az útvonalakat a kato- Kasszem iraki miniszterei- agresszió elhárítására. (MTI) naság őrzi. Több városból, így Aleppoból, Homsból, Latakiából és Hamaból újabb tüntetésekről érkeztek jelentések. Amerikai hadihajók érkeztek Beirut kikötőjébe » .nn , .. , Hétfőn hajnalban a beiruti Az AFP legfrissebb ertesu- kikötőbe érkezett a hatodik lese .szerint a damaszkuszi amerikai hadiflotta hajóinak radioban felolvastak a szíriai csoportja, köztük a Sahadsereg foparancsnoksaganak közleményét. A közle La£!S,rlycwZi: ti^p^órombolóT" egy ' tank- eg'y7b'n^te"rkedéseiveV'összetiltakozást nyújtottak he az amerikai hadihajók érkezése miatt. A tiltakozásban hangsúlyozratoga repülőgép-anyahajó. a zák, hogy ezt a látogatást az Springfield zászlóshajó, négy imperialisták libanoni és sereg helyesli Szíria unióját valamennyi szabad arab országgal, elsősorban Egyiptommal, feltéve, ha az egyesülés olyan alapokon történik, amelyek szavatolják SzíA SZEGEDI BÚTORGYÁRBAN öröm tegnap, hiszen már mindenki zsebében érezte a nyereségrészesedés reá jutó összegét. Kitűnően dolgoztak a bútorgyáriak 1961-ben. igaz, része van a sikerben a zárt, ciklusos termelési rendszernek és az egy darabból a Hó profilnak is. Végeredményben 26 napi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kapott az üzem. Az első évnegyed az idei eredmények megalapozasa volt. Most nagyobb erőfeszítéseket követelt a jó | eredmények elérése, mivel | nem a tavalyi gyártmányt, ; dezték a háromajtós szekrényeiket, hanem irodabútorokat készítenek. Ennek ellenére 101,3 százalékra teljesítették a három hónap termelési tervét, és összesen 813 könyvszekrényt, 1288 íróasztalt, valamint 510 íróasztalba szerelhető polcot adtak ót a kereskedelemnek. Januárban még 500 háromajtós szekrényt is gyártottak, Á zárt ciklus bevált a Két kulturális rendezvénye is volt vasarnap Balástyán a Csongrád megyei Népművelési Tanácsadónak. Délelőtt a gyermekmunka célja és jelentősége címmel Kiss István, a balástyai művelődési ház igazgatója tartott előadást a Csongrád megyei művelődési otthonok igazgatóinak. valamint a gyermekmunkával megbízottak részére. Ezt követően Virág János gyakorlati foglalkozásokat mutatott be a jelenlevőknek, majd Link Mihály kiskundorozsmai iskolaigazgató a nyári gyermekmunka lehetőségeiről tartott előadást. Délután a klubmunka megyei tapasztalatcseréjét renmeg, amelyen részt vettek Csongrád, Hódmezővásárhely, Szentes és Makó művelődési otthonainak igazgatói, hogy majd a tapasztalatok alapján rendezzék meg a város, illetve a járás klubvezetőinek tanácskozását. A klubmunkáról Horváth Dezső. a Népművelési Tanácsadó tagja tartott előadást, majd ezt követően gyakorlati bemutatókon vettek részt a meghívott vendégekhajó és egy segédhajó. függésben kell viszgálni. A Jóllehet, az amerikai hajó- libanoni nép felháborodottan raj libanoni látogatásáról ítéli el az amerikai hadihamáa- régóta szó volt, az jók jelenlétét, s követeli, amerikai hajók megjelenése hogy a jövőben szüntessék .j„ • a beiruti kikötőben mégis meg az ilyesféle látogatáso™ élénk kommentárokat vált kat. ki. Jól tájékozott körökben A beiruti és a vidéki lapok a látogatást összefüggésbe szerkesztőségebe .sok távirat hozzák a legutóbbi szíriai erkezik Ezeknek kuldd' eseményekkel tiltakoznak a nemkivant a) ., . , és az általános közel-keleti vcndégek ,ato*atása eUen^anAle£f ZJ^lZX helyzettel. A beiruti kikötő környé™bhJnia? £ Mint a beiruti lapok köz- kén a házak falán ilyen telzett ^<za^bad tttztek<< csooWt- lik * város és a környéke írá*ok olvashatók: -amerikai •f lakóinak küldöttsége felke- tengerészek, nincs semmi kereste a libanoni elnöknek és resnivaJótok itt, takarodjaa parlament elnökének iro- tok haza! Le az imperialisdáját, s mussal!« né teszik a múltban elkövetett hibák megismétlését - Az unió kérdését népszavazásra kell bocsátani — jelenti ki a közlemény. Ugyancsak az AFP jelenti, ja, amely Szíria és Egyip tom unióját támogatja, átvette a hatalmat, Aleppóban és az ország északi részében rendkívüli állapotot hirdettek ki. Felszólították a hatóságokat, hogy hajtsák végre az ország északi részében Izrael csapatokat vont össze a szíriai határ közelében Komszomolisták és KISZ-fiatalok baráti találkozása Tegnap délután az Ifjúsági Komszomol küldötteit. El- lista világrendszer országait, Ház klubtermében szovjet mondta, hogy a magyar if- s amely erős alapja a magyar komszomolistákat látott ven- júság legjobbjai, a kommu- és a szovjet fiatalok egyre dégül a KISZ városi bizottsá- nista fiatalok őszinte hálával szorosabb testvéri barátságága. Vidám és meleg hangú- gondolnak példaképeikre, a nak is. latú, baráti beszélgetés ala- komszomolistákra, a szovjet A baráti találkozó, amekult ki a szegedi KISZ-fia- ifjúságra. E hős fiatalság bá- lyen az MSZMP Szeged várotalok: üzemek, intézmények tor képviselői is ott menetel- si bizottsága részéről megjeés egyetemek alapszervezetei- tek a harcosok között tizen- lent Sípos Géza és Törköly nek küldöttei és a szovjet hét évvel ezelőtt, ott voltak Ferenc is, jókedvű beszélgecsapatok Komszomol-szerve- a hazánkat felszabadító szov- téssel, ismerkedéssel ért vézeteinek képviselői között. A jet csapatok soraiban. get. A szovjet komszomolisvendégek szavait nagy figye- Ezután Viktor Tuz főhad- ták megtekintették az Ifjúsálemmel hallgatták a találko- nagy arról a megbonthatat- gi Ház termeit, a könyvtárat zó résztvevői. lan egységről, teslvéri össze- és szívélyesen búcsúztak el A vendéglátók nevében tartozásról beszélt, amely szi- a vendéglátó szegedi kiszeSzabó Lajos üdvözölte a lárd egységbe fűzi a szocia- sektől. Klimov elvtárs a megyében A. B. Klimov elvtárs, a Szovjetunió Fogyasztási Szövetkezetei Központi Szövetségének igazgatósági elnöke, ahol Hunyadkürti Lajos elvtárs, a Csongrád megyei MÉSZÖV Igazgatóságának elnöke és Regőczi István, a MÉK Elnökségének igazga az. SZKP Központi Bizottsá- tója fogadta. A tároló és a gának póttagja, a SZÖVOSZ csomagoló megtekintése V. Kongresszusán részt vett után Szegedre érkez.tek, ahol szovjet delegáció vezetője Klimov elvtárs kíséretével Panák László és Bartolák rövid sétát tett a Széchenyi Mihálv elvtársaknak, a SZŰ- téren, majd ebéd után . a VOSZ elnökhelyetteseinek kiszombori hagymatárolót és kíséretében hétfőn Csongrád csibekeltető üzemet tekinmegyébe latogatott. Első üt- téttc meg. Vacsora utan ja a MÉK szatymazi ősziba- vendégeink visszautaztak Burack-tárolójához vezetett, napestre. , Szíriából a hétfői nap fo- ki. Az ország határai, a repuállomásozó lyamán kevés hír szivárgott lőterek és kikötők továbbra is zárva vannak. A gyülekezési és kijárási tilalom változatlanul érvényben van. Az AFP hétfő délutáni jelentése szerint valamennyi iskolát és egyetemet további intézkedésig bezártak. Nyugati hírügynökségi jelentések szerint jelenleg Szíriában két katonai csoport küzd a hatalomért. Az Aleppóban működő -Szabad tisztek csoportja" az Egyiptommal való egység azonnali helyreállítását követeli. A szíriai haderők damaszkuszi főparancsnoksága szintén az Egyiptommal való kapcsolatok helyreállítása mellett nyilatkozott. A TASZS2 hírügynökség jelentése szerint a Damaszkuszban megjelenő valamennyi újság közölte a szíriai haderők főparancsnokságának felhívását az ország lakosságához. A felhívás megállapítja. hogy a szíriai határok közelében ismét izraeli haderők gyülekeznek. A főparancsnokság felhívja az állam minden polgárát, hogy szükség esetén fegyverrel a kézben verje vissza az izraeli támadást. (Liebroann felv.) Baratsagos beszélgetés. Ismerkednek a komszomolisták és a szegedi kiszesek. Segít'ségül felhasználják a könyveket Mezőgazdasági dolgozók kitüntetése A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek termelésének fokozása érdekében kifejtett kimagasló termelő és irányitó munkásságuk elismeréséül hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából a kormány mezőgazdasági dolgozókat tüntetett ki. A kitüntetéseket hétfőn délután a Földművelésügyi Minisztériumban Losonczi Pál miniszter adta át. Munka Érdemrendet kapott többek között P a p p István, a Békés—Csongrád megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának vezetője