Délmagyarország, 1962. február (52. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-17 / 40. szám

3 Szombat, 1962. február 17. Nem egy ember dirigál, hanem a kollektíva határoz Jó úlon halad a Szegedi Cipőgyár pártszervezete Sokszor elmondottuk már, szerrel lehet hatékony, cél- beszámolót. Alapos helyzet­hogy ahol jó a politikai ját elérő a termelés pártel- elemzés és vita közepette ke­munka, ott a termelésben is lenórzése. El kell azonban rekedett egésszé a H-es alap­szépek az eredmények. Pe- foga<)ni a terv és statiszti- szervezet februári taggyűlé­dig ez csak altalában véve vezetőiének vé- si beszámolója is. mert — igaz. Megesett már. hogy az kal J*®*1? vezetojenek yé- ^ ^^ ^^ üziemi pártszervezet embe- leményet is. amely szerint a mondotta _ „megbukott már rek közötti munkája nem pártvezetőség tagjainak a jö- nálunk az a módszer, amikor volt kielégítő, a tervteljesí- vőben közgazdaságilag is job- csak a párttitkár volt min­tás mégis dicséretesen ha- kénezniök magukat denben a megmondható*. És tedt. De az is előfordult, *»> kel1 képezmok magukat. ^ ^ ^ ^ ^ hogy a kommunisták tevé- A kollektív vezetes munistáknak, mind apárton­kenységében alig akadt ki- legfSbb gyümölcse vetni való, a termelést ille­tően mégis szorít itt-ott a Egy ember gyakran téved­cipő. bet, de a pártvezetőség egé­Hogy a cipőnél maradjun-k, sze csak igen ritkán. Külö­ilyesféle helyzet tapasztal- nősen a pártvezetőségek, újjá- ho^jólismerTk azüzem ösz­ható a Szegedi Cipőgyárban választása óta javult meg a szes problémóit. is. Exportra termel az üzem, kollektív vezetés és a ter­tehát a tervteljesítés rend- melés ellenőrzése. Szőlősi kívül fontos lenne, s mégis Sándor igazgató elvtárs ezt tapasztalható lemaradás, elsősorban a -fiatalításnak* Csak most kezdtük az évet, tulajdonítja, bár ugyanakkor de már közel tízezer pár ci- elismeréssel említette az l-es pővel adósak. Tehetnek róla? alapszervezet titkárát. Márta Erről beszélgetünk a gyár Lajos elvtársat, aki már ré­kommunistáival: Veres Mi- gebb idő óta pfldásan dolgo­hály elvtárssal, a csúcs-párt- zik mintegy 40 kommunista vezetőség titkárával, Holo- élén. Az igazgató úgy látja, vár Ferenc elvtárssal, a 11-es hogy a kollektív vezetés ér­alapszervezet titkárával és vényesülése legjobban agyár másokkal. dolgozóival való szoros kap­Az adósság oka csolatban gyümölcsözik. 0 Sag OKa De nézzük meg talán köze­Keresik, kutatják az oko- lebbről. Csara János elvtárs, kívülieknek, hogy például a 11-es alapszervezet vezetősé­gében is csak egy fő az iro­dai dolgozó, négy pedig fizi­kai munkás. Érthető tehát, A keresetekről Bármerre megyünk, bárki­hez fordulunk, mindenütt *7;~* ",' i re szíves, elismerő szavakat elismeréssel említette az l-es ha]lunk & £rt8zervezetr6L A tervteljesítéssel mégis van­nak bajok, amennyiben töb­ben csak 80—90 százalékra teljesítik a normát. Az elv­társak jól tudják, hogy a fentebb említett gyenge mi­nőségű anyag csak egyik oka ennek. Még nem merik hatá­rozottan kimondani, pedig mind jobban hajlanak affelé, kat valamennyien. Mert itt az úgynevezett aljagépterem- hofiy a ,maRyarázatc>t ^yes ul- iJLre^ Pórthi^imi munkasok anyagi megelege­életképes, kézzelfogható ben dolgozik. Pártbizalmi, munkát végeznek a kom- ismer mindenkit a műhely­rmmisták. A pártszerve- ben, jó szívvel segít, ahol zetektoen a kollektív ve- cgak teheti, s hozzá is biza­zetés elve érvényesül: nem lommal fordulnak mások, egy ember dirigál, hanem a Legutóbb röpgyűlést hívott vezetőség egésze határoz. En- össze a mester és több kifő­nek megfelelően a csúcs- gAst emelt a munkamenettel pártvezetőség egyéves létezé- kapcsolatban. Amikor kérte se óta több alkalommal be- a hozzászólásokat, Csara elv­számoltatta a gazdasági ve- társ rögtön egy pártonkívüli zetóket, de az eredménnyel nem volt elégedett. Még a legutóbbi ülésről sem távoz­tak megnyugvással a párt­munkástársa, rás panaszát Székely And­adta elő. Azt désében kéressék. Az átlag­kereset 1300 forint körül mo­zog a cipőgyárban. De pél­dául a női szakmunkások közt is szép számmal van­nak olyanok, akik a 80—90 százalékos tervteljesítés mel­lett is megkeresik a havi 1500—1600 forintot. Ha ezt összevetik férjeik hasonló, vagy esetleg még nagyobb keresetével, talán azt mond­felszegező gépe rossz és a vezetőség tagjai. A főmérnök legnagyobb igyekezettel sem beszámolt ugyan az 1962-es tud j^jta minőségi munkát év indulásával kapcsolatos végezni. Erre Székely And­nehézségekről, de még min- rás is szót kért és részlete­dig nem tudják, hogy ezután sen jsmertette gépének hi­valóban zavartalanabb lesz-e_ baj£ Az eredmény: azonnal az anyagellátás és javul-e a' intézkedtek a gép megjaví­íeldolgozandó anyag minő­sége. Az okot abban látják leg­inkább. hogy a bőrgyárak fejlődése nem tartott lépést a cipőgyártás fejlődésével. Tehát túl nagy változásra aligha számíthatnak. Legfel­jebb azt szeretnék elérni, hogy zökkenőmentesebb le­gyen az anyag leszállítása, s ne kelljen még aznap cipők­ké formáim azt a bőrt, amely esetleg reggel még a kikészí tőben volt munka alatt Az ellenőrzés hatékony módszere Ezen a vezetőségi ülésen olyan döntés született, hogy a legközelebbi alkalommal megvizsgálják az anyag- és áruforgalmi osztály tevé­kenységét. Nem úgy azon­ban, mint eddig, amikor ta­, „ ,, ... „„„„v. ják magukban: ebből a pénz­ugyaniS,_hogy_ Székéig sarok- ^ ^asan„ megélünk, mi­nek törjem magam annyira. Ez a feltételezés nem lát­szik reálisnak, hiszen ellent­mond annak az elvnek, hogy a végzett munka arányában kapott anyagiak még többre sarkallják az embereket. Mindenesetre a cipőgyár párt-alapszervezetei a jövő­ben nagyobb gondot kíván­nak fordítani az erkölcsi ösz­tönzésre. A kommunisták mintegy 110-en vannak. Bíz­nak erejükben, szívükben, lelkesedésükben és szilárd meggyőződésük, hogy hama­tásáról, s ezt a műhelyben mindenki természetesnek vette. A bizalom jelei Hasonlóan dolgozik Barna István borzoló. Szűcs János szabász és több más kommu­nista is. Tőlük tudjuk, hogy például Csapó Sándor és Ma- rosan megtalálják a problé­róti János pártonkívüli mun- mák nyitját. Hruscsov elvtárs indonéz államférfiakat fogadott Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök Szocsi köze­lében fogadta Umar Dani altábornagyot, az indonéz légierők vezérkari főnökét és Adam Malikot, Indonézia moszkvai nagykövetét. Malik átnyújtotta Hrus­csovnak Sukarno elnök táv­iratát. Ebben Sukarno mély­séges hálájának ad kifeje­zést a szovjet kormánynak azért a nyilatkozatáért, amelyben kifejezésre juttat­ja, hogy határozottan támo­gatja az indonéz népnek Nyugat-lrián felszabadításá­ért vívott harcát. Választások Indiában Pénteken reggel Indiában megkezdődtek az általános választások. A szavazatok összeszámlálását február 25-én kezdik meg és a vá­lasztások végeredményét március első napjaiban te­szik közzé. A világ érdeklődéssel te­kint az indiai választások le­folyása és végső eredményei elé. Indiában — amelynek területe 3 millió 270 ezer 654 négyzetkilométer, tehát körülbelül harminchatszor nagyobb, mint Magyarország — általában öt évenként tartanak országgyűlési vá­lasztásokat A hős város üdvözlete Távirat Ogyesszából, válasz Szegedről a magyar-szovjet barátsági, együttműködési ás kölcsönös segélynyújtási egyezmény évfordulóján Holnap, február 18-án lesz 14 esztendeje annak, hogy a szovjet—magyar békeszerző­dés törvénybe iktatása után alig egy esztendővel újabb szoros szálakkal kapcsolód­hattunk felszabadítóinkhoz. Ezen a napon került ugyanis aláírásra Moszkvában a ma­gyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény. A jelentős évfordulóra éppoly szeretettel gondolnak szovjet barátaink is. mint a magyar dolgozók. Ennek ta­nújele az az üdvözlő táv­irat is, amely Szeged szov­jet testvérvárosából, Ogyesz­szából érkezett a Szegedi vá­rosi pártbizottságra és Sze­ged megyei jogú városi taná­csához. A hős városból kül­dött távirat a következőkép­pen hangzik: "Ukrajna Kommunista Pártjának ogyesszai bizottsága és Ogyessza városi tanácsának végrehajtó bizottsága, va­lamint a város dolgozói nevében köszöntjük önöket és Szeged város dolgozó népét a szovjet—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírásának 14. évfordulója alkalmából. Kívánunk önöknek, drága barátaink, új. nagy sike­reket a szocialista építésben, valamint Szeged és Ogyesz­sza városok, s népeink közötti barátság további erősíté­sében. E. STANYIKOV, A. KOVALENKO, az ogyesszai pártbizottság az ogyesszai városi tanács titkára, A fenti táviratra az MSZMP Szeged városi bi­zottsága és Szeged váro6 ta­nácsának végrehajtó bizott­sága nevében Sándor János végrehajtó bizottságnak elnöke elvtárs, a Szeged városi párt­bizottság titkára és Biczó György elvtárs, a városi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak elnöke hasonlóan meleg­hangú táviratban válaszolt. Tagság és vezetőség f ó kapcsolata az új eredmények alapvető feltétele Zárszámadási közgyűlés a Haladás Termelőszövetkezetben kások rendkívül szorgalma­sak. a gyár vezetősége min­denkor számíthat rájuk. Ter­mészetesen sokan vannak hozzájuk hasonlók — nevü­ket lehetetlen itt felsorolni. S akiknek valamilyen javas­lata, vagy panasza van, tel­jes bizalommal fordul a pártvezetőséghez. A napok­ban is kapott egy levelet a 11-es alapszervezet vezetősé­ge, amelynek írója — nem titkolta kilétét — érdekes észrevételeket tett a munka­Nagy István Az űjszegedi November 7. adottságai szerényebbek, több művelődési otthon nagytér- más szegedi szövetkezet mében gyűltek össze tegnap adottságainál, előzte meg a délelőtt a szegedi Haladás Haladást. Érzi ezt a szövet­Tsz gazdái. Az 1981-es gaz- kezet tagsága is. A zárszám­dasági év eredményeit és ta- a(jási közgyűlésen fel is ad­nulságait vitatták meg zár- tak önmaguknak és a veze­számadási közgyűlésükön. Nem ért el rossz eredményt az újszegedi szövetkezet. Az egy főre eső jövedelem tekintetében — ami a ház­tájin kivül több mint 10 ezer forint lett — második helyen állnak a szegedi termelőszövetkezetek kö­zött. Adottságai, anyagi lehetőségei azonban ennél többre is képessé teszik a Haladást. S abban a tényben magá­ban is van már valami el­gondolkodtató, hogy éppen a Dózsa Tsz, amelynek pedig állami hitel ne rossz föld­be hullott mag legyen? Így fogalmazták meg tiszte­letre méltó önkritikával a tsz-gazdál közül többen a lelkiismeret-ébresztő kérdést S a hozzászólások többsége tőségnek a kérdést: miért tagadólag felelt a föltett kér­csak a másodikok vagyunk, désre. ÉPÍTKEZÉS A GYÁRBAN •tr' • y- y "SJR*? pasztalatlanságból adódóan szervezést és egyes emberek csak jelentést kértek a vizs- munkáját illetően. És az gálandó osztályokról. Ez nem ilyen levelek, vagy szóbeli volt jó. mert a pórtvezetőség bejelentések, jóllehet lényegében kénytelen volt elfogadni, bármit is írtak ab­ban a jelentésben, hiszen előzőleg nem győződött meg az a*atok valódiságáról. Most nemcsak részletes je­lentést kérnek az anyag- és áruforgalmi osztálytól, ha­nem egyúttal a pártszervezet gyakoriak, szemléltetően mu­tatják. hogy a pártszervezet és a dolgozók között igen erős a kapcsolat. Nagy hasznát veszik ennek a mindennapi pártmunká­ban. különsen a taggyűlési beszámolók készítésekor. Ilyenkor a vezetőség vala­is megvizsgálja annak mun- mennyi tagja részletesen is­káját. merteti a munkahelyén szer­Remélik, s mi is remél- zett tapasztalatait és ennek jük, hogy csakis ezzel a mód- megfelelően állítják össze a A szélvihar és Iiőinérsékl elcsöhkenés várható Európa légterében nagyjá­ból ugyanaz az időjárási for­dulat ismétlődik, amit a hét első napjaiban tapasztaltunk. Pénteken ' újabb viharos szelet jelentettek Németor­szágból és több észak-euró­pai államból. Hazánkban ugyancsak a péntekre virra­dó éjszaka érkezett meg a déli-délnyugati irányú szél. Ennek hatására Sopronban már 10 órakor, Budapesten 11 órakor havazás kezdődött, 14 órára az egész ország te­rületére kiterjedt a havazás. Rendkívül erős havazást je­lentettek Debrecenből. Nyír­egyházáról, Szolnokról és Kecskemét vidékéről. A ha­vazás előreláthatólag szom­batra megszűnik, a hideg — elsősorban az éjszakai fagy —- erősödik. hogyan előzhetett meg ben­nünket a Dózsa Tsz, mi az oka a reméltnél gyengébb eredményeinknek? Csejtei Pál, pártszervezeti titkár bevezető szavai után Fodor István, a tsz-enöke tartotta meg az igazgatóság beszámolóját az elmúlt gaz­dasági év eredményeiről és tanulságairól. A jól összeál­lított, tartalmas beszámoló részletesen és tényszerű pon­tossággal taglalta a szövetkezet ter­melési eredményeit, a ter­melékenységi és gazdasá­gossági mutatószámokat, s kiterjedt a szövetkezet éle­tének minden területére, e területeken fölvetődött prob­lémákra is. Elemezte a hi­bák, hiányosságok okait is, Azok világították meg jól a problémák okát, akik — minta példásan mértéktartó felszólalásában Simon János — a jiibák magyarázatát a szövetkezet vezetői és a szö­vetkezet tagsága közötti jó kapcsolat, termékeny együtt­működés hiányában látták. Simon János hangsúlyozta, hogy ő és vele együtt a tag­ság nagyrésze, jó szakem­bernek, hozzáértő gazdasági vezetőnek, jó elnöknek tartja Fodor Istvánt. A baj az, hogy az elnök és vele együtt a vezetőség többi tagjai is nem törődtek eleget a tagság gondjaival, nem fordultak meg elégszer az emberek között. Mostanában sokat válto­zott már ez a helytelen ve­ez az elemzés azonban sajnos zetési gyakorlat. De még nem nem bizonyult eléggé mély- eleget. Még mindig nem fog­rehatónak, az okokat min­den oldalról megvilágító ön­kritikus kritkának. Mert nemcsak a rossz idő­járás és nemcsak a szövet­kezet tagsága egyrészének rossz munkafegyelme okozta például a 788 ezer 495 fo­rintos kiesést a növényter­tesztésben. S nemcsak a volt állatgondozó, Németh János rossz munkája veze­tett az állattenyésztésnek 215 ezer forintos lemaradá­sához. Vajon, hogy gazdálkod­tunk azzal a 20 milliós ál­lami támogatással, amit kaptunk a szövetkezet gazdaságának fejlesztésé­hez, s amiből 10 milliónyit elengedett államunk? Va­jon eleget tett-e azért a szövetkezet, hogy ez az lalkozik eléggé a vezetőség a tagság javaslataival, ami aztán lelohasztja a szövet­kezet gazdáinak kezdemé­nyező készségét, alkotóked­vét is. Többet, még többet kell törődnie a Haladás ve­zetőinek a tagsággal, többet kell találkoznia velük akár közgyűléseken, akár kinn a szövetkezet földjein. Ez a vélemény kristályo­sodott ki ezen a nagyon ta­nulságos zárszámadási köz­gyűlésen, s ha a Haladás tsz tagsága és vezetősége ezután egyképp levonva a következtetése­ket összefog a feladatok megvo­lósításában, az ideinél jobb eredmények sem maradnak el. P. L. I Állandóan építkeznek a Szegedi Ruhagyárban. Üzemépü­leteket alakítanak át, új műhelyeket építenek. Már hosz­szabb idő óta folyik a portaépület emeletráépítése. Rövi­desen befejezik a munkát, s az új helyiségekben kap he­lyet az orvosi rendelő, a műszaki klub, valamint a KlSZ-eservezei Befejeződött a Mai par asz vitája az ENSZ-ben A Politikai Bizottság csü­törtökön befejezte egyik leg­fontosabb napirendi pontjá­nak, az Egyesült Államok el­len emelt kubai panasznak vitáját. Több ázsiai és afrikai or­szág megszavazta a szocialis­ta országokkal és Kubával együtt a határozati javaslat- ne szavazott. nak azt a pontját, amely bé­kés rendezést sürget Kuba és az Egyesült Államok között. A határozati javaslat többi pontjának szavazásra bocsá­tásakor az afrikai és ázsiai országok zöme tartózkodott, nyugati tömb pedig eile-

Next

/
Thumbnails
Contents