Délmagyarország, 1962. február (52. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-13 / 36. szám

5 Kedd, 1908. február 11 Év végi számvetés rúzsai Kiss Imre Tsz-ben Komócsin Zoltán elvtárs is részt vett a közgyűlésen Miért korszerűtlen egy tegnap épült új iskola? Egyseerii története van an- Ekkor, 1960 márciusában Tény, hogy a modernség }e­nak, hogy a Gagarín nevét született meg a gondolat, gyében épült iskolát elhagy ­... , ...viselő legmodernebb szegedi hogy az épület udvarra eső ta már a korszerűség. Poll­megye nak ellenére, hogy az elmuU, Altaiénos iskoianak. amely a részében, egy alkalmas be- technikai műhelyek kelle­Kolozsvári téren épült és szögelésben, műhelytermeke' nek! Kérdés, hogy ezzel le­1959-ben adtak át rendelte- és mosdóhelyiséget kell épí- het-e addig várni, amíg a tésének, nincsenek politech- teni olyan épületrészt, hwwadik ötéves tervben nikai műhelyei. Ebből ítélve amely az iskola építési stf- „„,. az a látszat, hogy ez a Meg- lusába tökéletesen beleillesz- ™ld ™Uenf ^ nap- épült modern iskola kedik KISZ-fiatalokból álló még modernebb, nyolc tan­máris korszerűtlen, s csupán tervezőbrigád társadalmi termes Iskola, s amelyből kacsalábon forgó technikai munkában vállalta az építé- bizonyára már nem "felejtik csoda amelyen az idő túl- siprogram és terv ki„ a'politechnikai műhelye­szaladt, mert szoszennt ve- sét. A programhoz hozzájá- , ve: nem kapta meg benne rult. aláírta az iskola terve- Ket­az őt megillető helyet a zőmérnöke is. A városi ta- A várás és átmenetiség bi­munkára nevelés fontos tan- nács művelődésügyi osztá- zonvára nem tesz jót, sem az ,ar*yö' lya maradék beruházásból lbkolán«k, tanulóinak — és százezer forint értékű . . társadalmi munka hozzáadó- 8kik P*d,« munkások gver­sával — támogatta az épí- mekel a valamikori proletár Tény, hogy ezt az iskolát tést. Csakhogv nem volt ki- Móravárosból. S ezt így is 1956-ban tervezték, amikor vitel ezé. Végre Hódmezővá­a politechnikai oktatás, mint sárhelyen vállalkozó is a gyakorlati életre nevelés akkdt. De csak úgv. hogv fontos eszköze, nem volt , „ . ,' ínég szé!« tárgyadalrtif ügv. 1900 december régére mind­Amikor viszont az Iskola el- össze 150 ezer forint értékű.— L— késztilt. már határozott tö- munkát végez el. Est meg- j rekvések születtek arra néz- állapodéiban is rögzítették fvJAPI RENDEN: Most vetettek számot ta- pártbizottság titkára is. An­eelyi munkájukkal és a szegedi járás egyik leg- gazdasági évben — külöobö­Végibb termelőszövetkezeté- ző okok miatt — nem tud­nék. a nizsai Kiss Imre Tsz- ták megvalósítani terveiket, nek gazdái. A zárszámadó igen bizakodó volt a hangu­közgvűlésen részt vett Ko- lat. A szövetkezet 178 tag­mócsin Zoltán elvtárs, az jának képviseletében többen MSZMP Politikai Bizottsá- felszólaltak és hangoztatták, gának póttagja, a Népsza- hogT i<JM nagVon komolyan ITtJ^^Tt U vonniok az elköve­zsa István elvtárs, a járási tett hibák tanulságost. Lépést akartak tartani Ezer holddal no a fűszerpaprika területe a második ötéves tervben A fűszerpaprika palántázá- mentes szegedi fűszerpap­sának gépesítése után — rika, amely már megoldott prob- amplv aírai a j<j tulajdon­iéin a — érdekes elgondolás saggfil rendelkezik, hogv megvalósításán fáradoznak a gvor$an kiheveri a gyakori termeltető vállalat szakem- ejerni 7?anást, a jégverést.. , , , , , berei. Tavaly például a Zákányszék j ve-.hogT" 8 Politechnika ok- Teljes építési terv azonban kell nézni, amikor büszkél­kedünk ezzel az új iskolával. Lódi Ferenc Sikeres bemnfatkozás Sikeresen mutatkoztak ba új műsorukkal a szegedi szö­vetkezeti kulturális csopor­tok szombaton este a cipé­szek Cserzy Mihály utcai művelődési otthonában. Aa» énekkar sok száma közül a régebben tanultak tökéletes előadásra értek meg. de ör­vendetes volt hallani az új magvar szerzők, valamint a baráti népek szerzőinele nagyszerű kórusműveit is. A nagv múltú szegedi ktisB kórus ÍR jól szerepelt. Ga­ramszegi József karmester munkája és dr. Korányi Ele­mérné zongorakísérete szín­vonalas előadást nyújtott. A színjátszók és szavalók hu­moros előadása tarkította a műsort, amelynek vezetője Katona András, a Szegedi Nemzeti Színház művésze. A vidám szórakzást a Fodrász KTSZ lánczenekara tette még színesebbé. i,*.—.éi,... Mén község határéban pusztított A szegedi körzetbe Idén ^ nyar, jégveré$ után azt hitték, hogy teljesen tönkre­mentek a palánták. Három hét múlva azonban úgyszól­ván teljesen kiheverték a nö­A szedési idényben a Sorok- vények * károsodást s új sári Tangazdaság bocsát levele* sarjadtak. Az ugyan­majd rendelkezésre olyan csak szegedi gépet, amelyen a szedők először kísérletkeppen ki próbálják a betakarítás bizonyos fokú mechani­zálását is. kényelmesen, ülve helyez­kednek el s a paprikabokor­hoz érve. ládákba rakják a termést. Ez a munka nagy könnyebbséget jelent, mert a derékzsibbasztó, kimerítő hajlongást, a sorok közti jár­kálást megszünteti. Egyelőre csak egy-két nagyobb közös gazdaságban alkalmazzák a szedőgépet s amennyiben megkedvelik és megszokják a tsz-ek, ugyanúgy elterjed mint a palántázógép. neniesitésű K 567--es bőventermó és magas festéktartalmú fajtát nagyüzemileg is kipróbálják az idén. tatása tantárgy legyen az úl- nem volt. csak program talános Iskolában. Ezzel a ame]y«t * bank nem vehet követelménnyel úgy akart figyelembe, különösen, ha lépést tartani ez új iskola egyik évről a másikra át­igazgatósága, hogy az épület menő beruházásról van szó. pincehelyiségét. rendeztette be a fa- és fémmunkák ok- A tárgyalások után tatására A pincében viszont Tárgval!isc,k és húzódozá­hamarosan feltört a talajvíz. gok utfa végü, |g kűtba amely kimosta a műhelye- ^ a7 iskola műheivépitő­ket. Az első szocialista évszázad Scelt Nearing amerikai szociológus nyilatkozati A híres szegedi Mseernö­véay termesztését tovább fejlesztik a második ötéves tervbe®. 1965-ig, az eddigiekhez ké­pest legalább ezer holddal nő a terület. Már az idén is jelentős az emelkedés: a múlt évi 5800 hold helvett 6500 holdra kötöttek szerző­dést. A legnagyobb paprika­szeged-mthálytelekl Oj Élet Termelőszövetkezet, ahol — a közös és háztáji földeket együttvéve — ötszáz holdon terem majd paprika. Azt is tervezik, hogy ötven hol­dat öntözni fognak. A« uralkodó fajta továbbra fe a 47—25-ö» csípósség­sének ügye, s az arra fordít­ható pénz elvándorolt más­hova. Az Iskola vezetői pe­dig mindent megtettek, de sajnos azóta sincs politech­nikai műhely. Azaz, hogy »van«, mert erre a célra el­vették a napközi otthon ebédlőjét és a tornaterem szertárát. Fából vaskarika. Nem okos dolog erre a cél­ra elvenni olyan' termeket szintén elsőrendű szerepet játszanak az iskola életében A szükség azonban bont ezesetben. Se ott Nearing én felesége véleménye szerint a enoeia­Helen Nearing. neves aime- Hzmust építi, de nem a rikai szociológusok, akik az marxizmus—leninizmus ezel­Orezágos Béketanács vendé- lemében, geiként tartózkodnak ha- — Ha mostani kórútunk­zánkbart. hétfőn a Magyar ról visszatérünk New York­Sajtó Házában újságírókkal ba — mondotta a továbbiak- amelyek találkoztak. Beszámoltak ló- ban Scott Neering — tíj togatásuk céljáról. s kérdé- köm/vet írok. amelynek ci­sekre válaszoltak. Elmondot- me: -Az elsó szocialista év­iák: század. Tudom, hogy ismét • torvenFt — Másodízben járunk Ma- akadályokba ütközöm, hiszen Mert mi mást csinálhatná­gyarországon: először 1956- Amerikában, ahol nemrég nak? ban töltöttünk néhány napot még nagyhangon hirdették Budapesten, akkor ÍR. most a XX. század — amerikai ré-ra-^-rré va rá -o .lis a szocialista országokkal évszázad; megállapításom. uÍSS*!. JMSfF4!,S ismerkedtünk. 1958-ban ha- hogy korunk, s a jövő a szo-• zatértünk és a szocialista or- ciatirmusé, bizonyos körttk­szágokról írott könyvünk bői nagy ellenkezést vált megjelenése után megvonták majd ki. Az amerikai évszó­útlevtlünket, amelyet csak zad mítosza ugyanis mind­most kaptunk vissza. Akkor ^^ 10_12 évig tartotta a Szovjetunióról és a népi . .. . Kínáról számoltunk be. de fenn mA«at- 8 aíut4n- ^P8" J vándorlés és megtűri vehdé­ismertettünk néhány olyan szocializmus sikerei miatt, j geskedés mennyire jő, azt országot is, amely vezetőinek megbukott. Politechnikai műhelyek kellenek Eljárhatnának az iskola ianulói a szomszédos Móra Ferenc, vagy a Hámán Kató Általános Iskola műhelyébe politechnikára. Hogy ez a A VIDÁM PARK ' döntsék el az illetékesek ülő barna szemét. Kicsit durcásan, lehajtott fejjel, őszinte sajnálkozással mondta: — Kár, hogy nem aludtunk együtt. — Nerh rajtam múlott. — Tudom. — Most már mindég}-. Még fél év és elviszlek haza. Magvarországra. Bemész egy kórházba és ..és majd szép lakást szerzünk Budán. — Ne beszéljünk erről. — Majd írok, mindennap írok: — Jó. — Anyám nagyon szeret téged. — Én ls szeretem. — Miért vagy ilyen furcsa? Kedvetlen? .,. — Nem tudom. Én.., azt hiszem, Iván... nem is tu­dom. hogy mit hiszek. — Kis buta. — Maradjunk csöndben. Üljél a sarokba. Az öledbe teszem a fejem ... ­A, vonat robogott, tompán kattogtak a kerekek tee... teá ..." tee ... teá. Kényelmesen ringatta Bauert. Cinke sze­me alig rebbent. Figyelmesen nézte a fiút, szótlanul, mint aki most úgv emlékezetébe akarja vésni arcának minden vonását, hajtincsét, szempillá.iát, hogy örökre megőrizze, va­lami varázslatos szent kép módján. Kifenbb kigombolta u fekete inget. Kivillant barna bőre. • kék. selyem kombinéja félrecsúszott a mellén, hagyta . . . szemérem nélkül. -Később váratlanul megszólalt, halkan, mintha önmagához beszélne. —• Ilven érzéssel még soha nem szerettem. Bauer nem válaszol!. Glulietta folvtatta. — A lelkem, testem, mindenem a tiéd... örülök, hogv a tiéd. * — cinkém. én ... — Ne szóljál..;. Szeretem az okos fejedét, hűséges sze­medet fin is mondhatnék ... Betapaaztotta a száját. — Nőgyógyászatból apámnál vizsgáztál, május végén Beszélgetett veled anatómiai kérdésekről? — Igen — Tudod, mit mondott rólad otthon? — Nem tudom. — Azt mondta, hogv ez a magyar gyerek rtágy értéke lehetne az orvosiudománvnak. — Miért csak lehetne? ven. *on. Nem tudom. Nem is tudom, hogyan értette apám Ha sikerülne a szándékom... Gyerekes, titkos ter­A paralizls? Az. Ha sikerülne, milliókat mentenék meg a vtlá­— Pedig megtalálnád. — Találnám? — Te tudós, kutatótípus vagy. — Még nem tudni. Lehet, hogy minden csak illúzió. — Az élet.., Bolondos Illúzió, olyan amilyennek föl­fogod — Na. nem egészen ígv van. Glulietta váratlanul fölült. Megigazította ruháját, hajét s közben a jegyvizsgáló is beszólt: — Padova. Megnézte a menetjegyeket és tovább ment. A gyors las­sított. Újra szemben álltak egymással, s Bnuár előtt ismét teljesen érthetetlen okból Glulietta szeméből kibuggyant a könny. Próbálta megemberelni magát, de nem sikerült ... hangosan zokogott és hisztérikusan bugyborékoltak belőle a szavak: — É-des kis fiiam isten veled ... iisten veled. — Giulietta! Mi bajod? Nézte a fiú csodálkozó-sajnálkozó tekintetét. — Mert örökké mész. rohansz.".. az idegeid — korholta komolyan Iván. A vonat csikorgó fékezésnél, utolsó rándulással megállt. Cinke megtörölte a szemét, próbált uralkodni elszaba­dult érzésein. — isten véled — súgta és csókolgatta Bauer száját, sze­mét. arcát.. Mégegyszer köszönt: — isten veled. Szót sem várva kilépett a fülkéből, végigsietett g fo­1 vonón. A vonat végén fekete inges lányok és fiúk gyüle­keztek, ötös sorokba. Feszes vezényszavak csattantak- s né­hány perccel később katonás léptekkel indultak a fekete ingesek, az állomás épülete elé Bauer mélyen kihajolt az ablakon, figyelte Giuliettát. tekintetével kereste a fekete ingesek tömött soraiban, zsebkendőjét lengette, de közülük nem fordult feléle senki. A menetelő oszlop elhaladt az ál­lomás épülete mögé. A vonat lassú mozgással gördült ki a pályaudvarról. (Folytatjuk) A Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának kezde­ményezése a Szegedi Vi­dám Park megt.eremtésére több mint egy éve szüle­tett. A javaslatot — mint ismeretes — felkarolta a váro6i pártbizottság, a vá­rosi tanács, a a kezdemé­nyezés általános helyeslés­re talált a lakosság köré­ben. A feladat közhasznú és szép: társadalmi össze­fogással és munkával ki­alakítani, s fokozatosan fej­leszteni a Vidám Parkot. Már tavaly is több dolog történt, amely jelezte, hogy a kezdeményezés — ha ki­csit vontatottan is — a megvalósulás útjára kerül. Az üzemek, vállalatok dol­gozói a Vidám Parkhoz több játék, eszköz elkészí­tését vállalták. A park ja­vára a lakosság fo'fintjait is adta. Az ízléses felaján­lási íveken, amelyet ugyan­csak társadalmi munkával a szegedi nyomda készített el, tavaly 85 ezer forin­tot "jegyeztek- a város la­kói. Ezzel együtt a park megteremtéséhez a kerüle­tek dolgozói — a népfront kerületi bizottságainak út­ján — 15 ezer óra társadal­mi munkát Vállaltak. Mind­ezeket indulásként. Most — amint erről is beszámoltunk lapunkban — a városi tanács végrehajtó bizottsága kijelölte a Vi­dám Park helyét. A Vidám Parkot Móravároson építik fel. a Tolbuhin sugárút vé­gén, a 11-es kórházzal és a textUművekkel szembeni területen. Különben koráb­ban több elképzelés volt arra, hogy hol legyen a Vi­dám Park. Ennek eldöntése időbe került — talán ki­csit hosszúra is nyúlt —, s így nem kezdődhetett a tényleges munka. A fő azonban, hogy most már majd végezhetjük a park megteremtését. A népfront, városi bizott­sága. valamint a kerületek néöfronthlzottságni most a Vidám Park ügyével új­ből erőteljesen foglalkoz­nak. A népfront városi bi­zottsága hamarosan létre­hozza a Vidám Park akció bizottságát. Ez a bizottság — amelynek tevékenységé­ben szakemberek is részit vesznek — összehangolja, szervezi a társadalmi tevé­kenységet a Vidám Park építésére. Az üzemekben a vállalásoknak megfelelően készülhetnek a park külön­féle eszközei. A park terü­letén a földmunkák meg­kezdéséhez természetesen megfelelő időjárás szüksé­ges. Mire azonban eljön a jó idő, készen kell állni a munkára. Erre szükséges felkészülni, és ezért ilyen Irányban ls intézkedéseket tesz a népfront, együttesen a városi Jan4cc8Rl- A vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottságának utasításara a tanács illetékes osztályai hozzákezdenek a Vidám Parkkal kapcsolatos rende­zési tervek készítéséhez. 8 összeállítják a költségve­tést is. Jogos lehet a kérdée, hogy a Szegedi Vidám.Park — amelyben elsősorban a gverekek, de a felnőttek is kedves szórakozást talál­nak — mikor kezd "UzemeL nl"? A rendelkezésre álló összeg mellett függ ez a társadalmi munka mérté­kétől ls. Az eddig mutatko­zó társadalmi munkaválla­lás alapján adott a lehető­ség. hogy már az idén -üzemelni" kezdjen a Vi­dám Park. Ez azonban az első. de igen jelentős lépés lenne. A parkot azután év­ről évre tovább építjük, fejlesztjük. A tervek sze­rint á harmadik ötéves terv közepére készül el tel­jes egészében az új létesít­mény. Az erőteljes társa­dalmi összefogás, munka azonban rövidítheti ezt a határidőt. Jelenleg azonban az a. legfontosabb, hogy — amint az Idő engedi -— megkezdődjék a munka a Vidám Park megvalósítá­sáért. a Iltos rárművezetők közlekedési tanács előtt A szegedi járásbíróság közlekedési tanácsa ismét több ittas gépjárművezető Ügyét tárgyalta. Az ügyek­ben a következő ítéletet hoz­ták: Ezer forint pénzbüntetésre ítélték SzŰes József. Sándor­falva, Brassót utca 51. szám alatti -lakost, a Szegedi Gőz­fűrésZ géplakatosát, mivel nagyobb mennyiségű bor fo­gyasztása után. ittasan in­dult motorkerékpárjával ha­zafelé. Hatszáz, forint pénzbünte­tésre ítélte a közlekedési ta­nács Csík Mátyás Szeged. Hunyadi tér 11. s2ám alatti lakost, a Szegedi Falemoz­gyftr dolgozójót. Csík Má­tyás jogosítvánnyal setó ren­delkezik. miután egvik is­merőse motorkerékpárját ja­vította. Újszegedre ment mo­torkerékpáron. Útközben be­tért egv ismerőséhez, akinél bort is fogyasztott, majd it­tas állapotba n Ismét motor­kerékpárra ült. Nyolcszáz forintba került az a három féldeet tömény­szesz Csorba Ernő Hódme­zővásárhely, Zsdénov tér 15. szám alatti lakosnak, amely­nek elfogyasztása után mo­torkerékpárt vezetett

Next

/
Thumbnails
Contents