Délmagyarország, 1962. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-20 / 16. szám

3 Csütörtök. 1962. január 18. Szegváron felavatták az ország legkorszerűbb rostkikészítő üzemét Amikor 1961 utolsó negyedévében teljes lendülettel munkához láttak a Délrost kőművesei, lakatosai, szerelői, hogy újjáépítsék a vállalat szegvári rostkikészítő üzemét, csak nagyon kevesen gondolták, hogy januárban már termelni kezd a gyár. Amíg építkeztek az új helyen, addig a régi üzemben dolgoztak. Nem is akárhogyan. Az éves tervet 105 százalékra teljesítették. Ezen belül decemberben, amikor a szerelőmunka hajrájában tartottak, 112 százalékos teljesítést értek el A gyors építés „titka" Pénteken, tegnap délelőtt ünnepségre gyűltek össze a szegvári üzem dolgozói, a vállalat vezetői. Eljöttek szegvárra a minisztérium képviseletében Farkas Károly, a Kender-Lenipari Igazgatóság főmérnöke, Kézdi Árpád, a Könnyűipari Minisztérium beruházási csoportvezetője. Ott voltak a testvérvállalatok küldöttei, Nagy Lajos, a Tiszarost főmérnöke, Tulkán István, a Nagylaki Kenderfonógyár igazgatója. Részt vett az ünnepségen Kovács István, az MSZMP szegvári bizottságának titkára is. A törőüzem ajtajában kifeszített nemzetiszínű szalagot Farkas Károly iparági főmérnök vágta el, majd ünnepi beszédében a többi között megállapította: — Nem sok mondanivaló van itt, hiszen ez a gyár, ha nem is tud beszélni, mégis nagyon sokat "mond". Szép ez az üzem és reméljük, hogy jó termelési eredményeket is érnek majd el a benne dolgozó munkások. A vállalat dolgozói nevében Béres Sándor igazgató vette át az új üzemet. Beszédében elmondotta: rövid hónapok alatt épült fel a gyár, és e gyors építés titka az volt, hogy egyet akartak a minisztérium, valamint a párt helyi szervei, s az építő- és szerelőmunkások. — örülünk — állapította meg —, hogy a mi vállalatunk területén épült fel az ország legmodernebb kenderkikészítő üzeme. ígérjük, hogy ez az üzem további fejlődésének alapját a maga munkájával teremti meg. Szélesítik az országutat A KPM Közúti Üzemi Igazgatósága az idei országűt-korszerűsitesi program keretében az 526-os számú, Szeged—Kiskunhalas közötti műút közel hét kilométeres szakaszát szélesíti. A Szegedtől számított 17-es kilométerkő után egészen a 24 kilométeresig már megkezdték az előkészületeket. Hatszázötvennyolc útszéli eperiát számoztak meg: ezeket kivágásra ítélték. Ugyanis e szakaszon az országutat két. és fél három méterről hat méterre szélesítik, 6750 méter hosszan. Az országút korszerűsítése közel egymillió forintba kerül. Képünkön: Bordány és Üllés között vágják az útszéli eperfákat. Nincs por A minisztérium képviselői ezután jutalmakat adtak át az építésben kitűnt dolgozóknak. Amikor elhangzott a munkakezdést jelző éles csengőberregés és Nobik József né elhelyezte az első kévét a törőgép garatánál, szinte minden jelenlevő várta, hogy a gépek fölött megjelenik a rostkikészítő üzemekre jellemző porfelhő. De azt hiába várták. Ellenben a gépek sok és szép kóccsomót adtak. Szinte egymást érték a kis csomagok, de a szállítókocsira kevés jutott belőle, mert minden vendég fogott egyet s vizsgáltatta, milyen készáru kerül ki a gép hengerei közül. Látva a szép elsőosztályú árut, csak nézték a mindenttudó és — pormentesen dolgozó gépeket. — Kenderkikészítő üzemeink átka a por — mondotta Nagy Béla. a Nagylaki Kenderfonógyár üzemvezetője. — Itt nincs. Hiszem, az itt felépített üzem alapja lesz annak, hogy két éven belül kidolgozzuk a kenderkikészítés tökéletes technológiáját. Pozdorjamentes áru Farkas Károly, az iparigazgatóság főmérnöke, amikor kezébe vette az első rostcsomót, maga köré gyűjtötte a vezető szakembereket, SÍ ezt mondotta: — Lám, már mi is tudunk pozdorjamentes árut készíteni. Ezt kell megvalósítanunk minden üzemünkben. Azután látva a gépek jó munkáját, azt kérte a Délrost vezetőitől, ha az ország más üzemeiben szükség lesz jó szerelő szakmunkásokra, adják majd kölcsön azokat a lelkes embereket, akik ezt az üzemet létrehozták. Mindjárt be is mutatták öt a Tyitov szocialista brigád jelenlevő vezetőjének és tagjainak, akiknek oroszlánrészük volt abban, hogy a szegvári gyár megszületett. — Ez igen, ez aztán modern üzem — mondotta Kutiván Rezső, a Beruházási Bank Csongrád megyei igazgatója. Osztották véleményét mindannyian, akik jelen voltak a szép gyáravató ünnepségeri. S joggal áll az új üzem bejárata fölött a felírás: "Nálunk legfőbb érték az ember Kidolgozzák a technikumi képesítővizsga új rendszerét Hazánkban 69 ipari jellegű technikum nappali, esti és levelező tagozatán ötvenezren tanulnak. A technikumi képesítő vizsga új rendszerén most dolgoznak a Művelődésügyi Minisztériumban, ahol ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást adták: — Az új rendszer azért szükséges, mert a végző technikusoknak eddig a képesítő vizsgán a gyakorlatból mármár kiveszőben levő feladatokat is meg kellett oldaniok. Az. idén a Könnyűipari Minisztérium és a Nehézipari Minisztérium felügyelete alá tartozó néhány technikumban — egyelőre kísérletképpen — első ízben változtatnak a képesítő rendszeren. A negyedik évfolyamos hallgatók szakdolgozatot készítenek, amelyre a műhelygyakorlatokon készülnek fel. A szakdolgozatnál minden képesítőzőnek lesz bírálója. A bíráló figyelemmel kiséri a technikusjelölt munkáját, hogyan végzi el az összefüggő feladatokat. A ru házati iparban például egy öltöny elkészítését, a ruhaanyag szilárdságtani, minőségi vizsgálatát. A képesítő vizsga új rendszerét a kísérleti tapasztalatok alapján dolgozzák ki és vezetik majd be a techniku\mokban. (MTI) Oobi István látogatása Heves megyében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagja pénteken Heves megyébe látogatott. Felkereste a gyöngyössolymosi Mátra Termelőszövetkezetet. Érdeklődött az elmúlt évi eredményekről és az idei tervekről, majd folytatta útját Gyöngyöstarjánba. (MTI) A% SZKP XXII• kongresszusa és mindennapi pártmunkánk M

indjárt elöljárójában leszögezzük, hogy nem a befelé forduló, önmagáért való pártmunkáról kívánunk értekezni. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa ezt a fajta "pártmunkát", mint értelmetlen és hasznavehetetlen rosszat elvetette, aminek az MSZMP tagsága is tiszta szívből örül. A kommunizmus építőinek kongresszusán elhangzott beszámoló — ha szabad így mondani — szinte a szánkból vette ki azt. hogy a pártmunka nem más, mint eleven érintkezés a néppel, s a kommunista számára nem lehet ennél érdekesebb és fontosabb dolog. A vezetők, vagy a pártmunkások csak akkor méltók tisztségükre, ha mindennap, reggeltől estig fáradhatatlanul küzdenek a dolgozók alapvető érdekeiért. Igen, ez oly egyszerűen hangzik, mint a kétszerkettő. De hogyan is fogjunk hozzá? Különösen ott tapasztalható tétovázás, illetve ott teszik fel ezt a kérdést, ahol korábban az átlagosnál jobban eluralkodott az utasítgatás bürokratikus módszere. Ott, ahol mindenekelőtt nem érvekkel győzték meg és nevelték az embereket, hanem — azt gondolva, hogy helyesen cselekszenek — egyszerűen "kiadták az ukázt". Ez egyszer s mindenkorra megszűnt. Nemcsak a XXII. kongresszus szelleme tiltja az adminisztratív eszközök alkalmazását a pártmunkában, hanem az élet is ellent áll neki. Bizony nem egy vezetőségválasztó taggyűlésen a felszólalók a párttitkár fejére olvasták az ilyen eseteket, az új vezetőségnek pedig útravalóul adták a lenini normák feltétlen tiszteletben tartását. Vagyis: nem tűrik már az emberek a hatalmaskodást, előbb-utóbb panaszt tesznek ellene, s követelik sérelmeik orvoslását. Helyesen cselekszenek. Ez nem valamiféle liberalizmus, nem a kommunisták lejáratását jelenti, hanem éppen ellenkezőleg: a kommunisták, a pártmunkások tekintélyének oltalmazását azáltal, hogy nem engedjük a hibákat egyes elvtársaink magatartásában sem elhatalmasodni. V

annak, akik azt "feszegetik" mostanában, hogy miért kötelező miránk az, amit az SZKP XXII. kongresszusa határozott. Ilyesmiről szó sincs. Ránk, magyar kommunistákra nem kötelező az SZKP Szervezeti Szabályzatának betartása. Kádár János elvtárs Központi Bizottságunk nevében félreérthetetlenül leszögezte, hogy mi senki másnak, csak népünknek, munkásosztályunknak vagyunk felelősek azért, amit cselekszünk. Más kérdés azonban, hogy mi helyeseljük, magunkénak is valljuk a szovjet elvtársak új, jól bevált módszereit a pártmunkában. Miért? Nincs ebben semmiféle hajbókolás. Egyszerűen arról van szó, hogy mi egyrészt nem tartjuk szégyennek az olyan hallatlanul nagy tapasztalatú párttól tanulni, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja, másrészt bebizonyítva látjuk saját pártunk régebbi, rossz módszereinek teljes csődjét. Aligha tévedünk tehát, ha ezek után azt mondjuk: aki az űj szovjet módszerektől, vagyis a végre tiszta fényben ragyogó leninizmustól félti a mi pártunk sorsát, az valóiában fél a tömegektől, az lényegében ma sem veszi komolyan, hogy a párt csak (Somogylné felv.) Ankét a textilexportról Az ipar és a külkereske- ból kitűnt, hogy a magyar delem képviselői pénteken a árukivitelnek csaknem tíz textilipari dolgozók szak- százaléka textiruházati cikk. szervezetében megvitatták a A vilaS csaknem valamennyi textilexport fokozásával kap- táján' 84 országban viselnek _ magyar kelméből varrt ru: csolatos feladataikat. hát A textilexport 1958 óta i Az ankéton elhangzottak- 40 százalékkal emelkedett. eszköz a munkásosztály és népünk kezében hatalma megtartása és végső célja elérése érdekében. H

át lehet egyet nem érteni a XXII. kongresszus bölcs és humanista megállapításaival? Csak néhány részletet ragadjunk ki a beszámolóból. "A pártmunka lényegében társadalmi tevékenység területe. s tevékenyen részt venni benne minden kommunistának kötelessége". Tehát akik teljesen önként, szabad elhatározásból vállalták a harcot a párt célkitűzéseinek megvalósításáért, azoknak elemi kötelességük dolgozni az egész társadalom (nem egy szűk .Kéteg vagy csoport ) érdekeiért. Egy másik idézet ugyanonnan: "Mélységesen szeretni kell az embereket, a velük való eleven foglalkozást". Ezen mi azt értjük, hogy nemcsak "hivatalból" kell foglalkozni a hozzánk fordulók ügyével. gondjával, hanem a magánéletben is, ha egyáltalán szabad kommunisták magánéletéről — így elválasztva — beszélni. Nagyon jól megértette ezt például a Szegedi Nyomda Vállalat üzemi párttitkára, aki nem ismeri azt. hogy "csak munkaidő alatt". Már hetek óta kilincsel a szomszédjában lakó Molnár Istvánné szövőnő ügyében, akit lelkiismeretlenül beteg állapotban küldtek haza a kórházból — ki tudja, milyen okok miatt. Van ebből valami egyéni haszna az illető párttitkárnak? Semmi az égvilágon. A becsülete, a lelkiismerete azonban azt diktálja neki, hogy járjon végére az ügynek. Ez a legkevesebb, amit dolgozó társáért megtehet, s mindennél többet jelentene számára, ha a szerencsétlen asszony igazságát kijárná. T

ermészetesen lehetetlen a nap minden percét szó szerint az emberek között tölteni. A párttitkárnak. a pártvezetőség tagjának százféle ügyek és gondok nyomják a vállát. A fiatal káderek nevelése, a tagés tagjelölt-felvételek, a termelés pártellenőrzése, a pártoktatás, a népnevelői munka — ez mind megannyi konkrét elvégzendő feladat és nem is szabad egyiket sem elhanyagolni. Fontos azonban, hogy végső fokon mindig a pártszervezet területén dolgozók érdekében fáradozzunk. A munkaverseny szervezése és a termelékenyebb munkára serkentés tipikus kommunista munka és azt sem nehéz belátni, hogy ez a társadalom és benne az egyén felemelkedésének elengedhetetlen feltétele. Meglátni és szóvá tenni a gazdasági vezetés fogyatékosságait — ez szintén a pártszervezetre vár, mert a javak zavartalan termelésének biztosítására, vagyis végső fokon életünk további javítására irányul. Vagy nézzük a kétfrontos harcot. Vajon nem társadalmi érdek-e, hogy ne térjünk le most már soha többé az egyenes lenini útról se jobbra, se balra? Dehogyis nem. Egész népünknek érdeke, hogy oda nézhessünk végre, amiből élünk, a mindennapi munkára, ne vonják el figyelmünk jelentékeny részét a különféle elhajlások örökös helyrehozáséval kapcsolatos személyi kuriózumok. A

kommunista példamutatás fontosságát kezdettől fogva hangsúlyozták a párt vezető szervei. Komoly és megszívlelendő követelmény ez. Valahogy úgy kellene mindenkinek felfognia, mint a seprűgyár egyik munkása, Terhes Sándor elvtárs, aki legutóbb is hasznos takarékossági javaslattal állt elő. Munkatársai egyetértettek vele. hogy a hulladék cirokszakállt is dolgozzák bele a seprűbe, de ne csak "vállba", tömítésnek, mint eddig, hanem hosszában, az anyag pótlásaként. Annak az embernek, aki a párthoz tartozónak vallja magát, így vagy úgy, ki kell magasodnia a többi közül. De nem olyan értelemben, hogy lenézi társait, azt képzelve, hogy őt a piros tagkönyvecske különbbé teszi. Szó sem lehet róla. Csakis a feltétlen becsületesség, az erkölcsös, puritán élet, a műveltség, a szerénység. a többletmunka, az elvhűség és lenini forradalmi magatartás stb. — ezek a jellemvonások különböztethetik meg a kommunistákat a pártonkivülicktől. Mi. kommunisták, nem vagyunk különb anyagból gyúrva, mint mások — verjük ki a fejünkből ezt az ábrándot —, csak éppen többet vállalunk a közösség gondjaiból, mint a párthoz nem tartozók, csak éppen többet kell törődnünk önmagunk művelésével és mások tanítgatásával. Akiben tehát megvannak ezek a pluszok és az illető úgy gondolja, hogy nem fárad bele az emberek problémáinak szakadatlan intézésébe, az már elmondhatja magáról, hogy kommunistává nevelődött. Az ilyen elvtársat bármelyik alapszervezetben felveszik a párttagok sorába. M

ert nagyon-nagyon nehéz a kommunisták dolga. Elszánt harcot kell folytatniuk — mint a XXII. kongresszus meghirdette — az állami fegyelem megsértői ellen, akkor is. ha a személy, akiről szó van, esetleg • .16 ismerősük. A nyerészkedéssel és semmittevéssel szemben mindenekelőtt a kommunistáknak kötelességük kérlelhetetlenül fellépni. Aki elkötelezte magát a forradalom ügyének, az tanúsítson tapintatot és figyelmet az emberek iránt, mert a dolgos, alkotó milliók ezerszeresen megérdemlik a türelmet és a fáradságot. Legyen a kommunista odaadó a párt és a nép ügye iránt, mert ha másként cselekszik, mert ha a fejébe száll a dicsőség, abban a pillanatban felmérhetetlen károkat okoz. Gorkij mondotta, miközben nézte a Dnyeprogesz vízierőmű építésénél a víz alatti robbantásokat: "Milyen nagyszerű lenne, ha az emberi társadalomban is el lehetne ilyen robbantással tüntetni minden zátonyt, minden idejét múlt sötét, barbár dolgot. A társadalom átszervezése azonban nehezebb, bonyolultabb: verejték és lelki szenvedés nélkül nem megy...« V

erejték és lelki szenvedés! Hány és hány elvtársnak volt már ebben része Szegeden is, amikor például a dolgozó parasztságot kellett a réginél biztosabb, szövetkezeti útra irányítani, amikor tapasztaltuk, hogy olykor a legkézenfekvőbb igazság elfogadásáért is úgyszólván közelharcot kell vívni. De nem szabad soha belefáradnunk a munkába. Ha néha-néha egy kicsit Don Quijotéhoz hasonlítunk is, ez csak látszat. A valóság az, hogy előbb, vagy utóbb bizonyosan ki kel az általunk elvetett mag, s a dolgozók mindenütt megértik a leninizmus igazságát. Ezért kell a pártmunka eredményességét egy-egy terület tényleges eredményén lemérni, mert ez mutatja, hogy a pártszervezetnek mennyire sikerült a tömegek figyelmét a legfőbb tennivalókra összpontosítania. Nagy István (