Délmagyarország, 1962. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-04 / 2. szám

3 Csütörtök. 1962. január 4. A lakosság érdekében Bírálat és érzékenység Kerületi tanácselnökök az 1962-es év terveiről Évről évre szebb lesz Szeged. A kerületi tanácsok a lakosság bevonásával építik, csinosítják a várost. A külvárosok utcáinak hepe-hupás kőburkolatait lassan, de fokozatosan aszfaltutak váltják fel, az elhanyagolt terekből pedig, több helyen, barátságos játszótereket varázsolnak. 1962 is sok szép terv valóra válásának éve lesz. A tervekről így nyilatkoztak lapunk munkatársának a kerületi tanácsok elnökei. Magasabb költségvetés — Munkánkat ahogyan az elmúlt években, az idén és jövőre is egy nagy cél irányítja: a tanács tömegkapcsolatainak szélesítése — mondta Vincze Antal, a III. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. — Kerületünkben — és ez nem túlzás — a községfejlesztési terv készítői és kivitelezői maguk a választók. A tanács és a lakosság közös munkája eredményeként a községfejlesztési és felújítási tervünket évről évre túlteljesítjük. A társadalmi munkákkal megtakarított összegek új kutakban, utakban és egyéb létesítményekben realizálódnak. — A tömegkapcsolat szélesítése. a tanács valamenynyi választott tagjának és az apparátus dolgozóinak egyaránt feladata. Az idén költségvetésünk — a tavalyihoz viszonyítva — kétmillió forinttal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy több út, park, kút épül, jobb lesz a közvilágítás. Különösen jelentős az emelkedés a felújítási tervnél. A tavalyi 1.5 millióval szemben az idén 2 millió 240 ezer forint ez. A felújítási terv elkészítésénél figyelembe vettük a lakosság kérését és a sürgős, kisebb munkák elvégzésére tavaly javító brigádot hoztuftk létre és terveink szerint a brigádot 1962-ben is foglalkoztatjuk. — Még csak a tervekről beszélünk, de a kerület lakossága máris jelentkezett társadalmi munkára. Számítunk is erre a nagyszerű erőre. A költségvetésünkben 400 ezer forintot irányoztunk elő a Bem tábornok utca és a Hattyas sor aszfaltozására. A legutóbbi tanácsülés már határozatot fogadott el, hogy e két út aszfaltozásánál a társadalmi munkások által megtakarított összeget a Borbás utca gyalogjárdájának aszfaltozására fordítjuk/ Az idén is érvényben van az az elv, mely szerint a megtakarított pénzt abban a körzetben, utcában használjuk fel, melynek lakossága aktivan kivette részét a közös munkából. Egymillió útépítésre az I, kerületben Mison Gusztáv, az I. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke az 1962es év legfontosabb feladatairól azt mondta: — Községfejlesztési tervünkkel és költségvetésünkkel olyan feladatokat igyekszünk megvalósítani, melyek a lakosság széles rétegeit érintik. A lakásproblémán kívánunk segíteni, amikor biztosítottuk a feltételeket Újszegeden egy új utca létrehozásához. Tervünk szerint ugyanis a Déryné és a Fürj utcával párhuzamosan új utcát nyitunk, ezt közművesítjük, vízzel, villannyal, csatornával látjuk el, s aszfaltutat építünk. Az elképzelések szerint az OTP ebben az új utcában 25 négylakásos társasházat épít. Ehhez hasonlóan 14 lakásos tásasház építését is tervezzük, ugyancsak Újszegeden —már közművesített területen — a Balfasor tanácsi rendelkezésű telkén. — Az elmúlt években gyors ütemben építettük gyalogjárdáinkat, utainkat. Ezt az ütemet idén is folytatjuk. A tervek szerint a Petőfi Sándor sugárutat újítjuk fel, ezen kívül sor kerül a Széchenyi tér harmadik szakaszának rendbehozására. Központosított villomoseceroia-eliátás valamint az Odesszai körút építésére. Az idén lényegesen nagyobb gondot fordítunk a gyalogjárdák rendbehozására. Korábban éven-! ként 600 ezer forintot fordí- i tottunk erre, az idén egy j milliót. Minden évben — | terv szerint — egy földes utat aszfaltoztunk, vagy köveztünk. Az idén csaknem teljesen felszámoljuk az I. kerületben a földes utakat. — A községfejlesztési terv elkészítésénél a gyermekekre is gondoltunk. A Dózsa György téren nemcsak korszerű játszóteret alakítunk ki, hanem a környék gyermekei részére kisebbfajta sportpályát is építünk. Ugyancsak új idei tervünkben az oktatási intézmények felújítása. Korábban ugyanis szétapróztuk az összeget, igyekeztünk minden iskolának juttatni valamit. Az idén egyetlen iskolát, a Dugonics utcait újítjuk fel, s erre 400 ezer forintot fordítunk. Előtérben Petőfitelep problémái A II. kerületben egy jelszóval lehetne jellemezni a munkát: -Arccal Petőfi telep felé*. A Petőfi telepi munkákról így nyilatkozik Lacsán Mihály tanácselnök: — Petőfi telepről több mint 6 ezer munkás jár Szeged különböző üzemeibe. Régi kívánságunk teljesült az itt lakóknak, amikor autóbuszjáratot indítottunk. Ez azonban, mint ismeretes, igen nehézkes, hiszen nincs megfelelő út. Ezért úgy határoztunk, hogy az autóbuszjárathoz megfelelő utat építünk. Ez — előzetes számítások szerint — mintegy 16— 18 millió forintba kerül, tehát világos, hogy egy év kevés a megvalósításhoz. De 1962-ben megkezdjük ezt a munkát. A tervek szerint a Szilléri sugárutat, a Szamos utcát és Petőfi telepen a 11-es utcát, majd a telepen keresztülvezető kövesútat aszfaltozzuk. — Elképzeléseink szerint a többéves munka első szakasza már az idén megvalósul. A Szilléri sugárútat a Petőfi telepi 11-es utcáig, a jelenlegi autóbuszmegállóig, aszfaltozzuk. Ehhez természetesen a lakosság segítségét is kérjük, s a Hazafias Népfronttal közösen tanácstagjaink már megkezdték a társadalmi munkák szervezését. — A kerület lakosságának sok éves kérését teljesítjük az idén: befejezzük a Hóbiárt basa utca aszfaltozását. Ezzel kapcsolatban különböző híresztelések terjedtek el a kerületben. A lakosság megnyugtatására közölhetem, hogy a Hóbiárt basa utca mindkét oldalán aszfalt gyalag járda lesz. Ugyancsak aszfaltozzuk a Szatymazi utcának azt az oldalát, ahol tavaly az üzletház épült. Egyenlőre csak tervek még ezek, de olyanok, melyek a város lakosságának támogatásával ez évben valóra válnak. A Szovjetunió európai részén — 5,6 millió négyzetkilométeren — mííködő minden villamosenergiát termelő erőmüvet egyetlen óriási rendszerben fogtak össze. Ennek a hálózatnak központi vezérlőtermét mutatja be képünk P

árt- és állami életünknek lassan szinte attribútumává válik az élénk eszmecsere, a visszahúzó és előretörő erők rendszeres összecsapása. A hibák és a visszás jelenségek ostorozásának szükségessége manapság nemcsak hivatalos deklarációkban jut kifejezésre, hanem munkás hétköznapjaink gyakorlatában is. Mióta nem "bocsánatos bűn« a bírálat megtorlása, mióta bumerángként üthet vissza a hátmögötti »mószerolás* — azóta tömegesen jelentkeznek a negatív jelenségek elleni szenvedélyes fellépések. Van még etekintetbe* javítanivaló. Az emberek többségét azonban nem is igen kellett agitálni, bátorítani véleményük nyilvánítására, mert az utóbbi időben, különösen pedig az SZKP XXII. kongresszusa után megértették: nálunk is végképp' befellegzett mindenféle basáskodó, diktatórikus módszernek. Akadnak még sajnálatos kivételek, de a nép tapasztalata és egyre növekvő öntudata bizonyára ezeken a helyeken is rövid idő alatt rendet fog teremteni. És ha egyik napról a másikra nem is, de egy bizonyos idő múlva feltétlenül jótékonyan érezteti majd hatását az a tény, hogy a dolgozók nagy közössége mindjobban "ezerszemű-* felelős ellenőrré növi ki magát. Ezekről a kérdésekről mindennap szó esik a szegedi üzemekben, hivatalokban és intézményekben is. A dolgozók — párttagok és pártonkívüliek — számtalan hasznos észrevételt tesznek ilyenkor, s maga az a tény, hogy tömegesen vesznek részt a vitában, mutatja, hogy alapjában egészséges nálunk a légkör. A bírálat megélénkülésével párhuzamosan azonban mintha az emberek érzékenysége is megnőtt volna. Jó dolog ez mindenképpen. Azt mutatja, hogy ma már legtöbben nem tűrnek el mindenféle légből kapott rágalmat és támadást, hanem megkövetelik a tárgyilagosságot. Kerékkötője ez a szabad véleménynyilvánításnak? Itt-ott igen, általában azonban már nem. A körültekintő, jószándékú bírálat igénye teljesen jogos és mindenkinek elemi kötelessége, hogy alaposan tájékozódjék, mielőtt szóvá tesz bizonyos fonákságokat. Ezt többnyire már nem úgy fogják fel közéletünkben, hogy csak száz százalékos igazságokat lehet napfényre hozni, különben baj lehet belőle. Ellenkezőleg: megértik, hogy a bírálat szabadságának egyik elengedhetetlen tényezője a tárgyilagosságra való becsületes törekvés. Emiatt a nyíltszívű, őszinte tömegek már nem húzódnak vissza a bátor szókimondástól, hiszen valójában mindig azért hadakoztak, hogy nyílt kártyákkal játsszon mindenki, illetve ne túlozza el a valóságos helyzetet. Az utóbbi időben ez tapasztalható több termelési értekezleten, sőt a vezetőséget újjáválasztó taggyűléseknek is ez volt egyik jellemzője. Úgy véljük, az ok igen egyszerű. A dolgozók többsége már meggyőződött róla, hogy az igazmondásért nemhogy nem törik be az ember fejét, hanem éppen ellenkezőleg: megköszönik neki éleslátását, s azt az erényét, hogy nyilvánosságra hozta a kijavítandó hibákat. Ahol még nem így van, ott az eddiginél bátrabb kiállással kell megteremteni az egészséges légkört. C

sak a rosszindulatú "kritikusok*, másszóval a rágalmazók érzik, hogy nálunk bealkonyodik a szabad véleménynyilvánításnak. Az ilyenfajta egyének azt értették és azt értik ma is a kritika és önkritika szükségességén, hogy felelőtlenül szórhatják a valótlanságok özönét másokra, s őket ezért a súlyos bűnért semmi bántódás nem érheti. Nos, ennek véget vetettünk mindörökre. Mióta megszűntek a titkos személyi anyagok; mióta a vezetők rögtön szembesítést és bizonyítást követelnek a "fülbesúgóktól* és a "jólértesültektől*; mióta párt- és állami életünkben alapvető erkölcsi normaként követelik meg a nyílt őszinteséget — azóta szembetűnően megcsappant például a névtelen bejelentések és feljelentések száma. Más kérdés, hogy olykorolykor a jogos bírálatra is érzékenykednek egyesek. És gyakran kommunisták, jó elvtársak is akadnak közöttük, akik valószínűleg maguk is nemegyszer szót emeltek már az ellenvélemények kifejtésének szükségessége mellett, és gyakorlati intézkedéseik is tanúsítják, hogy érzik ennek jelentőségét. Az egyik szegedi üzem párttitkára például azt vette túlságosan a szívére, hogy a pártmunka irányításának fogyatékosságait kifogásolták. Az észrevétel igaz, tehát jogos volt, mégsem volt képes olyáh álláspontot elfoglalni, hogy inkább köszönet jár a bírálatért, mintsem neheztelés. Azt szoktuk erre mondani, hogy igen, igen, emberi gyengeség az ilyesmi. Csakhogy ezzel nem szabad elütni a dolgot, mert ha valaki — különösen vezető beosztásban — az igazmondásért is megharagszik, úgy ez már valóban visszarettenthet a kollektívában többeket is attól, hogy viszolygás nélkül rámutassanak a negatív jelenségekre. Es itt tolakszik előtérbe az a kérdés, hogy milyen módon bíráljunk? Szükség van-e arra, hogy kifogásainkat mintegy selyempapírba csomagolva tálaljuk, mondván, hogy jaj, nehogy az érintett személy rosszul értelmezze. A minap az egyik szegedi színművész gyötrődött ezzel a problémával, mondván, hogy szerinte kár is kísérletezni egyes emberek nevelésével, mert csak a bosszút érleljük bennük. Talán mondanunk sem kell, hogy ez — még ha konkrét tapasztalaton alapul is — kissé kényelmes, s talán megalkuvó álláspont. Mert lehetséges ugyan, hogy valaki túl érzékenyen, sőt sértődötten reagál hibái feltárására, ez azonban nem jogosít fel senkit arra, hogy elnémuljon és olyan elavult szólásokat eresszen meg, hogy "ne szólj szám, nem fáj fejem*. Az igazság gyakran elevenünkbe vág (és jó is, hogy így van, különben könnyen elengednénk a fülünk mellett), mégsem mondhatunk le róla, ha egyrészt komolyan meg akarunk menteni egy embert a bukástól, másrészt következetesek akarunk lenni a káros jelenségek felszámolásában. N

álunk nincsenek ellenzéki pártok, amelyek — hogy úgy mondjuk — "kipécéznék* politikai és gazdasági életünk hibáit. Nincs is rájuk szükség, hiszen a kommunista párt a kommunista társadalomba kívánja felemelni népünk millióit; s ebbeli törekvésében ezeknek a millióknak a támogatását élvezi. Arra azonban elengedhetetlenül szükség van, hogy a dolgozó tömegek naponta meglássák, észrevegyék és személyek érzékenységére való tekintet nélkül szóvá tegyék akár a termelésben, akár az emberek magatartásában előforduló' visszásságokat. Ez előrehaladásunk nélkülözhetetlen motorja, hajtóereje, amely egyben elejét veszi mindenféle elbizakodottságnak, illetve annak az öntelt felfogásnak, hogy mi most már problémátlanul haladunk végső célunk felé. Ez súlyos tévedés. Dolgozóinknak, mindenekelőtt a közösség érdekeiért harcoló kommunistáknak kell az ilyen "problémátlanság* ellen fellépniük. N. I. A Termelőszövetkezeti Tanács Csongrád megyei tagjai A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány kinevezte a Termelőszövetkezeti Tanács tagjait. A tanácsban Csongrád megyét Kiss Tamás, az eperjesi Ifjú Gárda Tsz elnöke, Balla János, a cserebökényi Népszabadság Tsz elnöke, Matók István, a vásárhelyi Szántó Kovács János Tsz elnöke, Mágori Sándor, a makói Úttörő Tsz elnöke és Négyökrű Antal, a rúzsai Napsugár Tsz elnöke képviseli. Öt frátoi kislány uLlág.g.0. megy öt keleti szépség elhatározta, hogy egy világkörüli utat rekordidő alatt bonyolít le. Szerencse, hogy a modern technika feltalálta a repülőgépet, így valóban 50 óra és 25 pere alatt tehetnek meg egy 29 417 km-es távolságot. A hazájukat népviseletben népszerűsíteni óhajtó lányok Tokióból indultak el az Északi Sarkon keresztül Koppenhágába, onnan pedig Indián keresztül vissza Tokióba. Felvételünk a düsseldorfi repülőtéren készült. Bal-ól jobbra: a fülöpszigeti, a thaiföldi, a japán, az iráni és a pakisztáni szépség.