Délmagyarország, 1962. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-25 / 20. szám

fsíttörtBk. l<ww. tonuár SS. 2 „Védőőrizetbe vették" Gizengát A Reuter-iroda jelentés® mazáat, annyi azonban kitu­sierint Gizengát abból a kül- dódott, hogy Ghenye, a jelen­városi épületből, ahol "házi légi belügyminiszter nem volt őrizet alatt volt«, átszállttól- hajlandó aláírni az okmányt. ták a l*opoldville melletti Mint annak idején Lurnum­Bünza katonai táborába, és bőt, most Gizengát is Mobu­»védőőrizetbe« vették. tu-katonák hurcolják meg A Reuter úgy értesült, hogy Abban a katonai táborban az átszállítást az állambizton- ugyanis, amelybe Gizengát sági hivatal rendelte el. Ed- szállították —, mint a Reuter dig még nem lehetett megál- írja —, »Mobutu tábornok lapitaril, hogv személy sze- leghüsegesebb katonai állo­rint ki irta alá a meghatal- másoznak(MTI) A távozó vietnami ügyvivő búcsúlátogatásai Rónai Sándor, az ország­gyűlés elnöke. Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese és Péter János külügyminiszter búcsúlátogatáson fogadták Nguyen Van-Hong-ot, a Vi­etnami Demokratikus Köz­tarsasag távozó budapesti ideiglenes ügyvivőjét. (MTI) Negyven afrikai és ázsiai ország álláspontja is: Angola jogosult a függetlenség elnyerésére As ENSZ •közgyűlése folytatta az angolai kérdés vitáját Az Egyesült Nemzetek tát, valamint a lengyel—bol- döntés értelmében kinevez­közgvülése kedden folytatta gár határozati javaslatot is. féle azt. a 17 tagú különleges az angolai kérdés vitáját, amalv Portugállá ellen bizottságot, amelynek fel­Az ülésen negyven afrikai szankciók alkalmazását kö- adata a határozat végrehaj­és ázsiai ország határozati veteli. tásának ellenőrzése. javaslatot nyújtott be, »,.,,„. . amelynek értelmeben a köz- Különleges bizottság A bizottság tagjaivá a gyűlés Angolát jogosultnak Szovjetunió, az Egjesült Al­jelentené ki a függetlenség Monaai Szlim. az ENSZ- lamok, Anglia. Lengyelor­elnyerésére, es felszólítana tözg.vulé* elnöke kedden ki* szag. India, Etiópia, Mali, Portugáliát..' hogy Angolában jelentette, hogy n kózgvűlés Jugoszlávia, Kambodzsa, Tu­tegye lehetővé szabadon vá- altal 1981 november 27-én nisz. Ausztrália. Olaszország, -a gyarmati népek és orszá- a Malgas Köztarsaság, Szíria, gok részére adandó fiigget- Tanganyika. Uruguay és Ve­lenségröl szóló határozat nezuela képviselőit nevezték megvalósításáról* elfogadott ki. (MTI) lasztott politikai intézmé­nyek (elállítását. Intézkedést! A határozati javaslat fel­szólítja Portugáliát az An golában alkalmazott elnyo­mó intézkedések haladékta lan megszüntetésére, köve­teli valamennyi angolai poli­tikai fogoly azonnali szaba­donbocsátását és felszólítja az ENSZ 17 tagú különleges bizottságát, amely a gyar­mati népeknek adandó füg­getlenség kérdésével foglal­kezik, hogy sürgősen tár­gyalja meg Angola függet­lenségének kérdését. A ha­tározati javaslut felszántja az ENSZ tagállamait, tagad­janak meg minden olyan se­gítséget Portugáliától, ame­lyet az Angola népének el­nyomására használhatna fel A vitában felszólalt Fran­ee Spanyolországénak kép­viselője, aki nem átallotla kijelenteni, hogy Portugália Angolában -szent küldetési* teljesít, -elősegíti az ország fejlódesét*. A portugál kormány elítélése Az ázsiai és afrikai orszá­gok által benyújtott határo­zati Javaslat mellett szólalt fel a Mongol Népköztársa­ság képviselője, aki megál­lapította, hogy e határozati javaslatban számos olyan pont van, amely megogye­zik a Bulgária és Lengyel­ország által benyújtott ha­tározati javaslattal. A Mnn­gol Népköztársaság küldött­sége felszólít minden olyan országot, amely a gyarmato­sítás felszámolását kívánja, hogy támogassák a Bulgária és Lengyelország, valamint az afrikai és ázsiai országok által benyújtott határozati Javaslatokat. Mauritania küldötte fel­szólalásában szintén elítélte a portugál kormány Angolá­ban folytatott fajirtó politi­káját. Követelte, hogy Por­tugália azonnal változtasson e/.en a politikán. Mauritania küldöttsége felszólította a közgyűlést, hogy egyhangú­lag támogassa az afrikai és ázsiai országok határozati javaslatát. Az indonéz küldöttség ve­zetője rámutatott arra. hogv a portugál gyarmatosítók angolai terrorjukkal csupán uralmuk meghosszabbítására törekszenek. Az indonéz kül­döttség — mondotta — tá­mogatja az afrikai és ázsiai országok határozati javasla­Az első munkás-paraszt népi állam védelme minden német hazafi kötelessége Az NDK-ban bevezették az általános hadkötelezettséget Ismét bombák robbantak Párizsban A francia kormány tehetetlen az összeesküvőkkel szemben Egyre több az OAS áldozatainak száma Algériában Keddről szerdára virradó merénylet áldozatának teme- kávéházakat, mozikat este éjjel ismét kilenc plasztik- tésén tömeges részvételével het órakor bezárták, egyes bomba robbant a francia fő- ' fejezze ki egységes S2emben- főútvonalakon beszüntettek város különböző pontjain. állasát a fasisztakkal. az autóforgalmat. Az európai­Az OAS merényletei első- Algéria városaiban kedden lakosság az OAS felhívása­sorban a Francia Kommu- 20 merényletet követtek el. nak megfelelően kilobogozta nista Párt tagjai és .» A hivatalos jelentés szerint házalt az algíri barikád-la­Kommunista Párt politika- 14 személy vesztette életét, zadás mai második évfordu­jat támogató haladó gon- 31 ped'8 megsebesült. Az ál- lója alkalmabol. dolkodású személyiségek csaknem m.nd al- ^ Algér|ában rpn()kí_ vili feszült a helyzet az arab és az európai lakos­ság között. gériaiak, akik az OAS autós-merénylői­nek sortüzétől estek el. vagy az utcákon lincselték meg őket a fasiszta tamadók. Algírban az európai negye­A kedd esti órákban Al- dekben levő üzemek 20 000 ponti Bteottíagi * tagjának ?<rb"n- Oranban és Bone- arab munkása sztrájkba lé­iati„ ban eleibe léptettek a főkor- pett, mert eletük veszelyez­mányzósag által elrendelt tetése nélkül nem tudnak el­rendóri intézkedéseket. A Jutni munkahelyükre ellen irányultak. Bomba robbant E. Petit tá­bornok, Sza,ina megyei sze­nátor, valamint Louis Bail­Iot városi tanácstag, a Fran­cia Kommunista Párt Köz­A Német Demokratikus ben békeszerető szocialista Köztársaság Népi Kamarája Német Demokratikus Köz­társaság létezik* — mondot­a szónok. •Az a ..véleményünk-—— együttélése*. Majd hozzá­fűzte: nem szabad azonban szerdán dr. Johannes Dieck­mann elnöklétével ülést tar­tott, A Népi Kamara egv- fa hangúlag elfogadta az általá­nos hadkötelezettség beveze- J„*»„ U tésóröl szóló törvényt. Mint m0nd«tu Hoffmjmn mm.sz­Ismoretes.a Varsót Szerződés ter H h,,*V nemcsak Szük­tagállamai közül eddig csa.k séges, hanem lehetséges is a az NDK-ban nem volt heve- két német állam békés zetve az általános hadkötele­zettség. Karl-Helnz Ho//matttt had- ,,, A, seregtábornok. nemzetvédel- sz*m ft'61 téveszteni izt, hogy mi miniszter hosszú beszéd- a bonni kormány mindeddig ben indokolta meg az NDK semmibe vette az NDK lc­korménvának törvényjavas- szerelési és egyéb javasln­lnlat. Hangoztatta: — A törvényjavaslat abból indul ki. hegy az első mun­kás-paraszt német állam vé­delme a német munkásosz­tály és a német nép, min­den német hazafi történelmi feladata és kötelessége. Megemlitette. hogy az ál­talános hadkötelezettség be­vezetése megfelel a Nemzeti Frontba tömörült dolgozók óhajának, összhangban áll az ENSZ alapokmányával és a potsdami szerződéssel, amely előírja: olyan Intézkedéseket kell foganatosítani, hogy Né­metország soha többé ne ve­szélyeztesse szomszédait vagy a világbékét. A továbbiakban rámuta­tott a nyugatnémet milita­rizmusban rejlő veszélyekre. •A német nép és Európa minden nepe szamara sze­rencse, hogy Európa szívé­lakása előtt A robbanások mindenütt nagy pusztítást végeztek. A francia külügyminisztérium eilen elkövetett bombame­rénylet ügyében folytatott nyomozás eddig nem veze­tett eredményre. A rendőr­ség kihallgatott több sze­mélyt, akikről közismert, hogy az OAS hívei. Az őri­zetbe vettek zöme líceumi és főiskolás diak. A tiikos szerveret francia­országi haló/alának veze­tői közül egy sem került kezre. Az Humanité szerdai szá­múban ramutat, a kormány tehetetlen az összeesküvők­kel szemben, inkább az an­tifasisztak ellen fordul. Paye közoktatásügyi miniszter ki­zárással fenyegette meg az, OAS-szal szemben Álló de­mokratikus diákokat. ­A francia dolgozók egyre világosabban lálják a hely­zet súlyosságát. A külügyminisztérium előtt rendezett kedd esti tüntetés, amelyen a rendőrség tilalma ellenére több mint tízezren vettek részt, az antifasiszta egység erőteljes megnyilat­kozó** A'wtt.-Kedden" számos üzemben munkabeszüntetéssel tün­tettek a dolgozók a fasisz­ta összeesküvők ellen. A Francia Kommunista Part, az Egyesült Szocialista Párt, a CGT. a keresztény szak­szervezetek és számos tö­megszervezel felhívással for­dult Párizs demokratikus la­kosságához, hogy Fingét- Bois­sicr-nek, a külügyminiszté­riumban elkövetett bnmba­KÜLÖNÖS PÁSZTOR — Hadd lakjon jól ez s meg kell. hogy maradjon,... 6a* fúU^ kecske, de a káposzta te Amerikai mesterkedés Punta del Estében a kubai nép ellen Az Egyesült Államok eröasakosan akar sativetsépeseket toborozni KM IJÍTTFM "IN­erciái vezérctkke Í Az AFP jelentése szerint A New kedden este tartotta meg el- huné szerdai vezércikke bi* • so mtinkaülését az Amerikai rál.ia az Egyesült. Allamole Államok Szervezetének kül- latin-amerikai politikáját, ügyminissteri értekezlete. Az A ]ap sajnálatosnak neve­üles mindössze 13 pereig tar- zi hf)gy Egyesült Álla­tott- nvok a Latin-Amerikának Az iilésen egy felszólalás szóló kétmilliárd dolláros hangzott el, Doriicbs kubai aazdasaglejlesztési progra­elnök erélyesen tiltakozott Jósé Oferónuk, az Amerikai Államok Szervezete főtitká­rának az értekezlet megnyi­tásakor elhangzott kijelenté­sei ellen. A főtitkár ugyanis Kennedy és felesége lövő csütörtökre ebédre hívta meg fldzsubeit és feleségé! Az MTI washingtoni tudó- elnök azonnal intézkedett, sítója jelenti: hogy tolmácsolják nteghivi­Salinger. a Fehér Ház saj- sát Adzsubejnek és feleségé­tótitkára szerdán közölte, nek b0«y ^rl-'-^'reo 06 te~ A jövő csütörtöki ebéden le.sege jövő csütörtökre meg- „ . , .., „ . .. , , hívta ebédre Adzaubéjt. az Kennedy elnökön és felese­Izvesztyija főszerkesztőjét és gén, valamint Adzsubejené* feleségét. feleségén kívül jelen lesz A meghívás története Sa- Oeorgij Bolsnkov, áz Egye­mof mézejmadaapként cs furkósbotként hasznalia tel, így akar erőszakosan szövet­ségeseket toborozni. (MTI) nyíltan szankciókkal fenye­gette meg Kubát. Az elsó munkaülést, meg­előzően és azt követően folytatódtak a színfalak mö­götti tárgyalások, ez. Egve­linger szerint a következő: Adzsubej jelenleg Havan­nában tartózkodik. Innen az Egyesült Államokon át Mexlco Citybe, majd Brazí­liába utazik. Értesítette Sá­lingért, hogy washingtoni tartózkodása során szeretné vele találkozni. Salinger ezt jelentette az elnöknek, s az sült Államokban megjelenő USSR cimíl képeslap szer­kesztője, és Salinger, a Fe­hér Ház sajtótitkára. (MTI) A holland csapatok r crengtése Ny ugat-lrianban A Savéra című indiai lap sült Államok képviselőt beszámol arról, hogy a hol­újabb kísérleteket tettek az' land gyarmatasitók csapatai »ingadozók« megpuhítására.1 Nvugat-lriánon ugyanolyan A UP1 jelentéséből kitú-j megtorló módszereket alkal­nik, hogy Rusk amerikai kül- maznak a helyi lakosság «1­ügyminiszternek sikerült len, mint amilyenekkel a megnyernie Argentína támo- portugálok éltek Goában. A gatását. Az amerikai—ar- hollandok küWnleqes mun­gentin megállapodás értei- katáborokba gyűjtik össze a méhen Argentína olyan ja- nyugat-iriáni lakosságát, ha vaslatot' szándékozik beter- a parasztok megtagadják az jeszteni az Amerikai Álla-: engedelmességet —- falvaikat mok Szervezete elé. hogy re- felgj/újtják. a férfiakat meg­kesszék lei Kubát az ameri- ölik. az asszonyokat megerő­kai kontinens államainak kö- szakolják. a gyermekeket zasségéböl. megvakítják. Neo-nácik, neo-fasiszták.,. Lincoln Rock- születésének év- lyen a Benito well, az amerikai fordulóján. Az AP Mussolini életéről náci párt vezére jelentése szerint készüli filmet ve­beadványban kér- az igazgatóság títették. A film te a New York-i most latolgatja, Roberto Rosselini park igazgatóságot, hogy megadja-e rendezéseben regi hogy engedélyezze az engedélyt. híradófilmekból pártja szántára Az olasz újfa- van összeállítva, s egy parkgyulái slszták Milanóban az olasz diktátor megtartását ápri- megzavartak két gaztetteit mutatja lis 20-án, Hitler mozielőadást, ame- be. Sikertelen amerikai rakétakísérlet mesterséges holdak felbocsátására Az Egyesült Államok Capa járói szerdán hajnalban Canaveral-t légitámasz-pont- Thor-Ablaastar típusú raké­tát lőttek ki. A rakéta öt mesterséges holdat vitt ma­gával, amelyeknek a rakéta segítségével földkörüli pá­lyára kellett volna jutniok. miközben különböző méré­seket végeztek volna. Hivata­los közlés szerint a rakéta utolsó lépcsője nem érte el a szükséges lőkőerőt, így a ra­kéta az Atlanti-óceánba hul­lott. (MTI) Lí&Ueim aUtme*ntU Kennedy most terjesztette a kongresszus olé az Egyesült Államok költségvetési terve­zetét az 1962. július 1-vel kezdődő pénz­ügyi évre. A legnagyobb tétel — rninf már évek óta mindig — most is a katonai ki­adások. Az előirányzat több mint felét, 48,5 milliárd dollárt kap a Pentagon. A hatalmas összegekből óriási módon részesedik a már eddig is sok száz millió dollárt felemésztő - radarhálózat. Ezek az ég felé fordított nagv acélszemek három nagy láncban vonulnak végig Észak-Ameri­ka területén. A katonai vezetők azonban hamarosan elavultnak mondták a három radarláncot és igy elfogadtatták azt a tervet, hogy az alaszkai Cleaiben, Grönlandon, Thules­ban és Skóciában három mammut-radar­áliomást építsenek. Thules és Clear elsődleges felacjata — az USA ^zerlnt W ,ihterliontinentdlhr ra­kétatámadások félfetleaéíta és a védelem mozgósítása. Az amerikaiak természetesen nagyon jól tudják, hogy a Szovjetunió nem akar és soha. nem is fog háborút kezdemé­nyezni sem hagyományos fegyverekkel, sem interkontinentális rakétával Tehát kel} valami más okának ls lennie, hogy Ilyen hatalmas összegeket fordítanak a ra­darállomásokra. A technika századában a kémkedés mo­dernizálódik Mata Harik helyett ezek a leskelődő acélszemek igyekeznek adatokat szerezni a .Szovjetunióban folyó rakétakí­sérlelekről és támaszpontokról. Kényelme­sen, több ezer kilométer távolságból. A múlt év végén az ügyeletes táVrnok kis híján pusztulásba döntötte a világot. Az acélszem az USA felé igyekvő rakétát jelzett. Forró percek teltek el Végül kide­rült, hp'ijy az -interkontinentális rakéta* nem mái, mint egy madárcsapat, amely Norvégia felett halad át és az Egyesült Ál­lamok felé tart. Az USA óriási terhektől szabadítaná meg adófizetőit, ha a radarállomások építé­se helyett elfogadná a Szovjetuniónak az általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatait. Egyben véget vethetne a féle­lem légkörének is, amelyet nem egv e,et­ben éppen ezekről a radartámaszpontokról érkező hamis hírek keltenek. O. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents