Délmagyarország, 1962. január (52. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-24 / 19. szám

s Szerdai 1963. január 34. A% új még nem győzte le teljesen a régit a kábelgyári pártszervezet munkastílusában Fiatal pártszervezet a ká- ban kell gazdólkodniok, mint ka szükségességát. De csak helgyari, mindössze kétesz- eddig, amikor úgyszólván akkor, ha csakugyan szük­fcendós. Együtt nőtt, izmoso- mindenben a budapesti köz- seg van rá. A pártvezetőség dott a sartengerből, szemét- pont utasításait hajtották ezért számoltatja be a gaz­kupacokból kiemelkedő végre. Most azt a feladatot dasági főnököket a legkülön­gyérral. A legelső harminc kapták, hogy az eddiginél félőbb problémákról, hogy munkás, illetve alkalmazott önállóbban végezze munká- la!»a, kell közbeszólnia, közül huszonnyolcnak meg- jal a szegedi telep, s emiatt hová kell összpontosítania az volt a piros párttagsági iga- egy jjj^ talán idegesebbek erőket. Legutóbb is közös zolvénva, ami azonban nem a gazdasági vezetők, mint megbeszélést tartottak, ahol jelentette, hogy minden korábban. Megesik, hogy a a főmérnök ütötte az asz­ment olajozott gépezet mód- termelés érdekében — mint talt: "Vegyék tudomásul, jára Sajnos, akkor még az mondani szokás — "letolják- !>ogy a termelés érdekében elvtársak közül néhányan a az aisc,bb beosztású felelő- jogom van vasárnapi mun­minél jobb pozícióért verték söket. Nem jó dolog ez, de kat elrendelni!- S bór csak a vasat és megsértődtek, ba már megtörténik, a párt- s—6 tő munkájáról volt szó, amikor a telepvezető tudo- szervezet feladata megma- « párttitkár és az üb-elnök másukra hozta: csak iskolai gyarázni illetve fellépni el- Jogosan kifogásolta, hogy végzettségüknek megfelelően , Mi't tehetnek azonban szándékáról miért nemárte­u—oi.fi üyen e8'etb^n a „vflgdatózó„ altette okét előre? elvtársak, amikor maguk is i'Loml' h0.rAi„otA.ah Inkább hajlamosak a merev < t<?mI beszel getenek paraneskiadósra? Vagy meg- npmcsak úgv vgk(l„ ér ik hogy a régi modsze- munkálkodik a partílen,e­A pártazervezet érdeme is, 5? nkátb'TéSSZL'- ^T^y'SnS Inh. ! ^^ ^ írott tik meg ~ viszont ebben a?' kapcsolat kiépítésének szán­ff aki ^dia Ifi «"tben inkóbb np szóljanak dokan. vall. íme egy rész a léh.d«agyjs «W pedig ele- pgv. ^ spm Kádár János szövegből: "Január 25-én nehezTn TuSzkedett ~be I elvt*m nemr£gl,ben flg-ye1' "Zemi beszélgetés a bánya­tfulltoriiíi Horili Tmcf meztetett arra, hogy a bri- gyutacs üzem dolgozóival a Kif^af^M^i JeT ^dvezetöknek. vagyis a ter, termelés problémairól, pana­kaphatnak vezető beosztást •z üzemben. A türelem meghozta gyümölcsét VP7B - • ~ ... problémáiról, pana Éőxréi taíia és icen ered- mclés közvetlen irányítás*- szaikról, javaslataikról. Meg­ESSLJ^ÁWii*J. val foglalkozó beosztottaknak híva a telepvezető és a M­flflyeS,?" flhtfm hofv » is szerényen, emberségesen mérnök. Felelős a párttit­sl-x mhk Járata ke" viselkedniök. különben kar<, Március végéig hasonló k8be!5yaJ keserűséget okoznak a megbeszélésekre kerti sor a SK "7 ^SK ^zóknak. s elidegenítik dobüramben n;ajd a TMK­aminek bizonyságául most ' ^ fSSmbem ^ Ezen" «,me­A partonkivulieK nrt<ín valamennyi kommunis­helyeslése tónak konkrét pártmegbíza­tást adott a vezetőség — Kezdettől fogva küzd tehát kivételt csak a többcsaládos mölcsét. Igaz, ittasság és a pártszervezet a személyi "nyákkal tett. erkölcsi botlások miatt négy kultuszból eredő hibák el- Ma még vannak olyan han­esetben fegyelmi eljárást is lef) s ezt a pártonkívüliek is gok a kábelgyárban, hogy hetvenhárom8"fő n y p é r11ag - ««ik. Helyeslésüket, egyet- egyes párttagok -fenn hord­Ság összességében mór példát értésüket a termelési ered- jak az orrukat- elvárják a mutat a többieknek mun- menyekben juttatják kifeje- köszönést, pedig nem érdem­ők őrzik a vóndorzászlót. Az úgynevezett sértett embe­rekkel igen sokat foglalko­zott a pártvezetőség, s a türelem meg is hozta gyü­kafegyelemben, magatartás­zésre. Teljesítették a gyár lik meg. Ez azonban minden bizonnyal megszűnik, mi­ban. szerénységben egy- , tránt tavalyi tervet, pedig sok ne­Itt nem kellett a régi rossz hezséggel kellett megküzde- helyt a pártszeryezet mun­módszerekből kilábalnia a niök. Előfordulnak túlórái- kastilusaban veglegesen le­pártszervezetnek, hogy mun- tatások, s az ilyesmi bizony győzi az új a régit, illetve kaját az MSZMP VII. kong- nem ^ak mindenkinek. A » parttagok valamennyien ressnuMnak szel emeben ve- kommunist(ik llvenkor 1S úgy viselkednek és dolgoz­gezhesse. Mar eleve az em- Kommum*""5 uywnaor » » ahoavan a nart szerve berek megbecsülésének je- vállalják az úgynevezett nép- ^ gyében fogott munkához, szerutlen feladatot es igye- mukra> Szigorúan elvi politikát keznek megértetni a túlmun- N. I. folytattak, minden személyi elfogultság nélkül. Termé­szetesen itt-ott felütötte a fejét helytelen nézet is, ami sajnos, ma is tapasztalható. Voltak, akik vitatkoztak, hogy a "kesztyűs kéz- csak elméletben szép dolog, a va­lóságban azonban, amikor az összes termelési mutatókat fi­gyelembe véve kell termelni, megvalósíthatatlan. Csak a "kemény kéz- ér valamit — mondották. Akik ezt az úgy­nevezett radikális "vonalat­képviselték. hamarosan a pártankívüliektől is megkap­lak. amit megérdemeltek, hogv -elég volt a pöffeszke­désból", azonban ennek el­lenére még má sem akarják belátni, mennyire tűrhetet­lenül viselkednek. Egységesítik a gázárakat Ideiglenesen kisebb módosításokat léptettek életbe as árszabásban A hivatalon lap január 20-i anyagaink sorában, 1 ennek — Másik módosítás, hogy száma közli a Nehézipari megfelelő árat szabjunk ne- Miskolcon, Szegeden is Szé­Minisztérium az Országos ki. Az új árrendszer célja, kesfehérvárott, ahol eddig a Arhivatal elnökével egyetér- hogy a földgázt a lehető leg- többi vidéki várostól eltérő­lésben kiadott rendeletét, a gazdaságosabban használjuk en 1,30 farint volt a köbmé­haztartási fogyasztásra szol- ki és erre ösztönözzük a fch terenkénti gázár, ezentúl 1,14 galtatott városi és földgáz gyasztákat is. forint lesz, akárcsak a többi arának megállapításáról. A — A most megjelent, ren- vidéki váraiban. Nehézipari Minisztériumban delet egyelőre csupán azt — Változást jelent még, a következő magyarázatot mondja ki. hogy a jövőben hogy Nagykanizsán és a za­fűzték a rendelkezéshez: bármely város vagy község, }ai községekben, valamint Eddig nem volt lehetséges amelyet újonnan kapcsolnak Hajdúszoboszlón és környé­be a gázhálózatba, egysége* kén, ahol a nagyon kedvez­az egész országra kiterjedő áron kapja a gázt. Az új, mén.yes köbméterenkénti 54 egységes gáz-árrendszer meg- egységes ár ezer kalóriánként filléres áron vették igénybe állapítása, mert a múltban húsz fillér. Ez azt is jelenti, a fogyasztók a földgázt, gáz­csaknem kizárólag a koksz- hogy azokban a helységek- vagyon-takai'ékossági szem­gyártásnál keletkező úgyne- hen. ahol jelenleg városi gáz pontból évi 2000 köbméter­vezett városi gázt hasznatták és azt köbméterenként ben limitáltuk a fogyasztói a fogyasztók. Most, hogy az L'4 forintos áron kapják, a felső határt 34 filléres áron. elmúlt években a kutatókje- földgázra való áttérés utána Aki ennél többet fogyaszt, lentös mennyiségű földgáz- 400(1 kalóriái gáz csak nyolc- az n többletet az ezer kalóf kincset tártak fel az ország fillérbe kerül mai köb- riankénti 20 filléres egység különböző részein és az öt- méterenként a fogyasztók- árat veheti igénybe, éves tervben sor kerül a — A mostani módosítások földgazvagyon nagyobb mer- — A jelenleg már gázzal 1962. január 1-től érvénve­ttkü ipari, valamint kitin- ellátott helységekben tehát sek. 18SJ, január 1-tól az őss* gyasetói hasznosítására,, szúk- nem hoz fogyasztói arválto- s«es ipari fogyasztókra is ár­$ég rá, hegy kijelöljük zást a mostani rendelkezés, vénybe léptetjük as egységes ennek as olcsó energiához- ejupán kisebb karrekciokat árrendszert, dósának a helyét energetikai hajt végre, (MTI) iVyugat-Németorszagba divattfokát, Amerikába bevásárló szatyrot exportál a Háziipari Szövetkezet A Tápéi Háziipari Szövet- műanyaggal díezitik. Tavaly kok hentesszatyrot ér ér­kezőt évadzáré közgyűlésre decemberben e táskákból esizmát rendeltek a Haeir készül ée ar. elmúlt év ered- J600 darabot szállítottak el ipari Szövetkezettől, menyeit össz^ezi. Tnoaly a Tápéról, iden az év első hó- A belkereskedelem nagy szövetkezet ötmillió-négy- napjában ugyancsak három- mennyiségű gyékényárut igé­százezer forint értékű árut ezer darabot készítenek nyel a szövetkezettől, A készített, $ ebből négymillió majd. szövetkezet elnökhelyettese^ forint értékű gyékényárut J(Ji kezdődött az új év a öfdöyh Antal elmondta, szállítottak nyugati orszá- HÍ7Íir)an srövetkezathon A7 úi munkaerőbet keres­gokba, így elsősorban Nyu- ^aznpan Szövetkezetben. Az g pupuc)ské!>z(téshez a gat-Németországha. az Ame- hrrom heten negy va- szegPdi járásban. Sövénvhá­rikai Egyesült Államokba, gon gyékénytakarót erpor- zán például Jiiss József pa­Angliába, Hollandiába és táltak Nyugat-Németország- pucskészítéssel havonta ezer Ausztriába. ha. Nemcsak nyugat-német- forintot keres. A Belkereske­Tavaly igen keresett volt orszagi "Rendelőik részé- delml Minisztérium köl­* re készítenék a szövetkezet- csonző vallalatai reszere Nyugat-Nemetorszagban a ben tagkát ^ gyékénytaka- ezer darab strandgyókényt bevásárló piaci gyékény- rót, hanem egyéb nyugati gyárt a Háziipari Szövetke­szatyor Év végén a meg- országokba. így Angliába, zet. Ugyancsak ezer darab rendelők módosítást kértek Hollandlába és Ausztriába palántavédő gyékényt ren­és több ezer divattáskát szállitarwk nagy mennyiségű delt meg a szövetkezettől a rendeltek meg. mely ugyan- gyékényarut. Angliában é« Kalocsai Paprikafeldolgozó cisak gyékényből készül. Az Hollandiában legnépszerűbb Vállalat. Ezenkívül még szá­állóhenger alnkú láska a a?, úgynevezett gyűrűs pá- mos fontos hyztartási gyé­Tápéi Háziipari Szövetko- rosszatyor, ez is gyékényből kényt, többek között sok zetből Budapestre, a Fáklya készül, de nem szövik, ha- ezer darab lábtörlőt készí­Kjsipart Termelőszövetkezet- nem fon.iák és színes raffia- tenak a szövetkezet szorgal­be kerül, g itt bőrrel, vagy hímzéssel díszítik, Az osztrá- mas munkásai. Téli köryadászaton Lesújtó észrevételek Lehetséges, hogv Varró György elvtárs, a pártvezető­ség tagja nem tudja, mit be­szélnek róla, mégis tény, hagy lehetetlen magatartásá­val gyakran lerombolja azt, amit mas kommunisták épí­tenek. Egy pártonkívüli munkás véleménye szerint •aki ellentmond neki, annak rögtön a torkát szeretné át­harapni-. Mások úgy látják, hogy van benna jó adag tör­tető szándék is. célját azon­ban nem annyira tanulással, hanem inkább nagy hanggal szeretné elérni. Lesújtó ész­revételek ezek. Pedig igazak, hjszen így láija Teisl István párttitkár elvtárs ós Halász Károly vezető mérnök is. Hová vezet az ilyen "ha­rapós* magatartás" Csakis a teljes elszigetelődéshez a gyám munkásközösségen be­lül- Egyrészt a párt, másrészt a pártot t.amogató kívülállók sem tűrik, tehát Varró elv­társnak mindenképpen le kell szállnia a magas lóról. Ezt szintén azok mondják, akikkel együtt dolgozik. A kábelgyár vezetőségének most növekszik a gondja­baja. Január 1-től önáliób-1 gén a kakas. A leendő vadgazdák, erdőmesterek a fiatal cserjés előtt felállnak az ujabb haj­táshoz. Itt sok fácánt várnak. A tepsiveregetös, kivilá- — A mi növendékeink va- nek részt a vadászaton, az nos kivirradtig tartó lamennyien hivatásos vad- elméleti anyagot — amit a disznótorok mellett a leg- gazdák, erdőgazdák lesznek- vadak ismeretéről, neveié­jobb szórakozás most a fa- Méghozzá nem is akármilye- séral, kilövéséről ímsl emberek szamara a kor vadászat. Még azokéra ie, nek. Szakiskolánk tanulmá­íesz szert. A tudományos vadgazdálkodás évente több­ezer marsa ízletes húst ad a fagyasztóknak. Ezért vadja­inkat nemcsak lőjük, hanem állandóan tudatos tevékeny­séggel nemesítjük, szaporíts Juk is... A beszélgetést nem foly­tattuk tovább, a fővadász­ruik egyre, kellemetlenebbé vált, hogy pont a feje felett húznak el a szebbnél szebb fácánkakasok, s még csak lőni sem tud, mert ezúttal interjút ad. Az özekre most nem va­dásznak- A kecses síiirka jószágok mintha tudnák ezt, Bevárják az embert, esak akkor iramodnak meg, ha egészen közelről ropognak a puskák. Négyszáz öz közül azonban harminchatnak mar tanítunk, kp2B|(( g végórájg. Ennyivel gyakorlatbál is jól ismer- ugyanis már löbb öfbgk él akiknek nincs puskájuk, átlaga jelenleg is maga- jék. A vadgazdálkodás régen r<z alatt halmi erdőkben ah­It( a kellő pillanat, eső vé­emiatt csak hajthatnak. A va­dászmester már jó előre el­készíti a •hadműveletié ter­vel. Kijelöli meddig tart az első, a második és a többi hajtás. Hol zárulnak a kö­rök... S mikor megpirkad az ég alja, már mindenki tudja a helyét, óramű pontossággal indulnak a fogatok, a pus­kások, a hajtók. Ilyen, azaz mégsem egé­szen ilyen hajtóvadássatngk voltunk a részei a napokban mi is, a nyolcezer hold ki­terjedésű ásotthalmi erdők­ben. Ezúttal azonban nem helybeli parasztok, szövetke­zeti gazdák vadásztak, ha­nem főleg erdögazdik, vad­gazdák, erdészeti technikumi, szakiskolai tanárok, össze­kapcsolták a pihenést a szó­rakozással és a tanítással. Vaclaszati bemutatót tartot­tak tanítványaik számára. Takács Eerenc erdőmérnök tanár, vadászmester mondta el a dolog hasznosságát. san a negyes felett van, űri szórakozás, időtöltés volt, h«z, hogy minden négy suta Szükséges, hogy fiataljaink, most pedig egyre nagyobb mellé jusson egy. akik most hajtőkként vesz- népgazdasági jelentőségre Mikorra eszükbe jut » \ adászoknak, hogy ma meg nem volt ebéd, a szekér is megtelik elejteti nyulakkal, facanokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents