Délmagyarország, 1961. december (51. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

uWrnap lfti. december Mi 8 CSÉPI JÓZSEF Nótás Tóth Cl 211 H

A MAR VALAKI HIBARÖL vagy valami bajféléről beszélt, aki hallotta, nyomban belevágott; Ugye megint a nótás Tóth Jani .. Csuda egy portéka az a Jani. Nem is tudom miért tűrjük.... Nótás Tóth Jani valóban lehetetlen ember volt. Lehetetlen ember: így mondta mindig maga Fürtös Ferenc, az elnök is. Lustasága messze földön párját ritkította, de beszélni: azt igen, azt tudott. A közgyűléseken meg a kocsmában néha órákat is szónokolt: hogy, meg mint kcne! S ez eleinte — míg igazán ki nem ismerték — tetszett Is a gazdáknak. Jani hamar megneszelte a népszerűséget, s mintha csak jó libahájjal kenegették volna a hasát, úgy szónokolt később a gyűléseken. Korholta a vezetéket, s egy idő után leginkább csak ezzel fejezte be a mondókáját: — Én űgyan nem dolgozom sokat, kedves tagtársaim, de azért az igazat én is meglátom. És hát kell ide egy igazlátó is. Nem Igaz, tagtársaim!? Nótás Tóth Janinak azonban — aKg •lapozhatta meg dicsőségét — hamarosan alkonyodni kezdett. Már az első komolyabb megbízatásnál jócskán befellegzett neki. Ügy kezdődött, hogy szép negv ven nyolcsoros külföldi vetőgépet kapott a gazdaság. Mivel éptpett lucernamag vo^'s ideje volt, nótás Tóth Jani felcsapott gépkezelőnek. Jól spekulált a sunyi betyárja, mert munkának igencsak könnyű volt ez De 6 mégis nagyon megjárta. Kereki Karcsival, a traktorossal együtt úgy kilenc óra tájban cihelődtek össze a lucemavetésbez. A gépet az elnök meg az agronomus — amint ez az erről szóló táblázatban írva vagyon — még a majorudvarban beállították nz aprómaghoz szabályosan. Nótás Tóth Janinak csak az lett volna dolga, hogy álljon hátul a gép mögötti tartódeszkán, s vigyázón: egyik vagy másik csoroszlya nehogy eltömődjék, és hogy ha kiürül a taitály, akkor új magot töltsön a gépbe. Q maga azonban sc«e látott még ilyen cifra, bonyolult ki vetőmag normatárcsát, amilyen ennek az új gépnek volt. Míg Kereki Karcsi lerakodott, gondolta, csak-csak kitanulmányozza ő ezt az ördögmasinát. Jobbra-balra forgatta a csavarokat, szórakozottan olvasgatta a számokat, s aztán mindent visszaállított, ahogy ő gondolta, a helyére. Az új gép már sebesen sorjázta a hoszSTÍú árpatáblát, merthogy amolyan rávetés volt ez. A tavaszi lucernát leginkább Így szokták: valamilyen őszi kalászos tetejére vetik. Learatjuk a kalászost, s megmarad a lucerna. Jani nagyokat szippantott a friss tavasza levegőből, s nevéhez méltóan mondta, mondta a nótáját. Hanem úgy az ötödik, vagy a hatodik kerülőnél, amikor felnyitotta a gép fedelét, megijedt. Mintha mennykő hasogatta volna a talpa alatt a talajt. Alig mentek még valamicskét, tán két hold az új vetés, de mag az már annyi sem volt a gépben, amennyi egy beteg verébnek elég lenne. Dehát hova lett? Három, egyenként ötvenkilós zsákkal töltött fel az elébb, éppen tíz holdra való nvagot. Szenüséges atyaúristen, mi lesz ebből? Nos. ezt nem volt nehéz kitalálni. Hamarosan a jámbor lelkű elnök is úgy káromkodott, mint a csikós betyár. Az agronómus meg egyenesen a haját tépte, mikor meglátta, hogy a normatáresa mutatója azon a számon áll, amelyikkel a bükkönyt sz/>kás vetni. Kegyetlen haragjában felkapta az ösztökét és futott nótás Tóth Jani után. De ez már mindegy volt. Az aranyat érő lucernamagot a megye (rtsK7.es kitapasztalt kányája se tudhatta volna összeszedegetni. T

ELT, MÚLT AZ IDŐ. S nótás Tóth Jánosnak a fogatosoknál is betelt a pohár. Egyszer alaposan felöntött « garatra, s nagyon megverte Dajkát, az egyik fins lovat. Rugdosta hasba, gyomorba, még bicskával Is megszúrta. Reggel — mikorra kijózanodott — már semmire sem emlékezett, de Dajka annál inkább. Amikor odalépett hozzá, hogy megigazítsa alatta az almot, a durcás öreg ió fájdalmasan felnyerített, s retteneteset rúgott. fc ezzel hosszú időre el is húzta a nótás ncítáját A lehetetlen ember három hónapig csak a városi közkórház ablakából láthatta a napot. Aztán visszajött és könnyebb munkát kért magának. Kapott is a szopós borjaknál. Kitűnően érezte magát, már szocialista munkafelajánlást is tett, ígérte, hogy túlteljesíti a borjú hizlalást tervet, s ugyanakkor megspórol vagy ezer liter tejet. Látszatra minden úgv ment. mint a karikacsapás. S mint derült égből a villám, úgy vágott be megint a tragédia. Hajnali ellenőrző körútját járta Fürtös Ferenc, az elnök, s egy pillanatra bckulv ksntott a borjúistállóba. A borjak már csülkön voltak, csak három kis jószág feküdt úgy, mint egy-egy malomkő. Azelnök meglapogatta őket, s ijedten kapott a fejéhez, mert mind a három döglött volt. Körülpillantott: mi történhetett? Tekintete a koszos, pókhálós istállóablakba esett. Jókora üveg állt ott, rajta fehér cimke, halálfej, három kereszt, vörös felírás; "Ei ós méred*. Igen, ráismert az elnök: ez a hízó bikák orvossága hasmenés ellen. — A borjaknak is ezt adjuk — hümmögött —, csakhogy egy kereszttel, azaz háromszoros hígításban. Mondta is ez a félnótás, hogy hasmenés van a borjakriál, de hát mért nem szólt, hogy gyógyszert akar nekik? Idegesen rázta az öklét az elnök: — Nem látta ez a három keresztet? Esküszöm, tiszta bolond! Egy kereszt, két kereszt, három kereszt, neki az teljesen mindegy. Na, ezt megfizeted, te huncut gazember. Nem úszód meg, mint a lucernavetést. A szövetkezetben már rég nem beszéltek a borjúincidensről, amikor nótás Tóth Jani ismét előállt: nem bírja a kapálást Fáj a sérve. Jobban szólva a műtét helye, amit a Dajkának köszönhet halála napjáig. Fürtös ült az irodában az asztalnál. Szívta erősen a cigarettáját, csak jó sokára szánta rá magát a szóra. — Mondd meg nekem. János, ha te lennél az elnök, én meg lennék te, hova a pokolba tennél engerft, hogy nyugodtan aihass miattam? Nótásnak kapóra jött a szó, — Hát éppen ez az, elnök elvtárs, van itt nekem való munka. Ügy hallottam, Zelei bácsi, a fejősök éjjeliőre, megkapta a nyugdíját. Odamennék én a helyébe. Elnök elvtárs, esküszöm mindenre, ami csak szent, itt már nem vall szégyent velem. Nem is lenne ez olyan munka. Meg aztán lássa be, hogy beteg vagyok. Azt is tudja, hogy a bajt itt kaptam, a közösben. J

Ö FÉL ÓRÁIG TARTOTT az alku. Végül is a lehetetlen ember virágbnborult. nótás kedvvel lépett lei az Irodából. Még aznap beállt az öreg Zelei helyébe. Este periig módszeresen megszervezte a munkáját. _ A szervezés abból állt, hogy madzagra fűzte a major összes kutyáit, még Buckót, saját házának őrzőjét is bevezette. Mindenhova, ahol a tolvajok járását sejtette, megkötött egy kutyát. A kanászoktól darás moslékot hozott nekik, hogy ezzel is elkötelezze a mar amúgyis köteles fogdmegeket Fürtös már a készülődésből látta, hogy turpisság van ebben is, de' nem szólt. Áz első éjszaka azért se jött ellenőrizni, csak úgy egy-két nap múlva gondolta: meglesi az újdonsült éjjeliőrt. Minden úgy esett, ahogy Fürtös kiszámította. Nótás Tóth János aludt benn a szénatartóban, mint jó zsákmány után egy szibériai örvösmedve. Hiszen odakint öszszesen hat kutya őrködött helyette. Másnap is, harmadnap is így talált rá az elnök, de fél nem költötte volna a világ minden kincséért sem. Várj csak nótás! Az első éjjeli látogatástól számított hetedik nap éjjelén valaki egyik kutyaodútól a másikig osont, eloldozta a madzagokat. Röpke percek múltak csak, s a legkisebb puli, a Kesztyű is messze vágtatott már. A lucernásban hempergett Bundással, s végtelenül boldog volt, hogy felmentették az éjjeli szolgálat alól. A kazlak mögül még négy árnvékember libegett elő a sötétben, s a kutyák szabaditójával együtt belépett az istállóba. A szénatartó mellett takarékra csavart koszos viharlámpa pislákolt, így hát könnyen odataláltak. A csizmákat, cipőket is levetették, nehogy zavarják a nótás nyugalmát. Szemügyre vették az alvó embert, s aztán valaki megemelte a pislákoló lámpát. Osonva, lopakodva a nagy százas istálló túlsó vége felé indultak. A félig nyitott kétszárnyas ajtó előtt megfordultak, bekerültek a jászol elé, az. etetőfolyosóra. A kis púpos, harcsa bajuszú öreg tartotta a lámpát, hogy jobban lássanak, az ötödik cimbora pedig kint maradt a középső placcon, jó messziről figyelte a nótást, netán ha felébred, időben kereket oldhassanak. Dt semmi nesz a jó messzi szénatartó felöl. Sebesen munkához láttak hát. Pillanatok alatt megoldották három tehén, a Dáma, a Báró és a Kökény fejzőjét. Az egyik hórihorgas átlépett a jászlon, s mukkanás nélkül mozgatni kezdte a Dámát, hogy felkelésre bírja. A jószág álmosan bámészkodott, láthatóan esze ágában sem volt moccanni. A harcsabajuszú púpos kétségbeesetten figyelte a Dáma ellenállását, de csak egy percig. Leiette a lámpát, odaugrott a tehénhez, jó keményen megcsavarta a farkát. Ez kellett. Mint a villám, úgy szökkent talpra a tehén. Néhány pillanat, s csülkön volt már a Kökény is, meg a Báró is. A harcsabajuszú kitárta az ajtót. Kevés csoszogás, nyögés, szuszogás hallatszott még a hosszú istállóban, s aztán újra elcsendesedett minden. A három tehét kint lépegetett már a dűlőúton, a tolvajok is cigarettára, pipára gyújtottak. A sovány hold is aludni tért egy nagy bodros felhő mögé, s ezzel az éjjeli tehénhajcsárokat végképp elnyelte a sötétség, a kisíácános erdő mögött A

SZÉRŰSKERT SZALMAKAZLAI felett bíborvörösre sült felhók jelezték a felkelő nap közeledését. Ember még nem mozgott a környéken, egyedül csak kis Kotai, a takarmányos cammogott a legelőn át az istálló felé Kopott jézusbocskoraival hosszú, kacskaringós, fekete csíkot húzott a buja harmattól ezüstösen csillogó füvön. Mintha csak valami elképzelhetetlenül nagy ezüst tálcát vágott volna ketté. Beért az istállóba, s régi szokása szerint most is elkurjantotta magát: — Mondok, aggj'on az isten Jóreegett! — de nem köszönt vissza senki. Üdvözlésére csak a tehenek keltek fel egymás után, jól ismerték a takarmányost, azt is tudták mér: most kezdődik a hajnali etetés. Kotai beljebb ment, egészen közel a szénatartóhoz, megint kurjantott egyet. Erre már kidugta a nótás is a nyakát a szénából. —1 A-a-agyon-isten — rázta a fejét, krákogott — ejnye, no. Épp az elébb ültem le, oszt úgy látszik, megszunnyadtam egy kicsit. — Nem baj a' — mondta Kotai — megesik az ilyesmi. —r-Mi. mi, hol van a lámpám? Hová tetted Béni? — villogott ijedten az éjjeliőr. — A lámpa, mán mint a te lámpád, ha jól látom — kummogott Kotai — ahun van, ott a túlsó végen, a placc közepén. Nem te hagytad ott? Erre már az éjjeliőr ugyancsak berezelt, kiperdült a széna közül. A húsz-harminc métert fűtő lépésben tette meg a lámpa felé. Odaért, de annyi ereje már nem volt. hogy megfogja a lámpát. Valósággal gyökeret eresztett a talpa. Dadogott valamit. FJckor már a takarmánybehordó is látta; a három utolsó tehénállás üres. — Szentséges atyaúristen, ki járt itt? Odavan a Báró. a Dáma, meg a Kökény! Ki lophatta el őket? — A két ember kérdően nézett egymásra, később nótás kiugrott az ajtón: — Dehát hol vannak a kutyák? Ni csak, a kutyákat is ellopták. Bizto6 pálinkás kenyeret adtak nekik. Mint akinek csípős paprikával kenegették meg az ülepét, úgy ugrált jobbra, balra a begyulladt nótás. — Mi lesz most? Megesz az elnök. — Hát amit még a többiektől kapsz majd — vigasztalta Kotai. — Ereggy cimbora, jelentsd az ügyet, majd éin etetek addig — javasolta az éjjeliőr. Kotai nem vitatkozott, lóhalálában Indult a falu felé. Nótás Tóth Jani tényleg etetni kezdett. Sebtiben hajigált, egy kis takarmányt a jászlakba, de sehogyse ment a munka. Minduntalan csak a fejét fogdosta, mi lesz most? Végre, valahára megjöttek a fejőgulyások is. Nótás meszszáiól kiabálta nekik: gyertek hamar: elraboltak az éjszaka három tehenet. Me gyek én Is jelenteni. Amazok még csak azt sem kérdezhették meg, hogy történt, nótás is kiváltotta a nyúlcipőket, futott s falu felé. Mikorra beért, már mindenki széliébenhosszában csak az éjszakai tehén rablást tárgyalta. Mi több, már a rendőrrég is dolgozott. Gyarmati szakaszvezető azonnal megkezdte a kihallgatást. Keze járt az írógépen, mint a villám. Hol itt. hol ott csapott le, attól függően, melyik betűt kereste. Nótás Tóth pedig fogvacogva. sápadtan, vánnyadtan mesélte a históriát, hogyan is történt: M

IRE MEGLETT A JEGYZOKÖNYT, az őrsparancsnok is befutott kerékpárján. A parancsnok mindenki füle hallatára rendelte el a széleskörű nyomozást. Nótás Tóth János lelkét, ekkor már melegség bizsergette. Merthogy aludt, volna, azt nem vallotta be, csak azt bizonygatta: akkor történhetett, amikor az anyakocáknál járt. Ügy nézte. Halni akar a Gyöngyi, ott nála virrasztott sokáig. Nem is gondolta volna, hogy addig... Tetszett neki a legs*é1e*ebbkörű nyomozás, amiről az őrsparancsnok intézkedett Ez volt. az, ami kizárta gyanúját Hisz, ha csak valami bolond tréfa lenne* nem csinálna ilyen nagy hűhót a rendőrség. Egyedül csak az elnökkel, azzal nem volt tisztában. Ott kezdődött sötét gyanúja, hogy az elnök egyre őt okolta. — Nézd, János, ha nem lesznek meg a tehenek, fizetsz. Mi az úristenért állítottunk téged oda? Ilyesmi az öreg Feleivel sose esett meg. Minek vagy te ott hat kutyával, ha csak úgy egyszerűen kisétáltatják a tolvajok a teheneket az Istállóból. Különben is honnan tudjam én: lehet, hogy cinkosa vagy a tolvajoknak. Én mondom, tisztára hamis dolog ez. A fene hisz neked. Ragaszkodom hozzá, menj te is, keresd a Bárót, a Dámát meg a Kökényt. Magam Is indulok tüstént Cselekedjünk gyorsan, a tolvajok még nem járhatnak messze. Fürtös Ferenc nem is szólt többet, vette a kalapját. Künn az utcán még egyszer megnézte a hívó papírját. Igen, tizenegyre a járási tanácshoz. lassan elszéledtek az irodából a többiek is. Az őrsparancsnok sokáig tárgyalt még nótás sal. Megegyeztek abban, hogy ha előbb nem kerülnének elő a tehenek, a nótás megnéz néhány vásárt is. Mert ugyebár — mondta a szőke fejű, alacsony, köpcös termetű elöljáró —, a rendőrök hiába lesznek ott a vásárban, ők nem ismerhetik az elrablott állatokat, de maga Tóth elvtárs ezer között is rájuk talál, igaz? Nótásban most már megint nem volt kétség: igenis, rablás történt. Haza szaladt, magához vette kis pénzecskéjét, s az első autóbusszal indult a parancsnok által megjelölt helyekre. Majd két hétig járta a megye falvait. városait. Reggelenként feltelcfonálta a termelőszövetkezet irodáját, jelentette: még mindig sehol semmi. Hazulról pedig csak ezt kapta: a rendőrség se tud még semmit. De nehogy hazajöjjön a tehenek nélkül, mert a tagság felnyársalja. Egyszer maga Fürtös vette fel a telefont. A régi csupngőg nótás Tóth úgy pityergett, mint egy kis gyetek: — Mi lesz, elnök elvtárs? Én már nem bírom tovább. A lábom is lejártam. A pusztákon is néztem, ott sincsenek. Az is lehet, hogy már rég kibújtatták a bőréből a Dámát, a Kökényt meg a Bárót Azt hitte rosszul hall. — Mi? Mit mond, Fürtös elvtárs? Hogy otthon vannak? — Gyere haza, János, Itthon van a Báró is, a Dáma is. Mégiscsak aludtál az istállóban, a fene egye ki a fajtád — hallotta a telefonból. — Persze, felőled tényleg jöhettek volna igazi tolvajok is. Biztsten megérdemelted volna. M

ÁR VAGY EGY ÉVE MÚLT E furcsa kis históriának. Nótás Tóth János azonban még ma is éjjeliőr az Aranykalász Termelőszövetkezetben. Ügy látszik, megtanulta a leckét A nyolcvannégy tehén minden szusszan áaát meghallja, minden éjszaka. Sokszor megáll unalmában a Dáma faránál, szégyenlősen sandít tasla kalapja alól, mozgatja fakó kis bajuszát, s azt mondja — A nehézség essen belétek, de csúnyán megijesztettetek... Jöhet az elnök is akármikor. Jánosnak messziről hallhatja a nótáját, mert dalolni azt tud még most is. ICgy idő óta már azt se igen mondják felőle, hogy "lehetetlen magyar*. Az éjjeliőrség mellett amolyan félműszakban esténként együtt dolgozik kis Kotaivni, hordják a trágyát meg a takarmányt. Roppant igazlátó most is, d<- ezért már nem haragítsanak rá flazdaÍHJStú NYIKOLAJ GRIBACSOV A Ml KORUNK Csodát teremt tudásunk itt a főidőn. Sokan vagyunk és szabad útra keltünk. Az atomok — gyors paripák — loholnak. Nem rab a nép s nem balga, gyava, törpe. És boldog bolygónk kezesen pörög fönn: Királyt kacag ma büszke, bátor kedvünk, a tenyerünkbe fordul már maholnap; S szabadságunk az Ur láncát letörte. Ki sem moccansz az otthonos lakásból Verejték folyt. S hevít a friss Igazság, s tekinteted az egyenlítőn kószál — Köt áram fut az idegben s a szívben, az elektron mindent eléd varázsol: Recsegnek már az üszkös, ócska sasfák. mint égi vatta, jeges sarki hó száll, A zsarnok elhull s elbukik az isten. eléd áll mind: csillag-tér s nedv a fűben A világunk a jövő gyors bajosa, s rakéták alatt szél ha zúg. morajjal, flj kort köszönt az új, vörös dicsőség, és zöld folyók és veres nap ha lűz fenn, Nagy pörölyök zúzzák porrá, mi órska. s eléd villán a havannai hajnal... hogy ó anyaggal új kohónk kitöltsék. így látom én korunkat. Ó be szép ez: mint nyílvessző tör szárnyas végtelenbe, S mert drámai e kor — a korhű képhez a lenge líra: unt szó, lanyha, gyenge. Zaláni János fordítása